Magyar Nemzet, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-01 / 281. szám

2 be szolgálatába szegődött zsol­dosok parancsnoka az AFP- nek adott nyilatkoza­tában el­panaszolta, hogy mindaddig a Csombe-kormány nem tudja megszilárdítani helyzetét, amíg 35—40 000 főnyi ütőképes, jól felszerelt és fegyelmezett had­sereget nem sikerül létrehoz­nia. A zsoldosok elégedetlenek azzal, hogy a harcok java ré­szét nekik kell megvívniuk, mert azt állítják, hogy ezért a­­ó szolgálatért­ nem kellően javadalmazzák őket és felsze­relésük sem kielégítő. Egy belga gép lezuhant Vasárnap este a stanleyvil­­le-i repülőtér kifutópályáján lezuhant és kigyulladt egy négymotoros repülőgép, amely az UP1 jelentése szerint lő­szert és egyéb utánpótlást szállított a Csombe-féle csa­patoknak. Az első jelentések úgy szól­tak, hogy összesen hét ember halt meg, ezek között a sze­mélyzet tagjai és néhány utas. Más hírforrások viszont úgy tudták, hogy a személy­zet és az utasok közül har­minchárman vesztették életü­ket, heten pedig megsebesül­tek. Az UPI szerint életét vesztette a kongói fehér zsol­doskülönítmény parancsnoka is, Leigeois ezredes. A Stanleyville-ből érkezett rádióüzenet úgy hangzik, hogy a gép felszállás közben ki­gyulladt. Ez az üzenet nem jelöli meg pontosan, hogy tűz keletkezett-e a gépen, vagy pedig a stanleyville-i repülő­tér közelében harcoló kongói felkelők lőtték le. Az Inbel, a belga kormány tájékoztatási hivatala Brüsszelben olyan je­lentést tett közzé, hogy a gé­pet a felkelők géppuskával le­lőtték, s hogy a belga légitár­saság tulajdonát képező Da­kota gép 44 utasa halt meg. Csőmbe Párizsban Csőmbe vasárnap este re­pülőgépen elutazott Leopold­­ville-ből és hétfő hajnalban Párizsba érkezett. Hírügynök­ségi értesülések szerint Csem­be már hetek óta készült a francia fővárosba, de utazásá­nak célját titokzatosság veszi körül. Párizsba történt meg­érkezésekor a kongói minisz­terelnök tagadta, hogy fegyve­reidet akar kérni Franciaor­szágtól, azt mondotta, hogy útjának célja: tárgyalni a leg­magasabb rangú francia veze­tőkkel a jelen legfontosabb problémáiról. Hozzáfűzte, va­lószínűleg kedden találkozik de Gaulle francia elnökkel és ebből az alkalomból köszöne­tet mond neki azért, hogy a francia kormány »megértést tanúsított« a kongói kormány iránt. Csembe megismételte azt az álláspontját is, hogy elutasítja az Afrikai Egység Szervezet ad hoc bizottságának döntését, kereken tagadta, hogy hazájá­ban külföldi intervenció zaj­lott le, majd szidalmazta az arab államokat, mivel szerinte az anarchiát akarnak előidézni­. A hírügynökségek Brüsszel­ből kelt jelentése­ szerint Spaak belga külügyminiszter vasárnap jegyzéket adott át Geraszimov szovjet nagykö­vetnek és a jegyzékében meg­ismételte kormánya álláspont­ját a kongói kérdésről. A bel­ga külügyminiszter azzal pró­bált érvelni, hogy a katonai intervencióra­­►emberiességi szempontok miatt« volt szük­ség. Spaak ezen túlmenően Ke­­nyatta kenyai miniszterelnök­nek, az Afrikai Egység Szer­vezet kongói rendkívüli bi­­­zottsága elnökének is levelet küldött és ebben hasonló ér­telmű megállapításokkal élt. Képmutatóan itt is azt fejte­gette, hogy a belga ejtőernyő­söket nem katonai rendeltetés­sel küldték Stanleyville-be, hanem csak az ott élő belga és más külföldi személyek biz­tonságának szavatolására. További jelentések Ball amerikai külügyminiszter-he­lyettes Londonba érkezéséről adnak hírt. Ball rövidesen tár­gyal Wilson miniszterelnökkel és más angol politikusokkal, tárgyalásai két napig tarta­nak. Megérkezésekor újság­íróknak nyilatkozván ő is az amerikai belga intervenció szükségességét bizonygatta és ő is emberiességi okokat em­legetett. Bertrand Russell felhívása Egy másik londoni jelentés viszont merőben eltérő véle­ménnyel ismertet meg ben­nünket. Russell angol filozó­fus, a világhírű tudós vasár­nap nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat azért, mert korszerű repülőgépekkel, rakétákkal, napalm- és fosz­forbombákkal segíti a kongói zsoldosokat és nagy számban küld katonai tanácsadókat is Kongóba. Magatartásával az Egyesült Államok a világ bé­kéjét veszélyezteti — mondot­ta Russell. Végül felszólította az afrikai országokat és álta­lában az összes el nem köte­lezett országot, hogy vonják meg elismerésüket a Csombe­­rezsimtől. A magyar parlamenti küldöttség Guineában Conakryból jelenti az MTI. November 29-én, vasárnap délben megérkezett a Guineai Köztársaságba a magyar or­szággyűlés hattagú küldöttsé­ge, dr. Erdei Ferenc akadé­mikusnak, a Hazafias Nép­front főtitkárának, az ország­­gyűlés mezőgazdasági bizott­sága elnökének vezetésével. A küldöttség fogadásán megjelent a conakryi repülő­téren Touré Mamouna, a gui­­neai nemzetgyűlés első alel­nöke, a nemzetgyűlés több tagja, valamint Carrtara Sana, a külügyminisztérium proto­­kollosztályának helyettes ve­zetője. Jelen voltak a delegá­ció érkezésekor a baráti or­szágok Ganakryban akkredi­tált külképviseleteinek veze­tői, valamint Kárász Győző nagykövet vezetésével a co­­nakryi magyar nagykövetség, a kereskedelmi kirendeltség munkatársai és a conakryi magyar kolónia képviselői. A szó és a lista építés Maliban az egész nép ugye Ilu­dibo Keita beszéde Bamakóból jelenti a TASZSZ. Szombaton Bamakóban nagy­gyűlést rendeztek abból az alkalomból, hogy a mali kor­mányküldöttség Modibo Keita vezetésével hazaérkezett ázsiai, afrikai és közel-keleti útjáról. Modibo Keita a nagygyűlé­sen mondott beszédében rá­mutatott: a kormányküldött­ség útjának az volt a célja, hogy a baráti szocialista or­szágokban tanulmányozza az országépítés tapasztalatait és azokat alkotó módon haszno­sítsa majd hazájában. A szo­cialista építés Maliban az egész nép ügye — mondotta. Mali külpolitikájáról szólva, Keita hangsúlyozta, a pozitív semlegesség semmi esetre sem jelentheti azt, hogy szemet hunynak az imperialistáknak a népek jogai ellen intézett támadásai felett. Az elnök végül követelte: a kongói imperialista beavatko­zás beszüntetését, s a külföldi csapatok és zsoldosok kivoná­sát Kongóból. Peruban követelik a szocialista országokkal való kapcsolatok megteremtését Limából jelenti a TASZSZ. Peru különböző politikai és társadalmi köreiben sürgetik a szocialista országokkal való diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok megteremtését. Eduardo Leoane Corrales, a köztársaság alelnöke sajtóér­tekezleten kijelentette, hogy Perunak kereskedelmi kap­csolatokat kell létesítenie a világ minden országával, köz­tük a szocialista országokkal is. Ez előny­ös lenne Peru gaz­daságára. Cornejo Chavez, a perui ke­reszténydemokrata párt elnö­ke vasárnap televíziós beszé­dében kifejtette, hogy Peru­nak bővítenie kell külföldi piacait és ennek érdekében kapcsolatokat létesítenie a Szovjetunióval. Helyeslően mutatott rá arra, hogy Chile és a Szovjetunió között hely­reállt a diplomáciai kapcsolat. Magnitaet Mikojan beszéde Tádzsikisztán jubileumi ünnepségén Dusanbéból jelenti a TASZSZ. Mikojan, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke beszédet mondott a Tadzsik SZSZK fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett jubileu­mi ünnepségen. Mikojan kijelentette, hogy Tádzsikisztán virágzó fejlődé­se ékesen igazolja az SZKP lenini politikájának helyessé­gét. — Szovjet-Tádzsikisztán fej­lődése — folytatta — ékes példa arra, hogyan öltöttek testet a kommunista párt Lenin által kidolgozott elvei. Ezek az elvek: a népek elsz rendelkezése, a nemzeti poli­tika és a nemzetek közötti új kapcsolatok megteremtése. Ide tartozik az a rendkívül fontos tétel is, hogy bizonyos körülmények között a népek áttérhetnek a szocializmusra a kapitalizmus elkerülésével is. Mikojan jellemezte, milyen nehéz és bonyolult utat tett meg a tadzsik nép, amíg elju­tott a győzelemhez, majd ki­jelentette: . — A kommunista párt igen nagy óvatosságot és rendkívül korrekt magatartást tanúsított a munkásosztály szövetségese, a közép-ázsiai parasztság iránt, nem hajszol­ta a szélsőséges forradalmi cselekményeikbe, hanem kö­vetkezetesen küzdött azért, hogy e parasztság osztály ön­tudata felemelkedjék a to­vábbi forradalmi átalakulá­sokhoz szükséges színvonalra. — Erre tanított bennünket Lenin. Nemcsak azt ellenez­te, hogy a forradalmat más országokba exportálják, ha­nem az ellen is fellépett, hogy Oroszország határterületein kikényszerítsenek olyan forra­dalmi átalakulásokat, ame­lyekre ott még nem érett meg a helyzet. — A felszabadult, de még elmaradott országok dolgozói — mondotta Mikojan — nem kívánják a kapitalizmusnak a népre nézve gyötrelmes út­ját. E dolgozók a szocializmus felé tekintenek. Innen ered sikereink, példánk egyre fo­kozódó nemzetközi jelentősé­ge. Beszélt Mikojan az egész Szovjetunió sikereiről is, kö­zölte, hogy az 1959-től 1965-ig terjedő időszak hétéves tervét túl fogják teljesíteni. A francia szocialisták együtt kívánnak működni a kommunistákkal Határozat a párt országos tanácsának ülésszakán Párizsból jelenti a TASZSZ. A Francia Szocialista Párt or­szágos tanácsa két napig ülé­sezett Puteaux-ban, Párizs egyik elővárosában. A vasárnap véget ért ülés­szakon két határozatot hoztak. Az egyikben a Francia Szocia­lista Párt bírálja a jelenlegi kormány egész tevékenységét. Az ülésszak másik határo­zata arról szól, hogy milyen taktildát kövessenek a francia szocialisták a jövő március­ban esedékes községtanácsi választásokon. A francia dol­gozók óhajaival összhangban a határozat kimondja, hogy a párt elő kívánja mozdítani egy egységes, demokratikus front létrehozását a választá­sok idejére. A Francia Szocia­lista Párt megengedhetőnek tartja a választási szövetséget a kommunistákkal vagy a köztársaságiakkal, lehetőséget lát arra, hogy sok helyütt már a szavazás első fordulójában a kommunistákkal közös je­löltlistákat állítsanak fel. Párizsban véget ért a „keleti diplomácia hete”4 Gazdasági kérdések a tárgyalások előterében Párizsijat jelenti az MTI. Párizsban véget ért a­­keleti diplomácia hete”. Kócsa Po­­povics jugoszláv és Vaclav Dávid cseh­szlovák külügymi­niszter után szombaton Ivan Basev bolgár külügyminisz­ter folytatott hosszabb eszme­cserét Couve de Murville francia külügyminiszterrel. A tárgyalások előterében itt is gazdasági kérdések állottak. Bulgária és Franciaország is az eddiginél nagyobb árufor­galmat biztosító, hosszúlejá­ratú kereskedelmi egyezmény aláírására készül. Hasonló céllal tartózkodik Párizsban a román küldöttség is. A francia kormánynak az a törekvése, hogy fejlessze k kapcsolatait a szocialista or­szágokkal és utolérje ezen a téren az NSZK-t és Nagy- Britanniát, általában kedvező fogadtatásra talált a kelet­európai fővárosokban, miután Franciaország feladta a nyu­gati országok berni egyezmé­nyen alapuló diszkriminációs politikáját és öt évnél hosz­­szabb törlesztés mellett ajánl­ja fel a beruházás jellegű gépi berendezéseket. A szov­jet—francia kereskedelmi for­galom ennek következtében mintegy 70 százalékkal emel­kedik a elkövetkező öt évben. Luigi Longo beszéde Genovában Rómából jelenti az MTI. Luigi Longo, az OKP főtitkára vasárnap beszédet mondott Genovában a kommunista párt választási győzelmének alkalmából rendezett tömeg­gyűlésen. Luigi Longo rámutatott, hogy a választások előtt min­den más párt a kommunisták vereségét, szavazati arányának csökkenését várta, és nem is képzelte, hogy a párt még nö­velni is tudja népszerűségét. A kommunista szavazatnyerés az olasz politikai élet legfonto­sabb jelensége, mivel új hely­zetet teremt — mondotta. — Ez az új helyzet azt jelenti, hogy a keresztény­­demokratáktól balra álló munkáspártok a szavazatoknak 4­0/6-ával rendelkeznek. Elő­ször van potenciális lehetőség Olaszországban egy baloldali többség kialakítására. Kétség­telen — folytatta Longo —, hogy a baloldali erők között még súlyos nézeteltérések van­nak, de vannak közös pontok is, és ezeket kell figyelembe venni, ha meg akarják akadá­lyozni a súlyos válságot. Ez a válság csak még jobban kimé­lyül, ha a baloldali pártok, különösen a szocialisták nem szegülnek szembe a jobboldali kereszténydemokrata vezetők­kel, akik folytatni akarják ed­digi politikájukat, azt a politi­kát, amelyet a választók elítél­tek. Ezért az olasz kommunis­ták felhívással fordulnak az összes baloldali pártokhoz, sőt a kereszténydemokrata párt balszárnyához is, az összes bal­oldali erőkhöz, vonják le a vá­lasztási eredményekből a kö­vetkeztetést és lépjenek új út­ra. Bonn kompromisszumot ajánl a gabona­kérdésben Dobsa János, az MTI bonni tudósítója jelenti: Bonnban vasárnap és hétfőn sorozatos tanácskozások folytak a kan­cellári palotában a közös piaci gabonaár kérdéséről. Az el­múlt héten ugyanis még vita folyt a kormánykoalíción be­lül arról, vajon tegyen-e Bonn­ engedményt ebben a kérdés­ben a Brüsszelben most kezdő­dő közös piaci értekezleten, és ha igen, milyen feltételek mel­lett. A kormány szóvivője hétfő délután közölte, hogy a kétna­pos tanácskozáson megegyezés született, amelynek részleteit Frhard kancellár szerdán is­merteti majd a parlamentben. A kormányszóvivő szerint a nyugatnémet delegáció a brüsszeli konferencián azt az álláspontot fogja képviselni, amely szerint a közös piaci egységes gabonaár bevezetése előtt biztosítani kell a nyugat­német mezőgazdaság létalap­jait, hogy az megállhassa he­lyét a közös piaci versenyben. A kiszivárgott értesülések szerint a bonni kormány kül­döttei a brüsszeli konferencián olyan kompromisszum elérésé­re törekszenek, amelynek ér­telmében a nyugatnémet ga­bonaárat a jelenlegi tonnán­kénti 475 márkáról körülbelül 450 márkára csökkentenék a Monshalf-tervben eredetileg előirányzott 425 márka helyett. .Sedd, T9M deet­ktr . A Nemzetközi Diákszövetség kongresszusa 4 magyar között felszólalása Szófiából jelenti az MTI. A Nemzetközi Diákszövetség Szó­fiában ülésező VIII. kongresz­­szusán vasárnap este elhang­zott a szervezet végrehajtó bi­zottságának beszámolója, ame­lyet Zbynek Vokrczuhlicki, a végrehajtó bizottság elnöke tartott. A beszámoló hangoztatta, hogy a Nemzetközi Diákszö­vetség mindig helyesen látta azokat az összefüggéseket, amelyek a békéért, az általá­nos és teljes leszerelésért foly­tatott harc, valamint az impe­rializmus, a kolonializmus és neokolonializmus elleni, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelem között vannak. Vok­­rouhlicki a továbbiakban arról beszélt, hogy a szervezet támo­gatta a moszkvai atomcsend­­szerződést és mindazokat a lé­péseket, amelyek az említett időszakban a nemzetközi eny­hülés irányába mutattak. A különböző társadalmi rendsze­rű államok békés együttélésé­nek politikáját az NDSZ olyan reális politikának tartja, amely képes megakadályozni a ter­monukleáris háborút és bizto­sítani a békét. A beszámoló ezután részle­tesen ismertette mindazokat az akciókat, amelyeket a diákok szerveztek az elmúlt évek so­rán a világbéke és a nemzeti függetlenség védelmében, az oktatás demokratikusabbá té­teléért. Az NDSZ vezetője saj­nálkozását fejezte ki amiatt, hogy a világ diáksága szerve­zetileg továbbra is megosztott, minthogy az NDSZ mellett más nemzetközi diákszervezet is működik — a Nemzetközi Diákbizottság. Hétfőn reggel megkezdődött a végrehajtó bizottság beszá­molójának megvitatása. Ki­fejtette véleményét Tunézia, Ghána és több más ország diákmozgalmának képviselő­je, s a magyar küldöttség is ismertette a beszámolóval és az abban foglalt kérdésekkel kapcsolatos álláspontját. A magyar küldött hangsú­lyozta, hogy delegációnk tel­jes mértékben elfogadja a be­számolót és támogatja a szö­vetség végrehajtó bizottságá­nak és titkárságának a leg­utóbbi kongresszus óta kifej­tett tevékenységét.­­* A végrehajtó bizottság be­számolójában megfelelő hang­súlyt nyert — állapította meg a magyar diákság képviselője —, hogy napjainkban az em­beriség legfontosabb fel­adata a világbéke megőrzé­séért, a nemzeti függetlensé­gért, az imperializmus, a ko­lonializmus és neokolonializ­mus ellen vívott küzdelem.­* Hazánk fiataljai komoly fele­lősséget éreznek azért, hogy maximálisan kivegyék részü­ket e harcból. A szónok népünk és ifjúsá­gunk teljes szolidaritásáról biztosította a harcoló kongói és dél-vietnami hazafiakat, s mindazokat a népeket, ame­lyeknek elkeseredett küzdel­met kell folytatniuk az impe­rialisták nyílt, fegyveres be­avatkozásai vagy politikai­­gazdasági manőverei ellen. Befejeződött a nemzetközi szolidaritási értekezlet Hanoiból jelenti a TASZSZ: Hanoiban vasárnap befejező­dött a dél-vietnami nemzet­közi szolidaritási értekezlet. A záróülésen határozatot hoztak Vietnamról, üzenetet fogadtak el a dél-vietnami néphez, fel­hívást intéztek az amerikai néphez, valamint szolidaritási határozatot hoztak az ázsiai, afrikai és latin-amerikai né­pek harcával kapcsolatban. A konferencián elfogadott okmányok hangsúlyozzák, hogy az értekezlet támogatja a dél­vietnami népnek a Nemzeti Felszabadítási Front vezetésé­vel az amerikai imperializmus agressziója ellen vívott hősi küzdelmét. E harc célja Dél- Vietnam felszabadítása, a füg­getlenség, a demokrácia, a bé­ke, a semlegesség, végső célja pedig Vietnam békés egyesíté­se. Az értekezlet elhatározta, hogy december 20-át, a Nem­zeti Felszabadítási Front meg­alakulásának évfordulóját a dél-vietnami néppel vállalt, nemzetközi szolidaritás napjá­nak nyilvánítja. Vasárnap este Hanoiban nagyszabású tömeggyűlést ren­deztek az értekezlet sikeres befejezése alkalmából. Ülősztrájk és letartóztatások Saigonban A buddhisták omijai s­evettésének tiltakozása Saigonból jelenti a Reuter. A dél-vietnami fővárosban va­sárnap a rendőrség mintegy száz embert tartóztatott le. Hiá­ba vezényelt ki a Tran Van Huang-kormány több száz ej­tőernyőst a szerdán meggyil­kolt 15 éves fiú temetése rend­jének biztosítására, a temetés lényegében mégis alkalmat adott a kormányellenes tünte­tésre. A temetés idejére összegyűlt tömeg egyik része — főleg diá­kok — utcai ülősztrájkot tar­tottak és három órán át hall­gatták a kormány amerikaba­­rát politikáját bíráló szónoko­kat. A rendőrség elsősorban az ülősztrájk részvevői közül tar­tóztatott le számos személyt Saigonban a buddhista or­szágos központ épülettömbjé­nek bejárata fölött hétfőn reg­gel hatalmas betűkkel írt fel­irat jelentette be: »A központ zárva marad, mert tiltakozunk az ellen, hogy Tran Van Huong miniszterelnök meghamisítja az igazságot a buddhistákról.* Ugyanakkor, amikor a budd­hista országos központ főbejá­ratán szembeszökő méretű la­kat jelzi a vallási vezetők til­takozását, az országos budd­hista szövetség közleményt ho­zott nyilvánosságra. A közle­mény megállapítja: »Minden alapot nélkülöz a dél-vietnami hatóságoknak az a vádja, hogy a buddhista központ volt az irányítója a kormány le­mondását követelő utcai tünte­téseknek. »A közlemény fel­hívja a figyelmet arra, hogy Tran Van Huong kormánya hosszabb idő óta a megfélem­lítés különböző eszközeit al­kalmazza a buddhistákkal szemben: országos központjuk épülettömbjét magas szöges­drótkerítéssel vetette körül és múlt hét szerdáján a kormány katonái több tucat kézigráná­tot dobtak az épület kertjébe. Külpolitikai hírek A (Moszkva, TASZSZ) Leo­­nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta a Gui­neai Köztársaság párt- és kor­mányküldöttségét, élén León Makával, a Guineai Demok­rata Párt Politikai Bizottsá­gának tagjával. A (Aden, AP) Újabb két bombarobbanás történt Aden­­ben szombaton. A robbanás­nak két brit katona esett ál­dozatul. Amióta Greenwood brit gyarmatügyi miniszter­­Adenbe érkezett, sorozatos bombarobbantások tükrözik az angolellenes légkört. A (London, TASZSZ) ki­lencvenedik születésnapját ünnepli Winstein Churchill volt angol miniszterelnök, a Konzervatív Párt volt vezető­je. Churchill már hosszú évek óta nem játszik tevékeny sze­repet Anglia politikai életé­ben. A (Brüsszel, UPI) Erkin tö­rök külügyminiszter vasárnap egyhetes, látogatásra Brüsz­­szelbe érkezett. A (Lisszabon, AP) Az an­golai szabadságharcosok a múlt héten több sikeres fegy­veres akciót hajtottak végre. Egységeik 17 portugál katonát, megöltek, harminchatot meg­sebesítettek. A harcokban több mint száz portugál kato­na eltűnt. A (Brazzaville, TASZSZ) A kongói (Brazzavale) kormány kiutasította az országból azt a két francia papot és négy más francia állampolgárt, akik ellenforradalmi tevé­kenységet folytattak az ország területén. A (Róma, Reuter) Von Hes­sel nyugatnémet hadügymi­niszter hétfőn Rómába érke­zett. A (Varsó, MTI) Vasárnap befejezte munkáját a Lengyel Egyesült Parasztpárt IV. kongresszusa. A négynapos ta­­­nácsk­ozás során hatvan kül­dött szólalt fel. A kongresz­­szus elfogadta a pártvezetőség előterjesztett programját és újjáválasztotta a vezetőséget

Next