Magyar Nemzet, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-13 / 87. szám
Kedd, 1965. április 13. Tavasz van. Az iskolákban nagy készülődések ideje, nemcsak az év végi összefoglalókra és a közeledő érettségire, hanem más versengésre is, most volt az Országos Tanulmányi Verseny pályázatainak beadási határideje. A tanárok szépen legépelt, csinosan összefűzött , sokszor könyvkötővel beköttetett — dolgozatokat lapozgattak, javaslatot, véleményt írtak, s küldték tovább a jeligés, de számukra ismerős munkákat a Művelődésügyi Minisztériumba. A sok kötelesség mellett külön munkának is tűnhetne ez, fárasztó feladatnak, mégis sokszor ünneppé válik. Ünneppé teszi egy-egy feltűnően szép pályamű, melyet kézről kézre adnak: Olvasd! Mert csodálatos a fiatal lélek első szárnypróbálgatása. Szinte suhogást hall az ember. Olyan friss gondolatok, olyan új oldalról meglátott szépségei röppennek fel az eddig agyonnyúzott irodalmi anyagnak, hogy a megfáradt "felnőtt" felpezsdül tőle. Pedig nem könnyű témák. Sőt! Nemegyszer olyan feladatok, amelyekhez jeles esztétáink és kritikusaink is nehezen nyúlnak s ha igen, akkor is többnyire csak a legfelkészültebbek vágnak bele. Két évvel ezelőtt — többek között —Egy felszabadulás utáni költő életművének elemzése volt a feladat. Tucatjával készültek a tanulmányok. Némelyik nevesebb fiatal költőről 10—20 munka is beérkezett, mindegyike 20—30 oldalas, s nem is egy közülük olyan nevet választott, akinek felméréséhez mindeddig kritikus nem akadt, talán mert nem a csillogó nagyok közé tartozott, nem érezte fontosnak. Mi lett ezekkel a kis művekkel? Ott porosodnak a minisztérium irattárában, vagy már nincsenek is meg? Milyen érdekes lett volna ezekből egy — a legjobbakat magába foglaló — fűzött, olcsó kötet. Tavaly a három tétel egyike :"A korszerűség értelmezése napjaink irodalmában és művészetében ugyancsak izgalmas erőpróbája volt az ifjúságnak. Nem egy olyan dolgozatot olvastam, amit elirigyeltem diák írójától. Bár én írtam volna! S ne haragudjanak meg érte jeles esztétáink, meg kell mondanom: színvonalban is, de különösen lelkesültségben, nemegyszer magasabban álltak, mint az alkalomadtán félszívvel megírt, s csupán az ismert név miatt közölt "esszéké. « Nem gyermekmunka volt már ezek egyike sem. Hiszen ilyen korukban hajdan is a céhlegényeknek "szabadulási" darabként remeket kellett alkotniuk; remeket, amire egész életükben büszkélkedve gondoltak, amit — ha az övék lehetett — őriztek, dicsekedtek vele késő öreg korukban is; nem csoda hát, ha a 14—15 éves kortól lázasan olvasó, jegyzetelő 17—18 éves fiatal leány vagy fiú — különösképpen, ha tehetsége is van — kiválót alkot ezen a téren is. Sokszor egészen szűz területen kellett kutatniuk. Hiszen amikor a "korszerűségről írtak és keresték hozzá az anyagot, derült ki, hogy alig találtak az "öregek között olyat, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott volna. A beérkezett munkák bemutatták a korszerűség jellemző vonásait a költészet, a próza, sőt a zene világában is (szép kotta-idézetekkel). Milyen lelkesedéssel olvastuk. Egy-egy pályamű túljutott az iskolán, idegenek megcsodálták. Ismertem tanárnőt, aki lelkesülten így beszélt: "Kedvem lenne jegyzetet készíteni belőle, mint egy értékes könyvből, hogy jövőre a tanításnál felhasználhassam.Mi lett ezekkel? Milyen különös tanulmány-gyűjtemény kerekedett, volna ezekből is. De nemcsak különös, hanem hasznos is: munkaerkölcs szempontjából hasznos kötet. A tanulmányi versenyek döntéseit ugyanis olyan köd veszi körül, amelyen a sok száz iskola tanárai nem képesek átlátni. Sokszor a tanár elragadtatásában meg van győződve arról, hogy az általa olvasott munkánál jobb nem is létezhet. S amikor az ő jelöltje nem kerül be az első tíz közé, gyanakodva mondja: Ki tudja, hogyan bírálták el ezeket? Hiszen a legjobbnak ítélt dolgozatokat sosem olvashatja el, a színvonalat sosem láthatja. Ezt a gyanút néha indokolttá teszi a keserű tapasztalat. Előfordult olyan eset, hogy az iskola szakmai munkaközössége csupán hosszabb mérlegelés után fogadta el a pályaművet és küldte tovább, annyira gyengének, alacsony színvonalúnak találta, ha hozzámérte egy másik, ragyogó munkához, melyet nagy reményekkel küldött útjára. A meglepetés akkor érte a tanári kart, amikor agyengének tartott mű az első tíz közé került, a "kiváló pedig kiesett a versenyből. Amikor érdeklődtek, hogy miként is történhetett ez, akkor derült ki, hogy a szabályok szerint a bírálók mindegyike tíz-tíz jeligés dolgozatot kap, amiből csak az egyetlen legjobbat küldheti tovább. Megeshet, hogy a gyengének tartott tanulmány olyan alacsony színvonalú csoportba kerül, ahonnan továbbjut, míg a "kiváló- olyan társakat kap, akik még nála is jobbak és kiszorítják a további versenyből. Ezen persze nehéz segíteni. Minden írást mindegyik bíráló nem olvashat el. Elvégezhetetlen munka lenne. A tanulmányi versenyeknek ez a ritkán előforduló hibalehetősége azonban csak növeli a gyanakvást. Ezért is lenne jó tanulságként, a díjnyertes pályaművek megjelentetése, hogy ez a gyanú szétoszoljék, hogy az ország mindegyik középiskolájában láthassák, hol áll a mérce. Tudomásul kell venni, hogy ezek a tanulmányok már nem botladozó lépések, hanem induló rakéták, nem pislákoló fények, hanem új csillagok, melyek a nyomunkba lépő új nemzedék jöttét jelzik. Többet érdemelnek annál, mintsem hogy irattárak mélyére süllyedjenek.* E gondolatkör fényesebb oldala után, hadd említsem meg az aggasztó jelenségeket is. Országunk iskoláiban ezek a tanulmányi versenyek diákjaink nemes vetélkedőivé válnak, de természetesen a tanár jó munkáját is bizonyítják. Nem kis dicsőség, hogy az ő tanítványa, az ő szavain felnőtt fiatal lélek került a kitüntetettek közé. A pedagógusok ezért nem nézik közömbösen ezt a vetélkedőt, tanácsaikkal segítik a munkára készülőket. Így van ez rendjén. Néha azonban ijedten nézem a verseny eltorzulásait. Járom az országot, sok mindent hallok. Mindenütt az író-olvasó találkozók után tanárok vesznek körül, s az iskola dolgairól esik szó. Így tudom meg, hogy a diákok nemes versenye helyenként és időnként a tanárok keserves küzdelmévé alakul át. "Nem lehet, hogy ne az enyém kerüljön a legjobbak közé S ilyenkor a szokásos, egyszerű útbaigazítás helyett — amit minden nevelő megad tanítványainak — megindul a "tanár munka. Van, aki könyvtárakban ülve céduláz, jegyzetel diákjai helyett, sőt ír, megírja a fontosabb fejezetet, felépíti a pályamű vázlatát, megszerkeszti a művet... s ilyenkor már nem diák mérkőzik tudásban egy másik diákkal, hanem tanár — tanárral fut versenyt. S ebben a küzdelemben az a tanuló, akinek vezetője megtartja a szabályokat s csupán elindulni segíti a tudományban első lépéseit tevőt — az a tanítvány lemarad. Hogy ez milyen kárt okoz még abban a fiatalban is, aki esetleg győztesként kerül ki — nem kell mondani. Ha van benne öntudat, s átlátja szerepét, feldoppingolt versenylónak érezheti magát, akit indítottak a »futamon«, de ha ezt nem látja meg, azt hiheti, hogy ilyen az élet s mindig lesz valaki, akinek segítségével eljut a célig. Külön tanulmány lehetne a lehetőségek felmérése, a fővárosi, vagy nagyvárosi és a kisvárosi, illetve falusi gimnazista lehetőségei közti különbség. A Széchenyi, az Egyetemi, vagy a Szabó Ervin Könyvtár és — mondjuk — a Tabon létesült, valóban szép és modern, de az előbbiekkel gazdagságban nem mérkőző könyvtár segítő ereje már maga eldöntheti az elsőség kérdését. Ehhez járulhat még az egyéni sors különbözése, a külön szobájába bezárkózó diáklányé, vagy a konyhaasztalnál körmölőé, aki legfeljebb annyi segítséget kap, hogy édesanyja így szól a kisebbik gyerekhez: -Gyere, segíts mosogatni, látod Ilonka valami fontosat ír. De nemcsak a magyar irodalom, hanem más tárgyak versenydolgozatainál is találkozhatunk hasonló jelenségekkel; hallottam ilyet a földrajz, a történelem, a biológia és a kémia terén is, ahol néha már nem is tanár, hanem az esetleg ebben a tudományágban régen működő, nagy látókörű, ambiciózus apa saját maga dolgozik a munkán (ha ugyan nem a hozzá beosztott munkatársak gyűjtik az anyagot), hiszen nem kicsi a tét: felvételi vizsga nélkül bejutni az egyetemre. Éppen a fentiek miatt alakult ki sok tanárban "tanulmányi versenyellenes" hangulat, kétkedés és hiábavalóag trzés irigykedve néz a matematikai és fizikai versenyekre, amelyen a diákoknak sokszor idegen helyen, idegen tanárok jelenlétében, s bizony atyai vagy pedagógusi segítség nélkül kell megoldaniuk a feladatot. Itt nem várható a "■szentlélek" megvilágosító segítsége, egyedül csak az eddig megszerzett tudás és gyakorlat dönt. Ha, mindezeket végiggondolom, eszembe jut. Nem lenne-e jobb a 20—30 oldalas tanulmányok helyett — amikben idegen kéz is belesegíthet — egy olyan rövidebb lélegzetű tanulmány, amit a "humán tárgyakban is helyszínen ír a versenyző? A munkaidőt ki lehetne tágítani egykét napra azzal, hogy a pályázók valamelyik intézetben bent laknának, könyvtár (azonos könyvtár!) állna rendelkezésükre s igy dolgoznának. Lássuk, mire jutnak? Az említett, esetleges »túlzott segítség« kiderítésére és leleplezésére a minisztérium ma is megteszi a maga intézkedéseit; a legjobbnak ítélt dolgozatok íróit behívják külön-külön szóbeli beszélgetésre, mintegy megvédeni disszertációjukat, s a durva csalás itt könnyen kiderül. De az okosan előkészített "bedolgozásnak nem lehet nyoma, hiszen a tanár vagy a szülő, csak a különben is érdeklődő és a tanulmányozott kérdésben jártas gyermeket segíti, aki az ellenőrző beszélgetésnél a számára összegyűjtött anyagban magát kiismeri. Igaz ugyan, itt iselőfordulhat, hogy a nagy tudású, de "lámpalázas jelölt kiábrándítóan keveset mutat, míg a felületes, de "jósvádájú " ragyogtakije mondhatná valaki: a két gondolatsor ellentmond egymásnak. Miért lelkesedtem az első részben, ha kételkedem a másodikban? A kétkedő szavak csupán egy előfordulójelenségrehívják fel a figyelmet, mely nem általános. Mindezeket szerte az országban, tanárokkal való beszélgetéseimből, s a magam tanári tapasztalatából szűrtem le: nem vádnak — figyelmeztetésnek szántam Az Országos Tanulmányi Versenyekben az általános, az ifjúság szellemi csillogása amelyben benne van a mi munkánk, a mi életünk. Jobbágy Károly Meglepően fiatalos, pedig a János Kórház öreg fáit még el sem ültették, amikor ő már ott operált... Az a hír járja a nagy vesesebészről, az orvostudományok doktoráról, hogy saját eredményeiről, orvosi munkásságáról nem beszél. Így igaz. Mikor felkerestem Hőgyes Endre utcai otthonában, éppen képviselői fogadónapjáról tért haza. — Sok apró-cseprő gond, probléma... De valahogy mindenkin segíteni kell... — mondja, miközben energikus, friss mozdulattal kitölti a kávét. A késő délutáni nap még beragyogja szikár alakját, derűs, vékony arcát, ahogyan az íróasztalán rendezkedik. A szaktudományi feljegyzések, tudományos dolgozatok, folyóiratok mellé elintézendőnek odakerülnek a XII. kerületiek ügyes-bajos dolgai is. Naptárába gyorsan feljegyzi: holnap tanácskozás az orvosszakszervezetben, rákövetkező nap: a Hazafias Népfront budapesti bizottságában van dolga. Ma is reggel fél ötkor kezdte a napot, mint negyvenegynéhány esztendeje mindennap. Ma is operált, mint negyven esztendeje minden másnap, akár fütyült a golyó, akár robbant a bomba ... Rápillantok a kezére, ahogy a kávés csészét tartja. Erős, mégis finom, hajlékony. Művészkéz. Amelyről ki tudná számon tartani, hogy a negyvenszer 365 kórházi nap világában, ahol nincs líra, ellágyulás, romantika, hanem láz és vér, seb és halál, szüntelen küzdelem — hány ezer embernek adta vissza az életét, egészségét. De az egész férfi egyéniségében a különösen megragadót, azt, hogyan tudta megvalósítani gyorsan iramló, pihenés nélküli hétköznapjaiban a gyógyítás, a tudományos és társadalmi munka egységét — az Állami díjjal négy évtized kiemelkedő gyógyító, tudományos és társadalmi munkájáért tisztelték meg — talán össze tudom illeszteni e meghitt beszélgetés csendes mondataiból. Talán rá tudok bukkanni a forrásra. Tanítványait, munkatársait szeretettel, nagyrabecsüléssel említi. — Értékes emberek gyűltek össze az osztályomon, akik elfogadták az irányításomat. Megértették, hogy minden szigorúságom a betegek, az emberek érdekében való. Az eredményeket közösen értük el. Új műtéttechnikai eljárásokat dolgoztunk ki és alkalmaztunk. De ez, úgy gondolom, természetes kötelességünk volt. Sokat tanultunk, dolgoztunk, hogy a modern vesesebészet világszínvonalával lépést tartsunk... Ha magammal szemben más mércét alkalmaznék, mint munkatársaimmal, nem sokat érne se a szép szó, sem a szigorúság. A példa vonzóbb, mint a prédikáció. A példa. .. Elkalandozik szemem a szobában. Kényelmes, kellemes, zöld növényekkel teli. Jó itt lenni. Otthon ez. Nem fényűző lakás. Nyoma sincs semmiféle anyagi gyűjtőszenvedélynek . . . Az egyik tanítványa — most már egy másik kórház fiatal főorvosa — így jellemezte őt: puritán. Csak a tudást gyűjti szigorú szenvedéllyel. Azt is csak azért, hogy pazarul szétoszthassa ... Talán nem idevágó a kérdés — hiszen egy Állami-díjas orvostól nem ezt szokták kérdezni —, de azért megkockáztatom. — Boldog ember ön, főorvos úr, aki csak másokért él? Meglepődve néz rám. — De hiszen azt csinálom, ami a világon a legjobban érdekel! Szenvedélyesen érdekel a vesesebészet, a gyógyítás, s ez a társadalmi, politikai átalakulás! Én orvos voltam az elmúlt rendszerben is, és az vagyok ma is. Talán jobban össze tudom hasonlítani a viszonyokat és a lehetőségeket s a perspektívákat, mint a fiatalok. S ami bennem csak mint eszme, szikra élt, most válik gyakorlati valósággá, ha rengeteg küzdelem, nagy botladozások, szenvedés k közben is. Tárgyilagosan mondja, a pátosz nem az ő világa. — Egyszerűen nem tudnék csak egy részt adni abból, ami tőlem, az erőmből telik. Mindent, az egészet akarom adni. De hiszen ez minden szenvedély sajátja. A gyógyítás, a tudományos és társadalmi, közéleti munka, bennem már egység. Ha szabad ezt a szót használnom, kiteljesedése orvosi hivatásomnak. A lámpa szűrt fénye megvilágítja finom kezét, ahogy a homlokát végig simítja. — Eskümhöz híven évtizedeken át először csak a beteNagy csend, és nagy nyugalom. A polcokon magyar és idegen nyelvű orvosi szakkönyvek. Oldalt egy szemvizsgáló készülék, és középen egy íróasztal. Dr. Radnót Magda az első orvosnő, akit tagjai sorába fogadott a Magyar Tudományos Akadémia, az első nő, aki egyetemi tanár lett az orvostudományi karon, az első nő, aki megszerezte a professzori címet, s az első nő, aki most, eddigi tudományos munkásságáért, a szemészeti pathológia és endocrinológia területén elért eredményeiért megkapta az egyik legmagasabb kitüntetést, az Állami-díjat. Fehér köpenyben ül, látszatra nyugodt megelégedettséggel, és érezni, hogy életében a rend uralkodik. Régi, egykori professzora sokszor hangoztatta előtte, a nő negyvenéves kora után már nem képes semmiféle szellemi munkára. Ma már megmosolyogni való vélemény. És dr. Radnót Magda is rácáfolt. Nehezen ért eddig. És szegényen. Apja meghalt az első világháborúban, tízéves korától egyedül nőtt fel, azóta egyedül irányítja életét. De szándékából sosem engedett. Így lett orvos. Izgatta, meg kell tudnia önmagáról és az emberekről mindent, azt, amit csak az orvosok tudnak. S ma már olyasmit is tudni akar, amit még a kollégái sem. Tudományos munkásságának alapja ez. A harmincas években, amikor még medika volt, jómódú társai többször megkérdezték tőle, mihez kezd, ha végzett, még annyi pénze sincs, hogy berendezzen egy rendelőt. Sosem vágyott rendelőre, sokáig a lakása is csak egy kis szolgálati szoba volt a kórházakban, klinikákon, a magánpraxis, a pénz nem izgatta, nem izgatja, a kutatómunka az élete. Munkásságát az egész világ ismeri. Elsősorban tudományos könyvei alapján. Ezek közül a Szembetegségek atlasza számos nyelven, több kiadásban, a Szemészeti pathológia pedig öt kiadásban jelent meg 1951 óta. A tudományos témák közül elsősorban — ezért kapta az Allami-díjat — a fény jelentőségének kutatása foglalkoztatja. Azt vizsgálja, hogy a szemen keresztül a lesbe került fénymennyiség milyen hatással van a különböző emberi szervekre, milyen reakciókat, hatásokat fejt ki — legfőképpen az úgynevezett endocrin mirigyekre. Ezzel a témával az orvostudomány még keveset foglalkozott. Csak a világutazók, természettudósok villantottak fel érdekes epizódokat ebből a témakörből, például a fény-egek viszonylag szőkébb körén segítettem, panaszaikat meghallgatva, diagnosztizálva, az ő problémájukat igyekeztem megoldani. Azután — lassan érlelődve — éppen a gyógyító munkámmal kapcsolatos tapasztalatok vezettek rá, hogy más problémák megoldásában is segítenem kell. Ahogyan a betegek panaszait meg kell hallgatni, ugyanúgy meg kell hallgatni és segíteni minden problémán, amit ez a nagy átalakulás felvet. Nem hagyatom, hogy az emberek alább-nagyobb napi nehézségeikbe belefáradjanak, esetleg elveszítsék optimizmusukat, s a célt, a távlatot, amelyet én mindig magam előtt látok, bárki is szem elől tévessze. Búcsúzunk. A főorvosnak még hátra van egy páciense: 88 esztendős édesanyja. Akinek nemcsak az injekciót kell beadnia, hanem beszámolni mindenről, ami ma itthon és a nagyvilágban történt. Mert őt is éppen úgy érdeklik a világ és az emberek dolgai, mint a fiát. (csákváry) napsugárzás különböző menynyisége hogyan befolyásolja a különböző égtájakon élő emberek szellemi és biológiai fejlettségét. Dr. Radnót Magda ezzel kapcsolatos kutatásai révén bizonyságot szeretne szerezni arról is, hogy — és ez az űrutazások korszakában fontos — hogyan viselkedik a más évszakos, napszakos életmódhoz szokott emberi szervezet a világűrben és más bolygókon. A klinikán is fontos kísérleteket folytat, mint mondja, nagyon tehetséges orvos és mérnök kollégái segítségével. Magyarországon itt vezették be elsőként a korszerű fénysugaras műtétet. Dr. Radnót Magda vezetésével alkalmaztak először részleges mélyhűtést szürkehályog eltávolításánál. És a legizgalmasabb: munkatársaival a közelmúltban kibernetikai készüléket szerkesztettek. Ez diagnosztikai célokra éppúgy alkalmas, mint a tudományos kutatás céljaira. Büszkeség, ilyen kibernetikai gép az orvostudomány területén még külföldön is ritkaság. A gép az orvostudomány számtalan területén hasznosítható Példa: ha valakinek szívbetegsége van és ugyanakkor érbetegsége is, választani kell, melyik legyen az első műtét, az első beavatkozás, hogy a szervezet működése minél jobban és gyorsabban helyreálljon. A kibernetikai gép pillanatok alatt kimutatja, hogy a szervezet gyógyulása érdekében melyik műtétet kell először végrehajtani. Dr. Radnót Magda az I. számú Szemészeti Klinika igazgatója, professzor, az Orvostudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese, az MTA levelező tagja . Állami-díjas lett. A haja fehér, mint orvosi köpenye. (h. barta) Elsüllyedt csillagok Elmélkedés az Országos Tanulmányi Versenyről KÉT ÁLLAMI-DÍJAS ORVOSTUDÓS Dr. IVosskay Aurél Dr. Radnót Magda Magyar Nmf Húsvétra Könyvet Lezuhant a jordániai légforgalmi vállalat egyik repülőgépe A libanoni főváros, Bejrút r Repülőteréről szombaton este felszállt az Alia jordániai légiforgalmi vállalat egyik személyszállító repülőgépe, hogy a fedélzetén levő 50 tagú belga társaságot húsvéti kirándulásra Jeruzsálembe szállítsa. A repülőgép néhány perccel felszállása után Szíria légiterébe érkezett, amikor Damaszkusztól mintegy húsz kilométerre nekirepült egy hegycsúcsnak. A gépből lángok csaptak ki. A lángolva lezuhant géphez kivonult mentők egyetlen életben maradottat sem találtak az ötven utas és a négytagú személyzet közül. s