Magyar Nemzet, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-01 / 179. szám

2 Johnson nem kéri fel Robert Kennedyt alelnök­jelöltnek Washingtonból jelenti az MTI. Johnson elnök — mint a Reuter jelenti — csütörtöki rögtönzött sajtóértekezletén kijelentette: arra a meggyő­ződésre jutott, hogy a Demok­rata Párt jövő hónapi elnökje­lölő kongresszusán „nem len­ne tanácsos alelnökjelöltnek olyan személyt javasolnia, aki jelenleg tagja a kormánynak, vagy rendszeres érintkezésben van a kormánnyal.” Erről az elhatározásomról — mondotta — személyesen értesítettem Dean Rusk külügyminisztert, Robert McNamara hadügymi­nisztert, Robert Kennedy igaz­ságügyminisztert és Orville Freeman földművelésügyi mi­nisztert. Johnson kijelentette még, hogy elhatározását Adley Stevensonnak, az Egyesült­­Ál­lamok ENSZ-fődelegátusának és Sargent Shrivernek, az ame­rikai „békehadtest” akció igazgatójának is tudomására hozták. Politikai megfigyelők rámu­tatnak, hogy a lehetséges alel­­nök­­jelöltek listáján, amelyet az elnöki bejelentés most meg­rövidített, nyilvánvalóan szere­pel Humphrey és Eugene McCarthy, mindkettő minne­­­sotai, szenátor, továbbá Robert Wagner, New York-i polgár­­mester, Edmund G. Brown ka­liforniai kormányzó és Ed­mund S. Muskie mainei szená­tor. A New York­­Times az el­nöknek azt az elhatározását, hogy Robert Kennedy igazság­ügyminisztert nem kéri fel al­elnökjelöltnek, Johnson „egyik legfontosabb politikai lépésé­nek” nevezi. A lap rámutat, hogy az igazságügyminiszter „sokat örökölt Kennedy elnök politikai erejéből, de helyzete gyenge a déli államokban, ahol a polgárjogi harcokkal kapcso­latos pozitív szerepe nagyon népszerűtlenné tette”. Goldwater kitűzte a republikánus­­csúcsértekezlet 44 időpontját Washingtonból jelenti az MTI. A Kaliforniában üdülő Goldwater szenátor washing­toni irodája pénteken távira­tokat küldött szét a republi­kánus pártvezéreknek. A köztársasági párt elnök­jelöltje ezekben a táviratok­ban augusztus 12-re hívta össze őket, hogy megtárgyal­ják a pártegység kérdéseit. Jelen lesz a­­csúcsértekezle­térte, Eisenhower volt elnök, Nixon volt alelnök, továbbá 16 kormányzó, 12 kormányzó­jelölt és természetesen Mil­ler, a republikánus alelnök­­jelölt. A konferencia házigazdája William Scranton pennsylvá­­niai kormányzó lesz, az érte­kezletet ugyanis a Pennsyl­­vánia állambeli Hersheyben tartják. Barbár amerikai légitámadás Dél-Viet­namban Hanoiból jelenti az MTI. A vietnami néphadsereg főpa­rancsnokságának összekötő bi­­zottsága csütörtökön tiltako­zott a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnál amiatt, hogy amerikai és dél-vietna­­m­ai repülőgépek július 13-án tűz alá vették a dél-vietnami Ben Tre tartományban fekvő Tan Bin falu iskoláját és templomát. A támadás következtében 17 iskolásgyermek meghalt, 29 megsebesült. Az iskolaépület és a templom súlyosan meg­rongálódott. Miközben a la­kosság hozzáfogott az áldoza­tok elszállításához és a sebe­sültek gondozásához, tüzérségi célpontokat kitűző felderítő repülőgépek érkeztek ismét a falu fölé. Közvetlenül megje­lenésük után tüzérségi gráná­tok zúdultak a településre. Ez a támadás is halálos és sebesült áldozatokat követelt. Az összekötő bizottság fel­szólítja a nemzetközi ellenőr­ző és felügyelő bizottságot, hogy e barbár amerikai és dél-vietnami cselekményt mi­nősítse az 1954. évi genfi megállapodások­ ** 'megsértésé­nek és követelje az ilyenfajta katonai akciók haladéktalan megszüntetését. A Ki­Si Piac munk­atőri tanáca Analf­ilére Ausztria csatlakozásának problémája Brüsszelből jelenti az MTI. Az Európai Gazdasági Közös­ség Brüsszelben ülésező mi­­nisz­teri tanácsa csütörtökön este elhatározta, megbízza az állandó képviselőket, hogy készítsék elő az Ausztria tár­sulását célzó tárgyalásokat. Brüsszeli politikai körökben r­ámutatnak arra, hogy a csü­törtöki­­döntés* egyáltalán nem jelenti Ausztria társulá­sának jóváhagyását. A­­ha­tok* között nagy nézeteltéré­sek állnak fenn továbbra is arra nézve, hogy kívánatos-e Ausztria társulása és az mi­lyen feltételek mellett történ­jen meg. Problémát jelent az is, hogy a Közös Piachoz tör­tént társulása után Ausztria tagja maradhat-e az Európai Szabadkereskedelmi Társulás­nak, az EFTA-nak. Spaak bel­ga külügyminiszter szerint, feltétlenül el kell kerülni azt, hogy bizonyos államok a tár­sulás­­előnyeit­ élvezzék anél­kül, hogy eleget akarnának tenni a teljes jogú tagsággal járó kötelezettségeknek. A holland küldöttség aggályait fejezte ki amiatt a nem tit­kolt osztrák, szándék miatt, hogy Ausztria a közös piaci társulás után is teljesen önálló agrárpolitikát kíván folytatni. Tokióban megnyílt az atomfegyver-ellenes mozgalom értekezlete A kínai delegáció obstrukciós tevékenysége Tokióból jeleníti a TASZSZ. Csütörtök este hivatalosan is megnyílt az atom- és hidro­­génfegyver-ellenes mozgalom tokiói nemzetközi értekezlete. A tulajdonképpeni értekez­let megnyitása előtt a küldöt­tek háromnapos tanácskozást tartottak. Ez a három nap an­nak jegyében zajlott le, hogy a kínai szakadárok megpró­bálták eltávolítani a Béke-vi­­lágtanács, a Szovjetunió és más országok küldöttségeit. Peking és híveinek obstruk­­ciós tevékenysége azonban ku­darcba fulladt, a hivatalos megnyitón valamennyi kül­döttség részt vett. Az ülésen felszólalt G. A. Zsukov, a szovjet küldöttség vezetője. Rámutatott, hogy a konferencia idő előtti megkez­dése a kínai küldöttség külön­­leg­es érdekeit szolgálta. A kí­nai küldöttség elhozta Tokió­ba a maga embereit, hogy a gyűlölet légkörét teremtse meg, de nem az imperializ­mus, hanem a béke-világmoz­­galom és a Szovjetunió ellen Mi két napon át tudatosan figyelmen kívül hagytuk a Szovjetunióra és a szovjet kormányra szórt szörnyű szit­kokat, mert nem akartunk a vita ilyen szintjére süllyedni. A szitkokkal olyan konstruk­tív akcióprogramot állítottunk szembe, amelyet az elnökség elé terjesztettünk. Zsukov ezután így folytatta: — Miért történt mindez? Mert a kínai küldöttség attól fél, hogy a konferencián részt vesznek a nemzeti békebizott­ságok és a nemzetközi szervek igazi küldöttségei, attól fél, hogy a konferencia nem a kí­nai küldöttség által megjelölt szakadár úton halad majd. A kínai küldöttség nem kívánja, hogy érdemben megvitassuk a békéért és az imperializmus ellen folytatott harc kérdéseit, jobbnak látja, hogy a konfe­rencia tribünjéről intézzen tá­madásokat a Szovjetunió és a béke-világmozgalom ellen. A (Moszkva, TASZSZ) a Thant ENSZ-főtitkár moszkvai látogatása alkalmával fogadta a nyáron Moszkvában megren­dezésre kerülő világifjúsági fó­rum nemzetközi előkészítő bi­zottságának képviselőit. Magyar Nemzet Adzsubej Münchenben Münchenből jelenti az MTI. A bajor fővárosban időző Adzsubej, az Izvesztyija fő­­szerkesztője pénteken több nyugatnémet politikussal ta­lálkozott.­­Adzsubej­­ együtt ebédelt több bajor politikus­sal, ezek közt volt Franz Jo­sef Strauss, a CSU elnöke, Alois Hundhammer bajor he­lyettes miniszterelnök és föld­művelésügyi miniszter, Vogel, München főpolgármestere, to­vábbá Gabert, a SPD és A. Haas, az FDP bajorországi szervezetének elnöke. Adzsubej előzőleg megjelent a Münchner Merkúr szerkesz­tőségi értekezletén. Vallásháború Észak-Rhodesiában Lusakából jelenti az MTI. Észak-Rhodesiában napok óta öldöző vallásháború folyik. A harcoknak eddig több száz ál­dozata van. Az észak-rhodesiai kormány csapatokat vezényelt a zavar­gások színhelyére. Kenneth Kaunda észak-rhodesiai mi­niszterelnök csütörtökön fel­kereste a harcok színhelyét, majd rádióbeszédet mondott. A kormány szigorú intézkedé­seket hoz a zavargások megfé­kezésére — mondotta. Megemlékezés Berlinben az első világháború kitörésének 50. évfordulójáról Július 31-én Berlinben a Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának elnöksége kibővített ülést tartott az első világháború kitörésének 50 évfordulója alkalmából. Az ülésen részt vettek a demok­ratikus pártok, a nyugat-né­metországi békeharcosok, a magyar, szovjet, csehszlovák, belga, olasz, angol, osztrák, francia, norvég, holland, dán és belga békeharcos szerve­zetek képviselői, az ellenállási mozgalmai­ egykori harcosai. Az ülésen Albert Norden professzor, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának tagja mondott beszédet. Ismertette az első világháború kitörésé­nek okait, a német imperia­lizmus háborús céljait. Rá­mutatott arra, milyen súlyos veszteségeket szenvedtek a vi­lág népei, köztük a német nép is az első, majd a második vi­lágháborúban. Norden professzor a továb­biakban hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet konszernek, mo­nopóliumok, revansvágyó ka­tonai körök a német imperia­lizmus nyomdokain haladnak Új, harmadik világháború ki­­robba­ntásán fáradoznak. Ezért követelnek Strauss és Schrö­der olyan intenzíven atom­fegyvereket a Bundeswehrek. A világ népeinek, így a né­met népnek is létérdeke a le­szerelés. Az ülésen Norden professzor beszéde után felszólaltak a demokratikus pártok képvise­lői és a külföldi béke­harcos­ok küldöttei. A magyar béke­­mozgalom és Hazafias Nép­front üdvözletét D­ezséry László, az Országos Béketa­nács főtitkára adta át. Az ülés végén a részvevők kiáltványt fogadtak el, amely hangsúlyozza, hogy az első vi­lágháború 10 millió halottat, a második világháború pedig már 55 millió halottat köve­telt. Az első világháború 147 milliárd márkájába került a német népnek, a második vi­lágháborúnak pedig már 1350 milliárd dollár háborús kára volt. A második világháború­ban Németország lakosságá­nak 10 százalékát vesztette el A világ népeihez intézett felhívás befejezésül követeli az atomfegyver-mentes öveze­tek megteremtését Észak-, Közép- és Dél-Európában, a Bundeswehr atomfel­fegyver­zésének megakadályozását. A nyugatnémet ultrák felzárkóznak Goldwater mögé A Frankfurtban megjelenő Neue Kom­mentare idei 13-as száma összeállítást közöl an­nak bizonyítására, hogy Nyu­­gat-Németország jobboldali körei, amelyek “Európa új rendjéről és felszabadításá­ról hitleri értelemben sző­nek álmokat, legfőbb remény­ségüket, most az amerikai republikánusok elnökjelöltjé­be, Barry Goldwaterbe vetik. A West und Ost című jobb­oldali orgánum egyik május végi száma a következőket ír­ja: ‘­Goldwater, aki a külpo­litikában a Moszkvával való megbékélés ellenfele, az utób­bi időben szétverte ellenfeleit. Sikere bizonyíték, hogy a konzervatív irányzat az Egye­sült Államokban egyáltalán nem lebecsülendő erőténye­ző* A Die Pommersche Zeitung június elején “Johnson és a választások* címmel közölt kommentárt.­­Az amerikaiak elnöküknek a kommunisták­kal kapcsolatos politikai irányvonalát túlságosan lágy­nak tartják. Johnson ugyan még mindig favorit, de ha győzni akar a republikánus párti Goldwater ellen, számot kell­­ vessen az amerikaiak említett hangulatával. Gold­water, a kommunisták első számú ellensége, megbélyegzi a Fidel Castro iránt tanúsí­tott engedékenységet és köve­teli, hogy minden eszközt vessenek be a kelet-ázsiai komertunisták ellen* — írja a Die Pommersche Zeitung. A Volksboteban Emil Fran­­zel bajor kormányfőtanácsos, aki a tartományi CSU párt egyik vezetője, a lap első ol­dalán öthasábos nagy cikket írt­­Az amerikai illúzioniz­­mus* címmel. Bevezetőben le­szögezi: »A legtöbb amerikai megfigyelő választási prognó­zisa megegyezik abban, hogy Johnson elsöprő többséggel győz majd az elnökválasztáso­kon. Ez a helyzet azonban a választásokig könnyen meg­változhat*. A cikkíró vadul nekitámad Johnson külpoliti­­kájának, amelynek — mint írja —­­hibás a kiindulópont­ja, és ennek következtében végzetes kudarcokba torkol­lik*. Franzel hosszan fejtegeti, mit kellene a Német Szövet­ségi Köztársaságnak tennie, hogy elgáncsolja a nemzetközi kapcsolatokban kibontakozó koegzisztenciás irányzatot, aláhúzza, hogy Bonn és Párizs barátsági szerződése olyan tö­mörülést jelent, amely száz­millió embert, potenciálisan 50—60 katonai hadosztályt képvisel, tartalmazza az euró­pai Közös Piac gazdasági ere­jét, egyszóval olyan erőkon­centrációt teremt, amelyet Washingtonnak számításba kell vennie". Végezetül a Volkshote cikkírója megálla­pítja: “Habár Goldwater el­nökjelöltsége kissé későn me­rült fel, váratlanul nagy sike­re azt mutatja, hogy a „tojás­­fejűek” pozíciója az Egyesült Államokban megrendült. Még ha Goldwater alul is marad az elnökválasztási küzdelemben, a republikánus párt minden bizonnyal mégiscsak fel fog ébredni Csipkerózsika-álmá­ból. A koegzisztenciás politi­ka elkerülhetetlen kudarcai és az enyhülés jegyében megnö­vekvő kommunista veszély feltételezhetően megfelelő el­lenhatásokat fog kiváltani*. Goldwater szenátor maga is nyilatkozott. A Münchenben megjelenő­­Ceske Listy* cseh­szlovák emigránsok cseh nyel­vű lapja, amely szoros kapcso­latban áll bajor kormánykö­rökkel, interjút közöl a repub­likánus elnökjelölttel. Gold­water a Ceske Listy hasábjain egyebek között kifejti: -Meg kell szakítanunk a diplomáciai kapcsolatot valamennyi kom­munista kormánnyal, beleért­ve a Szovjetuniót is. A vasfüg­göny mögötti föld alatti moz­galmak vezetőivel fel kell vennünk a kapcsolatot, anya­gilag támogatnunk kell őket, hogy sajtóhoz, rádióhoz és fegyverekhez jussanak, sőt ta­nácsadókat is rendelkezésükre kell bocsátanunk. Készen kell állnunk, hogy akciót indítsunk a kommunista rendszerek el­len­. •Szombat, 1961. augusztus 1. Ami m a Slivik mögött van TOVÁBB FOLYIK AZ ERHARD-ADENAUER PÁRHARC A Nyugat-Németországban kormányzó keresztény­demok­rata pártunió, a CDU-CSU egy idő óta hasonló válságot él át, mint az egyik krízisből a másikba bukdácsoló olasz keresztény párt, a Democrazio Cristiana. Abszolút többségét elvesztette, egyedül nem tud kormányt alakítani, kénytelen koalícióban élni a liberális párttal (FDP). A kormányfő politikájának több híve van koalíciós partnerének és az ellenzéki szociáldemokrata pártnak (SPD) a táborában, mint a maga képviselői cso­portjában. A pártunió végze­tesen megoszlott, Bonnban ta­lán még nagyobb űr tátong az­­atlantisták* és a­­gaulleis­­ták* között, mint Rómában a keresztény párt jobb- és bal­szárnya, illetve középutas cso­portja között Az ellentétek egyre súlyosabbak. De a jö­vőre esedékes választások miatt a CDU—CSU-nak szük­sége van Erhardra, ő a kije­lölt „választási lokomotív"­ és abban reménykednek, hogy a kancellár bizonyos népsze­rűsége még vonzani fogja a szavazókat. Adenauer 1961-ben elveszítette a választást; a pártnak nincs más lehetősége: a választási hadjáratot kény­telenek Erhard nevével meg­hirdetni. Mi az ellentétek oka tulaj­donképpen? Miért oszlott meg a nyugatnémet nagytőkének ez a hatalmas politikai szer­vezete, amely idestova másfél évtizeden keresztül szilárdan és egységesen kormányzott az NSZK-ban, s amelyre az Eisenhower—Dulles korszak­ban úgy tekintettek, mint Amerika leghűségesebb euró­pai csatlósára? Mi váltotta ki a szakadást? A külpolitikai téren támadt nézeteltérések nem kizárólagos szülőokai a válságnak. Elvég­re Erhard és Schröder azt az Amerika-barát politikát ipar­kodik következetesen folytat­ni, amit a vezetés jelenlegi ellenzékének két vezére, Adenauer és Strauss alapozott meg egy évtizeden keresztül. Nyugat-Németország sorsát — lemondva a német egység megvalósításáról —, nem a mai kancellár és külügymi­nisztere, hanem Adenauer és volt hadügyminisztere kap­csolta az Atlanti Szövetséghez, ők léptek be a NATO-ba, ők teremtették meg, amerikai ösztönzéssé, az Európai Gaz­dasági Közösséget, a Közös Piacot, ők biztosították az amerikai nagytőke térhódítá­sát a nyugatnémet gazdasági életben, ahol a 600 legna­gyobb gyár és bank amerikai dollárbefektetéssel működik. A bonni válságnak éppen az a kuriózuma, hogy személy sze­rint azok lépnek fel a kor­mány politikája ellen, akik ezt a politikát megalapozták. Nem kielégítő válasz a kér­désre az sem, hogy időközben megváltozott a Világ képe és az Egyesült Államok elveszí­tette vezető szerepét a nyugati féltekén. Az a politika, amit Eisenhower és Dulles folyta­tott, Adenauerral szövetség­ben, már a maga idejében anakronizmusnak számított. Az erőviszonyok a szocialista tábor javára tolódtak el, és a bonni revansista tervek már Adenauer kancellársága ide­jén szertefoszlottak a képzel­gések körében. Kétségtelen, hogy Kennedy elnöksége ide­jén Washingtonban hamarabb kezdődött meg az eladdig foly­tatott politika bizonyos átér­tékelése, mint a Rajna-parti kis fővárosban. A nyugatné­met választók reálisabban ér­tékelték ezt a tényt, mint a kilencedik évtizedének végén megmerevedett Adenauer, aki a múlt év elején hirtelen megváltoztatta végrendeletét — megkötvén a francia—nyu­gatnémet szerződést —, és most végrehajtója szeretne lenni ennek a végrendeletnek. De mit várhat Bonn ettől a testamentumtól? De Gaulle el­utasítja ugyan az Egyesült Ál­lamok vezető szerepét, nem volt hajlandó hozzá,járulai az atomcsend-szerződéshez, de nem híve a hidegháború foly­tatásának sem, amit Adenauer és Strauss szeretne vezetni. Végeredményben tehát a bonni lázadók*, Adenauer és Strauss újabban más politikát követnek ugyan, mint az Er­hardt Schröder csoport, de ez a kétféle politika egyben meg­egyezik: nem a német nép alapvető érdekeit tartja szem előtt, nem a második világ­háború maradványainak fel­számolására, nem a német kér­dés és az európai béke rende­zésére irányul. A személyi ellentétek bizo­nyára fontosabb szerepet ját­szanak, mint az kezdetben előrelátható volt. Adenauert és Strausst partra sodorták a világpolitikai események; a volt hadügyminiszter azon­kívül önmaga volt a legna­gyobb ellensége: közéleti pa­namáit a Spiegel-botr­ánnyal tetőzte és ezzel idő előtt vál­ságba sodorta az Adenauer­­kormányt, le kellett monda­nia. Bukásában jelentős sze­repet játszott Schröder kül­ügyminiszter, aki a Spiege­­jelentésben nem volt hajlandó vállalni a bajor pártvezér nyilvános hazudozásait. Strauss ezt sohasem bocsátotta meg az északnémet politikus­nak, Schrödert ma is első szá­mú ellenségének tekinti. (­Ez az ember szinte állati gyűlö­lettel tisztel meg engem", mondotta­­ a külügyminiszter egy alkalommal a parlament folyosóján, amikor Strauss nem fogadta üdvözlését.) De Adenauer is ellent állt, amíg Csak tudott, Erhard kancel­lárságának. A Volt gazdasági miniszternek elismerte ugyan szakmai képességeit, de több­ször hangoztatta, hogy a­­gaz­dasági csoda* atyja „politikai nulla’’ és szívesebben látta volna a kancellári székben bizalmas:J, Krone tárcanélküli minisztert, aki most kézbe kapta a nyu­gatnémet titkos­szolgálat, a Gehlen-szervezet ellenérzését. Erhard elkövette azt a hibát, hogy amikor a kancellári székbe ült és minden hata­lom az ő kezében összponto­sult (az ideiglenes nyugatné­met alkotmány értelmében egyedül a kancellár határoz­za meg az NSZK politikáját), meghagyta Adenauernak a CDU elnöki tisztségét. Most abba a helyzetbe került, hogy ő határozza ugyan meg a bonni politikát, de a két kor­mányzó párt, a CDU és bajor szárnya, a CSU elnökei. Aden­auer és Str­auss, a leghatáro­­zotabban ellenzik ezt a poli­tikát. Az sem véletlen, hogy eb­ben a látványos harcban fele­kezeti szempontok­ is közre­játszanak. Erhard, Schröder, Westrick gazdasági miniszter, sőt Gerstenmaier parlamenti elnök is — evangélikusok. Az ellenzék a katolikus szárnyat képviseli: Adenauer, Strauss, Krone, Bartel, Dufhues és von und zu Guttenberg ama nyu­gatnémet politikai katoliciz­must szeretné visszaiktatni a hatalomba, amely szám sze­rint mindig kisebbségben volt Németországban, de a máso­dik világháború után másfél évtizedig olyan befolyásra tett szert az NSZK-ban, amiről hajdan még a legmerészebb egyházi férfiak sem álmodhat­tak. Az olasz keresztény párt elhunyt elnökének, de Gas­­peri-nek az álma volt egykor a nyugatnémet­ testvérpárttal és a francia katolikus MRP- val együttműködve, a­­kato­likus Európa«. Ez a politikai­lag reakciós fellegvár már ré­gen összeomlott, csak még Bonnban nem vették tudomá­sul. Schröder külügyminiszter eredménytelenül figyelmeztet­te pártját már hónapokkal ez­előtt. -Hatalmas vihar járja át rövid időn belül a német házat. Jó volna, ha erre a vi­harra időben felkészülnénk.« Vámos Imre * ÜGEÍGVERSENY •• szombat dé. 4 órakor

Next