Magyar Nemzet, 1961. október (17. évfolyam, 233-258. szám)

1961-10-13 / 243. szám

Péntek, 1991. október 13. Haladásunk nagymértékben függ a közoktatás eredményességétől . Nem véletlen ez és nyu­godtan mondhatjuk, hogy a mi haladásunk is nagymér­tékben függ a közoktatás eredményességétől. Ezért be­csüljük mi a pedagógusok ■munkáját, akik az új generá­ciót nevelik. Valóban, sok te­kintetben munkájukon, a köz­oktatáson múlik az egész nemzet, az egész társadalom jövő fejlődése. A közoktatá­son múlik, milyen emberek l­esznek tíz, húsz, sőt har­minc,negyven év múlva azok a gyermekek, akiket ma ne­velünk, ma készítünk elő az életre. Ezért a pedagógusok munkája, a közoktatás való­ban óriási jelentőségű. — összetalálkoztam egy nagy pedagógus társasággal, akik kitüntetést kaptak. Beszélget­tünk: politikai egyetértés, ba­rátság, rendkívül meleg han­gulat volt, s ezért meg mertem kockáztatni egy megjegyzést. Azt mondtam, hogy mi becsül­tjük önöket és úgy ahogy gon­doskodunk is önökről, de azért önök tulajdonképpen mindig a nemzet napszámosai marad­nak, s ez egy ideig még így lesz, amíg mi nem fejlődünk jobban öntudatban. (Derült­ség). Miről van szó? Arról, hogy mi jobban honoráljuk ezt, akitől az évi terv végre­hajtása függ, legyen az igaz­gató vagy mérnök, vagy mun­­kásember és nem honoráljuk eléggé azt, akitől a 25 év múl­va esedékes terv végrehajtása függ. (Derültség). — A törvényjavaslat vitájá­ban sok szó esett arról, hogy az iskolákban tudományos vi­lágnézetre kell nevelni a ta­nulókat. Arra szeretném kérni a pedagógusokat, hogy ezt ér­telmezzék helyesen.­­ Először is különbséget kell tenni a gyermekek élet­kora és a különböző iskolatí­pusok között a tekintetben, hogy milyen terjedelmű, téma­körű legyen a tudományos vi­lágnézet oktatása és megalapo­zása. Semmi szín alatt nem akarjuk, hogy arra nem érett gyermekekkel valamiféle poli­tikai jelszavakat magoltassa­­nak be, s erre mondják azt, hogy íme, világnézetet taní­tunk. Mi a tudományos világ­nézet megalapozását kérjük a pedagógusoktól, hogy azután később, amint növekszik a gyermek és középiskolába, fő­iskolába kerül, megfelelően erősödjék politikai érdeklődé­se is.­­ Tavaly egy belső tanács­kozásunkon felmerült, hogy a gyermekőrsöket miről nevez­zék el. Egy-két, amolyan na­gyon osztályharcos ember azt javasolta, hogy Marxról, meg talán Lassalle-ról, meg Engels­­ről kell az őrsöket elnevezni. A gyerekek valamivel jobb szerették volna, ha nyusziról, meg a mókusról, meg virágok­ról nevezhetnék el őrseiket. Mi a gyerekek mellett álltunk ebben a harcban és inkább vállaltuk megint azt, hogy li­beralizmussal, meg revizioniz­­m­ussal vádoljanak bennünket. (Derültség). Az iskolareform helyes végrehajtásától várjuk kulturális forradalmunk teljes győzelmét . A kommunista szakem­berek nevelésének kérdésé­ben egyetértek azzal, amit Kállai elvtárs mondott. Helye­sen kell értelmezni a jelen és a jövő közti különbséget. Je­lenleg különböző világnézetű, politikai szemléletű szakembe­rek dolgozhatnak hasznosan. A jövő követelménye azonban más. Minél távolabbra tekin­tünk, annál inkább szükséges, hogy minden, főiskolai és egyetemi tanulmányait befeje­zett fiatalember kommunista szakember legyen. Ez fontos társadalmi érdek és az egye­temekről kikerülő fiatal szak­emberek személyes érdeke is. — Voltam pár hónappal ez­előtt a budapesti orvosegye­temen, s ott kellemes találko­zásom volt professzorokkal és más emberekkel. Szóba kerül­tek az orvostársadalom külön­böző problémái, többek között az a kérésünk, hogy kommu­nista szakembereket nevelje­nek. A hallgatók, professzorok jelentős része maga nem kom­munista és ez mégis lehetsé­ges. Itt nincs ellentmondás. Megpróbáltam érzékeltetni, mi a különbség a jelen és a jövő között. Az állam ma az orvosokkal tud dolgozni, bár tudjuk, hogy az orvosok kö­zött van kommunista, szimpa­tizáns, van politikailag kö­zömbös és van még reakciós nézetű is. Dolgozunk velük, ha egyébként mint orvosok értenek a szakmájukhoz és a Magyar Népköztársaság tör­vényeit tiszteletben tartják.­­ De harminc év múlva ez kevés lesz, és erre gondolni kell. Képzeljék, elvtársiak — mondottam —, hogy most egy orvos megnézi a beteg nyel­vét, a hátát megkopogtatja, ír neki receptet, utána még el­mélázik és azt mondja: de tudja, azért a Habsburg Ottó egy okos ember! S mit csinál a beteg? Elmegy, és el van intézve. De tíz év múlva már fejlett szocialista társadalom lesz, s ezt nekünk tudnunk kell, amikor a jövő emberei­nek a neveléséről van szó. Most ott ül az egyetem pad­jában a 18—20 éves fiú vagy lány, aki 40 év múlva mint aktív orvos fog dolgozni. Most 1961-et írunk, akkor 2001-et fogunk írni. Hát mi lesz akkor Magyarországon? Kommuniz­mus lesz, kommunista társa­dalom lesz. Képzeljék el, ak­kor jön a beteg az orvoshoz, az megkopogtatja, felírja, ami kell és a végén — a mi hi­bánkból —, a mi elkövetett hibánkból, 40 év múlva azt mondja: tudja, hogy az a Habsburg Ottó nem volt buta ember? Hát ekkor mi fog történni? (Derültség.) Akkor nem az orvos, hanem a beteg fog mentőkért telefonálni.­­ Szó esett itt arról is, hogy ettől a törvénytől és helyes végrehajtásától várjuk a kulturális forradalom tel­jes győzelmét. Ezen azt ért­jük, hogy a szocialista kultú­ra győzedelmeskedik a köz­oktatásban, a nevelésben, a művészetben és általában a kultúra minden területén. A kulturális forradalom leglé­nyegesebb pontja maga az ember, iskolai végzettsége, műveltsége, képzettsége. Ezért arra kell törekednünk, hogy az ifjúság és a felnőttek kö­zül mindenki megkapja a megfelelő képzettséget és mű­veltséget, amire alkalmas, és amit el szeretne érni. — Milyen társadalmi viszo­nyok között kell elképzelni a kulturális forradalom teljes győzelmét? A szocializmus alapjainak lerakását rövide­sen, azt hiszem, egy-két esz­tendő múlva ünnepélyesen ki­hirdethetjük. Azt követően felépítjük a fejlett szocialista társadalmat, majd a kommu­nista társadalom következik. Arra törekszünk, hogy meg­szűnjenek a társadalmi osztá­lyok. Az állam fejlődését il­letően az a törekvésünk, hogy majd a fejlődés bizonyos fo­kán ez az állam már ne a proletariátus diktatúrájának az állama legyen, hanem össz­népi állam, amilyen fejlett­ségi fokra a szovjet állam már eljutott.­­ Jelenleg a főiskolai és egyetemi felvételeknél figye­lembe veszik a származást. Vagyis 1961-ben mérlegelik, hogy a szülők 1938-ban milyen társadalmi osztályhoz tartoz­tak. Pártunk napirendre fog­ja tűzni és megvizsgálja ezt a kérdést. Azt kell alapul ven­ni, hogy melyik gyerek milyen értelmes, milyen jó a bizonyít­ványa, mik a törekvései, mi­lyenek a jellembeli tulajdon­ságai stb., s ezek alapján kell eldönteni, hogy kit vesznek fel a főiskolára. — Ebben a parlamentben nem kell bizonygatni, hogy a Horthy-rendszerben a mun­kásság és a parasztság elől a művelődés, az iskolák — különösen a főiskolák — álta­lában el voltak zárva. Ezt a történelmi hátrányt be kellett hoznunk. Az eddigi gyakorlat helyes, szükséges volt. De most meg kell nézni, hogyan tovább. Valószínűleg szükség lesz a szocialista társadalom viszonyai között is bizonyos ideig arra, hogy túljelentkezés esetén mérlegeljük, hogy a gyermekek szülei mivel foglal­koznak,­­ de nem azt, hogy 1938-ban mivel foglalkoztak. Bár nincs burzsoá osztály, s az osztályellentétek általában eltűnnek, mégis egy ideig előnyt kell biztosítanunk a bányákban szenet fejtő bá­nyásznak, a kohó mellett acélt Mad*r Nemzet öntő kohásznak, s a gép mel­lett dolgozó munkásnak, a föl­det munkáló parasztember­nek, szövetkezeti tagnak, ha gyermekét főiskolára, egye­temre akarja beíratni. — Az új közoktatási tör­vénynél is érvényesült az a helyes elv, hogy a nagy hord­erejű kérdéseket előzetesen — tehát még mielőtt eldönt­jük — megtárgyaljuk azokkal, akiknek majd végre kell haj­taniuk. Minden nagy kérdést így kell megtárgyalnunk. Ezt a törvényt abban a meggyő­ződésben szavaztam meg, hogy ha az illetékes állami irányító szervek, a pedagógu­sok és általában a társada­lom, a szülők részéről tovább­ra is olyan egyetértés mutat­kozik, mint az előkészítés ide­jén, akkor a végrehajtás is minden bizonnyal sikeres lesz.­­ Én egyébként egyetértek Bognár képviselőtársam fel­szólalásával, aki azt mondta, hogy elő kell nekünk ven­nünk a felsőfokú szakember­­képzést, mert évekig még el­toporoghatunk és azután né­hány év múlva azt kell mon­danunk, hogy nincs mérnök és nincs technikus. Ez helyes észrevétel.­­ Nos, még azt monda­nám, hogy a minisztériumo­kon, a pedagógusokon és a szülőkön kívül még egy ér­dekeltnek az egyetértésére és támogatására is szükség van, akit én nem hallottam em­legetni, de ajánlom, hogy ve­gyék figyelembe: a tanuló egyetértésére. (Derültség.) Végeredményben ne feledkez­zünk meg róla, hogy főkép­pen róluk van szó, vánatos, s mellette a többi termelési mutató fokozott ja­vítása a követelmény, akkor a nyereségrészesedés és a pré­mium ezt a célt segítse. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke.­­ A feladatokat most meg­terveztük a következő évekre, de magától értetődik, hogy mindent nem lehet a legap­róbb részletekig előre megter­vezni. Bizonyos, hogy lesznek eltérések is az évek folyamán, tehát tartalékra is szükség van és szükség van rugalmas ve­zetésre, hogy minden felada­tot időben megoldhassunk.­­ Állítom, hogy a magyar népgazdaság igen bő tartalékok­kal rendelkezik. Gondoljunk csak a termelőszövetkezeti mozgalom nagyarányú fejlő­désére, azokra a terven felüli beruházásokra, amelyeket a hároméves terv időszakában végrehajtottunk. S a három­éves tervet mégis rendesen, normálisan befejeztük. Tehát akkor is volt tartalék bősé­gesen, van még most is , az üzemekben is, a mezőgazda­ságban is. Minden művezető­nek van egy kis tartaléka, van a gyárigazgatónak, a trösztigazgatónak és a minisz­ternek is. Ezek a tartalékok — s ezt értse meg mindenki — akkor vannak jó helyen, ha a kormány tud velük számolni. Minden munkásnak, paraszt­­embernek, értelmiséginek ak­kor lesz jobb az élete, ha ezek a tartalékok bekerülnek a népgazdaság vérkeringésébe és hasznosan tudjuk felhasználni az egész népgazdaság, a nép­jólét fejlesztésére. Tovább kell fejlesztenünk a vezetést — Valamit még beszélnem kell a vezetés kérdéséről. — Itt valaki már idézte a kongresszus megállapítását, hogy a vezetést tovább kell fejlesztenünk. Ez természete­sen szisztéma kérdése is. Pél­dául, ha figyelembe vesszük a magyar faluban történt for­radalmi átalakulást, akkor kétségtelen, hogy ott másféle igazgatásra, intézkedő szervek­re lesz szükség, mint amelyek korábban voltak az egyéni paraszttársadalom idején. És felmerülhet az ipari vezetés értelmes továbbfejlesztése ilyen vagy olyan tekintetben. Általában az irányítás kérdé­se. S itt egyet szeretnék csak megemlíteni. Foglalko­zunk ilyen kérdésekkel, de nem vagyunk hívei a meg­gondolás nélküli szemezgetés­nek. Nagyon megfontoltam foglalkozunk a szükséges fej­lesztéssel, igyekszünk elkerül­ni minden felesleges átszer­vezést.­­ A jó vezetésnek nagyon fontos követelménye a gya­korlatiasság. Vannak vezetők, akik mindig csak elvileg szól­nak hozzá a kérdésekhez, időnként nagy előadásokat, hosszú beszédeket tartanak, sokat értekeznek, meglehető­sen jól el­­ is mondják, mit hogyan kell csinálni, csak azt nem mozdítják elő kellően, amit éppen meg kell csinál­ni.­­ A három év alatt elért eredményekben a vezetők munkája is benne van. Köte­lességünk azonban tovább ja­vítani a vezetést. Itt-ott van­nak még olyan emberek, akik nem tudják elősegíteni a fej­lődést. Az ilyen helyeken az érdemi munka nem mozdul előre.­­ Az emberek ne legyenek megbékélve az ilyen vezetők­kel, hanem azt a vezetőt be­csüljék, akinek irányításával a műhelyben gazdaságosabban, többet termelnek, a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetben a brigád többet, gazdaságosab­ban, jobban termel. A jó ve­zető irányításával boldogul és többet keres a becsületes em­ber, de nem boldogul a mun­kakerülő. Ha ez nem így van, akkor annak a területnek a vezetője nem lehet jó vezető. — Két dologra hívnám fel a vezetők figyelmét. Az egyik a reprezentáció, amely nálunk hovatovább népi sajátossággá vált (Derültség.) Kezd ez olyan méreteket ölteni, hogy megálljt kell mondani. A nyá­ron például meghívott a la­kodalmára egy egyszerű em­ber. Amikor megkérdeztem, hányan lesznek, azt mondta, 260-an. Az még csak hagyján, ha a vendéglátó maga viseli a költségeket. De mit mond­junk, amikor a közalapból vendégelnek meg embereket és arra törekszenek, hogy minél több embert hívjanak meg, hogy minél több legyen a fo­gás? Nem szabad tétlenül néz­ni a pazarlást! — A másik dolog a külön­féle támogatások kérdése. Tá­mogatni kell — mondják — a klubot, aztán az üzem sport­egyesületét és ki tudja még mi minden egyebet. A támogatás­ra érdemes ügyet igenis támo­gatni kell; a társadalmi mun­kát, a patronázs-feladatokat, a gyermeknevelést, ideértve a sportot és a kultúrházat is, de ugyanakkor tudni kell, hogy aki ad, az a népéből ad, nem a sajátjából. Ez pedig nagyon fontos különbség. Mert a sa­ját magáéból mindenki annyit ad, amennyit akar, de a népét, a közösségét nem adhatja szá­­molatlanul oda.­­ Fel kell hívnom a figyel­met a közösség vagyonának fokozott megóvására, a bűn­­cselekmények megelőzésére, az elszámolás, az ellenőrzés fon­tosságára. Ahol ugyanis nem ellenőrzik rendszeresen és megfelelően a különböző elszá­molásokat, ott rendszerint akad egy jószimatú sikkasztó, aki évszámra lopkod azon a címen, hogy sportegyesüknek, vagy más ehhez hasonló célra megy a pénz. A sportolók sem látnak abból soha semmit, a kultúra munkásai sem, a sik­kasztók vágják zsebre. — Mi azt mondjuk, hogy »mienk­« és »enyém«. A »mienk« magasabbrendű foga­lom, az a szocialista köztulaj­don. A vezető mindig mutas­son példát a közös tulajdon megbecsülésében. Vannak kis dolgok, például a vendégeske­dés. Hallottam, hogy az egyik képviselőcsoport ellátogatott az egyik termelőszövetkezetbe. Tárgyaltak, ott is ebédeltek. Minden képviselő fizetett az ebédért. Annak a szövetkezet­nek a tagsága megbecsüléssel néz az ilyen képviselőcsoport­ra, mert tudja, nem azért jött, hogy lakmározzon. Nagyon fontos a vezető példamutatása ilyen apró dolgokban is. Összpontosítsuk minden erőnket a terv jó végrehajtására Esett már szó arról, hogy reálisan kell tervezni. A reá­lis tervezés létfontosságú kér­dés. Nézzék meg például az utóbbi évek gyakorlatát. Mert igaza van Z. Nagy képviselő­­társamnak, ne mindig csak arról beszéljünk, mi jó, de tudjuk, van olyan is, ami nem jó. Szükség van a reális ter­vezésre, tehát arra, hogy any­­nyit tervezzünk, amennyit el tudunk érni, másrészt szükség van a tervszerű végrehajtásra is. A terv nagyon nagy túl­teljesítése például nem min­dig egészséges jelenség. Ez bi­zonyos anarchikus elemeket rejt magában. Következménye rendszerint az, hogy sok-sok millió értékű áru fekszik az egyik, vagy másik raktárban, benne fekszik a munka, a be­ruházás, a nyersanyag és elő­fordul, hogy nem értékesít­hető. Ötéves tervünkkel kapcso­latban arra is fel akarom hívni a figyelmet, hogy leg­közelebb, amikor ötéves terv készül — hamarabb készül­jünk el vele. — A terv maga jó, most már törvény. Azt mondom, hogy most már minden erőn­ket a terv jó végrehajtására összpontosítsuk. Meggyőződé­sem: ha jól dolgozunk, telje­sítjük az ötéves terv előirány­zatait, sőt még jobb eredmény is lehetséges. Természetesen csak akkor, ha a terv minden követelményét betartjuk. Na­gyon fontos ebből a szempont­ból a helyesen értelmezett anyagi érdekeltség is. Meggyő­ződésem ugyanis, hogy amed­dig egy gyárban a jelenlegi nyereségrészesedés és pré­miumrendszer lesz érvényben, addig az a gyár mennyiségi­leg mindig túlteljesíti a ter­vét — akár kívánatos az a népgazdaság szempontjából, akár nem. — Ezen a helyzeten megfe­lelőbb anyagi ösztönzéssel is változtatni kell. Ha egy gyár­nál a mennyiségi terv túltel­jesítése is kívánatos, akkor a nyereségrészesedés és a pré­mium erre is ösztönözzön, de ha csak a száz százalék a kí­ Az öntudatos ember tisztában van jogaival is, kötelességeivel is . Azt szoktuk mondani, hogy népünk öntudata nagyot fejlődött, s ez valóban így van. Mennyit fejlődött 1945 óta a magyar munkás, s az egész munkásság szemlélete, gondolkodása, tudása, életta­pasztalata, politikai bölcsessé­ge! Állítom, rengeteget! S ez igen kedvező körülmény. De nem mindenki fejlődött egyenletesen. Vannak olyan emberek, akik — talán azt mondhatjuk — amolyan fél­öntudatra tettek szert. A tel­jesen öntudatos ember tisz­tában van jogaival is, köte­lességeivel is. De vannak olyanok, akik betéve tudják a jogokat — s talán az év három hónapját azzal töltik, hogy jogaik után járnak —, de vajmi keveset tanultak meg a kötelességekből. Ne­künk segítenünk kell az ilyen félig öntudatos embereket, hogy teljesen öntudatosak le­gyenek és a kötelességeiket is úgy tudják, ahogyan tud­niuk kell. Az effajta emberek például érdekes módon olvas­ták a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának valóban nagy­szerű programját. Csak min­den második pontot olvastak el belőle. Azt például tud­ják, hogy mennyi lakás épül, azt is, hogy ingyenes lesz, majd a villamos, meg lak­bért sem kell majd fizetni. És jönnek, hogy nálunk mi­kor lesz ez így? Hát, mondom, olvasd el a többi pontot is, mert azokban meg van írva, hogy a munka termelékeny­ségét hogyan növelik a me­zőgazdaságban, az iparban, hogyan fejlesztik a technikát. Vagyis mindaz, aminek alap­ján az élet fejlődik. De ezek az emberek az ilyen ponto­kat nem olvasták el, s alig ismerik. Márpedig így nem lehet gondolkodni és nem le­het előrehaladni.­­ Nézzük például a mi nyugdíjtörvényünket. Nem kétséges, hogy egyes nyugdí­jasoknak nem jönne rosszul még vagy 100 forint, de ahogy jelenleg van, arra is elmond­hatjuk: nincs a világon még egy ország — legyen bár szo­cialista vagy kapitalista — amelynek nyugdíjrendszerével ne előnyösen hasonlíthatnánk össze a miénket. Sokat tettünk már a mimikából kiöregedett vagy megrokkant emberekért. Lassan a paraszti társadalom is megéri, hogy sok lesz kö­zöttük a nyugdíjas. S milyen kérdéseket hallunk mégis? Mikor szállítják már le a nyugdíj­korhatárt? — hang­zik az egyik kérdés. Pedig az életkor általában növekszik és állítom, hogy nálunk világ­viszonylatban is igen magas a nyugdíjasok részaránya. Egyesek mégis a korhatár leszállítása iránt érdeklődnek. Bizony, egészségtelen helyzet állna elő, ha a társadalom 30 százalékának kellene a társa­dalom 70 százalékát eltartania. Márpedig, ha a korhatárt le­­csökkentenénk, akkor ilyesfé­le aránytalanság alakulna ki. Száz meg százezer idős em­ber gondját segítettük és se­gítjük megoldani és ezzel könnyítettük az eltartásukra kötelezett fiatalok gondját is. Nem hiszem, hogy az ilyen vívmánnyal kapcsolatban ez lenne a helyes kérdés, hogy mikor szállítják le a mostani korhatárt. — S vannak másféle embe­rek is. Tavasszal jártam egyik gyönyörű lakótelepünkön, ahol találkoztam egy asszonnyal, aki két hónapja kapott lakást azon a lakótelepen. S akkor arról kezdett panaszkodni: “■milyen kár, hogy a nővé­rem és az édesapám nem itt lakik”. Ugye, azt akarja mon­dani, jó lenne, ha az édes­apja és a nővére is új lakást kapna — kérdeztem tőle. Hát bizony nem fog új lakást kap­ni — mondtam, mert az em­berek, a családok százezrei­nek van még lakásgondja és mi lenne, ha a maga családja három új lakást kapna ezen a lakótelepen. Jártam a la­kásban is. Kétszobás, össz­komfortos, mindkét szoba napfényes, beépített szekrény­nyel, villannyal, gázzal, fürdő­szobával. Igaz, futkosott utá­na, míg megkapta, de most fizet érte havonta 120 forin­tot és ugyanilyet szeretne az édesapjának és a nővérének. Mondtam, gondoljon egy ki­csit a többi emberre is. És általában arra, hogy miből lesznek az új lakások.­­ Az lenne a helyes, ha az ilyen emberek mindig meg­kérdeznék a dolog másik fe­lét is, vagyis azt: mit kell ten­ni, hogyan kell dolgozni azért, hogy a kívánt viszonyokat megteremtsük, hogy megvehes­­sük, amire igényünk van. Mert emberi munkával születik minden. — Szerencsére az ilyenfajta ember kisebbség nálunk, de még erős kisebbség. Valami úton-módon azonban az ő szel­lemi fejlődésüket is ösztönözni kell. Az a legegészségesebb, ha a velük együtt dolgozó embe­rek segítenek nekik. Annak van legtöbb foganatja, ha min­den különösebb “diplomáciai forma” nélkül a munkás meg­mondja a mellette dolgozó munkásnak, a paraszt meg a mellette dolgozó parasztnak úgy a maga nyelvén ... Gon­dolom, még különösebb beve­zetőt sem kell tartania. (De­rültség.) — Kinek lehet igénye a tár­sadalomtól? Annak, aki a tár­sadalom iránti kötelezettségé­nek eleget tett! Nálunk 720 000 olyan ipari munkás van, aki munkabrigádban van, olyan­ban, ahol felajánlást tettek a jobb munkára, 200 000 ember van olyan brigádban, ahol a szocialista emberneveléssel is foglalkoznak. És vagy félszáz­ezer ember tagja olyan brigád­nak, amely elnyerte a szocia­lista brigád címet. Nagy ered­mény! 3 Az értelmiség példamutató helytállása — Ezek között az emberek között most már nemcsak ipa­ri munkások, hanem falusi emberek — állami gazdasá­gok dolgozói, termelőszövetke­zeti tagok — is vannak: a szocialista munkaverseny­­mozgalom ma már százezre­ket ölel fel. Hasonló fejlődés mutatkozik az értelmiségi dol­gozók körében. Ott is kibon­takozott a példamutató helyt­állás. Tudjuk, hogy készül a távlati tudományos terv, önök közül sokan ismerik. Ez nagy eredmény lesz, mert ha a ku­tatási program hosszú évek­re tervszerű lesz, az nagyban előmozdítja a tudomány mun­káját is és a mindennapi al­kotó-termelőmunkát is. Ezen a terven — nagyszerű és szép dolog ez is — több mint két­ezer szakember és tudós dol­gozott, s hozzá kell tenni, hogy saját akaratukból, saját elhatározásukból, önként, kü­lön, rendes munkájuk mellett foglalkoznak ezzel. Mérnökök, agronómusok, pedagógusok, művészemberek, újságírók — akik saját helyükön is elvég­zik munkájukat — nagyon fontos társadalmi munkát véd

Next