Magyar Nemzet, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-10 / 263. szám

. NAPI KR : — Jubileumi emlék­ünnep­séget rendeztek vasárnap a 150 éves Mezőkovácsházán. A falugyűlésen Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott ünnepi beszédet. — Új kocsikat kap a Fővá­rosi Autóbusz Üzem: 135 Ikarus—620-as típusú autó­buszt, majd a tél folyamán 23 új csuklós autóbuszt és 22, egyenként százszemélyes ko­csit. Ezeket folyamatosan ál­lítják forgalomba. Az új autó­buszok közlekedtetésével kö­rülbelül négyezerrel lesz több a férőhely, mint eddig. Automat­izálódunk — Germanus Gyula egye­temi tanár, országgyűlési kép­­vise­lő ezúton mond köszöne­tet barátainak és ismerősei­nek, akik 80. születésnapja al­kalmából kifejezték jókíván­ságaikat.­­ Stefan Zeromski, a nagy lengyel regényíró születésének 100. évfordulója alkalmából hétfőn emlékestet rendeztek a budapesti Lengyel Kultúra helyiségében. Az esten Andr­­zej Zielinski tartott előadást az író életéről és munkásságá­ról, amelyet ebből az alkalom­ból megnyílt dokumentációs kiállítás is szemléltetett. Népes tömeg ostromolta meg a kettős ünnepen az alul­járó primőrjét. Általában ör­vendeztek az újdonságnak, de akadtak borúlátó hangok is. — Addig legyek én szegény ember, amíg ez rendesen mű­ködik! — mondotta egy nyil­ván sokat tapasztalt férfiú. Egy optimista lehurrogta: — Téved. Nemsokára meg­érjük, hogy sehol sem kell sorbaállni, mindent beszerez­hetünk automatától. Mire a pesszimista rossz­kedvűen: — De azt nem érjük meg, hogy Fecskét is lehessen tőle kapni. (I.) — A Budapesti Pártbizott­ság kibővített ül­­ést tartott hétfőn, amelyen részt vett Szurdi Is­tván, az MSZMP Központi Bizottsága titkára is. Az ülésen felszólalt Gáspár Sándor, a Budapesti Pártbi­zottság első titkára.­­­ Ünnepélyes zászlóalj­gyűlést tartott Pécsett, vasár­nap délelőtt az újonnan szer­vezett mecseki bányász mun­kásőr-zászlóalj. A pécsi és komlói bányászokból alakult egység ez alkalommal vette fel Steinmetz Miklósnak, a pécsi születésű, hős parlamen­ternek a nevét.­­ Indiába utazott Dezséry László, az Országos Béketa­nács főtitkára, Soproni Já­nos, az Országos Béketa­nács tagja, a béke és a nem­zetközi együttműködés idősze­rű kérdéseiről tanácskozó vi­lágkonferenciára. A delegációt Harmati Sándor, az Országos Béketanács alelnöke, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának titkára és a Nép­front több vezető munkatár­sa búcsúztatta. — A belgrádi Vöröskereszt meghívására Belgrádba uta­zott Vállár János, a Magyar Vöröskereszt budapesti tit­kára. — Teheránban megnyílt a Transzelektro magyar villa­mossági külkereskedelmi vál­lalat kiállítása. A magyar mo­torok, és nagyfeszültségű készülékek, nagy vendéglátó­­ipari gépek, eszpresszó-kávé­­gépek és háztartási készülékek nagy sikert arattak a meg­nyitón.­­ A párizsi nemzetközi élelmi­szerkiállítás hétfőn nyílt meg, mintegy harminc ország részvételével. Hazáink külke­reskedelmi vállalatai magyar étel- és italkülönlegességeket mutattak be a kiállításon.­­ Zrínyi Miklós halálának 300. évfordulója alkalmából a pécsi városi művelődési ház­ban hétfőn este emlékműsort rendeztek. Bevezető előadást Keresztúry Dezső író, az Or­szágos Széchényi Könyvtár főosztályvezetője mondott.­­ Ybl-szobrot állítanak fel Székesfehérvárott, a város új lakónegyedében, amely Ybl Miklós nevét viseli. A Képző­­művészeti Alap megbízásából Ungvári I­ajos Kossuth-díjas szobrászművész faragja kőbe Ybl Miklós alakját. A szobor felállítására a jövő évben ke­rül sor.­­ A korszerűsített Mekalor olajkályha a jövő év elején az üzletekbe kerül. Az új tí­pusú kályha 2000—3000 kaló­riával több hót ad, mint az eddig gyártottak, s kezelése is egyszerűbb lesz. — Nem volna szíves egy kétforintost adni két egye­sért? Sűrűn intézték egymáshoz ezt a kérdést ismeretlen em­berek a közkedvelt Astoria aluljárónkban, ahol megnyílt is nagy érdeklődéssel várt automata-kombinát. Kétszer kétforintos bedobására kitá­rulnak a finom csemegékkel bélelt rekeszek. A cigarettaosztály fiókjai­ban Terv és Lottó szerényke­dik.­­ Az idei tanév statisztikai adatai elkészültek a fővárosi tanács oktatási osztályán. Az összeállításból kitűnik, hogy az általános iskolai tanulók száma több mint ötezerrel csökkent az elmúlt évihez ké­­­pest. A fővárosi általános is­kolák napközi otthonaiban csaknem 45 000 kisdiákról, az összes tanulók 22 százalékáról gondoskodnak, szemben az előző évi 21,3 százalékkal.­­ ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY 59-ES AUTÓBUSSZAL egy 31-es villa­mos, Pesterzsébeten, a Vörös­marty utca és Madách utca ke­­reszteződésénél. Az autóbusz uta­sai közül Tóth Gáborné 53 éves nyugdíjas, Kiss Istvánné 35 éves jegy­vizsgáló, Bubrik József 25 éves kocsikísérő és Szádeczki Já­nos 61 éves nyugdíjas súlyosan, további hét utas pedig könnyeb­ben megsérült. A rendőrség a vil­lamos vezetőjét, Tompán But­nnét őrizetbe vette.­­ A varsói bíróság hétfőn háromévi börtönre ítélte Mel­­chior Wankowicz írót. Az volt a vád ellene, hogy külföldön a népi Lengyelországot befe­ketítő írásműveket terjesztett. A büntetésből az amnesztia­rendelet alapján másfél évet letöltöttnek fogadott el a bí­róság. — A "VŐFÉLYEK KIRÁ­LY­ÁT-e, a szegedi Bálint Ist­vánt négy évtizede minden la­kodalomba meghívják a kör­nyéken. Eddig körülbelül 1500 esküvőn töltötte be ezt a tisztet. Egy-egy alkalommal legalább 150 szakasznyi ver­set mond el a násznép szó­rakoztatására. — Bisztró nyitik az I. ke­rületi Mészáros utca 10. szám alatti bezárt söröző helyén, a jövő év áprilisában. A biszt­ró mellett gyorskiszolgáló fa­latozót létesítenek. — A Felsőfokú Gépipari Tech­nikum (Bp., VIII., Népszínház u. 8.), az 1965—­16. tanév gépgyártás­­technológiai szak nappali és esti tagozatára, valamint közlekedés­­gépészeti szak, járműgép ágazat és üzemszervezési szak esti tago­zatára jelentkezők részére 1964. december hó 10-ével előkészítő tanfolyamot indít. Jelentkezési határidő: 1964. november 20. Je­lentkezési ív a fenti technikum portáján kapható. X — A televízió keddi műsora: 8.05—8.25: Iskola-tv. Orosz nyelv, az általános Iskola VI. osztálya számára. (Ism.) 9.00—9.20: Kör­nyezetismeret az általános Iskola L osztálya számára. 10.05—10.25: Tanulmányi kirándulás az általá­nos iskola VIII. osztálya számára — kémiához. 11.00—11.20: Orosz nyelv a középiskolások részére. 14.00 - 14.20: Orosz nyelv, az általá­nos iskola VI. osztálya számára. (Is­m.) 14.55—15.15: Környezetisme­ret. (Ism.) 15.50—16.10: Tanulmá­nyi kirándulás. (Ism.) 17.30: Az Iskola-tv postája. 17.45: Hírek. 17.50: 100 kérdés — KV felelet. 18.30: Ottörű-expedíció a Jövőbe. 18.50: Ki minek mestere? Portré­­jum. 19.00: Akiket nem sürget az idő..­. riportfilm­ a termelőszö­vetkezeti építkezésekről. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19­.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Példázat. I. Válaszút. Tv-játék. 20.50: Akit kedvelnek a nők . . . Zenés film­­összeállítás. 21.40: Költéslet. Szé­­csi Margit és Nagy László ver­seiből. 22.10: TV Híradó — 1. ki­adás. . . — A lottó 45. játékhetére 5 531 812 lottószelvényt küld­tek be a fogadók, öt találat nem volt Négy találatot 35 fogadó ért el, a nyeremény­­összeg egyenként 118 538,75 forint. Három találatot 3035 fogadó ért el, a nyeremény­­összeg egyenként 683,75 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 90 330, ezekre egynként 22,96 forintot fizetnek. — 13 emeletes, OTP örökla­­kásos toronyház építését kez­dik m­eg az" Alagút" utca 3. szám a­latti telken. A házban több mint 80 lakás lesz. — Két szuperkontinentális rakétát bocsátottak fel a Ka­lifornia állambeli Vanden­­berg támaszpontról, pénteken. Az első, röviddel felbocsátá­sa után felrobbant, és a Csen­des-óceánba zuhant. — FIGYELMETLENÜL TOLA­TOTT CSEPELEN, a Duna-soron Varga Imre 25 éves sofőr, teher­gépkocsijával és elütötte Tatár Imre 67 éves nyugdíjast, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség őrizetbe vette Varga Imrét. — A nagy havazás miatt megszakadt a közúti forga­lom Zágráb és Fiume között. Az úttestet borító hótakaró vas­tagsága eléri a 40 centimétert. — ÁLLÓ TEHERGÉPKOCSI­NAK ÜTKÖZÖTT Pesterzsébeten, a Török Flóris utca és Akácfa utca kereszteződésénél az ittasan motorozó Gyötre István 36 éves kocsikísérő. Az összeütközéskor a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.­­ Felavatták a Farkasréti temetőben az egy évvel ez­előtt elhunyt Fazekas Márton újságíró sírkövét. Barátai, tisztelői közül sokan jelentek meg a sírnál. Az Újságíró Szövetség nevében Siklósi Norbert főtitkár mondott be­szédet. — A fővárosi tanács vb mun­kaügyi osztálya közli, hogy a 3. sz. Munkaközvetítő Iroda a IX., Üllői út 15. szám alól november 10-én a IX. ker., Ernő u. 24. sz. alá költözik. Új telefonszáma: 338—306. X — HALÁLOZÁS: A Szabadság­hegyi All. Tbc Gyógyintézet dol­gozói mélységes részvéttel tudat­ják, hogy szeretett gazdasági ve­zetőjük és párttitkáruk, Bozsoki Mihály elvtárs, az egészségügy kiváló dolgozója, nov. 6-án el­hunyt. Az intézet saját halottjá­nak tekinti. Temetése f. hó 11-én, szerdán du. fél 4 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Gink István 71 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Gyászolják: felesége, fia, leánya, unokái és hozzátartozói. Teme­tése nov. 11-én, 14 órakor, a Far­kasréti temetőben. X Tudatjuk mindenkivel, aki is­merte és szerette, hogy özv. Tal­­lós Zoltánná­l. hó 4-én elhunyt. Temetése" f. hó fil-én. hu. fél 3 órakor lesz _ a Farkasréti teme­tőben. "­­ Szta­sny Zoltánná, szül. T.Ech­­tenstein Klára hosszas szenvedés után, 73 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 11-én, fél 12 óra­kor lesz a Rákoskeresztúri teme­tőben. Részvétlátogatás mellőzé­sét kérjük. Sürgönyeim: Stiasny, Bp, VTI, Izabella u. 34.­­ — Milyen konzervatív.­.'. (Vasvári Anna rajza) Erősen felhős időt esőkkel Várható időjárás kedd estig: Erősen felhős idő, többfelé eső. Mérsékelt,­­helyenként élénk ke­leti szél. Az­ éjszakai fagyok meg­szűnnek, a nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—13 fokc között. __Marnosl­a­t____ S­PORT Ragyogó küzdelemben a Bp. Honvéd nyerte a labdarúgó MNK-t A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa — amely érdekes mérkőzéseivel, várat­lanabbnál váratlanabb ered­ményeivel hosszú hónapokon keresztül izgalmas csemegéje volt a labdarúgás híveinek — szombaton befejeződött. A Népstadionban lejátszott Bp. Honvéd—Győr döntő méltó volt az oly szép és nagy ha­gyományokkal rendelkező ku­pához: végig izgalmas, élveze­tes, s az utolsó pillanatig nyílt kimenetelű játékot hozott. A Bp. Honvéd a 15. percben meg­szerezte a vezetést, s ezzel az egy góllal nyerte meg a kupát is, no­ha több gólt nem is, szép támadásokat, jó lövéseket és nagyszerű védéseket annál töb­be láthatott a mintegy nyolc­ezer főnyi közönség. Mindkét csapat nagy becsvággyal, len­dülettel küzdött a győzelemért, s a nagy harcban mindkét ka­pu előtt óriási helyzetek ma­radtak kihasználatlanul. A 3—4. helyért a Hungária úton az FTC és a Testvériség lépett pályára. Egy félidőn át még nagyszerűen tartotta ma­gát a sok nagy meglepetés árán (pl. Vasas legyőzésével!) négy közé jutott Bp. I. osztá­lyú kiscsapat. Amikor azonban 2:0-ás FTC-vezetés után szépí­teni tudott (2:1), a zöld-fehér játékosok lendületesebb játék­ba kezdtek, s állandó roha­maikkal megtörték a „Test- védelem ellenállását. Végül a mérkőzés 2:0-ás félidő után 6:1-es végeredményt hozott. Ez a 6:1 azonban nem vonhat le semmit a Testvériség ritka bravúrjából. A Népstadionban, a nagy mérkőzés előtt került sor a Pi­lisi SK—Budaörs mérkőzésre a Szabad Föld kupáért. Ez a két együttes jutott a legalsó osz­tályú vidéki csapatok közül legtovább az MNK-ban. A­­ mérkőzést nagy küzdelem után­­ 2:1 arányban a Budaörs nyer­­­­te. Ezzel a győzelmével védője lett a Szabad Föld kupának, s tulajdonosa egy teljes labdarú­gó felszerelésnek. Nincs még bajnoka és második kiesője az NB I/B-nek Az NB II. bajnokai: Jászberény s III. ker. TTVE Már a labdarúgó NB I/B utolsó előtti fordulójában el­dőlt, hogy a Salgótarján és az Ózd jut fel az NB I-be, s a Láng lesz az egyik kieső. Az utolsó forduló után sincs azon­ban bajnoka és második ki­esője az NB I/B-nek: a bajnok­ság szempontjából döntő Ózd —Győri MÁV-DAC mérkőzést ugyanis a sűrű köd miatt félbe kellett szakítani, a kiesés szempontjából fontos Borsod— Ganz-MÁVAG találkozót pe­dig el sem lehetett kezdeni. Egyelőre a Borsod és a Buda­fok van a --veszélyes zónában-*, a Borsodnak azonban legalább 5:0-ra kell győznie a MÁVAG ellen ahhoz, hogy ne ő, hanem a Budafok essen ki. Az NB II-ben eldőlt a fel­jutás és a kiesés sorsa is. Az NB I/B-ben a Jászberényt és a ifi, két. TTVE-t üdvözölhet­jük jövőre, míg a Traktorgyár, az EVTK, a K. Lombik, Deb­receni Dózsa, Nyíregyházi MSE, Baglyasaljai Bányász bú­csút mondott az NB II-nek. Az NB I/B eredményei: Nyír­egyházi Spartacus—Székesfehérvá­­ri Vasas 1:0 (0:0), Salgótarjáni BTC—Budafoki MTE 5:2 (3:1), E­gyetértés—BVSC 2:1 (1:0), Orosz­lány—Szállítók 1:1 (1:0), Dunaúj­városi Kohász—Láng SE 3:0 (0:0). Miskolci VSC—Szombathely 4:2 (1:2). Ózdi Kohász—Győri MÁV DAC 0:0, félidőben félbeszakadt. NB II. Keleti csoport: Szegedi VSE—Szolnoki MTE 2:2. Jászberé­nyi Lehel—KISTEXT 1:1. Vasas Izzó—Bp. Spartacus 2:2. Bp. Előre —Nagybátonyi Bányász 1:0. Egri Dózsa—Nyíregyházi MSE 2:0. Kecskeméti Dózsa—Kisterenyei Bányász 3:1. Gyulai MEDOSZ— Baglyasaljai Bányász 1:0. Miskolci Bányász—Békéscsabai Előre 6:0. Debreceni Dózsa—Szolnoki MÁV 3:0. Nyugati csoport: Zalaegersze­gi Dózsa—Győri Dózsa 1:0. Budai Spartacus—Pápai Textiles 3:0. Er­zsébeti VTK—Mosonmagyaróvári TE 3:1. Veszprémi Haladás—Zala­egerszegi TE 2:1. III. ker. TTVE— Székesfehérvári MÁV Előre 3:2. Pécsi­­Bányász—Pécsi VSK­ 4:1. Pécsi BTC—Esztergomi Vasas 3:( VCS Traktorgyár—Főv. Autóbusz 3:1. Köt. Lombik—Kaposvári Hon­véd 03). Még mindig kérdéses: München vagy Budapest? A Ferencváros és a Wiener SC vezetősége megállapodott abban, hogy a továbbjutást el­döntő harmadik VVK-mérkő­­zésüket Münchenben rendezik meg. A kupa­bizottság elvben már hozzájárult a megegyezés­hez, a nyugatnémetektől vi­szont még nem érkezett meg a válasz: vállalják-e a lebonyo­lítást. Az FTC vezetősége ál­landó összeköttetésben van Münchennel, s szerdára várja a végleges döntést. Amennyi­ben nem játszhatnak Mün­chenben, úgy november 18-án Budapesten kerül sor a harma­dik találkozóra. Ismét Tatán alapoznak labdarúgó-csapataink Negyventagú válogatott keret A bajnokság befejezése után a Magyar Labdarúgó Szövet­ségben a téli és a jövő évi programon dolgoznak. Az MLSZ elnöksége úgy határo­zott, hogy december 10-ig va­lamennyi labdarúgó-csapatnak haza kell térnie külföldi por­tyájáról, mert rákövetkező nap az egyesületekben meg­kezdődik az úgynevezett „elő­­alapozás”. Ez azt jelenti, hogy a csapatoknak fel kell készül­niük a tatai edzőtáborozásra, hogy ott már teljes terhelésű edzésekre kerülhessen sor. A tatai alapozás az idén is két csoportban kerül sorra. Január 4-től 23-ig a Ferenc­város, az V. Dózsa, a Vasas, a Bp. Honvéd, a Tatabánya, a Győr és a Pécsi Dózsa, ja­nuár 25-től február 13-ig a Csepel, az MTK, a Komló, a Szeged, a Dorog, az Ózd és Salgótarján tartózkodik Ta­tán. Az edzőtáborozás után ismét portyára mehetnek a csapatok egészen a március 14-én kezdődő bajnoki rajtig. A tavaszi idény június 2-án fejeződik be, az őszi évad augusztus 1-től november 7-ig tart. Júniusban és júliusban a Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzéseket rendezik­­meg. A labdarúgó-válogatott első­sorban a klubok munkájára alapozza jövő évi felkészülé­sét. Baráti Lajos szövetségi kapitány­­ elmondotta, hogy egyelőre csak bő keretet, állít össze. A mintegy negyven já­tékost elsősorban az eddigi A- keretből és az olimpiai csapat labdarúgóiból jelöli ki. — Azt szeretném elérni — mondotta —, hogy minden posztra három-négy, csaknem egyforma képességű játékos álljon a válogatott rendelkezé­sére, s közülük mindig a leg­jobb formában levő kerül majd be a csapatba. Illovszky Rudolf, aki ed­dig a válogatott edzőjeként működött, a jövőben ismét a Vasasban dolgozik, de tovább­ra is az MLSZ rendelkezésére áll és szívesen segíti munká­jában Báró­ti Lajost. A válogatott mellett a klub­csapatoknak is vannak még nemzetközi feladataik. Hama­rosan sor kerül a Győr Euró­pa Kupa mérkőzésére a Szó­fiai Lokomotív ellen, az FTC pedig harmadszor találkozik majd a Wiener SC-vel. Dön­töttek az MLSZ-ben, hogy a jövő évben a Ferencváros in­dul az Európa Kupában, a kupagyőztesek tornáján pedig a Honvéd vesz részt. A vá­sárvárosok tornáján és a Kö­zépeurópai Kupában részt ve­vő magyar együttest később jelölik ki. Még egy döntés az MLSZ- ből: az Ózd Győri MÁV—DAC és a Borsodi Bányász—Ganz- MÁVAG találkozót novem­­ber 14-én, szombaton délután 14 órai kezdettel kell leját­szani. Kedd, 1964. november 10. Biztosra vehető sakkválogatottunk döntőbe jutása A hatodik fordulót fejezt­ül be a Tel Aviv-i sakkcsapat világbaj­nokságon. Magyarország váloga­tottja Portisch, Bolek, Lengyel, és Flesch győzelmével 4:0-ra nyert Írország ellen és ezzel lényegileg biztosította döntőbe jutását. A csoportban eddig válogatottunk 1S pontot szerzett, Izraelnek és Svédországnak 13,5—13,5 pontja van, Franciaországnak pedig 1ó. A mai, utolsó fordulóban együt­tesünknek mindössze egy pontot kell szereznie a csoport leggyen­gébb csapata, Luxemburg ellen, hogy csoportelsőként kerüljön a döntőbe. A hatodik fordulóban a Szov­jetunió, Jugoszlávia, Hollandia, az E­gesül­t Államok, Románia, Csehszlovákia, az NDK, az NSZK és Dánia csapata már biztosítot­ta helyét a tizennégyes döntőben. Nyilván Magyarország is a leg­jobbak között szerepel majd, a további négy helyért azonban még áll a küzdelem. Az első csop­ort­­ból Spanyolország, esetleg Svájc, a harmadikból Magyarország mö­gött Izrael, vagy Svédország, a negyedik csoportból Lengyelor­szág, esetleg Anglia, a hatodik csoportból Argentína, vagy Ka­nada lehet a második továbbjutó. Sikeres idénynyitó műkorcsolyában Vasárnap, szép számú kö­zönség előtt fejeződött be a Bp. Petőfi idénynyitó műkor­csolyázó versenye. Különösen nagy sikert aratott kűrjével a Korda—Vásárhelyi táncospár, a Csordás—Kondi műkorcso­lyázó páros, valamint a férfi egyéniben Ébert Jenő. Verse­nyen kívül lépett pályára a Londonból szombaton hazaér­kezett Almássy Zsuzsi: azt a kűrt mutatta be hatalmas taps mellett, amellyel a Richm­ond Kupa nemzetközi versenyt megnyerte Angliában. A női egyesben — kissé még bizony­talan futással — Sim­bik Edit végzett az első helyen. Dunai II. már játszott az O. Dózsában Az Ú. Dózsa labdarúgó­csa­pata Nápolyban 3:1 (3:0) ará­nyú győzelmet aratott az F.C Napoli ellen. A magyar együt­tes különösen az I. félidőben játszott kitűnően, ekkor Gö­­röcs (kétszer)- és Solymosi -ta­lált a Napoli hálójába. A ha­zaiak 10 perccel a befejezés előtt szépítettek. A lila-fehé­reknél ezen a mérkőzésen mu­tatkozott be a Pécsi Dózsából átigazolt Dunát is. , igen si­keresen. Holtverseny a szovjet labdarúgó-bajnokságban A Szovjetunió labdarúgó­bajnokságában befejeződtek az 1964-es idény mérkőzései, az első hely kérdése azonban nem dőlt el: a Moszkvai Torpedó és a Tbiliszi Dinamó ugyanis egy­forma pontszámmal (46—46) került az 1—2. helyre. A Szov­jetunióban a szabályok értel­mében gólarány nem döntheti el a bajnoki címet, ezért a két csapat november 18-án Tas­­kentban újabb mérkőzést vív egymással a bajnoki címért. SPORTNAPLÓ Az Ifjúság Kupa asztalitenisz vándordíj csapatversenyéb­en a fiúknál a Spartacus I. csapata, a lányoknál a HSC I. csapata vég­zett az első helyen. A viadalon — amelyet a VII. ker. MTL és a VII. ker. Asztalitenisz Szövetség rendezett — 56 csapat indult! Nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek MeLbourne-ban. A 440 yardos síkfutást az amerikai Cari nyerte 46,8 mp-cel, 5000 m-en az ausztrál Clarke végzett az első helyen 13:42,4 perccel Tokió olim­piai bajnoka, az amerikai Sehol előtt. Jégkorong. Román utánpótlás— Magyar utánpótlás 8:3 (2:1, 4:0, 2:2). Budapest-Román után­pót­lás 5:2 (2:1, 1:1, 2:0). Mindkettő Kisstadion. Dynam­o Berlin—Bu­­dapest vegyes 7:1 (3:0, 3:0, 1:1). Újpesti stadion. Új módszerrel rendezik jövőre a labdarúgó Középeurópai Kupát. A mérkőzéseket egy városban, Bécsben bonyolítják le. Ausztria, Csehszlovákia és Olaszország egy- egy klubcsapata selejtező nélkül indulhat a bécsi tornán, a ma­gyar és a jugoszláv színeket kép­viselő együttes pedig egymás kö­zött dönti el a részvétel jogát. A bécsi KK-tornán június 23-án ját­szik a négy csapat a döntőbe ju­tásért, a­ győztesek június 26-án mérkőznek az elsőségért. Dr. Prokopp Sándor egykori céllövő olimpiai bajnok temeté­sén, ma délután 2 órakor a Far­kasréti temetőben a Magyar­­Olim­piai Bizottság és a BEAC­ nevé­ben hangzik el búcsúztató. Nem volt telitalálat a totón. A 12 találatos szelvényekre 6673 fo­rintot, a 11 találatosakra 233, a 11 találatosakra 53 forintot fizet­nek. Így kellett volna­­ tippelni: 1, 2, 1, X, 2, 2, X, X, 2, X, 2, X.

Next