Magyar Nemzet, 1964. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-07 / 4. szám
Kedd, 1984. Január 1. Városrendezés és társadalom Milyen lakások kellenek Budapestnek? A Lt n i»il A e *mennyi lakás , fcell Buda- [ pestnek?« — amelyre legutóbb I igyekeztünk választ találni — természetesen szorosan összefügg az építendő lakások mé- I rétével, minőségével, jellegé-i vel és azzal a talán még bonyolultabb másik kérdéssel, hogy egyáltalán milyen lakásokra lesz szüksége a jövő Budapestjének. Mindez nemcsak érdekli, hanem érinti is a mát, mert a lakások még mindig viszonylag hosszú évtizedekre épülnek és mentői inkább vesszük számításba az élet és a társadalom bekövetkező változásait, annál lassabban avulnak majd el. Arról nem is szólva, hogy a lakásépítés, a mind nagyobb számú új lakás is mennyire befolyásolja e változásokat. Elméleti vita sok folyt már erről, néha egészen merész, egyesek szerint végletes véleményeket is kavarva, jóval kevésbé zavarva azonban a gyakorlat állóvizét. Még a kísérletezés céljából életrehívott óbudai lakótelep is jobbára a jelennel — ha ugyan nem a múlttal — kísérletezett, ahelyett, hogy több fantáziával legalább részben már a jövő lakását vette volna célba. E néhány cikk szűkre szabott keretei persze nem ragadhatják meg e probléma valamennyi oldalát és minden dimenzióját, csupán azokat, amelyek talán a leginkább foglalkoztatják a közvéleményt és amelyekhez legutóbb már idézett tanulmányában Győri László építész is érdekes, részben új adalékokkal szolgál. A szobák száma is nem az egyik leggyakrabban vitatott probléma. A második ötéves terv időszakában épülő lakások megoszlása — 43 százalék egyszobás, 55 százalék kettő-, illetőleg két és fél szobás és 2 százalék háromszobás — e tekintetben még igazán nem biztató, miután a szükséglet zöme, mint legutóbb jeleztük, legkevesebb két lakóhelyiséget kíván. Mégsem hunyhatunk szemet, afölött, hogy már ez is haladás, hiszen 1950-ben — 43 négyzetméter átlagos lakásméret mellett — 70 százalékban épültek egyszobás lakások, és még az 1958. évi építési programban is 60 százalékra rúgott az egyszobás lakások hányada. Ha megvalósulnak azok az elképzelések, amelyekben — a harmadik ötéves terv vonatkozásában — már csupán 10 százalék egyszobás lakás szerepel, akkor fordulat következik be, mert ez már megfelel a ténylegesen várható igényeknek. Ugyanakkor előtérbe kerül — vagy húsz százalék erejéig — a másfélszobás és ezen túlmenően általában az a lakástípus, amelyben egy nagyobb méretű, az egész családot szolgáló nappali mellett, több »félszoba« helyezkedik el. Ezekben lesz a szülők, a gyermekek, vagy más családtagok különválasztott hálóhelye, ahol ki-ki a többiektől nem zavartatva pihenhet, tanulhat, dolgozhat, élheti a maga életét. A népszaporodásra ez a már ma kirajzolódó és valószínűleg elég általánossá váló típus — Győri megjegyzése szerint — talán ösztönzőbben hat majd, mint ahogy a demográfusok azt ma számítják. Ez persze nem szükségszerűen elsőrendű és semmiképpen sem kizárólagos feltétele a népességnövekedésnek. Abban azonban nyilvávalóan sok az igazság, hogy a fővárosban mindinkább uralkodóvá váló mai, nagyvárosi életforma — a nők gyorsan növekvő foglalkoztatottsága, esti iskolák, továbbképzés, erős művelődési, szórakozási hajlam stb. — és agyermeknevelés korszerű igényei között, egyszobás lakásban, meglehetősen erős az ellentét! Ezért különösen figyelemre méltó, hogy 1966-tól — a tíz és húsz százaléknyi egy, illetőleg másfél szobás mellett — már mintegy 27 százalékban egyszoba plusz két félszobás, továbbá 18 százalék kétszobás lakás építését veszik számításba a tervezők. A fennmaradó 25 százalék pedig az öt és hat férőhelyes lakások között osztanék meg. A jelenlegi 48 négyzetméter átlagterület ugyanakkor 53, a több félszobás típusoknál pedig 56 négyzetméterre növekednék. Ez az irányzat tagadhatatlanul növeli az egy lakásra, de csökkenti az egy személyre jutó építési költségeket. Viszont lényegesen vonzóbb, korszerűbb, tehát "időállóbb" lakásokat ígér. Ám a kérdést tanulmányozó építész, miközben lándzsát tör az említett tendencia mellett, egyben érthető kételyének is hangot ad: vajon egyértelműen a gyermekekkel való együttélésnek és elkülönülésnek ebbe az irányába fejlődik-e gyermeknevelésünk? Nem alakul-e ki olyasfajta, igény és kielégítésére valamilyen intézmény, amely több és más, mint a mai napközi otthon, de helyileg és érzelmileg közelebb áll a szülőkhöz, a családhoz, mint az úgynevezett nevelőintézet. Ez a szőkébb lakókörzetben, kívánságra éjszakára is vagy akár egész hétre, befogadná a gyermeket. Természetesen a szükséges pedagógusi felügyelettel és megfelelő felszereléssel. Az ilyenfajta »internátusi« megoldás felé hajló családok lakásigényei így megint csak másképpen alakulnának, amit szintén helyes lenne tanulmányozni. És ez csupán egyetlen variáns a sok közül. A konyha is voltált már. Volt idő, amikor esküdtek az asszonyok a nagy, tágas konyhára és ez az időszak belenyúlt azokba az évekbe is, amikor a család — a legszebb lakásban is — a konyhába vonult étkezni. Megszületett az "étkezőkonyha" és a "lakókonyha", majd a konyha mellé telepített étkezőfülke és ma már vagy ötféle konyha van ►►forgalomba nő. Bebizonyosodott, hogy a célszerű beépített bútorokkal ellátott, kisebb konyha alkalmasabb mai feladatának ellátására a hagyományos konyhahodályoknál. Ez a helyzet ma. De az étkezési, háztartási szokások viszonylag gyorsan változnak. Fejlődik a vendéglátóipar, mind többen dolgoznak a nők közül is, tehát többen vesznek részt a közétkeztetésben, kevesebb idő, s energia jut a hagyományos háztartás vitelére, fenntartására és közben új közétkeztetési formák is kialakulnak. Ki tudja, hogy az élelmiszeripar korszerűsödésével, a félkész- és készételek tökéletesedésével és általános elterjedésével, s a konyhatechnika megváltozásával mivé lesz az egykori, vagy akár a mai sütés-főzés? De a funkció bonható, bár a lakás megformálásában kétségtelenül ez a kiindulópont. Az új építési technika, a lakások alapterületének racionális tervei és az építés gyártássá formálódása előnyben részesítik például azokat a belső elhelyezésű konyhákat, amelyekről a konzervatív kritika sokáig hallani sem akart. Nem állítjuk, hogy ennek a megoldásnak minden hátrányát kiküszöbölték már, még kevésbé, hogy ez az egyedül célravezető. De ez is félreérthetetlenül mutatja, hogy egyrészről és főképpen a társadalmi szükséglet, a lakás látnivalóan változó hivatása, másrészről a technika alakító hatása olyan tények, amelyek előtt a mai lakás éppen úgy nem állhat meg valamiféle csökönyös változatlanságban, mint ahogy a történelem semmilyen lakása sem élte túl az idők viharait, még »csendes« változásait sem. Balog János Magyar Nemzet Búcsú a Határcsárdától Ahogy a villamos Kispest felé döcög, az Üllői út zúzmarás fái közt, a takaros kertes házak sötét árnyékokként maradoznak el, belesüppedve a sötétszürke ködbe. Néha új épületek fehér falai bukkannak elő, de tovább zötykölődve a kisvárosi hangulat újra meg újra visszatér, végig az úton. Aztán kiér az ember egy kis térre, a lüktető forgalomba. A benzinkút mellett olajfoltos a hó, bal kéz felé egyszerre váratlanul szembetűnik egy öreg-öreg épület. Alacsonyan, hosszan lapul a földre, havas tetejű kőfallal körülvéve. A falaiból feketére marsult kövek kandikálnak ki, szűk ablakait félkör ívben vörös téglák kerítik, a sarkán súlyos kőtömb áll a földben. SZ. LŐRINCZ, 1738. A kövön túl fehérségbe dermedt erdősáv sima fatörzsei. — Micsoda vénség — gondolja az ember — éppen ide illik. — Ide, a város végére. Rózsa Sándor, Bosár Imre tanyája A híres Határ-csárda hajdan a maroknyi főváros előretolt bástyája volt, az utasok menedéke, a forró, poros utak áhítozott pihenője, ahová a vásárra térő gazdák mentek be bort inni és elfeledkezni az út nehézségeiről, veszélyeiről. Hírneves csárda a pesti országút szélén. A város először körülfolyta, magába olvasztotta, megöregítette, most pedig kiveti magából. A Határ-csárda felett kimondták az ítéletet: lebontás lesz a sorsa hamarosan. Pedig ilyen történelemmel nem sok épület dicsekedhet. Az 1600-as évek végén vagy az 1700-as évek legelején épülhetett beszálló kocsmának, az akkor még vad és elhagyatott vidéken. A főváros — rápillantva egy korabeli térképre — kis foltnak látszik csupán, határaitól a Határ-csárda igen messze esik, a térkép erre sík vidéket és rengeteg tavat jelez. Az országút szélén akkor hatalmas, lombos fák nőttek, az út porosan, vagy fekete, mély sártengerként kanyargott, amelyben a szekerek számtalanszor megrekedtek, kis ezüstös víztükrök csillantak elő lépten-nyomon, a homokos, szétgyalulta vidéken a tavak mentén hatalmas nádasok ringtak. Az erre vadászó urak menedéket találtak a kocsma falai közt, lovaikat is ellátták és ha úgy adódott, védekezni is tudtak innen. Mert a vidék kitűnő betyártanya volt, a vadvizek zöld rengetegeiben megbújtak a szegénylegények; a csárdában néha Rózsa Sándor is tanyát ütött, némelyik "egzecíroztató" körútján. Bogár Imre, a másik betyár-híresség törzsvendégnek számított itt legényeivel együtt; az életét is itt fejezte be. 1872-ben gróf Ráday Gedeon pandúrjai a csárda mellett húzódó erdőben fogták el alva és mindjárt, helyben fel is akasztották. Hosszú lenne a három évszázad dúsan ömlő anyagát tovább mondani, mert ehhez könyvet kéne írni. 1848 rebellisei 1869-ben megkezdődtek a parcellázások ezen a vidéken. Akkor Szentlőrinc-puszta volt a neve. Német, tót, magyar iparosok települtek ide — az első pecséten a két oroszlán alatt szerszámok láthatók és dátum: 1871. A kisközség akkori német neve: Colonie-Klein-Pest, Kispest. Az idegen nyelvű lakók is erősen negyvennyolcas, rebellis emberek voltak — amikor egy újságíró német nyelvű lapot akart indítani a számukra, a lapot csúfosan megbuktatták. A kis település súlyos gondokkal küszködött akkor: az erősen vizenyős vidéken esőzések idején gyakran roggyantak össze a vályogházak. A falu bírái nemigen törődtek semmivel, inkább a maguk pecsenyéjét sütögették. És itt bukkan fel a Határ-csárda másik legendás lakója, a »Darázs-» című lap szerkesztője és tulajdonosa, a fullánkos tollú Seper Kajetán. A furcsa nevű újságíró vad kirohanásaiban tombolva támadta a kispesti »vezető réteget", a nemtörődömséget, minden cikke vitriolba mártott tollal íródott. Működésének "eredményeképpen" megbilincselve toloncolták ki Kispestről. A Határ-csárda már nem tartozott Kispesthez, a bosszút lihegő Seper pedig ide költözött és sokáig itt folytatta újságírói tevékenységét. Esténként pedig kiállt a csárda rozoga kapujába és az út másik felén megjelenő Ács László kispesti bíróval közölte a nézeteit, ordítva, egészen az elkékülésig. A csárdát akkor már Kollár István bérelte a fővárostól. A család 1893-ban költözött ide, tizenhárom gyerekük volt. A csárda 1950-ig működött, utolsó tulajdonosa Kollár Bözsi néni, még ma is él, ott lakik az öreg falak közt, hét másik családdal együtt, így mondták: várják a lebontást, készülnek a költözésre, más lakást kapnak valamennyien. Hetven évig lakott tehát a Kollár-család ebben az épületben, az idős aszszony ott is született. Illegális munkástalálkozók Hatalmas, fehér, négyszögletes falusi udvar, a közepén furcsa alakú kőoszlop. A legrégibb darabja a csárdának. Most a villanydrót tartóvasa áll a tetején. Az alacsony házon egymás után sorakoznak a lakásajtók és a pici, sötéten csillogó ablakok. A második ajtó elé lépek. Repedezett, hajdan zöldre festett faoszlopok, mintás bádogeresz, a folyosó futónövényeinek fagyott szálai leheletfinom tűkristály bundába öltöztek. De az ajtó zárva van. Gyerünk a másik ajtóhoz. — Kollár néni elköltözött — mondta az asszony, aki ajtót nyitott. — Két hete már, hogy elköltözött. A lakás lehetetlenül kicsi és zsúfolt. Mozdulni se lehet. — Mi is megyünk nemsokára — folytatta az asszony — mindenki elmegy innen ... Csak álltunk. — Kollár Bözsi néni az Árpád út 4. szám alatt lakik — mondta végül. Az Árpád utcai lakásban Bözsi néni ágyban fekszik, fáj a lába. Hetven év körül jár, de a haja teljesen sötét, a beszéde is szapora, élénk. — Végigsírtam a villamost, míg eljöttünk — mondta. — Hiába, hetven év, meg annyi, annyi sok emlék ... Születésemtől ott éltem. — Ahányszor csak arra megyek, gondolátban üdvözlöm a falakat. Nem mindegy az embernek, hogy hol töltötte az életét. Ebben az épületben mindig történt valami. A nagy vásárok idején hajnalig zengett a cigányzene az ivókban, harsogott a jókedv a jól sikerült vásár örömére. A harmincas években illegális munkástalálka-gyülésező hely volt: külváros, kies fekvés, kevés a rendőr. Ostrom alatt az utolsó német ütegek innen tüzeltek, az udvar tele volt lőszeres kőcsukás. Rettegtünk, hogy az egész épület velünk együtt megsemmisül. Néha még reménykedtem, hogy esetleg restaurálták, de erre most már nincs remény. A bontócsákányok nemsokára beleszaggatnak a háromszáz éves falakba. Végleges ez a döntés? Baróti Szabolcs Az év első termelőszövetkezeti zárszámadása Kiváló eredménnyel zárták az 1963-as esztendőt Kisbéren Hétfőn tartotta 14. zárszámadó közgyűlését — az országban az idén elsőként — a kisbéri Virágzó Termelőszövetkezet. A közgyűlésen részt vett Nemeslaki Tivadar, a Komárom megyei pártbizottság első titkára, az MSZMP Központi Bizottságának tagja is. A kisbériek zárszámadását nagy érdeklődés előzte meg megyeszerte. A múlt évben — amint erről a zárszámadó közgyűlésen Hodek József, a tsz Kossuth-díjas elnöke beszámolt — bebizonyították, hogy a szilárd gazdasági alappal rendelkező, jól gazdálkodó termelőszövetkezet eredményeit csak befolyásolhatja, de nem határozhatja meg az időjárás. Bár kalászosokból kevesebbet termeltek a tervezettnél, a magasfokú gépesítéssel, a korszerű módszerek alkalmazásával túlszárnyalták a megyei, sőt az országos átlagot is. Az előző évinél 600 ezer forinttal több, összesen 4 800 000 forint értékű árutadtak el az államnak. A munkaegység értéke semmivel sem maradt alatta az 1962. évinek, sőt, az akkori 20 ezer forintról 21 ezer forintra emelkedett egy-egy tag átlagos évi keresete. HÓLÉ ! Először 1962 novemberében ázott be a November 7. tér 4. számú ház egyik harmadik emeleti lakása. Azután márciusig egyre gyakrabban. Elromlott ugyanis a ház lefolyócsatornája, havazáskor teletömödött, majd amikor olvadt, a mennyezeten keresztül a lakásba vezette a vizet. Márciusban megígérte a Házkezelőség, hogy még a nyáron kicserélik a lefolyót. Októberben végre kicserélték. A munkáért — a Házkezelőség vezetője szerint — 100 000 forintot fizettek ki az Első Bádogos és Szerelő Kft-nek. Ennek ellenére december 28-án ismét "zuhanyozhatott" a lakó a minden eddiginél nagyobb mennyiségben lezúdult hólében. A lakó értesítette a 8-as számú Házkezelőség egyik technikusát: "Engem nem érdekel a dolog — mondta kurtán a technikus —, akár fegyelmi elé is állíthatnak." — Meddig ömlik még a lakásba a hólé? — szegezte a kérdést ezután a lakó a Házkezelőség vezetőjének. — Amíg hó lesz, meg olvadás. Télen nem javíthatjuk meg a csatornát, rendelkezés van erre. — Megnyugtató. Legalább előre tudjuk, mikor ázunk be. Időben kitehetjük a lavórokat ... — Annyit megtehetünk, hogy letakarítjuk a havat a tetőről. Csak egy telefonjukba kerül és künn vagyunk. A Házkezelőség valóban lekotortatta a havat, egyben megígérte, hogy felszólítja az Első Bádogos Ksz-t, lásson hozzá azonnal a garanciális javításhoz. Január másodikáig semmi nem történt az ügyben. Csütörtökön a ksz elnöke ígéretet tett a lakónak: »Kivizsgálom a dolgot, csak ne értesítse a sajtót". Ugyanezen a napon a Házkezelőség végre feladta azt az ajánlott levelet, amelyben a lefolyó megjavítására kérték fel az Első Bádogos Ksz-t. Pénteken megnézték a tetőt és a lakást a ksz emberei. »Hát csakugyan beázott* — állapították meg és elmentek azzal, hogy szombaton újra kijönnek. A Házkezelőség egyik technikusa ugyanezen a napon megvizsgálta a lefolyócsatornát. Kiderült, hogy túrálva szerelték fel, 15 centiméteres lejtéssel. Ezért folyt a lakásba a hóló. Szombaton ismét kiszáltak a helyszínre az Első Bádogos Ksz munkásai, felolvasztották a jeget, s megtalálták azokat a repedéseket, amelyek — szerintük — az állandó beázást okozták. Ugyanakkor megállapították, hogy a lefolyót szabályosan szerelték fel. Nem lehetett volna mindezt előbb? V. L. j© NEMZETKÖZI AUTÓSBÁL A GELLÉRT nagyszálló ÖSSZES TERMEIBEN 1964. január 25-én. Rendező: MAGYAR AUTÓKLUB Jegyek — egyben számozott asztalhely-jegyek — a Magyar Autóklubban kaphatók s Határidő előtt elkészül Salgótarján sajtókombinátja Tízmillió forint beruházással múlt év tavaszán kezdtek hozzá Salgótarjánban az új nyomdaipari és sajtókombinát építéséhez. Az új intézményt a Tanácsköztársaság tér dél - nyugati peremén építik. Az új év első napjaiban fontos állomáshoz érkezett az építés: négy hónappal az eredetileg tervezett határidő előtt tető alá került a nyomda csarnoka és a különálló két emeletes sajtószékház is, így még a tavaszon teljes egészében átadják rendeltetésének Salgótarján korszerű sajtókombinátját (Bp., VI. Nagymező u. 20. Báliroda. Telefon: 122—849. Meghívó igénylés ugyanitt) FEHÉR HETEK A RÖLTEX SZAKÜZLETEIBEN! MINDENFAJTA ÁGYNEMŰBEN NAGY VÁLASZTÉK! Garnitúra (2 nagypárna, 1 kispárna, 1 paplanlepedő) 416.— Ft-tól 465.— Ft-ig színes pettyes, virágos és csíkos mintával