Magyar Nemzet, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
Vasárnap, 1964. március 1. A Hazafias Népfront múltjából PETŐFI ÉTJÓ A Hazafias Népfront, történelmi előzményeit nem a régmúlt századokban kell keresni, hanem a harmincas évek második felében, amikor a kommunisták vezetésével aktivizálódni kezdtek a fasizmus ellen lassan gyülekező erők. A Kommunisták Magyarországi Pártja igen gyorsan reagált a Komintern VII. kongresszusának határozataira s — a kezdeti hibák leküzdése után — azonnal akcióba lépett a munkásegység megvalósításáért, a széles, fasisztaellenes egységfront megszervezéséért. Azokból a munkákból, melyek ennek az időszaknak a történetével foglalkoznak — elsősorban Kállai Gyulának a magyar függetlenségi mozgalomról írt művéből — az tűnik ki, hogy a munkásegység a szociáldemokrata párt jobboldali vezetői politikája következtében “fent" nem valósulhatott meg, csak »lent«, a szervezetekben tudott szép eredményt felmutatni s az egységfront ügye is lassan fejlődött, kis léptekben haladt előre. Ennek oka — mint Kállai Gyula kifejti — leginkább abban rejlett, hogy az ellenzéki pártok hosszú ideig a mindenkori kormány járszalagján haladtak, legalitásukat féltették az illegalitásban küzdő kommunista párttal való kapcsolatuktól és csak a tizenkettedik órában szánták rá magukat a közös akciókra. Az egységfront kialakulását az a tény is gátolta az ellenzék passzivitása mellett, hogy széles tömegek nem látták világosan Magyarország helyzetét egészen addig, míg az ország megszállása be nem következett. “Magyarország még akkor is az alkotmányosság és parlamentarizmus országának, a rend és fegyelem szigetének látszott, amikor sorsunk intézésében már a legcsekélyebb szavunk sem volt" — írja találóan erről az említett munka. A kíméletlen rendőri üldözés s számos más akadály ellenére a kommunisták munkája, új irányvonala lassanként utat tört. Először a szociáldemokrata párt baloldalával sikerült közeledést létrehozni, ugyanekkor már az ifjúsági mozgalmat is szoros kapcsok fűzték a kommunistákhoz. Noha a kommunisták sokszor éles vitákat folytattak a Márciusi Frontba tömörült írókkal, ezek egy része is fokozatosan közelebb került a népfrontpolitikához, a fasisztaellenes összefogáshoz. De később más rétegek között is eredményes volt a harci toborzó; a Nemzeti Parasztpárt és lapja, a Szabad Szó a parasztsághoz vitte el a németellenes függetlenségi harc programját. A Parasztszövetség földműves tagozatán keresztül a kisgazdapárti parasztokhoz, a Kisgazdapárt polgári tagozatán keresztül a polgárság egyes köreihez jutottak el a kommunista pártnak az egységfront kialakítását sürgető felhívásai. Ha lassan is, szélesedett a kör, érlelődtek az összefogás feltételei. A függetlenségi mozgalom a dolgok természetéből kifolyóan akkor kezdett nagyobb iramban fejlődni, mikor a fasiszta hatalmak a világra zúdították a második világháborút, s különösen azután, hogy Németország azon az emlékezetes júniusi hajnalon megtámadta a Szovjetuniót. A Bárdossy-kormány minden megelőző rezsimnél készségesebben szolgálta ki a németeket, mindennel, amire csak szükségük volt: “emberanyaggal", nyersanyaggal, mezőgazdasági és ipari termékekkel. Mindez egyre szélesebb körök szemét nyitotta fel a “magyar —német kapcsolatok" természetét illetően. Ezért volt nagy hatása annak, hogy a KMP Központi Bizottsága 1941. szeptember 1-i határozatában kimondotta: “Minthogy a németek önkényuralma Magyarországon az összes néprétegek legfőbb veszedelmévé nőtt és a szovjetellenes háborúnak a megszüntetése a nemzet egyetemének érdeke, a kommunista párt Központi Bizottsága elhatározta, hogy minden munkáját és akcióját a jelenleg döntő, fő feladat alá rendeli, úgymint: Magyarország felszabadítása a német imperializmus igája alól, a német hadsereg eltávolítása az országból, a Szovjetunió elleni indokolhatatlan háború megszüntetése. A kommunista pártnak ezen legfontosabb alapvető politikai célok megvalósítása érdekében együtt kell működnie mindazon néposztályokkal és körökkel, amelyek szintén felismerték azokat, a veszélyeket, amelyeket a német fennhatóság és a háború folytatása a magyar nemzet számára jelent és mindazokkal, amelyek hajlandók a fenti célok megvalósítása érdekében harcolni, azok pártállására való tekintet nélkül.« S a magyar ellenállásnak ez a riadója nem hangzott el hiába. Hosszú sora következett utána a háború ellen, a demokráciáért és függetlenségért indított akcióknak. Október 6-án este ifjúmunkások Budapesten, a Batthyány-szobor előtt néma tüntetést rendeztek. »Kéthárom percig csendben álltak a szobor előtt, a szobrot megkoszorúzták, majd szétoszlottak" — írja a rendőri jelentés. De ez még csak a kezdet volt. November 1-én a budapesti munkás-, paraszt- és egyetemi ifjúság megkoszorúzta Kossuth és Táncsics síremlékét. Az ünnepségen ott voltak a munkásság vezetői, a népi írók: “Kossuth sírjánál már több ezer főnyi közönség állt levett kalappal, némán" — számol be a Szabad Szó a koszorúzásról. A Vigadó épületében december 13-án Petőfi-estet rendeztek. Neves művészek léptek fel az esten: Major Tamás, Ascher Oszkár, Gobbi Hilda, Horváth Ferenc szavalt, Hont Ferenc rendezésében. Ebből az előadásból nőtt ki az “Egy ezredévi szenvedés" és a “Hazádnak rendületlenül" sorozat. A széles körű nemzeti öszszefogás jegyében jelenik meg a Népszava híres karácsonyi száma. Bajcsy-Zsilinszky Endre, Balogh Edgár, Benedek Marcell, Dési Huber István, Darvas József, Földes Ferenc, Földes Mihály, Gosztonyi Lajos, Horváth Béla, Jordáky Lajos, Kállai Gyula, Kovács Imre, Kasztos András, Markos György, Miliók Sándor, Mód Aladár, Móricz Zsigmond, Révész Mihály, Szabó István, Szabó Zoltán, Szekfű Gyula, Szakasits Árpád, Takács József, Várnai Dániel írtak a lapba, s már ez a névsor is mutatta, hogy a Népszava szerkesztőségében dolgozó kommunisták és balodali szociáldemokraták az értelmiség milyen széles köreinek képviselőit tudták mozgósítani a szabadság és függetlenség érdekében. A Magyarság “tébolyult írásoknak" nevezi a lap cikkeit, de — mint Szakasits Árpád később megírta — a Népszava százszámra kapta a leveleket: “büszkeség, bátorság, reménység és öröm érzett bennük". 1942. február elsején jelent meg a KMP lapjának, a Szabad Népnek első száma Schönherz Zoltán vezércikkében magával ragadó erővel jut kifejezésre a magyar kommunisták hitvallása a népfront gondolata mellett. S március elején megjelenik a Népszavában, a Magyar Nemzetben és a Független Magyarországban az ellenállási mozgalom új szervezete, a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívása, formailag a “Kallódó 48-as ereklyék összegyűjtésére", lényegében azért, hogy — mint a felhívás mondja — “Álljanak sorainkba mindazok, akik tisztán érzik magukban a történelmi hagyományt és hiszik, hogy e nagyszerű örökség ápolása és elmélyítése fontos nemzeti feladat ... Várjuk a nemzeti eszmékhez és a történelmi hagyományokhoz ragaszkodó társadalom megmozdulását." S a felhívás alatt a nevek: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Baráti Huszár Aladár, Bernáth Aurél, Darvas József, Illyés Gyula, Joó Tibor, Kállai Gyula, Kárpáti Aurél, Katona János, Katona Jenő, Krenner Miklós, Mihályfi Ernő, Nagy István, Ortutay Gyula, Parragi György, Pátzay Pál, Raics István, Somogyi Miklós, Szakasits Árpád, Szőnyi István, Veres Péter és még mások. Néhány nap múlva megjelent a “Petőfi útján” című füzet, s ezrek viselték kabátjukon Pátzay Pál Petőfi-jelvényét. A Történelmi Emlékbizottság elhatározta március 15-e csfflaQijai Qtemzei rablárak méltó megünneplését, Petőfi és Kossuth szobrának megkoszorúzását. S noha a szociáldemokrata vezetőség most is visszariadt a tüntetéstől, mikor a Petőfi-szobor előtt Katona János és Somogyi Miklós a munkásság, Bajcsy-Zsilinszky Endre a parasztság, Bernáth Aurél az értelmiség nevében megkoszorúzta a szobrot, az ezrekre menő tömeg, kommunisták és szociáldemokraták, munkások, fiatalok, értelmiségiek viharos erejű tüntetésbe kezdtek. Végig a Duna-parton zúgott a kiáltás: Le a háborúval! Vesszen Hitler! Különbékét! Munkásegységet! Munkás—paraszt szövetséget! Független, szabad, demokratikus Magyarország! Szovjet—magyar barátság! A magyar népfrontmozgalom krónikájában a márciusi nagy tüntetés után fekete napok, fekete hónapok következtek. Kállay Miklós kormánya, Keresztes-Fischer rendőrsége. Szombathelyi vallatói a népfrontmozgalom magjára, vezető erejére, a kommunistákra támadtak. Három hónapon át folytak a tömeges letartóztatások, mintegy 600 kommunista került az Andrássy-laktanya, a Margit körúti fogház kínzókamráiba. Itt halt meg Rózsa Ferenc, Rezi Károly és valamivel később Schönherz Zoltán is. De hiába volt minden, az ellenállás tüze újra fellobogott. Famlényi Ervin Ferenczy Béni rajza Magyar Nemzet A ló, a történelem és az egzisztencializmus “A ló meghozta az ember elszakadását a földtől, szabad teret, szabadságot adott, új, magasabb fokú harci technikát, egyfajta uralkodást, hatalomérzést hozott, ami a ló megszelídítésével és megzabolázásával, a lovas és a hódító bátorságával, az állat szépségei iránti érzékkel függ össze." Ez a mondat Karl Jasperstől, a vezető német egzisztencialista filozófustól származik és bizonyos leegyszerűsítéssel azt akarja jelenteni, hogy a történelem alakulását nagymértékben meghatározta a ló munkába állítása. Ha az egzisztencializmusnak a történelemről alkotott felfogása csupán a ló megjelenésével állna kapcsolatban, akkor nem kellene sok szót vesztegetni erre, hiszen Jaspers véleményéből az adódna, hogy az étkező villának feltalálása és annak III. Henrik francia király által történt első használata (1577), egyenlő szinten szerepel a gőzgép megépítésével, vagy az elektromos és atomenergia gazdasági felhasználásával. Az egzisztencializmus azonban nem ezért terjedt el széles körben. Népszerűségét és hatását mindenekelőtt problémaköre magyarázza. Kutatásainak középpontjába ugyanis az embert, az egyént ténylegesen foglalkoztató kérdéseket állít, mint amilyen az ember sorsa, az élet értelme, az egyén felelőssége, a választás, a döntés szabadsága s általában az a törekvés, hogy valamilyen magyarázatot adjon a szerinte “ellenséges világban vergődő, magányos embernek", aki voltaképpen “önmagára, reménytelen múlandó létezésére összpontosítja figyelmét". Az ideológiák harcában a polgári filozófia három fő vonalon támadja a dialektikus és történelmi materializmust, éspedig az irracionalizmus oldaláról, ennek lándzsahegye az egzisztencializmus, a fizikai idealizmus oldaláról és végül a fideizmus síkján, amelynek korszerű alakja a skolasztika modernizálása, a neotomizmus. Már az itt felemlített “izmusokból" is látható, hogy korunk emberének mennyire szükséges a szellemi végezettség, mert a világnézet materialista alapjait ezek az izmusok minden oldalról igyekeznek alámosni. Igen hasznos tehát a Kossuth Könyvkiadónak a “Korunk világnézeti kérdéseiével foglalkozó sorozata. Az eddig megjelent kis könyvek közül kettő nem véletlenül foglalkozik éppen az egzisztencializmussal, kettő pedig a természettudomány legújabb eredményei által felvetett filozófiai problémákkal. E tekintetben különös érdeklődésre tarthat számot M. Csalin “A pesszimizmus filozófiája' című könyve, valamint Roger Garaudy Jean Paul Sartreval folytatott vitája. A magyar értelmiség egyre növekvő érdeklődéssel fordul az eszmei problémák felé, aminek oka, hogy az utóbbi években nagy lendületet vett a marxista filozófiai, szociológiai, közgazdasági kutatás. Amíg korábban az értelmiségnek meg kellett elégednie a dialektikus és történelmi materializmus bizonyos leegyszerűsített formuláinak ismeretével és ismételgetésével, addig most a marxista filozófusok, szociológusok, közgazdászok szenvedélyesen vitatnak minden új jelenséget és széles körű kutatásokat folytatnak minden olyan területen, ahol a korábbi tétlenség következtében elmaradás mutatkozik. Ez a megnőtt és tovább növekvő érdeklődés megmozgatta az értelmiség szélesebb rétegeit is. A világnézeti problémák iránt érdeklődők eligazítást keresnek a különféle "izmusok" bozótosában és mélyreható elemzéseket várnak napjaink polgári irányzatairól. A magyar közvélemény nem egy egzisztencialista jelenséggel találkozik ma is és e filozófiai irányzat álláspontját az ember szorongásáról, félelméről, a szabadság és a választás lehetőségéről, az egyén és a társadalom viszonyáról már sok tanulmány elemezte és bírálta. Kevesebb figyelemben részesült az egzisztencializmus történetfelfogása. Igaz, az egzisztencialisták közül e problémával részletesebben csak Kari Jaspers foglalkozott “A történelem eredete és célja című munkájában. Amikor ugyanis az egzisztencializmus tagadja az időkategóriát, mint objektív realitást és valóságos időnek csak az egyén születése és halála közti szakaszt tartja, kifejezetten történelemellenes álláspontra helyezkedik. Mivel szerintük e szakasz előtt semmi és e szakasz után ugyancsak a semmi áll, a történelem tanulmányozása teljesen értelmetlen. Jaspers mégis, érezve, hogy a tömegek ezt a “történelemmagyarázatot" nehezen fogadják el, elmélyedt a történelmi folyamat elemzésébe, és felállította a maga konstruálta történelmi periodizációt is. Szerinte a történelem négy részre osztható. 1. A prometheusi kor (a nyelv kialakulása, a szerszámok keletkezése, a tűzfelhasználás). Ez a szakasz az őskortól az i. e. III. évezredig tart, minek során az ember emberré vált. 2. Az ókori nagy kultúrák korszaka (i. e. III. évezredtől i. e. 800-ig). 3. A központi időszak, amelynek során az ember szellemileg teljesen kibontakozott (ez egészen a XX. századig tart). 4. A tudományos-technikai kor, amelyben jelenleg élünk. Már ebből a periodizációból is világosan következik, hogy a történelmi folyamat kiindulópontjául a szellemi alapelvet veszi és elsikkad nála az osztálytársadalom. Ennek a történelmi beosztásnak célja a társadalmigazdasági alakulatok törvényszerű változásának elködösítése és annak megcáfolása, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba forradalmi úton megy át a társadalom. Nem kevésbé elfogadhatatlan az egzisztencialisták tanítása a történelem céljáról. Jaspers szerint a társadalmi fejlődést nem törvények irányítják. Káosz és ösztönös erő uralkodik a történelemben, s az emberiség az egyik zűrzavarból a másikba, az egyik katasztrófából a másikba halad. Tagadja a fejlődést, »maga az emberi lét, az ember étosza, jósága és bölcsessége nem halad előre" — állapítja meg. Kiütközik az egzisztencialista történetfelfogásból az a reménytelenség is, hogy az ember nem képes megérteni a múltat, ennek következtében nem ismerheti meg a társadalom mai állapotát sem. Mégis valamilyen magyarázatot próbál adni a történelmi folyamat lényegére, így visszatér Nietzschéhez és azt állítja, hogy a történelemben a döntő szerep a vezető személyiségeké, az elité. “A történelem az egyes emberek állandó előremozgása, akik hívják a többieket, hogy kövessék őket. Aki ezt meghallja és megérti, belép a mozgásba.« A dolgozó tömegek lebecsülése azonban nemcsak itt jelentkezik. “Úgy tűnik — írja —, hogy egy roppant súly újra meg újra megbénít minden fellendülést. A tömegek hatalmas ereje a maga átlagtulajdonságaival megfojt mindent, ami nem felel meg neki." A politikusok számára pedig Macchiavelli tanítását ajánlja, midőn azt mondja: “Morális új reálpolitikusok számára nem létezik. A kívánt cél elérésére tehát bármilyen eszköz alkalmazható. A “szellemi arisztokrácia” arra hivatott,hogy különféle eszközök alkalmazásával engedelmességben tartsa a dolgozó népet. A társadalmat végső fokon ,,parancsotokra“ és „parancsvégrehajtókra“ osztja. Az egzisztencializmus úgy lép fel a világban, mintha a jelenségek legmodernebb filozófiai értelmezését adná, valójában viszont egyetlen új problémát sem vet fel, még kevésbé old meg. Mégis, napjainkban a polgári ideológia egyik fő formája. Elméleti megalapozást akar nyújtani a szélsőséges individualizmusnak és egoizmusnak. Nem véletlen, hogy Jaspers azoknak az ideológusoknak a sorába tartozik, akik a hidegháború fenntartása mellett foglalnak állást. Az amerikaiak külön könyvet szenteltek neki “A huszadik század nagy filozófusai a sorozatban, amelyet Rockefeller költségén adtak ki. Az egzisztencializmus, mint a korlátlan szabadság hirdetője lép fel és a szabadság problematikáját rendszerének középpontjába helyezi. Az egyént éppen a szabadság nevében oldja fel minden erkölcsi kötöttség alól. Az ember felszabadításában, mint látható, fontos szerepet juttat a lónak. Csakhogy ez a nemes és derék állat náluk trójai falóvá változik. A szabadság címkéjével az elnyomást csempészi be az emberi társadalomba. Pethő Tibor Dolgozó emberek között Képzőművészeti kiállítás készül Képzőművészeti életünk nagyszabású tavaszi seregszemléjére készülnek az Ernst Múzeumban. Az idén negyedik alkalommal rendezi meg a Dolgozó emberek között című kiállítást a Magyar Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészek Szakszervezete és a Műcsarnok. Az Ernst Múzeumban készülő országos kiállítás anyagát az eddiginél jóval több műalkotásból állították össze. 1958-ban az első kiállításon mindössze harminc mű szerepelt, a mostani tárlatra háromszáz művész küldte be munkáit. A kiválogatott anyag: 120 festmény és grafika, 60 szobor, kisplasztika és érem bemutatására az Ernst Múzeum valamennyi termét igénybe veszik. A tárlat, amelyet Rifly Valéria művészettörténész rendez, május 9-én nyílik meg, s előreláthatólag június elejéig tart nyitva. A kiállítást ezután több vidéki városban, művelődési házban is bemutatják. A milánói Scala Mozart Varázsfuvolájának új bemutatására készül Az opera rendezésére Ingmar Bergmant kérték fel. A világhírű svéd rendező elvállalta a megbízást. ÜGETOVERSENY vasárnap du. 2 órakor Tavaszi handicap 9 Három kiállítást rendez az idén a Magyar Tudományos Akadémia. .A Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatja a tudomány és a termelés szoros kapcsolatát és a tavaly elért fontosabb kutatási eredményeket. Kiállít az Akadémia az Országos Mezőgazdasági Kiállításon, valamint Varsóban is, ahol a Tudomány és Kultúra palotájában megnyíló tárlat az Akadémia szervezetét, intézeteinek hálózatát és az egyes tudományágakban elért eredményeket mutatja be.