Magyar Nemzet, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-01 / 281. szám

2 í­ teni angolai kötelezettségeit, ily módon fenyegeti a világ békéjét és szembefordul az ENSZ-szel. Az albizottság elnöke csü­törtökön a közgyűlésen kije­lentette, hogy szívós erőfeszí­tések és néhány tagállam közvetítése ellenére sem si­került biztosítani a portugál kormány együttműködését. Az albizottság arról sem tudta meggyőzni a portugál kor­mányt, hogy az ENSZ­ határo­­zatainak megfelelően köteles­sége békés megoldásra töre­kedni. Az angolai vál­ság mindaddig fenn­ma­rad­, amíg erőszakkal el­fojtják az angolai nép önren­delkezési és függetlenségi tö­rekvéseit. Ha a portugál kor­mány ragaszkodik jelenlegi politikájához, a helyzet rom­lásáért őt terheli a fő felelős­ség — mondotta. India képviselője felszóla­lásában megbélyegezte a por­tugál rabságban tartott terü­leteken követett zsarnoki po­litikát és sürgette, hogy Por­tugália haladéktalanul adja át a hatalmat a szabadságuktól és függetlenségüktől megfosz­tott népeknek. A portugál küldött válaszul heves szidalmakkal illete In­dia képviselőjét. Az Egyesült Államok kép­viselője arról beszélt, hogy az albizottság jelentését bizonyos vonatkozásban alaptalannak találja. A küldött az albizott­ságnak azon megállapítását tagadta, hogy Portugália az Egyesült Államok katonai tá­mogatását élvezi az angolai nép ellen vívott harcában. Az „atom­csend” problémája a genfi leszerelési értekezlet munkájának középpontjában far re mű­ vita miatt a két társelnök ismét tanácskozik Genfből jelenti a Reuter, az AP és az AFP. Péntek dél­előtt újabb teljes ülést tar­tott Genfben a tizenhét hatal­­mi leszerelési értekezlet. Az elsőinek felszólaló Burns tábornok, kanadai delegátus sürgette az atomhatalmakat, hogy fogadjanak el korláto­zott időre — hat hónapra vagy egy évre — szóló, ellenőrzés nélküli moratóriumot a föld alatti atomfegyverkísérletek szüneteltetésére, miközben a tudósok tovább kutatják a megegyezés útját a helyszíni ellenőrzés kérdésében. Bums javasolta továbbá, kérjék fel a Nemzetközi Geo­fizikai Intézetet, hogy vala­melyik műszakilag jól felsze­relt semleges országban két hónapon belül ámítson fel egy valóban nemzetközi közpon­tot a földrengésekkel kapcso­latos r­észl­elesek összegyűjté­sére és értékelésére. India 1 .tavadat az ellenőrzésre Arthur Lali indiai küldött Indítványozta, hogy létesítse­nek önkéntes Helyszíni ellen­őrzésen alapuló rendszert, amely megakadályozná a tit­kos föld alatti atomfegyver­kísérleteket. Az indiai javaslat szerint minden gyanús szeizmikus jelenség esetén a felállítandó tudományos bizottság dönte­né el, hogy szükség van-e helyszíni ellenőrzésre, vagy sem. Magát az ellenőrzést azonban csak annak az or­szágnak a beleegyezésével le­hetne elvégezni, amelynek te­rületén a gyanús szeizmikus jelenséget észlelték. Az indiai álláspont szerint amennyiben ez az ország nem hajlandó megengedni területén a tudo­mányos bizottság által szük­ségesnek vélt helyszíni ellen­őrzésit, úgy az atomfegyver­kísérletek megszüntetéséről megkötött szerződés, »önmű­­ködően semmissé válik*. Számolják fel ■ támaszpontokat Padilla Nervo mexikói kül­dött­­ javasolta, hogy az érte­kezlet december 10-ig az atomfegyverkísérletek meg­szüntetésének kérdésére össz­pontosítsa erőfeszítéseit. A bolgár küldöttség nevé­ben felszólaló Tarabanov kül­ügyminiszter-helyettes rámu­tatott: a legutóbbi karib-ten­­geri események azt bizonyít­ják, hogy legfőbb ideje hozzá­látni a nukleáris fegyverek megsemmisítéséhez és az ösz­­szes külföldi katonai támasz­pontok felszámolásához. A szerdán előterjesztett svéd ja­vaslatról szólva hangsúlyoz­ta, hogy az különleges figyel­met és elmélyült tanulmányo­zást érdemel. Csodálkozással állapította meg, hogy a nyu­gati hatalmak meglehetősen negatív magatartást tanúsíta­nak a svéd javaslat iránt. Véleményeltérés az ügyrendben Sachs lengyel küldött han­goztatta, hogy az atoml­este­­relés problémája nagyon is megérett már a megoldásra. Elsősorban a nukleáris fegy­verkísérletek megszüntetésé­nek kérdését kell rendezni — mutatott rá a lengyel küldött, majd sürgette a külföldi ka­tonai támaszpontok felszámo­lását. Gadber brit külügyi állam­miniszter ezután bejelentette: Carapkin és Dean — az érte­kezlet két társelnöke — csü­törtöki megbeszélésén úgy határozott, hogy az értekezlet hétfői és pénteki plenáris ülé­sén az atomfegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével, szerdán pedig az általános és teljes leszerelés problémájá­val foglalkozik. A nukleáris albizottság kedden és csü­törtökön tart ülést, s ugyan­ezeken a napokon — délután — találkozik a két társelnök is. Ezután ismét szót kért Burns kanadai delegátus és kormánya nevében javasolta, hogy az értekezlet heti mind­három ülésén az atomfegy­verkísérletek megszüntetésé­nek kérdését tárgyalja. Carapkin és Dean — a két társelnök — védelmére kelt a csütörtöki megállapodásnak. Ezt hosszú ügyrendi vita kö­vette, amelynek végén elha­tároznák, hogy a két társel­nök a hét végén ismét talál­kozik és akkor eldönti, java­solja-e az értekezletnek, hogy a szerdai plenáris ülést is az atomleszerelés kérdésének szenteljék, vagy sem. Egykori SS-vezető irányította a Spiegel szerkesztőjének spanyolországi letartóztatását A nyugatnémet sajtó érdekes leleplezéset Bonnból jelenti az MTI. Thom­as Dehler, a bonni par­lament szabaddemokrata párti alelnöke a müncheni Abend­­zeitungban megjelent cikké­ben élesen támadja Strausst, és hangoztatja, hogy most már betelt a mérték, Strauss­­nak távoznia kell.­­Strauss olyan embernek bizonyult — írja Dehler —, akiből hiány­zik minden érzék a mérték­­tartás, az igazság és a jog iránt. Az, aki kormánybeli és parlamenti kollégáit félreve­zeti, aki állandóan sötét ügyekbe bonyolódik, aki nem csupán vérkeringési zavarok esetén, hanem állandóan bör­tönbe, fegyházba, sőt akasztó­fára szeretné juttatni politikai ellenfeleit, de egyes ügyésze­ket és bírákat is, az nem üti meg azt az erkölcsi mértéket, amely a Bundeswehr főpa­rancsnokának tisztéhez szük­séges. Strauss szétzúzta a kormányon belül is a biza­lomteli együttműködés alap­jait­. A Die Tat című frankfurti hetilap újabb leleplezést kö­zöl a Spiegel-üggyel kapcso­latban. A lap azt írja, hogy egy volt Gestapo-főnök vezető szerepet játszott Adlers Spie­­gel-szerkesztő spanyolországi letartóztatásában. Azt a letar­­tóztatási parancsot ugyanis, amelyet Bonnból táviratilag megküldtek a spanyol titkos­rendőrségnek, egy Saevecke nevű rendőrtiszt írta alá, aki jelenleg a­­-biztonsági csoport* elnevezésű különleges bonni rendőrkülönítménynél van ve­zető beosztásban. Saevecke a hitleri idők alatt a Gestapó­­nál teljesített szolgálatot — írja a Tat — és SS főroham­­osztagvezetői rangot kapott. A fegyverletételkor Saevecke a milánói Gestapó-e­ilönít­­mény főnöke vol. Mapi Nemzet. Fordulat a nyugat-berlini terror­perben A tanácselnök tagja volt a náci pártnak és az SA-nak Egy héttel elhalasztották a tárgyalást Berlinből jelenti az MTI. A szövetségi közigazgatási bí­róság nyugat-berlini épületé­nek tárgyalási termében a hallgatók és a sajtó számára fenntartott helyek pénteken a Nácizmus Üldözötteinek Szö­vetsége ellen indított per má­sodik napján is gyorsan gaz­dára találtak. A bejárati aj­tóra már fél órával a tárgya­lás kezdete előtt felkerült az írás: »A terem túlzsúfolt.* A frontváros rendőrsége, ha le­het, még nagyobb készültség­gel érkezett a bíróság Har­­denberg-Strassel épületéhez, mint az előző napon. Bár a per francia megfigyelői csü­törtök délután írásban tilta­koztak az illetékes 1. számú szenátusnál a rossz hallási vi­szonyok miatt, a tárgyalás pénteken is úgyszólván a nyil­vánosság teljes kizárásával folyt le, alig lehetett egy-két szót érteni a beszédekből. Bizonyítékok A pénteki tárgyalás tulaj­donképpen igen rövid volt. A per ugyanis rendkívül érde­kes fordulatot vett. Amint Fritz Werner, az 1. számú szenátus elnöke a tárgyalást megnyitotta, a hallgatóság sorából felemelkedett egy idősebb férfi és bizonyítéko­kat lobogtatott a kezében arra vonatkozóan, hogy a szenátus elnöke a náci párt­nak, sőt, az SA-nak, a hit­leristák rohamosztagának is tagja volt, ezért illetéktelen­­ a VVN elleni per levezeté­sére. Mivel azonban az igazság­ügyi rendtartás szerint a tár­gyalást vezető elnök lecseré­lésére irányuló kérést a bí­róság csak akkor mérlegel­heti, ha azt a vádlott, jelen esetben­ a VN elnöksége hi­vatalosan is előterjeszti — a szenátus elnöke felfüggesztet­te a tárgyalást, hogy a VVN elnöksége dönthessen ez ügy­ben. Hosszabb szünet után a ■ VVN elnöksége ügyvédei út­ján azt kérte a szenátustól, hogy mivel az elnökség nem minden tagja van jelen, to­vábbá, mivel a szövetség jö­vőjét érintő fontos ügyről van szó , függesszék fel né­hány napra a tárgyalást és a WN elnöksége csak később nyilatkozik. Hermann Reuss, a vád első számú képviselője, akinek fasiszta múltját a VVN m­ár korábban leleplez­te, áttekinthetetlen jogi okos­kodással formai okokra hi­vatkozva követelte a védelem javaslatának elutasítását és valósággal megfenyegette a bíróságot. Kétszer börtönben A szenátus ezután ismét ta­nácskozásra vonult vissza, majd a szenátus elnöke beje­lentette, hogy a pert elnapolja és a következő tárgyalási na­pot december 7-ét, pénteket jelöli ki. A hosszú szünetekben volt alkalom beszélgetni a vád és a védelem képviselőivel, to­vábbá a hallgatóság egyes tagjaival. Az a férfi, aki a Werner elleni bizonyítékokat beterjesztette, az MTI tudó­sítójának elmondotta, hogy August Baumgartenak hív­ják, 58 éves hannoveri laka­tos, a VVN alsószászországi elnöke. A hitlerista időkben 12 évet, ifjúságának javaré­szét, náci koncentrációs tábo­rokban töltötte. A nyugatné­met ultrák 1957-ben is bör­tönbe zárták meggyőződéséért és 1959-ben szabadult ki. Hermann Reuss, a vádat képviselő ügyész magánjel­legű beszélgetésben kijelen­tette, hogy­­a szenátus el­nöke saját gyengeségének az áldozata, mivel nem fojtotta bele a szót azonnal ebbe a börtöntöltelékbe és nem ve­zettette ki a teremből­. Hemzsegnek a nácik Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy mivel Baumgarte a nácizmus alatt és a második világháború után is ült börtönben , va­jon melyik időszakra érti a »börtöntöltelék” kifejezést, Reuss ezt válaszolta: termé­szetesen mind a kettőre.« Ezek szerint tehát a bonni kormány vádjának első számú képviselője szerint ma is min­denki »­börtöntölteléknek« számít, akit a fasiszták bör­tönbe zártak. A per külföldi megfigyelői a szenátus elnöke körül vá­ratlanul kirobbant botrány­nyal kapcsolatban megjegyez­ték: ez az eset is azt bizo­nyítja, hogy a bonni és a nyugat-berlini igazságügyi ap­parátusban csak úgy hem­zsegnek a volt nácik, s Nyu­­gat-Németországban ma szin­te lehetetlen olyan bíróságot kijelölni, amelynek egyik vagy másik tagjáról ne derül­ne ki, hogy hitlerista volt. Az FKP nyilatkozata az Algériai Kommunista Párt betiltásáról Párizsból jelenti a TASZSZ. A Francia Kommunista Párt vezetősége nyilatkozatot adott ki, amelyben tiltakozik az Al­gériai Kommunista Pártnak és lapjának betiltása ellen. — Ez az intézkedés annál is inkább indokolatlan — mond­ja a nyilatkozat —, mert az algériai kommunisták tevéke­nyen részt vettek a függet­lenségi harcban. Az intézke­dés olyan párttal szemben történt, amelynek nemzeti politikája és az egység mel­lett történt több megnyilatko­zása lényegesen előmozdította az FLN nemrég lezajlott vál­ságának megoldását. Az Al­gériai Kommunista Pártnak és lapjának betiltása csak ká­ros lehet a nép ügyének, gyengébbé teszi a népet az új gyarmatosítók nyomásával és fondorlataival szemben. — Az algériai nép barátai hőn óhajtják a szóban forgó intézkedés hatálytalanítását — állapítja meg végül a nyi­latkozat. „A magyar tapasztalat“ Az MSZMP kongresszusa a nemzetközi munkásmozgalom nagy eseménye volt — írja a Novoje Vremja Moszkvából jelenti az MTI. A nyolc nyelven megjelenő Novoje Vremja című szovjet külpolitikai hetilap legújabb számában szerkesztőségi cik­ket közöl magyar tapaszta­lat* címmel. A lap megálla­pítja: "A Magyar Szocialista Munkáspártnak a szocialista társadalom építésében szer­zett tapasztalata rendkívül ér­tékes a több ország munkás­pártjai, elsősorban a kor­mányzópárttá vált munkás­pártok számára. Ezért a ma­gyar párt kongresszusa nem­csak az ország, hanem az egész nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom eseté­ben is nagy esemény volt.* — A szövetségi politika kérdésének megoldásakor a párt azokból a nagy változá­sokból indul ki, amelyek a magyar társadalom szerkeze­tében végbementek — mutat rá a Novoje Vremja. — Mindezek a változások lehe­tővé teszik a dolgozó osztá­lyok szövetségének bővítését, s azt, hogy ez a szövetség szo­cialista népi egységgé fejlőd­jék. Ezzel kapcsolatban jel­­­lemző, hogy a VIII. kongresz­­szusra pártonkívülieket is meghívtak. Köztük volt Erdei Ferenc és Erdey-Grúz Tibor akadémikus, Z. Nagy Ferenc, a Független Kisgazda Párt egykori politikusa, Kodály Zoltán zeneszerző, Nánási László, az egykori nemzeti parasztpárti politikus és má­sok. A cikk ezután részletesen ismerteti azokat az adatokat, amelyek a szocialista társada­lom alapjainak lerakásáról a kongresszusok elhangzottak. Jásomfai, 1962. december 1. Arai és a sk­ink mögött van MACMILLAN ÉS PARTNEREI Az év utolsó hónapja nagy mozgalmasságot jelent az an­gol diplomáciában. Macmillan brit miniszterelnök sorozatos legmagasabb szintű tanácsko­zásokra ül össze a vezető nyu­gati hatalmak álamférfiaival. Az elkövetkező hetekben az angol kormányfő zsúfolt úti­programja így alakul: Mac­­millan és felesége december 15-én kétnapos látogatásra de Gaulle elnök meghívására Franciaországba érkezik, de­cember 19-én és 20-án kerül sor a Bahama-szigeteken a Kennedy elnökkel való talál­kozásra, majd december 21-én ugyancsak a Bahama­­szigeteken Diefenbaker kana­dai miniszterelnökkel tart megbeszélést. Diplomáciai megfigyelők­­szerint Macmillant bel- és külpolitikai megfontolások késztetik arra, hogy ilyen fá­radságos misszót válaljon. A honi és a külföldi politikai köröket egyaránt meglepte a legutóbbi, november 22-i időszaki választásokon elszenvedett kormánypárti vereség. Az öt angliai és skó­ciai választókerületiben a Kon­zervatív Párt csupán a le­adott szavazatok egyharmadát tudta megszerezni. Míg ko­rábban mind az öt mandátu­mot kormánypárti képviselők töltötték be, most csak hár­mat sikerült megtartaniuk A vereség súlyosságát aláhúzza hogy a konzervatívok nemcsak az északi iparvidéken marad­tak alul, de erősen visszaes­tek a hagyományosan tory mezőgazdasági körzetekben is, így például South Dorset-ben a konzervatívok félévszázados hegemóniáj­a szűnt meg, hi­­szen a választókerület törté­netében most először aratott győzelmet a munkáspárti je­lölt. A párizsi Le Monde vezér­cikkének ezt a címet is adta: •­Bizalmatlansági szavazás Nagy-Britanniában*. Már a cím is önmagáért beszél, s a francia la­p a továbbiakban mélyrehatóan boncolgatja, mi okozza­­az angol közvélemény nyilvánvalóan ellenséges meg­nyilatkozását Macmillannel szemben”. A vezércikk meg­lehetősen szóki­mondóan meg is leckézteti az angol minisz­terelnököt és a következő jó tanácsot adja.­­Most már szükséges, hogy Macmillan és vezérkara vegye figyelembe az élénk elégedetlenséget, szolgáljon magyarázattal és változtassa meg taktikáját. Egyébként nem kellett a csa­torn­án­ túlra menni ahhoz, hogy az időközi választások­ból komoly következtetéseket lehessen levonni. Maguk az angol lapok is, pártkülönb­ség nélkül, arra a megállapí­tásra jutottak, ha a jelenlegi időszakban tartanák az álta­lános választásokat, akkor a konzervatív kormány nem ke­rülhetné el az országos mé­retű vereséget. A parlament mandátuma viszont 1964. év őszéig érvényes, és előrelát­hatóan a konzervatívok nem nagyon sietnek majd az új választások kiírásával. Bizonyára közel járnak az igazsághoz azok a kommentá­torok, akik úgy vélik, hogy Macmillan éppen a belpolitikai nehézségek, sőt fiaskók láttán nagyszabá­sú külpolitikai demonstrációk­kal szeretné helyreállítani kormányának megbillent­ő te­­kintély-egyensúlyát­. Persze, ez az éremnek csak egyik ol­dala. Éppen elég probléma mutatkozik külpolitikai tekin­tetben is, hogy csak a közös piaci angol tagsággal kapcso­­latos kínos huzavonára utal­junk. Emellett a kormányfőt és külügyminiszterét éppen a kubai válság legforróbb nap­jaiban heves bírálatok érték passzivitása és az angol érde­keket az Egyesült Államok­nak alárendelő állásfoglalásai miatt. A brit politikai körök és a közvélemény általában kifejezett csalódással észlel­ték, hogy országuk hivatalos vezetői egy sorsdöntő jelentő­ségű időszakban a diplomá­ciában csupán a néma statisz­ta szerepét töltik be. Az an­gol világhatalmi pozíció és a vele járó presztízs illúziójá­ban élő konzervatív közvéle­ményt meghökkentette, hogy az Egyesült Államok egyálta­lán nem igényelte és óhajtot­ta legközelebbi szövetségesé­nek vélemény­nyilvánítását és beleszólását a dolgok vite­lébe. Úgy látszik, Macmillan még Kennedyvel való találkozása előtt szeretné valamennyire rendbe hozni a­­hatokhoz­ fű­ződő viszonyt. Londoni benn­fentesek szerint a francia el­nök meghívása a brit minisz­terelnök nyomatékos kérésére érkezett. A hivatalos angol közlemény ugyan csak arról beszél, hogy a két államférfi a kelet-nyugati kapcsolatok jövőjéről akar tárgyalni,­­kü­lönös tekintettel a kubai vál­ság tanulságaira­, s állítólag angol részről nem akarják is­mételten felvetni a holtpontra jutott közös piaci tárgyalá­sok kérdését, de egészen nyil­vánvaló, hogy a Londont és Párizst megosztó jelenlegi leg­fontosabb nézeteltérés felett nem lehet egyszerűen elsik­­lani. Macmillan bizonyára sür­geti majd az angol belépéssel kapcsolatos procedúrák meg­gyorsítását, de Gaulle viszont cserébe mielőbb részesedni akar az angol nukleáris ku­tatás eredményeiből. Macmil­lan az angol alsóház csütörtök délutáni interpellációs vitájá­ban a kérdések pergőtüzébe került, s a munkáspárti kép­viselők nemcsak tudni akar­ták a de Gaulle-lal folytatan­dó tárgyalások témáját, ha­nem nyomatékosan követel­ték, a minisz­terelnök mondja meg kereken a francia elnök­nek: Anglia nem fog atom­fegyvereivel hozzájárulni az úgynevezett európai nukleá­ris ütőerő megteremtéséhez. Mindenesetre Macmillan nem volt hajlandó válaszaim a­­közös piaci atomüt­őerő­­vel kapcsolatban feltett kérdések­re... Aligha várható tehát, hogy a brit—francia ellentétek most egy csapásra megoldódjanak. A kormánypárti angol diplo­máciai szemleírók, mivel ele­ve nem számítanak semmi­féle szenzációs sikerre, már most arra összpontosítják fi­gyelmüket: az Egyesült Álla­mok és Anglia hogyan ala­kíthatná ki az eddiginél szo­rosabb közös frontot a francia—nyugatnémet poli­tikai és katonai koncepcióval szemben. Valószínűnek lát­szik, hogy Kennedy és Mac­millan mindenekelőtt az új világhelyzetet méri fel a ka­rácsony előtti találkozón. Emellett természetesen nagy figyelmet szentelnek majd a NATO belső problémáinak megvitatására. Anglia képvi­selői érthetően keserű szájíz­zel ülnek le a tárgyalóasztal­hoz, hiszen a mellőzöttség ér­zéséhez hozzájárulnak a konk­rét tényeken alapuló sérelmek is. Ezek között szerepel Thor­­neycroft angol hadügyminisz­ter legutóbbi washingtoni megbeszéléseinek kudarca, hi­szen hajótörést szenvedett Nagy-Britanniának az a tö­rekvése, hogy elnyerje az Egyesült Államok együttmű­ködését a közös nyugati fegy­verfejlesztési politikához. A hadügy­m­iniszter igyekezett nagyobb részesedést szerezni Anglia számára a NATO fegy­verrendelésekből, mert az amerikai fegyverek kiszorí­tották az atlanti piacokról az angol fegyvereket. McNama­­ra amerikai hadügyminiszter türelmesen meghallgatta brit kollégája panaszait és javas­latait, majd fanyos visszauta­sításba burkolózott. (Az an­gol diplomáciának egyébként még a nyugati csúcstalálko­zók sorozata előtt alaposan helyt kell állnia a NATO mi­niszteri tanácsának december 12-án Párizsban kezdődő ülé­sén is.) A brit közvélemény megíté­lése szerint az angol állam­férfiak csak ak­kor teljesíthe­tik jól nehéz küldetésüket, ha a spociális hazai érdekek szolgálata mellett igyekeznek minden alkalommal előmoz­dítani a­ Kelet—Nyugat közötti megértést és közeledést. Matolcsy Károly

Next