Magyar Nemzet, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-01 / 281. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT Mercedes .Az autománia nem ma kelet­kezett, de mind elterjedtebb betegség. Hasonlóképpen nem most születik a jelenséggel fog­lalkozó első mű, a téma mégis egyre aktuálisabb. Nem lehet tehát “élelőtt" témáról beszél­ni, mint ahogy a szerelem sem az — hiszen egyes szerzők ép­pen arról szatirizálnak, hogy bizonyos embertípus számára az autó még a szerelmet is he­lyettesíti. Ez a groteszk ••behe­lyettesítés" igen sok és válto­zatos szatirikus alkalmat te­remt s így a téma bőven kiak­názható, ha nem is olyan év­ezredekre szólóan kimeríthe­tetlen, mint a szerelem. A kérdés tehát nem úgy szól, hogy kié a téma elsőbbsége, hanem hogy ki tud valami újat hozzátenni? Gosztonyi Já­nos Mercedes című rádiókomé­diájában a témát gazdagította meg koptatta is egyszersmind. Új variációkat talált, kitűnő lehetőségeket dobott fel. Tud­niillik a téma­­abszurditása" eleddi­g a leg­kevésbé ki­­­átszott rétege az inkriminált korjelen­­ségnek: inkább a külső fiaskó, a mulatságos póruljárás tanúi lehetünk és sokkal kevesebbet foglalkoznak általában a bel­ső, lelki eltorzulásról, egy má­nia eltúlzott, groteszk lélekta­náról, ami pedig emberi mély­ségében sokkal leleplezőbb, mint a vicces gégék sorozata. Ezt a jó értelemben vett, a ko­média és a börleszk műfajá­ban ősi és otthonos, mégis olyannyira elhanyagolt abszur­ditást, vagy legalábbis ennek kísérletét üdvözölném Goszto­­r­yi komédiájában. Elsősorban a megszemélyesített — és nő­nemű! — autóra gondolok: a főhős mániáját ennél aligha lehetne jobban jellemezni. Ugyanakkor ezt a trouvaille-t Gosztonyi nem meri kibontani, szinte embrionális állapotában marad , hogy helyet adjon a téma kikoptatottabb elemei­nek, s ezek közt van olyan, mellyel más tájakon is több ízben találkoztunk már. Az olajozott rutin íratta például a darab amerikai­ nagynéni-vo­­nalát és szinte kínos a finálé­ban kimondott tanulság: a fe­leség, a józan -pozitív hős* *. itt egy sokszorta kispolgáribb programot nyilatkoztat ki, mint amit az író által joggal póruljártatott férje képvisel.­­Az elvesztett Mercedes és a megszerzendő Trabant közötti eszmei különbségekről* — gondoltam kissé bosszankodva e tanulság hallatán, elsiratva a darab felvetett és bátortala­nul elvetélt jó lehetőségeire. László Endre rendezése ötle­tes, frissen pergő, a vígjátéki kedélyeskedés helyett inkább a szatirikus-bohózati gro­­teszkségre törekszik. Kitűnő volt Gábor Miklós a mániában megnőtt kisember szerepében: színészi skálájának újabb hangjait mutatta. Mezei Mária szűken mért szerepében is fontossá és érdekessé nőtt. Gobbi Hilda bámulatos lele­ménnyel talált ki újabb mulat­ságos vonásokat az amerikai nagynéni sablonjához. Egy vil­lanásnyi epizódszerepben na­gyon tetszett Soós Edit karak­teres alakítása. „ Jó ez nekünk .... szünet után ismét jelentkezett A Rá­dió Kabarészínpada. Ami első­sorban feltűnt: a szatíra teljes térhódítása, a koncentráltabb szerkesztés, és a rövid, szinte staccatós ütem. Rövidebb is volt a szokottnál, másfél óra helyett egyórásra méretezték az összeállítást, s ez a jelek szerint előnyösen hatott: a szi­gorúbb válogatási lehetőség, a fölöslegesen túlnyújtott vagy mindenestül tölteléknek szánt számok elmaradása karakte­res, tömör és nagyon frissen pergő műsorhoz vezetett. Ta­lán csak az újdonság varázsa miatt, de nagyon élveztem, hogy nem volt konferansz-szö­­veg, pontosabban inkább csak jelezték Szilágyi György -kó­rus-rigmusait a megszokott összekötőszöveget. Ez a jó rit­musú, szellemes kabaré poli­tizált, mai hallgatóknak szólt a máról, de nem a Közért- és Patyolat-viccek szintjén, ha­nem — talán így lehetne a leg­jobban összefoglalni: egyéni és köztudatunk furcsaságairól. Legalábbis ezt bombázták a legjobb írások: Tahi László, Mikes György, Komlós János, Somogyi Pál jelenetei, Vas Ist­ván verse, Kaposy Miklós pa­ródiája. E szombat esti kabaré egyik legtöbbet hallott fősze­replője Mányai Lajos volt, akit aznap temettek el. Jelleg­zetes és kitűnő volt minden mondatában, ritka képességgel érzékelte ezt a műfajt, melyre nemrég talált rá: a színész fáj­dalmas, de igazi győzelme volt, hogy már este el tudta feled­tetni a délutáni temetést. A kabaré elismerést érdemlő di­rigensei a szerkesztő Kaposy Miklós és a rendező Bozó László. Görgey Gábor Főiskolások emlékezése Radnótira Azt mondja a költő az Első eclogában: »S jó, ha a szél a parázst kotorászva tört so­rok­at fel a máglya helyén.. .“ Tizenkét, most végző színmű­vészeti főiskolás, Gáti József osztályos, az Odry Színpadon, a költő halálának huszadik évfordulójára emlékezve felelt e szkeptikus, bánatos Radnóti­­sorokra. Tizenketten: Almási Éva, Balogh Zsuzsa, Csomós Mária, Dániel Valéria, Szabó Éva, Csikós Sándor, Harkányi János, Horváth László, Ju­hász Jácint, Kozák András, Szersén Gyula és Szilágyi Ti­bor nemcsak tört sorokat lel­tek a parázsban, hanem egy olyan életművet is felmutat­tak, mely így, lelkes ifjak hangján át messzire elhatolt. Ritkán rendez nyilvános irodalmi estet a Színház- és Filmművészeti Főiskola, pe­dig a jövő színészeinek a sza­valás legalább annyira kenye­re lesz, mint Shakespeare­­hősök életrekeltése. A vidék — ahová ezek az ifjak is ke­rülnek — nemcsak a színházi kultúrára szomjas, hanem a versre és a prózára is. És az örvendesen sokasodó vidé­ki matinéik, szavalóestek és TIT-előadások arra figyelmez­tetnek, hogy a fiatal művé­szeknek erre a hivatásra kü­lön is kell készülniük. Aho­gyan a tanító- és tanárjelöltek népművelésből is kapnak lec­két a főiskolán és az egyete­men, ugyanígy a színészi éle­­teknek is kell ismerniük a színpadi mesterség mellett a népművelés egy sajátos ágát, a művészi interpretálást. A tizenkét fiatal művésznöven­dék megmutatta, hogy sokat és jót tanult mesterétől, a ki­tűnő előadóművésztől. Min­denekelőtt azt, hogy a verset nem külsőségben kell életre­­kelteni, hanem az értelem se­gítségével. A főiskolás vers­mondók azonban, néha egy­féle stílusban és modorban hangsúlyozták és értelmez­ték a verssorokat, s nem min­dig tudtak elszakadni a ta­nári példa varázsától. (g. i ) Ajándék az egész családnak PENTONA kisfémes fény­képezőgép, készenléti tokkal 820,— Ft PENTI II. fényk­épezőgép, szűrökk­el, cipzáras tokkal 1015,— Ft REFERMATIC félautomata, kisfilmes fényképezőgép, készenléti tokkal 1220,— Ft 1000,— FT FELETTI fényképezőgép OTP-HITELLEVÉLRE KAPHATÓ! Száz évvel ezelőtt mutat­ták be Párizsban Offenbach Szép Helénáját, amely annak idején nagy feltűnést keltett bátor szatírájával. A demok­ratikus Berlinben a centená­rium alkalmából felújították az operettet újszerű rendezés­ben. . MnSwifflizet- Tengeri malacok Jamiaque vígjátéka a Katona József S­zínházb­a­n Eddig alig ismertük Yves Jamiaque nevét, s most kide­rül, hogy több darabját mu­tatták be a világ különböző országaiban. Mit mondhatunk most, az első találkozó után? Annyit mindenesetre, hogy a szerző, illetve a gondolatait közvetítő színmű rokonszen­ves és mondani­valója embersé­ges. Ennél még több is, mert ez az emberséges mondanivaló túl­megy az általá­nosságokon, és az író szeretete a munkások és a kisemberek felé irányul, és gond­jaik késztették e darab megírására is. Azt a gondot, mely Jamiaque hősét a kétségbe­esésbe hajszolja, szerencsére mi már nem ismer­jük, de a felsza­badulás előtt a kilakoltatás, mondhatni, meg­szokott és hétköz­napi dolog volt, s talán súlyosabb is annál, hogy egy vígjátékban fel le­hetett volna tár­ni okait és következményeit. Nem mintha a súlyosság és a vígjáték ellentmondana egy­másnak, s a társadalom ba­jai feltétlenül csak tragikus formában kerülhetnének szín­re. Korántsem. Elég, ha He­vesi Sándorra hivatkozunk, aki igen találóan beszélt egy­­helyütt a vígjáték paradox lényeg­éről, vagyis arról, hogy a nevelés ilyen esetekben mindig valami keserűt és fáj­dalmasat takar, tehát álarc a szerzőin, védelme alatt szaba­don elmondhatja elítélő véle­ményét az őt érdeklő kérdé­sekről. Ilyen értelemben tehát nem az kifogásolható Ja­­miaque darabjában, hogy víg­játék, hanem az, hogy nem eléggé vígjáték, hogy nem eléggé kíméletlen, hogy nem kényszerít a nevetésre, sőt a kinevetésre, hanem csak lehe­tőséget ad erre, s mi mosoly­­gunk vagy nevetünk, ki-ki vérmérséklete szerint, de nem ellenállhatatlanul, és többnyi­re némi borongással. A szer­zőről nem tudok szólni, mert más műveit nem ismerem, ez a darab viszont inkább jószí­vű, min­t haragos. A világiro­dalom számon tartott művei viszont azt bizonyítják, hogy a harag és a felháborodás többre serkenti a művészt, mint a mégoly rokonszenves sajnálat. Talán ez okozza azt is, hogy a darab műfajilag nem következetes. Az első felvonás, mely a Matouffe-család békés, hétköznapi estjét villantja elénk, inkább bohózatszerű ikrek a pólyában, lakatos­­tanonc fiatalember, aki há­romhónapi tanulás után már el tudja rontani az ajtó zár­ját, de megjavítani még nem, rakétát fabrikáló kisfiú, ké­rőt váró leány, krumplit há­mozó anya, csöpögő ruhane­műk a kötélen s Matouffe-pa­­pa, a beton­ember. Idill és jó­kedv, s megérkezik a kérő, aki a tragikus hírt hozza: a Matouffe-családnak ki kell költöznie, mert a lakás tulaj­donosa tengeri malacokat akar tenyészteni a Ma­­touffe-ok otthonában. Itt a társadalom éppen csak belép a színpadra, ezért a komikai elemek meglehetősen öncé­lúak. A továbbiakban a darab a tragikomédia irányában halad, a család egy zenepavilonba költözik, és minden tagja igyekszik úgy tenni, mintha élete a megszokott mederben folynék; a város egyszerű né­pe tüntetést szervez a kilakol­­tatottak érdekében, ennek kö­vetkeztében Matouffe-ék előbb a rendőrségre, majd a plébá­nos jóvoltából átmenetileg a sekrestyébe, onnan a műem­lékvédő hivatal fellépésére az utcára kerülnek, végül a kis­város lakói befogadják a csa­lád egy-egy tagját. Jamiaque műve igazából azokon a pon­tokon vígjátéki és szatirikus, amelyeken a városka vezetőit: a puhány és megalkuvó pol­gármestert, a bárdolatlanul hangoskodó, de alapjában gyá­va rendőrkapitányt, vagy a si­ma modorú főtanácsost és a bürokrata műemlékest mutatja be. Kétségtelen, hogy Jamiaque nincs híjén az ötleteknek, ezek azonban nem tudják teljesen feledtetni a szerzői szándék bizonytalanságait. Az érthető, hogy el akarja mondani bírá­latát arról a társadalomról, melyben a tengeri malacok fontosabbak az embereknél, le­gyenek azok felnőttek vagy csecsemők. Az azonban már nem teljesen világos, hogy egyetért-e Matouffe passzív el­lenállásával, vagy, noha együttérzése a szerencsétlen kőművesé, szét akarja rombol­ni Matouffe-nak azt az illúzió­ját, hogy a családi együttes sértetlenül fenntartható a kül­ső körülmények ilyen nyomá­sa mellett is. Kérdésessé teszi azt is, hogy az emberi szolida­ritás milyen formái célsze­rűek, hiszen a kisvárosi tünte­tés éppen azt éri el, amit el akart kerülni: a körmönfontan ravasz főtanácsos erre hivat­kozva költözteti a családot a zenepavilonból a rendőrségre. Úgy látszik tehát, hogy Ja­­miaque megosztja erőit, így társadalombírálata nem elég­gé mélyreható, holott ez lehet egy vígjáték igazi tartópillére. Természetesen, senki sem kívánja, hogy egyetlen darab a kapitalizmus összképét adja, a téma keretein belül azon­ban tágabbak a lehetőségek azoknál, amelyeket Jamiaque megvalósított. Összegezésképpen a beveze­tő mondatokhoz kell vissza­térnem: a darab egyes gyen­geségei ellenére is, megismer­kedésünk egy eddig nálunk nem játszott szerző művével hasznos volt, hiszen az író mondanivalója feltétlenül ro­konszenves, láthatóan ismeri a színpadot, ötletei lelemény­ről tanúskodnak. Az előadás Pethes György rendezésében még nem telje­sen kiforrott. Az első felvo­nás ritmusa meglehetősen lassú, s a későbbiek folyamán több alkalommal is olyan helyzet-komikai elemek buk­kannak fel az előadásban, amelyek nem mindig indo­koltak. Valószínű azonban, hogy a darab egyik szereplő­jének, a nagyszerű Mányai Lajosnak halála megzavarta az előadás előkészítését né­hány nappal a bemutató előtt. Rajz János (Matouffe) mint ezt már megszoktuk tőle, most is kitűnően beleilleszkedik szerepébe és sajátos egyénisé­gével gazdagítja azt. Nem­csak a család gondja, hanem az előadás jó része is az ő vállára nehezedik. Feleségét Sivó Mária átéléssel alakítja. Papp Évának és Sztankay Istvánnak (Matouffe-gyere­­kek) szerepük nem ad lehe­tőséget tehetségük kibontásá­ra. Fülöp Zsigmond (a kérő) egy pipogya tanítóból sze­münk láttára érik felelősséget hordozó férfivá. Szakács Sán­dornak minden mozdulata ki­dolgozott és figyelemre mél­tó. Tompa Sándor egy vérbő és szenvedélyes kőművest je­lenít meg sikerrel és túlzás­tól mentesen. Litkey Irén re­mek halaskofát formál. Gáti József (főtanácsos), Györffy György (polgármester), Suka Sándor (plébános), Őze Lajos jó néhány emlékezetes és derűs pillanatot szerez. Pártos Erzsi, Siménfalvi Sándor, Pásztor János és a többiek, kisebb szerepeikben is kifogástala­nok, s ezt mondhatjuk Kö­­peczi Bócz István díszleteiről, jelmezeiről is. Győre Imre IDHIAKUS HARAG (Szlovák György rajza) Pásztory Ditta ismét Bartókot zongorázik K­étszáz csillogó szemű, a AV várakozás izgalmában ki­pirult gyerekből elemi erővel tör ki a taps és lelkesedés. A színpadon, a zongora mellett egy kis, törékeny asszony áll, mélyen meghajol a tapsoló gyerekek előtt: Bartók Bélá­né, Pásztory Ditta. Nem koncertezett. Mióta férje — a legnagyobb magyar muzsikus — egy tragikus év őszén örökre elbúcsúzott ha­zájától, nem hallotta őt ma­gyar közönség. És szombaton este a hatodik körzeti zene­iskola tanárainak és növen­dékeinek kérésére annyi év után mégis színpadra lépett, hogy eljátssza a III. zongora­­versenyt. Azt a gyémánttisz­taságú, mindent lezáró mű­vet, amit Bartók a halálos ágyán, szinte az utolsó órá­ban fejezett be és amelyet leghűbb társának, szenvedé­sei és nagysága osztályrésze­sének , feleségének írt. Akárhányszor hallhatjuk a III. zongoraversenyt — a ze­nekar zizegő tremolója felett óriási ívként kifeszülő fő té­mát, a magány jeges csúcsait járó lassú tételt és az élet megpróbáltatásai és a halál gyötrelme felett diadalmasko­dó zárótétel extatikus nagy körtáncát — szinte a termé­szeti jelenségek megrendítő erejével fog mindig és újra leigázni és elkápráztatni ben­nünket. De ez az est nem a meghódításé és elkáprázta­­tásé volt, hanem az emléke­zésé. Emlékezni jött el erre az estre a barát és fegyver­társ, Kodály Zoltán is, és a zongora mellett egy minden pillanatában teljes és gazdag életet, az emberi és művészi tökéletességet idézi annak az emlékezése, aki életében leg­közelebb állt a géniuszhoz. E E­zen az estén nem dübör­ör­gött, viharzott a zongora. Bár Pásztory Ditta tökéletes művésze hangszerének, nem a nagy, szuggesztív, egyéni hangú virtuóz szólalt meg — a zongorán, valami végtelenül bensőséges, nosztalgikus és melankolikus emlékezés bom­lott ki. Mintha fátyol takarná most a III. zongoraversenyt, mintha a hatalmas freskó cso­dálatosan bensőséges, finom miniatűr mását látnánk. Az előadó ezen az estén szándékosan került minden nagy, felfokozott effektust, vé­sőjével csak érintette annak a láthatatlan szobornak kör­vonalait, amelynek kimunká­lását ránk, emlékeinkre bíz­ta. Úgy szólt hozzánk zongo­ráján, félszavakkal, elfogult, fátyolos hangon, kis gesztu­sokkal, nagy beszédes elhall­gatásokkal, mint aki olyan­ról beszél, amire nincsenek szavai és amit úgyis olyanok­nak mond el, akik szavak nélkül is éreznek és értenek mindent. pásztory Ditta meghajolt és­­1- lenn, a nézőtéren néhány ősz fej alázatosan velehajolt az emlékek és érzések súlya alatt. Kétszáz gyerek pedig a színpadon meghajtó törékeny kis­asszony felé fordult és tapsolt, tapsolt... Szász István A párizsi Théatre National Populaire-ban sikerrel mutat­ták be Georges Wilson rende­zésében Bertolt Brecht: Pon­­tila úr című darabját. 00 Henri-Georges Clouzot fran­cia rendező filmesíti meg Georges Conc­onnak a na­pokban Goncourt-díjjal kitün­tetett, Vadon élni című regé­nyét. .Kedd, 1964. december 1- NAPLÓ December 1 A Fiatal képzőművészek V. kiállítását december 4-én, pénteken délután 5 órakor Nádasdy József, a KISZ köz­ponti bizottság titkára nyitja meg az Ernst Múzeumban.­­ Az idei országos fotóművé­szeti kiállítás december 5-én nyílik meg Miskolcon, az SZMT Művelődési Ház szín­házi előcsarnokában. A A római rádió műsorára tűzte Lendvay Kamilló hege­dűversenyét. A művet decem­ber 3-án Kocsis Albert játsa­­sza, és Erdélyi Miklós ve­zényli a római rádióban. # A „Lengyel Hetek” kereté­ben árusítással egybekötött kiállítást rendeznek december 4-től lengyel népművészeti és háziipari termékekből a Nép­­művészeti és Háziipari Válla­lat V., Váci utca 14. szám alatti boltjában. ki Magyar művészek a nagy­világban címmel kiállítást rendez a kerület képzőművé­szeinek alkotásaiból a Hazafias Népfront II. kerületi bizottsá­ga, a kerületi tanács végre­hajtó bizottsága, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság kerü­leti elnöksége és a Műcsarnok a Radnóti Miklós Klubban. (II., Keleti Károly u. 22.) A kiállítást december 4-én dél­után Fekete Vilmos, a II. ke­rületi tanács vb-titkára nyitja meg.A Magnetofon tölti be az idegen­­vezető tisztét a martonvásári Beethoven Emlékmúzeumban. Az MTI híradása szerint a magneto­fon a külföldiek szakvezetését biz­tosítja, s német, francia, angol és orosz nyelven ad tájékoztatást. Kíváncsian várjuk, hogy a hazai turisták mikor hallhatják anya­nyelvükön is e magnetofonéra tag­ról a martonvásári Beethoven­­emlékek históriáját? (­ özv. liptóújvári Stróbl Ala­jos­né, a nagy magyar szob­rászművész özvegye 89 éves korában elhunyt. Temetése december 2-án délután fél 3 órakor lesz a Farkasréti te­metőben.A Greta Garbó életéről készélt filmet forgatni Dino de Lau­­rentiis olasz producer a jövő év tavaszán. A forgatókönyv írásában részt vesz Greta Garbó is, akit a filmen Sil­­vana Mangano alakít. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Lammermoori Lucia (A­ bérlet 4.) (7) — Erkel Színház: Faust (A bérlet 4.) (7) — Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (7) — Katona József Színház: Villámfénynél (3. szel­vénybérlet) (7) — Madách Szín­ház: Negyedik Henrik király (7) — Madách Kamara Színház: Egy vasárnap New Yorkban (7) — Vígszínház: Karenina Anna (Kom­­binált­ bérlet 1. sor. 3.) (7) — Thá­­lia Színház: Az ördög és a Jó­isten (7) — József Attila Színház: Utolsó áldozat (7) — Fővárosi Operettszínház: Nagymama (7) — Bartók Színház (a Fővárosi Ope­rettszínháziban) : Naszreddin ka­landjai (du. 3) — Vidám Színpad: Több nyelven beszélünk (fél 1) — Kis Színpad: Fel a kezekkel (7) — Egyetemi Színpad: Bächer Mihály és Kovács Dénes szonáta­estje (fél 8) — Állami Bábszín­ház: Fajankó kalandjai (de. 10); Toldi (du. 3) — Kamara Varieté: Hotel Varieté (este 6 és fél 9) -Zeneakadémia: Margittay Sándor orgonaestje (fél 8). Kedves ajándék *

Next