Magyar Nemzet, 1961. október (17. évfolyam, 233-258. szám)
1961-10-13 / 243. szám
Péntek, 1991. október 13. Haladásunk nagymértékben függ a közoktatás eredményességétől . Nem véletlen ez és nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi haladásunk is nagymértékben függ a közoktatás eredményességétől. Ezért becsüljük mi a pedagógusok ■munkáját, akik az új generációt nevelik. Valóban, sok tekintetben munkájukon, a közoktatáson múlik az egész nemzet, az egész társadalom jövő fejlődése. A közoktatáson múlik, milyen emberek lesznek tíz, húsz, sőt harminc,negyven év múlva azok a gyermekek, akiket ma nevelünk, ma készítünk elő az életre. Ezért a pedagógusok munkája, a közoktatás valóban óriási jelentőségű. — összetalálkoztam egy nagy pedagógus társasággal, akik kitüntetést kaptak. Beszélgettünk: politikai egyetértés, barátság, rendkívül meleg hangulat volt, s ezért meg mertem kockáztatni egy megjegyzést. Azt mondtam, hogy mi becsültjük önöket és úgy ahogy gondoskodunk is önökről, de azért önök tulajdonképpen mindig a nemzet napszámosai maradnak, s ez egy ideig még így lesz, amíg mi nem fejlődünk jobban öntudatban. (Derültség). Miről van szó? Arról, hogy mi jobban honoráljuk ezt, akitől az évi terv végrehajtása függ, legyen az igazgató vagy mérnök, vagy munkásember és nem honoráljuk eléggé azt, akitől a 25 év múlva esedékes terv végrehajtása függ. (Derültség). — A törvényjavaslat vitájában sok szó esett arról, hogy az iskolákban tudományos világnézetre kell nevelni a tanulókat. Arra szeretném kérni a pedagógusokat, hogy ezt értelmezzék helyesen. Először is különbséget kell tenni a gyermekek életkora és a különböző iskolatípusok között a tekintetben, hogy milyen terjedelmű, témakörű legyen a tudományos világnézet oktatása és megalapozása. Semmi szín alatt nem akarjuk, hogy arra nem érett gyermekekkel valamiféle politikai jelszavakat magoltassanak be, s erre mondják azt, hogy íme, világnézetet tanítunk. Mi a tudományos világnézet megalapozását kérjük a pedagógusoktól, hogy azután később, amint növekszik a gyermek és középiskolába, főiskolába kerül, megfelelően erősödjék politikai érdeklődése is. Tavaly egy belső tanácskozásunkon felmerült, hogy a gyermekőrsöket miről nevezzék el. Egy-két, amolyan nagyon osztályharcos ember azt javasolta, hogy Marxról, meg talán Lassalle-ról, meg Engelsről kell az őrsöket elnevezni. A gyerekek valamivel jobb szerették volna, ha nyusziról, meg a mókusról, meg virágokról nevezhetnék el őrseiket. Mi a gyerekek mellett álltunk ebben a harcban és inkább vállaltuk megint azt, hogy liberalizmussal, meg revizionizmussal vádoljanak bennünket. (Derültség). Az iskolareform helyes végrehajtásától várjuk kulturális forradalmunk teljes győzelmét . A kommunista szakemberek nevelésének kérdésében egyetértek azzal, amit Kállai elvtárs mondott. Helyesen kell értelmezni a jelen és a jövő közti különbséget. Jelenleg különböző világnézetű, politikai szemléletű szakemberek dolgozhatnak hasznosan. A jövő követelménye azonban más. Minél távolabbra tekintünk, annál inkább szükséges, hogy minden, főiskolai és egyetemi tanulmányait befejezett fiatalember kommunista szakember legyen. Ez fontos társadalmi érdek és az egyetemekről kikerülő fiatal szakemberek személyes érdeke is. — Voltam pár hónappal ezelőtt a budapesti orvosegyetemen, s ott kellemes találkozásom volt professzorokkal és más emberekkel. Szóba kerültek az orvostársadalom különböző problémái, többek között az a kérésünk, hogy kommunista szakembereket neveljenek. A hallgatók, professzorok jelentős része maga nem kommunista és ez mégis lehetséges. Itt nincs ellentmondás. Megpróbáltam érzékeltetni, mi a különbség a jelen és a jövő között. Az állam ma az orvosokkal tud dolgozni, bár tudjuk, hogy az orvosok között van kommunista, szimpatizáns, van politikailag közömbös és van még reakciós nézetű is. Dolgozunk velük, ha egyébként mint orvosok értenek a szakmájukhoz és a Magyar Népköztársaság törvényeit tiszteletben tartják. De harminc év múlva ez kevés lesz, és erre gondolni kell. Képzeljék, elvtársiak — mondottam —, hogy most egy orvos megnézi a beteg nyelvét, a hátát megkopogtatja, ír neki receptet, utána még elmélázik és azt mondja: de tudja, azért a Habsburg Ottó egy okos ember! S mit csinál a beteg? Elmegy, és el van intézve. De tíz év múlva már fejlett szocialista társadalom lesz, s ezt nekünk tudnunk kell, amikor a jövő embereinek a neveléséről van szó. Most ott ül az egyetem padjában a 18—20 éves fiú vagy lány, aki 40 év múlva mint aktív orvos fog dolgozni. Most 1961-et írunk, akkor 2001-et fogunk írni. Hát mi lesz akkor Magyarországon? Kommunizmus lesz, kommunista társadalom lesz. Képzeljék el, akkor jön a beteg az orvoshoz, az megkopogtatja, felírja, ami kell és a végén — a mi hibánkból —, a mi elkövetett hibánkból, 40 év múlva azt mondja: tudja, hogy az a Habsburg Ottó nem volt buta ember? Hát ekkor mi fog történni? (Derültség.) Akkor nem az orvos, hanem a beteg fog mentőkért telefonálni. Szó esett itt arról is, hogy ettől a törvénytől és helyes végrehajtásától várjuk a kulturális forradalom teljes győzelmét. Ezen azt értjük, hogy a szocialista kultúra győzedelmeskedik a közoktatásban, a nevelésben, a művészetben és általában a kultúra minden területén. A kulturális forradalom leglényegesebb pontja maga az ember, iskolai végzettsége, műveltsége, képzettsége. Ezért arra kell törekednünk, hogy az ifjúság és a felnőttek közül mindenki megkapja a megfelelő képzettséget és műveltséget, amire alkalmas, és amit el szeretne érni. — Milyen társadalmi viszonyok között kell elképzelni a kulturális forradalom teljes győzelmét? A szocializmus alapjainak lerakását rövidesen, azt hiszem, egy-két esztendő múlva ünnepélyesen kihirdethetjük. Azt követően felépítjük a fejlett szocialista társadalmat, majd a kommunista társadalom következik. Arra törekszünk, hogy megszűnjenek a társadalmi osztályok. Az állam fejlődését illetően az a törekvésünk, hogy majd a fejlődés bizonyos fokán ez az állam már ne a proletariátus diktatúrájának az állama legyen, hanem össznépi állam, amilyen fejlettségi fokra a szovjet állam már eljutott. Jelenleg a főiskolai és egyetemi felvételeknél figyelembe veszik a származást. Vagyis 1961-ben mérlegelik, hogy a szülők 1938-ban milyen társadalmi osztályhoz tartoztak. Pártunk napirendre fogja tűzni és megvizsgálja ezt a kérdést. Azt kell alapul venni, hogy melyik gyerek milyen értelmes, milyen jó a bizonyítványa, mik a törekvései, milyenek a jellembeli tulajdonságai stb., s ezek alapján kell eldönteni, hogy kit vesznek fel a főiskolára. — Ebben a parlamentben nem kell bizonygatni, hogy a Horthy-rendszerben a munkásság és a parasztság elől a művelődés, az iskolák — különösen a főiskolák — általában el voltak zárva. Ezt a történelmi hátrányt be kellett hoznunk. Az eddigi gyakorlat helyes, szükséges volt. De most meg kell nézni, hogyan tovább. Valószínűleg szükség lesz a szocialista társadalom viszonyai között is bizonyos ideig arra, hogy túljelentkezés esetén mérlegeljük, hogy a gyermekek szülei mivel foglalkoznak, de nem azt, hogy 1938-ban mivel foglalkoztak. Bár nincs burzsoá osztály, s az osztályellentétek általában eltűnnek, mégis egy ideig előnyt kell biztosítanunk a bányákban szenet fejtő bányásznak, a kohó mellett acélt Mad*r Nemzet öntő kohásznak, s a gép mellett dolgozó munkásnak, a földet munkáló parasztembernek, szövetkezeti tagnak, ha gyermekét főiskolára, egyetemre akarja beíratni. — Az új közoktatási törvénynél is érvényesült az a helyes elv, hogy a nagy horderejű kérdéseket előzetesen — tehát még mielőtt eldöntjük — megtárgyaljuk azokkal, akiknek majd végre kell hajtaniuk. Minden nagy kérdést így kell megtárgyalnunk. Ezt a törvényt abban a meggyőződésben szavaztam meg, hogy ha az illetékes állami irányító szervek, a pedagógusok és általában a társadalom, a szülők részéről továbbra is olyan egyetértés mutatkozik, mint az előkészítés idején, akkor a végrehajtás is minden bizonnyal sikeres lesz. Én egyébként egyetértek Bognár képviselőtársam felszólalásával, aki azt mondta, hogy elő kell nekünk vennünk a felsőfokú szakemberképzést, mert évekig még eltoporoghatunk és azután néhány év múlva azt kell mondanunk, hogy nincs mérnök és nincs technikus. Ez helyes észrevétel. Nos, még azt mondanám, hogy a minisztériumokon, a pedagógusokon és a szülőkön kívül még egy érdekeltnek az egyetértésére és támogatására is szükség van, akit én nem hallottam emlegetni, de ajánlom, hogy vegyék figyelembe: a tanuló egyetértésére. (Derültség.) Végeredményben ne feledkezzünk meg róla, hogy főképpen róluk van szó, vánatos, s mellette a többi termelési mutató fokozott javítása a követelmény, akkor a nyereségrészesedés és a prémium ezt a célt segítse. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke. A feladatokat most megterveztük a következő évekre, de magától értetődik, hogy mindent nem lehet a legapróbb részletekig előre megtervezni. Bizonyos, hogy lesznek eltérések is az évek folyamán, tehát tartalékra is szükség van és szükség van rugalmas vezetésre, hogy minden feladatot időben megoldhassunk. Állítom, hogy a magyar népgazdaság igen bő tartalékokkal rendelkezik. Gondoljunk csak a termelőszövetkezeti mozgalom nagyarányú fejlődésére, azokra a terven felüli beruházásokra, amelyeket a hároméves terv időszakában végrehajtottunk. S a hároméves tervet mégis rendesen, normálisan befejeztük. Tehát akkor is volt tartalék bőségesen, van még most is , az üzemekben is, a mezőgazdaságban is. Minden művezetőnek van egy kis tartaléka, van a gyárigazgatónak, a trösztigazgatónak és a miniszternek is. Ezek a tartalékok — s ezt értse meg mindenki — akkor vannak jó helyen, ha a kormány tud velük számolni. Minden munkásnak, parasztembernek, értelmiséginek akkor lesz jobb az élete, ha ezek a tartalékok bekerülnek a népgazdaság vérkeringésébe és hasznosan tudjuk felhasználni az egész népgazdaság, a népjólét fejlesztésére. Tovább kell fejlesztenünk a vezetést — Valamit még beszélnem kell a vezetés kérdéséről. — Itt valaki már idézte a kongresszus megállapítását, hogy a vezetést tovább kell fejlesztenünk. Ez természetesen szisztéma kérdése is. Például, ha figyelembe vesszük a magyar faluban történt forradalmi átalakulást, akkor kétségtelen, hogy ott másféle igazgatásra, intézkedő szervekre lesz szükség, mint amelyek korábban voltak az egyéni paraszttársadalom idején. És felmerülhet az ipari vezetés értelmes továbbfejlesztése ilyen vagy olyan tekintetben. Általában az irányítás kérdése. S itt egyet szeretnék csak megemlíteni. Foglalkozunk ilyen kérdésekkel, de nem vagyunk hívei a meggondolás nélküli szemezgetésnek. Nagyon megfontoltam foglalkozunk a szükséges fejlesztéssel, igyekszünk elkerülni minden felesleges átszervezést. A jó vezetésnek nagyon fontos követelménye a gyakorlatiasság. Vannak vezetők, akik mindig csak elvileg szólnak hozzá a kérdésekhez, időnként nagy előadásokat, hosszú beszédeket tartanak, sokat értekeznek, meglehetősen jól el is mondják, mit hogyan kell csinálni, csak azt nem mozdítják elő kellően, amit éppen meg kell csinálni. A három év alatt elért eredményekben a vezetők munkája is benne van. Kötelességünk azonban tovább javítani a vezetést. Itt-ott vannak még olyan emberek, akik nem tudják elősegíteni a fejlődést. Az ilyen helyeken az érdemi munka nem mozdul előre. Az emberek ne legyenek megbékélve az ilyen vezetőkkel, hanem azt a vezetőt becsüljék, akinek irányításával a műhelyben gazdaságosabban, többet termelnek, a mezőgazdasági termelőszövetkezetben a brigád többet, gazdaságosabban, jobban termel. A jó vezető irányításával boldogul és többet keres a becsületes ember, de nem boldogul a munkakerülő. Ha ez nem így van, akkor annak a területnek a vezetője nem lehet jó vezető. — Két dologra hívnám fel a vezetők figyelmét. Az egyik a reprezentáció, amely nálunk hovatovább népi sajátossággá vált (Derültség.) Kezd ez olyan méreteket ölteni, hogy megálljt kell mondani. A nyáron például meghívott a lakodalmára egy egyszerű ember. Amikor megkérdeztem, hányan lesznek, azt mondta, 260-an. Az még csak hagyján, ha a vendéglátó maga viseli a költségeket. De mit mondjunk, amikor a közalapból vendégelnek meg embereket és arra törekszenek, hogy minél több embert hívjanak meg, hogy minél több legyen a fogás? Nem szabad tétlenül nézni a pazarlást! — A másik dolog a különféle támogatások kérdése. Támogatni kell — mondják — a klubot, aztán az üzem sportegyesületét és ki tudja még mi minden egyebet. A támogatásra érdemes ügyet igenis támogatni kell; a társadalmi munkát, a patronázs-feladatokat, a gyermeknevelést, ideértve a sportot és a kultúrházat is, de ugyanakkor tudni kell, hogy aki ad, az a népéből ad, nem a sajátjából. Ez pedig nagyon fontos különbség. Mert a saját magáéból mindenki annyit ad, amennyit akar, de a népét, a közösségét nem adhatja számolatlanul oda. Fel kell hívnom a figyelmet a közösség vagyonának fokozott megóvására, a bűncselekmények megelőzésére, az elszámolás, az ellenőrzés fontosságára. Ahol ugyanis nem ellenőrzik rendszeresen és megfelelően a különböző elszámolásokat, ott rendszerint akad egy jószimatú sikkasztó, aki évszámra lopkod azon a címen, hogy sportegyesüknek, vagy más ehhez hasonló célra megy a pénz. A sportolók sem látnak abból soha semmit, a kultúra munkásai sem, a sikkasztók vágják zsebre. — Mi azt mondjuk, hogy »mienk« és »enyém«. A »mienk« magasabbrendű fogalom, az a szocialista köztulajdon. A vezető mindig mutasson példát a közös tulajdon megbecsülésében. Vannak kis dolgok, például a vendégeskedés. Hallottam, hogy az egyik képviselőcsoport ellátogatott az egyik termelőszövetkezetbe. Tárgyaltak, ott is ebédeltek. Minden képviselő fizetett az ebédért. Annak a szövetkezetnek a tagsága megbecsüléssel néz az ilyen képviselőcsoportra, mert tudja, nem azért jött, hogy lakmározzon. Nagyon fontos a vezető példamutatása ilyen apró dolgokban is. Összpontosítsuk minden erőnket a terv jó végrehajtására Esett már szó arról, hogy reálisan kell tervezni. A reális tervezés létfontosságú kérdés. Nézzék meg például az utóbbi évek gyakorlatát. Mert igaza van Z. Nagy képviselőtársamnak, ne mindig csak arról beszéljünk, mi jó, de tudjuk, van olyan is, ami nem jó. Szükség van a reális tervezésre, tehát arra, hogy anynyit tervezzünk, amennyit el tudunk érni, másrészt szükség van a tervszerű végrehajtásra is. A terv nagyon nagy túlteljesítése például nem mindig egészséges jelenség. Ez bizonyos anarchikus elemeket rejt magában. Következménye rendszerint az, hogy sok-sok millió értékű áru fekszik az egyik, vagy másik raktárban, benne fekszik a munka, a beruházás, a nyersanyag és előfordul, hogy nem értékesíthető. Ötéves tervünkkel kapcsolatban arra is fel akarom hívni a figyelmet, hogy legközelebb, amikor ötéves terv készül — hamarabb készüljünk el vele. — A terv maga jó, most már törvény. Azt mondom, hogy most már minden erőnket a terv jó végrehajtására összpontosítsuk. Meggyőződésem: ha jól dolgozunk, teljesítjük az ötéves terv előirányzatait, sőt még jobb eredmény is lehetséges. Természetesen csak akkor, ha a terv minden követelményét betartjuk. Nagyon fontos ebből a szempontból a helyesen értelmezett anyagi érdekeltség is. Meggyőződésem ugyanis, hogy ameddig egy gyárban a jelenlegi nyereségrészesedés és prémiumrendszer lesz érvényben, addig az a gyár mennyiségileg mindig túlteljesíti a tervét — akár kívánatos az a népgazdaság szempontjából, akár nem. — Ezen a helyzeten megfelelőbb anyagi ösztönzéssel is változtatni kell. Ha egy gyárnál a mennyiségi terv túlteljesítése is kívánatos, akkor a nyereségrészesedés és a prémium erre is ösztönözzön, de ha csak a száz százalék a kí Az öntudatos ember tisztában van jogaival is, kötelességeivel is . Azt szoktuk mondani, hogy népünk öntudata nagyot fejlődött, s ez valóban így van. Mennyit fejlődött 1945 óta a magyar munkás, s az egész munkásság szemlélete, gondolkodása, tudása, élettapasztalata, politikai bölcsessége! Állítom, rengeteget! S ez igen kedvező körülmény. De nem mindenki fejlődött egyenletesen. Vannak olyan emberek, akik — talán azt mondhatjuk — amolyan félöntudatra tettek szert. A teljesen öntudatos ember tisztában van jogaival is, kötelességeivel is. De vannak olyanok, akik betéve tudják a jogokat — s talán az év három hónapját azzal töltik, hogy jogaik után járnak —, de vajmi keveset tanultak meg a kötelességekből. Nekünk segítenünk kell az ilyen félig öntudatos embereket, hogy teljesen öntudatosak legyenek és a kötelességeiket is úgy tudják, ahogyan tudniuk kell. Az effajta emberek például érdekes módon olvasták a Szovjetunió Kommunista Pártjának valóban nagyszerű programját. Csak minden második pontot olvastak el belőle. Azt például tudják, hogy mennyi lakás épül, azt is, hogy ingyenes lesz, majd a villamos, meg lakbért sem kell majd fizetni. És jönnek, hogy nálunk mikor lesz ez így? Hát, mondom, olvasd el a többi pontot is, mert azokban meg van írva, hogy a munka termelékenységét hogyan növelik a mezőgazdaságban, az iparban, hogyan fejlesztik a technikát. Vagyis mindaz, aminek alapján az élet fejlődik. De ezek az emberek az ilyen pontokat nem olvasták el, s alig ismerik. Márpedig így nem lehet gondolkodni és nem lehet előrehaladni. Nézzük például a mi nyugdíjtörvényünket. Nem kétséges, hogy egyes nyugdíjasoknak nem jönne rosszul még vagy 100 forint, de ahogy jelenleg van, arra is elmondhatjuk: nincs a világon még egy ország — legyen bár szocialista vagy kapitalista — amelynek nyugdíjrendszerével ne előnyösen hasonlíthatnánk össze a miénket. Sokat tettünk már a mimikából kiöregedett vagy megrokkant emberekért. Lassan a paraszti társadalom is megéri, hogy sok lesz közöttük a nyugdíjas. S milyen kérdéseket hallunk mégis? Mikor szállítják már le a nyugdíjkorhatárt? — hangzik az egyik kérdés. Pedig az életkor általában növekszik és állítom, hogy nálunk világviszonylatban is igen magas a nyugdíjasok részaránya. Egyesek mégis a korhatár leszállítása iránt érdeklődnek. Bizony, egészségtelen helyzet állna elő, ha a társadalom 30 százalékának kellene a társadalom 70 százalékát eltartania. Márpedig, ha a korhatárt lecsökkentenénk, akkor ilyesféle aránytalanság alakulna ki. Száz meg százezer idős ember gondját segítettük és segítjük megoldani és ezzel könnyítettük az eltartásukra kötelezett fiatalok gondját is. Nem hiszem, hogy az ilyen vívmánnyal kapcsolatban ez lenne a helyes kérdés, hogy mikor szállítják le a mostani korhatárt. — S vannak másféle emberek is. Tavasszal jártam egyik gyönyörű lakótelepünkön, ahol találkoztam egy asszonnyal, aki két hónapja kapott lakást azon a lakótelepen. S akkor arról kezdett panaszkodni: “■milyen kár, hogy a nővérem és az édesapám nem itt lakik”. Ugye, azt akarja mondani, jó lenne, ha az édesapja és a nővére is új lakást kapna — kérdeztem tőle. Hát bizony nem fog új lakást kapni — mondtam, mert az emberek, a családok százezreinek van még lakásgondja és mi lenne, ha a maga családja három új lakást kapna ezen a lakótelepen. Jártam a lakásban is. Kétszobás, összkomfortos, mindkét szoba napfényes, beépített szekrénynyel, villannyal, gázzal, fürdőszobával. Igaz, futkosott utána, míg megkapta, de most fizet érte havonta 120 forintot és ugyanilyet szeretne az édesapjának és a nővérének. Mondtam, gondoljon egy kicsit a többi emberre is. És általában arra, hogy miből lesznek az új lakások. Az lenne a helyes, ha az ilyen emberek mindig megkérdeznék a dolog másik felét is, vagyis azt: mit kell tenni, hogyan kell dolgozni azért, hogy a kívánt viszonyokat megteremtsük, hogy megvehessük, amire igényünk van. Mert emberi munkával születik minden. — Szerencsére az ilyenfajta ember kisebbség nálunk, de még erős kisebbség. Valami úton-módon azonban az ő szellemi fejlődésüket is ösztönözni kell. Az a legegészségesebb, ha a velük együtt dolgozó emberek segítenek nekik. Annak van legtöbb foganatja, ha minden különösebb “diplomáciai forma” nélkül a munkás megmondja a mellette dolgozó munkásnak, a paraszt meg a mellette dolgozó parasztnak úgy a maga nyelvén ... Gondolom, még különösebb bevezetőt sem kell tartania. (Derültség.) — Kinek lehet igénye a társadalomtól? Annak, aki a társadalom iránti kötelezettségének eleget tett! Nálunk 720 000 olyan ipari munkás van, aki munkabrigádban van, olyanban, ahol felajánlást tettek a jobb munkára, 200 000 ember van olyan brigádban, ahol a szocialista emberneveléssel is foglalkoznak. És vagy félszázezer ember tagja olyan brigádnak, amely elnyerte a szocialista brigád címet. Nagy eredmény! 3 Az értelmiség példamutató helytállása — Ezek között az emberek között most már nemcsak ipari munkások, hanem falusi emberek — állami gazdaságok dolgozói, termelőszövetkezeti tagok — is vannak: a szocialista munkaversenymozgalom ma már százezreket ölel fel. Hasonló fejlődés mutatkozik az értelmiségi dolgozók körében. Ott is kibontakozott a példamutató helytállás. Tudjuk, hogy készül a távlati tudományos terv, önök közül sokan ismerik. Ez nagy eredmény lesz, mert ha a kutatási program hosszú évekre tervszerű lesz, az nagyban előmozdítja a tudomány munkáját is és a mindennapi alkotó-termelőmunkát is. Ezen a terven — nagyszerű és szép dolog ez is — több mint kétezer szakember és tudós dolgozott, s hozzá kell tenni, hogy saját akaratukból, saját elhatározásukból, önként, külön, rendes munkájuk mellett foglalkoznak ezzel. Mérnökök, agronómusok, pedagógusok, művészemberek, újságírók — akik saját helyükön is elvégzik munkájukat — nagyon fontos társadalmi munkát véd