Magyar Nemzet, 1963. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-12 / 9. szám

Szombat, 1963. január 12. H­orgászat A MOHOSZ január 30-i közgyűlése elé nagy érdeklődéssel tekint az egész ma­gyar horgásztársadalom. A fővá­rosi és vidéki egyesületek hatszáz küldötte vitatja majd meg az 1961-es zárszámadást, a folyó évi költségvetést és az 1962-ben lét­rehozott Halászatfejlesztési Alap­pal karöltve kidolgozott halasztási terveket. Különös figyelem kíséri a törvényerejű rémié­lettel életre hívott Alap tevékenységét, hiszen költségvetéséhez az ország min­den horgásza évi 30 forinttal já­rul hozzá. Az új intézmény munkájának mérlege a legtárgylagosabb meg­ítélés szerint is igen kedvező. Már működés­ének első esztendejében nagy erényei és hozzáértéssel lá­tott neki a régebbi tervek meg­valósításának és a szövetséggel együttműködve, máris szép ered­ményeket ért el. Hadd soroljunk fel néhányat a közös munka si­kereiből. A balatoni fogási viszonyok enyhe javulásáról az elmúlt nyá­ron már tudósítottunk. Ősszel is­mét 600 mázsa, 60—70 dekás két­­nyaraú tükrös pontyot helyeztek el a Balatonban. Ez évben még többet telepítenek. A Velencei-tó halászait kötelez­ték, hogy szigorú ellenőrzés mel­lett 200 mázsa ponty ivadékot he­lyezzenek a vízbe. Ezen felül az Alap további 500 ooo darab nyúj­tott ivadékot telepített. 1962- ban 10 000 dollárért, vásá­roltunk angolnát külföldön. A be­hozott halak a soroksári Duna­­ágba, a Balatonba, a Velencei­­tóba és más horgászvízeinkbe ke­rültek. Ez idén már 20 éep dollárt költenek angolnavásárlásra. A Tisza halállományának javí­tására a Felső-Tiszán újabb iva­déknevelő tógazdaságot létesíte­nek. A munka ez évben megin­dul. A ráckevei csukakeltető bővíté­se folyamatban van. A Francia­­országban és Svájcban kidolgozott tudományos módszerek szerint­­nemsokára nálunk is megindul a csukaivadék üzemszerű **gyártá­­sa*, az úgynevezett Züger-palac­­kokban. Tíz új csukakeltető léte­sítését tervezik. Folyamatban van a szigetbecsei telelő és ívató tavak korszerűsí­tése, sőt a Csepel-szigeten továb­bi tárgybégeket is építenek, ame­lyek ezen a nyáron már teljes üzemmel működnek. 1963- ban teljes üzemmel dolgo­zik már a 150 holdas pákozd­i tó­gazdaság is, amely nemcsak a Velencei-tavat, hanem a Duna­­holtágait is ellátja majd nyújtott pontyivadékkal. RÖVIDEN. — A Balaton és a Velencei-tó jege a nagy esőzés után igen kásás, a csukázokat azonban még ez sem riasztja visz­­sza. A siófoki, fehérvári és győ­ri horgászok már az új év első napján táviratilag kértek Pestről 1963-as engedély-űrlapokat, hogy a csukázást egyetlen napra se kelljen abba­hagyni­ull.­­ A Nyu­­gatbükki Erdőgazdaság szilvásvá­ra­di pisztrángom tavaiban most folyik az ikrák mesterséges meg­termékenyítése. A Szalajka völ­gyében már 22 halastavat létesí­tettek és ez évben már 600 OOO pisztráng-ikrát küldenek az or­szág hegyi vizeibe. Gáspár Ervin Meg nem mondhatnám, ho­gyan került rá a szó, de már órák óta a bátorságról és a gyávaságról vitatkoztunk. A legkülönbözőbb vélemények hangzottak el e tárgyi körből. A társaság egyik tagja min­dent a nevelésre vezetett visz­­sza, a­ másik a pillanatnyi kö­rülmények döntő szerepét la­tolgatta, volt aki a bátorság­ban bizonyos lelki, szellemi eltompultság következményét, a gyávaságban pedig egyene­sen az idegek túlfinomultsá­­gát látta, vele szemben egyik köpcös, szangvimikus bará­tunk éppen az eszmei meg­győződés elhatároló szerepét hangsúlyozta, de akadt olyan vélemény is, hogy a bátorság és a gyávaság végső soron nem más, mint egyszerű ké­miai folyamat. • Amikor a vita már elfaju­­lóban volt , tartani lehetett attól, hogy a szembenálló fe­lek érvek fogytá­n súlyosabb argumentumokat vágnak egy­más fejéhez, megszólalt Sanyi is: — Azt hiszem,­­ nem fogjá­tok félreérteni, ha elmondom nektek, mit éltem át ezerki­lencszáznegyvennégy—negy­venöt telén — mondta az ő kissé rekedtes hangján, min­dig valamelyest elfogódott, félszeg modorában. — Nem tarthatjátok dicsekvésnek, hi­szen a történetet tulajdonkép­pen hallottátok, de nem isme­ritek a részleteket, s bevallom, én magam is sokszor töpreng­tem rajta, volt-e és mi volt abban a bátorság, amit mi tet­tünk. És sokszor kételkedtem benne, megérdemeltünk-e ki­tüntetést, társadalmi megbe­csülést azért, amit csináltunk. — Talán az lesz a legjobb, ha az utolsó nap emlékeivel kezdem, a többit esetleg nem is kell már elmondanom. "Ezerki­lencszáznegyvenöt ja­nuár ötödikén reggel arra éb­redtem, hogy Misi rázza a vállamat. Papírbálákon alud­tunk a nyomdában s az eléggé összetöri az embert, de én már megszoktam, hiszen de­cember közepe óta nem hagy­tam­ el a­ nyomdát, s mindig is mélyen aludtam, Misinél­ csak nagy nehezen sikerült lel­ket vernie belém. Hanem amikor végre ráeszméltem, hogy a vasredőnyt feszegetik, egyszerre magamhoz tértem. Felrángattam­ a ruhámat, zsebrevágtam a két kézigráná­tot, jobb kezembe kaptam a Frommert és vártam, mi lesz. A szemem sarkából láttam, hogy Misi nyakában is ott lóg már a géppisztoly. Pista, aki rajtunk kívül még a nyom­dában tartózkodott, fegyver­telenül egy csomag papír mö­gé húzódott, ő tulajdonkép­pen nem tartozott a csopor­tunkhoz, egy ismerős hozta a nyomdába, hadd bújjon ná­lunk a nyilasok elől. Mi fi­gyelmeztettük, hogy ez veszé­lyes menedék, egyszer el is küldtük, de visszatért, mert nem talált másik búvóhelyet. A bejáratnál sokáig pisz­mogtak, feszegették a zárat, míg végre felszaladt a redőny, s a reggeli világosság fényé­nél imbolygó alakok tűntek elő a bejáratnál. Felemeltem a pisztolyomat. Csak elsüljön Ez volt akkor az egyetlen gondolatom, mert nem sok bi­zalommal viseltettem az ócska revolver iránt Nem tudom, honnan ásták elő az öreg Frommert, de csupa rozsda volt, s hetekig tisztogattuk, olajoztuk felváltva, hogy hasz­nálni is lehessen, ha arra ke­rülne a sor. Hosszan­­ céloztam, de mi­előtt meghúztam volna a bil­lentyűt, Misi gyors mozdulat­tal letolta a karomat a pisz­tollyal. Akkor észbekaptam, hogy nem így beszéltük meg. Gondolatban felkészültünk már arra, mit tegyünk, ha ránk törnek. Odadobni egy kézigránátot, aztán tüzelni és kirohanni, ahányan vagyunk, annyi felé. Ez volt a megálla­podás. Én meg eltoltam a dol­got, gondoltam, izgalmamban elfelejtkeztem a kézigránátról, mindjárt a pisztollyal akar­tam kezdeni. Már a zsebemben­­ koto­rásztam a gránátok után, ami­kor láttam, hogy Misi nyilván mást gondolt közben, mert géppisztolyát villámgyor­san elrejtette, s aztán nyugodtan előrement a lépcsőn lefelé tartó emberekhez. Ki tudná megmondani, miért tért el az eredeti tervtől. Megzavarta ta­lán a hirtelen ránktörő vesze­delem, vagy éppen az éleslá­tás® növekedett meg a ve­szély pillanatában, s az egyet­len helyes taktikát választot­ta? Én nem vállalnám, hogy eldöntsem ezt a kérdést. Fé­lelmet nem láttam rajta, lát­szólag nyugodtan, higgadtan cselekedett. Mozdulatai hatá­rozottak, meggyőzőek voltak. Vagy öt géppisztolyos katona csörtetett le a lépcsőkön, és egy civil, a házmester. Misi odalépett hozzájuk és megmutatta az igazolványát. Jó papír volt. A mi csopor­tunk gyártotta egy másik nyomdában. Sokan szaladgál­tak akkoriban sértetlenül a mi hamis igazolványainkkal Bu­dapesten. A katonák azt­ fir­tatták, mit keresünk itt a nyomdában. A bombázások elől bújtunk meg, ezzel pró­bált érvelni Misi. De nem hit­ték el. Az igazolványait sem fogadták el és minket is oda­állítottak melléje. Én , nem is próbálkoztam a papírommal, mert csak egy hadiüzemi mentési tém­ volt, amit akkor már nem fogadtak el, de kü­lönben sem mertem előhúzni kezemet a zsebemből. A pisz­toly­­agyát szorongattam, ha kell és lehet, egy pillanat alatt elő tudtam rántani. A katonák úgy határoztak, hogy kettő ott marad közü­­­­lük, a többiek elmennek és odahívják a nyilasokat. Sose felejtem el, ahogyan ott álltam Misi meg Pista mellett, folyton csak az járt az eszemben: lebuktunk, lebuk­tunk, lebuktunk. Emögött a szüntelenül zakatoló gondolat mögött rohangáltak agyamban a többi gondolatok. Oda a nyomda. Mit fog szólni Pali, ha megtudja. Persze, ti nem tudjátok, ki is volt Pali. Pali volt a csoportunk vezetője , szerezte a nyomdát is. Ott dolgozott a Bezerédi utcai szuterén.A helyiségben, mint nyomdásztanonc és amikor bezárták a nyilasok a nyom­dát, Palinál maradt az egyik kulcs. Ő szokott ugyanis reg­gel nyitni. Ezt használta ki. Szólt azoknak az ifiknek, aki­ket a nyomdász­telepről is jól ismert. Mikinek, Lajosnak, Parimnak, Évának és egy sö­tét este szép csöndesen fel­nyitották a lezárt helyiséget. Amikor engem Nyugatra akartak hurcolni, megléptem a csoportból a Ludovikánál és Panniékhoz mentem, így csöp­pentem azután én is régi ba­­­­rátaim, a nyomdásztelepi ifik közé. Ahogy ott álltam, foly­ton arra kellett gondolnom: lebuktunk, lebuktunk, de va­lahogyan mégsem tudtam el­hinni, hogy igaz. Az egyik katona közben ku­tatni kezdett a nyomdában. A másik ránk vigyázott. A ház­mester nagy hangon ágált, előttünk. Képtelen voltam rá figyelni. Most sem tudom, mit mondott, csak a hangjára em­lékszem, hogy fenyegetőzött. Amikor a katona a szedő­asz­talhoz közeledett, átfutott­­ az agyamon, hogy a Szabad Nép legutóbbi számának a szedése még ott van az asztalon, még nem dobtuk szét. Ha elkezdi böngészni, nincs mese, rög­tön kiderül, kik vagyunk. Misi is erre gondolhatott, mert elkezdett szólni arrafelé, ahol a géppisztolyát elrejtette. De a házmester ráordított, hogy áll­jon vissza a helyére és ne mászkáljon. A kalória a szedőszekrény kittül kódorgott, benézett a sarkokba, a papírhalmok mö­gé, de a szedést­­ még nem vette észre. Ez volt a negye­dik Szabad Nép szám, amit itt készítettünk, ebben a nyomdában. De csináltunk egy csomó röplapot is. Mi nyom­tuk a Csepel­­ népéhez szóló röplapot és Függetlenségi Front aláírási röpcédulát is, mert a többi demokratikus pártnak nem volt nyomdája. Mit fog szólni Pali,­ hogy oda a nyomda? Pedig mi nem sokra becsültük ezt a felada­tot. Nem tekintettük igazi harcnak. Közben ragasztot­tunk, meg­szórtunk röpcédu­lákat, fegyvereket szereztünk és arra készültünk, hogy mi is harcolni fogunk. Tudtunk már több csoportról, amelyik fegyverrel harcolt a fasiszták ellen. Most itt álltam tehetet­lenül, szemben a házmester­rel, meg a katonával, a zse­bemben szorongattam a pisz­tolyt és vártam. Lestem Misit, ő a vezető. Mit szólna most Pali? Biztosan azt mondaná: olyan nagyon akartál har­colni, most itt van, mire vársz. Eszembe jutott egy de­cember végi nap, amikor emiatt majdnem ökölre men­tünk. Pali egész nap ideges volt, jött, ment, mindenbe be­lekötött. Éppen az automatán nyomtunk. Pali meg Misi is ott volt a nyomdában és a lá­­nyok is lejöttek segíteni, haj­togatni a Szabad Népet. Én rossz helyre raktam egy cso­mag papírt, a Pali meg rám­ozdított, én meg vissza. Egy­másnak ugrottunk, mint két kakas, kezünket hátratartva csak úgy nyomakodtunk egy­másnak, amíg észbekaptunk és abbahagytuk ezt a marhasá­got. Akkor aztán Pali kibök­te, hogy mi a baja. Azt az utasítást kaptuk, hogy min­den más tevékenységet abba kell hagyni a mi csoportunk­nak, csak a nyomdával szabad törődnünk. Azért volt olyan ideges Pali, mert ezt nem merte nekünk mindjárt meg­mondani. Én akkor egészen kétségbe­estem. Megmondtam neki, hogy én erre nem vagyok haj­landó, én harcolni akarok, nem ilyen az adminisztrációs" mun­kát végezni. De rám paran­csolt, s megbízott a nyomda védelmével, így maradhatott meg a Frommerem és a két gránát, meg Misinél a gép­pisztoly. A többit át kellett adnunk más harcoló csoport­nak. Most aztán szorongattam a pisztolyomat. Éreztem, hogy nem várhatunk tovább, a többi katona bármelyik pil­lanatban visszajöhet a nyila­sokkal. Figyeltem Misit. Egyszer csak intett, hogy futás, ő állt legközelebb a lép­csőhöz, s felrohant az utcára. Én is követtem volna, de a házmester elém ugrott és tor­­kaszakadtából ordított: — Fogják meg, fogják meg. — Elő a pisztolyt, egy golyó bele a hasába. Egy golyó a kato­nába. Csak a felszabadulás után tudtam meg, hogy a ház­mester belehalt a lövésbe. A katona a csuklójába kapott egyet, ahogyan a­ géppisztolyt tartotta. .. Megmenekülésemet, amint később mesélték, való­színűleg ennek a katonának köszönhettem, mert­ rettenete­sen megijedt, kiáltozni kez­dett, s a másik katona vele volt egy ideig elfoglalva. Több ilyen apró körülmény segítette elő a menekülése­met. Amikor az utcára értem, egy katona jött velem szem­be. Rálőttem. Először, az ar­comba nézett, aztán pisztolyt tartó kezemre. Felvillant ar­cán a felismerés és elvágó­dott. Valószínűleg a földre ve­tette magát. Eltaláltam-e, vagy nem, ma már nem tudnám megmondani. Vannak ilyen részletek, amik csodálatoskép­pen­ megmaradnak az ember agyában. De ne higgyétek, hogy mindenre ilyen, részlete­sen emlékszem. Ködbe borul majdnem minden. Nem tudom, hogy hideg volt-e, vagy esett a hó, sü­tött-e a nap, kozán volt, reg­gel, vagy már délelőtt. Csak egyes momentumokra emlék­szem nagyon élesen. Amikor a katonát lelőttem, körülnéztem. Misit kerestem, de sehol nem láttam. A leg­közelebbi sarok felé rohan­tam. Hogy is hívják azt a rö­vid kis utcát, amelyik össze­köti a Rákóczi utat a Nép­színház utcával, nem jut eszembe, ott, a volt Technoló­gia háta mögött. Na, mindegy, tudjátok, hogy melyik utcára gondolok. Közben elhajítot­tam a kalapomat, inkább csak ösztönösen, anélkül, hogy számbavettem volna tettem esetleges következményét. Pe­dig utánagondolva, ennek kö­szönhettem később az élete­met. A pisztolyt zsebrevág­­tam. Amint elértem az utca­sarkot, egy pillanat alatt, ugyancsak teljesen ösztönösen, sétálásra váltottam át a roha­nást. S ez volt a szerencsém. Szinte andalogva sétáltam a Népszínház utca felé. A sarok előtt — emlékezhettek — egy szálloda volt. Előtte német egyenruhás magyar katonák állták őrt. Tőlem kérdezget­ték, mi történt és kit kell el­fogni. Ártatlan képpel néztem rájuk, s tehetetlenül széttár­tam a kezemet, mint aki sem­mit sem tud. Csattogó bakancsokkal ak­kor rohant el mellettem a másik katona, aki a pincében sértetlen maradt. Legalábbis azt hiszem, hogy ő volt az, mert a nagy idegizgalomban nem jegyeztem meg korábban az arcát. Amint elrohant mel­lettem, rám nézett, de kalap nélkül, úgy látszik, nem is­mert rám. A Népszínház utcá­nál tétován körülnézett, de addigra én is odaértem, s mire észbekaphatott volna, elve­gyültem a tömeg közé. A Nép­színház utcában ugyanis ép­pen barikádot építettek, le­hajtották a környező házakból a lakókat, nagy volt a sürgés­­forgás, a tolongás. Ez is sze­rencse volt. Elsodródtam a­­ Német utcáig, befordultam. Éppen jött egy légitámadás. Be egy kapu alá. Aztán sza­bad volt az út. A történet szempontjából talán már nem is fontos, hogy még aznap, razziákat kerülgetve, kijutot­tam a Határ útra Panniék­hoz. Misi és Pista sorsáról csak a szovjet csapatok bejövetele után értesültem. Füstöt lelőt­ték. Ott halt meg a Népszín­ház utca sarkán. Misi szeren­csésen eljutott a Népszínház utcáig, de onnan tovább ment s a tábori csendőrök, elfogták. Egy darabig jött velük, vissza­felé a Körút irányába, amerre kísérték, aztán egy alkalmas­nak vélt pillanatban elszaladt tőlük. Utánalőttek, s négy go­lyó találta el a fejét. Bevit­ték a Rókusba, megmentet­ték. Nem sikerült kideríteni, hogyan került oda. Valószínű­leg az a légitámadás mentette meg, ami engem a Német ut­cában ért. A tábori csendőrök is szétszaladhattak a repülő­gépek zajára, s valaki, vagy valakik bevitték Misit a kór­házba. — Szóval, ez történt — só­hajtott Sanyi. — Megpróbál­tam úgy elmondani,­ ahogyan történt. Bátorság volt? Meg­vallom nektek, én egész idő alatt rettenetesen féltem. De nem volt idő akkor gondolko­dásra. Az ember azt tenné, amit a pillanatnyi életösztöne diktált. Vagy jól csinálta, vagy nem. Ha nem, tudjátok mihez kellett bátorság, így utólag meggondolva? Amit akkor egyikünk sem becsült semmi­re, amit akkor nem tartottunk igazi harci cselekedetnek, ami­től mind szerettünk volna megszabadulni cserébe a fegy­veres harc lehetőségéért — röpcsit nyomni, lapot nyomni. A megszokott, hétköznapi munka kedvéért, ami nem kö­vetelt látványos, hősiességet, s naponta leküzdeni a félelmü­n- t­eket. Bebújni sötétedéskor a nyomdába, megvárni, amíg reggel felébred a ház s az utca, s elnyomja a gépek za­ját, és akkor dolgosad, szedni, beemelni a formát a gépbe, nyomtatni, hajtogatni. Akkor az nekünk nem is számított. De így utólag... — s reked­ten krákogott egy­et —, az volt tatén s az igazi bátorság. Somorjai József: Az igazi bátorság SZÍNHÁZAK MAI MŰSOR.4 Állami Operaház: Bor­isz Godu­­nov (E­lmér­et 5.) (7) — Erkel Szín­ház: Pillangókisasszony (Bérlet-Szür­et — Felemelt helyárak) (7) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház: A két Bolyai (7) — Vígszínház: já­ték a kastélyban (7) — Madách Színház: A vágy villamosa (7) — Madách Színház Kamaraszínháza: Az elveszett paradicsom (7); Tíz kiló arany (Kispest, Vörös Csil­lag Kultúrház) (fél 7) — Petőfi Szín­ház (a Magyar Színházban, Iza­bella tér): A hét pofon (7) — Jókai Színház: Bűn és bűnhődés (MüM-bérlet) (d-u. fél 3); Géni 1933 (7) — József Attila Színház: Kollegák (7) — Fővárosi Operett­színház: Budai kaland (7) — Iro­dalmi Színpad: így írunk mi! f Bérletszünet­ (7) — Vidám Szín­pad: Bohózat album (fél 8) — Kis Színpad: Jaj a mama (du. fél 4 és este 7) — Állami Bábszínház: A három kismalac (du. 5) — Tar­ka Színpad: őfelsége a sztár ffél 8) — Kamara Varieté: Nem az én aszfaltom! (du. 6 és este fél 9) — Jégszínház: Papakacotik­­taxi (Magyar Jégrevü) (7). ­Rólu litt JU FEHÉR HETEK január 21-ig Hímzett nagypárna 95,— Ft 4 részes hímzett garm 465,— Ft Tülkrös paplanlepedő, fehér és lax színben 180,— Ft Sima és kockás (pannónia zefíri dunyhahuzatok 188,— Ft-tól 226,— Ft-ig Sima és kockás (pannónia zefír) nagypárna-huzatok 58,— Ft-tól 65,— Ft-ig Fenti ágyneműk nagy választékban kaphatók az alábbi RÖLTEX-boltokban: 46. sz. Tanács krt. 18. 93. sz., József krt. 14. 60. sz. Mártírok útja 40. 14. sz. Petőfi S. u. 10. 16. sz. Tavasz u. 13. -Magar Kemt *7 MOH tp­ jelenti . 83 Színes szovjet fém 14 éven alul nem ajánlott SS , a SZIV. labirintusa Szélesvásznú csehszlovák filmdráma Főszerepben: MARIE VASOVA JANA BREJCHOVA Csak a moziban látható, a TV nem közvetíti . Francia film Széles változatban is Csak 18 éven felülieknek DR: A Balázs Béla Stúdió új dokumentumfilmje JÖN! JÖN! Két magyar fiú kalandjai Egyiptomban Színes magyar—egyiptomi fam Széles változatban is

Next