Magyar Nemzet, 1961. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1961-06-04 / 131. szám

* * p q milliók 1­5 • $ Ifjúság, szerelem, « muzsika » m­ennyo­e Színes, szélesvásznú csehszlovák filmvígjáték Bemutató : június 8 Vasárnap, 1961. június 4. Vázlat egy életrajzhoz Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének hetvenötödik évfordulójára Kedden lenne hetvenöt éves Bajcsy-Zsilinszky Endre, ha 1944 karácsony reggelén ré­szeg nyilas suhancok Sop­ronkőhidán ki nem oltot­ták volna életét. Alak­ja azóta nemzeti nagy­jaink, a magyar »resistance« hősei sorába emelkedett, akik történelmünk tragikus mélypontján megmentették népünk tisztességét és be­csületét. Történetírásunk azonban még mindig adós­­ Bajcsy-Zsilinszky életrajzával, ahogyan adós másokéval is — de ez mégis több, mint egy­szerű mulasztás. Mert Bajcsy-Zsilinszky End­re életrajzát megírni valóban nehéz, bonyolult feladat és biográfusának nagy kvalitá­sokra, az elmúlt száz eszten­dő társadalmi-gazdasági fej­lődésének alapos ismeretére, nem csekély pszichológiai tu­dásra lesz szüksége, hogy a valósághoz híven tudja meg­rajzolni életpályájának mene­tét, attól kezdve, hogy a fia­tal Bajcsy-Zsilinszky lipcsei, heidelbergi és kolozsvári ta­nulóévek után, a magyar gentry-hagyomány szerint, a Felvidékre került főispáni tit­kárnak. Innen hívják be ka­tonának és a fiatal, fékezhe­­tetlen huszártiszt félelmet nem ismerő bátorsága, korlá­tokat nem tűrő vakmerősége már az első világháború ide­jén nevezetessé válik. De élet­rajzírójának nyíltan kell majd beszélnie az utolsó háborús esztendőről is, mikor Bajcsy- Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések egyik vezető alakja, részt vesz a MOVE megalakításában, s egyik ve­zető publicistája Horthy Sze­gedről kiinduló ellenforradal­mi, nacionalista, népellenes politikájának, a keresztény kurzusnak. De a biográfusnak már itt, a mélyponton, fel kell majd figyelni valamire. Gondos ke­zekkel le kell majd tapo­gatnia, mi az, amiben Bajcsy- Zsilinszky már ekkor is­ kü­lönbözik társaitól, Gömbös Gyulától, Eckhardt Tibortól, Kozma Miklóstól. Újságcik­­keinek, beszédeinek alapos megtekintése nélkül ma még inkább csak sejteni lehet, mint bizonyítani, hogy a fe­hér terror irányítóitól már ekkor megkülönböztette az, hogy míg azok a földreform gondolatát demagóg módon csak a parasztság megtévesz-­­tésére használták fel, addig Bajcsy-Zsilinszky komolyan gondolt a földreformra (Achim András népét követte meg ez­zel), őszintén hitt a szociális reform szükségességében. A húszas évek közepén kez­dődik meg az első politikai válsága. Nem mintha elfor­dulna barátaitól, hiszen Göm­bös Gyulával együtt hagyja ott az Egységes Pártot és szervezi új pártba a fajvé­dőket. Nem szakít régebbi po­litikai barátaival, felfogásával sem — de lassan-lassan gyű­lik benne az elégedetlenség, kezdi felismerni, hogy mi rejlik a kurzus hangzatos jel­szavai mögött. Leveleiből ki­olvasható a türelmetlenség, mellyel a magyar uralkodó osztályokra tekint. Nézetei is tisztulnak. Egy ideig párton kívül marad, majd létrehozza a Nemzeti Radikális Pártot , amely ugyan inkább naciona­lista, mint radikális, de még­is lépést jelent előre. Ha 1931-es pártprogramját olvas­suk, haladó és retrográd gon­dolatok, egészséges kezdemé­nyezések és tisztázatlan esz­mék furcsa vegyülékét talál­juk: egyrészt végső célként a »történelmi Magyarország visz­­szaállítását« tűzi ki, külpoli­tikája alapelvéül a magyar­­olasz barátságot vallja, más­részt azonban hangsúlyozza a Duna-völgyi népek természe­tes szolidaritását, összefogását — amelyben azonban a ma­gyarságnak szánt vezető sze­repet. Belpolitikai vonatkozás­ban kitart a királyság mel­lett, érdekképviseleti kamarát követel az országgyűlés má­sodik háza gyanánt: »követeli a párt a mesterkélt és gyö­­kértelen gyáripar lebontását« — mondja a program — s »az idegen­rendészetnek újjá­­rendezését a magyar faji és nemzeti szempontok szemmel­­tartásával.« Ugyanekkor azon­ban kollektív szerződéseket követel munkások és munka­adók között, telepítéses bir­tokreformot, »­amely egy-két­­ezer holdon felül megváltás útján igénybe veszi a magán­kézen, egyházi és községi tu­lajdonban levő nagybirtokot«. Áttekintve a program többi pontját is, belőlük a gazdag parasztság és a középbirtok agrárius, antikapitalista kí­vánságai tükröződnek,­ kül­politikailag részben fasiszta, részben harmadikutas tenden­ciákkal; az egész azonban ki­fejez bizonyos szertebeállást a nagytőke és nagybirtok kor­látlan, népnyúzó politikájával, kifejezi a középbirtok bi­zonyos önállósulási törekvé­seit. Politikai fejlődésének újabb fejezete kezdődik, mikor ha­tárainkon farkasétvágyával megjelenik a germán ragado­zó. Kétségtelen, hogy hajtha­tatlan magyar nacionalizmusa állítja őt szembe a németek­kel, de ugyanez állítja szem­be a magyar uralkodó osztá­lyok németbarát szárnyával, volt barátaival is. De útja egyelőre még tele van bi­zonytalansággal, felemás meg­nyilatkozásokkal, visszaesések­kel; tagadhatatlan azonban, hogy útja jobbról balra, a reakcióból a haladás felé irá­nyul. A következő évek esemé­nyei, bennük Bajcsy-Zsilinsz­ky Endre szerepe túlságosan ismeretesek ahhoz, hogy itt részleteznünk kellene. Élet­rajza írójának itt majd drá­mai erővel kell egy kettős küzdelmet ábrázolnia: harcát, egyre magányosabb küzdel­mét, szóban és írásban, a par­lamentben és a törvényszék előtt — harcát a német be­hatolás, a fasiszta téboly el­len, a független Magyarorszá­gért. És szólni kell arról a küzdelemről is, amelyet ön­magával, saját nézeteivel vív egészen addig, amíg felis­meri, a kisgazdapárt balol­dali fiataljainak segítségével, hogy a kommunisták által szervezett Népfront politikája az egyetlen megoldás, s a ma­gyar kommunisták igazi haza­fiak, akik mellé oda kell áll­­­­nia a függetlenség védelmé­ben. Nem szabad elhallgatni azokat a korlátokat sem, ame­lyeket nehezen vagy egyálta­lán nem tudott átlépni: ebben az időszakban alig látta még a nemzeti függetlenségnek a társadalmi forradalommal va­ló szoros kapcsolatát, s írásai­ban a »magyar birodalom« koncepciója kel új életre. De a nemzet sorsáért érzett felelős­sége, roppant erkölcsi bátor­sága néha túllendíti őt szem­léletének e korlátain is. Ez a küzdelem, amelyet régebbi énje, régebbi nézetei ellen ví­vott, lehetett a nehezebb, de ez emelte őt magasra osztá­lyának tagjai fölé. Így érkezett el március IIi, pályája ekkor ível a legma­gasabbra. Fegyverrel a kezé­ben fogadta a reátörő Gesta­po embereit. Börtönéből csak október elején szabadult és a nyilasok alatt illegalitásban rejtőzve (néhány hét leforgá­sa alatt tizenhat helyen la­kott) részt vett a kommunis­­ták-kezdeményezte Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megszervezésében. Megalakították a felkelés katonai vezérkarát, kidol­gozták Budapest felszabadí­tásának tervét, megkezdték a rendelkezésre álló katonai egységek, partizáncsoportok és munkásmilíciák szervezését. A terv az volt — mint Kállai Gyula leírja —, hogy a fő­város egy fontos útvonalán átvágják magukat az orosz csapatokhoz, a Vörös Hadse­reg előtt folyosót nyitnak egé­szen a Dunáig, hátbatámadják a városba zárt németeket és nyilasokat és így megakadá­lyozzák a város teljes tönkre­tételét. »Van szerencsém a Magyar Front és a Felszaba­dító Bizottság ama tisztelettel­jes kívánságát tolmácsolni, hogy mielőbb szoros kapcsolat és együttműködés létesülhes­sen a Szovjetunióval és a szovjet hadsereggel és hogy a magyar felkelő erők minél eredményesebben vehessék ki részüket szegény megpróbált hazánk felszabadításából...« — írta ezekben a novemberi napokban a Szovjetunió kül­ügyminiszterének. A levél azonban nem jutott el re­n­­deltetési helyére és a katonai tervek megvalósítására nem kerülhetett már sor ... 1944 november végén Oren­­dy Norbert csendőrezredest, a Nemzeti Számonkérő Szék ve­zetőjét a Honvédelmi Minisz­tériumba hívatták, ahol egy besúgó vallomásából megis­merkedett a Felszabadító Bi­zottság tevékenységével. Né­hány napra rá a nyilas csend­őrség rátört a bizottság vezér­karára. Nemrégiben kerültek elő Bajcsy-Zsilinszky és tár­sai perének dokumentumai, melyekből megtudtuk, hogy a letartóztatottakat a nyomozók megverték, megkínozták, egye­seket puszta kézzel, másokat gumibottal vertek, ha elájul­tak, felmosták őket, majd to­vább verték, végül villanyozó­­géppel vallatták. Ilyen előz­mények után kerültek decem­ber elején a vezérkari főnök rögtönítélő bírósága elé, amely Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest és Tartsay Vil­mos vezérkari századost halál­ra, többeket hosszú börtönbün­tetésre ítélt. »Közel száz éve, hogy honvédtiszteket akasztot­tak Magyarországon. Aradon történt, 1849-ben, hogy hon­védtábornokokat állítottak bi­tó alá a véres kezű német Haynau parancsára. Akkor is az ország szabadságáról volt szó. De akkor a császári re­akció maga végezte el ezt a hóhérmunkát, míg most a Ge­stapo bérencei, maguk a nyila­sok. Ők vetik a hurkot azok nyakába, akik bátor, jó haza­fiként az országot és népét ki akarják menteni a német hor­dák rabságából.­« — írta ekkor az illegális Szabad Nép. Bajcsy-Zsilinszky kálváriája azonban még ekkor sem ért véget. Perét elkülönítették, őt magát Sopronkőhidára hurcol­ták. A nyilas parlament azon­ban hamarosan hozzájárult képviselői mentelmi joga fel­függesztéséhez, s aznap, mikor Budapestet körülzárták a szov­jet csapatok, és megkezdődött a főváros felszabadítása, há­rom, az ellenállási mozgalom­ban részt vevő fiatal kommu­nistával, Pataki Istvánnal, Pesti Barnabással és Kreutz Róberttel együtt, kivégezték. A fegyházból már el­menekültek a magasabb ran­gú tisztviselők, a kivégző osz­tagot is elvezényelték, csak kisszámú őrszemélyzetet hagytak hátra. A fegyőrök nem vállalkoztak az ítélet végre­hajtására, de életben hagyni sem merték őket. Az utcán fo­gadtak fel züllött suhancokat, akik fejenként ötven pengőért végrehajtották a gyilkosságot. A kivégzésnél jelen volt lel­kész elmondotta később, hogy Bajcsy-Zsilinszky és a három kommunista bátran nézett szembe a halállal. * Vívódásokkal, küzdelmekkel volt teljes a Szegedtől Sopron­kőhidáig, a kommunistákkal való kézfogásig vezető út. Bajcsy-Zsilinszky nagyságát, erkölcsi erejét, igaz hazaszere­tetét bizonyítja, hogy ezt az utat megtette. De bizonyítja azoknak az eszméknek erejét, nagyságát is, melyek végül — ezernyi akadályon keresztül — magukhoz vonzották őt. Alak­ja így vált a tűnő időben az igaz hazafiság és haladó esz­mék egységének nem múló je­lentőségű szimbólumává. Pamlényi Ervin Magyar Nemzet „ Öt világrész filmjei a moszkvai fesztiválon ■ A július 9-én kezdődő II. Moszkvai Filmfesztiválon részt vesz a szocialista or­szágokon kívül a többi között Ausztria, Belgium, Anglia, Görögország, Dánia, Olasz­ország, Hollandia, Norvégia, Franciaország, Svédország, az NSZK, Svájc, India, Indoné­zia, Irak, Japán, Guinea, Da­homey, Mali, Marokkó, Ni­géria, az EAK, Szomáli, Ar­gentina, Kanada, Kuba, Mexikó, Peru, az USA, Chile, Ausztrália, Újzéland, vala­mint az ENSZ és az UNESCO szervezete. Luzsica Lajos vázlatkönyvéből : Szlovákiai táj Korok, vallások, istenek Ambrogio Donini könyve Tudományos műnek és emberi tettnek egyaránt elis­merésre méltó az olasz pro­fesszor könyve. Olaszország­ban ugyanis nem könnyű val­lástörténeti munkát publikál­ni, különösen, ha szerzője valóban tudományos módszer­rel nyúl a vallások keletkezé­sének és fejlődésének bonyo­lult problémájához. Néhány héttel ezelőtt, amikor Angelo Brelich professzorral, a római egyetem vallástörténeti tan­székének vezetőjével folytatott beszélgetésünkről számoltunk be e helyen, megírtuk, hogy a Vatikán milyen sötét árnyat borít az olasz tudományos életre; kiváltképp igyekszik megnehezíteni, hogy a keresz­ténység eredetének modern, tudományos magyarázata nyilvánosságot kapjon. A je­lenkori olasz vallástörténeti tudomány három kiváló mű­velőjének — az olaszországi egyetemeken meghagyott há­rom vallástörténeti katedra professzorának , Brelichen kívül Ernesto de Martinának és Ambrogio Donininek mun­kássága azonban nemcsak a szaktudósokat, hanem az olva­sókat is egyre jobban érdekli A vallások történetének ok­tatásában Olaszországban csaknem abszolút monopóliu­mot gyakorol a Vatikán még azon a kevés állami egyete­men is, ahol ezt a tárgyat nem törölték el. S mintha nem volnának elegendők a fe­lekezeti alapon álló tanszé­kek, írja Domini, folyóiratok, újságok is egyházi személyek­hez fordulnak, ha vallástörté­neti kérdésekről esik szó. E jelenségek kirívó példáját egy milánói hetilap »Olaszország kérdez« című rovata nyújtja; jezsuita atyák és teológusok arról folytatnak disputát a hasábjain, hogy az emberi testben hol székel a lélek, lé­tezhetett-e világosság Nap nél­kül, mit esznek az angyalok, hány fokos meleg van a po­kolban ... Donini, a világszerte elis­mert tudós ebben az összefog­laló munkájában a legújabb tudományos felfedezésekre tá­maszkodva vizsgálja a vallá­sok eredetét, a kezdetleges kultuszoktól a kereszténység kialakulásáig. Szellemes, for­dulatos, színes írás. A szerző a tudósoknak abba a ritka csoportjába tartozik, akik a szaktudomány általános ered­ményeiről és saját kutatásaik­ról szórakoztató formában is képesek beszámolni, anélkül, hogy munkájuk tudományos igénye, hitele és méltósága a legkisebb csorbát szenvedné. Rendkívül gazdag összeha­sonlító anyaggal dolgozik. Fő­leg azokkal a kultuszokkal foglalkozik könyvében, ame­lyek erősebben hatottak a ke­resztény ideológia kialakulá­sára, kezdve a rítusok kezdet­leges formáitól a rabszolga­társadalom nagy vallásaiig, so­hasem tévesztve szem elől, hogy minden egyes vallás ke­letkezésében és fejlődésében sok rokonvonást mutat a meg­felelő társadalmi korszakok más vallásaival. Fejtegetései során több olyan teológiai torzítást is le kell lepleznie, amelyeknek tu­dományos cáfolata már nem számít újdonságnak, könyve azonban elsősorban a mai olasz közönségnek szól — ezt a közönséget a reakció mind­máig minden lehető eszközzel távoltartotta az ókortudomány és az etnográfia új felfedezé­seiből táplálkozó modern val­lástörténet eredményeinek megismerésétől. Amikor tehát a prehisztorikus régészeti le­letek elemzése a néprajzi, ant­ropológiai, nyelvészeti felfede­zések és törvényszerűségek ismertetése révén feltárja a különböző vallások társadalmi gyökereit, kénytelen vissza­­visszatérni a jelenbe, frappán­san leleplezni a mai klerikus tudományellenes tevékenysé­gét. S így az olvasó időnként a mai Olaszországban találja magát, szinte részesévé válik a dogma-hadállások eredmé­nyes ostromának. Donini könyvének polemikus erélye és szenvedélye nagy élmény. Az író megmagyarázza a primitív kultuszok keletke­zésének társadalmi körülmé­nyeit, a mágia és a vallás, va­lamint a babona és a vallás kapcsolatát, a »természet­fölötti« transzcendens fogal­mak eredetét. A »csodák« osz­tályjellegének meghatározása olyan csattanós analógia fel­kutatására késztette, amely­nek idézése tanulságos. Rómá­ban a IV. században a pogány­ság utolsó védői és az új val­lás első képviselői között heves és érdekes vita zajlott le. A korábban száműzött isten­szobrokat egy vesztett csata fölötti megrendülésében II. Valentinianus császár vissza­helyeztette a szenátus csarno­kába. Symmachus szárnyaló beszédben indokolta meg az isten-szobrok visszaállítását : »Róma az istenek állandó ol­talmának köszönheti nagysá­gát«. Szent Ambrus milánói püspök így válaszolt: »Róma nem az uralkodó vallás szer­tartásainak köszönheti régi nagyságát, hanem harcosai hősiességének és erejének. Nem az istenek segítették meg Rómát Hannibál ellen, hanem Scipio Africanus légiói.« Amb­rus püspök válaszát, jegyzi meg Donini, ma rémülten uta­sítja vissza a Vatikán, s ha­misnak is bélyegezné, ha le­hetne, jól tudván, hogy a kri­tikát, amelyet a püspök oly hatékonyan irányított egy fel­bomlóban levő társadalmat ki­fejező vallás ellen, ma ugyan­olyan hatásosan fel lehet hasz­nálni ... A szerző könyvének minden mondatában a társadalmi va­lóság talajáról magyarázza a vallások földi eredetét, szerepét, s különböző meg­jelenési formáit az osztály­­társadalmak változó során át. Munkájának központi eszméje szerint minden val­lás olyan ideológiák történe­te, amelyekben meghatáro­zott társadalmi struktúrák és tapasztalatok tükröződnek. Koncepciója igazolásául bon­colja a keleti tömegvallások, a buddhizmus, a konfucia­­nizmus, az izlám eredetét is. A primitív törzsi kultu­szok keletkezését és társa­dalmi okait kutatva, az asz­­szír, babilóniai, föníciai, zsi­dó, görög és római vallási mítoszok összehasonlító elem­zéséből kiindulva mutatja ki Donini, hogy a történelem napvilágánál létrejött — te­hát a tudomány előtt ma már tisztázott eredetű — ke­reszténység e korábbi vallá­sokkal rokon összetevőkből áll. Rendkívül érdekes képet rajzol a földközi-tengeri né­pek ókori hiedelemvilágáról, érzékletesen jeleníti meg a rabszolgatartó társadalomnak e korban született mozgal­mait s eszméik fejlődésének történetét. Figyelemre méltó eredményre jut a bibliai könyvek és apokaliptikus iratok vizsgálatakor. Filoló­giai következtetései tiszták, mértéktartóak s a szaktudo­mányban járatlan olvasó számára is élvezetesek. A holt-tengeri barlangok­ban 1947-ben megtalált, sok évtizeddel a keresztény kor­szak előtt keletkezett kéz­iratok kalandos felfedezésé­ről, megfejtéséről és tudomá­nyos jelentőségéről írt fe­jezet — magyar nyelven a téma egyik legjobb és leg­teljesebb eddigi összefogla­lása — Donini könyvének ki­emelkedő része. A héber és arameus nyelven írt kézira­tok és kézirattöredékek már eddig publikált részletei is nagy jelentőségű felfedezések: azt bizonyítják, hogy időszá­mításunk előtt csaknem két évszázaddal létezett egy val­lásos közösség a Holt-tenger vidékén, amelynek rítusai, szabályai, szertartásai és mí­toszai az őskereszténységével igen sok azonos vonást mu­tatnak. A qumrani szövege­ken már olvasható egy le­genda, amely szerint az »Igazság Tanítója« mártír­halált szenvedett, keresztre feszítették s aztán ismét megjelent hívei előtt. Ez a korábbi közösség tehát az őskereszténységéhez hasonló elveket, mítoszokat hirdetett és csakúgy, mint a későbbi keresztény közösségeknek, rí­tusai közé tartozott a vízben való keresztelés, a bűnök meggyónása, az euchariszti­kus étkezés stb. Donini leszögezi, hogy a­­ kéziratokkal végleges meg­erősítést nyert a marxizmus­nak a kereszténység eredeté­re vonatkozó, a múlt század derekán felállított kritikai tézise, amely szerint a ke­reszténység az ókori messiás­mozgalmak egyike. Magával ragadó felvilágo­sító szenvedély hevíti Donini írását, a tanulmány­nak ez a magas hőfoka, iga­zi tudós-erényekkel, elvi-lo­gikai tisztasággal ötvözve magas rangra emeli könyvét. Számtalan olyan összefüg­gésre is felhívja a figyelmet, amelyre saját kutatásai derí­tettek fényt. Korábbi kutatá­sokra támaszkodva s ezeket továbbfejlesztve bebizonyítja, hogy Mária mítosza a II. szá­zadban keletkezett, mintegy népszerű magyarázataként az isten-ember létrejöttének. Je­lentősek a rabszolgalázadá­sok vallási vonatkozásaival foglalkozó elmefuttatásai is. Kifejti, hogy noha az evan­géliumok eredeti — tehát a későbbi­­ módosítások által még el nem torzított — for­májukban tartalmaztak bizo­nyos szociális óhajokat, eze­ket a későbbiek folyamán, az uralkodó osztályok érdekei­nek megfelelően, a vallási illúziók síkjára helyezték át. Donini kitűnő munkája a kicsinyes polémián felülemel­kedő valláskritikai irodalom legjobb eredményeit tartal­mazza és sok tekintetben gazdagítja a szaktudományt. Nyilas Vera fordítása pontos, közvetlen hangvételű, vilá­gos. (Gondolat Kiadó.) Tamás István 1

Next