Magyar Nemzet, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-04 / 29. szám
▼ Zsírnap, 1962. február.. Maga Nemzet „Az ormánsági zsákmány" és a valóság . I. Azok a makacs tények — Már vártuk. ■—• Ezzel fogadott egy fiatal tanár Vajszlón, mikor jövetelem célját előadtam. Meglepetésemet látva, még hozzátette: •Azt nem tudtuk, melyik laptól látogatnak meg bennünket, de abban, hogy arra, amit Kodolányi János az Ormánságról, főképpen pedig Vajszlóról írt, valamelyik újság reflektálni fog; bizonyosak voltunk". A Kortárs 1961. decemberi számában jelent meg Kodolányi János Második baranyai utazás című útirajza. Az író pécsi, drávapalkonyai, kovácshidad, vajszlói, pécsváradi látogatásáról szóló, ormánsági élményeit közreadó útirajzában néhány igen figyelemre méltó megjegyzést, megszívlel létsre érdemes tanácsot olvashatunk. Emelett azonban több olyan megállapítást is tartalmaz az írás, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni, amelylyel bizony vitába kell szállni. „Vajszló... pusztulása...” Kovácshidán egy Vajszlóról odaszármazott fiatalasszonyt, Magdolnát kérdezget Kodolányi a vajszlói változások fedől. »Ám ez csak olyan rendszertelen kapkodás, meg ő is annyira elfogult, hogy csak hézagosan tud felelni. Mégis ennek a firtatásnak köszönhetem — mondja az író —, hogy nagy zsákmánnyal tértem haza az Ormánságból, száztíz vajszlói, ősi református család sorsának teljes és pontos gyűjteményével. Ebből az adathalmazból kitűnik, hová lett az ormánsági nép, van-e, maradt-e belőle valami, s ha igen, hol, merre található.* Az íróval együtt, képzeletben, mi is végigjárjuk a Vajszlai utcát, ahol »a legjobb módban élő családok, a nyolcvan holdasok, a száz disznóval, tizenkét-tizenöt szarvasmarhával, olykor négy pompás murakazi lóval büszskélkedők« ■laktak, ellátogatunk a Piactérre, a Magosdi, a Haraszti utcába és számba vesszük, •milyen sorsuk lett — s milyen lesz — az eredeti ormánsági családoknak*. És az eredmény? •Száztíz család, száztíz ház életét vizsgáltam meg, s az eredmény kilencvenhét kihaló család, megürülő ház. Ezeknél tehát jövőről nem beszélhetünk. Így felel a kérdésre Kodolányi és még ide kívánkozik a következő megjegyzése: •Most már nem ragad el a vidék szépsége és gazdagsága, az esőtől ragyogó, bujazöld növényzet. Vajszló kereken fél évszázados pusztulása minden emlékévél rám nehezedik s meggyötör újra*. Megrendül az ember e sorok olvasásaikor. Később, a tények ismeretében megvigasztalódik, mert azok arról tanúskodnak, hogy Vajszló pusztulásáról — szerencsére — nem beszélhetünk. Elöljáróban nézzük meg, azonosíthatjuk-e, mint a Második baranyai utazás írója teszi, a száztíz vajszlói, ősi református családot, magával Vajszlóval. Nem. De negyed — fél évszázaddal ezelőtt se tehettük már ezt meg. Hiszen a »régi autochton ormánsági nép* mellett ott éltek és dolgoztak Vajsellón is a •jött-ment szógák*, a betelepült mesteremberek, jövevény napszámosok. Arról pedig, hogy mennyire nem lehetett már negyed századdal ezelőtt sem az „ősi, református” családokkal azonosítani magát Vajszlót, tanúskodjék egy szám. Az 1936/37-es iskolaévben 40 gyermek járt a református és 128 a katolikus iskolába. Egyébként Vajszló, ha lassan is, gyarapszik.. A számottevő elvándorlás dacára (1959- ben például 101 ember költözött el és csak 62 települt be) nő a lakosság száma. Az 1949. évi népszámlálás 1731, az 1960. évi 1806 lelket talált itt, most pedig 1850 ember lakik a községben. Osztály, katedra nélkül Kevés ez a gyarapodás, mondhatná valaki, és nyugodtan igazat adhatunk neki. Vajszló pusztulásáról mégsem beszélhetünk, jövőjét nem kell féltenünk. Erről meggyőz bennünket egyetlen látogatás az iskolában. 1936—37-ben, mint említettük, 168 gyermek járt iskolába Vajszlón. Ma egy híján négyszáz. Ebből le kell számítanunk kerek százat, mert ezek Adorjásról, Baranyahídvégről, Kisszentmártonból, Nagycsányról, Luzsokról bejáró felsőtagozatosak, de még így is biztató a 25 év előtti 168 iskolással szemben a mai 299. Így azután kicsit más szemmel, szívvel olvassa az ember, amit a néma — mert kevés bennük a gyermek — ormánsági falvak süket csendjéről ír Kodolányi. A felszabadulás előtt két helyen, a református és katolikus iskolában tanítottak Vajszlón. Ma iskola az emeletes Spierer-féle ház is. A hely mégis kevés. Negyvennyolcan tanulnak a harmadik, negyvenhaton a hetedik osztályban, a nyolcadikba pedig már nem fért be a katedra, pad jutott csupán az itt tanító tanároknak is. Mit mond az anyakönyv? •Laikusok is látják, mondják, mennyi állapotos fiatalasszonyt, mennyi gyermekkocsit tologató anyát láttunk a háború után egy-két évig, pontosabban 1952-ig — s milyen keveset látunk most. Az Ormánság régi szerelmesének ezt a megállapítását olvasva, eszébe juthat az embernek, hogy csalóka is lehet az a vajszlói népes iskolássereg. Hiszen ezek zöme még azokban az években született, amikor sok gyerekkocsit tologató anyát láttunk. De hogyan állunk a születésekkel most? Megfogadtam az idős író tanácsát, megnéztem, hány temetés volt a legutóbbi öt évben Vajszlón, s hány születés. A temetésekkel könnyen boldogultam. Benkő János, a tanácstitkár pontos adattal szolgált. 1957—1961-ig 106 ember halt meg. Hanem a születések számáról már nem tudott felvilágosítással szolgálni az anyakönyv. Mert melyik vajszlói gyerek a sellyei, melyik a siklósi szülőotthonban, pécsi kórházban látta meg a napvilágot. Egy kedves, csinos fiatalasszony igyekezett a segítségemre lenni, megmondta, hány babakelengye-utalványt adott ki ezekben az években a tanács. De hát ez sem pontos szám. Végül is, Horváth Anna védőnő mondta meg pontosan, hogy az utóbbi öt évben kereken 190 gyerek született a vajszlói családoknál. Nyolcvannéggyel több, mint az ugyanebben az időben meghaltak. A legkevesebb gyerek: harmincnégy, 1958-ban, a legtöbb, negyvenkettő, 1961-ben született. Nem voltam rest, egyeztettem az adatokat a Statisztikai Hivatalban, úgy, hogy nyugodtan írhatom le: Vajszló élveszületési indexe öt év átlagában kereken 21, a halálozási 12, a természetes szaporodása pedig 19 ezrelék. Mindegyik magasabb az országos átlagnál. Hogy ez nem nagy dicsőség? Később szólunk majd erről is, de az tény, hogy akár a lakosság növekedését, akár az iskolásgyerekek számát, akár az élveszületési indexet nézzük, Vajszló pusztulásáról nem beszélhetünk. Három megjegyzés Ide kívánkozik a Kodolányi által vizsgált 110 család sorsáról három megjegyzés. •A most ábrázolt kép három nemzedék: az apám, az én, meg a fiam nemzedékének életét tükrözi." Ezt mondja vizsgálódásáról az író. Inkább csak a saját és édesapja nemzedékéről beszélhetünk, ezt tehetnénk hozzá mi Pálfai Jenő, az általános iskola igazgatóhelyettese, aki maga is törzsökös ormánsági fi, Vajszlón született, ott is nevelkedett és immár a harmincharmadik évét tapossa, a sokszor emlegetett 110 családból negyvenegyet nem ismer. Oly régen elköltöztek, vagy elhaltak már. Kilencvenhét kihaló családról, megürülő házról beszél a Földindulás írója. Ide számítja azokat a famíliákat, például Csőszi Józsefékat, ahol leányágon,csak leányágon” folytatódik az élet. Pedig elég volna az írónak négy unokájára nézni, ama gondolni, hogy ezeknek a legénykéknek Csőszi-lány a nagyanyjuk és mindjárt törölhetné írásából azt a megjegyzést, hogy apósa famíliája, a Csőszi-család is kipusztult. Más községbe, városba , negyvenkilencen költöztek el az említett 110 családból. De hát végső soron ezek is élnek és hat Kanadába, az Egyesült Államokba disszidált személy kivételével itt élnek az országban. Szigetváron és Veszprémben, Keszthelyen és Pécsett, Sellyén és Budapesten. Igen erős a belső vándorlás ugyanis, elsősorban természetesen a városok felé irányul ez, de például 1959-ben huszonkilencen költöztek a kis Besencére is. Abba a 229 lelkes ormánsági faluba, amelyikről azt írta Kodolányi, hogy az első ormánsági utazás idején f élveszületési indexe 4,1—4,5 ezrelék volt, ma már ez az index jóformán az egész országra kiterjedt, s elmondhatjuk, hogy Magyarország egyetlen nagy Besencévé vált. Néhány vaskos tévedés Nagy baj lenne, ha így állna a dolog. A tények azonban, azok a makacs dolgok, megint csak mást mondanak. Magában Besencén sem ez ma a helyzet. 1959-ben és 1960-ban tizenhárman születtek, nyolcan haltak meg, élveszületési indexük 28,4 ezrelék. Ha öt év átlagában ez kisebb is — ami valószínű —, még mindig jóval felette van a 4,1—4,5 ezreléknek. Aminthogy az 1959-es 15,2, az 1960-as 14,6-os ezrelékével sokkal felülmúlja az országos élveszületési index is. De Besence csöppnyi kis falu, itt az ideje, hogy megnézzük azokat a nagy számokat, amelyek eme az elkeseredésre, borúlátásra késztették az írót. •1952-ben 240 000 újszülött pillantotta meg a napfényt... A születések száma 1960-ra már 49 000-re zuhant.* Tehát röpke nyolc év múltán 191 ezer gyermekkel született kevesebb, mint 1952-ben! Ha helyesek a Kodolányi által közölt adatok. De nem azok! 1952-ben 185 820 gyermek született hazánkban és nem 240 000. De 1960-ban sem csak 49 000 újszülött látta meg a napvilágot, hanem 146 461. Csaknem százezerrel több, mint ahányról Kodolányi ír. Egyébként 1960-ban a természetes szaporodás kereken számítva 45 ezer volt, ami kis híján elérte azt a 49 ezret, amit az író a születések számaként tüntet fel. Vaskos tévedés ez. A megvizsgált 110 törzsökös vajszlói családban tíz házasság volt terméketlen. •Tizenegy férfi és nő pedig nem nősült meg, nem ment férjhez. Ehhez a két adathoz hozzáfűzi Kodolányi: •Lehangoló az összehasonlítás a Statisztikai Hivatal közlésével, amely szerint az ország felnőtt lakosságának 14 százaléka nem él házasságban. A fentebb mondottak után úgy hisszük, nem lepi meg az olvasót, hogy az írónak ez a megállapítása sem állja meg a helyét. Sem a közölt adatot, sem a lehangoltságot illetően. Nézzük hát, hogyan állunk a házasságban élők arányával. »1960. január 1-én a házasok aránya magasabb volt, mint eddig bármikor. A 15 éves és idősebb népesség 68 százaléka volt házas (1949-ben 62 százaléka, 1920-ban 59 százalék.) A nőtlenek és hajadonok aránya csökkent: 1960-ban a 15 éves és idősebb népességnek csupán 20 százaléka volt nőtlen, illetve hajadon (1949-ben 26 százaléka, 1920-ban 31 százaléka).« Fentieket a Központi Statisztikai Hivatal •1960. évi Népszámlálás 2. kötete, Személyi és családi adatok képviseleti minta alapján* című kiadványának 13. oldaláról idéztem. És még hozzáfűzhetjük, hogy Európában nálunk a legmagasabb a házasságban élők aránya. Tárgyilagos adatfelvételt tévedett Kodolányi Vajszló pusztulását, Besence élveszületési indexét illetően, meghökkentő tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, mikor az 1952. és 1960. évi születésekről és a házasságban élők arányáról szólott. Most hát akkor hegyen-völgyön lakodalom, senkinek semmi gondja ne legyen az élveszületési indexre, ne fájjon a fejünk amiatt, hogyan alakul a természetes szaporodás arányszáma? Nem, erről szó sincsen. Igen komoly figyelmet érdemel ez a kérdés. Azonban nem régi emlékek, egyoldalú vizsgálódások, hibás adatok, hanem — amint, az író egyébként igen helyesen követeli — tárgyilag adatfelvétel alapján kellele foglalkozni. Az 1949-es népszámlálás óta hazánk népessége évenként átlagosan csaknem 70 ezer fővel gyarapodott. Jelenleg 10 millió 50 ezer ember él országunkban. .A népesség növekedésének üteme kielégítőnek mondható, ebben az arányban szaporodik több nyugateurópai ország és Csehszlovákia lakossága is. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a lakosság számának növekedése nem volt egyenletes. A természetes szaporodás, a hazatérés és bevándorlás révén legnagyobb mértékben — 124 ezer fővel — 1954-ben gyarapodott a népesség. Ekkor volt a legnagyobb mérvű a természetes szaporodás is. A születések nagy számában tetemes része volt a gyermekáldás növelését célzó, nagyrészt adminisztratív rendszabályoknak. A születések száma 1954 óta — ha lassú ütemben is — de csökken. Hosszabb időszakot figyelembe véve, így van ez minden országban. Mi még azt is elmondhatjuk, hogy nálunk a már megszüntetett adminisztratív jellegű népesedéspolitikai rendszabályok visszahatásaként is csökkent a születések száma. Ez kétségtelenül így van, viszont a születések már évek óta tartó csökkenését — 1959-ben 15,2, 1960-ban pedig 14,6 volt az ezer lakosra jutó élveszületések száma — nem lehet csupán ezzel magyarázni. Társadalmi, gazdasági, kulturális okai vannak (lakás, bölcsőde, iskola, felnőtt korban való tanulás stb....), hogy hazánkban csökken a születések száma. Itt az ideje, hogy dunántúli és alföldi falvainkban, az Ormánságban és a Kiskunságon, városainkban és ipartelepeinken tárgyilagos adatfelvétel alapján felderítsük ennek a cseppet sem örvendetes jelenségnek minden számottevő okát. Ennek az adatfelvételnek a birtokában lehet és kell azokat a társadalmi, gazdasági, kulturális és egészségügyi intézkedéseket — és mondanunk sem kell, hogy nem adminisztratív rendszabályokat — kidolgozni, amelyek nyomán megváltozik a jelenlegi helyzet. Méghozzá úgy, hogy több örömet leljünk majd az élveszületési indexek, a természetes szaporodás adatainak tanulmányozásában, még inkább azonban az óvodák, iskolák népének gyarapodásában. Borvendég Imre (Folytatjuk) Az Általános Háztartási Biztosítás díját február 1-től a lakbérrel együtt a házfelügyelő szedi be MÉG NINCS ÁLTALÁNOS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSA? Saját érdekében sürgősen kösse meg! Forduljon ez ügyben is a házfelügyelőhöz cA Jilajgrupa* Qlemzjd galériájai. Csohány Kálmán rajza: Lovas DUTKA ÁKOS KÉT ÚJ VERSE -----------------------Énfunduló .A régi naptárt eldobod, , Nézd, nézd a tűzben hogy lobog A perc, a nap, a hónapok, Az életed, mi elfogyott... S te ülsz, s körül a téli köd. Mint szemfedő, lassan beföd. Künn szitál a szűzi hó, Fehér, fehér, szép illúzió. A táj visszhangja felkacag, Vidáman ablakodra csap, Ródliznak kinn a kisfiúk. Repülni, szállni, a ki tud szélben, mint most a friss havon? Hajrá kacag a friss, kis szájakon. Mily szép fehér a szűzi hó! Szűzi, friss illúzió, Hogy ti repültök gyerekek, Köztetek egy se tudja meg, Mivé lesz holnap ez a hó, S hogy minden csak múló illúzió. Biztat a ködrecsény Január éj. Az ablakomra ezüst pókhálót sző a holdsugár, ne nézd csak, milyen furcsavendég: egy ködlegényke áll a ködben és pipál. Csapzott haja a homlokában, mintha Váradról szaladna szegény, húsz éves láza lobog a szemében. Furcsa vendég, mondd csak: ez én voltam, én? Szél szárnyán bizony sokszor lebegtél bolond ködökből napos holnapok felé, s most gubbasztva búcsúzol magadtól, mikor minden remény a holnap reggelé? Most hagynád cserben régi álmainkat, most mikor imádott néped jól szántott földbe friss magot vetett? Mikor friss szelek már bontják a telet, s új magok csírái új tavaszt ígérnek, nemcsak neked — mindenkinek? Próbálj csak régi víg hiteddel himnuszt énekelni a holnap küszöbén! Én súgom neked: a húsz éves közlegény. NAPLÓ Díszlet- és kosztümtervek a szovjet filmekben címmel kiállítás nyílt meg a Vörös Csillag Filmszínházban. A megnyitón Mihail Romm, a Szovjetunió népművésze, a hazánkban tartózkodó szovjet filmművész-küldöttség vezetője méltatta a kiállítást. Nop Bánki Zsuzsa előadóestjére február 11-én és 20-án kerül sor az Egyetemi Színpadon, A versmondás művészete sorozat 4. előadásaként. Három egyfelvonásost mutat be február 15-én az irodalmi Színpad. Szendrő Ferenc rendezésében Áprily Lajos Az idahegyi pásztorok című verses művét, Manfred Richter Az isten szigete című egyfelvonásosát és Róbert Merle Sziszifusz és a halál című drámáját adják elő. A darabok zenéjét Szokolai Sándor szerezte. Február 4 A bécsi Állami Opera személyzete és igazgatósága között a bérvita annyira súlyossá vált, hogy miatta most már csaknem bizonyosan elmarad a szokásos operabál. Karajan, az Opera igazgatója úgy nyilatkozott a sajtónak, hogyha rövid idő alatt nem ér el megegyezést, lemond az Opera vezetéséről. íj) Hajdú Henrik, a skandináv irodalom kiváló magyar tolmácsa, hatalmas kulturális munkát végzett el. A legnagyobb skandináv költők, dánok, norvégek, svédek, finnsvédek ötezer versét tartalmazza új kötete Ibsentől 1960-ig, a Magvetőnél fog megjelenni. Hajdú Henrik ezenkívül elkészült Ibsen Trónkövetelők című ötfelvonásos drámájának fordításával is