Magyar Nemzet, 1961. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1961-06-04 / 131. szám
* * p q milliók 15 • $ Ifjúság, szerelem, « muzsika » mennyoe Színes, szélesvásznú csehszlovák filmvígjáték Bemutató : június 8 Vasárnap, 1961. június 4. Vázlat egy életrajzhoz Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének hetvenötödik évfordulójára Kedden lenne hetvenöt éves Bajcsy-Zsilinszky Endre, ha 1944 karácsony reggelén részeg nyilas suhancok Sopronkőhidán ki nem oltották volna életét. Alakja azóta nemzeti nagyjaink, a magyar »resistance« hősei sorába emelkedett, akik történelmünk tragikus mélypontján megmentették népünk tisztességét és becsületét. Történetírásunk azonban még mindig adós Bajcsy-Zsilinszky életrajzával, ahogyan adós másokéval is — de ez mégis több, mint egyszerű mulasztás. Mert Bajcsy-Zsilinszky Endre életrajzát megírni valóban nehéz, bonyolult feladat és biográfusának nagy kvalitásokra, az elmúlt száz esztendő társadalmi-gazdasági fejlődésének alapos ismeretére, nem csekély pszichológiai tudásra lesz szüksége, hogy a valósághoz híven tudja megrajzolni életpályájának menetét, attól kezdve, hogy a fiatal Bajcsy-Zsilinszky lipcsei, heidelbergi és kolozsvári tanulóévek után, a magyar gentry-hagyomány szerint, a Felvidékre került főispáni titkárnak. Innen hívják be katonának és a fiatal, fékezhetetlen huszártiszt félelmet nem ismerő bátorsága, korlátokat nem tűrő vakmerősége már az első világháború idején nevezetessé válik. De életrajzírójának nyíltan kell majd beszélnie az utolsó háborús esztendőről is, mikor Bajcsy- Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések egyik vezető alakja, részt vesz a MOVE megalakításában, s egyik vezető publicistája Horthy Szegedről kiinduló ellenforradalmi, nacionalista, népellenes politikájának, a keresztény kurzusnak. De a biográfusnak már itt, a mélyponton, fel kell majd figyelni valamire. Gondos kezekkel le kell majd tapogatnia, mi az, amiben Bajcsy- Zsilinszky már ekkor is különbözik társaitól, Gömbös Gyulától, Eckhardt Tibortól, Kozma Miklóstól. Újságcikkeinek, beszédeinek alapos megtekintése nélkül ma még inkább csak sejteni lehet, mint bizonyítani, hogy a fehér terror irányítóitól már ekkor megkülönböztette az, hogy míg azok a földreform gondolatát demagóg módon csak a parasztság megtévesz-tésére használták fel, addig Bajcsy-Zsilinszky komolyan gondolt a földreformra (Achim András népét követte meg ezzel), őszintén hitt a szociális reform szükségességében. A húszas évek közepén kezdődik meg az első politikai válsága. Nem mintha elfordulna barátaitól, hiszen Gömbös Gyulával együtt hagyja ott az Egységes Pártot és szervezi új pártba a fajvédőket. Nem szakít régebbi politikai barátaival, felfogásával sem — de lassan-lassan gyűlik benne az elégedetlenség, kezdi felismerni, hogy mi rejlik a kurzus hangzatos jelszavai mögött. Leveleiből kiolvasható a türelmetlenség, mellyel a magyar uralkodó osztályokra tekint. Nézetei is tisztulnak. Egy ideig párton kívül marad, majd létrehozza a Nemzeti Radikális Pártot , amely ugyan inkább nacionalista, mint radikális, de mégis lépést jelent előre. Ha 1931-es pártprogramját olvassuk, haladó és retrográd gondolatok, egészséges kezdeményezések és tisztázatlan eszmék furcsa vegyülékét találjuk: egyrészt végső célként a »történelmi Magyarország viszszaállítását« tűzi ki, külpolitikája alapelvéül a magyarolasz barátságot vallja, másrészt azonban hangsúlyozza a Duna-völgyi népek természetes szolidaritását, összefogását — amelyben azonban a magyarságnak szánt vezető szerepet. Belpolitikai vonatkozásban kitart a királyság mellett, érdekképviseleti kamarát követel az országgyűlés második háza gyanánt: »követeli a párt a mesterkélt és gyökértelen gyáripar lebontását« — mondja a program — s »az idegenrendészetnek újjárendezését a magyar faji és nemzeti szempontok szemmeltartásával.« Ugyanekkor azonban kollektív szerződéseket követel munkások és munkaadók között, telepítéses birtokreformot, »amely egy-kétezer holdon felül megváltás útján igénybe veszi a magánkézen, egyházi és községi tulajdonban levő nagybirtokot«. Áttekintve a program többi pontját is, belőlük a gazdag parasztság és a középbirtok agrárius, antikapitalista kívánságai tükröződnek, külpolitikailag részben fasiszta, részben harmadikutas tendenciákkal; az egész azonban kifejez bizonyos szertebeállást a nagytőke és nagybirtok korlátlan, népnyúzó politikájával, kifejezi a középbirtok bizonyos önállósulási törekvéseit. Politikai fejlődésének újabb fejezete kezdődik, mikor határainkon farkasétvágyával megjelenik a germán ragadozó. Kétségtelen, hogy hajthatatlan magyar nacionalizmusa állítja őt szembe a németekkel, de ugyanez állítja szembe a magyar uralkodó osztályok németbarát szárnyával, volt barátaival is. De útja egyelőre még tele van bizonytalansággal, felemás megnyilatkozásokkal, visszaesésekkel; tagadhatatlan azonban, hogy útja jobbról balra, a reakcióból a haladás felé irányul. A következő évek eseményei, bennük Bajcsy-Zsilinszky Endre szerepe túlságosan ismeretesek ahhoz, hogy itt részleteznünk kellene. Életrajza írójának itt majd drámai erővel kell egy kettős küzdelmet ábrázolnia: harcát, egyre magányosabb küzdelmét, szóban és írásban, a parlamentben és a törvényszék előtt — harcát a német behatolás, a fasiszta téboly ellen, a független Magyarországért. És szólni kell arról a küzdelemről is, amelyet önmagával, saját nézeteivel vív egészen addig, amíg felismeri, a kisgazdapárt baloldali fiataljainak segítségével, hogy a kommunisták által szervezett Népfront politikája az egyetlen megoldás, s a magyar kommunisták igazi hazafiak, akik mellé oda kell állnia a függetlenség védelmében. Nem szabad elhallgatni azokat a korlátokat sem, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem tudott átlépni: ebben az időszakban alig látta még a nemzeti függetlenségnek a társadalmi forradalommal való szoros kapcsolatát, s írásaiban a »magyar birodalom« koncepciója kel új életre. De a nemzet sorsáért érzett felelőssége, roppant erkölcsi bátorsága néha túllendíti őt szemléletének e korlátain is. Ez a küzdelem, amelyet régebbi énje, régebbi nézetei ellen vívott, lehetett a nehezebb, de ez emelte őt magasra osztályának tagjai fölé. Így érkezett el március IIi, pályája ekkor ível a legmagasabbra. Fegyverrel a kezében fogadta a reátörő Gestapo embereit. Börtönéből csak október elején szabadult és a nyilasok alatt illegalitásban rejtőzve (néhány hét leforgása alatt tizenhat helyen lakott) részt vett a kommunisták-kezdeményezte Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megszervezésében. Megalakították a felkelés katonai vezérkarát, kidolgozták Budapest felszabadításának tervét, megkezdték a rendelkezésre álló katonai egységek, partizáncsoportok és munkásmilíciák szervezését. A terv az volt — mint Kállai Gyula leírja —, hogy a főváros egy fontos útvonalán átvágják magukat az orosz csapatokhoz, a Vörös Hadsereg előtt folyosót nyitnak egészen a Dunáig, hátbatámadják a városba zárt németeket és nyilasokat és így megakadályozzák a város teljes tönkretételét. »Van szerencsém a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság ama tiszteletteljes kívánságát tolmácsolni, hogy mielőbb szoros kapcsolat és együttműködés létesülhessen a Szovjetunióval és a szovjet hadsereggel és hogy a magyar felkelő erők minél eredményesebben vehessék ki részüket szegény megpróbált hazánk felszabadításából...« — írta ezekben a novemberi napokban a Szovjetunió külügyminiszterének. A levél azonban nem jutott el rendeltetési helyére és a katonai tervek megvalósítására nem kerülhetett már sor ... 1944 november végén Orendy Norbert csendőrezredest, a Nemzeti Számonkérő Szék vezetőjét a Honvédelmi Minisztériumba hívatták, ahol egy besúgó vallomásából megismerkedett a Felszabadító Bizottság tevékenységével. Néhány napra rá a nyilas csendőrség rátört a bizottság vezérkarára. Nemrégiben kerültek elő Bajcsy-Zsilinszky és társai perének dokumentumai, melyekből megtudtuk, hogy a letartóztatottakat a nyomozók megverték, megkínozták, egyeseket puszta kézzel, másokat gumibottal vertek, ha elájultak, felmosták őket, majd tovább verték, végül villanyozógéppel vallatták. Ilyen előzmények után kerültek december elején a vezérkari főnök rögtönítélő bírósága elé, amely Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest és Tartsay Vilmos vezérkari századost halálra, többeket hosszú börtönbüntetésre ítélt. »Közel száz éve, hogy honvédtiszteket akasztottak Magyarországon. Aradon történt, 1849-ben, hogy honvédtábornokokat állítottak bitó alá a véres kezű német Haynau parancsára. Akkor is az ország szabadságáról volt szó. De akkor a császári reakció maga végezte el ezt a hóhérmunkát, míg most a Gestapo bérencei, maguk a nyilasok. Ők vetik a hurkot azok nyakába, akik bátor, jó hazafiként az országot és népét ki akarják menteni a német hordák rabságából.« — írta ekkor az illegális Szabad Nép. Bajcsy-Zsilinszky kálváriája azonban még ekkor sem ért véget. Perét elkülönítették, őt magát Sopronkőhidára hurcolták. A nyilas parlament azonban hamarosan hozzájárult képviselői mentelmi joga felfüggesztéséhez, s aznap, mikor Budapestet körülzárták a szovjet csapatok, és megkezdődött a főváros felszabadítása, három, az ellenállási mozgalomban részt vevő fiatal kommunistával, Pataki Istvánnal, Pesti Barnabással és Kreutz Róberttel együtt, kivégezték. A fegyházból már elmenekültek a magasabb rangú tisztviselők, a kivégző osztagot is elvezényelték, csak kisszámú őrszemélyzetet hagytak hátra. A fegyőrök nem vállalkoztak az ítélet végrehajtására, de életben hagyni sem merték őket. Az utcán fogadtak fel züllött suhancokat, akik fejenként ötven pengőért végrehajtották a gyilkosságot. A kivégzésnél jelen volt lelkész elmondotta később, hogy Bajcsy-Zsilinszky és a három kommunista bátran nézett szembe a halállal. * Vívódásokkal, küzdelmekkel volt teljes a Szegedtől Sopronkőhidáig, a kommunistákkal való kézfogásig vezető út. Bajcsy-Zsilinszky nagyságát, erkölcsi erejét, igaz hazaszeretetét bizonyítja, hogy ezt az utat megtette. De bizonyítja azoknak az eszméknek erejét, nagyságát is, melyek végül — ezernyi akadályon keresztül — magukhoz vonzották őt. Alakja így vált a tűnő időben az igaz hazafiság és haladó eszmék egységének nem múló jelentőségű szimbólumává. Pamlényi Ervin Magyar Nemzet „ Öt világrész filmjei a moszkvai fesztiválon ■ A július 9-én kezdődő II. Moszkvai Filmfesztiválon részt vesz a szocialista országokon kívül a többi között Ausztria, Belgium, Anglia, Görögország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Franciaország, Svédország, az NSZK, Svájc, India, Indonézia, Irak, Japán, Guinea, Dahomey, Mali, Marokkó, Nigéria, az EAK, Szomáli, Argentina, Kanada, Kuba, Mexikó, Peru, az USA, Chile, Ausztrália, Újzéland, valamint az ENSZ és az UNESCO szervezete. Luzsica Lajos vázlatkönyvéből : Szlovákiai táj Korok, vallások, istenek Ambrogio Donini könyve Tudományos műnek és emberi tettnek egyaránt elismerésre méltó az olasz professzor könyve. Olaszországban ugyanis nem könnyű vallástörténeti munkát publikálni, különösen, ha szerzője valóban tudományos módszerrel nyúl a vallások keletkezésének és fejlődésének bonyolult problémájához. Néhány héttel ezelőtt, amikor Angelo Brelich professzorral, a római egyetem vallástörténeti tanszékének vezetőjével folytatott beszélgetésünkről számoltunk be e helyen, megírtuk, hogy a Vatikán milyen sötét árnyat borít az olasz tudományos életre; kiváltképp igyekszik megnehezíteni, hogy a kereszténység eredetének modern, tudományos magyarázata nyilvánosságot kapjon. A jelenkori olasz vallástörténeti tudomány három kiváló művelőjének — az olaszországi egyetemeken meghagyott három vallástörténeti katedra professzorának , Brelichen kívül Ernesto de Martinának és Ambrogio Donininek munkássága azonban nemcsak a szaktudósokat, hanem az olvasókat is egyre jobban érdekli A vallások történetének oktatásában Olaszországban csaknem abszolút monopóliumot gyakorol a Vatikán még azon a kevés állami egyetemen is, ahol ezt a tárgyat nem törölték el. S mintha nem volnának elegendők a felekezeti alapon álló tanszékek, írja Domini, folyóiratok, újságok is egyházi személyekhez fordulnak, ha vallástörténeti kérdésekről esik szó. E jelenségek kirívó példáját egy milánói hetilap »Olaszország kérdez« című rovata nyújtja; jezsuita atyák és teológusok arról folytatnak disputát a hasábjain, hogy az emberi testben hol székel a lélek, létezhetett-e világosság Nap nélkül, mit esznek az angyalok, hány fokos meleg van a pokolban ... Donini, a világszerte elismert tudós ebben az összefoglaló munkájában a legújabb tudományos felfedezésekre támaszkodva vizsgálja a vallások eredetét, a kezdetleges kultuszoktól a kereszténység kialakulásáig. Szellemes, fordulatos, színes írás. A szerző a tudósoknak abba a ritka csoportjába tartozik, akik a szaktudomány általános eredményeiről és saját kutatásaikról szórakoztató formában is képesek beszámolni, anélkül, hogy munkájuk tudományos igénye, hitele és méltósága a legkisebb csorbát szenvedné. Rendkívül gazdag összehasonlító anyaggal dolgozik. Főleg azokkal a kultuszokkal foglalkozik könyvében, amelyek erősebben hatottak a keresztény ideológia kialakulására, kezdve a rítusok kezdetleges formáitól a rabszolgatársadalom nagy vallásaiig, sohasem tévesztve szem elől, hogy minden egyes vallás keletkezésében és fejlődésében sok rokonvonást mutat a megfelelő társadalmi korszakok más vallásaival. Fejtegetései során több olyan teológiai torzítást is le kell lepleznie, amelyeknek tudományos cáfolata már nem számít újdonságnak, könyve azonban elsősorban a mai olasz közönségnek szól — ezt a közönséget a reakció mindmáig minden lehető eszközzel távoltartotta az ókortudomány és az etnográfia új felfedezéseiből táplálkozó modern vallástörténet eredményeinek megismerésétől. Amikor tehát a prehisztorikus régészeti leletek elemzése a néprajzi, antropológiai, nyelvészeti felfedezések és törvényszerűségek ismertetése révén feltárja a különböző vallások társadalmi gyökereit, kénytelen visszavisszatérni a jelenbe, frappánsan leleplezni a mai klerikus tudományellenes tevékenységét. S így az olvasó időnként a mai Olaszországban találja magát, szinte részesévé válik a dogma-hadállások eredményes ostromának. Donini könyvének polemikus erélye és szenvedélye nagy élmény. Az író megmagyarázza a primitív kultuszok keletkezésének társadalmi körülményeit, a mágia és a vallás, valamint a babona és a vallás kapcsolatát, a »természetfölötti« transzcendens fogalmak eredetét. A »csodák« osztályjellegének meghatározása olyan csattanós analógia felkutatására késztette, amelynek idézése tanulságos. Rómában a IV. században a pogányság utolsó védői és az új vallás első képviselői között heves és érdekes vita zajlott le. A korábban száműzött istenszobrokat egy vesztett csata fölötti megrendülésében II. Valentinianus császár visszahelyeztette a szenátus csarnokába. Symmachus szárnyaló beszédben indokolta meg az isten-szobrok visszaállítását : »Róma az istenek állandó oltalmának köszönheti nagyságát«. Szent Ambrus milánói püspök így válaszolt: »Róma nem az uralkodó vallás szertartásainak köszönheti régi nagyságát, hanem harcosai hősiességének és erejének. Nem az istenek segítették meg Rómát Hannibál ellen, hanem Scipio Africanus légiói.« Ambrus püspök válaszát, jegyzi meg Donini, ma rémülten utasítja vissza a Vatikán, s hamisnak is bélyegezné, ha lehetne, jól tudván, hogy a kritikát, amelyet a püspök oly hatékonyan irányított egy felbomlóban levő társadalmat kifejező vallás ellen, ma ugyanolyan hatásosan fel lehet használni ... A szerző könyvének minden mondatában a társadalmi valóság talajáról magyarázza a vallások földi eredetét, szerepét, s különböző megjelenési formáit az osztálytársadalmak változó során át. Munkájának központi eszméje szerint minden vallás olyan ideológiák története, amelyekben meghatározott társadalmi struktúrák és tapasztalatok tükröződnek. Koncepciója igazolásául boncolja a keleti tömegvallások, a buddhizmus, a konfucianizmus, az izlám eredetét is. A primitív törzsi kultuszok keletkezését és társadalmi okait kutatva, az aszszír, babilóniai, föníciai, zsidó, görög és római vallási mítoszok összehasonlító elemzéséből kiindulva mutatja ki Donini, hogy a történelem napvilágánál létrejött — tehát a tudomány előtt ma már tisztázott eredetű — kereszténység e korábbi vallásokkal rokon összetevőkből áll. Rendkívül érdekes képet rajzol a földközi-tengeri népek ókori hiedelemvilágáról, érzékletesen jeleníti meg a rabszolgatartó társadalomnak e korban született mozgalmait s eszméik fejlődésének történetét. Figyelemre méltó eredményre jut a bibliai könyvek és apokaliptikus iratok vizsgálatakor. Filológiai következtetései tiszták, mértéktartóak s a szaktudományban járatlan olvasó számára is élvezetesek. A holt-tengeri barlangokban 1947-ben megtalált, sok évtizeddel a keresztény korszak előtt keletkezett kéziratok kalandos felfedezéséről, megfejtéséről és tudományos jelentőségéről írt fejezet — magyar nyelven a téma egyik legjobb és legteljesebb eddigi összefoglalása — Donini könyvének kiemelkedő része. A héber és arameus nyelven írt kéziratok és kézirattöredékek már eddig publikált részletei is nagy jelentőségű felfedezések: azt bizonyítják, hogy időszámításunk előtt csaknem két évszázaddal létezett egy vallásos közösség a Holt-tenger vidékén, amelynek rítusai, szabályai, szertartásai és mítoszai az őskereszténységével igen sok azonos vonást mutatnak. A qumrani szövegeken már olvasható egy legenda, amely szerint az »Igazság Tanítója« mártírhalált szenvedett, keresztre feszítették s aztán ismét megjelent hívei előtt. Ez a korábbi közösség tehát az őskereszténységéhez hasonló elveket, mítoszokat hirdetett és csakúgy, mint a későbbi keresztény közösségeknek, rítusai közé tartozott a vízben való keresztelés, a bűnök meggyónása, az eucharisztikus étkezés stb. Donini leszögezi, hogy a kéziratokkal végleges megerősítést nyert a marxizmusnak a kereszténység eredetére vonatkozó, a múlt század derekán felállított kritikai tézise, amely szerint a kereszténység az ókori messiásmozgalmak egyike. Magával ragadó felvilágosító szenvedély hevíti Donini írását, a tanulmánynak ez a magas hőfoka, igazi tudós-erényekkel, elvi-logikai tisztasággal ötvözve magas rangra emeli könyvét. Számtalan olyan összefüggésre is felhívja a figyelmet, amelyre saját kutatásai derítettek fényt. Korábbi kutatásokra támaszkodva s ezeket továbbfejlesztve bebizonyítja, hogy Mária mítosza a II. században keletkezett, mintegy népszerű magyarázataként az isten-ember létrejöttének. Jelentősek a rabszolgalázadások vallási vonatkozásaival foglalkozó elmefuttatásai is. Kifejti, hogy noha az evangéliumok eredeti — tehát a későbbi módosítások által még el nem torzított — formájukban tartalmaztak bizonyos szociális óhajokat, ezeket a későbbiek folyamán, az uralkodó osztályok érdekeinek megfelelően, a vallási illúziók síkjára helyezték át. Donini kitűnő munkája a kicsinyes polémián felülemelkedő valláskritikai irodalom legjobb eredményeit tartalmazza és sok tekintetben gazdagítja a szaktudományt. Nyilas Vera fordítása pontos, közvetlen hangvételű, világos. (Gondolat Kiadó.) Tamás István 1