Magyar Nemzet, 1962. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-10 / 58. szám

4 mimiami Fu­mi Brandes — mai szemmel k­­ülföldi lapokéban olvassuk, hogy Dánia haladó írói, irodalomtörténészei és kritiku­sai Brandes-ünnepségeket ren­deztek. Most volt százhúsz éve, hogy Brandes született, és most volt harmincöt éve, hogy meghalt. Az ünnepségeket a koppenhágai egyetemen tartot­ták,­­ amelynek tantermeiben hangzottak el a fiatal Bran­des Európa-szerte feltűnést keltő világirodalmi előadásai a XIX. század irodalmi fő irá­nyairól. Nagyobb európai utazás után lépett a fiatal Brandes a koppenhágai egyetem katedrá­jára. Londonban felkereste Stuart Mait. Párizsban meg­fordult Taine és Renan házá­ban. Olaszországban Byron- és Soer­les­-emlékeket kutatott. Rómában kapta meg Ibsen le­velét; arról szólt, hogy a fiatal irodalomtörténésznek és kriti­kusnak vezető szerepet kell vállalnia az emberi szellem forradalmasításában. Mi tette olyan vonzóvá Brandes fejtegetéseit? Rész­ben a mindenkit bámulatba ejtő tudás, a sokszínű, fordu­latos, megragadó, gyakran sza­tirikus előadásmód, a legbo­nyolultabb kérdések bámula­tosan egyszerű magyarázata, részben pedig az, hogy ez a fiatalember — ahogy sokkal később Alfred Kerr nevezte — »sárkányölő"-nek bizonyult. Nem törődött a közéleti és irodalmi »szentségek«-kel. Nem borult le a hivatalosan tisztelt bálványok előtt. Úgy adott elő mindent, úgy vilá­gított rá a régi és új embe­rekre, a régi és új művekre, ahogy — legtisztább meggyő­ződése szerint — helyesnek tartotta. Pontoppidan, aki róla min­tázta a Szerencsés Péter­ben dr. Náthám alakját, így jelle­mezte Brandest:­­Száz szem­mel látta minden idők és ko­rok irodalmát, csalhatatlan ösztönnel emelte ki mindazt, ami odahaza ösztökélhette az embereiket és csodálatos mű­vészettel erőkivonatot állított elő a dán ifjúság számára. Egész korszakok szellemi tör­ténetét úgy tudta összefoglalni néhány oldalon, hogy bennük egy dráma szárnyalása és élete érződött. A leghomályosabb filozófiai gondolatokat úgy megvilágította néhány gondo­latvillanással, hogy még az os­tobáiknak is érezniük kellett, miről van szó.« ""Tapsviharok és füttykoncer-­­­tak váltakoztak éveken át az egyébként csendhez szokott koppenhágai egyetem tanter­meiben Brandes világirodalmi előadásai nyomán. A botrányok talán akkor ér­tek el tetőpontra, amikor Brandes a Párizsi Kommün néhány költőjének szentelte egyik világirodalmi óráját. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a konzervatív európai polgárság vagy a ré­mülettől vacogott, vagy fékte­len dühbe gurult, ha a Párizsi Kommünt említették. Az igen konzervatív dán polgárság pe­dig kétszeresem felháborodott, amikor a fiatal egyetemi ma­gántanár úgy merészelt a pá­rizsi proletárforradalomról és annak szellemi hátteréről be­szélni, ahogy akkor még az európai egyetemek egyikében sem érintették a véresen iz­gató kérdést. A konzervatív és liberális dán lapok egyaránt "dest­ruktív", "szocialista", "forra­dalmár" jelzőkkel illették Brandest, aki, persze, nem volt egyik sem. Szabadon gon­dolkodó, radikális hajlandósá­gú tudós volt, akire sok sze­mély és szellemi irány hatott. Taine környezetelméletéből, Sainte-Beuve lélektani módsze­réből, Stuart Mal pozitív böl­cseletéből is merített. Jól is­merte Mara­ tanításait, és — ha nem is épített a gazdasági alapokra­­— nem feledkezett meg a gazdasági tényezők fi­gyelembevételéről sem. Bár nem akart több lenni, mint irodalomtörténész és csu­pán történetírói kirándulások­ra szakított magának időt, az egyetemi tantermek, ahol elő­adott, csakhamar Dánia legiz­galmasabb politikai arénái let­tek. Az előadásokat követő politikai és irodalmi viharok­ra jellemző az a kortársi meg­állapítás, hogy­­amit Robes­­pierre, Saint-Just, Marat je­lent Franciaországnak, amit Lessing, Goethe, Schiller je­lent Németországnak, azt je­lenti Brandes Dániának­. Ez a megállapítás természe­tesen nagyon túlzott, de két­ségtelen, hogy a dán uralkodó­osztályok rettegtek a fiatal do­censtől. Mintha megérezték volna, hogy azok az irodalmi tanítások, amelyek az egyetem falai közül tízezrek és tízezrek közé kiáradtak, hozzájárulnak egy haladó irányzat megte­remtéséhez, amely nemcsak a szellemi életet eleveníti fel, hanem elősegít bizonyos tár­sadalmi változásokat is. Durva támadások sorozata érte a fiatal docenst. Amikor pedig az újságokban válaszol­ni óhajtott, nem kapott erre teret. Röpirat kiadására kény­szerült: rámutatott arra, hogy nem ijed meg a támadások­tól és semmit sem von vissza előadásaiból, pedig tudatában van annak, hogy az, aki né­hány száz példányban megje­lenő röpir­atban védekezhet csak az ország szinte összes lapjainak neves és névtelen szerzőktől származó rágalmazó cikkeivel szemben, voltaképp olyan emberhez hasonlítható, akinek havonként egyszer el­süthető ágyúval kell védekez­nie jó fedezékben levő jó lö­vészek egész százada ellen. A pillanatnyi túlerő hat esz­tendővel később arra kénysze­rítette Brandest, hogy elhagy­ja Dániát és Berlinbe költöz­zék, de tanításainak hatását nem lehetett többé megsem­misíteni. A két Brandes-évforduló mellett nem haladhat el szótlanul az a haladó világ, amely messze túljutott ugyan Brandes tanításain, de amely­nek irodalmi és irodalomtör­téneti hagyományai között ott találhatók az ő kristálytiszta okfej­tésű és a részletek tekin­tetében elég gyakran máig sem elavult tanulmányai. Bár a marxista-leninista iroda­lomelmélet és esztétika új távlatokat nyitott és új mély­ségeket tárt fel az irodalom­­tudomány művelői előtt, ma is sok haszonnal és komoly ta­nulsággal olvashatjuk mind­azt, amit Brandes annak ide­jén Shakespeare, Zola, Guy de Maupassant, Tolsztoj, valamit más írók, költők, gondolkodók műveiről írt. A Modern szelle­mek, az Alakok és gondola­tok, az Emberek és művek, Az újabb európai irodalom személyiségei és művei, a nagy Shakespeare-tanulmány és a kisebb Heine-, Ibsen- és France-tanulmányok, a — hi­bái és korlátai ellenére ■— ki­tűnő Voltaire-könyv, továbbá — talán ezzel kellett volna kezdenünk — A XIX. század irodalmának fő irányai, ma is értékei és mindig értékei lesz­nek a kultúra kincsesházának De nem szabad megfeled­keznünk azokról a különösen súlyos tévedésekről, hogy nemegyszer mellőzte a nagyon lényeges társadalmi szempon­tokat, hogy olykor s­zinte kor­látlan történelmi befolyást tu­lajdonított a nagy emberek egyéniségének, hogy műveinek tanulmányozása tápot adhatott olyan helytelen nézeteknek, mintha az irodalom volna az elsőszámú társadalomátalakító tényező. Fel kell jegyeznünk azon­ban azt is, hogy Brandesnak döntő szerepe volt a hazug ro­mantika uralmának megdön­tésében, a naturalizmus akkor még hasznos szerepet is be­töltő irányzatának elismerte­tésében, majd a realizmus lét­jogának kivívásában. Az iro­dalomtörténet egyelőre még adósunk annak bemutatásá­val, amit Brandes a realista irodalom értékelése körül vég­zett. B­randesnak része volt abban is, hogy Tolsztoj megkap­ta Európában, aránylag elég korán, azt az elismerést, amely megillette. A világhírű dán tu­dós­­Oroszország legnagyobb élő igazmondójának és álmo­­dójának­ nevezte Tolsztojt már 1888-ban. Tolsztoj­ tanul­mányát — Turgenyev utolsó szavaiból kiindulva — Orosz­országnak, Tolsztoj országá­nak finom jellemzésével fe­jezte be. Jóval a századforduló előtt meglátta, hogy Tolsztoj hazá­jának nagy szerepe lesz az emberiség jövőjének kialakí­tásában. Sós Endre Maga Nemzet. Szombat, 1962. március Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN A­­KORUNK KAMARA­ZENÉJE« című sorozat — amelyet a Magyar Zeneművé­szek Szövetsége és az Orszá­gos Filharmónia közösen ren­dez — azt tűzte ki célul, hogy a magyar hangverseny­­repertoárokon alig, vagy egy­általán nem hallható modern alkotásokból hat hangverseny­re való válogatást ad, mond­hatnánk : szemelvényeket a mai muzsikából. Persze a "mai" fogalma igen tág, hi­szen számos mű, annak elle­nére, hogy immár majd fél­évszázaddal ezelőtt keletke­zett, méltán tarthat igényt ar­ra, hogy a "legmodernebbek" között tartsuk számon, más kompozíciók meg zenetechni­kai szempontból tekinthetők félévszázadosaknak, annak el­lenére, hogy a negyvenes—öt­venes években keletkeztek. Az előbbi vagy az utóbbi csoport azonban egyaránt­­korunk hangja" — és valóban helyte­len lett volna, ha a rendező szervek a­­modern" műsorok összeállításánál kizárólag ze­netechinikai szempontokat ér­vényesítettek volna. Talán korainak látszik a jóslás az első hangverseny után, de remélhetjük, hogy ez a sorozat lehetővé teszi majd, hogy pontosabb, részle­tezettebb, kidolgozottabb fo­galmat alkothassunk magunk­nak a­­modern zenék­ről. Biz­ton remélhetjük, hogy ki fog derülni: a­­modern muzsika" fogalma így, globálisan nem tartható. Századunk muzsiká­ja visszavonhatatlanul irány­zatokra szakadt szét, amelyek mind elvi, mind technikai szempontból poláris ellentét­ben állanak egymással, így mindenfajta általánosítás csak ködös és használhatatlan álta­lánosságokhoz vezet. Megfigyelhettük ezt már az első hangverseny esetében is. Kadosa Pál Négy capriccio-ja zongorára mintha egy-egy ele­gáns gesztus lenne a modern muzsika négy irányzata felé. Az első talán leginkább szét­szaggatott metodikájával, a ti­­zenkétfokúság technikája felé villantott kacér mosolyával kötött le bennünket, a máso­dik a szerző régebbi művei­nek Allegro-tételeire emlékez­tet, erőteljes -neo-barbár" be­ütésekkel, a harmadik gyen­géden elégikus lassú­ tétel fel­­tornyozott középrésszel, a ne­gyedik pedig alapanyagául egy hangsort választ s ezt invenciószerűen dolgozza fel. Formás, szép és modern hang­vételű négy darab ez, ame­lyek mindegyike nagy techni­kai követelményeket támaszt az előadóval szemben. Nemes Katalinról közismert, hogy a modern művek­ előadása mű­vészetének legfontosabb terü­lete — ezúttal újból meggyő­zött bennünket arról, hogy született modern zongorista. A műsor második száma: Bartók, op. 15-ös sorszámot viselő Öt dalá­nak magyaror­szági bemutatója volt. Ebből a bartóki stílusperiódusból ná­lunk eddig csak az Ady-dalok voltak ismeretesek — ez utób­biakban éppúgy, mint a most bemutatott ciklusban, Bartók a szenvedélyes, már-már ex­presszionista énekbeszéd, ének­­deklamáció hatáslehetőségeit kísérletezte ki. Széttöredezett melódia-vonalai egy-egy­­lelki mozdulatban" nyerik el igazo­lásukat — és a Kékszakállú herceg vára című operában válnak törvényszerűvé. Elő­adásuk — bízvást mondhatjuk — rendkívüli feladat. Andor Éva technikai tekintetben igen tisztán és kifogástalanul adta elő az öt dal­t — muzikális értelmükhöz azonban nem si­került közel kerülnie. Marius Flothuis egyike a nyugaton széltében-hosszában virágzó konzervatív iskolák tehetséges képviselőinek. Vo­nósnégyesének stílusa Brahms és Reger között mozog — gesztusai is tartalmukat te­kintve romantikusok, jóllehet talán az előbbi mestereknél több disszonáns hangot hasz­nál, hogy ez ne derüljön ki. Bizonyos avultság nem vitat­ható el ettől a vonósnégyestől — ennek ellenére igen figye­lemre méltó ízléssel, melo­dikus készséggel és dologi tu­dással épített. Töredezett só­haj-melódiái azonban egyben már a romantikus stílus vég­ső konzekvenciáit, sőt: szét­hullását előlegezik. A gordonka—zongora-szoná­ta nem tartozik a fiatal és igen tehetséges Dobos Kálmán legjobb művei közé. Főként a két tétel között mutatkozó jellegbeli ellentétet tudjuk ne­hezen feloldani. Igen figye­lemre méltó epizód­ techniká­val építkezik Dobos Kálmán; egy-egy ilyen pillanatokig hangzó, majd tovatűnő, kis formarésze valóságos inven­cióról tanúskodik — ám a nagy­ forma ezeken keresztül igen nehézkesen bontakozik ki, a­ hallgató tudatában nem­egyszer a széthullás veszélye tükröződik. Banda Ede he­lyenként kissé bizonytalan gordonkázását Almássy László jól felkészült zongorázása tá­mogatta sikeresen. Sztravinszkij Duó Concer­­tant-ja hegedűre és zongorára szintúgy nem tartozik a jelen­tős Sztravinszkij-művek kö­zé. Valamiféle fanyar tánc­szerűség jellemzi az első té­telt, míg a IX. Eclogue való­ságos romantikus ihletésű dal­lam. A Dithyrambe virtuóz, elhangolt tétel és ha valami furcsa fintor benyomását kell­ is, érezhető, hogy mester mű­ve. Vass Tamás (hegedű) és Králik János (zongora) elő­adásáról ugyanazt mondhat­juk, mint a Bartók-dalokéról: technikailag kifogástalan, ám a mű franciásan ironikus, fa­nyar, sőt groteszk jelentése javarészt a kottában maradt Előadóművészeink nehezen birkóznak meg a modern mű­vek előadásával, iskolázottsá­guk érezhetően más irányú, érzésviláguk nemegyszer gyö­keresen különbözik az elő­adott művekétől. E tekintet­ben a Tátrai-vonósnégyes és Nemes Katalin a pozitív ki­vételek közé tartozik. GERTBER ENDRE ÉS DIA­NA ANDERSEN szonátaestje immár évről évre visszatérő, nagy érdeklődést keltő esemé­nye koncertéletünknek. Ah­hoz képest, hogy az utóbbi időkben még a világhírű zon­goraművészek estjeit is alig három-négyszáz főnyi közön­ség hallgatja, Gertlerék hang­versenye a látogatottság szem­pontjából sikeresnek mondha­tó. Alighanem indiszpozíciónak kell tekintenünk, hogy az egész est nélkülözte a valósá­gos, forró zenei élmény pilla­natait. Bach h-moll zongora­ hegedű-szonátája bizonyos hangzásbeli tisztázatlanságok folytán kifejezetten gyenge volt és a mű szélesen höm­pölygő pátosza javarészt hiányzott. Különösen fájdal­mas volt ez az indiszpozíció Enescu III. szonátájá­nál. Ez a sötét színű, mélytüzű hang­szeres deklamáció, a balkáni népi pátosz, amely a gazda­gon díszített gesztus-dallamok egymásutánján bontakozik ki a forróbb, maga­ átengedettebb előadást követel. Például az első tételben szinte az extá­­zisig tör fel a fájdalom, az utolsó tétel pedig, helyenkénti­­hora-beütésedvel", mámoros körtánc képzetét kelti. Ebből az előadásból csupán a két művész artisztikus-technikai képzettségéről nyerhettünk előnyös benyomást. Pernye András NAPLÓ Március 10 Egerben pénteken ünnepé­lyesen aláírták a Vietnami Demokratikus Köztársaság vinhi pedagógiai főiskolája és az egri Pedagógiai Főiskola közötti együttműködési egyez­ményt. Az ünnepségen részt, vettek az egri Pedagógiai Fő­iskola vezetői, a Külügymi­nisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kép­viselői. Ott volt Nguyen Viet, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének első titkára is. A Az ötvenéves Fővárosi Énekkar hangversenyével kezdi idei tavaszi bérletsoro­zatát az Országos Filharmó­nia. Az együttes alapítója Ka­csák Pongrác volt. A március 12-i ünnepi hangversenyen a Psalmus Hungaricust adják elő. tk Az Európai Íróközösség kongresszusát március közepén tartják Firenzében. A ma­gyar íróküldöttség pénteken elutazott Firenzébe. A delegá­ciót Tolnai Gábor, a Magyar Írók Szövetsége külügyi bizott­ságának elnöke vezeti, tagjai Illyés Gyula, Passuth László és Váci Mihály, de A Vígszínház hamarosan bemu­tatja a Lázadó lelkiismeret című színművet. Ez nem azonos A lel­kiismeret lázadása című nagysike­rű televízió-regénnyel, de azonos Szimonov A negyedik című drá­májával. Ez a cím a TV mai mű­sorában szerepel, de A negyedik című TV-játék nem azonos Szi­monov drámájával. — Mire jó ez a cimanarchia?— A Szépművészeti Múzeum­ban március 11-én dr. Rado­­csay Dénes tart tárlatvezetést a XVII—XVIII. századi ma­gyar festészet kiállításán, már­cius 25-én dr. Soós Gyula a modern szoborkiállításon. 00 Gáspár Margit nagysikerű Hamletnek nincs igaza című darabja, melyet most az Ódry Színházban játszanak, május­tól kezdve a Vígszínházban kerül színre.* Az Országos Filharmónia kamaratermében március 18-án rendezik meg Csermely Ilona s Németh Éva hangver­senyét.­ A cannes-i fesztivál idén május 7 és 21 között lesz. Ugyanebben a hónapban do­kumentumfilm fesztivált ren­deznek Montevideóban és San Sebastianban a latin-amerikai filmek első fesztiválját. A Karlovy Vary-i fesztivál jú­lius első felében lesz. A pár napja elhunyt Bor­sodi Bevilaqua Béla hagyaté­kában számos nyomdakész kéz­iratot találtak. A többi között megírta a Víziváros történe­tét, nagyobb tanulmányban foglalkozott a szemüveg tör­ténetével. Ezek a kéziratok most a Széchényi Könyvtárba kerülnek. Borsodi Bevilaqua Bélát hétfőn délelőtt 11 óra­kor kísérik utolsó útjára a Rákoskeresztúri temetőben.­­ Fenyő A. Endre festőművész műveiből gyűjteményes kiál­lítást rendez a veszprémi Ba­kony Múzeum. A tárlatot ma délben nyitják meg. Marie-José Nat francia film­­színésznő nemrég Moszkvába látogatott, ahol kijelentette, hogy szívesen közreműködne egy szovjet fim készítésében, amelynek rendezője Grigorij Csuhraj.­ A Katona József emlékév bezárásaképpen a Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság ápri­lis közepén háromnapos ván­dorgyűlést rendez Kecskemé­ten, amelynek programjában vitát rendeznek a mai magyar drámáról és Szabó Lőrinc köl­tészetéről.* John Osborne világhírű an­gol drámaíró síkraszállt az angol filmipar államosítása érdekében.­ Kubai gyermekekről szól Irina Poplavzsaja szovjet ren­dező készülő új filmje, A fe­kete sirály.* Tizenöt dán mozi beszün­tette a filmhíradók vetítését, mert ezek a TV-híradójához képest elavultak és unalma­sak.# A szolnoki Szigligeti Szín­ház március 16-án bemutatja Jacobi: Sybill című nagyope­rettjét. |*»* Julien Duvivier rendezésé­ben március végén kezdik for­gatni Franciaországban Az ör­dög és a tízparancsolat című filmet, melyben az atyaisten szerepét Fernandel alakítja, a többi főszerepeket Alain Delon, Mel Ferrer, Charles Aznavour, Michel Simon és Dany Saval játsszák. A ceglédi Kossuth Múzeum tárlatot készít elő abból a 23 festményből, amelyet Gammel József, Puza Sándor, Bányász Béla és Papp Jenő festőmű­vészek ajándékoztak a mú­zeumnak. Harminc nemzet művészei a Csajkovszkij zenei versenyen Áprilisban rendezik Moszk­vában az idei Csajkovszkij zenei versenyt, amelyen 26 fia­tal szovjet hegedű-, zongora- és gordonkaművészen kívül 30 nemzet művészei indulnak. David Ojsztrah, a zsűri tagja elmondotta, hogy hét szovjet hegedűművész indul a nem­zetközi versenyen. Közülük többen már nyertek nemzet­közi díjakat. Irina Bocs­kova és Alekszandra Melnyikova azonban most indul először zenei fesztiválon. A gordonka­versenybe 22 pályázó közül nyolcan jutottak be, közöttük a 19 éves, ragyogóan tehetsé­ges Natalia Gutman. A zon­goraverseny részvevői között van a nemzetközi díjas Vla­gyimir Askenazi. ■XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXSXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' <,XXXXXXSSXS%SXS.\XXS 1962.111.16,17 este 7 óra S ANITA 1 KOMÉDIA Komédia 3 felvonásban EDUARDO DE FILIPPO ÉS TÁRSULATA VENDÉGJÁTÉKA A PETŐFI SZÍNHÁZBAN 1962.111.18,19 este 7 óra VANNAK MÉG KÍSÉRTETEK Komédia 3 felvonásban . __

Next