Magyar Nemzet, 1961. május (17. évfolyam, 103-127. szám)

1961-05-03 / 103. szám

jelentésében már közelgő vi­hart jelzett. Tízezer­számra áramlott a ■zórakozók tömege a Margit­szigetre. Itt vidám gyermek­műsorok várták a családokat. A sétálókat itt sem riasztotta el a négy óra után érkező sű­rű zápor. A fedett helyek vi­szont kitehették a megtelt táblát: nemcsak ülő-, de még állóhely sem akadt a zápor elől késve menekülőknek. Jsnnor, utcabál, rollerverseny A szabadtéri színpadok tíz­ezres látogató seregének álta­lában nem kedvezett az idő­járás. A III. kerületi tanács Szél utcai színpadán elmaradt a színes, nagy műsor, ame­lyet azonban az MSZBT köz­ponti énekkarának, operaházi művészeknek a közreműködé­sével a Dugovits Titusz téri József Attila művelődési ház­ban tartottak meg nagy siker­rel. A hűvösvölgyi Nagyréten a déli óráktól kezdve szakértők becslése szerint 20—25 000 fő­nyi ünneplő sereg gyűlt egybe. Forogtak a körhinták, durrog­­tak a fegyverek a céllövöldé­ben, megkezdte műsorát a sza­badtéri színpad, s fogyott étel, ital, harsogott a dal. Az időjá­rás itt volt a legkegyetlenebb, mert tízperces felhőszakadás szakított véget a mulatságnak. Az Autóbuszüzem és a Villa­mosvasút jól megtervezett szállítási programja ellenére csak üggyel-bajjal bonyolította le a forgalmat. A gellérthegyi május elsejét a Citadella megnyitásán kívül mutatványos program vará­zsolta színessé, hangulatossá. Az Uránia Csillagvizsgáló In­tézet pedig kedveskedett a he­gyi kirándulóknak: a Citadella frissen avatott körerkélyén távcsöveket állított fel, hogy a fellegvári vendégek felnagyít­va láthassák a várost, a távoli környéket is. Budai rollerversenyt is lát­tunk. A Frankel Leó utca egy csendes mellékutcájában, a Harcsa utcában tartották meg teljes kivilágításban és zászló­díszben. Ugyanitt, ebben a csendes utcában vidám-zajos utcabál is volt. Ezt nem mosta el az eső. Bőség És ha krónikánkban vissza­visszatér is a májusi eső, mint, ahogy a valóságban is folyton rákezdett, emlékezzünk meg a bőségről is, amelynek lépten­­nyomon jelét láttuk. A fővá­rosi tanács élelmiszeripari igazgatóságának felügyelete alá tartozó vállalatok ugyan­csak kitettek magukért. A sü­tőüzemek 120 vagon kenyeret sütöttek 48 órás műszakban, kétmillió-egyszázezer darab péksüteményt dobtak a piacra, ugyanakkor a vendéglátóüze­meknek külön 160 000 süte­ményt sütöttek és készült 300 000 szendvics — el is fo­gyott. Sütöttek még 32 000 kiló büfékenyeret és zsúrkenyeret, különleges süteményt, 24 000 kiló kalácsot, 105 000 darab po­gácsát, túróslepényt, batyut, dióskiflit. Üdítő italból forga­lomba került 180 000 üveggel, és ugyanakkor 120 000 üveg szódavíz és 60 000 üveg ás­ványvíz. A Jéggyártó Vállalat vasárnap estig 72 vagon jeget szállított a háztartásoknak és a vendéglőknek, cukrászdák­nak. A »kiránduló kerület­« a II. kerületi vendéglátóipar igazga­tójával ütköztünk össze a nagy zápor idején a Feketesas utcai eszpresszóban. — Van-e elég áru? — érdeklődött a vezető­től, s aztán, hogy megnyugtató választ kapott a bőségről, már tovább is sietett. Valóban, bőséges május el­seje volt. A bőség csak fokoz­ta hangulatunkat, s feledhetet­lenné tette az ünnepi szórako­zást. (fekete—kocsis—szabó) Színpompás ünnepségek vidéken Május elsejéin a vidéki vá­rosok és falvaik dolgozói is színpompás ünnepségeket tar­tottak. A magyar munkásmozgalom­­ régi vidéki fellegvárában, Sal­gótarjánban a régi május el­sejék hagyományait feleleve­nítve baráti találkozót tartot­tak a bányatelepek asszonyai. Az ünnepre megérkeztek a városba az üzemek által pat­ronált nógrádi termelőszövet­kezetek paraszti küldöttségei is, amelyek együtt vonultak fel a gyárak munkásaival. Tíz órakor három díszlövés jelez­te az ünnepség kezdetét, majd a verőfényes napsütésben a város több mint tizenötezer dolgozója vonult fel. Somogyban 252 városban és községben tartották meg az ünnepségeket. A kaposváriak színpompás felvonulásán az ünneplő munkások között ott volta­k a szövetkezeti parasz­tok is, a húsüzem és a cukor­gyár legújabb gyártmányait és eredményeit mutatta be a város dolgozóinak. Siófokon több mint kétezer fiatal rész­vételével ifjúsági találkozót rendeztek, délután pedig me­­gyeszerte vidám majálisok voltak. A sztálinvárosi dolgo­zók színpompás menetéből ki­tűnt a Dunai Vasmű Erőmű­ve dolgozóinak alumíniumból készült tízméteres »Vosztok« űrhajója, benne kis úttörővel. A kokszolósok kis rakétát rö­pítettek a magasba a dísz­emelvény előtt, a Kertészeti Vállalat dolgozói virágból ké­szült űrhajót vittek. A Sztá­lin városiak egyik csoportja Fidel Castro arcképét vitte a menetben. Egerben több mint 25 ezren vettek részt a felvo­nuláson. Az egri dolgozókkal együtt vonult fel a városba érkező szovjet turistacsoport. Szolnok megye termelőszö­vetkezeti városaiban és falvai­ban a közös gazdaságok lovas­bandériumai, feldíszített foga­tai színesítették a szövetkeze­ti parasztok menetét. Oroshá­zán, a Viharsarok földmunkás mozgalmának egykori felleg­várában megemlékeztek a hetven évvel ezelőtt vérbefoj­­to­tt május 1-ről. A városban kulturális napok kezdődtek, amelynek műsorában meg­nyílt a Csehszlovák Kultúra és a helyi képzőművészeti kör kiállítása is. Vas megyében, Szombathelyen bensőséges népünnepélyeiket tartottak, az üzemek, vállalatok dolgozói családtagjaikkal együtt nóta­­szóval vonultak a Puskin-li­­getbe és a Jókai-parkba. Pé­csett a szemerkélő eső ellené­re több mint negyvenezren vo­nultak fel. A dolgozók az űr­hajó másait, a világ első űr­utasának képét, a baráti né­pek zászlóit vitték menetük­ben. Nagy ünneplésben volt részük a pécsi orvostudomá­nyi egyetem professzorainak, akiknél­ menetét harminc pé­csi iskola több ezer tanulója követte. A politechnikai okta­tásban részvevő diákok az óráikon készített legsikerültebb munkadarabokkal vonultak fel. Miskolcon négy útvonal­ról egyszerre indultak el a vá­ros dolgozói a Béke téren fel­állított dísztribünhöz. A több min­t százezer miskolci dolgo­zó színes felvonulásában részt vettek a borsodi termelőszö­vetkezetek dolgozói is. Győ­rött ötvenezren vonultak fel. A felvonulás után az ünnep­lők a Kiskuti-ligetben szóra­koztak, megteltek a Duna- és a Rába-parti csónakházak. Az építőipari vállalat dolgozói ezen a napon avatták egymil­lió forintos költséggel épített vízitelepüket. Szegeden a zuhogó eső meg­akadályozta a vasárnapra ter­vezett szabadtéri nagygyűlést, így azt a Szabadság Filmszín­házban tartották meg. A nagy­gyűlésen Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Csongrád megye országgyűlési képvise­lője mondott beszédet. Méltat­ta a munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepének jelentősé­gét, majd emlékeztetett arra, hogy a kapitalista országok­ban munkástestvéreink száz­milliói ma még elnyomottak és kizsákmányoltak, az ő ün­nepük harc a kizsákmányolás, a jogfosztottság ellen, harc a nagyobb darab kenyérért, az emberi szabadságért. Debrecen utcáin már a kora reggeli órákban megindultak a dolgozók a Nagyerdő felé. A stadionban 1800 kisdobost avattak, az ünnepségek után a társadalmi munkában létesí­tett debreceni Vidám Park­ban sok ezren szórakoztak. A dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepe öt kontinensen A dolgozók nemzetközi szo­lidaritásának ünnepnapját megünnepelték mind az öt kontinensen. Harcos, színpom­pás ünnepnapot ült a világ, a Milliók és milliók vettek részt a moszkvai május 1-i felvonuláson, megmutatva mi­lyen szilárdan tömörül a szov­jet nép a Szovjetunió Kom­munista Pártja és a szovjet kormány köré. Borús, szeles idő volt, mégis már a kora reggeli órákban megjelentek az első felvonuló csoportok. Reggel 9 órától gyülekeztek a Vörös téren a meghívott ven­dégek: a Szovjet Szakszerve­zetek Központi Tanácsának meghívására 58 ország szak­szervezeteinek képviselői ün­nepeltek együtt a moszkvaiak­kal. Tíz óra előtt sorakoztak fel a Vörös téren a moszkvai ko­szocialista országok dolgozói épp úgy, mint a kapitalista országokban élő munkások, a felszabadult gyarmati nép­­tonai kerület alakulatai, a környéken pedig a gépesített egységek. Néhány perccel tíz óra előtt hatalmas taps kö­szöntötte a Lenin—Sztálin Mauzóleum mellvédjén meg­jelenő Hruscsovot, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökét, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkárát, Brezsnyevet, a Legfelső Ta­nács Elnökségének elnökét, valamint a Központi Bizottság elnökségének többi tagját, a szovjet állam más vezetőit. A mauzóleum mellvédjén ott volt Jurij Alekszejevics Ga­garin, a világtörténelem első űrhajósa is, jubileumát. A Vencel téren zajlott le a prágai dolgozók több mint ötórás felvonulása. Egész Bulgáriában színpom­pás felvonulásokat és nagy­gyűléseket rendeztek a nem­zetközi munkásosztály ünne­pén. A szófiai lelkes hangulatú felvonulásra a Szeptember 9. téren Dimitrov Mauzóleuma előtt került sor. Bukarest ünnepi köntösben várta a dolgozók nagy nem­zetközi ünnepét, de a hagyo­mányos májusi felvonulást a napok óta tartó nagy esőzések miatt nem tudták megtarta­ni, így délelőtt a rádióban és a televízióban hallgatta meg az ország lakossága Chivu Stoicának, a Román Munkás­párt Központi Bizottsága tit­kárának ünnepi beszédét. Varsó legszebb főútvonalán, a Marszalkowska sugárúton sok százezer varsói vidám és színpompás felvonulással tette emlékezetessé a munkásosz­tály hagyományos ünnepét. A Mongol Népköztársaság városaiban és falvaiban nagy tömegek részvételével tartot­tak felvonulásokat, gyűléseket és népünnepélyeket. Ulan-Ba­­torban katonai díszszemle volt, amelyet több mint 80 ezer ember felvonulása köve­tett. Phenjanban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság fővárosában Coj Jen Gon, a Legfelső Nemzetgyűlés El­nökségének elnöke méltatta a szocializmus építésében kiví­vott sikereket. A gyűlés után felvonulás volt, több mint kétszázezer phenjani dolgozó részvételével. Hanoiban, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság fővárosában ünnepi nagygyűlés volt május 1-én, Tiranában, s Albánia más vá­rosaiban tömeggyűléseket és felvonulásokat rendeztek. A demokratikus Berlin dol­gozóinak káprázatos május 1-i felvonulása négy és fél óra hosszat tartott. Az impozáns béketüntetés a nemzeti nép­­hadsereg díszszemléjével kez­dődött. A felvonuláson a de­mokratikus Berlin dolgozói mellett igen nagy számban ott voltak a nyugat-berliniek is, ezzel demonstrálva, hogy a német munkásság összefogása nem ismer övezeti határt. Nyugat-Németországban is munkaszüneti nap május else­je, a főváros, Bonn azonban üres és kihalt volt, semmi sem emlékeztetett arra, hogy az emberek milliói ugyanebben az időben ünnepelték világ­szerte a nemzetközi szolidari­tás hagyományos ünnepét. A nagyobb ipari városokban a jobboldali szakszervezetek ün­nepségeket rendeztek ugyan, de ügyeltek arra, hogy azok »simán« folyjanak le és ne za­varják a nagypolgárság nyu­galmát. Jugoszláviában országszerte felvonulások és népünnepélyek voltak május 1-én. Belgrádban a Szövetségi Nemzetgyűlés épülete előtt katonai díszszem­le volt. Milliók felvonulása Moszkvában Malinovszkij marsall beszéde A díszszemlén Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere beszédet mondott. Malinovszkij hang­súlyozta, hogy a szovjet nép lelkes hangulatban és lendü­letes munkával köszöntötte május elsejét. A továbbiakban kiemelte: Gagarin őrnagynak, a világ első űrhajósának pél­dátlan hőstettében a szabad szovjet nép géniusza, tudósai­nak, mérnökeinek és techni­kusainak kimagasló tehetsége, a szocializmus nagy ereje nyilvánult meg. A miniszter megállapította, hogy az imperialista államok agresszív körei akadályozzák a nemzetközi helyzet megja­­vulását, folytatják a fegyver­kezési versenyt, Nyugat-Né­­metországot pedig Európa fő háborús gócává teszik. Mind gyakrabban folyamodnak ka­tonai akciókhoz, hogy elfojt­sák a növekvő nemzeti fel­szabadító mozgalmat az afri­kai, az ázsiai és a latin-ame­rikai országokban. A szabad Kuba ellen indított fegyveres intervenció bizonyítja az Egyesült Államok imperialista köreinek felelőtlen és veszé­lyes következményekkel fe­nyegető politikáját. — Azoknak, akik az ilyen kalandokat kedvelik — jelen­tette ki —, jusson eszükbe, hogy az imperialista rabság ellen szabadságukért és füg­getlenségükért harcra kelő népek mellett ott van a világ dolgozóinak hatalmas szolida­ritása, a Szovjetunió és az egész szocialista tábor népei­nek őszinte és önzetlen ro­­konszenve. Malinovszkij hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kénytelen számolni a nyugati hatalmak újabb háborús előkészületei­vel, s kijelentette, hogy a szovjet nép a béke megszilár­dítása végett éber figyelem­mel kíséri az imperialista ag­­resszorok cselszövényeit, meg­teszi a szükséges intézkedése­ket hazája fegyveres erőinek és védelmi képességének nö­velésére. — A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta fegy­verzetében ott vannak a leg­tökéletesebb harcászati eszkö­zök, amelyek mindent felül­múlnak, ami valaha is a had­seregek rendelkezésére állt — jelentette ki Malinovszkij marsall. Rakéták a katonai díszszemlén Akik jelen voltak a Vörös téren, vagy televízión látták a katonai díszszemlét, meggyő­ződhettek e szavak igazságá­ról. Különösen szemléltette ezt a rakéta-alakulatok fel­vonulása. A rakéta-alakulatok oszlopának élén a sok dicső­séget szerzett Katyusák utó­dait képviselő rakétaberende­zések haladtak, köztük olyan légelhárító rakéták, amelyek nagy magasságban is célba találnak. A szovjet tudomány és technika sokféle olyan ra­kétát állított elő, amely óriási távolságokat képes leküzdeni. Általános lelkesedést keltet­tek a fegyverzet új típusát képviselő gigantikus rakéták: ezek a rakéták óriási távol­ságra és magasságra hatol­nak, óriási sebességgel és bármely időjárási körülmény között rendkívüli pontosság­gal találnak az adott cél­pontba. A katonai díszszemle után indult meg a szovjet főváros dolgozóinak menete. Az élen tízezer sportoló vonult kü­lönböző gyakorlatokat végre­hajtva. Hatalmas taps tört ki, amikor a térre begördült a »Vosztok« szputnyik­ űrhajó képzeletbeli mása, amely űr­hajósok helyett űrhajós ruhá­ba öltözött gyerekeket hozott magával. A színpompás gazdag menet több órán át tartott. Jurij Gagarin, a hős szov­jet űrpilóta május elseje al­kalmából rádióbeszédben üd­vözölte honfitársait. Peking zászlódíszben A nemzetközi munkásünnep pekingi programja a demok­ratikus pártok hétfő reggel tartott gyűlésével kezdődött. Az egész főváros zászlódíszt öltött, mindenütt vörös zászlók lengtek, a középületeket va­lósággal eltakarták a színpom­pás dekorációk és virágfűzé­­rek. Az ünnepségek csúcspontja a Tienanmen téren volt. Há­rommillió pekingi vonult itt fel, s a lelkes tömegek éltet­ték a nemzetközi munkásosz­tály nagy egységét, a marxiz­mus-leninizmust, a Kínai Kommunista Pártot és Mao Ce-tung elnököt. A tér óriási szabadtéri színpadhoz hasonlí­tott, amelyen a tömegek éne­keltek és táncoltak, színházi együttesek és színjátszócsopor­­tok szerepeltek, zenekarok rendeztek hangversenyt. Az ipari munkásság gyári termé­kek modelljeivel vonult fel és plakátokon hirdette termelési sikereit. A május 1-i ünnep­ségeken mindenütt méltatták a szocialista építőmunkában kivívott sikereket, a szocialis­ta tábor megbonthatatlan szo­lidaritását, a kínai és a szovjet nép testvéri egységét, éltették Kuba és Laosz népének az im­perialista agresszióval szem­ben aratott diadalát, lelkesen állást foglaltak az ázsiai, af­rikai és latin-amerikai nem­zeti és demokratikus mozgal­mak mellett. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnö­ke és Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság elnöke Sang­hajban töltötte az ünnepna­pot, Csou En-laj miniszterel­nök az észak-kínai Hanten ipari központ dolgozóival ün­nepelt. Csu Te, a délnyugat­kínai Cseng Tu város dolgo­zóinak ünnepségein vett részt. Színpompás ünnepségek vol­tak Tibetben, Lhasszában is. Berlintől Phenjanig Az idei prágai május 1-j ün-­kia Kommunista Pártja ün­­nepség különös jelentőséget hány hónap múlva ünnepli kapott azzal, hogy Csehszlovák fennállásának negyvenéves 1981. május . Castro a kubai nép harcáról Kuba népe hétfőn 14 órás felvonulással ünnepelte meg május elsejét. A felvonulást követően — a CTK havanai jelentése szerint — Fidel Castro miniszterelnök beszé­det mondott, amelyben han­goztatta: a kubai kormányt munkájában egy cél vezérli, hogy megjavítsa a kubai nép életét. Rámutatott, hogy az örömteli felvonulást a nép az áldozatos milicistáknak kö­szönheti, akik szétzúzták az agressziót. Közölte, hogy a Kuba -ellenes agresszióban részt vett és elfogott ezer el­lenforradalmár közül 800-nak a régi rezsimben 27 556 cabal­­leria földje (tehát összesen mintegy 600 ezer hold, azaz egy főre számítva körülbelül 750 hold), ezenkívül 9666 háza, 70 ipari üzeme, tíz cukorgyá­ra, két bankja és öt bányája volt. A többi fogoly közül 135-en a diktátor Batista zsol­dosai voltak. Castro utalt Kennedy elnök nemrég elhangzott kijelenté­seire, s hangoztatta, hogy Ku­bának ugyanolyan joga van tiltakozni amiatt, mert part­jaitól 90 mérföldnyire egy im­perialista rendszer létezik, mint ahogy Kennedy tiltako­zik a kubai szocialista rend­szer létezése ellen. Ilyesmi azonban nem is jut a kubaiak eszébe. Kennedynek úgy lát­szik fogalma sincs arról, mit is jelent a nemzetközi jog, mit jelentenek a népek jogai. Castro elutasította Kennedy­nek azt a vádaskodását, hogy a kubai forradalom veszélyezteti az amerikai polgárok bizton­ságát, majd hangoztatta: áb­rándokat kergetnek mindazok, akik azt hiszik, hogy a kubai kormány engedi belpolitikájá­nak megvitatását. A kubai nép mindent felülmúló ellen­állást tanúsítana, ha az Egye­sül Államok kísérletet tenne Kuba megrohanására. A miniszterelnök ezután­­rá­mutatott arra, hogy a kleriká­lis reakció milyen jelentős szerepet töltött be a kubai forradalom ellen szőtt össze­esküvésben. Az elfogott­ zsol­dosok között három spanyol pap is van, a falangista moz­galom tagjai. Fidel Castro közölte, hogy a kubai kormány elhatározta: a jövőben külön engedély nél­kül egyetlen külföldi pap sem maradhat az országban. Az egyház a templomokat és a katolikus iskolákat az ellen­forradalmárok támogatására használta fel. A kubai kor­mány nem tűri, hogy a reak­ciós gonosztevők bandája ha­zájuk és a kubai forradalom gyűlöletével mérgezze a gyer­mekek lelkét. Néhány nap múlva valamennyi katolikus iskolát állami igazgatás alá helyezik és bevezetik az in­gyenes oktatást. Harcos hangulatú ünnepségek, gyűlések, felvonulások Olaszország dolgozói jogvé­delmi harcuk jegyében ünne­pelték május 1-ét. Bécsben a Ring hétfőn dél­előtt a munkásoké lett, vörös zászlóerdő alatt órákon át vo­nult a menet a Schwarzen­berg Platztól a Parlamentig. Franciaországban az idei május elsejének különös jelen­tőséget adott az a tény, hogy a francia munkásosztály és az egész dolgozó nép az algíri fa­siszta puccs felett öt napja aratott győzelmet is ünnepel­hette. De a diadal még nem teljes és ezért állott a május 1-i népi követelések élvonalá­ban a pártütők kíméletlen megbüntetésének és az algé­riai béke megteremtésének sürgetése. A CGT óriási párizsi tömeggyűlésén Benoit Frachon főtitkár kifejezte a francia munkásosztály követeléseit. Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártjának végrehajtó bi­zottsága május 1-én felhívást bocsátott ki, amely felszólítja Anglia népét, fokozza harcát a békéért, követelje a nuk­leáris fegyverek eltiltását, a leszerelést. Helsinkiben nagy felvonulással ünnepelték má­jus elsejét, s a békeharc jel­szavával vonultak az utcára május elsején Stockholm dol­gozói is. A svéd televízió egyébként első ízben adott közvetítést a moszkvai má­jus 1-i ünnepségekről. Dja­­kartában, Indonézia fő­városában húszezer em­ber részvételével tartottak május 1-i ünnepi nagygyűlést, amelyen a holland kézen le­vő Nyugat-Irián visszaszár­maztatását követelték Indo­néziához és állást foglaltak az imperializmus, valamint 11 gyarmati rendszer ellen. A hírügynökségek jelentései sze­rint harcos hangulatú ünnep­ségek, gyűlések és felvonulá­sok voltak Rangunban, Tokió­ban, Canberrában, Új Delhi­ben és az Egyesült Államok­ban is. New York egyik terén például több ezer ember gyűlt össze. A gyűlés határozata felhívta az Egyesült Államok kormányát, vessen véget a katonai provokációk politiká­jának, tanúsítson jóindulatot a béke és a leszerelés kérdé­seinek megoldásában. Követel­ték, hogy a kormány tegyen intézkedéseket a több millió munkanélküli helyzetének könnyítésére, harcoljon a faji megkülönböztetés ellen, szün­tesse meg az »Amerikaellenes Tevékenységet« vizsgáló bi­zottságot

Next