Magyar Nemzet, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-30 / 304. szám
4__ Lucian Grigorescu kiállítása Lucian Grigorescu románn Állami-díjas festőművész kiállítása nyitt meg az elmúlt napokban a Műcsarnokban. A Román Népköztársaság Kulturális és Művészeti Tanácsa által Budapestre küldött anyag átfogó képett nyújt a hetedik évtizedében járó mester munkásságéról. Grigorescu a bukaresti Szépművészeti Főiskola elvégzése után Rómában és Párizsban tanult; korai munkáin ennek a két iskoláinak a hatását érezzük. Innen hozta magával a derűs, világos tónusok, a mc,,nalmas színfoltok szeretetét, a levegős, lágy festői technikát, ami lírai alkatának, szemléletmódjának a legjobban megfelel. Ebben az időben készült munkáira (Cassis-i táj, Tájkép hajóval, Táj) a látvány szépségéhez kötődött, friss vasvágás jellemző. A 30-as években készült képek csillogását később egyre mélyülő szemlélet váltja fel. A látvány másodlagos tényezővé válik, mögötte a mester a lényeget, a mélyebb tartalmat kutatja. (Híd az Arges felett, bukaresti tájkép, Enteriőr). Megtartja képei világos tónusát, de színei tompább fényűek és egyng, jobban előtérbe kerülnek bizonyos, valószínűleg a növekvő képméretekkel is összefüggő konstrukciós problémák. Témakörében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a csendélet Ez a műfaj ismételt birkózásra készteti; ecsetkezelése lendületesebbé válik, a képek felületi megmunkálása elnagyoltabb. Sötétebb színek is jelentkeznek palettáján, ezek hátteréből izgatottan válnak ki a csendéleti motívumok. Míg ez a műfaj a művész hatalmas energiáit köti le, többi munkáján Grigorescu továbbra is megmarad a tájak lírai krónikájának. Tematikája az utóbbi évekből tovább bővült. Szeretettel időzik az emberek mindennapi életéből vett motívumoknál (Sporthorgászok) és a tapasztalt, idős és mindig kutató művész szemével nézi, örökíti meg az ifjúságot és a körülöttire épülő új világot. S. M. NAPLÓ December 30 Ünnepi kiállítással kezdi az új évet a Magyar Nemzeti Galéria. ANagybányai festők kiállítását január 5-én nyitja meg Hadnagy László miniszterhelyettes. Bényi László, a tárlat rendezője közös magángyűjteményekből óriási anyagot gyűjtött össze és ez módot ad arra, hogy a nagybányai festők munkássága Szegeden is bemutatásra kerüljön. A két kiállítás együttesen ad majd teljes képet a magyar képzőművészett egyik legjelentősebb mozgalmáról. te** A halléi egyetem zenetudományi intézete meghívására László Zsigmond a *»szó és zene, a verselmélet és a zenei prozódia alapvető problémáiról tartott előadást az intézet zenetudományi konferenciáján, majd több német városban.* Roger Vadim neves francia rendező nyilatkozatából: -Egy jó filmrendező legtöbbnyire legutolsó filmjéről szeret beszélni. A rossz rendezőt arról lehet felismerni, hogy mindig a legközelebbi filmjéről beszél.-© A dél-szicíliai Agrigentóban február elején, a mandulavirágzás ünnepén rendezendő nemzetközi táncfesztiválon a pécsi Mecsek művészegyüttes képviseli hazánkat. Az előző három fesztivál nagydíját magyar együttes nyerte. # Renato Guttuso tervezte a díszleteket Sartre Az altonai foglyok című darabjának filmváltozatához, amelyet Vittorio de Sica rendezett, főszerepét pedig Maximilien Schell és Sophia Lorén játssza. Jon Marta Callas a közeljövőben mint Wagner-énekesnő lép színpadra. Repertoárjában az első Wagner-szerep a Trisztán és Izolda női főszerepe lesz. A londoni Govent Gardenben Maga Nemzet ,Vasárnap, 1962. december 30. IIM1 lü) 11 IPII IPII(ÜT/Ellj I A szegedi „Tiszatáj” margójára / A Szegeden megjelenő Tiszatő- táj, a Magyar Írók Szövetsége Délmagyarországi Csoportjának lapja, lényegesen zsurnalisztikusabb jellegű, mint a vidéki irodalmi folyóiratok bármelyike. Sok benne a friss glossza, a gyors irodalmi reagálás, az izgalmas vitacikk. Bizonyára jelentős olvasóközönsége támadt az olyan rovatoknak, mint a Tallózás, a Jegyzetek, az Olvasónapló. Nyilván különös figyelmet keltett az a portré-galéria, amely azokkal a vidéki írókkal foglalkozik, akiknek munkásságát eddig szélesebb körökben nem értékelték. A Tiszatáj egyik programadó cikke, a Tartalom és formátum, rámutat arra, hogy ez az irodalmi folyóirat valami átmenetet kíván kialakítani az újság és az irodalmi revük között. A vidéki irodalmi lapok általában lényeges átalakulásokat mutatnak az utóbbi időben. Az Alföld és a Jelenkor is másmilyenné változott. A miskolci Napjaink pedig már új típusú irodalmi szemleként indult, él. Mindaz, ami a vidéki irodalmi folyóiratok körül tapasztalható, elsősorban annak az egészséges szellemi pezsdülésnek a következménye, amely egész kulturális életünket jellemzi. A Tiszatájat Andrássy Lajos jegyzi felelős szerkesztőként A szerkesztőbizottság tagjai sorában Papp Zoltánt, Dér Endrét, Lődi Ferencet, dr. Nacsády Józsefet, Kiss Lajost, dr. Kovács Sándor Ivánt, Krupa Andrást, Tarján Istvánt találjuk. A folyóirat márciusi számában jelent meg az egész év legérdekesebb cikkeinek egyike: Sipka Sándor ötszáznegyvenöt vallomás című beszámolója a Csongrád megyében — a parasztság irodalmi érdeklődésének tanulmányozására — végzett szerény közvéleménykutatásról. A falusi és tanyai parasztság megkérdezett tagjai közül 114-en Petőfi Sándor János vitézét vallották legkedvesebb olvasmányuknak ;64-en jelentették ki, hogy Arany János művei közül nagyon szeretik a Toldit; 60-an hangoztatták, hogy olvasták Jókai Mór regényei közül Az aranyember- és A kőszívű ember fiai-t39-en pedig úgy nyilatkoztak, hogy Mikszáth Kálmán Noszty fiúja tetszett legjobban. Móra Ferenc műveire mindössze 8 olvasó hivatkozott. Annál többen emlegették Verne Gyula regényeit. M Megdöbbenve olvassuk, hogy Vörösmarty Mihály, Gárdonyi Géza, Madách Imre, Katona József, Kölcsey Ferenc és Ady Endre műveinek legtöbbje, az élő magyar irodalommal együtt, úgyszólván teljesen ismeretlen a falusi és tanyai parasztság megkérdezett képviselőinek túlnyomó többsége előtt. A Tiszatáj cikkének írója azzal magyarázza ezt a körülményt, hogy a falusi és tanyai irodalmi ismeretterjesztés sok helyen még mindig rendkívül gyenge lábon áll. 545 személy közül nem kevesebb, mint 239, saját bevallása szerint még egyáltalán nem vett részt irodalmi ismeretterjesztő előadáson. Amilyen érdekes a sok vitára alkalmat adó 545 vallomás, olyan érdektelen az Egy veszedelmes kontár című cikk, amely arról számol be, hogy Kópiás Sándor, a hírhedt makói fűzfapoéta, a leglesújtóbb kritikák ellenére sem hagyja abba verstermelő tevékenységét, és csak gyártja műveit, amelyek kilószám-Vidéki redakciókba. A lap felhívást intéz az ország és más országok magyar nyelvű lapjainak szerkesztőihez, hogy ne engedjék beszivárogni ezt a kontárt az irodalmi életbe. Ha Kopás Sándor valóban olyan dilettáns, mint a szegedi folyóirat temperamentumos cikkírója megállapítja, helyes volt a társlapok szerkesztőit erre figyelmeztetni, de talán jobb lett volna, ha ez levelekben történik. A folyóirat májusi száma Kán Dér Endre Gondolatok az írószövetség közgyűlésének idején címmel arról számolt be, hogy a szegedi írók túljutottak azon a személyi és anyagi kátyún, amelyben egy esztendeje még jócskán benne vergődtek. A szegedi csoport a helyszínen iparkodott segíteni mindenütt, ahol csak módjában állott, így felkereste Makón, Vásárhelyen, Békéscsabán, Baján és Kecskeméten a figyelmet érdemlő írókat. Ennek az igyekezetnek eredményeként szólalt meg rendszeresen a Tiszatáj hasábjain Csoór István, az elfelejtett nagy tehetségű gyulai prózaíró, s ez teszi lehetővé, hogy Gál Sándor és Hatvani Dániel kötetei rövidesen megjelenjenek. A kecskeméti Tarján István, a makói Somogyi Horváth László, a békéscsabai Vajnai László szintén bekapcsolódott a Tiszatáj munkájába, ugyanúgy, ahogy Krupa András, a tehetséges műfordító, ugyancsak a lap munkatársa lett. A Tiszatáj augusztusi számában Tóth Miklós a közéleti költészet jelentkezését vizsgálta a szegedi líra tükrében, rámutatva arra, hogy a megtisztult társadalmi, politikai légkör elősegítette az igazi művészi törekvések kibontakozását. Az ellenforradalom leverése után a Szegedi fiatalok antológiáidban jelentkező költők műveire a nagyon erős közéleti tartalom, a társadalmi jelenségek iránti élénk, friss érdeklődés volt jellemző. Ezek a tulajdonságok jellemezték Andrássy Lajos, Lődi Ferenc, Papp Lajos köteteit is. Németh Ferenc, Hatvani Dániel, Gál Sándor, Simai Mihály, Kovács Miklós versei szintén érdekes, új hangokat szólaltattak meg. Nagyon helyes a Tiszatájnak az a megállapítása, hogy jó volt szakítani az egyszínű hurráköltészettel. Helyes volt véget vetni az anarchista, dekadens pózolás minden fajtájának is. Csak dicsérni lehet, hogy a szegedi költők egyre többet foglalkoznak a háború és béke kérdésével, de ez még nem elegendő, mert a hétköznapi témákat is meg kell szólaltatni. A hagyomány, modernség, és ^ ^ Sarkadi című érdekes cikkében Csetri Lajos hangoztatta, hogy a mai íróknak meg kell ismerniük az egész kortársi világirodalmat, a tömegek előtt szavaló új szovjet költőket, akikre világszerte felfigyelnek, az új, demokratikus német költőket, a mostani, újszellemű olaszokat, de az amerikai Sheatnik--eket és az angol -dühöngő ifjak--at is. A szocialista rendszer konszolidálódásának alapjai olyan irodalmat segítenek elő, amelyben előtérbe nyomulnak a szocialista erkölcsnek, az emberek szocialista együttélésének szellemét hirdető művészi alkotások. A vidéki írókat ismertető cikkek közül Tóth Miklósé a legérdekesebb. Csoór Istvánról szól, akit a Tiszatáj újra felfedezett. 1936-ban Móricz Zsigmond folyóirata, a Kelet Népe, közölte első írását Öt perc címmel. 1943-ban két regénye állt megjelenés előtt. Az egyik: az Örök malom, a másik: a Havas udvar volt. A két könyv sorsába kegyetlenül beleszólt a háború. A bombázások következtében legfeljebb egy tucat példány kerülhetett forgalomba. Ezek után nem meglepő, hogy Csoór István megtorpant, elvesztette önbizalmát, elvesztette hitét a nyomtatott betűben. Egyéni tragédiák is megrázták. Elvesztette komoly tehetséget mutató fiát, aki írónak és filmrendezőnek készült. Egykori elbeszéléseiben voltak misztikummal keveredő részletek. A mai világ jelenségeivel foglalkozó írásai azonban szilárd világnézetre mutatnak. Kovács Sándor Iván finom portrét rajzol Hatvani Dánielről, az 1937-ben született fiatal lírikusról, akinek nevét a Tiszatájban és a Szegedi fiatalok antológiájában megjelent versei vitték szerteszét. Újabban Kecskeméten dolgozik, ahol a Petőfi népe című megyei napilap munkatársa. ■NTemcsak Szegeden, hanem országszerte is érdeklődésre tarthat számot irodalmi körökben az a vita, amelyet a Tiszatáj Kis Könyvtárról indítottak. Péter László hangoztatta, hogy ki lehetne adni az idén félévszázada elhunyt Kun Józsefnek, a méltatlanul elfeledett szegedi költőnek — Kiss József tanítványának és Juhász Gyula barátjának — jól válogatott költeményeit. Ki lehetne adni Tornyai János irodalmi, kulturális és művészeti tárgyú írásaiból is egy gyűjteményt. Új kiadásban kellene a széles körű nyilvánosság elé vinni Balázs Bélának ma már könyvészeti ritkaság-számba jutott regényes önéletrajzát, az Álmodó ifjúságot, amely Lőcséről és Szegedről szól, és Szegeden készült. Szükség lenne az 1954 óta sürgetett Szeged az irodalomban című antológiára. Ugyancsak gyűjteményt kellene kiadni Szegedi humoristák címmel a szegedi irodalom tréfás, anekdotikus írásaiból. A Tiszatáj szépirodalmi réészéből nem a többnyire közepes novellákra kell felhívnunk a figyelmet, hanem a bátor útkereséseket bizonyító költeményekre. Hatvani Dániel, Koncz Antal, Moldvai Győző, Ladányi Mihály, Németh Ferenc, Gál Sándor, Papp Lajos, Andrássy Lajos és Pákolitz István versei többnyire újszerű tartalmi és formai kísérleteket tárnak az olvasók elé. Jobbágy Károly Nyári rege című verssorozata, amely válogatás a németországi útina Dlójából, a költő újabb állomása. Sós Endre Medukzséty is fiatalság Vizsgaelőadás a Színház- és Filmművészeti Főiskoláng Három rendező , tucatnyi színész — mind pályakezdő fiatal — mutatkozott be az Ódiry Színpadon. A vasárnapi előadást a Televízió is közvetítette. Így a Színház- és Filmművészeti Főiskola most végző színházi rendezőinek és színészeinek vizsgaelőadása százezreket szórakoztatott. Szépen, ízléssel, modernül. A felkészülést osztályozni a főiskola hivatott. A tehetséget mérlegre tenni egyetlenegy előadás alapján igazságtalan lenne. De, úgy érzem, izgalmas nyomon követni, hogyan értelmezi a modernséget egy most szárnyat bontó művésznemzedék? A darabok:Pathelin Péter, prókátor, ismeretlen szerző farcea és Lorca két egyfelvonásosa a témaválasztás dolgában arra a kérdésre ösztönöz: helyes-e klasszikus, vagy klasszikus számba menő darabok fegyelmébe kötni fiatal művészek fantáziáját, még akkor is, ha ez jobban szorít a mértéktartásra, s kevesebb teret enged az ízlés megbicsaklásának? A mérce ilyenformán aligha lehet más, mint a felhasznált eszközök és az ezekkel elért ábrázolás modernségre. S ebben aPathelin Péter, prókátor- előadása, Sándor János rendezése jutott legtovább. Rendkívül ötletes szcenika, a darab keletkezésének korát idéző és a mai néző gondolkodásmódját egyaránt kielégítő karikírozás, pergő tempó, jóízű harsányság tette szívderítővé. Pathelin szerepében Haumann Péternek, a feleség alakjában Telessy Györgyinek komádiázó kedve ebből a talajból sarjadt ki. Kis remeklés, ahogyan a pénzére várakozó, potyavacsorára lesőrő'"stőr''szédíti, megkereíti a házaspár. A darab a törvényszéki jelenetben még egy ilyen nagy pillanatot kínál, ezzel azonban adós maradt az előadás. A színjátszás itt — igaz kulturált, szép — versmondássá szelídült, mintha a színészeket, rendezőt foglyul ejtette volna a ragyogó illyési nme bűvköre. Ettől azonban még kirívóbbá vált a bíró figurájának félreértése. Juhászt, rófost, prókátort egyaránt megvető, akaratgyenge, nemtörődöm nagyúr helyett neuraszténiás, főfájós bürokratát látunk, belső ábrázolás helyett külsődleges megoldást, modernség helyett modernkedést Másfajta ellentmondás vonult végig Kapás Dezső rendezésén, Lorca -Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertbencímű egyfelvonásosának előadásán. Az egyik oldalon az átgondolt, következetesen érvényesített rendezői koncepció oratóriumszerű tagoltsága, kifejező, szép díszletkép és bensőséges, sallangmentes játékstílus korszerű színházi élményt nyújtott. A másik oldalon viszont Don Perlimplin szenvedéseinek és szenvelgéseinek komolyan vétele lélektanilag avíttá, tempójában vontatottá tette. Igaz, a modernségnek és az oedinának ez az ellentmondása az első perctől az utolsóig érezhető volt, ami arra mutat, hogy Kapás Dezső tudatosan vitte végig: erős, határozott rendezői egyéniség. Neki sikerült a legjobban az egységes játékstílus kialakítása is. Ezek az erények pedig tapasztalt rendezőnél is külön figyelmet érdemelnek, nemhogy pályakezdő fiatalembernél. A színészi alakítások közül Horesnyi László Don Perlimplinjét egyszínűvé tette a rendezői koncepció. Csak a figura tragikuma kelt életre, már amennyire fiatalember teljessé teheti éppen az öregedés tragédiáját. Hegye Zsuzsa játékából csapott meg leginkább az a spanyolosan fülledt erotika, amelynek az egész darabot fűszereznie kellett volna. Belisa szinte percenként változó jelleméből a nászra vágyakozó fiatalasszonyt villantotta fel a legelevenebben. Telessy Györgyi öreg Marcellájának minden topogó lépte, köszvényes derékitartása és bágyadt ujjainak játéka csak még nyilvánvalóbbá tette a »Pathelin«-ben is megnyilvánult figuraallkotó készségét. Az apró ötletek voltak G. Selymes Judit rendezésének legjellemzőbb jegyei, a szellemesség legfőbb erénye. Ez adta meg az előadásnak azt a friss csípősséget, kedves iróniát, amely közel hozta hozzánk Lorca -Don Cristobal meg Rosita kisasszony tragikomédiája című bohózatát. Jó, hiteles részletek domináltak, de nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy összefogják akár a bohózat szálait, akár a színészek játékát. Felszabadultan gördült a komédiázás, de ingadozó hőfokon. Agárdy Ilona alakítása (Rosita) volt a legérettebb. Nagy biztonsággal és tudatossággal játszik, s kisebb kisiklásai örvendetesen bizonyították, hogy érettsége nem egyszerűen rutin. Koncz Gábor a felleghajtó, Nagy Anna a Moszkitó, Horesnyi László Don Cristobal szerepét az előadás egész stílusából fakadó szellemes groteszkséggel formálta meg. Gyöngyösi Katalin szövegmondása és szépsége pedig azt ígéri, hogy most kikerül a főiskolából olyan színésznő, amilyet évek óta nélkülöznek színházaink. Mindhárom előadás a modernség különböző jegyeit mutatta, de egyöntetűen magán hordozta az ifjúság frisseségeét. (Bár már nem főiskolás, de nagyon vonatkozik ez a fiatal, s igen tehetséges díszlettervezőre, Makai Péterre is.) Unott rutin nem ütötte fel fejét, modorosság is csak el-elvétve. S ez csakúgy dicséri a főiskolát és Nádasdy Kálmán rendezőtanárt, mint a pályájukra induló fiatal rendezőket és színészeket. Révész József ÚJ MAGYAR ANEKDOTAKINCS Békés István gyűjteménye "Tóth Béla -Magyar anekdo- takincs"-e pompás, jelentős, sőt a maga nemében klasszikus mű. Hiba volna azonban fogyatékosságoktól mentesnek, vagy teljesnek nevezni. Fontos időszakok — a többi között a múlt század tizes, húszas éveinek a Ferenc-i reakcióval a nemzeti nyelv és műveltség nevében szembeszálló, harcos anekdotákat szülő korszaka — homályosultak el a kilenc évszázadot átölelni igyekvő gyűjteményben. Szükség volna hát — Tóth Béla nagy munkáját természetesen többnek, mint alapnak tekintve — arégi magyar anekdotakincs korszerű feldolgozására is. Csábítóbbnak látszott azonban e sajátos — a miniatűr keretek között is reális társadalmi és emberi viszonylatokat tükröző — műfaj azon termékeinek egybegyűjtése, amelyek Tóth Béla műve óta születtek. A lapok mindig is tárházai voltak a viccel és krokival nem azonos, különböző hangvételű anekdotának. S az elmúlt években kiadtak több forrásértékű anekdotes könyet is. A Békés István által egybegyűjtött, s többé-kevésbé megstilizált, a -Gondolatkiadásában napvilágot látott -Új magyar anekdotakincsnem teljes, (de arra törekvő) gyűjteménye a századfordulótól a felszabadulásig terjedő öt évtized legfontosabb, legjellemzőbb magyar anekdotáinak. Békés megkereste azokat az anekdotákat, amelyek megmutatják a társadalmi változásokat, új típusok születését. S az arisztokraták, bankárok, papok,bohémek, szórakozott és nem szórakozott professzorok világából származó anekdoták mellett, közöl olyan — egy időben közszájon forgott — csattanós történeteket is, amelyeknek szervezett munkások, forradalmárok, történelmi hősök, eszmei harcok részvevői a főszereplői. (Élés Béla volt, az úttörő ebben a vonatkozásban.) Békés általában tudja, hogy mikor kell egy-, két-vagy háromsoros kommentárral megerősíteni az anekdota társadalmi, korfestő hitelességét. Néha azonban akkor is kommentál, amikor nem kellene. Sokat szerepel a műben — s külön fejezetet is kapott — Debrecen, Békés István szülővárosa. Élveztük a debreceni anekdoták többségét, s úgy véljük, anekdota-gyűjtőként és stlizátorként is joga lehet valakinek egy városhoz fűződő, bensőséges lírája kiéléséhez. De ha olvashatunk az egész magyar anekdotakincset gazdagító és mégis jellegzetes debreceni anekdotákat, miért hanyagolja el a gyűjtemény a debreceninél nem kevésbé érdekes és jellemző szegedi,pécsi anekdotákat? Nagyváradról — amely a századforduló és az első világháború között valóságos termőtalaja volt a legjobb, legszellemesebb ■ anekdotáknak — többször is szó esik. Ady, Nagy Endre, Bíró Lajos, az ezer anekdotában hősködő Halász Lajos -bohém, link és mégis termékenyítő« Váradja azonban feltétlenül külön fejezetet érdemelt volna. A lapos elemzés ki tudná muttatni azÚj magyar anekdotakincs többféle hiányosságát, köztük azt, hogy a variánsokban szereplő anekdotáknál nem mindig a legpregnánsabban és legötletesebben megfogalmazott változatot választotta ki Békés. Akadnak elírások is. (Például — egy nagyon híres Guthi Soma anekdotában — a hosszan jellemzett .Fényes László szerepel Fényes Samu helyett. Pedig csak az utóbbinak volt hosszú, álszakállnak ható, térdét verdeső szakálla. Ami nélkül a poénle van lőve.) Ám nem hiányosságai, erényei karakterizálják ezt a majd minden oldalam egykorú illusztrációkat is közlő, s a legújabb anekdotakincsünk — még el nem kezdett — gyűjtéséhez is hasznos módszertani segítséget nyújtó, szórakoztató és tanulságos könyvet. Antal Gábor AZ ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Értékesítő Vállalata értesíti ügyfeleit, hogy 1963 január 2-től 6-ig leltározás miatt az árukiadás valamennyi raktárában szünetel