Magyar Nemzet, 1961. július (17. évfolyam, 154-179. szám)

1961-07-01 / 154. szám

4 Zenei jegyzetek YEHUDI MENUHIN két estje a Károlyi-kertben a nyári évad méltó megnyitása volt. Menuhin immár a Mendels­­sohn-koncert klasszikus­­elő­­adójának számít. Az utóbbi évtizedek alatt többször is megváltoztatta felfogását, de úgy érezzük, hogy az egy­mástól gyakran lényeges vo­násokban is különböző Men­­delssohn-képek mindegyike igaz, elhihető. Mindig azt érezzük tehát a legjobbnak, amit éppen hallunk. Érdekes dolog, hogy Menu­hin művészi fejlődése hom­lokegyenest ellenkezik azzal, amit általában megszoktunk. Idők múltán majd mindegyik művész leszűrtebb, higgad­tabb, klasszikusabb veretű in­terpretációra tesz szert, vagy legalábbis erre törekszik. Me­nuhin most hallott Mendels­­sohn-koncertje az ifjúság tü­zétől, nyugtalanságától izzott és az emberi érzelmek sokkal szélesebb skáláját járta be, mint a közkézen forgó, kb. 20 évvel ezelőtt kész DH le­mezfelvétele. A közönség kö­zül többen idegességet sejtet­tek e felfogás mögött... Me­nuhin elhitetőerejére volt szükség, hogy ez a nézet ön­magától megsemmisüljön. Ta­lán sohasem szólalt meg az első tétel főtémája ilyen ára­dással és egyben szilaj­on, di­namikusan, mintha már első felcsendülésében benne lük­tetne további sorsa. A mel­léktéma még inkább a nyug­talanságot, az agitato-jelleget hangsúlyozta, majd a kidol­gozási részben és a kadenciá­­ban Menuhin "ördögi" techni­kája győzedelmeskedett. » A szokottnál álmodozóbban, lí­­rikusabban hangzott fel a lassú­ tételnek a "C-dúr egy­szerűségében fogant­ széles­­ívű dallama, a középrész eh­hez képest hatalmas ellentétet jelentett: olyan sötét színek jelentek meg Menuhin­­Alet­táján, amelyek megint csak szokatlanul, de éppen ezért az újszerűség varázsával ha­tottak. Az Allegro molto vivace száguldó irama az első ütem­től az utolsóig egyetlen pilla­­natra sem torpant meg. A régi lemezfelvételhez hason­lítva itt is meglepetést jelen­tett a kóda szinte már önkí­vületig felfokozott tempója, összegezve Menuhin Men­delssohn-interpretációjának tanulságait: úgy érezzük, hogy a művész valóságos jo­gaiba helyezte a szerzőt, le­fújta róla a több mint évszá­zados klasszicizálás, az aka­­démizmus porát. Megmutatta nekünk Mendelssohn igazi arcát, kinél a klasszikus for­ma végletek között vergődő, tépett lelket takar, kinek még álomvilága sem mentes bizo­nyos megoldatlan problémák belső feszültségétől. Mozart-játéka kevésbé kü­lönbözött a megszokott elfo­gástól. Az Á-dúr hegedűver­seny kantilénáiban mintha ott kísértett volna a romantika hangja, az imént említett nyugtalanság — aminthogy ezt Menuhin Mozart-játéká­­ban némileg megszoktuk. A legsikerültebbnek az utolsó tétel "verbunkos"­középrészét éreztük, amely szilajon, erő­teljesen hangzott fel. Kórody András — az est karmestere — kifogástalanul látta el a kíséret jelentős fel­adatát. Még a Mendelssohn­­koncert utolsó tételében is si­került neki a fafúvókat koor­dinálni a szólóhangszerrel, pe­dig ezek ún. "­kényes állások". HANS SWAROWSKY — osztrák karmester — művé­szetében a budapesti közön­ség már nem első ízben gyö­nyörködhetett. Ezúttal is szí­vesen látott vendég volt, aki jelentős sikerrel gyarapíthat­­ta jól megalapozott művészi hírnevét. Swarowsky karmesteri tech­nikája tökéletesen kidolgozott, figyelme a zenekar minden szólamára kiterjed, ami azon­ban nem jelenti azt, hogy a művek részletszépségei is minden esetben megszólalnak. Vezénylése nagyvonalú, arra törekszik, hogy az előadott művek nagy formája létrejöj­jön, az apróbb árnyalatok, a kisebb "­lélegzetek" gyakran elsikkadnak keze alatt. Briliáns benyomást keltett volna Reznicek, Donna D­a­­na­ nyitánya, ha a zenekar — és főként a fúvósok — követ­ték volna Swarowsky akara­tát. Való igaz, hogy ez a mű igen nagy feladatot ró az elő­adó-együttesre és az is igaz, hogy ezzel nem áll arányban művészi értéke — de éppen, mivel voltaképpen másodran­gú zeneszerző műve, ezért csakis elsőrangú előadásban gyakorolhat hatást a közön­ségre. Reznicek műve Men­­delssohn-hatást mutat és gyakran közel áll a könnyű­zenéhez. Amolyan szabadtéri muzsika ez — és ezért Ká­rolyi-kerti előadása helyénva­ló volt. Beethoven III. szimfóniája jól felépítetten szólalt meg. A gyászindulóból kissé hiá­nyoltuk az elmélyültebb lírai elemet, de a harmadik tétel kényes partitúrája ezúttal tel­jes mértékben, hiánytalanul megszólalt. Különösen nagy hatást tett az utolsó tétel, ahol Swarowsky alaposan körvonalazta az egyes variá­ciók között mutatkozó különb­ségeket. Az est közreműködője, Ba­­cher Mihály Mozart Á-dúr zongoraversenyét játszotta. A hűvös, szeles idő, ami a kö­zönség hangulatát is kissé be­folyásolta, a zongorista játé­kát is megnehezítette. Az el­ső tétel néhány üteme kissé bizonytalanul szólalt meg, de azután Bacher nagyszerűen belelendült és ennek eredmé­nyeként a melléktéma már teljes lírai szépségében bon­takozhatott ki. örömmel re­gisztrálhatjuk, hogy a kitűnő pianista nagy haladást tett a specifikus Mozart-billentés el­sajátításában, ha nem is min­denütt, de legnagyobbrészt si­került megvalósítania Mozart hangzásképét. Az egész mű­vön belül a lassú­ tételt élvez­tük legjobban. E gyönyörű siciliano lírája vágyról és fáj­dalomról énekel, nyugodt rin­­gása éles ellentétben áll ér­zelmi telítettségével. Bächer nagyszerűen hozta felszínre a mozarti tragikum hangját és ezért külön dicséretet érde­mel. Kár, hogy a mikrofon — rossz beállítása folytán — nem sietett segítségére. Pernye András Magyar Nemzet A szovjet kulturális küldöttség sajtótájékoztatója A Szovjet-Magyar Baráti Társaság hazánkban tartózko­dó kulturális küldöttsége el­utazása előtt sajtóértekezle­ten számolt be magyarorszá­gi élményeiről. A Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek székházában I. I. Szvet­­kov, a Szovjetunió kulturális ügyei miniszterének helyet­tese, a küldöttség vezetője a többi között ezeket mondotta: — Valamennyiünket elra­gadott, amit itt személyesen tapasztalhattunk. Színháza­kat, művelődési intézménye­ket Budapesten és a vidéken egyaránt meglátogattunk. A látottak a magyar nép alkotó­­képességéről, a magyar művé­szet gazdagságáról tanúskod­tak. Értékesek voltak a ma­gyar kulturális élet képvise­lőivel folytatott megbeszélé­seink, találkozóink. Bár utunk elsősorban tájékozódó jellegű volt, annyit máris megállapít­hattunk, hogy mindkét ország­ban sokat lehet még tenni egy­más kölcsönös megismeréséért. Az újságírók kérdéseire P. A. Markov, a Moszkvai Mű­vész Színház vezető rendező­je kiemelte a magyar színhá­zakban látott antik színművek, a Medeia és a Prometheus magas színvonalú rendezését és előadását — Nagyon tetszett — mon­dotta — a Faust két részének együttes előadása, Major Ta­más és Ruttkai Éva alakítá­sával. Ez az előadás azért is hasznos volt számomra, mert hasonló gondolat bennünket is foglalkoztat. Nagyon tetszett Mesterházi Tizenegyedik pa­rancsolata Kazimir Károly rendezésében, Bulla Elma és Páger Antal kiemelkedő szí­nészi játékával. Ezt a darabot mi is szeretnék előadni. V. B. Gomoljaka Sztálin-dí­­jas zeneszerző elmondotta, hogy legközelebbi szimfonikus művét magyar zenei motívu­mokra szeretné felépíteni. A küldöttség tíznapos ma­gyarországi tartózkodás után pénteken elutazott Budapest­ről. Párizsban megnyílt a jelenkori szobrászat második nemzetközi kiállítása Pénteken megnyitotta ka­puit Párizsban a jelenkori szobrászat második nemzetkö­zi kiállítása. A Rodin Mú­zeum kertjében és az egykori Sacré Coeur zárda kápolnájá­ban állították ki öt világrész 28 országa 218 szobrászművé­szének 285 alkotását. Tíz nem­zet szobrászai első ízben vesz­nek részt a kiállításon, köztük magyar művészek is. Kerényi Jenő Béke című bronzszobra a Rodin Múzeum épületének lépcsőjén áll. Mikus Sándor Kőműves Kelemen balladája című alkotása a volt kápolna bejáratánál talált helyet. So­mogyi József Martinásza a festői parkban húzódik meg. Ferenczy Béni Golyózó fiúk című munkája, Kalló Viktor Köztársaság téri Mártíremlék­­mű-terve és Kovács Ferenc Feleségem című márványszob­ra képviseli még a magyar művészetet a nagy nemzet­közi seregszemlén. Csütörtök délután sajtóbe­mutatót rendeztek a kiállítá­son. A megjelent kritikusok megállapíthatták, hogy a mű­vek többsége a nem-figuratív szobrászat legújabb nyugati hajtásának, a­­forma nélküli" mozgalomnak jegyében áll. Az idomtalan szobrok anyagaként leginkább a kalapált, ková­csolt, hegesztett fémet vá­lasztják. Az alaktalan és gyakran meghökkentő művek mellett — ez volt sok meg­jelent műbíráló véleménye — üdítően hatottak a skandináv államok és a népi demokra­tikus országok művészeinek alkotásai. N­APLÓ U7T3 V. Tesar, J. Svoboda és J. Duchon grafikusművészek ki­állítása nyílik meg ma dél­után a hódmezővásárhelyi Medgyessy-teremben, a Cseh­szlovák Kultúra és a Mű­csarnok rendezésében.­­ A jövő évad operabérletei­nek népszerűsítésére leporel­lót adott ki az Operaház. A füzetke címlapját Moshammer Györgynek az Operaház épü­letét ábrázoló szép rajza dí­szíti, belül pedig Pogány Gé­za három könnyed, művészi grafikáját látjuk az Erkel Színházról.­ A Baranya megyei tanács, Pécs megyei jogú város ta­nácsa és a Szakszervezetek Baranya megyei tanácsa ta­vasszal pályázatot hirdetett dunántúli írók és képzőművé­szek részére a nép munkássá­gát tükröző művészeti alko­tások létrehozására. Pécsett most tizenhét írónak és kép­zőművésznek átnyújtották az egyhónapos alkotási szabad­ságot biztosító ösztöndíjat. A tsz-ekbe, üzemekbe és gaz­daságokba induló írókat és művészeket Palkó Sándor, a megyei tanács elnöke üd­vözölte. D0 Lev Landaut, a kiváló szovjet fizikust az elméleti fizika terén végzett eredmé­nyes kutatásaiért a Német Fi­zikusok Társasága Max Planck-éremmel tüntette ki. A kitüntetést dr. Hans Kroll, az NSZK moszkvai nagykö­vete most adta át a szovjet tudósnak.­ A szófiai Szatirikus Színház utolsó bemutatója ebben az évadban Bertolt Brecht »Arthuro Ui« című drámája volt. Tízéves a Szinkron 1951. július elsején alakult meg a Szinkronfilmgyár, mai nevén a Pannónia Filmstúdió. A gyár akkoriban hat-nyolc helyen működött. Két műter­mének egyike előzőleg a film­gyár házivetítőjéül szolgált. A másik a Gyarmat utca egyik lakásában helyezkedett el, ugyanott a padláson volt a raktár. Az adminisztráció egy üzlethelyiségben dolgozott, a dramaturgia a Royal Szálló egyik szűk és rosszul fűtött részében, a feliratok fordítói kávéházakban. Ma már moso­lyognak azon a technikai fel­­készültségen, amellyel annak idején munkához láttak. 1954-ben költözött a stúdió a Vöröshadsereg útjára. Az új épület kedvezőbb körülmé­nyei között megsokszorozódott a termelés. 1951-ben még csak 24 játékfilmet és 3 kisfilmet szinkronizáltak, az idei terv­ben 42 játékfilm és 30 rövidfilm szerepel, nem szólva 90 film feliratozásáról, 70 film kísérőszövegének be­mondásáról és arról, hogy évente az összes új magyar filmet négy-öt külföldi nyel­ven feliratozzák és néhány külföldi forgalmazásra szánt reklámfilmet idegen szöveggel látnak el. Tíz év alatt sokat javult a szinkronizálás technikai kivi­tele és művészi színvonala is. Egy-egy filmen akkor még átlag három hónapig dolgoz­tak és ebből 30—35 napot a műteremben. Ma harmad­annyi időt töltenek a filmek a Pannóniában, nőtt a terme­lékenység és csökkentek a költségek. Milyen utat tesz meg egy film a jubiláló stúdióban? Első állomás az előkészítő osztály. Itt kapja meg dra­maturgját, s ha szinkronizál­ni fogják, kijelölik a­­stábot*, vagyis a munkacsoportot, az első munka­ütemben elkészül a szöveg. A Pannónia dramaturgiájá­nak vezetője, Pécsi Antal és tíz dramaturgja — Bokor Péter, dr. Dobos Györgyné, Illés Györgyné, Iványi Nor­bert, Kálmán Éva, Nedeczky Edit, Révész Mária, Somló Éva, Szalóky József és Wes­­sely Ferenc­­, valamint Hor­váth Zoltán lektor minden fontosabb nyelven tud: ha mindegyikük az általa leg­többször fordított nyelven kezdene beszélni, valódi bá­beli zűrzavar keletkeznék. Valójában nem is dramatur­gok ők, munkájuk sokkal in­kább a film-, illetve a dia­lóg­ író munkájának felel meg. Ők a film műfordítói. Szinkronfordítás közben oly­kor több tucatszor is megné­zik a filmet, visszaforgatják, újra nézik a jeleneteket, hogy a szájmozgást, a mimikát, a gesztusokat tanulmányozzák és a lehetséges fordításokat hozzápróbálják. Előfordul, hogy egyetlen megfelelő kife­jezést órákig keresnek, ízlel­getnek, próbálgatnak. Az ellenőrzött fordítást meg­kapja a rendező, a filmteker­cset és tartozékait — nemzet­közi hang, munkakópia, nega­­tív stb. — a gyártásvezető. Megtárgyalja a szereposztást, esetleg néhány színészt behív­nak meghallgatásra. Amikor minden szereplőnek megvan a hangja, a gyártásvezető el­készíti a munka menetrend­jét. Tárgyal a színházakkal, a filmgyárakkal, a TV-vel és a rádióval, egyezteti, ráér-e a választott színész a kívánt időben. Ha minden nehézségen át­vágták magukat, kezdődhet a voltaképpeni szinkronizálás. A stúdió három műtermében folyik a munka. A félhomá­lyos műterem falára vetítik a képet. A gépházban tökélete­sen működő szinkrongépek a technikusok keze alatt hol né­ma képeket vetítenek, h hol az eredeti hanggal. Ezt a szí­nészhez továbbítják fülhallga­tón, a magyar hangot pedig a szinkronban futó magneto­fonszalagra rögzítik. A műtermek berendezése korszerű. Ma már bármilyen hangtechnikára képesek, biz­tosítani tudják a megfelelő környezet illúzióját, a műte­remben felvett hangot asze­rint motiválják, hogy tenger­parton, üres teremben, kis szobában vagy kút mélyén hangzik-e. Elektronikus hatásokat is elő tudnak állítani, prog­ramzenét komponálnak. Itt készült a Cannes-ban díjat nyert Párbaj elektronikus ze­néje s az egyik hangmérnök, Bélás István A kávéfőz­őgép zenéje című programzenéjével részt vesz az idei edinburgh-i fesztiválon. A felvételek elkészültével a keverés következik, a párbe­szédek, a tömeghangok, a zö­rejek és a nemzetközi hang­szalagon levő zene egyesíté­se. Ha ez is megvan, a te­kercsek és szalagok a labora­tóriumba kerülnek — elké­szült a film magyar hangja. A három műteremben és a keverőben egyszerre négy fil­men dolgozhatnak, egyet-ket­tőt közben már előkészíthet­nek. Ennek megfelelően a Pannóniában öt rendező dol­gozik: Csákány Márta, Ger­­hardt Pál, Márkus Éva dr., Tóth Sándor és Vas János. Ugyanennyi a hangmérnök is: Bélás István, Bársony Péter, Császár Miklós, Maross­y László és Vargányi László. A négy gyártásvezető: Gyöpös Sándor, Kamarás Anni, Selley Eta és Stollár Mária. A szinkronizálás a kulturá­lis forradalom jelentős­énye­­zője: a közönség nagyobb ré­sze számára élvezhetővé, vagy legalábbis élvezhetőbbé teszi a külföldi filmeket. Falun sok helyütt csak magyarul be­szélő filmnek van sikere.­ Ér­dekes, hogy tíz év alatt még­iscsak egy esetben kapott szinkron­ művész kitüntető dí­jat: Kis József rendező. Pe­dig a gyár művészeti kollek­tívája lelkesen, szeretettel dolgozik. A szinkronizálást művészi munkaterületnek te­kintik, nem csupán interpre­tálásnak. A szinkronizálás jövője szo­rosan összefügg a TV fejlődésével. A képernyő nem tűr felirato­zást. Jelenleg két TV-film szinkronizálásán dolgoznak a Pannóniában, kísérletképpen. A szinkron művészei azonban egyébként is többet szeretné­nek dolgozni: a második tíz évtől azt várják, hogy min­den bemutatásra kerülő film szinkronizált verzióban (vagy így is) elkészüljön. Az ötéves terv végére a mai 42-ről 50-re emelkedik a szinkron­terme­lés, de még ez sem jelenti a gyár kapacitásának teljes ki­használását. Évente 60 filmet tudnának a jelenlegi állo­mánnyal és technikai eszkö­zökkel magyar hanggal ellát­ni. A tízéves jubileum idején tehát folyik a tervezgetés­­ és a lelkes munka. Az egyik műteremben egy színes ro­mán operafilm felvételei foly­nak, Darclée-t, a századfor­duló nemzetközi hírű éneke­sét magyarul Váradi Hédi szólaltatja meg, a népszerű operarészleteket Arta Florescu kiváló román énekesnő erede­ti hangján hallhatjuk majd. Ezt a szinkront Gerhardt Pál rendezi. A másik műteremben Csákány Márta dolgozik a TV részére Duvivier Marie Oc­­tobre című ellenállási film­jén. A harmadikban Illés Györgyné vezeti az Amerika egy francia szemével című színes dokumentumfilm kí­­sérőszövegének felvételeit. A jubileum örömében osz­toznak a Pannónia Filmstúdió rajz- és bábfilm-művészei is, jóllehet ez a részleg csak 1954 óta tartozik a gyárhoz. Épp ezért az ő munkájukról leg­közelebb emlékezünk meg. De mindnyájuknak további jó munkát és sok sikert kívá­nunk ezen az évfordulón. Zay László Quasimodo Csepelen Salvattore Quasimodo fél órát késett Az Európa kiadó könyvesboltjában elnyúlott a dedikáció, a program felborult. Százhúsz ember várt a Csepel Autógyár ebédlőjében nyugodt türelemmel. A költő verseit hallgatták — a előadók már majdnem kifogytak a magyar nyelvű kötet verseiből, mikor csendes, elnézést kérő mosoly­­lyal megállt az ajtóban a szür­keruhás, apró ember. A szemében csöppnyi csodál­kozás volt — egy gyár irodal­mi köre hívta — s itt száznál több ember várt rá. — Nálunk ez elképzelhetet­len — szólt halkan kísérőjéhez, Képes Gézához — boldog va­gyok, hogy elhívtak ide. A piros terítővel borított asztal mögött ült, fonott nagy­­karimájú kalapját maga mel­lé tette egy székre — jóindu­latú, déli arca, gondosan nyí­rott, fekete bajsza van, Totóra hasonlít kicsit, egyszerű, csen­des ember. Az üdvözlő szavak­ra mosolyogva bólint, ha a No­­bel-díjat említik, elkomorul egy pillanatra — sokszor hallhatta már. Lassan áll fel, ujjhegyeivel az asztalra támaszkodik, be­szélni kezd, a hangja mélyen és zengőn árad. — Úgy hitték, ha megkapom a Nobel-díjat, más költő le­szek. Egyszerű ember voltam mindig, továbbra is az ma­radtam. Soha nem voltak gaz­dáim, s így soha nem voltam szolgája senkinek. Majd Máthé György, az üze­mi könyvtár vezetője átadta a gyár dolgozóinak ajándékait, köztük az irodalmi kör által összegyűjtött, magyar nyelvű Quasimodo-verseket. — Igyunk Salvatore Quasi­modo úr egészségére, a magyar és olasz nép barátságára — kezdte a pohárköszöntőt. Salvatore Quasimodo fel­emelte poharát: — S igyunk minden ember egészségére, s a világ minden népének barátságára. S olaszos lendülettel fené­kig ürítette poharát. (K. A.)* Quasimodo, aki nyolc napot töltött hazánkban, pénteken visszautazott Olaszországba. A Ferihegyi repülőtéren a híres olasz vendéget Dobozy Imre, az írószövetség főtitkára és Buzási Ferenc, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének osz­tályvezetője búcsúztatta. Qua­simodo elutazása előtt a kö­vetkező nyilatkozatot tette: — Nem túlzok, ha azt mon­dom, hogy ily meleg és baráti fogadtatásban, mint Magyar­­országon, még nem igen volt részem. Sehol sem találkoz­tam még ennyi szellemi ele­venséggel, a kultúra iránti oly nagyfokú érdeklődéssel, mint önöknél. Felejthetetlen marad számomra a Csepel Autógyárban tett látogatásom, és találkozásom a dolgozók­kal. Az üzemben nem keve­sebb, mint 150 könyvemet dedikáltam. Boldog érzés egy külföldi költőnek, hogy ver­seit a munkások is szeretik és megértik. A költőt ez újabb művek alkotására ösztönzi, így hát érzéseimben meggaz­dagodva távozom országukból. Nagyon remélem, hogy rövi­desen ismét Budapestre láto­gathatok, ahol sok jó barátot szereztem. Ha a Balaton mellett üdül, feltétlen látogassa meg Balatonalmádiban az újonnan megnyílt MAGYAR CSÁRDÁT (vasútállomás mellett) Nyárson sült bugaci csirke, bográcsgulyás állandóan kapható Különleges italok ■Szombat, 1961. július 1.

Next