Magyar Nemzet, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-02 / 127. szám

2 Mikojan Japánt Alláni mérlegei • Eredményes látogatás, jobb megértés, de a békeszerződés megkötésével még várni kell Moszkvából jelenti a TASZSZ. Anasztasz Mikojan vasárnap a moszkvai televízióban beszá­molt a szovjet parlamenti kül­döttség Japánban tett látoga­tásáról. Kijelentette, hogy a küldöttség látogatása eredmé­nyes volt és előmozdította a két ország egymáshoz való kö­zeledését. Mikojan nyilatkozatában fel­hívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években megválto­zott a hangulat Japánban. A japán nép békét akar — mondotta. — Ez pedig azt je­lenti, hogy barátságban sze­retne élni szomszédjával, a Szovjetunióval. A kormány­­szintű tárgyalásokon — mu­tatott rá Mikojan — a ko­rábbinál jobb megértés ural­kodott és jelentős haladást ér­tünk el. Mikojan Ikeda mi­niszterelnökkel folytatott meg­beszéléseiből kiemelte a béke­szerződés, a közvetlen légijá­rat, valamint a föld alatti atomrobbantások betiltásának kérdését. A békeszerződés kérdésének megoldása nem bizonyult le­hetségesnek. A japán kormány meg szeretné kapni a Kurilli­­szigetcsoport két szigetét, amelyek Szovjet-Kamcsatka közlekedési kapui. Mikojan an­nak a véleményének adott ki­fejezést, hogy türelemre van szükség, és meg kell várni azt az időt, amíg a békeszerző­déssel kapcsolatos ellentétek elsimulnak. De addig is — mondotta — fejleszteni kell az érintkezést és a barátságot, mert ez meggyorsítja a béke­­szerződés aláírását. Mikojan közölte, hogy meg­vitatták a Tokió—Moszkva közvetlen légijárat kérdését. Megegyeztek egy ideiglenes megállapodásban, de a japán félnek az az óhaja, hogy a végleges megállapodás értel­mében japán repülőgépek Szibéria fölött repülhessenek.­­ Mikojan kijelentette, hogy a Szovjetunió még senkinek sem adott engedélyt Szibérii átrepülésére. Elvileg beleegye­zett ugyan, de ennek megva­lósítása csak akkor lesz le­hetséges, ha megérnek rá a feltételek. Mikojan a továbbiakban el­mondotta, hogy a japán keres­kedőkkel folytatott beszélge­tésekből ítélve, Japán üzleti körei fejleszteni óhajtják a szovjet—japán kereskedelmet és a tudományos-műszaki együttműködést. A japán üz­leti körök álláspontjának ilyen módosulását Mikojan fontosnak és értékesnek ne­vezte. Ulb­richt körúton a Szovjetunióban Az első állomás Szverdlovszk Szverdlovszkból jelenti a TASZSZ. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtaná­csának elnöke feleségével, va­lamint kíséretének tagjaival hétfőn látogatást tett az ~Ord­­zsonikidze*­ — nehézgépgyártó üzemben. Walter Ulbricht és kíséreté­nek tagjai megtekintették az üzemet, elbeszélgettek a mun­kásokkal és a mérnökökkel, majd részt vettek az üzem udvarán, rendezett szovjet— német barátsági gyűlésen, amelyen Andrej Kirilenko és Walter Ulbricht mondott be­szédet. Kirilenko beszédében hang­súlyozta, hogy a szovjet em­berek örülnek azoknak a si­kereknek, amelyeket az NDK dolgozói elérnek a szocializ­mus építésében. Az NDK­­— mondotta —, Európa egyik legfejlettebb ipari állama. Walter Ulbricht rámutatott, hogy az NDK és a Szovjet­unió népeit közös nagy célok és közös nagy eszmények egye­sítik, majd kijelentette: »közö­­sek a barátaink, közösek az ellenségeink is«. A nyugatné­met imperialisták és milita­risták revansista politikája is­mét fenyegeti a bék­ét, nehe­zíti Európában és az egész vi­lágon a feszültség enyhülését, akadályozza a különböző tár­sadalmi rendszerű államok békés együttélése elveinek to­vábbi megszilárdulását. »A béke érdekében normá­lis kapcsolatokat kell terem­teni a két német állam között — folytatta Ulbricht. — Csak így lehet biztosítani közöttük a békés együttélést. Meggyő­ződésünk, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok hatékony támogatása mellett sikerül majd elérni a kapcso­latok normalizálását és a két német állam teljes egyenjogú­ságának elismerését. Befejezé­sül hangsúlyozta: A tudomány és a technika jelenlegi fej­lettsége olyan színvonalat ért el, hogy ha a KGST-n belül nem valósítanánk meg a to­vábbi szakosítást és a munka­­megosztást, az lefékezné gaz­dasági fejlődésüket. A német vendégek Szverd­­lovszkon kívül ellátogatnak Novoszibirszkbe, Irkutszkba, Omszkba, valamint Nyugat- és Kelet-Szibéria más gazda­sági és kulturális központjai­ba. Tito elnök Finnországban Belgrádból jelenti a Tan­­jug. Joszip Broz Tito jugo­szláv elnök hétfőn reggel 8 órakor feleségével együtt hat­napos látogatásra Finnország­ba indult. Tito Urho Kekko­­nen finn elnök meghívására utazott Helsinkibe. Az elnök elutazása előtt nyilatkozott finn újságírók­nak. Nyilatkozatában rámuta­tott arra, hogy a világhelyzet ma jobb, mint két évvel ez­előtt volt, de még mindig nem kielégítő. Ma is vannak megoldatlan problémák a Tá­vol- és Közép-Keleten, Malay­siával kapcsolatban, Ciprus szigetén. Adenben pedig rend­kívül feszült a helyzet — hangoztatta befejezésül Tito elnök. Tito elnök útban Finnország felé, átrepült hazánk felett, és táviratban üdvözölte Dobi Istvánt és Kádár Jánost. Péter János Asszuánban Kairóból jelenti az MTI. Péter János, hazánk külügy­minisztere látogatást tett dr. Mahmoud Fawzinál, az EAK miniszterelnök-helyettesénél, valamint Mahmoud Riad kül­ügyminiszternél. Péter János a miniszterelnök-helyettessel és a külügyminiszterrel szívélyes légkörben megbeszélést foly­tatott. A külügyminiszter hétfőn Asszuánba utazott, hogy meg­tekintse a gát építkezéseit. A felperzselt föld taktikája Adenben Londonból jelenti az MTI. Az Adenből érkező jelentések beismerik, hogy a nagy anya­gi és számbeli túlerővel tá­madó brit csapatoknak a fegyverek erejével sem sike­rült megtörniük a Radfan hegység sziklái közöt védeke­ző arab felkelők ellenállását. A harcok színhelyéről küldött laptudósítások — ezúttal elő­ször —, nyíltan bevallják, hogy az angol hadvezetés most a »felperzselt föld« tak­tikájának alkalmazásával pró­bálja kiéheztetni az apró he­gyi falvakban élő lakosságot. A Sunday Telegraph külön­­tudósítójának jelentése sze­rint katonai járőrök módsze­resen felégetik a települése­ken talált élelmiszertartalé­­kokk­at és felik az állatokat,. Nigel Fisher brit gyarmat­ügyi miniszterhelyettes, aki a június 9-én kezdődő londoni kerekasztal érteke­zlet előké­szítésére Adenbe érkezett, va­sárnap megszemlélte a Had­ran hegységben folyó »éhség­­hadműveletet«. A (Brüsszel, Reuter) Az Európai Gazdasági Közösség és tizennyolc afrikai állam tavaly júliusban a kameruni Yaounde-ban aláírt társulási szerződése hétfőn, június 1-én életbe lépett. A­­Peking, Új Kína, Lucaen Paye, Franciaország első pe­kingi nagykövete vasárnap a kínai fővárosban átadta meg­bízólevelét Lili Sao-csi elnök­nek. Magyar Non­tzet .Kedd, 198­4. j­ú­n­­­u­­ 1. „Sorsdöntő napok­” Délk­e­let-Ázsiában ? Amerikai katonai tanácskozás Rusk részvételével Honoluluban Végleg felbomlott a laoszi hármas koalíció Rusk amerikai külügymi­niszter — úton a hawaii szige­tekre — vasárnap reggel Sai­gonba érkezett. Másfélórás saigoni tartózkodása alatt Rush tájékoztatást kapott Khanh tábornok dél-vietnami diktátortól a helyzet legújabb fejleményeiről. »Sorsdöntő napok előtt ál­lunk­« — jelentette ki az ame­rikai külügyminiszter, azokra a megbeszélésekre célozva, amelyek a héten kezdődnek Honoluluban az Egyesült Ál­lamok távol-keleti fegyveres erői parancsnokainak bevoná­sával. Bush azt kívánja meg­tudni a Csendes-óceán térségé­ben tapasztalatokat szerzett tábornokoktól, hogyan tartó­síthatná az Egyesült Államok befolyását — ha kell, akár a fegyveres intervenció fokozá­sával is — Délkelet-Ázsiában. Bush később tovább utazott Honoluluba. Az Új Kína hanoi jelentése szerint Xuan Thuy, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere a genfi érte­kezlet társelnökeihez szomba­ton intézett levelében javasol­ta, hívják össze haladékta­lanul Phnom Penhbe, Kam­bodzsa fővárosába a genfi ér­tekezleten részt vett országok nemzetközi értekezletét a lao­szi helyzet megvitatására. Vientiane-i jelentés szerint Souvanna Phouma elnökleté­vel minisztertanácsot tartottak a laoszi fővárosban. Az ülésen elhatározták öt »kormány­bi­zottság« megalakítását. Az új külügyi kormány­bizottság el­nöke Souvanna Phouma, a belügyi bizottságé pedig Pheng Phongsavan belügyminiszter lett. A jobboldali, valamint a Souvanna Phoumát támogató más csapatok tábornokaiból alakított katonai bizottság élé­re Phoumi Nosavan tábornok, miniszterelnök-helyettes, a jobboldali erők hírhedt vezére került. A másik k£t bizottság a gazdasági és pénzügyekkel, illetve a szociális kérdésekkel és a tájékoztatás ügyeivel fog­lalkozik. Mint az Új Kína jelenti, Szufanuvong laoszi miniszter­elnök-helyettes Souvanna Phouma miniszterelnökhöz in­tézett táviratában bejelentette, tiltakozik az ellen, hogy Sou­vanna Phouma egyoldalúan és önkényesen semleges politiku­sokat nevezett ki gazdasági és tájékoztatási miniszternek a laoszi koalíciós kormányban a laoszi Hazafias Front Pártnak biztosított tárcák élére. Nyugati hírügynökségek je­lentik, hogy hétfőn újabb táv­irat érkezett Szufanuvongtól Souvanna Phoumához. A táv­irat megállapítja, Souvanna Phouma legutóbbi intézkedé­sei, valamint a savannakheti jobboldali csoport provokációi lehetetlenné teszik, hogy a Ha­zafias Frontot képviselő ál­lamtitkárok, valamint fegyve­res őreik ellássák teendőiket Vientiane-ben, ahol életük is veszélyben forog. Szufanuvong felhívja Souvanna Phoumát, juttassa tudomására a genfi értekezlet társelnökeinek, va­lamint a laoszi nemzetközi el­lenőrző bizottságnak, szükség van olyan közös intézkedések­re, amelyek szavatolják, hogy az említett államtitkárok csa­ládjukkal és őreikkel bizton­ságosan hagyhassák el Vien­­tiane-t akár Khang Khayba, akár Sam Nevába. Hírügynökségek megjegyzé­se szerint a Patet Lao képvi­selőinek távozása lényegében megszakítja a Hazafias Front és a vientiane-i kormány koa­líciós kötelékeit. Az AP jelenti Vientiane-ból, hogy az indiai és a francia nagykövet vasárnap Khang Khayba utazott, ahol megvi­tatták Szufanuvonggal a laoszi helyzet megoldásának esetleg járható útjait. Vientiane-i kel­tezésű Reuter-jelentés viszont azt közli, hogy a laoszi fővá­rosban megtörténtek az előké­születek Anglia, az Egyesült Államok, Kanada, Thaiföld és Dél-Vietnam laoszi diplomá­ciai képviselőinek tíznaposra tervezett tanácskozására. A tanácskozás feltételezett célja: Souvanna Phouma panaszai­nak megvizsgálása. New York Times Az optimisták is­­ pesszimisták ,Dél-V­ietnamban már az optimisták is komorak.­­ Khanh tábornok kizárólag amerikai segítséggel tart­hatja fenn hatalmát. Neve a lakosság körében nem kelt semmiféle lelkesedést. Sokan nem is ismerik. Szá­mos megfigyelő egyetért abban, hogy a nyugatbarát dél-vietnami komány kilá­tástalan zsákutcába jutott. A kudarcot nem annyira­ a katonai vereség, mint in­kább a lélektani összeomlás teszi teljessé.* Ma döntenek Nehru utódjáról Sin­etrit tekintik az legesélyesebbnek Új Delhiből jelenti a Reu­ter és az AP. Az indiai Nem­zeti Kongresszus Párt végre­hajtó bizottsága vasárnap is­mét összeült, hogy megválasz­­sza az elhunyt Nehru Indiai miniszterelnök utódát, aki egyben a párt új elnöke is lesz. A zárt ajtók mögött tar­tott háromórás tanácskozás után a párt szóvivője közöl­te, hogy döntés nem történt és ezért kedden — helyi idő szerint 9 órakor — újabb ülést tartanak. Közben Kamaradzs, az in­diai Nemzeti Kongresszus Párt elnöke tanácskozásokat folytat a párt parlamenti képviselőivel, hogy Nehru utó­dát a parlamenti csoport ked­di ülésén egyhangúlag vá­laszthassák meg. Kamaradzs vasárnap több mint száz kongresszuspárti képviselővel beszélt, hétfőre pedig további háromszáz képviselőt hívott össze. A jelölési harcnak tulajdon­képpen két személy között kell eldőlnie. Az egyik Sasztri, tárcanélküli miniszter, aki Nehru betegsége idején a mi­niszterelnöki teendőket ellát­ta, a másik Morardzsi Deszai volt pénzügyminiszter. A meg­beszélések alapján úgy lát­szik, hogy a párt parlamenti képviselőinek legnagyobb ré­sze Sasztrit támogatja. Bonn katonai segélyt ad Görögország­na­k Von Haurl nemk­áron Athénból jelenti a Reuter. Hassel nyugatnémet hadügy­miniszter vasárnap megérke­zett Athénba. A nyugatnémet politikus négy napot tölt Gö­rögországban. Mint a TASZSZ közli, von Hassel görögországi tartózko­dása során Papandreu mi­niszterelnökkel, Garufaliasz hadügyminiszterrel és Koszto­­pulosz külügyminiszterrel tár­gyal. A Frankfurter Allge­­meine Zeitung szerint von Hassel látogatást tesz Görög­ország északi részében, ahol a katonai oktatás helyzetét és a védelem struktúráját tanul­mányozza. Von Hassel remé­li, hogy görögországi tartózko­dása során részletes informá­ciókat szerez Görögországnak a ciprusi kérdésben elfoglalt álláspontjáról. Hassel látogatásával kapcso­latban Bonnban közölték, hogy a hadügyminiszter At­hénban bejelenti a nyugatné­met kormány ama döntését, hogy 1964-ban a NATO ka­tonai segélye keretében körül­belül 36 millió márkát jutat Görögországnak. A DPA sze­ri­t a segély kifizetését az NSZK ahhoz a feltételhez köti, hogy más NATO-álla­­mok teljesítsék a Görögor­szágnak nyújtandó segély te­rületén vállalt kötelezettségei­ket. A (Nicosia, Reuter) Az an­gol és a török kormány elke­seredett tiltakozása ellenére a ciprusi képviselőház hétfőn jóváhagyta az­t a törvényja­vaslatot, amelynek értelmé­ben hat hónapra nemzetőri szolgálatra hívhatják be a 18 és 50 év közötti ciprusiakat. Merénylet Ben Hella ellen Ellenforradalmi akciók Kabíliában Algírból jelenti az AFP és az ADN: Kabíliában ellenfor­radalmi elemek újabb kor­mányellenes akciókat kezdtek. A kormány, amint ezt Ben Bella elnök szombati sajtó­­értekezletén bejelentette, eré­lyes ellenintézkedéseket ho­zott. Szombaton az Algírból Tizi Ouzouba vezető útvonalon megkezdték a forgalom szi­gorú ellenőrzését. Szerda óta kettőzött ellenőrzés alatt áll Tizi Ouzou, ahol az FLN he­lyi funkcionáriusai és a nép­hadsereg harcosai közül töb­beket meggyilkoltak az el­múlt napokban az ellenforra­dalmi bandák. Az algériai sajtó hangsú­lyozza, hogy a lakosság nem támogatja az ellenforadalmi bandákat. Az Alger­ie Soir szerint a lényeg most az, hogy ezeket a nem nagy lét­­számú kormányellenes eleme­ket nemcsak földrajzilag, ha­nem ideológiailag is elszige­teljék. Vasárnap este ellenforra­dalmi elemek merényletet akartak elkövetni Ben Bella algériai elnök ellen. Az esti órákban géppisztolyropogás és robbanás hangzott annak az épületnek a közeléből, ahol az elnök lakik. Az épület előtt álló biztonsági őrök kö­zül az egyik súlyosan megse­besült. Az algériai—marokkói kap­csolatokban további javulás mutatkozik. A két­ ország kép­viselői között Tlemcenben folytatott megbeszélések ered­ményeként megállapodás jött létre a két állam közötti sza­bad személyi és teherfogalom helyreállításáról. A két ország közt június elején nagyköveti szinten kulturális és gazda­sági kérdésekről kezdődnek tárgyalások a kapcsolatok to­vábbi javítása céljából. Három­negy­ed milliárd dolláros francia hitel Francénak Couve de Murville három napot töltött Madridban Couve de Murville francia külügyminiszter, aki háromna­pos hivatalos látogatást tett Madridban, vasárnap este re­pülőgépen visszaérkezett Pá­rizsba. A madridi tárgyalásokról ki­adott nyilatkozat leszögezi a sokoldalú ,állandó együttmű­­ködést­ a két ország kormá­nya között. A TASZSZ párizsi jelentése szerint szombat esti madridi sajtóértekezletén Couve de Murville hangsúlyozta: Spa­nyolország szerepe jelentősen megnövekedett Nyugat-Európa gazdaságában és védelmében. A francia külügyminiszter el­mondotta az újságíróknak, hogy spanyol kollégájával egy 750 millió dolláros hitel fo­lyósításáról, a kőolaj-kérdés­ről, a szaharai földgáz Spa­nyolország általi hasznosítá­sáról és arról tárgyalt a többi között, hogy Franciaország egy atomerőművet épít Spanyolor­szágnak. Megfigyelők szerint a fran­cia diplomácia vállalta azt a feladatot, hogy Spanyolorszá­got bekapcsolja a nyugati töm­bökbe és támogatja a közös­piaci jelöltségét. Népfrontgyőzeelem egy loth­aringiai választókerületben A KP jelöltje 55 százalékot kapott Párizsból jelenti az MTI. Meurthe-et-Moselle megyében vasárnap parlamenti pótvá­lasztás volt, amelyen Louis Dupont kommunista munkás szerezte meg a lemondott MNR-párti képviselő mandá­tumát. A választás számszerű ered­ménye jellemzően mutatja a francia belpolitikai erőviszo­nyok változását. 1962-ben a választók 43 százaléka a kor­mánypárt jelöltjére szavazott, a Kommunista Párt jelöltje a szavazatok 34 százalékát kapta meg. Most a választások első menetében Louis Dupont­­nak csak 900 szavazat hiány­zott az abszolút többséghez. A második fordulóban a Fran­cia Szocialista Párt, a Radi­kális Párt és a PSU vissza­léptette jelöltjét és felszólítot­ták szavazóikat, támogassák Louis Dupont-t, a demokra­tikus baloldal közös jelöltjét. A választók közel 55 száza­léka Dupont-ra szavazott A Meurthe-et-Moselle-i vá­lasztókerület a lotharingiai iparvidék szívében fekszik. A nagy acélipari trösztök irá­nyítják a helyi sajtót, a köz­­igazgatást, élvezik az egyházi körök támogatását. A népsza­vazásoknál az igen szavazatok 75—85, a nem szavazatoké 12— 18 százalék között váltakozott. A kommunista választási győzelem a demokratikus egy­ségfront politikájának sikerei A kormány be nem váltott vá­lasztási ígéretei, a dolgozókat sújtó úgynevezett stabilizációs politika a baloldali pártok mögé állította az eddigi, a kor­­mányt támogató választók je­lentős részét. Kolosszális választási csalással Estenssoro Ismét Bolívia elnöke Sztrájkok és tüntetések országszerte Vasárnap tartották meg Bolíviában az elnökválasztá­sokat. A nyugati hírügynök­ségek jelentései szerint az or­szágban még csak részered­mények ismeretesek, mindezek ellenére Victor Paz Estensso­­ro »győzelme« bizonyosra ve­hető: ő volt ugyanis az egyet­len elnökjelölt. A bolíviai haladó ellenzék már jóval a választások előtt felhívta a figyelmet, hogy az ország történelmének legna­gyobb választási csalása tör­ténik, és emiatt bojkottálja a választást. A beérkezett első hivatalos részeredmények azt mutatják, hogy a választójogosultaknak körülbelü 80 százaléka szava­zott le, de a leadott szavaza­toknak 40 százalékát a ható­ságok érvénytelennek nyilvá­nították. A megmaradó 60 százalékot kapta meg az ön­magával versenyző Estensso­­ro elnök. Mint az AFP közölte, a bo­líviai elnökválasztás előesté­jén a fővárosban, La Pazban mintegy ezer diák és mun­kás tüntetett az ellenjelölt nélkül, az ellenzéki erők teljes visszaszorításával induló Paz Estenssoro köztársasági elnök és a kormány politikája el­len. A tüntetők összetűztek a milíciával és a katonasággal, amely lőfegyverét használta a tüntetők szétszórására. A harminc percig tartó lövöl­dözésben több személy meg­sebesült. Az egész országban foko­zódik az ellenállás a rend­szerrel szemben. Nyolcezer ember sztrájkol az orurói bá­nyákban. Perui liszteket vettek őrizet­be Limából jelenti a TASZSZ. A perui dolgozók felháboro­dottan tiltakoznak amiatt, hogy az országban hatályta­lanították az alkotmányos jo­gokat. A perui dolgozók egy­ségszervezete nyilatkozatban hangsúlyozza, a limai nemzeti stadionban lejátszódott ese­mények ürügyként szolgáltak az alkotmányos garanciák ér­vénytelenítésére és a szak­­szervezeti mozgalom ellen in­tézett támadásokra. Limában közben ismeretes­sé vált, hogy a közvélemény nyomására őrizetbe vették a nemzeti gárda több tisztjét. Bebizonyosodott ugyanis, hogy közvetlen felelősség terheli őket a május 24-i tragikus eseményekért. A (New York, TASZSZ) A kongói (Leopoldville) kormány hivatalosan felkérte az Egye­sült Nemzetek Szervezetét, küldjön világszervezeti csapa­tokat Kivu tartományba. A (Oslo, AP) Adolf Scharf osztrák elnök hétfőn három­napos hivatalos látogatásra Oslóba érkezett.

Next