Magyar Nemzet, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-07 / 286. szám

Péntek, 1962. december T MagwNemzet ZÁRÓRA Thurzó Gábor színműve a Vígszínházban a genfi brácsaverseny győztesével Magyar íróküldöttség utazott Franciaországba A magyar—francia kulturá­lis csereforgalom keretében csütörtökön magyar írókül­döttség utazott Franciaország­ba. A küldöttség vezetője: Darvas József — tagjai: Ge­­reblyés László, Nemes Nagy Ágnes és Váci Mihály. NAPLÓ Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában ünnepi kiad­ványt jelentetnek meg a zene­szerző EO. születésnapja alkal­mából. A fényképekkel illuszt­rált kötet a többi között meg­emlékezik Kodály kecskeméti látogatásairól és ismerteti a közel százéves első kecskemé­ti énekkar munkáját és sze­repléseit & Erdödi István keramikus és Solti Gizella gobelin-művész kiállítása nyílik meg ma dél­után fél 6 órakor a Fényes Adolf-teremben. A kiállítást Vüt Tibor szobrászművész nyitja meg. ti) Debreceni egyetemi tanárok tartózkodnak Kijevben a két egyetem baráti szerződésének keretében. Dr. Iglói Endre rek­torhelyettes a Sevcsenko-egye­­temen a tanárképzést tanulmá­nyozza, dr. Gyires Béla és dr. Gergely Artúr előadásokat tart Kijevben. ISI A Horizont, az Egyetemi Színpad hangos folyóirata kö­vetkező előadását december 10-én este 7 órakor rendezi meg. A műsor szerkesztő ri­portere Horváth György, ven­dégei de Chatel Krisztina, Ga­­rai Gábor és Sinkovits Imre. * Csehszlovák vendégművész rendezi a győri Kisfaludy Szinház december 20-i bemu­tatóját. Ondrej Rajniah, a nyitrai területi színház igazga­tója vezeti Oldrich Danek A házasságszédelgő esküvője cí­mű vígjátékénak próbáit Carlo Ponti olasz producer tir- Cyalásokai folytat A szét elem perpetuum mobiléja cimü film ki­szemelt főszereplőivel, Brigitta Bardot-val és Kicbard Uurton­na*. V A hét évszázados, románstí­lusú templomáról híres Vas megyei Jákot városias telepü­léssé fejlesztik. Közel másfél­milliós állami segítséggel jár­dák készülnek, híd épül, ren­dezik a műemléktemplom kör­nyékét, vízvezetéket fektetnek és törpevízmüvet építenek jö­vőre. MWeme Fodor János Kossuth-díjas baritonista, az Operaház szóló­énekese nagy sikerrel lépett fel Jasiban szerda este a Faust címszerepében. A Pablo Casals, a nagy mű­vész és békeharcos a --Keresz­tesit adjárat a békéért- című hangversenykörútja jövedel­mét (melynek során az -El Pesebre* oratóriumát mutatja be) békealapítvány céljaira ajánlotta féL ^ A fiatal szovjet zeneszerzők egyéves országos versenyében két első díjat osztottak ki. Aram Hacsaturján, a zsűri el­nöke hangsúlyozta, hogy a fia­tal szovjet zeneszerzők mű­vészete és mesterségbeli tu­dása magas színvonalat ért el. ^ ___ Mo kezdődik a lengyel irókongresszus Ma kezdődik Varsóban a Lengyel Írók Szövetségének 13. kongresszusa. A kétnapos ta­nácskozáson szenvedélyes vita várható, szóba kerülnek majd a lengyel irodalmi élet esz­mei és szervezeti problémái. A kongresszusi a lengyel kul­turális hetilapokban vita előz­te meg. A Przeglad Kultú­rálnii című lapban például Jerzy Putrament, az írószö­vetség alelnöke a pártos iro­dalom fontosságáról írt A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titká­ra, R. Strzelecki december 5-én fogadta az írószövetlég vezetőit és megvitatta velük a lengyel irodalom időszerű kér-ORVOSHOZ hasonlíta­nám Thurzó Gábort Záróra című színműve nyomán, aki közönségét védőoltással látja el a gátlástalan karrierizmus ellen és valamennyire képes­sé is teszi e nyavalya szimp­­tómiának felismerésére. S ez komoly írói tett, hisz ki ta­gadhatná, hogy a karrieriz­mus a még meglevő kispol­gári elvtelenség talajában bő­ségesen találhat a maga szá­mára tápláló nedveket. Thur­zó, noha nem a máról, hanem a tegnapról, tegnapelőttről szól, ezért a maiak előtt kelti életre Tormos Gusztávot, a gumigerincű értelmiséginek ezt a sajátos, visszataszító típu­sát. Jó ez a típus, mert más mint a megszokottak. Tormos nem attól lesz karrierista, hogy gátlástalan könyöklő vagy szemérmetlen hízelgő. Karrierizmusa egy kissé for­dított: meg-megújuló erejét elsősorban mérhetetlen gyá­vaságából meríti. Mondhatni: úgy hordozza magán a gyáva­ságot, mint egy iszonytató láthatatlan púpot, melynek terhét az ő vérszegény ember­sége el nem bírhatja. Hát el is bukik minden lehetséges al­kalommal. Van-e ekkora gyávaság a világon? Megmárthatja-e egy ember mázát minduntalan az embertelenség mocskában úgy, hogy vonásait mégis emberi­nek vélhesse? Az író igenlő válaszával nagyjából egyetért­hetünk, még ha különösnek látszik is, hogy Tormos az író á1 tál felidézett pillanatok kö­zül egyikben sem viselkedik morális lény módján. Ha nem ezt tenné, nem is lehetne egy karrierista típusa, legfeljebb olyan gyönge embernek vél­nénk, aki tévedezik, botlado­zik az élet sűrűjében és ak­kor - antihumánus magatartá­sát is a körülmények vagy saját gyengesége számlájára írhatnánk. MIFÉLE EMBER az a Tor­mos, akinek mimikri képessé­geit az állatvilág bármely tag­ja megirigyelhetné? Jelleme cselekedetei láncolatában bom­lik ki a maga teljességében. 1945-ben egy igazolóbizottság elnökeként elbocsátja állásá­ból volt professzorát, akinek személy szerint sokat köszön­het (A megüresedett egyete­mi .katedrát egyébként ő fog­lalja el.) A későbbiekben, megszakítja kapcsolatait apá­ca-húgával. Nem mer mente­sítést kérni kitelepítésre váró anyósának és apósának. Kom­munista barátja ellen vall, amikor azt ártatlanul letar­tóztatják. 1955—56-ban részt vesz az ellenforradalom szel­lemi előkészítésében, 56 októ­berében fegyveres harcra buz­dítja diákjait, majd e harcot leverése után “-forradalmár­ként* megy a Parlamentbe és a kormány híveként távozik onnan, sőt, felvételét kéri a pártba is. S bár nem veszik fel, azért érezhető, hogy ta­pogató csiga-biga szarvacskái mindig készek újabb “-akciók* elindítására. Az a fajtájú egyén, aki cselekedeteire a “fé­lelem légkörében* keres ma­gyarázatot. De a magyarázat csak az ő agyában azonos a mentséggel, hiszen mi tudjuk (éppen mert szemünk előtt te­szi), hogy lélekszakadva elé­beszalad mindenfajta kívána­lomnak, noha nem is kíván­ják tőle. Látszólag gyötrődik is, mert fel tudja mérni sa­ját tettei súlyát, .gyötrődése azonban felszínes színészi já-t ték, melynek tartalmát — ki­búvást a felelősség vállalása alól — közvetlen környezete is egyre inkább felismeri. Mindenekelőtt felesége, aki egyre iszonyodóbban cipeli rongy férje iránti szerelmét, míg elérkesik az a pillanat, melyben a megvetés már erő­sebb a szerelemnél. , Ha azt mondtuk, hogy Tor­mos a gyáva karrierista típu­sa, ez nem jelenti, hogy hiányzik belőle a céltudatos­ság, vagy a társadalmi veszé­lyesség. Egyáltalán nem véie‘­­len, hogy a régi iskolatársak közül mindössze Steingruber. a nyilas főhadnagy érez vele valamilyen közösséget, s ez nemcsak hálából fakad, ha­nem abból a fajtájú irigység­éből is, melyet mondjuk egy mesterségében megkopott ap­rócska zsebtolvaj érezhetett A1 Capone irányában. Stein­­grubert lenyűgözi Tormos kar­rierizmusának bizonyos ele­ganciája, mondhatni, termé­szetessége, mellyel minden kü­lönös megrázkódtatás nélkül feltalálja rrfagát a különféle helyzetekben. Lényegesen ugyan nem be­folyásolja a figura hitelessé­gét, mégis említést érdemel az a bizonytalanság, amely Tor­mos felszabadulás előtti bát­rabb és felszabadulás utáni gyáva magatartásában tükrö­ződik. Két lehetőség a magya­rázat erre: jelleme vagy törést szenvedett valamikor, vagy már annak idején is valami -előrelátó* karrierizmusból cselekedett. Alighanem az utóbbi a valószínű, legalábbis a válás-jeíenetben elhangzó kitöréséről erre következtet­hetünk. A választást az író azonban mégiscsak ránk hagy­ja, s persze ez olyan labda, amit a közönség mindig visz­­szadobhat az írónak. Tormos arcvonásai végered­ményben egy harmincéves érettségi találkozón, két volt osztálytárs, Steingruber és Fí­­dél atya elbeszélései nyomán bontakoznak ki előttünk. Stein­gruber cinikus szimpátiájáról már szóltunk. Fidél vallási­morális alapokról ítéli el Tor­mást, mint olyant, aki általá­ban vét általában a morál el­len. Fidél valamiképpen kö­zös nevezőre is jut Bors De­zsővel, a kommunista tudós­sal, azon az alapon, hogv mindkettőjüket a belső meg­győződés segíti át az élet nehéz­ségein. Kettejük között azon­ban mégiscsak van egy lénye­ges különbség a meggyőződés tartalmát illetően. Ez a kü­lönbség a darabban többnyire elmosódik, így Bors figurája egy kissé szegényes és illuszt­ratív jellegű lesz. A darab alakjai közül kétségtelenül Tormos felesége a legrokon­szenvesebb, aki férje kétszí­nűségei nyomán és saját belső logikája következtében foko­zatosan jut el a lázadásig. Igen eleven, életteli figura Steingruberé és feleségéé. A “zsák és foltja* közmondás, esetükben teljesen fedi az igazságot, a darab elején még érezhető tartásuk mindinkább felbomlik s arcukra kiülnek az élősdi életmód bélyegei. Erői legjavát az író Tormos alakjára összpontosította, s a darab legszembetűnőbb eré­nye az a következetesség, amely fokról fokra felépíti, az események mozaikdarabiaibói összerakja a fékevesztett tör­tetőnek e visszataszító típu­sát. Gondolkodásra késztet, így hatása nem marad a szín­ház falai között. AZ ELŐADÁST minden te­kintetben kifogástalannak tarthatjuk. Thurzó szövege nem köti meg a színészeket, számos lehetőséget nyújt a já­­tékba-feledkezésre. Horvai István láthatóan ar­ra törekedett, hogy a rende­zés eszközeivel is segítse a f *­­hős “futását*, alighanem ezzel cselekedett helyesen, így tá­rulhattak fel előttünk legin­kább ennek az intellektuális, kártékony karrieristának ösz­­szes sötétségei. Várkonyi Zoltán a főhős szerepében egészen kimagasló alakítást nyújt. Különös macskaszerűen óvatos és ru­galmas járása, gesztusai, egy­általán az átélésnek ez a? okossága jócskán hozzájárul a figura hiteléhez. Bulla Elma kitűnően formálja Tormos fe­leségét, vergődése e méltatlan szerelemben szívszorító, sza­kítása elégtételt szolgáltat er­kölcsi érzékünknek. Bors De­zső figurája a darabban nem eléggé összetett, Páger Antal játékában is főleg a kommu­nista tudós humanizmusa nyer kifejezést. Bevkő Gvula Steingmberje vérbő, cinikus, de azért ravasz jellem Méltó párja a Steingrubernét Játs/ó Sulyok Mária, aki jó érzékkel megy el addig a pontig, ame­lyen túl a triviális nőszemély már karikatúra lenne Molnár Tibor (Fidél*aitya) egyszerű és megnyerő. Pethes Sándor (Springer bácsi), Sándor Iza (Springer néni). Péchy Blanka (özv. Erlingemé), Békés Rita (Tormos húga) csak pillana­tokra tűnnek fel, de egyéni­ségük átsugározza e pillana­tokat is. Az iskolatársakaí játszó Szatmári István. Farkas Antal, Nagy István, Verebes Károly, Pándy Lajos már az első percekben megteremti az előadás atmoszféráját A ki­sebb szerepek-a.dta lehetőse gekan belül a sikert építi Bőd Teréz, Tordy Géza, Szatmári Liza is. Fábry Zoltán díszle­tei végig hűségesen simulnak a darab mondanivalójához. Győré Imre Szenkár Dezső zeneszer­ző szerdán 68 éves korá­ban szivtrombózisban el­hunyt. Szerdán még dolgozott, aminthogy évtizedek óta nem múlt el nap, hogy ne alkotott volna valamit. Kórusművet fejezett be Várnai Zseni ver­sére. A kórusmű elkészült, a Rádió, mely megrendelte a szerzőtől, mágneses szalagra rögzítheti, de aki alkotta,' már nem hallgathatja meg a mű­vet. Muzsikuscsaládból szárma­zott. Apja a Népopera kar­mestere volt, s a három fiú, Dezső, Jenő és Mihály a világ legtávolabbi sarkaiba vitte el a magyar zene jó hírét. Szen­kár Mihály ma Dél-Ameriká­ban él, s Szenkár Jenő, a düs­seldorfi Opera főzeneigazga­­tója, vezénylőpálcájával be­járta már szinte az egész vi­lágot. Éppen a napokban, hétfő este Kodály Zoltán ju­bileumi hangversenyén az Er­kel Színházban vezényli a Psalmus Hungaricust. Szenkár Dezső a legjobb magyar muzsikusoktól, kom­ponistáktól és zenepedagógu­soktól tanulta meg a zeneszer­zés, a vezénylés és az orgona­játék mesterségét. Európai körútja után hazajött Buda­pestre, a Fészekbe és a Japán­ba. Rengeteget dolgozott és sok művet hagyott hátra. A zene legtöbb műfajában otthonos volt. Irt szimfonikus művet, s nem is keveset, de a leggyak­rabban az operettben, a dal-BERZE NAGY JÁNOS: Szőlőszem királyfi “Széljárta, vízhajtotta* sze­gényemberek a hősei az új népmesekötetnek, amelyet a hajdani híres mesegyűjtő ha­gyatékából állítottak össze. A kötetben található mesék egy részét, más változatban, olvas­hattuk már, mégis örömmel forgattuk ezt a kis könyvet, mert gyűjtőjük különös köz­vetlenséggel és humorral adja elő a sehonnanjött Csóré ki­rályfi és a többi mesehős his­tóriáját. (Móra Könyvkiadó.) SZALAY LENKE: Mogyoró Finomhangú, kedves lány­­regényében végigkíséri az Író­nő: Mogyorót, azaz Madár Ka­talint a második általánostó a felső tagozatig, az ötödikiq. Mogyoró számos kaland hősé­vé válik közben. Útját be nem tartott ígéretek sora jelzi. Ki­derül, hogy nem is olyan egy­szerű dolog például a torkos­ságról leszokni. De a három esztendő mégsem múlik el nyomtalanul. A sok beszédű, élénk képzelőtehetségű gye­reklányból, ' egyre felelősség­teljesebb ember körvonalai bontakoznak. (Móra Könyv­kiadó.) MAXIMILIAN SCHEER: Utazás arab földön A német riporter könyv* 1960-ban jelent meg az NDK- ban, azóta több kiadást ért meg, számos nyelvre lefordí­tották. Maximilian Scheer az ötvenes évek végén hosszabb utazást tett a Közel-Keleten; járt Egyiptomban, Szíriában, Libanonban s egy sor más arab országban. Riportkönyve színes, érdekes beszámoló él* Szerény, mosolygós fiatal­ember — Németh Géza, in­kább bölcsésznek látszik, vagy ifjú kutatónak. Mozgása ele­ven és szeme csillog, egyéb­ként egész lénye elmélyült ember benyomását teszi. Mindössze huszonhat éves, de már európai hírnevet szerzett. Azon kivételes tehetségek egyike veit, akiket a megálla­pított korhatár alatt vettek fel a Zeneakadémiára és itt nyer­te diplomáját 1961-ben, Lu­kács Pál növendékéként. Mestere az elsők egyike volt, játékban, színdarabok, rádió­játékok kísérőzenéjében bizo­nyította. be, hogy a könnyű mű jaj mennyi hozzáértést, in­venciót, zenekultúrát kíván. Mindig igényes, s dallamok­ban, ötletekben, eredeti szín­hatásokban mindig gazdag ze­néje a legdemokratikusabb volt, mert a legnagyobb tö­megekhez szólt. Az egyik első kompozíciójában, a Biarritzi Vénusz-ban is ezt vette észre a kor kritikusa. Kísérőzenéinek mennyisége szinte megmérhe­tetlen: a klasszikus szerzők és a mai drámák alkotói is Szen­kár Dezsőben találták meg azt a finomhangú zenepoétát, aki mindig modem, stílusos és könnyed, franciásan elegáns, vagy markánsan kísérő meló­diát írt. József Attila a közös törzshelyen, a Japánban adta oda neki híres versét, a Betle­hemi királyokat megzenésítés­re. Szenkár a Fészek zongo­rájához sietett, dallamokba és kottafejekbe foglalni a prole­tárköltő karácsonyi versét. A Fészek zongorája, ha be­szélni tudna, rengeteget me­sélhetne arról, mennyi Szen­­kár-melódia született meg raj­ta. Most az, aki eddig oly gyakran megszólaltatta, örök­re nyugalomba vonult. Csak a zenéje maradt itt, ezer és ezer dal, nyitány, sanzon és ope­rett-belépő, mely megőrzi te­hetséges alkotójának, a közü­lünk most hirtelen eltávozott, kedves, fehérhajú öregúmak, Szenkár Dezsőnek nevét s hí­rét. Gábor István menyeiről, kaladjairól; meg­ismertet a Nílus-viöék népei­nek történetével, mai életével, s a felszabadulásért, a jobb életért vívott harcukkal. A ‘könyvet a szerző kitűnő felvételei illusztrálják. Réti Lászlóné magyar fordítása könnyed, gördülékeny. (Gon­dolat. Világjárók) KUO MO-ZSO: Egyetemi éveim A világhírű költő és tudós életrajzának eseményekben gazdag szakaszát tartalmazza ez a könyv, amely folytatása az “Ifjúkor* című kötetnek, de enélkül is teljes értékű, önálló mű. A szerző diákévei­re emlékezik benne vissza, Ja­pánban végzett egyetemi ta­nulmányaira, irodalmi mun­kásságának kezdeteire. Kuo Mo-zso egész élete, tevékeny­sége szorosan kapcsolódik a kínai forradalmi mozgalom­hoz. Könyve érdekes, hiteles beszámoló e forradalmat elő­készítő nemzedék problémái­ról. Az első fejezet pedig egy régimódi kínai házasságkötés körülményeit meséli el. A tá­vol-keleti és európai kultúrá­ban egyaránt otthonos, kiváló író megfigyelései, élményei, a rendkívül mozgalmas korszak nálunk talán *még kevéssé is­mert részleteinek leírása kü­lön érdekességet biztosit a könyvnek. (Európa.) akik a brácsának visszaadták a XVIII. században élvezett magas rangot, amikor számos mester gazdagította szóló-iro­dalmát — a továbbiadban azonban túlnyomórészt csak zenekari hangszerként hasz­nálták. (Berlioz a Harold Itá­liában című szimfonikus köl­teményében szólószerephez ju­tott, míg Johannes Brahms többször is alkalmazta hason­ló módon — de e művek a kivételek közé tartoznak!) Lu­kács 1947-ben, ugyancsak Genfben első helyezést ért el, pontosabban: a ki nem adott első díj “mögött* a másodi­kat. Az ifjú tanítvány ugyan­úgy végzett, mint tanárja másfél évtizeddel ezelőtt: az első díjat nem adták ki most sem, így neki is meg kellett elégednie a második díjjal. Megkérjük most Németh Gé­zát, számoljon be sikereiről: — Nagyon örülök, hogy ép­pen Géniben sikerült ilyen jó helyezést elérnem, hiszen ez a verseny igen nagy múltra tekinthet vissza: Géniben már több évtizede rendeznek ze­nei versenyeket. Az első for­duló függöny mögött megy végbe és nem nyilvános: a közönség csak a középdöntő­től kezdve hallgathatja a mű­vészeket. Igen érdekes és he­lyes eljárásnak tartom, hogy a selejtezőben kiesettek nevét a legteljesebb titoktartás öve­zi és a programokat is csak a középdöntő után nyomtat­ják ki. Így mindenféle kocká­zat nélkül indulhat valaki a versenyen és nem jelent nyil­vános kudarcot a kiesés. — Hárman kerültünk a döntőbe, rajtam kívül két francia művész. Már a közép­döntőtől kezdve a rádió fel­vette az egész elhangzó zenei anyagot és az általam játszott Bartók Brácsaverseny gyors egymásutánban kétszer is elhangzott a rádió mű­sorában. Érdekes az is, hogy a sajtó és a közön­ség milyen aktív részt vesz a versenyben: az újságok már másnap beszámolnak az el­hangzott produkciókról es vé­leményt nyilvánítanak. — A döntőben, amikor az előbb említett Bartók-művet adtam elő, erős lámpalázzal küzdöttem, mivel életemben akikor játszottam először zene­karral. Ennek ellenére, a zsűri ítélete szarint is jól ment. Ez esetben úgy látszik, hogy a zsűri és az újságok vélemé­nye tökéletesen megegyezett A Journal de Geneve kritiku­sa, Jean Derbés a többi között a következőket írja: »Németh Géza (Magyarország) elbűvöl­te hallgatóságát a Bartók-mű 2. és 3. tételének előadásá­val. Gyönyörű hangszer-hang­ja, vonóstechnikája és .ösztö­nös muzikalitísa nagy tehet­ségre vall.* A döntő után, a teljes Bartók-mű hallatán ugyanez a kritikus a Németh Géza által előadott Bartók Brácsaverseny-t “az est leg­jobb pillanatának^ nevezte. Ugyanígy vélekedett a La Suisse kritikusa is: -Németh Géza Bartók verseny művé ben felfedte minden vonatkozás­ban kiváló képességeit; a las­sú-tétel kétségkívül az est ki­magasló pontja volt, mindvé­gig megtartotta a zene inten­zív és állandó feszültségét.* “Németh Géza virtuóza hangszerének* — írja a Jour­nal de Geneve kritikusa, majd így folytatja: “Emeljük ki lé­nyegesebb kvalitásait: tónusa ragyogó, játéka teljes mérték­ben meggyőz bennünket, anél­kül, hogy hatásvadászó lenne, minden hangja természetesen énekel.« Végezetül idézzük még a Le Courrier-t: »Németh Géza tette a legmélyebb hatást, mi­vel technikai biztonsága szer­vesen kapcsolódott szabadon és meggyőzően kifejezett, érzelmi világához.« p_* MÁR CSAK MA VÁSÁROLHAT KÖNYVSORSJEGYET! December 7 Meghalt Szenkár Dezső ^KÖNYVESPOLC

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék