Magyar Nemzet, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-01 / 26. szám
4 A HÉT FILMJEI Májusi fagy Új magyar film Miért titkolja szerelmese előtt a filmbeli Klári, hogy falujukból maga is Pestre jár dolgozni? Jóllehet, a történet derekán ez a kérdés nyíltan is elhangzik, megválaszolatlan marad mindvégig. A nézőben hamar felötlik a kérdés, s végül emiatt érzi befejezetlennek a filmet. Holott nem is befejezetlen, inkább az eleje hiányzik. A történet és a bonyodalom kiindulópontja sarad tisztázatlan: olyan a film, mintha az épületnek épp a földszintje hiányoznék. Mi történnék ugyanis, ha Klári felfedné titkát? A szerelmesek gyakrabban találkozhatnának, s nemcsak a hét végén. Szerelmük szabadon kibontakozhatna, s nem kellene átvergődniük erőszakolt és mesterkélt bonyodalmakon. Egyszóval: elmaradna a film. A titkolózást sokféleképpen lehetne magyarázni, Csurka István azonban sem a jellemzésben, sem a cselekményben semmi okát nem adja. Mégsem ez a súlyos szerkezeti-dramaturgiai hiba a Májusi fagy igazi baja. A logikai töréspontkomoly szemléletbeli tévedésekről árulkodik. A faluról Pestre költöző fiatalok és a hazajáró kétlakiak élete számos valóságos problémát rejteget, köztük erkölcsieket is. A Májusi fagy látszólag ezzel a kérdéshalmazzal foglalkozik: a maradi és a fejlődő életforma összeütközésével, a szabadabb életet kereső fiatalok kísértéseivel, hogy a szabadságot szabadosságra cseréljék fel, a két otthon közötti otthontalanság veszedelmeivel, az oktalan hősködés, a másnak látszaniakarás bűnös következményeivel. Még azt a jószándékot sem vitathatjuk el a filmtől, hogy a maga módján gátat próbál vetni a vidéki fiatalok indokolatlan Pestre törekvése elé. Filmművészetünknek is ■ kötelessége, hogy ezekben a valóságos problémákban állást is foglaljon — csakhogy a Buda-pest Filmstúdió új filmje hamisan szól róluk. A leány titkolózását ugyanis nemcsak dramaturgiai kényszer indokolja, hanem a történet írójának ezekről a fontos kérdésekről alkotott téves Szemlélete is. Klári azért nem vallja be szerelmesének, hogy Pestre jár dolgozni, mert ez az író szerint bűn. A két életforma szembeállításában a történet csak szélsőségeket is imer A paraszti élet idillikus, szép és tiszta, ha vannak is apróbb hibái — mint ahogyan a lány családja maradian gondolkodik —, ezekről a film könnyedén tréfálkozva, elnézéssel szól. A város azonban mindenestül romlott. Teli van csábítókkal és kerítőkkel, még a technika is csak a jó erkölcs csapdájául szolgál. Ebben a mérhetetlen fertőben mindössze néhány, falusi ártatlanságában megmaradt bejáró munkás képviseli az erkölcsi tisztaságot, ezek viszont "öntudatos® kétlakiak. A népies-idillikus szemléletből fakad a történet minden további hibája. A bonyodalom csak nyaktörő lélektani légtorna és logikai erőszaktétel árán szövődhet. A szerelem "pozitív értékei" kispolgári vonások éppúgy, mint a férfi és a nő felelősségének felemás felfogása. A lány barátnőjének kerítő mesterkedései, a buta, ellenszenves pesti jampec vagánykodásai már nevetségesek is, akárcsak a végsődrámai találkozás® a társbérleti fürdőszobában. Ennek ellenére Kis József rendezői munkájában sok értékes elem is jelentkezik. A jeleneteket remekül komponálja. Cselekményvezetése egyszerű és jó ritmusú, epizódjai hangulatosak. Rendezése jó megfigyelésről, kedves humorról és ötletes kifejezőkészségről tanúskodik. Bodrossy Félix operatőri munkája is dicséretes, képei idillikusak — a film téves szemléletétől elkülönítve, önmagukban nagyon szépek. Néhány figyelemre méltó színészi alakítással is találkoztunk. Moór Máriásné tehetségesen játssza Klárit, a logikai bukfencek áthidalására persze nem vállalkozhatott. Sztankay István nagyon rokonszenves, egy-egy mozdulata, fintora, emlékezetes. Kitűnő Petényi Ilona — a szerep súlyos hibái ellenére. Kiss Manyi ismét remekel. HUNNIA FILMSTÚDIÓ KERES filmfelvétel céljára PULIKUTYÁKAT (10 hónapostól 2 évesig) kölcsön vagy megvételre. Bemutatás február 4. — de. 10—12 között. (Vasárnap.) XIV., Lumumba utca 174. (volt Róna utca) Tavaszi vihar Ján Ottenásek finomtollú, tehetséges író. Tömör írásait lélektanilag hitelesen építi fel, hőseit kitűnően jellemzi. A tragikusan szép Romeo, Júlia és a sötétségben azt is bebizonyította, hogy meggyőző hatással tudja igaz drámában tükröztetni a történelem nagy eseményeit. Most is ilyen feladatra vállalkozott. A Csehszlovák Kommunista Párt megalakulásának 40. évfordulójára készült Tavaszi vihar az 1948 februári eseményeknek állít emléket. Azokban a történelmi napokban, amikor a csehszlovák nép végérvényesen magához ragadta a hatalmat, sokan kényszerültek számvetésre múltjukkal és jövőjükkel, sokaknak kellett felülvizsgálniuk gondolkodásukat és magatartásukat. Otvenusek filmtörténete a történelmi napoknak ezt az emberi drámáját igyekszik ábrázolni. A sorsdöntő elhatározások súlyos vívódások árán születnek; ezt a belső harcot őszintén és humánusan tükrözi. Kár, hogy Otéenásek ezúttal kevésbé érvényesítette drámai sűrítő képességét és a történet túlságosan szövevényes lett. Jellemfestő készségében is bátortalanabb, néhány mesterkélt fordulattal, indokolatlan epizóddal felmenti azokat is, akiket a történet belső logikája elítél. Ladislav Helge rendezése a forgatókönyv gyengéit nem tompította és a kitűnő színészek — mint Karel Höger, Marie Vasová, Jiri Vala, Iván Mistrik — sem birkózhattak meg az ezúttal elnagyolt írói munkából adódó problémáikkal. A Televízió mutatta be: Aesopus A monte-carlói televízió-filmfesztiválon — ahol magyar TV-játék, a Nő a barakkban is díjat nyert — a "dráma díjával® tüntették ki az Aesopus című szovjet TV-filmet. Az Aesopust a Magyar Televízió a múlt héten mutatta be. Maga a színpadi mű nem ismeretlen a magyar közönség előtt. A Madách Kamaraszínház játszotta néhány évvel ezelőtt A róka meg a szőlő címen. Szerzője: Guillermo Figueiredo latin-amerikai író. A szovjet TV-dráma sokkal többet nyújt a nézőnek a színházi előadás közvetítésénél. A játék színhelye görög oszlopcsarnok. Ebben az egyszerű, de monumentális jellegű díszletben nemcsak a szereplők, hanem a kamerák is szabadon mozognak. A szovjet televízió rendezője, Tubensljak sok eredeti beállítással, a távoli és közeli képek érdekes variálásával, két különböző távolságból felvett arc összekopírozásával éppen úgy a mondanivaló jobb megértetését, intenzívebb közvetítését szolgálja, mint a hatásosan alkalmazott, stílusos filmbetétekkel, jelképekkel. A televíziós változatban, Tovsztogonov és Muzikant átdolgozásában maga a mű patetikusabbá vált. Az alkalmazott jelképek közül jellemző példaként említjük Aesopus megkorbácsolásának jelenetét, amikor a korbácsütések ritmusára a felkorbácsolt tenger hullámverését mutatják. A felbolydult tenger jelképe nemcsak Aesopus fájdalmát és haragját érzékelteti, hanem a rabszolgák tömegének fájdalmát, gyűlöletét és visszafojtott, félelmetes erejét is. Figueiredo drámája érdekes, kulturált alkotás, ha nem tartozik is a remekművek sorába. A televíziós átdolgozás, különösen a rendezés a leningrádi Gorkij Színház kiváló színészeinek közvezstűkedésével, a sajnálatosan hevenyészett szinkron ellenére maradandó élményt nyújtott. Mindenki gyermekei Szép gondolat ihlette ezt a szovjet-örmény filmet: két kisgyermekért sok-sok ember fog össze a háború alatt és megannyi tragédia árán megmenti életüket. Csakhogy ezt a szép gondolatot modernkedő formába erőszakolták, az eseményeket epizódokra szaggatták, megelégedtek azzal, hogy a történet csomópontjairól tájékoztassanak, ahelyett, hogy nyomon követték volna a gyermekek megmentésének hősies útját. Római történetek Alberto Moravia neve szerepel íróként ezen a színes olasz filmen, de ha az alakokat és a cselekmény fő vonalait tőle kölcsönözték is, nem ismerünk rá keze vonására ebben a hosszadalmas, zavaros és együgyű filmben. Az üggyel-bajjal felépített epizódok poénjeit előre tudjuk, nem csoda, ha figyelmünk minduntalan elszunnyad. Ezúttal a színes olasz tájképek sem kárpótolnak a rosszul sikerült történetért. Zay László VILÁGSZÉPE Új mesejáték a Bábszínházban Az a szép orosz népmese, amelyet Szperanszkij foglalt írásba, minden nép mesekincsével közös tőről fakadt, de magán viseli az orosz népmesék jellegzetességeit is. Jékely Zoltán dolgozta át bábszínpadra s ezeket az eredeti motívumokat érvényesülni engedte. A képzelet szárnyalása elé nem emelt gátat, még azon az áron sem, hogy a játék egyes részei így bonyolulttá váltak. Dicséret illeti Bródy Vera színpadképeit és bábujait; az orosz népművészet színpompás elemeit ötvözte szcenikai munkájába, ízlésesen és a gyermeknézők ízlésére jó hatással. Gazdagon kiaknázza a világítási lehetőségeket is, a reflektorok fényében ragyognak a képek és még inkább emlékeztetnek az orosz népi képzőművészet világos, aranyfényben úszó alkotásaira. Vass Lajos zenéje is orosz népi motívumokat alkalmaz. Kevésbé sikerült B. Kiss István rendezése. Ahol a népmese képzelete szárnyalni kezd, nehézkes játékkal töri meg ívelését. Korrigálnia kellett volna egy-két nyers szövegrészt is. Leginkább a negatív események ábrázolásakor aknázza ki a bábszínpad lehetőségeit, ezek a képei oly mozgalmasak és érdekesek, hogy visszás módon lelkesedést váltanak ki a nézőtéren. Egyik jelenete — a boszorkánytánc — vaskos megoldásaival, elavult bohózati fogásaival élesen elüt a mese hangulatától és aligha tesz jó hatást a kis nézők ízlésére. .Magazint. .Csütörtök, 1962. február 1. A Leningrádi Filharmónia SZIMFONIKUS ZENEKARA BUDAPESTEN MÁR A HANGVERSENYÉVAD ELEJÉN nagy izgalmat keltett az a bejelentés, hogy a Leningrádi Filharmónia a szezon folyamán ellátogat hozzánk. Féléves várakozás előzte meg tehát vendégszereplésüket, s felcsigázott érdeklődéssel vártuk a leningrádiakat. Hétfői és keddi hangversenyük hallatán bízvást elmondhatjuk, hogy az előlegezett bizalomnak nemcsak megfeleltek, hanem legvérmesebb reményeinket is magasan túlszárnyalták. Nehéz hasonlattal érzékeltetni a Leningrádi Filharmónia minőségét, összjátékát, hangzáskultúráját, egy szóval: felkészültségét. Ha precízen megszerkesztett géphez vagy tökéletes hangszerhez hasonlítjuk, úgy elvész az együttes eleven organizmusa — ha fegyelmet emlegetünk velük kapcsolatban, úgy le kell mondanunk izzó-eleven lelkének érzékeltetéséről. Ez a legmagasabbrendű művészi tökéletesség legfeljebb az NBC-zenekarhoz hasonlítható, pontosabban: a zenekarnak Toscanini életében elért fénykorához. Az egyes hangszercsoportokat szintúgy lehetetlen külön-külön, a zenekar testéből kiszakítva vizsgálni, hiszen legnagyobb művészi erényük éppen az, hogy hihetetlen pontossággal koordinálódnak egymással. Sehol egyetlen kiugró szöglet, bántó szólamfedés vagy nyers effektus. Ez a hangzáskép "gömbszerű®, ahhoz mérten változtatja nagyságát, ahogyan az előírás szerint fortét vagy pianót kell játszania. De mindig minden lekerekített és aprólékos munkával a végletekig lecsiszolt. A zenekar tagjainak átlagéletkora viszonylag magas. A szervezők és a vezető karmester helyesen ismerték fel azt az alapvető igazságot, hogy az "ifjonti lendület® nagyszerű hatást tehet a szólista játékában, nem különben nélkülözhetetlen egy énekkar sajátos karakterének kialakításánál, de a több évtizedes zenekari rutint semmiféle fiatalság és hév nem pótolhatja, s ezen felül a magas életkor a jó muzsikusnál többnyire érettebb, csiszoltabb hangzáskultúrát eredményez. A Leningrádi Filharmónia hangzását talán leginkább patinásnak nevezhetnénk. Ideálként magunk elé tűzhetjük ugyan, de mindjárt be kell látnunk, hogy ilyen hangzás csak több évtizedes megfelelő munka és megfelelő vezetés eredménye lehet. AZ ELSŐ EST — hétfőn, az Erkel Színházban — Jevgenyij Mravinszkij vezetésével arról tett tanúságot, hogy ennél a zenekarnál a produkció nem a nyilvános előadás pillanatában születik, hanem ez az alkalom csak meglevő eredményeket összegez. Mravinszkijnek nincs szüksége semmiféle különleges erőfeszítésre, mozdulataival csupán jelez, inkább emlékezteti együttesét erre vagy arra a részletmegoldásra, amelyet a közös munka során már a legvégsőkig tisztáztak. Együtt él és együtt lélegzik zenekarával — és főként a muzsikával. Az imént "gömbszerű® hangzásról beszéltünk — ez azonban nem tévesztendő öszsze az ellentétek elmosására törekvő modernista iskolák előadói praxisával. Sőt, ez a hangzáskép hallatlanul rugalmas és bármely pillanatban kész arra, hogy a legsejtelmesebb pianissimóból egetverő fortissimóba csapjon át Az ellentétek életszerű harca és végső egysége, a küzdelem értelmébe vetett biztos hit művészi kinyilvánítása ez. Az első est új szovjet mű bemutatóját hozta: Sosztakovics XII. szimfóniáját hallottuk. Amennyire egy — majdnem háromnegyed órás — modern szimfonikus alkotásról első hallásra egyáltalán ítéletet mondhatunk, úgy érezzük, hogy a szerző nem, járta be a programul választott, magasztos téma összes mélységeit és nem aknázta ki teljes mértékben a felkínálkozó, sokrétű lehetőségeket. "Az 1917-es esztendő — Lenin emlékére® — ezt az alcímet viseli Sosztakovics XII. szimfóniája. Látásmódja alapvetően epikus: nem annyira megjeleníti, mint inkább elmondja a történteket, méghozzá a győzelem biztos perspektívájából, tehát nem kényszeríti a hallgatót arra, hogy az Októberi Forradalom hőseivel együtt újra végigélje az emberiség korszakfordulóját jelentő harcot, hogy együtt szenvedjen a szenvedőkkel és együtt örüljön az ünneplőkkel. Ennek ellenére a tisztán zenei szerkezet számos erényét fedezhetjük fel e műben, mint például a bőgőkön megszólaló, erőteljes basszusmelódia, valamint a lírai jellegű melléktéma. Szintúgy figyelemre méltó a mű monotematikus, egyetlen témára épülő szerkezete, és ezen belül a szerző ragyogó variációs készsége. Mravinszkij keze alatt ezután Csajkovszkij VI. szimfóniája csendült fel. A minden részletében kidolgozott, tökéletes előadás gyönyörűsége mellett még azt a tanulságot is levonhattuk magunknak, hogy a modern, szovjet Csajkovszkij-interpretáció hadat üzent az érzelgősségnek, a szentimentalizmusnak. A harmadik tétel diadalmi fanfárait ugyan mi egy kissé harciasabban szeretjük hallani, de az Adagio-finálé feljajdu 1ó, mélyről jövő fájdalma, bensőséges tragikuma talán még soha nem hangzott fel ilyen hatásos és ugyanakkor mértéktartó előadásban. Az est sikerét mi sem jellemzi jobban, mint a majdnem háromnegyedórás tapsvihar és a három ráadás: Ljadov, Glinka és Muszorgszkij egy-egy tétele. Ez utóbbi — a "Hajnal a Moszkva folyó felett® bársonyos vonós-hang-,zásával és a középrészben megszólaló, harangszerű kürtökkel egyszerűen elbűvölő volt. A MÁSODIK EST — a Zeneakadémián volt. — Karmesterét, Arvid Janszonszot utoljára 1959 őszén hallottuk. Janszensz tökéletes ellenképe Mravinszkijnek, mozdulatai a legjobb értelemben véve teátrálisak, egyénisége kitárulkozó. Dvorzák Új Világ-szimfóniája és Csajkovszkij: "Francesca da Rimini® című szimfonikus fantáziája a képzelhető tökéletesség legmagasabb fokán állott. Talán elég, ha az előadás két, felejthetetlen pillanatát idézzük fel: az előbbi mű lassú tételének középrészében a hangtompítós vonósok fortissimórészletét és a Francesca da Rimini szélzúgás-effektusaiit. A lélek legmélyéből felszakadó zokogás volt az első, míg az utóbbi — amely a lelkeket végtelen körben sodró szelet ábrázolja — a természeti elemek erejével hatott. Mihail Vajman közreműködésével Klusner Hegedűversenyét hallottuk az est keretében. Vajman ezúttal szerepelt először Budapesten. A világhírű szovjet hegedűiskola Varman személyében nagy művészt ajándékozott a koncertközönségnek. Klusner igen virtuóz, hatásos effektusokkal teli versenyművét káprázatos bravúrral és telt, nagy vivőerejű hanggal adta elő Vajman — reméljük, hogy szólóestjén még jobban megerősíti róla kialakult pozitív véleményünket. Janszensz szintúgy három ráadással szolgálta meg a közönség szűnni nem akaró tapsviharát, melyek közül a Lohengrin harmadik felvonásának előjátéka felejthetetlen élményt jelentett. Pernye András Jevgenyij Mravinszkij (Haiuwirtti Magda rajza) NAPLÓ Február ra mutatja be a Magyar Televízió A lelkiismeret lázadása című ötrészes NDK TV- film első részét. A film Rudolf Petershagen ezredes emlékiratainak nyomán készült. Petershagen ezredes 1945-ben szülővárosa, Greifswald parancsnoka volt és a várost harc nélkül átadta a szovjet csapatoknak. MW 4M A finn nemzeti opera most ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Az ünnepi előadássorozatot Csajkovszkij »Hatytyuk tava® című balettjével nyitották meg. A csehszlovák Laterna Magica együttese márciusban hazánkban vendégszerepel. Az előadásokat a Madách Színház volt Izabella téri épületében tartják. Az Académie Française új "halhatatlanjává® Paul Henriot helyére Jean Guehenno írót és publicistát választották meg. Guehennónak nagy szerepe volt az új francia iskolareform megalkotásában is. Nyolcvanötödik születésnapját ünnepelte van Dongen, pontosabban Cornelius Theodorus Maria Kees van Dongen, a holland származású párizsi festő, aki a húszas—harmincas években a nyugati arisztokrácia és a párizsi félvilág legdivatosabb festője volt. Az egykor vagy reklámmal övezett festőről e születésnap alkalmából röviden emlékeztek meg a francia lapok. Évtizedeken át teljesen elfeledkeztek róla — nem méltatlanul. És Mozart opera-ciklus kezdődik ma a rádióban. Kilenc Mozart-operát sugároznak majd, rözben új mikrofelvételekről. Elsőnek ma a Bastien és Bastienne-t közvetítik a stuttgarti szimfonikus zenekar előadásában, Rudolf Reinhardt vezényletével. oo A nyugat-németországi Wuppertalban bemutatták Bartók Fából faragott királyfi című táncjátékát, Erich Walter koreográfiájával. Az ifjúsági filmbizottság ülése A Filmművész Szövetség ifjúsági filmbizottsága szerda délután ülést tartott a Film Klubban. Az ülés elején Dezséry László átadta Tóth Lacinak, a Légy jó mindhalálig főszereplőjének a San Francisco-i és stradfordi fesztiválon a legjobb gyermekszereplőnek ítélt díjat. A bensőséges díjátadás után Győri Gábor, az ifjúsági filmbizottság titkára megemlékezett arról, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt, 1911-ben vezette be a zilahi Wesselényi-kollégium az iskolai filmoktatást. Ezután beszámolt az iskolai filmbizottság eddigi munkájáról és ismertette a következő év munkatertjét Szovjet könyv a magyar színházi életről Moszkvában megjelent Alekszandr Gerskovics fiatal szovjet író és műfordító Budapest színházi élete című 160 oldalas könyve. A szerző ismerteti Budapest színházi életét, bemutatja a magyar színjátszásban kialakult főbb stílusokat, alkotói kísérleteket. Különös figyelmet szentel a Nemzeti Színház és a Vígszínház előadásainak. Az ember tragédiája, az Othello és a Bánk bán felújítása mellett, nagyra értékeli a Pesti emberek és Az öreg hölgy látogatása című színművek bemutatását is. Könyvének utolsó fejezetében a Vidám Színpad, a Kis Színpad és néhány népszerű szórakozóhely műsorát ismerteti.