Magyar Nemzet, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
A RÁDIÓ MELLETT Ármány és szerelemszikus darabok közé tartozik, mely ma is mindig biztos kasszasiker. Hallgatom a rádióváltozatot — rádiójátéknak kissé hosszú, de mégsem hoszszadalmas, mert Schiller mindvégig “bírja szusszal” — és újra meg újra lenyűgöz, pedig olvastam, nem is egyszer, láttam, nem is egyszer, szenvedélyes ereje, drámai szépsége mindig új csodákat tartogat. A harmadik fiatalkori dráma ez, de az elsőszülött Haramiák fiatalos svungja itt már emberismerettel, pompás karakterrajzzal gazdagodik, a költői elragadtatást költők tudatosság emeli még magasabbra, a formátlan lázadást konkrét társadalom-kép, konkrét politikai támadás váltja fel az abszolutizmus ellen. A néző — vagy hallgató —, egész értelmi és érzelmi skáláját megmozgatja, nem hagy nyugodni, felzaklat és mozgósít, a remekművek kifogyhatatlan erőtartalékaival. Vas István fordítása modern és korhű, intellektuális és szenvedélyes, lendületes és gondosan ötvözött egyszerre, tökéletesen tolmácsolja az eredetit. A Rádiószínház előadását Varga Géza rendezte. A legtöbb és a legegyszerűbb, azait mondhatunk: elhitető szuggesztivitással teremtette meg a schollieri világot a mikrofon felőtt. Tiszta, átgondolt felépítés, a rendezői ökonómián belül a szenvedélyek romantikus áradása és hőfoka és nagy gonddal kidolgozott karakterek drámai feszülése jellemezte az előadást. A két fiatal, Ferdinánd és Lujza, Latinovits Zoltán és Demján Edit. Latinovits alakításában líra és férfias erő, az érzelmek gyengéd tisztasága és a kemény meg nem alkuvás kettősségében forrott ki a végső lázadás — Dómján Edit pedig hasonló ellentétek, lányos líra és asszonyos elszántság, ellágyuló tisztaság és roppant emberi nekifeszülés összjátékában formálta meg Lujza alakját, s ez az egymásra “rímelő" két színészi alakítás izgalmas összjátékot teremtett. Von Walter: Básti Lajos. Kitűnő jellemkép: elegáns szörnyeteg, nagyúri törpe, félelmetes elméjű ostoba — hibátlan, komplex alakítás. Bánki Zsuzsa Lady Milfordjában a belső motívumok gazdag árnyalatait, a lélek felfelvillanó rejtett fényeit csodáltuk. Horkai János — , Wurm —, ennek a figurának a minden porcikáját átélte. Ki- tűnő volt Kemény László ka-arakter-alakítása, Kovács Ká-r roly és Ladomerszky Margit] pedig a Miller-házaspár kettűsében nyújtott élményt a hallgatónak. Körös-parti randevú | Hó 3 pon át minden héten jelent-]kezett a rádió A felvégtől az alvégig című műsorával. A műsor a falusi fiatalok gondjaival foglalkozott: sokrétű,] bonyolult probléma, egy új] életforma születésének kezde-tén. S visszhangja, a jelek szerint, nem csekély. Száján] jazz és százan jelentkeztek a műsor nyomán, mint levelezők, tanácsot kértek, javasoltak — s ez a nagy társadalmi visszhang, ez a mozgásba hozott aktivitás ismét felhívja a figyelmet a rádió fontos szerepére és felelősségére. Mindez egyúttal kritikája is e sorozatnak: a nagy visszhang bizonyítja, hogy a műsor gazdái jól dolgoztak. A sorozatzáró szarvasi találkozó, ahová a legjobb levelezőket meghívták, a békési színházban megtartott nyilvános műsor, nem nyújtott többet, mint az ilyen műsorok általában... " A hangulatos r-KfP°rt s port — ritkaság. Éppen ezért örültem, amikor a napokban egy riportra nyitottam ki a rádiót, s ez a riport nemcsak tudósított valamiről, hanem friss, eleven atmoszférája is volt. Igaz, Tomkai Juditnak a Vendégváró készülődés témaválasztásában könnyebb dolga is volt, hiszen a megnyíló Vidám Parkba látogatott s ebből hangulatos anyagot csinálni nem boszorkányság. Mégis, milyen jó ötlet volt például a régi kikiáltót megszólaltatni. Kellemes húsz percet töltöttünk a készülék mellett. " Oszladozóban a tév-jazz hit, hogy a jazz amolyan “dekadens, nyugati téboly”. Ma már a jazzt a század zenéjének szerves részeként kell tekintenünk. Ezért jó és hasznos, hogy újabban a rádió is külön programokkal kedveskedik — a tánczenén kívül, pontosabban a műfajnak megfelelően attól függetlenül — ilyen igényű hallgatóinak. Így például a Könnyűzenei híradó keretében megszólaló jazz-történeti sorozat, melyről írtunk már, vagy a Jazz kedvelőinek című műsorok. De még több adásra lenne szükség, melyekben az igényes jazzt folyamatosan megismerhetik a hallgatók És ha már a jazzről került szó, hadd mondjam el: a napokban megütötte a fülemet egy tánczeneszám. A szövege valahogy így szólt: “Nem kell a tenger és nem kell a kékség, kárpótol érte, ha szól a jazz* — és még sok minden nem kell, eskü, írás és vallomás, mert reggel, délben, este szól a , jazz. Nem vagyok slágerszöveg-purifikátor, de az említett szöveg nemcsak bárgyú, hanem éppen a jazznek árt a legjobban. Görgey Gábor HÓVIHAR Színes csehszlovák film Bemutató: április 4 Az ablakmosó Mészöly Miklós drámája a Miskolci Nemzeti Színházban VITATHATATLANUL MODERN darab »Az ablakmosó, Mészöly Miklós drámája, olyannyira, hogy az egyik legmodernebb francia drámaíró, Ionesco kézjegyét is némiképpen magán viseli. S a téma is sokat átvesz a mai nyugati életérzésből, a magányosság, a magunk világába való bezárkózás problematikájából. Ahogyan ezt a dráma szereplője mondja: “Mi ketten vagyunk egy kicsi világegyetem.” Jelképekkel, néha könnyen, de nem ritkánnehezen feloldható szimbólumokkal ható darab ez, ahol a címszereplő ablakmosótól a színészig és a házmesterig mindenki nagyon tágan értelmezhető általános típust képvisel. A fiatal házaspár zárt világába modern Luciferként betörő ablakmosó is ilyen jelkép: a szerelmet és a meghitt emberi világot akarja hazug “tisztasággal” bepiszkítani. Ilyenformán ez a fény, az ablakmosó törlőrongya csak sötétséget hozhat. Az ifjú férj színészi pályája is jelkép: öt éve nem kap szerepet, mert csak önmagát hajlandó adni, és ez az alakítás nem kell senkinek. Feleségét azzal rettenti meg, hogy “szakállas gyermeket” hordoz méhében. “Biceg-biceg a csöppség, nem érzed? Mintha szuronyok hegyén lépkedne .. .* — mondja. Eddig a feloldható és megérthető szimbólumok, amelyeket többé-kevésbé egyformán értelmezhetünk. S az ablakmosó érkezése után felhangzó induló is világosan utal a militarizmusra, a háborúra, aminthogy ezt jelzi az ifjú férj feltartott két keze is. Ezeknek a drámai jelzéseknek kidolgozása, e döbbenetesen erőteljes színpadi hatásoknak modern drámai formába öntése míves írói munka eredménye, költői tett. Ám a továbbiakban sok olyan jelképpel találkozunk, amelyeken azért töprengünk hosszasan, mert a megfejtésben a szerző nem siet segítségünkre. Emiatt már az is összekuszálódik bennünk, amit eddig megfejtettünk. Amíg az ablakmosó cinkos, sima mosollyal betör a meleg családi fészekbe, és hatására az ifjú férj előtt már az atomháború rémképei jelennek meg, világos az írói szándék. Zavarba csak akkor jövünk, amikor az ablakmosó a dráma vége felé ezt mondja: “Ebben a kabátban különben is ellenállhatatlan vagyok. Ajó úristen tudja, miért. Pedig nincs a hajtókája mögött semmi.* Minek kellene lenni a hajtóka mögött? Meg azt is mondja: “Az én közreműködésemnek vége ... Különben is én csak egy egyszerű beosztott vagyok.” Kinek a beosztottja? A háborúé, a fasizmusé, egy állami erőszakszervé, vagy mindegyiké? A TEHETSÉGES SZERZŐ bizonyos kérdéseket és történelmi időszakokat összekever, vagy legalábbis nem igyekszik egyértelműen szétválasztani. Emiatt kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy egyenlőségjelet tesz nem egynemű politikai, gazdasági rendszerek közé, és ezzel már vitatkoznunk kell. S ekkor már arra is rájövünk, hogy az ablakmosó látszólagos tértől, időtől, társadalmi formáktól való elvonatkoztatása egy-egy ponton nagyon konkréttá válik. Az egyik szereplő újságpapírt talál a földön. Olvasni kezdi, és a zavaros szöveg — egymáshoz nem tartozó alanyok, állítmányok, tárgyak és jelzők furcsa, groteszk összeillesztése — egyegy ponton sajátságos értelmet kap. Így például ennek a látszólag értelmetlen mondatnak is van értelme: “szoros kapcsolatijan Marcus Aurelius megállapításával, miszerint nehéz eldönteni, mikor öltek meg több embert, vajon előbb, hogy győzzenek, vagy utóbb, mivel már győztek, erről nyilatkozott az érsek is, s a kongresszus leszögezte .. .* stb. Mészöly Miklós tehát csak negatíve konkretizál, amikor valamit tagad és elítél. Akkor azonban, amidőn pozitívan kellene valamit állítania, felfedni például, hogy kik ellen és kikért fog össze az ifjú férj és feleség, miért vállal újból “szerepet* a “színész*, s kikkel szemben lesz bátor a befejezésben, már nagyon elvonttá válik a darab. Kár, mert így félreértésekre, belemagyarázásokra ad alkalmat. A darab általános humanizmusát erősíti néhány szép, magvas gondolat, ám összhatását gyengíti némi utánérzés és egy-két közhely. Olyanok, mint *a szemeteskocsi eldübörög az ablak alatt*, »el kell veszítselek, hogy újra megtaláljalak* stb. Helyenként a szubjektív idealista és egzisztencialista filozófia magvát is fellelhetjük a drámában; a külső erőszak szembeállítása a tiszta belső világgal és a szubjektummal például félreérthetetlenül erre utal. “AZ ABLAKMOSÓK ALAPVETŐ FOGYATÉKOSSÁGAI, kétértelmű jelképei ellenére sem volt kár előadnia a művet a Miskolci Nemzeti Színháznak ebben a kísérleti formában. A darab modern hangvétele, sok érdekes dramaturgiai megoldása jó lehetőséget ad korszerű játékstílus kialakítására, a sablontól eltérő szerepek megformálására. Ruttkai Ottó nem teljesen a megírt darabot rendezte meg, és ez a dráma javára vált. Ruttkai egyértelműbbé tette a dráma tendenciáit, külön hangsúlyt adott fontos mondatoknak, világnézetileg pontosabban értelmezett bizonyos gondolatokat. Rendezésében így válik az ablakmosó elvont és sejtelmes figurájából az atomháború veszélyét is hordozó jelkép és ezzel jobban összekapcsolja a színpadot a közönség mindennapi problémáival. A zenei és zörej effektusok használata sok mindent kiemel, hangsúlyoz, és ez a fajta rendezői eljárás a korszerű színház felé mutat. Ebben a rendező segítségére siet Hollósy Egon érdekes, újszerű kísérőzenéje is, melyet Vrana József hatásos ütőhangszer-szólói jól egészítenek ki. Pákozdy János alakítja az ablakmosót, és a szereplők közül ő érti meg legjobban feladatát. A sima modor mögött leselkedő veszélyt a legegyszerűbben, minden hatásvadászó külsőség nélkül érzékelteti, pantomimikus mozgása, arcának kifejező ereje komoly tehetségről, s a szerep elfogadható értelmezéséről tanúskodik. A többiek: Kun Magda, Árvai Ágnes, Csiszér András és Somló Ferenc általánosságban eleget tesznek szerepeik követelményének, de nem játszanak mindig azonos hullámhosszon. Bizonyos interferenciát észlelünk játékukban, Csiszér András és Somló Ferenc drámai erejű monológjaira például a két női szereplő nem pontosan reagál ennek a modern hangvételű drámának a stílusában. “Az ablakmosós érdekes, helyenként szuggesztív hatású darab. Kísérleti bemutatójának tanulságai remélhetőleg mind a szerző, mind a színház és a közönség számára hasznosnak bizonyulnak. Gábor István Bródy Lili: ANYANYELV 2. A heti három óra háromshillinges jövedelme felvillanyozott. Elérkezettnek láttam az időt, hogy én is mestert keressek s addigi hallgatásomat feladva, gyakoroljam magam az angol nyelvben. Tóm erre nem vállalkozott s magam se nagyon szorgalmaztam; alapos, a nyelvtant jól értő nyelvtanárt akartam, aki úgy megtanít angolul, hogy ne érezzem a magyar felirat hiányát, ha valakivel beszélek. Választásom Jonnyra esett, akit Zsófi ajánlott. Zsófi gyerekek mellett volt, több éve élt már akkor Angliában s jól ismerte Jonnyt, aki egy barátnőjének udvarolt. Jonny szomorú volt és sovány, mosolya nyugtalan, munkája alapos, lelkiismeretes. Reggelenként jött, kedden, csütörtökön és szombaton, s elvitte azt a három shillinget, amit hétfőn, szerdán és pénteken Tornáknál kerestem. Óra elején átnyújtotta a legépelt anyagot, amit otthon előkészített a tanuláshoz s óra végén összefoglalta a tanultakat. Az anyag az angol ábécé volt, fonetikai rejtjelek bőséges kommentárjaival minden egyes betű, illetve hang mellett, mert szemben Tom angyali felületességével, Jonny a dolgok gyökeréig hatolt s azok mellett a maga szerény határozottságával, de meglehetősen izgatottan kitartott. Engem kissé Raszkolnyikovra emlékeztetett, amit meg is mondtam neki, hogy mégis társalogjunk egy kicsit. Nagyon szerettem volna társalogni; ez az ige mindig különösen vonzott. A magam nyelvén sohasem társalogtam, legfeljebb beszéltem. Társalogni, úgy éreztem, csak idegen nyelven lehet. Jonny zavartan mosolygott. — Régen olvastam Tolsztojt — mondotta elhárítóan. — Nem emlékszem. — Nem Tolsztoj — mondtam. Én is zavarban voltam. — Dosztojevszkij. — Ó, persze, Dosztojevszkij — mormolta nyugtalanul s fejét elfordította, pontosan úgy, mint Raszkolnyikov, amikor a zsebórát átadva körülnéz az idegen lakásban s egy pillanatra elkapja valami gyötrelmes előérzet — persze, csakhát... Talán folytassuk inkább ... S felvont szemöldökkel már rábökött egy betűre a telegépelt papírlapon és gyakoroltatni kezdte velem. Bárhogy szerettem volna társalogni, az ábécéből nem engedett, s így fel kellett adnom a társalgás szép ábrándját; tapasztalatom Tómmal az ü hang kiejtése terén arra tanított, hogy ha a más szemében meglátom az ü-t, lássam meg a magaméban is a th-t. A társalgást pótlandó felvetettem, hogy talán olvassuk együtt Shelley-t; igyekeztem megértetni, hogy én is költőből tanítok magyarul s ily módon szép eredményeket érek el, de Jonny hajthatatlan maradt s míg az ábécé hangjait el nem mondtam hibátlanul, egy tapodtat sem ment tovább. Még arra az engedményre sem volt hajlandó, hogy az egyes hangokat a szavak enyhítő ostyájában gyakoroljuk. Nem, előbb a tömény ábécével kellett végeznünk. Belenyugodtam s azzal vigasztaltam magam, hogy úgy látszik, ez az ára az alapos, rendszeres nyelvtanulásnak. Jonny fáradhatatlanul gyakoroltatta velem az egyes hangokat, ha néha elkeseredésemben mégis kitörtem, elnémult és kibámult az utcára, ahol egy verklis a Lambeth Walk-ot játszotta, az esztendő kísérő dallamát. Jonny szomorúnak látszott, mint akit megint meggyőztek a tények arról, hogy lehetetlen alapos és türelmes munkát várni ezektől a felületes idegenektől, akik rögtön fejest akarnak ugrani az angol nyelv végtelen vizeibe. Egy napsütéses reggelen különös változást vettem észre rajta. Nyugtalan mosolya felengedett, tekintete megtisztult, tartása kiegyenedesett. Szilárd hangon jelentette be, hogy legközelebb már áttérünk az első leckére, tegnap már kidolgozta otthon s a következő órára elhozza. Mélyen a szemembe nézett. — Én is így tanultam meg angolul — mondotta s arcát boldog fény öntötte el, mint Raszkolnyikovét az utolsó oldalakon. — Hogyan? — kérdeztem riadtan. — Maga nem angol? — Nem, kérem. — Nagyot lélegzett. — Én német vagyok, thüringiai. Ott is így tanultunk angolul, az ábécével kezdtük. Lidre gondoltam és Tom osztályhelyzetére. — Gyerekkorában vagy később? — kérdeztem szorongva. Jonny elpirult. — Később — mondta s elnézett az ablak felé, a kéményekre és a háztetőkre, s míg odalenn az utcán a verklis rákezdte a Lambeth Walk-ot, hozzátette: — Jóval később. De nem sokkal Hindenburg megválasztása után. Az a derengés, amit Tornáknál éreztem először, megint jelentkezett, bizonytalan körvonalaival. Mindketten elhallgattunk, csak a Lambeth Walk forgott a levegőben, körbe-körbe, hozzátapadva a verklis kézmozdulatához. — Angolt és férfifehérneműszabást — törte meg a csendet Jonny halkan, gyorsan, tárgyilagosan. — Rokonaink élnek Ausztráliában s azt írták, hogy véleményük szerint az angol nyelv mellett valami gyakorlati szakmát is tudnom kell. Mint férfifehérneműkészítő viszonylag könnyen tudok majd elhelyezkedni Sidneyben. Nővérem elsajátította a gyöngyfűzést. Apám ... as such ... — mondta s még valamit mondott, de azt már nem értettem. Hogyan is értettem volna mindent? Csak szavakat értettem, a mondatok szövete elúszott a fülem mellett. Hiszen mi társalgunk! Végre társalgunk! Én kérdeztem és ő felelt, most majd talán ő is kérdezni fog és én is felelhetek. Ez már társalgás — conversations Chat! Talk! S a Lambeth Walk verklin forgó dallamának szédületében már hallottam is az első társalgási kérdést. — S ön miért hagyta el hazáját — kérdezte Jonny. — Én a fenyegető fasizmus miatt hagytam el hazámat — feleltem könnyedén, az álmukban repülők könnyű szárnycsapásait érezve lelkemben. Én beszéltem és ő értette. Sajka újra szóra nyílt: — S mily szakmát készül elsajátítani? — kérdezte. — Úgy értem, milyen gyakorlati szakmát? Az angol nyelv leírása, bármily magas fokon is, szerintem kevés. 15 beszélt és én értettem. Minden idegem izzott a gyönyörűségtől, a társalgás nem akadt meg, folytathatjuk a csevegést. Ő ért engem, én értem őt. Ha részlegesen is, de értjük egymást. — Saját szakmámat óhajtom folytatni — felettem. — Az újságírást és írást. — Ő — mondotta Jonny. — Angol nyelven óhajtja folytatni a saját szakmáját? — Of course — feleltem a társalgástól megrészegülten —, s miért ne? — kérdeztem támadón. — Ha már elsajátítottam a nyelvet, ennek nincs akadálya, úgy vélem, ön talán nem véli úgy? Forgott, forgott a Lambeth Walk odalenn. — Én pesszimista vagyok — jelentette ki Jonny —, I am a pessimist. Mindenre. Az egészre. Arra is, hogy valaki más nyelven tudjon írni, mint az anyanyelvén. A férfifehérnemű az férfifehérnemű mindenütt. A gyöngyfűzés is gyöngyfűzés itt is, ott is. De az írás iS váratlanul Heinét kezdte szavalni: »Ich liebe alleine Die Kleine, die Feine, die Reine, die Eine .. .* A verkli elhallgatott. Hallgattunk mi is. Aztán Jonny felém fordult s megint mélyen a szemembe nézett: — Most nem fog tanulni nálam tovább? — kérdezte. — Most nem — mondtam, mély tekintetét szomorúan viszonozva —, egyelőre nem, de az Jonny. Noha jól eltársalogtunk, az az érzésem, hogy nekem született angol kell... érti? Mi ketten, az a gyanúm, a közeljövőben már inkább csak beszélgetni fogunk. De erre már nem került sor. Jonny elmerült az időkben. (2) .Keid, 1983. április 1. NAPLÓ 17. A negyedik magyar rövidfilm-szemle április 8-án kezdődik, s a díjakért mintegy 70 rövidfilm és több mint száz híradó vetélkedik majd. Az ünnepélyes eredményhirdetést április 21-én a Duna-moziban tartják, s a tervek szerint a tv-ben még ezen a napon bemutatják a legjobbnak ítélt televízió-filmeket. Az Arts című hetilap munkatársa felkereste az 1962-ben először nyilvánosság elé lépett ötven francia regényírót és összesítette válaszaikat. Ezek szerint a kezdő francia regényírók átlagos életkora 20—48 év, egyikük sem él irodalomból, legtöbbjük tanár. Nagymértékben hatott rájuk Flaubert, Camus és Sartre, legkevésbé Balzac és Stendhal. Legjobban lelkesednek Joyce, Proust, Faulknet, Kafka és Celine iránt. KJ Orosz nyelvű szép kiejtési és társalgási versenyt rendez a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a KISZ-szel karöltve a középiskolák negyedik osztályos tanulói számára. A verseny három fordulóból áll, az első az iskolákban zajlott le februárban. Az országos döntő április 5-én lesz a Magyar- Szovjet Barátság Házában. Megjelent a Kortárs áprilisi száma. 1964. október 4-én lesz száz esztendeje, hogy Madách Imre meghalt. Az évfordulóra Csesztvén rendbehozzák a Madách-család egykori kúriáját. A centenárium alkalmából a csehszlovákiai múzeumokkal közös kiállítást rendeznek Csesztvén. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Tosca (L-bérlet 8.) (?) — Erkel Színház: Sába királynője (Kerner-bérlet 8. és Kis Erkel-bérlet II. 4.) (7) — Nemzeti Színház: Csongor és Tünde (7) — Ódry Színpad (a Katona József Színház előadása): Az utazás (fél 8) — Vígszínház: Barátom Harvey (B-bérlet 5.) (7) — Madách Színház: A vágy villamosa (7) — Madách Kamara Színház: Változnak az idők (7) — Petőfi Színház (a Magyar Színházban, Izabella tér): Irma, te édes (7) — Jókai Színház: Kálóik Marci (7) — József Attila Színház: Kollégák (7) — Fővárosi Operettszínház: A mosoly országa (7) — Vidám- és Kis Színpad: Nincs előadás — Állami Bábszínház: A bűvös tűzszerszám (de ló); Világszépe (du. 3) — Fővárosi •Nagycirkusz: Tavaszi műsor (7) — Kamara Varieté: Különleges vidám lap (du. 6 és este fél 9) — Jégszinház: Paprikacocktail (7) — Bartók-terem: Az ezernevű lány (du. 3) — Zeneakadémia: A Mami Hangversenyzenekar. Vezényel: Perencsik (Tavaszi bérleti) (fél 8).