Magyar Nemzet, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

Kedd, 1965. április 13. T­avasz van. Az iskolákban nagy készülődések ideje, nemcsak az év végi össze­foglalókra és a közeledő érett­ségire, hanem más versengés­re is, most volt az Országos Tanulmányi Verseny pályáza­tainak beadási határideje. A tanárok szépen legépelt, csino­san összefűzött , sokszor könyvkötővel beköttetett — dolgozatokat lapozgattak, ja­vaslatot, véleményt írtak, s küldték tovább a jeligés, de számukra ismerős munkákat a Művelődésügyi Miniszté­riumba. A sok kötelesség mellett külön munkának is tűnhetne ez, fárasztó feladat­nak, mégis sokszor ünneppé válik. Ünneppé teszi egy-egy fel­tűnően szép pályamű, melyet kézről kézre adnak: Olvasd! Mert csodálatos a fiatal lélek első szárnypróbálgatása. Szin­te suhogást hall az ember. Olyan friss gondolatok, olyan új oldalról meglátott szépsé­gei röppennek fel az eddig agyonnyúzott irodalmi anyag­nak, hogy a megfáradt "fel­­nőtt"­ felpezsdül tőle. Pedig nem könnyű témák. Sőt! Nemegyszer olyan felada­tok, amelyekhez jeles eszté­táink és kritikusaink is ne­hezen nyúlnak s ha igen, ak­kor is többnyire csak a leg­felkészültebbek vágnak bele. Két évvel ezelőtt — többek között —­­Egy felszabadulás utáni költő életművének elem­zése­ volt a feladat. Tucatjá­val készültek a tanulmányok. Némelyik nevesebb fiatal köl­tőről 10—20 munka is beérke­zett, mindegyike 20—30 olda­las, s nem is egy közülük olyan nevet választott, akinek felméréséhez mindeddig kriti­kus nem akadt, talán mert nem a csillogó nagyok közé tartozott, nem érezte fontos­nak. Mi lett ezekkel a kis mű­vekkel? Ott porosodnak a mi­nisztérium irattárában, vagy már nincsenek is meg? Milyen érdekes lett volna ezekből egy — a legjobbakat magába fog­laló — fűzött, olcsó kötet. Tavaly a három tétel egyike :"A korszerűség értelmezése napjaink irodalmában és mű­vészetében­ ugyancsak izgal­mas erőpróbája volt az ifjú­ságnak. Nem egy olyan dolgo­zatot olvastam, amit elirigyel­tem diák írójától. Bár én ír­tam volna! S ne haragudja­nak meg érte jeles esztétáink, meg kell mondanom: színvo­nalban is, de különösen lelke­­sültségben, nemegyszer maga­sabban álltak, mint az alka­lomadtán félszívvel megírt, s csupán az ismert név miatt közölt "esszéké. « Nem gyermekmunka volt már ezek egyike sem. Hiszen ilyen korukban hajdan is a céhlegényeknek "szabadulási" darabként remeket kellett al­kotniuk; remeket, amire egész életükben büszkélkedve gon­doltak, amit — ha az övék le­hetett — őriztek, dicsekedtek vele késő öreg korukban is; nem csoda hát, ha a 14—15 éves kortól lázasan olvasó, jegyzetelő 17—18 éves fiatal leány vagy fiú — különöskép­pen, ha tehetsége is van — kiválót alkot ezen a téren is. Sokszor egészen szűz terüle­ten kellett kutatniuk. Hiszen amikor a "­korszerűségről­ ír­tak és keresték hozzá az anya­got, derült ki, hogy alig talál­tak az "öregek­ között olyat, aki ezzel a kérdéssel foglalko­zott volna. A beérkezett mun­kák bemutatták a korszerűség jellemző vonásait a költészet, a próza, sőt a zene világában is (szép kotta-idézetekkel). Mi­lyen lelkesedéssel olvastuk. Egy-egy pályamű túljutott az iskolán, idegenek megcsodál­ták. Ismertem tanárnőt, aki lelkesülten így beszélt: "Ked­vem lenne jegyzetet készíteni belőle, mint egy értékes könyvből, hogy jövőre a taní­tásnál fel­használhassam.­­Mi lett ezekkel? Milyen kü­lönös tanulmány-gyűjtemény kerekedett, volna ezekből is. De nemcsak különös, hanem hasznos is: munkaerkölcs szempontjából hasznos kötet. A tanulmányi versenyek döntéseit ugyanis olyan köd veszi körül, amelyen a sok száz iskola tanárai nem képe­sek átlátni. Sokszor a tanár elragadtatásában meg van győződve arról, hogy az általa olvasott munkánál jobb nem is létezhet. S amikor az ő je­löltje nem kerül be az első tíz közé, gyanakodva mondja: Ki tudja, hogyan bírálták el ezeket? Hiszen a legjobbnak ítélt dolgozatokat sosem olvas­hatja el, a színvonalat sosem láthatja. Ezt a gyanút néha indokolttá teszi a keserű tapasztalat. Elő­fordult olyan eset, hogy az iskola szakmai munkaközössé­ge csupán hosszabb mérlegelés után fogadta el a pályaművet és küldte tovább, annyira gyengének, alacsony színvo­nalúnak találta, ha hozzámérte egy másik, ragyogó munkához, melyet nagy reményekkel kül­dött útjára. A meglepetés ak­kor érte a tanári kart, amikor a­­gyengének­ tartott mű az első tíz közé került, a "kivá­ló­ pedig kiesett a versenyből. Amikor érdeklődtek, hogy miként is történhetett ez, akkor derült ki, hogy a szabályok szerint a bírálók mindegyike tíz-tíz jeligés dolgozatot kap, amiből csak az egyetlen leg­jobbat küldheti tovább. Meg­eshet, hogy a gyengének tar­tott tanulmány olyan alacsony színvonalú csoportba kerül, ahonnan továbbjut, míg a "ki­váló- olyan társakat kap, akik még nála is jobbak és kiszo­rítják a további versenyből. Ezen persze nehéz segíteni. Minden írást mindegyik bíráló nem olvashat el. Elvégezhetet­­len munka lenne. A tanulmá­nyi versenyeknek ez a ritkán előforduló hibalehetősége azonban csak növeli a gyanak­vást. Ezért is lenne jó tanulság­ként, a díjnyertes pályamű­vek megjelentetése, hogy ez a gyanú szétoszoljék, hogy az or­szág mindegyik középiskolájá­ban láthassák, hol áll a mérce. Tudomásul kell venni, hogy ezek a tanulmányok már nem botladozó lépések, hanem in­duló rakéták, nem pislákoló fények, hanem új csillagok, melyek a nyomunkba lépő új nemzedék jöttét jelzik. Többet érdemelnek annál, mintsem hogy irattárak mélyére sül­lyedjenek.* E gondolatkör fényesebb ol­dala után, hadd említsem meg az aggasztó jelensége­ket is. Országunk iskoláiban ezek a tanulmányi versenyek diák­jaink nemes vetélkedőivé vál­nak, de természetesen a tanár jó munkáját is bizonyítják. Nem kis dicsőség, hogy az ő tanítványa, az ő szavain fel­nőtt fiatal lélek került a ki­tüntetettek közé. A pedagógu­sok ezért nem nézik közömbö­sen ezt a vetélkedőt, taná­csaikkal segítik a munkára készülőket. Így van ez rend­jén. Néha azonban ijedten né­zem a verseny eltorzulásait. Járom az országot, sok min­dent hallok. Mindenütt az író-olvasó találkozók után tanárok vesznek körül, s az iskola dolgairól esik szó. Így tudom meg, hogy a diákok nemes versenye helyenként és időnként a tanárok keserves küzdelmévé alakul át. "Nem lehet, hogy ne az enyém ke­rüljön a legjobbak közé­ S ilyenkor a szokásos, egyszerű útbaigazítás helyett — amit minden nevelő megad tanítvá­nyainak — megindul a "tanár munka­. Van, aki könyvtárak­ban ülve céduláz, jegyzetel diákjai helyett, sőt ír, megírja a fontosabb fejezetet, felépíti a pályamű vázlatát, megszer­keszti a művet... s ilyenkor már nem diák mérkőzik tudás­ban egy másik diákkal, hanem tanár — tanárral fut versenyt. S ebben a küzdelemben az a tanuló, akinek vezetője meg­tartja a szabályokat s csupán elindulni segíti a tudomány­ban első lépéseit tevőt — az a tanítvány lemarad. Hogy ez milyen kárt okoz még abban a fiatalban is, aki esetleg győztesként kerül ki — nem kell mondani. Ha van benne öntudat, s átlátja szere­pét, feldoppingolt versenyló­nak érezheti magát, akit in­dítottak a »futamon«, de ha ezt nem látja meg, azt hiheti, hogy ilyen az élet s mindig lesz valaki, akinek segítségé­vel eljut a célig. Külön tanulmány lehetne a lehetőségek felmérése, a fővá­rosi, vagy nagyvárosi és a kisvárosi, illetve falusi gim­nazista lehetőségei közti kü­lönbség. A Széchenyi, az Egyetemi, vagy a Szabó Er­vin Könyvtár és — mondjuk — a Tabon létesült, valóban szép és modern, de az előb­biekkel gazdagságban nem mérkőző könyvtár segítő ereje már maga eldöntheti az első­ség kérdését. Ehhez járulhat még az egyéni sors különbö­zése, a külön szobájába bezár­kózó diáklányé, vagy a kony­haasztalnál körmölőé, aki leg­feljebb annyi segítséget kap, hogy édesanyja így szól a ki­sebbik gyerekhez: -Gyere, se­gíts mosogatni, látod Ilonka valami fontosat ír­. De nemcsak a magyar iro­dalom, hanem más tárgyak verseny­dolgozatainál is ta­lálkozhatunk hasonló jelensé­gekkel; hallottam ilyet a föld­rajz, a történelem, a biológia és a kémia terén is, ahol néha már nem is tanár, hanem az esetleg ebben a tudományág­ban régen működő, nagy lá­tókörű, ambiciózus apa saját maga dolgozik a munkán (ha ugyan nem a hozzá beosztott munkatársak gyűjtik az anya­got), hiszen nem kicsi a tét: felvételi vizsga nélkül bejutni az egyetemre. Éppen a fentiek miatt ala­kult ki sok tanárban "tanul­mányi verseny­ellenes" han­gulat, kétkedés és hiábavaló­­ag trzé­­­­s irigykedve néz a matematikai és fizikai verse­nyekre, amelyen a diákoknak sokszor idegen helyen, idegen tanárok jelenlétében, s bizony atyai vagy pedagógusi segítség nélkül kell megoldaniuk a feladatot. Itt nem várható a "■szentlélek" megvilágosító se­gítsége, egyedül csak az eddig megszerzett tudás és gyakor­lat dönt. Ha, mindezeket végiggondo­lom, eszembe jut. Nem len­ne-e jobb a 20—30 oldalas ta­nulmányok helyett — amik­ben idegen kéz is belesegíthet — egy olyan rövidebb lélegze­tű tanulmány, amit a "hu­mán­ tárgyakban is helyszí­nen ír a versenyző? A munka­időt ki lehetne tágítani egy­két napra azzal, hogy a pá­lyázók valamelyik intézetben bent­ laknának, könyvtár (azo­nos könyvtár!) állna rendel­kezésükre s igy dolgoznának. Lássuk, mire jutnak? Az említett, esetleges »túl­­zott segítség« kiderítésére és leleplezésére a minisztérium ma is megteszi a maga intéz­kedéseit; a legjobbnak ítélt dolgozatok íróit behívják kü­­lön-külön szóbeli beszélgetés­re, mintegy megvédeni disszer­tációjukat, s a durva csalás itt könnyen kiderül. De az oko­san előkészített "bedolgozás­nak­ nem lehet nyoma, hiszen a tanár vagy a szülő, csak a különben is érdeklődő és a ta­nulmányozott kérdésben jártas gyermeket segíti, aki az ellen­őrző beszélgetésnél a számára összegyűjtött anyagban magát kiismeri. Igaz ugyan, itt is­előfordulhat, hogy a nagy tu­dású, de "lámpalázas­ jelölt ki­ábrándítóan keveset mutat, míg a felületes, de "jósvádá­­jú­ " ragyogtak­ije m­ondhatná valaki: a két gondolatsor ellentmond egymásnak. Miért lelke­sedtem az első részben, ha kételkedem a másodikban? A kétkedő szavak csupán egy előforduló­­jelenségre­­hívják fel a figyelmet, mely nem általános. Mindezeket szerte az országban, tanárok­kal való beszélgetéseimből, s a magam tanári tapasztalatá­ból szűrtem le: nem vádnak — figyelmeztetésnek szántam Az Országos Tanulmányi Versenyekben az általános, az ifjúság szellemi csillogása amelyben benne van a mi munkánk, a mi életünk. Jobbágy Károly Meglepően fiatalos, pedig a János Kórház öreg fáit még el sem ültették, amikor ő már ott operált... Az a hír járja a nagy vesesebészről, az orvos­­tudományok doktoráról, hogy saját eredményeiről, orvosi munkásságáról nem beszél. Így igaz. Mikor felkerestem Hőgyes Endre utcai otthonában, éppen képviselői fogadónapjáról tért haza. — Sok apró-cseprő gond, probléma... De vala­hogy mindenkin segíteni kell... — mondja, miközben energikus, friss mozdulattal kitölti a kávét. A késő délutáni nap még beragyogja szikár alakját, de­rűs, vékony arcát, ahogyan az íróasztalán rendezkedik. A szaktudományi feljegyzések, tudományos dolgozatok, folyó­iratok mellé elintézendőnek odakerülnek a XII. kerületiek ügyes-bajos dolgai is. Nap­tárába gyorsan feljegyzi: hol­nap tanácskozás az orvos­szakszervezetben, rákövetkező nap: a Hazafias Népfront bu­dapesti bizottságában van dolga. Ma is reggel­ fél ötkor kezd­te a napot, mint negyvenegy­­néhány esztendeje minden­nap. Ma is operált, mint negy­ven esztendeje minden más­nap, akár fütyült a golyó, akár robbant a bomba ... Rá­pillantok a kezére, ahogy a kávés csészét tartja. Erős, mégis finom, hajlékony. Mű­vészkéz. Amelyről ki tudná számon tartani, hogy a negy­venszer 365 kórházi nap vilá­gában, ahol nincs líra, ellá­­gyulás, romantika, hanem láz és vér, seb és halál, szüntelen küzdelem — hány ezer em­bernek adta vissza az életét, egészségét. De az egész férfi egyéniségében a különösen megragadót, azt, hogyan tudta megvalósítani gyorsan iramló, pihenés nélküli hétköznapjai­ban a gyógyítás, a tudomá­nyos és társadalmi munka egységét — az Állami díjjal négy évtized kiemelkedő gyó­gyító, tudományos és társa­dalmi munkájáért tisztelték meg — talán össze tudom il­leszteni e meghitt beszélgetés csendes mondataiból. Talán rá tudok bukkanni a forrás­ra. Tanítványait, munkatársait szeretettel, nagyrabecsüléssel említi. — Értékes emberek gyűltek össze az osztályomon, akik elfogadták az irányítá­somat. Megértették, hogy min­den szigorúságom a betegek, az emberek érdekében való. Az eredményeket közösen ér­tük el. Új műtéttechnikai el­járásokat dolgoztunk ki és al­kalmaztunk. De ez, úgy gon­dolom, természetes kötelessé­günk volt. Sokat tanultunk, dolgoztunk, hogy a modern vesesebészet világszínvonalá­val lépést tartsunk... Ha magammal szemben más mér­cét alkalmaznék, mint mun­katársaimmal, nem sokat ér­ne se a szép szó, sem a szi­gorúság. A példa vonzóbb, mint a prédikáció. A példa. .. Elkalandozik szemem a szobában. Kényel­mes, kellemes, zöld növények­kel teli. Jó itt lenni. Otthon ez. Nem fényűző lakás. Nyo­ma sincs semmiféle anyagi gyűjtőszenvedélynek . . . Az egyik tanítványa — most már egy másik kórház fiatal főorvosa — így jelle­mezte őt: puritán. Csak a tu­dást gyűjti szigorú szenve­déllyel. Azt is csak azért, hogy pazarul szétoszthassa ... Talán nem idevágó a kér­dés — hiszen egy Állami-díjas orvostól nem ezt szokták kér­dezni —, de azért megkockáz­tatom. — Boldog ember ön, főorvos úr, aki csak másokért él? Meglepődve néz rám. — De hiszen azt csinálom, ami a vi­lágon a legjobban érdekel! Szenvedélyesen érdekel a ve­sesebészet, a gyógyítás, s ez a társadalmi, politikai átala­kulás! Én orvos voltam az elmúlt rendszerben is, és az vagyok ma is. Talán jobban össze tudom hasonlítani a vi­szonyokat és a lehetőségeket s a perspektívákat, mint a fiatalok. S ami bennem csak mint eszme, szikra élt, most válik gyakorlati valósággá, ha rengeteg küzdelem, nagy bot­­ladozások, szenvedés k közben is. Tárgyilagosan mondja, a pá­tosz nem az ő világa. — Egyszerűen nem tudnék csak egy részt adni abból, ami tőlem, az erőmből telik. Mindent, az egészet akarom adni. De hiszen ez minden szenvedély sajátja. A gyógyí­tás, a tudományos és társa­dalmi, közéleti munka, ben­nem már egység. Ha szabad ezt a szót használnom, kitel­jesedése orvosi hivatásomnak. A lámpa szűrt fénye meg­világítja finom kezét, ahogy a homlokát végig simítja. — Eskümhöz híven évtize­deken át először csak a bete­Nagy csend, és nagy nyuga­lom. A polcokon magyar és idegen nyelvű orvosi szak­­könyvek. Oldalt egy szem­vizsgáló készülék, és középen egy íróasztal. Dr. Radnót Magda az első orvosnő, akit tagjai sorába fo­gadott a Magyar Tudományos Akadémia, az első nő, aki egyetemi tanár lett az orvos­­tudományi karon, az első nő, aki megszerezte a professzori címet, s az első nő, aki most, eddigi tudományos munkássá­gáért, a szemészeti pathológia és endocrinológia területén elért eredményeiért megkapta az egyik legmagasabb kitün­tetést, az Állami-díjat. Fehér köpenyben ül, látszat­ra nyugodt megelégedettséggel, és érezni, hogy életében a rend uralkodik. Régi, egykori professzora sokszor hangoztatta előtte, a nő negyvenéves kora után már nem képes semmiféle szellemi munkára. Ma már megmosolyogni való véle­mény. És dr. Radnót Magda is rácáfolt. Nehezen ért eddig. És szegényen. Apja meghalt az első világháborúban, tíz­éves korától egyedül nőtt fel, azóta egyedül irányítja életét. De szándékából sosem enge­dett. Így lett orvos. Izgatta, meg kell tudnia önmagáról és az emberekről mindent, azt, amit csak az orvosok tudnak. S ma már olyasmit is tudni akar, amit még a kollégái sem. Tudományos munkássá­gának alapja ez. A harmincas években, ami­kor még medika volt, jómó­dú társai többször megkérdez­ték tőle, mihez kezd, ha vég­zett, még annyi pénze sincs, hogy berendezzen egy rende­lőt. Sosem vágyott rendelőre, sokáig a lakása is csak egy kis szolgálati szoba volt a kórházakban, klinikákon, a magánpraxis, a pénz nem iz­gatta, nem izgatja, a kutató­munka az élete. Munkásságát az egész világ ismeri. Elsősorban tudomá­nyos könyvei alapján. Ezek közül a Szembetegségek atla­sza számos nyelven, több ki­adásban, a Szemészeti patho­lógia pedig öt kiadásban je­lent meg 1951 óta. A tu­dományos témák közül első­sorban — ezért kapta az Al­­lami-díjat — a fény jelen­tőségének kutatása foglalkoz­tatja. Azt vizsgálja, hogy a szemen keresztül a les­be ke­rült fénymennyiség milyen hatással van a különböző em­beri szervekre, milyen reak­ciókat, hatásokat fejt ki — legfőképpen az úgyneve­zett endocrin mirigyekre. Ez­zel a témával az orvostudo­mány még keveset foglalko­zott. Csak a világutazók, ter­mészettudósok villantottak fel érdekes epizódokat ebből a té­makörből, például a fény-e­gek viszonylag szőkébb körén segítettem, panaszaikat meg­hallgatva, diagnosztizálva, az ő problémájukat igyekeztem megoldani. Azután — lassan érlelődve — éppen a gyógyító munkámmal kapcsolatos ta­pasztalatok vezettek rá, hogy más problémák megoldásában is segítenem kell. Ahogyan a betegek panaszait meg kell hallgatni, ugyanúgy meg kell hallgatni és segíteni minden problémán, amit ez a nagy átalakulás felvet. Nem hagy­atom, hogy az emberek al­­ább-nagyobb napi nehézsé­­g­eikbe belefáradjanak, esetleg elveszítsék optimizmusukat, s a célt, a távlatot, amelyet én mindig magam előtt látok, bárki is szem elől tévessze. Búcsúzunk. A főorvosnak még hátra van egy páciense: 88 esztendős édesanyja. Aki­nek nemcsak az injekciót kell beadnia, hanem beszá­molni mindenről, ami ma itt­hon és a nagyvilágban tör­tént. Mert őt is éppen úgy ér­deklik a világ és az emberek dolgai, mint a fiát. (csákváry) napsugárzás különböző meny­­nyisége hogyan befolyásolja a különböző égtájakon élő em­berek szellemi és biológiai fejlettségét. Dr. Radnót Mag­da ezzel kapcsolatos kutatásai révén bizonyságot szeretne szerezni arról is, hogy — és ez az űrutazások korszakában fontos — hogyan viselkedik a más évszakos, napszakos élet­módhoz szokott emberi szer­vezet a világűrben és más bolygókon. A klinikán is fontos kí­sérleteket folytat, mint mond­ja, nagyon tehetséges orvos és mérnök kollégái segítségével. Magyarországon itt vezették be elsőként a korszerű fény­sugaras műtétet. Dr. Radnót Magda vezetésével alkalmaz­tak először részleges mélyhű­tést szürkehályog eltávolításá­nál. És a legizgalmasabb: mun­­­katársaival a közelmúltban ki­bernetikai készüléket szer­kesztettek. Ez diagnosztikai célokra éppúgy alkalmas, mint a tudományos kutatás céljai­ra. Büszkeség, ilyen kiberne­tikai gép az orvostudomány te­rületén még külföldön is rit­kaság. A gép az orvostudo­mány számtalan területén hasznosítható Példa: ha va­lakinek szívbetegsége van és ugyanakkor érbetegsége is, választani kell, melyik legyen az első műtét, az első beavat­kozás, hogy a szervezet műkö­dése minél jobban és gyorsab­ban helyreálljon. A kiberne­tikai gép pillanatok alatt ki­mutatja, hogy a szervezet gyógyulása érdekében melyik műtétet kell először végrehaj­tani. Dr. Radnót Magda az I. számú Szemészeti Klinika igazgatója, professzor, az Or­vostudományi Egyetem okta­tási rektorhelyettese, az MTA levelező tagja . Állami-díjas lett. A haja fehér, mint orvosi köpenye. (h. barta) Elsüllyedt csillagok Elmélkedés az Országos Tanulmányi Versenyről KÉT ÁLLAMI-DÍJAS ORVOSTUDÓS Dr. IVosskay Aurél Dr. Radnót Magda Magyar Nmf Húsvétra Könyvet Lezuhant a jordániai légforgalmi vállalat egyik repülőgépe A libanoni főváros, Bejrút r Repülőteréről szombaton este felszállt az Alia jordániai lé­giforgalmi vállalat egyik sze­mélyszállító repülőgépe, hogy a fedélzetén levő 50 tagú bel­ga társaságot húsvéti kirándu­lásra Jeruzsálembe szállítsa. A repülőgép néhány perccel felszállása után Szíria légi­terébe érkezett, amikor Da­­maszkusztól mintegy húsz ki­lométerre nekirepült egy hegy­csúcsnak. A gépből lángok csaptak ki. A lángolva lezu­hant géphez kivonult mentők egyetlen életben maradottat sem találtak az ötven utas és a négy­tagú személyzet közül. s

Next