Magyar Nemzet, 1960. szeptember (16. évfolyam, 207-232. szám)

1960-09-01 / 207. szám

2 juk a köztársaságiak és a de­mokraták programját, ezek a programok nem sokban külön.Mi viszont ésszerű, jó és szívélyes viszonyt óhajtunk az amerikai néppel. Az az elnök a megfelelőbb, aki jobban tö­rekszik erre. Ha pedig olyan elnök lesz, aki Eisenhower— Nixon politikáját folytatja, az sem szomorít el minket, mert hiszen Eisenhower idején is megvoltunk valahogy. Sike­reink nem őrajtuk, hanem a mi népünkön múlnak. Mindezt azért akartam ki­fejteni, nehogy azt mondhas­sák, hogy az egyik jelölttel köznek egymástól. Mindkettő a kommunistaellenességre épül fel, együttérzek a másik rovására. Én persze, legjobban azt sze­retném, ha az elnök Ameriká­ban a leghaladóbb ember, vagyis kommunista lenne. Hi­szen a kommunisták ismerik a társadalom fejlődésének tör­vényeit. Úgy látszik, hogy ma még nem értek meg ennek feltételei, de holnap, vagy né­hány év múlva, ki tudja, hány év múlva, ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, mert a jövő a kommunizmusé. Sikereink a mi népünkön múlnak Kádár János: Mindig jólesik hallani a szovjet emberek elismerését Kádár János a következő nyilatkozatot tette: — Csak dicsérni tudom a kiállítás vezetőit, szervezőit, minden magyar dolgozóját, mert örvendetes, milyen szem­léltetően, ízlésesen, áttekint­hetően és szépen tudták meg­mutatni, hogy a magyar szo­cialista ipar is képes valamire, szégyenkezés nélkül állhat a szocialista országok sorában, s egyetmást a nyugati kapita­listáknak is megmutathat. Hruscsov tréfásan félbesza­kította Kádár János szavait: — Nem kell szerénykedniük. Nemcsak egyet-mást, hanem az egész kiállítást is megmu­tathatják. — Nekem, mint magyarnak, nem illik többet mondanom — válaszolta ugyancsak tréfásan Kádár János, majd így foly­tatta: — Nekünk, magyaroknak, mindig jólesik hallani, ami­kor egyszerű szovjet emberek, szovjet elvtársaink, elismerő hangon szólnak a magyar nép eredményeiről. Ebben a hang­ban valahogy az is benne van, hogy a szovjet elvtársaktól ka­pott segítség nem volt hiába­való, hogy az áldozat, a kion­tott vér, amellyel segítették a magyar nép harcát, iparának fejlesztését, kezdi meghozni eredményeit. utr­k­­ai: Hruscsov ismét közbeszólt: *«' — A segítség önmagában­ még nem minden. Meg kell tudni választani azt, akinek segítséget nyújtunk, hogy e segítséget fel is tudja használ­ni —■ jegyezte meg a szovjet kormányfő. — Némelyek azt mondják, hogy a magyarok soviniszták — folytatta Kádár János. — Ez nem igaz. A magyar mun­kásosztály internacionalista. A magyar népben ott él az inter­nacionalizmus eszméje, s van benne nemzeti büszkeség is; mi büszkék vagyunk rá hogy megállhatunk a szovjet elv­társak, a többi testvéri nép előtt, hogy élni tudunk a test­véri segítséggel. — Minden törekvésünk az, hogy új eredményeink szüles­senek. Jelenleg olyan a hely­zet nálunk, hogy a párt, a néptömegek, a dolgozók, a kor­mány teljes egyetértésben dol­goznak. Ott vagyunk a mun­kásosztály nemzetközi front­ján s mivel céljainktól nem tágítunk, nagyszerű eredmé­nyeket érünk el. — A kiállítás megtekintése után a látogatónak az a be­nyomása, hogy Magyarorszá­gon már most is jól lehet élni. Még néhány év és nagyszerűen fog élni a magyar nép. Hruscsov ismét tréfálkozva félbeszakította Kádár János szavait: — Úgy látszik, Árpád jól választotta meg a földet — mondta. — Igen, Árpád jól válasz­totta meg a földet. A föld is jó, a klíma is, a víz is, bár Magyarország egy kicsit for­galmas helyen fekszik — vá­laszolta tréfásan Kádár János —, de mi ott élünk, ott harco­lunk, s ott fog megszületni a szocialista Magyarország, akármit is tegyenek ellensé­gei. — Még egy személyes meg­jegyzést szeretnék tenni. A magyar elvtársak, a magyar dolgozók előtt nem kell sokat magyaráznom, milyen jól esik nekem, hogy Hruscsov elvtárs­sal közösen nézhetjük meg a magyar kiállítást. Én csak azt kívánom, hogy ez a jó viszony, a jó együttműködés tovább erősödjék a nagy szovjet nép és a mi népünk között, s ak­kor minden jó lesz. Ez a kiál­lítás mindinkább megerősíti az embert abban az érzésben, úgy gondolom, hogy ez jó nap volt számunkra. — Mi, magyarok, gyakran megfordulunk Moszkvában s ez nem rossz. De úgy van, hogy ha egy év múltával tér vissza ide az ember, leírhatat­lan az a gyors fejlődés, amit itt lát iparban, kultúrában, életszínvonalban , minden­ben. Szívből kívánjuk a szov­jet népnek, hogy tovább ha­ladjon ezen az úton. Sok öröm fogja még érni, új sikereket arat, még szebb lesz majd az élet. Mi is követjük őt ezen az úton, mert ez nekünk, ma­gyaroknak, sem rossz. — Köszönöm, Hruscsov elv­társnak, Nyina Petrovnának, kedves családjuknak, hogy megtisztelték a kiállítást — mondta befejezésül Kádár Já­nos. Hruscsov látogatása a moszkvai japán ipari kiállításon Moszkvából jelenti a TASZSZ. Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke szer­dán megtekintette a moszkvai­­Szokolnyikij üdülő- és kul­­túrparkban rendezett japán ipari kiállítást. Ez az első ja­pán ipari kiállítás, amelyet a Szovjetunióban rendeztek. A kiállítás bejáratánál a szovjet kormányfőt Kadovaki moszkvai japán nagykövet, Azuma, a kiállítás igazgatója és a japán üzleti körök képvi­selői fogadták.­­ Az­ első pavilonban a láto­gatók lelkes tapssal köszön­tötték Hruscsovot. A moszk­vaiak nagy érdeklődést tanú­sítanak a kiállítás iránt: már több mint hatszázezren tekin­tették meg. Hruscsov nagy érdeklődéssel szemlélte a különböző optikai műszereket, elektronikus mik­roszkópokat, de a legnagyobb érdeklődéssel a textilgépeket nézte. — Érdekes, eredeti gépek — jegyezte meg Hruscsov, majd kezet szorított a gyártó cégek képviseletében jelenlevő japán szakemberekkel és a gépeket kezelő munkásokkal. Hruscsov figyelemmel szem­lélte a vegyipari gépeket, az útépítő gépeket és az egyéb kiállított tárgyakat. —­ Az önök kiállítása jobb, mint az amerikai volt — mondotta Hruscsov Kadovaki nagykövetnek és a kiállítás igazgatóságát képviselő japán személyiségeknek. Kadovaki nagykövet és a ki­állítás igazgatósága meghívta a szovjet kormányfőt egy csé­sze teára. Hruscsov és Kado­vaki ezután elbeszélgetett a szovjet—japán kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről. Hruscsov megjegyezte, hogy a kiállítás az ország magasfokú műszaki és tudományos fej­lettségéről, a japán mérnökök és munkások nagy szakértel­méről tanúskodik. Kifejezte reményét, hogy a kiállítás elő­mozdítja a Szovjetunió és Ja­pán kereskedelmi kapcsola­tainak fejlődését. Kijelentet­te, hogy a sokszorosító és nyomdagépek, a szintetikus készítmények előállítására al­kalmas gépek nagyon jó ha­tást gyakoroltak rá. A Szov­jetunió hajlandó gépeket vá­sárolni Japántól — mondotta. Kadovaki nagykövet egyet­értett Hruscsoval. Kijelen­tette: Japán nagy reményeket táplál a két ország kereske­delmi kapcsolatainak bővíté­sét illetően. A kiállítás fel­adata, hogy ezt elősegítse. _________Magyr Nemzet_________ Kudarcba fulladt a Roa ellen szőtt banditamerénylet Havanából jelenti az MTI. Raul Roa kubai külügyminisz­ter San Joséból, visszaérkezet Havanába. Fidel Castro és Raul Roa többezer főnyi tö­meg előtt beszédet mondott. A miniszterelnök felháborodot­­tan jelentette be, hogy a nem­zetközi banditák az Egyesült Államok támogatásával me­rényletet kíséreltek meg Raul Roa és a San José-i értekezle­ten részt vett kubai küldöttek ellen­. Guatemalában két repülő­gép várakozott, hogy a kubai küldöttség elindulásával egy­idejűleg magasba emelkedjék és elfogja a kubai repülőgépet. A Costa Rica-i hatóságok azonban előre figyelmeztették erre a külügyminisztert és azt tanácsolták, hogy a tervezett­nél öt órával korábban Costa Rica-i gépen induljon Havaná­ba. Raul Roa külügyminiszter felszólalásában rámutatott, hogy a San José-i értekezlet az Egyesült Államok erköl­csi vereségével végződött. Az észak-amerikai imperializmus politikai hullája Kuba előtt hever — mondotta. A külügyminiszter ismét hi­tet tett Kuba és a Szovjet­unió barátsága mellett és han­goztatta,­­hogy a havanai kor­mány a Monroe-elv, az Ameri­kai Államok Szervezete, az észak-amerikai monopóliu­mok, Eisenhower és Herter ellenére is ápolja és tovább fejleszti a Szovjetunióhoz fű­ződő baráti kapcsolatait. Az egybegyűlt tömeg hosz­­szasan éltette a Szovjetuniót és Kuba barátságát, s tünte­tett az amerikai imperializmus ellen. A TASZSZ közli, hogy Fidel Castro augusztus 30-án beszé­det mondott azoknak a peda­gógusoknak a gyűlésén, akik önként vállalták: a Sierra Maestra hegyvidékeire utaz­nak az írástudatlanság felszá­molásának elősegítésére. Castro beszéde jelentékeny részében az amerikai külügy­miniszterek San José-i érte­kezletével foglalkozott. A ku­bai miniszterelnök leleplezte az amerikai imperializmus manővereit és csatlósainak szégyenteljes szerepét. A külügyminiszterek — folytatta Castro — kétségtele­nül éreztek bizonyos lelkiis­meretfurdalást az értekezle­ten. De minden ténykedésük abban merült ki, hogy a lehe­tőség szerint leplezzék szolga­­lelkűségüket. Herter minisz­ter azonban egyetlen mozdu­lattal lerántotta róluk a füge­falevelet. A San José-i érte­kezletnek az eredménye csak ez lehetett: a miniszterek el­árulták Amerika testvéri né­peit, nem álltak az agresszió sújtotta ország mellé, az ag­­resszor, a hatalmas jenki-biro­dalom oldalára álltak, amely gyámolítja és támogatja a vi­lág legreakciósabb társadalmi rendszereit. Az Egyesült Államok egyik kezében pénzeszsákkal, a má­sikban furkósbottal ment Cos­ta Ricába. Az imperializmus lehúzott minden leplet saját szolgáiról és pucéran állította őket népeik elé. Venezuelában például a nép már kiment az utcára, hogy tiltakozzék a Cos­ta Rica-i határozatok ellen. Az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma nem tud úgy el­bánni a venezuelai néppel, ahogyan engedelmes bábjaival elbánt az értekezleten. Az imperializmus pyrrhusi győzelmével leleplezte saját szolgáit, válsághelyzetet terem­tett a latin-amerikai orszá­gokban. Ugyanakkor a kubai forradalom méginkább meg­erősödött. Az Amerikai Államok Szer­vezetében — folytatta a mi­niszterelnök — a cápa érteke­zett a kis halakkal. De miféle jogai lehetnek a kis halaknak a cápával szemben? Az im­perializmus manővere teljesen világos volt: kényszeríteni akarta Kubát, hogy mondjon le arról a segítségről, amelyet a Szovjetunió ajánlott fel neki az agresszió esetére. Arról van szó, hogy egy hatalmas ország azt a nemes ajánlatot tette, hogy egy kis ország védelmére kel. Ezt nem úgy hívják, hogy beavatkozás, hanem úgy, hogy szolidaritásvállalás egy sza­badságáért küzdő néppel. Mit akarnak tehát tőlünk? Azt, hogy lemondjunk a szovjet se­gítségről és egyedül marad­junk? Ebben az esetben nem­csak a cápa, hanem vele együtt a kis halak is ránk ro­hannának. Fidel Castro befejezésül hangsúlyozta, hogy a Pentagon lázasan készül a fegyveres ag­resszióra Kuba ellen. A független afrikai államok értekezlete afrikai csúcsértekezlet összehívását javasolja Megkezdődik a kongói hadsereg akciója Katanga ellen Leopoldville-ből jelenti a Reuter. A független afrikai államok értekezletén kidol­gozott határozattervezet rendkívül fontosnak és sür­gősnek minősíti az afrikai csúcsértekezlet összehívását. Mint a tervezet megállapít­ja, az afrikai államok tel­jes szolidaritásukról biztosít­ják a Kongói Köztársaságot és kormányát. A küldöttek követelik a kongói területen levő valamennyi belga tá­maszpont kiürítését és hang­súlyozzák, hogy Katanga tartomány Kongó Köztársa­ság elszakíthatatlan része. A tervezet hangsúlyozza vala­mennyi afrikai állam Kongó­val való politikai, gazdasági és katonai együttműködésé­nek szükségességét és végül figyelmébe ajánlja a kongói kormánynak az ENSZ-szel való együttműködését. Lumumba visszaérkezett Leopoldville-be, Kongó ke­leti tartományában tett kör­útjáról. A leopoldvville-i rá­dió bejelentette, hogy a kon­gói hadsereg a közeli napok­ban megindítja régen várt akcióját Katanga ellen. A rá­dió közölte továbbá, hogy a katangai törzsfőnökök támo­gatásukról biztosították a központi kormányt. A kormánycsapatok foly­tatták előnyomulásukat Ka­szai tartományon át, Katanga irányába. A csapatok egy ré­sze még vasárnap megérke­zett Luputába, amely Katan­­gától húsz mérföldnyire északra fekszik. Egy másik egység elérte a Katanga tarto­­­mánybeli Kongolo közelében fekvő Sentery-t. A belga gyarmatosítók igye­keznek bevonni az ENSZ erő­ket a kongói csapatok akció­jának megakadályozásába. Egy ENSZ-szóvivő Elisabeth­­ville-ben bejelentette, hogy a Katangában és Kaszaiban tar­tózkodó ENSZ-erők egy része megszállt bizonyos katonai ál­lásokat a két tartomány köz­ti határvidéken. A kongói kormány csapatai elől Katangába menekült Ka­­londzsi szeparatista vezető a NATO-országoktól, például Kanadától kért katonai segít­séget. Ezenkívül­­üzenetet" in­tézett de Gaulle francia elnök­höz is, kérve, hogy támogassa követeléseit és utalt rá, hogy a nyugati hatalmaknak­­na­gyon fontos érdekük" fűződnek:­ Afrikához. A nyugati hírügynökségek közölték, hogy az utolsó bel­ga egység is elhagyta Kongó területét. Politikai megfigye­lők azonban rámutatnak, hogy ez a­­kivonulás­ csak komé­dia. A belgák mindenféle mester­kedéssel igyekeznek Kongó­ban maradni. Bizonyítja Bunche volt kongói ENSZ megbízott sajtónyilatkozata is. Bunche kijelentette, hogy­­az ENSZ-karszalagoka­t fekete piacon árulják", nyilván, mert a belgák ezt a karszalagot ál­cázásul használhatják fel; másrészt viszont maga Ghey­­sen, a kongói belga csapatok főparancsnoka közölte néhány nappal ezelőtt, hogy az ENSZ hozzájárulásával több száz belga marad Katangában -technikai szakértőként". Ezek a polgári ruhába öltözött belga katonák képezik ki Csembe csapatait a kongói hadsereg ellen való harcra. A stanleyville-i repülőtéri incidenssel kapcsolatban — amikor összetűzésre került sor az igazoltató kongói katonák és a repülőgépen érkező ameri­kaiak között — az Egyesült Államok leopoldville-i nagykö­vete tiltakozó jegyzéket jutta­tott el a kongói kormányhoz. .Csütörtök, 1960. szeptember 1. Amrit­a Ib­ial mögött van A KONGÓI PÉLDA A független afrikai ál­lamok leopoldville-i minisz­teri értekezletének napjai­rn Kongóból sorra érkez­tek a helyzet rendkívül gyors és viharos fejlődéséről szóló hírek. Az eddig alig hal­lott tartomány, Kaszai délkele­ti részében omlott össze a­­bá­nyaállam", egy jóformán pilla­natok alatt fellobbant szaká­llár kísérlet — miközben egy harmadik tartományban, Ki­­nuban a szomszédos Ruanda Urundi területéről tevékenyke­dő belga katonák hasonlókép­pen kudarcra ítélt kaland szervezésén fáradoznak. Ugyanakkor a kongói közpon­ti kormány, belső szilárdságá­nak megerősödésével, elhatá­rozta, hogy saját katonai esz­közeivel oldja meg a szakadár kísérletek felszámolását. Ezzel a Kongó eljutott a mo­dern nemzeti politika és a reakciós, primitív törzsi szepa­ratista politika közötti legje­lentősebb összecsapás küszöbé­re. A belgák a Kongó hat tar­tományát természetesen állami egységként igazgatták — ugyanakkor minden eszközzel fenntartották az egyes törzsek különállását, sőt, szították a közöttük levő ellentéteket. A kongói nemzeti mozgalom rö­vid és gyors fejlődése azonban megmutatta, hogy éppen a tör­zsi ellentéteken túlnéző, egysé­ges állam szervezésére törekvő párt, a Lumumba-féle Mouve­­ment National Congolaise (MNC) szerezte meg a legszé­lesebb tömegek támogatását. Erre a jelenségre válaszképpen a belga gyarmatosítás Katan­gában szeparatista mozgalom megszervezésével, valóságos időzített politikai pokolgéppel válaszolt. Más területeken pe­dig azon igyekezett, hogy bi­zonyos törzsek helyi tekintél­lyel rendelkező reakciós — sokszor a szó feudalizmus­ előt­ti értelmében reakciós — veze­tőit irányító pozíciókba juttas­sa és így nehezítse a modern és független Kongó talpraállá­­sát. Lumumba és a kongói kor­mány ily módon jelenleg egy szinte fantasztikusnak nevez­hető szövetség ellen harcol, amelynek »tömegbázisa« a leg­primitívebb, legelmaradottabb törzsi erők, irányítója pedig a modern — mindenekelőtt bel­ga — monopoltőke.­­Klasszikus" példája ennek a szövetségnek Csőmbe és a katangai­­kormány" esete. Csőmbe a tartományban élő lunda törzs egyik hajdani fő­nökének unokája. Pártját, a­­Conalicat" pártot (Confédéra­­tion des Associations katan­­gaises — Katangai egyesületek szövetsége) csak 1958 végén hozta létre, méghozzá egy­­Gyarmatosítási Unió" nevű belga szervezet kezdeményezé­sére, amelyet leginkább az al­gériai­­ultrák­ szervezeteihez lehetne hasonlítani. A Cona­­kat tényleges célja, mint ki­tűnt, a szakadár politika vég­rehajtása volt, a legnagyobb belga bányatröszt, az Union Miniére érdekeinek megfele­lően. Belső használatra azon­ban Csembe és a Conakat ma is úgy lép fel, mint a lunda törzs helyi érdekeinek védel­mezője a baluba törzs­­pártjá­val, a Balubakat-tal szemben. Hogy a­­törzsi érdekek" vé­delme mennyire mesterséges látszatpolitika, s mennyire csak a tényleges belga irányítás leleplezésére szolgál, azt éppen a napokban mutatta meg a Kaszai délkeleti részében szervezett »leányaál­­lam« esete. Ennek az államnak az alapítója, Kalondzsi, a ba­ltika törzshöz tartozik, a Balu­­baka­t egyik vezetője.­­Papír­forma" szerint tehát Csombe ellenzéke. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy fel ne bukkanjon Katangában és alá ne írjon Csombével egy­­szövetségi szerződést" — ami­kor arról volt szó, hogy Katan­ga után a Kaszai délkeleti ré­szén levő óriási gyémántbányá­kat is vissza kellene juttatni az Union Miniére kezeihez. (Jellemző egyébként, hogy­­biztonság kedvéért" még egy­­miniszterelnöke" volt a négy napig létező »bányaállamnak«: bizonyos Ngalula, a Balubakat egy másik vezetője, aki belga gyarmati tisztviselők kíséreté­ben még a New York-i ENSZ-palotában is feltűnt.) A belgák legveszedelmesebb „törzsi mantevienci”, Katangától eltekintve, éppen a legfontosabb tartományban, a fővárossal azonos nevű Leo­­poldville-ben játszódtak le — sikertelenül. E manőverek tár­gya a bakongo törzs volt, amely vezető szerepet tölt be Kongó életében. A bakongo törzs földrajzilag is létfontos­ságú helyen él — legnagyobb koncentrációja éppen a fővá­ros és környéke, valamint az úgynevezett­­alsó-Kongó", ide­értve a hatalmas ország rövid tengerpartját és egyetlen ki­kötőjét, Matadi városát is. Kongó egyik jelentős politikai pártja, az Abako, amelynek Kaszavubu köztársasági elnök a vezetője, elsősorban a ba­­kongó-törzsre támaszkodik. Ileo, a kongói szenátus elnöke, az Abako egyik vezetője már több ízben megkísérelte szem­befordítani a szervezetet a Lu­­mumba-kormány politikájával. Kaszavubu köztársasági elnök azonban mindeddig nem volt hajlandó odaadni nevét és te­kintélyét ezekhez a kísérletek­hez. Sőt, augusztus közepén Lumumbával együtt nemzeti egységpolitika követésére hív­ta fel a kongóiakat. Ezek a fejlemények elevenen mutatják, hogy a törzsi szét­tagoltság kiélezése jelenleg a belga gyarmatosítók legfonto­sabb fegyvere abban az elke­seredett és sötét küzdelemben, amelyet a független Kongó megszilárdulása ellen vívnak. Kongóban mutatkozik meg legvilágosabban, hogy a jelen­legi helyzetben a­­törzsi poli­tika" elleni fellépés elválaszt­hatatlan a gyarmatosítók elle­ni harctól és a modern, függet­len állam megalakításáért ví­vott küzdelemtől! Kongó a legtipikusabb példa, de nem az egyetlen. A leopoldville-i afrikai érte­kezlet önmagában véve is jelzi, hogy a világrész független ál­lamai szembe szállnak az ilyen törekvésekkel és fő céljuknak éppen a nagy, független álla­mi egységek kontinentális mé­retű összefogását és együttmű­ködését tartják. r—I —e

Next