Magyar Nemzet, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-07 / 210. szám
. A RÁDIÓ MELLETT Nem is olyan ré.qkomg igen volt egy korszak a rádióban, amikor egymást érték az ún.verses, zenés összeállítások*. A legkülönbözőbb, nyakatekert ürügyekkel összeházasított irodalmi és zenei darabok valami különös vegyi folyamat következtében oly módon semlegesítették egymást, oly sokan váltak érdektelenné és vesztették el karakterüket, hogy legtöbbször még remekművekből is sikerült taplót csinálni. Ezekben az omlatag hangulatú, jellegtelen összeállításokban az volt a legcsodálatosabb — és ez nem kevés tapasztalati értéket jelentett —, hogy éppen az annyit hajtogatott és annyira hajszoltmondanivaló szökött meg a láthatatlan réseken. A tapasztalat nem volt újkeletű, de úgy látszik nem lehet elégszer felfedezni: a téma és a mondanivaló között nincs szükségszerű egyenlőségjel. Ezek az összeállítások, szerencsére, kikoptak a műsorból. Mindezt azért bocsátottam előre, mert hétfő este tulajdonképpen egy ilyen összeállítással találkoztunk. De a hasonlóság csak formális. Verset, prózát, dalt és zenét hallottunk a Lakoma című műsorban. Csakhogy az egyes darabok összetartozását nem valamiféle tematikai vagy egyéb erőszakolt ürügy határozta meg. Hanem egy munkásságából közismert költő egyénisége, ízlése, akinek nem egy műsor összetákolása, hanem bizonyos közvetett ars poetica kifejezése, szellemi horizontjának körültapogatása, egy művészi, tehát közérdekű vallomás rögzítése és illusztrálása volt a célja. Szubjektív hang? Igen, amennyiben a művész mindig szubjektív, csak éppen olyan szinten és hőfokon, hogy másokat is érint és érdekel. Különös metamorfózis ez. A háttérbe vonuló, semleges összeállító önkényesen szubjektívvé válik és tolakodóvá, amikor tárgyilagosan, külső jegyek alapján csoportosít. És a költő, aki nem szorítja vissza jelenlétét és egyéniségét, a maga ízlésvonalát követve valami olyat hoz létre, aminek az egyes darabokon túl, az összeállítás kompozíciójában is objektív értéke van. A személyiség jelenléte tehát nem mindig jelent szubjektív szeszélyt. Akárcsak ez esetben. Mert végül is a látszatra alig-alig kapcsolódó irodalmi és zenei darabok között világkép és egyéni ízlés, adott anyag és belső vonzalom, külvilág és élmény összetartó erői teremtették meg a természetes folyamatosságot. A költő, akiről beszélünk: Somlyó György. Hetven percében nemcsak az emberi alkotás néhány remekét élveztük, önmagában és önmagáért, hanem kíváncsian kalandoztunk szellemi műhelyében is. És az ilyen portya mindig érdekfeszítő: nyomozás és felfedezés egyszersmind. T77 7T~ Talán kicsit Viharzenek különösnek hat ez a cím. Vagy még inkább: komikusan. Nem én találtam ki. Minden rádióhallgató találkozhatott vele vasárnap délben. Viharzenék operákból. Mindenképpen megjegyzésre érdemes, de különösen a Somlyó-műsorral kapcsolatban elmondottak után. Itt jelentkezik az a bizonyostárgyilagos formalizmus, aminek semmi köze a hallgatóval teremtett kontaktushoz. Irodalomban is idegesítő és művészetellenes a tematikai csoportosítás: nem mond, nem jellemez, nem fed fel semmit. És mégoly idegen a zenétől, ahol a “tartalom” egészen más régiókba tartozik, még az irodalmilag determinált operánál is. Egy ilyen összeállítás, mely »viharzenéket« sorjáztat, üres ötleteskedés, a csomagolás hipertrófiája, programzenésített programzene. Hiába hangzanak fel már a remekműrészletek, az elképzelés képtelensége és bosszantó komikuma elront mindent. Nem annak szánták, mégis méltatlan élcelődésnek hat. Talán tévedek, de mintha már találkoztam volna ilyesmivel is: “örülési jelenetek*. Ha még nem volt, tekintsék javaslatnak. E néhány további szerény ötlettel egyetemben: “Fojtogatások az operaszínpadon*, “Hűtlenség láriák* vagy akár: “Bosszúálló baritonok*. Görgey Gábor Viharzenék Berlini artisták, párizsi művészek, magyar jégcirkusz A Cirkusz és Varieté Vállalat őszi és téli tervei Néhány hónappal ezelőtt megírtuk, hogy a szezon végén lebontják a városligeti cirkuszt, amelynek elavult épülete már régen megérett a csákányokra. Úgy volt, hogy a szeptemberi műsorral búcsúznak a közönségtől és amíg ugyanitt az új, modern cirkusz felépül, valamelyik alkalmas helyen, lehetőleg a Városliget területén, egy-két szezonon át nagyméretű sátorban tartják a cirkusz-előadásokat. Most némileg változott a helyzet. Ma, szeptember 7-én a berlini cirkusz artistái mutatkoznak be érdekes műsor keretében a Városligetben. A korábbi tervektől eltérően a német artisták távozásával nem zárják be a cirkuszt, hanem tavaszig tovább játszanak. Két érdekes műsor téli bemutatásáról folytat tárgyalásokat a Cirkusz és Varieté igazgatósága. Október második felében neves párizsi varietéművészek és artisták vendégszereplésével az les Paris című revü-műsort szeretnék előadni. A francia művészek jelenleg Romániában turnéznak és a budapesti cirkusz vállalat vezetői e héten odautaznak, hogy megtekintsék a párizsi revüt. Amennyiben sikerül a megállapodás, a budapesti közönség januárig szórakozhat a francia varietéművészek előadásain. Ezt követően januárban és februárban nagyszabású magyar jégcirkusz bemutatását tervezik. A volt Jégszínház tagjainak egy része és kiváló magyar artisták közreműködésével állítják össze a jégcirkusz revüt, amely a maga területén új műfaj lesz. Természetesen, a téli előadások alatt a cirkusz épületét fűtik. Tavaszig elkészül az ú. cirkusz műszaki terve, amelyen a KÖZTI mérnökei dolgoznak és amelynek megvalósítása 13 millió forintot igényel. A bontást tavaszszal kezdenék meg. Idegenforgalmunk örvendetes fejlődése mellett sokan hiányolnak olyan nemzetközi éjszakai szórakozóhelyet, amely zenével, tánccal, színvonalas artistaprodukciókkal nyújt néhány kellemes órát a külföldi vendégeknek. Ezt a hiányt igyekeznek részben pótolni azzal, hogy a Kamara Varietében éjszakai revü előadásokat rendeznek. A Cirkusz és Varieté Vállalat a Pannónia Vendéglátóipari Vállalattal kooperálva december közepétől a Kamara Varietében énekes-táncos artistaműsort rendszeresít. Este 11 órától hajnali fél kettőig tartanak majd az előadások. A varieté erkélyén bárt rendeznek be. Az első műsor címe: “Mindennap Szilveszter.” Minden műsorban egy-egy neves külföldi művészt lát majd vendégül a Kamara Varieté. Illyés Gyula nemzetközi nagydíjat nyert Knokke belga fürdőhely kaszinójában hétfőn ítélték oda a költészeti biennále díjait. A nemzetközi nagydíjat Illyés Gyula kapta, irodalmi munkássága egészéért. A 62 éves Illyés Gyula — írja a hírhez kapcsolt ismertetésében az AFP — az első világháború után hosszú ideig élt Párizsban, ismerte Aragont, Eluard-t, Cocteau-t. Amikor Illyés 1926-ban visszatért hazájába, Moliére, Racine és Giono darabjait, illetve műveit fordította magyarra. A nagydíjat — százezer belga frankot — a jövő évben adják át ünnepélyesen a díjnyertesnek Mons-ban. __Magyar Nemzet___ Vasso Katraki görög művész grafikái a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Hol van a tavalyi hó — hová merült Bizánc kultúrája? Hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy a semmibe, vagy legjobb esetben a múzeumok csöndjébe. De a modern művészet számtalan alkotása figyelmeztet arra, hogy a nagy korszakok eredményei csak átmenetileg merülnek árnyékba, míg valahol mélyen, a gyökereknél tovább él és újra előbukkan valami a múltból is. Minden kor újra fölfedezi a számára szükséges ősöket, miközben sok más előzményts feledni látszik. Napjaink művészete sokszor így “felejti” a klaszszikus görög—római emlékeket, hogy felkutassa az ugyanazon a területen élt archaikusabb kultúrákat. Görögország területén ez az archaizmus éppen Bizánc művészetében lelhető fel — az új görög művészet is ehhez vonzódik, s nem hellénizmuskori Laokoon-csoport barokkos stílusához. Vasso Katraki művésznőt a görög grafika egyik vezető egyéniségeként tartják számon. Fekete-fehér nyomatain Bizánc öröksége ébred eleven életre, furcsa arányú alakok, leegyszerűsített tagolású fejek és tágranyitott merev tekintetek. Zsírosan nehéz faktúrában rétegződik a papírra grafikáinak festékanyaga, tovalépő vagy mozdulatlan aszszonyalakok súlya és méltósága rajzolódik ki a nyomatokon. Katraki a bizánci stílust expresszív erejéért támasztotta fel, mert nem a tökély változatlan harmóniáit, hanem a szuggesztív kifejezés mozgékonyabb eszközeit keresi. Törekvéseinek hátterében mondanivalójának sajátos tartalma áll. A sokat szenvedett és nehéz szociális helyzetben élő görög nép szószólója akar lenni, lapjain a gyermeküket tartó anyák, a gyümölccsel és boros amforákkal megterhelt asszonyalakok sora vonul fel. Másutt a kikötővárosok életét látjuk dekoratív kompozícióba foglalva, vagy a lovasfigurák ősi típusaira emlékező rajzokat. A tekintetek sötét és merev tüze valamennyi grafikáról leolvasható. E súlyos veretű hangvételt Katraki még sajátos sokszorosító technikával is tetézi: lapjait nem fadúcról nyomja, hanem kőbe vési figuráit, és a kő szemcsés, durván porózus felületéről itatja fel a kompozíciókat. A “kőmetszetek” többnyire nagyformátumúak, és a grafikában szokatlan méteres nagyságot is elérik. Monumentális erő és a fekete tónusok valóban Bizáncra emlékeztető pátosza árad így belőlük. Különösen szerencsésen használja Katraki ezt a technikát lovasfiguráinál — a foltok változatot alkalmazásával és az emberi és állati figura hajlékony kontúrjaival e sokszor feldolgozott témának egyéni ízt képes adni. A kiállításon látható kisebb kompozíciók, aMeszologgioni címet viselő tájképsorozat, a színes fametszetes technikájával készült, ezek a művek azonban oldottabb, konvencionálisabb hangvételükkel kevésbé jellemzik Katraki művészetét. Dátumuk 1958-ra utal, úgy látszik tehát, hogy egy korábbi periódus termékei. Ha összevetjük őket az 1964-es születésű “kőmetszetekkel”, akkor lemérhetjük, mint talált magára a művész. Ez a fejlődés meggyőzően mutathat utat az egész görög grafika számára is, hiszen ősi tradíciók és korszerű művészi problémák szintéziséből született. Perneczky Géza NAPLÓ ! Szeptember ? Barátaink a nagyvilágban címmel színes dokumentációs kiállítás nyílt meg a Lenin körút 32. szám alatti Erzsébetvárosi Művelődési Otthonban. A kiállítás rendezői több magyarországi diplomáciai képviselet támogatásával válogatták össze a bőséges ismeretterjesztő anyagot számos külföldi ország életéről, kultúrájáról és idegenforgalmi nevezetességeiről.* Amiről kevés szó esik, avagy a magyar dráma nyelve — ez lesz a vita tárgya azon a megbeszélésen, amelyet a Magyar Írók Szövetsége drámai szakosztálya és a Színházművészeti Szövetség dramaturgiai tagozata rendez szeptember 10-én délután 4 órakor az Írószövetség klubjában. A vitát Vészi Endre nyitja meg, és a bevezető hozzászólásokat Kardos Tibor, Keresztúry Dezső, Nagy Péter, Vas István, Horvai István, Cseres Tibor, Dobozy Imre és Füst Milán tartja. oo Vasárnap mutatták be a velencei filmfesztiválon Bonarcsuk Háború és béke című négyrészes filmjének első felét. A film nagy tetszést aratott. A filmfesztivál eredményhirdetését hétfőre várják.a Kariliebknechtről, a német munkásmozgalom nagy harcosáról készített filmet számos korabeli híradó felhasználásával az NDK-beli Defa-filmstúdió. Dr. Csorba Tibor, Lengyelországban élő magyar művész 46 képéből nyílt meg vasárnap kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Moszkvában rövidesen megnyitják a gyermekek számára készülő első zenés színházat, amely 600 személyes lesz. Dekoratív jellegű fogantyúk kerülnek a Fészek Klub több üvegajtajára, melyeket neves ötvöspűvészek: Perez János, Péri József, Juhász Árpád és Jszsgsnica Róbert készítenek. A Pécsi Nemzeti Színház operatársulatának öttagú küldöttsége hétfőn a csehszlovákiai Ceske Budejovicébe utazott. A művészek közreműködnek azokon a zenei ünnepségeken, amelyeket a város alapításának 700. évfordulóján rendeznek. A díszhangversenyen Paulusz Elemér, a színház zeneigazgatója, a Háry-közjátékot és Liszt Les preludes című szimfonikus költeményét vezényli. ♦ Országos szimfonikus zenekari fesztivált rendeznek Budapesten szeptember 19-től október 9-ig, a műkedvelő zenekarok számára. Japánban megalakult a nemzetközi informáló szövetség, amelynek az a célja, hogy a Japánról megjelentéves adatokat korrigálja a külföldi művekben. Tafner Vidtor ötvösművész munkáiból nyílt meg vasárnap kiállítás a székesfehérvári Csók István Képtár előcsarnokában. Diák képzőművészek tárlata Hódmezővásárhelyen Vásárhely — híven múltjához — vállalta a szokatlan feladatot: megrendezi a Tornyaimúzeumban az első Országos Diákképzőművészeti Kiállítást. Az ötlet a KISZ központi bizottságától származik, s a Művelődésügyi és Munkaügyi Minisztériummal együtt váltották valóra. A keszthelyi, sárospataki és gyulai diákünnepek képzőművészeti pályázatának díjnyertes munkáiból válogattak a kiállításra. Az ország különböző vidékeiről sok fiatal vett részt ezeken a pályázatokon, festményekkel, grafikákkal, kisplasztikákkal. Most első ízben láthatjuk együtt munkáikat Vásárhelyen, az alföldi festészet fellegvárában. A kiállítást szeptember 11-én délelőtt Orosz László, a KISZ vb. kulturális osztályának vezetője nyitja meg. SZÍNHÁZAK MAI M MŰSORA József Attila Színház: BecketTi — Fővárosi Operettszínházi Bal a Savovban (7) — Vidám Színpad: Kicsi vagy kocsi? (fél 8) — Kis Színpad: Lehet valamivel kevesebb? (7) — Fővárosi Nagycirkusz: A Berlini Nagycirkusz vendégjátéka (7). Kedd, 1965. szeptember 7. Néger dráma Edinburghben Hatalmas sikerű bemutatkozás a fesztiválon A múlt héten megnyílt edinburghi fesztivál csupa szenzációval szolgált. Akadt ezek között várva várt szenzáció, Marlene Dietrich személyében. Egetverő sikere volt, s nem a tegnapi tehetséget, hanem az eleven, mindig felfrissülni tudó sugallatot ünnepelték benne. Úgy tetszett, a fesztiválnyitó sztár minden dicséretet és lelkesedést lefölöz és nincs tovább. Ekkor robbant ki egy másik színésznő. Fiatal korában még színpadot se látott: mosogatóasszony, takarítónő volt java esztendeiben. Néhány évvel ezelőtt fedezték fel a “Napfény nem eladó” című darabhoz. S most, néhány hónapja a világot járja egy különös társulattal és egy furcsa darabbal. Az állomások: New York, München, Izrael, Edinburgh. Az előadások rendszerint tomboló tüntetéssel végződnek. Münchenben nem engedték le a színpadról húsz percig. Izraelben a színésznő lejött a közönség közé és néhány tört idegen szóval köszönte meg a tapsot. Úgy érintették meg Jeruzsálemben a ruháját, mint egy szentét. Edinburghben pedig olyasmi történt, amire alig volt példa. A kritikusok — hidegvérű, száraz, angol kritikusok — együtt üvöltöttek a közönséggel. “Azt hittem, az éljenzés sohasem ér véget. Sőt, úgy látszott, én sem hagyom abba soha” — vallja be a szigorú Harold Hobson, a Sunday Times augusztus 29-i számában. A sikerhez persze külső körülmények is hozzájárultak. Az izraeli bemutató egybeesett azzal a pillanattal, amikor az első nyugatnémet követ átadta a megbízólevelét. Az angliai premier a Los Angeles-i négerlázadás óriási sajtóvisszhangjának idején robbant. Ennek a lázadásnak egyik híres és nyugtalan értelmezője, magyarázója a néger író, James Baldwin. Ő itta ezt a különös, földrészeket felrázó darabot “The Amen Corner* (Az imaház) címmel. A vándortársulat minden tagja néger. A hatalmas tapsot arató idős színésznő, Claudia McNeil is az. A dráma egyszerű történetet ** bonyolít. Egy harlemi imaházba vezet el. Néger közösségbe, mely egy üzlethelyiségben ütötte fel a tanyáját. Ez a modern nagyvárosi néger népélet egyik központja, a “Store-front-church*, a raktárban felállított pulpitus, a kereszttel, s a fehér lepelbe öltözött prédikátorral. Munkából jönnek haza, fáradtan, s elkeseredetten. A templom a konyhából nyílik. S amint összeverődik a közösség, máris vad éneklésbe kezdenek. A dal a Megváltóhoz száll, alapritmusában ősi afrikai tamtam kísért, formája felszívta a keresztény zene felelgetős antifónáit. Az imádság itt extázisba csap át, őrjöngő áldozati táncba — a twist-mozdulatok és a vallásos rajongás szétválaszthatatlan. De az imádság az életen nem segít. A vallás testvériségét szétrombolja az irigység. Claudia McNeil, a prédikátornő egykor abszolút tekintélyt élvezett. De egyiknővére a vallásban megvádolja, a prédikátori posztra törő Claudiának fájdalommal kell látnia, hogy egy életen át hirdetett igéi nem váltak vérré. De hogyan is válhattak volna? A vallás a darab tükrében: menekülés. Claudia McNeilt a történet szerint elhagyta a férje. Vigaszt keresett tehát a puritán szigorban és önfeláldozásban. A fiát is prédikátornak neveli. A fiú viszont inkább az apja vándor életmódját választaná. Ott áll tehát egy élet roncsai között a hatalmas, testes, erős Claudia és zokog, őrjöng, kiabál, elcsendesedik, robban és elhalkul. Egy elnyomott nép minden fájdalmával. Talán nem is a darab egyszerű meséje hatott. Nem is a pompásan megszerkesztett zene, a néger kórusok és spirituálék sora. Hanem a fájdalom és a kifejezése, melynek Claudia McNeil született mestere. A támasz nélkül maradt ember panaszát szólaltatja meg egy darabban, mely igazán nem idealizálja a nagyvárosba szorult néger közösségek életét. James Baldwin azért nagy író, mert imádott népét bírálni is tudja. S pontos szociológiai érzékkel mutat rá arra, milyen torzulásokat fakaszt az elnyomás, s emellett milyen szép tulajdonságokat növeszt fel. Ettől van az, hogy egy darabnyi szélsőségesen partikuláris néprajzi valóságból egyetemesen ható művet tudott lere málni. Nincs ijesztőbben távoli téma a néger imaházak belső életénél. S az európai közönség többsége sosem lépte át Harlem küszöbét. Olykor a nyelvet sem érti, tán még az angolok is nehezen küzdöttek a dialektussal. Mégis, minden nyelvi akadályt ledöntött az a forró, humanista szenvedély, ami a darabból és a színészekből áradt. Leküzdhetetlen a szabadság vágya. S ez a szabadságvágy egy közösség belső válságából éppúgy táplálkozik, mint a külső körülmények elleni küzdelemből. Baldwin azt tanítja, hogy a küzdéshez először tisztán kell látni. Legyűrni a hamis vigaszokat. Ez a megtisztulás, katharzis a darab különleges ereje. Ősi tragédiát szólaltat meg, modern felfogásban. íme a siker egyik titka. A másik titok alighanem felfejthetetlen. Claudia McNeil színészete szinte elemezhetetlen. Őserő és tudás szövetkezett benne. Egyszerűen felejthetetlen az alakítása. A magyar nézőt állandóan kísértette az ötlet: nem tanácsolhatná-e illetékeseinknek, hogy ezt a turnézó társulatot néhány előadásrahozzánk is meghívják? A mű, a probléma, az előadás színvonala és világsikere megérdemelné. Ungvári Tamás TENGERI TÁRSESUTAZÁSOK NÉMET LUXUSHÍJJÉVEL! 1965. november 21-től december 3-ig KONSTANCA — ISZTAMBUL — ATHÉN — VELENCE — RIJEKA ÚTVONALON Az utasok körülbelül 2—2 napot töltenek Isztambulban, Athénban és Velencében A 12 napos utazás részvételi díja, a hajóosztálytól függően 6500—8500 Ft 1965. december 4-től december 18-ig RIJEKA — PALERMO — TUNISZ — ALGÍR — ROTTERDAM — WARNEMÜNDE ÚTVONALON Az utasok Palermóban egy, Tuniszban és Algírban másfél, Rotterdamban egy napot töltenek A 15 napos társasutazás részvételi díja a hajóosztálytól függően 6000—9500 Ft FENTI UTAZÁSRA HELYEK MEG KORLÁTOZOTT SZÁMBAN KAPHATÓK JELENTKEZNI LEHET BUDAPESTEN: V., Bajcsy-Zsilinszky út 18. IV., Újpest, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. X., Kőbánya, Körösi Csoma utca 3. XIX., Kispest, Vöröshadsereg útja 151. XXI., Csepel, Rákóczi Ferenc u. 87. szám alatti ÉS VIDÉKEN VALAMENNYI IBUSZ UTAZÁSI IRODÁBAN