Magyar Nemzet, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

. A RÁDIÓ MELLETT Nem­ is olyan ré­­­.qkomg i­gen volt egy kor­­szak a rádióban, amikor egy­mást érték az ún.­­verses, ze­nés összeállítások*. A legkü­lönbözőbb, nyakatekert ürü­gyekkel összeházasított irodal­mi és zenei darabok valami különös vegyi folyamat követ­keztében oly módon semlege­sítették egymást, oly sokan váltak érdektelenné és vesz­tették el karakterüket, hogy legtöbbször m­ég remekművek­ből is sikerült taplót csinálni. Ezekben az omlatag hangula­tú, jellegtelen összeállítások­ban az volt a legcsodálato­sabb — és ez nem kevés ta­pasztalati értéket jelentett —, hogy éppen az annyit hajto­gatott és annyira hajszolt­­mondanivaló­ szökött meg a láthatatlan réseken. A tapasz­talat nem volt újkeletű, de úgy látszik nem lehet elég­szer felfedezni: a téma és a mondanivaló között nincs szükségszerű­­ egyenlőségjel. Ezek az összeállítások, szeren­csére, kikoptak a műsorból. Mindezt azért bocsátottam előre, mert hétfő este tulaj­donképpen egy ilyen összeállí­tással találkoztunk. De a ha­sonlóság csak formális. Ver­set, prózát, dalt és zenét hal­lottunk a Lakoma című mű­sorban. Csakhogy az egyes darabok összetartozását nem valamiféle tematikai vagy egyéb erőszakolt ürügy hatá­rozta meg. Hanem egy mun­kásságából közismert költő egyénisége, ízlése, akinek nem egy műsor összetákolása, ha­nem bizonyos közvetett ars poetica kifejezése, szellemi horizontjának körültapogatása, egy művészi, tehát közérdekű vallomás rögzítése és illuszt­rálása volt a célja. Szubjek­tív hang? Igen, amennyiben a művész mindig szubjektív, csak éppen olyan szinten és hőfokon, hogy másokat is érint és érdekel. Különös me­tamorfózis ez. A háttérbe vo­nuló, semleges összeállító ön­kényesen szubjektívvé válik és tolakodóvá, amikor tárgyi­lagosan, külső jegyek alapján csoportosít. És a költő, aki nem szorítja vissza jelenlétét és egyéniségét, a maga ízlés­vonalát követve valami olyat hoz létre, aminek az egyes da­rabokon túl, az összeállítás kompozíciójában is objektív értéke van. A személyiség je­lenléte tehát nem mindig je­lent szubjektív szeszélyt. Akárcsak ez esetben. Mert vé­gül is a látszatra alig-alig kapcsolódó irodalmi és zenei darabok között világkép és egyéni ízlés, adott anyag és belső vonzalom, külvilág és élmény összetartó erői terem­tették meg a természetes fo­lyamatosságot. A költő, akiről beszélünk: Somlyó György. Hetven per­cében nemcsak az emberi al­kotás néhány remekét élvez­tük, önmagában és önmagáért, hanem kíváncsian kalandoz­tunk szellemi műhelyében is. És az ilyen portya mindig ér­dekfeszítő: nyomozás és fel­fedezés egyszersmind. T77 7T~ Talán kicsit Viharzenek különösnek hat ez a cím. Vagy még in­kább: komikusan. Nem én ta­láltam ki. Minden rádióhall­gató találkozhatott vele vasár­nap délben. Viharzenék ope­rákból. Mindenképpen meg­jegyzésre érdemes, de különö­sen a Somlyó-műsorral kap­csolatban elmondottak után. Itt jelentkezik az a bizonyos­­tárgyilagos formalizmus­, aminek semmi köze a hallga­tóval teremtett kontaktushoz. Irodalomban is idegesítő és művészetellenes a tematikai csoportosítás: nem mond, nem jellemez, nem fed fel semmit. És mégoly idegen a zenétől, ahol a “tartalom” egészen más régiókba tartozik, még az iro­­dalmilag determinált operánál is. Egy ilyen összeállítás, mely »viharzenéket« sorjáztat, üres ötleteskedés, a csomagolás hi­­pertrófiája, programzenésített programzene. Hiába hangza­nak fel már a remekmű­részletek, az elképzelés kép­telensége és bosszantó komi­kuma elront mindent. Nem annak szánták, mégis méltat­lan élcelődésnek hat. Talán tévedek, de mintha már találkoztam volna ilyes­mivel is: “örülési jelenetek*. Ha még nem volt, tekintsék javaslatnak. E néhány további szerény ötlettel egyetemben: “Fojtogatások az operaszínpa­don*, “Hűtlenség l­áriák* vagy akár: “Bosszúálló baritonok*. Görgey Gábor Viharzenék Berlini artisták, párizsi művészek, m­agya­r jégcirkusz A Cirkusz és Varieté Vállalat őszi és téli tervei Néhány hónappal ezelőtt megírtuk, hogy a szezon végén lebontják a városligeti cir­kuszt, amelynek elavult épüle­te már régen megérett a csákányokra. Úgy volt, hogy a szeptemberi mű­sorral búcsúznak a közön­ségtől és amíg ugyanitt az új, modern cirkusz felépül, valamelyik alkalmas helyen, lehetőleg a Városliget terüle­tén, egy-két szezonon át nagy­méretű sátorban tartják a cir­kusz-előadásokat. Most némileg változott a helyzet. Ma, szeptember 7-én a berlini cirkusz artistái mu­tatkoznak be érdekes műsor keretében a Városligetben. A korábbi tervektől eltérően a német ar­tisták távozásával nem zárják be a cirkuszt, ha­nem tavaszig tovább játsza­nak. Két érdekes műsor téli bemutatásáról folytat tár­gyalásokat a Cirkusz és Varie­té igazgatósága. Október má­sodik felében neves párizsi varietéművészek és artisták vendégszereplésével az les Pa­ris című revü-műsort szeret­nék előadni. A francia művé­szek jelenleg Romániában tur­néznak és a budapesti cirkusz vállalat vezetői e héten oda­utaznak, hogy megtekintsék a párizsi revüt. Amennyiben si­kerül a megállapodás, a bu­dapesti közönség januárig szó­rakozhat a francia varietémű­vészek előadásain. Ezt köve­tően januárban és februárban nagyszabású magyar jégcir­­kusz bemutatását tervezik. A volt Jégszínház tagjainak egy része és kiváló magyar artis­ták közreműködésével állítják össze a jégcirkusz revüt, amely a maga területén új műfaj lesz. Természetesen, a téli előadások alatt a cirkusz épületét fűtik. Tavaszig elké­szül az ú.­ cirkusz műszaki terve, amelyen a KÖZTI mér­nökei dolgoznak és amelynek megvalósítása 13 millió forin­tot igényel. A bontást tavasz­­szal kezdenék meg. Idegenforgalmunk örvende­tes fejlődése mellett sokan hiányolnak olyan nemzetközi éjszakai szórakozóhelyet, amely zenével, tánccal, szín­vonalas artistaprodukciókkal nyújt néhány kellemes órát a külföldi vendégeknek. Ezt a hiányt igyekeznek részben pó­tolni azzal, hogy a Kamara Varietében éjszakai revü elő­adásokat rendeznek. A Cirkusz és Varieté Vállalat a Pannó­nia Vendéglátóipari Vállalat­tal kooperálva december köze­pétől a Kamara Varietében énekes-táncos artistaműsort rendszeresít. Este 11 órától hajnali fél kettőig tartanak majd az előadások. A varieté erkélyén bárt rendeznek be. Az első műsor címe: “Minden­nap Szilveszter.” Minden mű­sorban egy-egy neves külföldi művészt lát majd vendégül a Kamara Varieté. Illyés Gyula nemzetközi nagydíjat nyert Knokke belga fürdőhely ka­szinójában hétfőn ítélték oda a­ költészeti biennále díjait. A nemzetközi nagydíjat Illyés Gyula kapta, irodalmi mun­kássága egészéért. A 62 éves Illyés Gyula — írja a hírhez kapcsolt ismer­tetésében az AFP — az első világháború után hosszú ideig élt Párizsban, ismerte A­ra­gont, Eluard-t, Cocteau-t. Ami­kor Illyés 1926-ban visszatért hazájába, Moliére, Racine és Giono darabjait, illetve mű­veit fordította magyarra. A nagydíjat — százezer bel­ga frankot — a jövő évben adják át ünnepélyesen a díj­nyertesnek Mons-ban. __Magyar Nemzet___ Vasso Katraki görög művész grafikái a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Hol van a tavalyi hó — hová merült Bizánc kul­túrája? Hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy a semmi­be, vagy legjobb esetben a múzeumok csöndjébe. De a modern művészet számtalan alkotása figyelmeztet arra, hogy a nagy korszakok ered­ményei csak átmenetileg me­rülnek árnyékba, míg vala­hol mélyen, a gyökereknél to­vább él és újra előbukkan va­lami a múltból is. Minden kor újra fölfedezi a számára szükséges ősöket, miközben sok más előzményts feledni látszik. Napjaink művészete sokszor így “felejti” a klasz­­szikus görög—római emléke­ket, hogy felkutassa az ugyan­azon a területen élt archaiku­­sabb kultúrákat. Görögország területén ez az archaizmus éppen Bizánc művészetében lelhető fel — az új görög művészet is ehhez vonzódik, s nem hellénizmuskori Lao­­koon-csoport barokkos stílusá­hoz. Vasso Katraki művésznőt a görög grafika egyik vezető egyéniségeként tartják szá­mon. Fekete-fehér nyomatain Bizánc öröksége ébred eleven életre, furcsa arányú alakok, leegyszerűsített tagolású fejek és tágranyitott merev tekin­tetek. Zsírosan nehéz faktú­rában rétegződik a papírra grafikáinak festékanyaga, to­valépő vagy mozdulatlan asz­­szonyalakok­ súlya és méltó­sága rajzolódik ki a nyoma­tokon. Katraki a bizánci stí­lust expresszív erejéért tá­masztotta fel, mert nem a tö­kély változatlan harmóniáit, hanem a szuggesztív kifejezés mozgékonyabb eszközeit ke­resi. Törekvéseinek hátteré­ben mondanivalójának sajá­tos tartalma áll. A sokat szen­vedett és nehéz szociális hely­zetben élő görög nép szószó­lója akar lenni, lapjain a gyermeküket tartó anyák, a gyümölccsel és boros amfo­rákkal megterhelt asszony­alakok sora vonul fel. Másutt a kikötővárosok életét látjuk dekoratív kompozícióba fog­lalva, vagy a lovasfigurák ősi típusaira emlékező rajzokat. A tekintetek sötét és me­rev tüze valamennyi grafiká­ról leolvasható. E súlyos ve­retű hangvételt Katraki még sajátos sokszorosító techniká­val is tetézi: lapjait nem fa­dúcról nyomja, hanem kőbe vési figuráit, és a kő szem­csés, durván porózus felüle­téről itatja fel a kompozíció­kat. A “kőmetszetek” több­nyire nagyformátumúak, és a grafikában szokatlan méteres nagyságot is elérik. Monu­mentális erő és a fekete tónu­sok valóban Bizáncra emlé­keztető pátosza árad így be­lőlük. Különösen szerencsésen használja Katraki ezt a tech­nikát lovasfiguráinál — a foltok változatot alkalmazásá­val és az emberi és állati fi­gura hajlékony kontúrjaival e sokszor feldolgozott témának egyéni ízt képes adni. A kiállításon látható ki­sebb kompozíciók, a­­Meszo­­loggioni címet viselő tájkép­sorozat, a színes fametszetes technikájával készült, ezek a művek azonban oldottabb, konvencionálisabb hangvéte­lükkel kevésbé jellemzik Kat­raki művészetét. Dátumuk 1958-ra utal, úgy látszik tehát, hogy egy korábbi periódus termékei. Ha összevetjük őket az 1964-es születésű “kőmet­szetekkel”, akkor lemérhetjük, mint talált magára a művész. Ez a fejlődés meggyőzően mu­tathat utat az egész görög grafika számára is, hiszen ősi tradíciók és korszerű művé­szi problémák szintéziséből született. Perneczky Géza NAPLÓ ! Szeptember ?­­ Barátaink a nagyvilágban címmel színes dokumentációs kiállítás nyílt meg a Lenin körút 32. szám alatti Erzsébet­városi Művelődési Otthonban. A kiállítás rendezői több ma­gyarországi diplomáciai kép­viselet támogatásával válogat­ták össze a bőséges ismeret­­terjesztő anyagot számos kül­földi ország életéről, kultúrá­járól és idegenforgalmi neve­zetességeiről.* Amiről kevés szó esik, avagy a magyar dráma nyel­ve — ez lesz a vita tárgya azon a megbeszélésen, ame­lyet a Magyar Írók Szövetsé­ge drámai szakosztálya és a Színházművészeti Szövetség dramaturgiai tagozata rendez szeptember 10-én délután 4 órakor az Írószövetség klubjá­ban. A vitát Vészi Endre nyit­ja meg, és a bevezető hozzá­szólásokat Kardos Tibor, Ke­­resztúry Dezső, Nagy Péter, Vas István, Horvai István, Cseres Tibor, Dobozy Imre és Füst Milán tartja. oo Vasárnap mutatták be a ve­lencei filmfesztiválon Bon­­ar­­csuk Háború és béke című négyrészes filmjének első fe­lét. A film nagy tetszést ara­tott. A filmfesztivál ered­ményhirdetését hétfőre vár­ják.a Kari­liebknechtről, a né­met munkásmozgalom nagy harcosáról készített filmet számos korabeli híradó fel­­használásával az NDK-beli Defa-filmstúdió.­­ Dr. Csorba Tibor, Lengyel­­országban élő magyar művész 46 képéből nyílt meg vasár­nap kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum­ban.­­ Moszkvában rövidesen meg­nyitják a gyermekek számára készülő első zenés színházat, amely 600 személyes lesz.­­ Dekoratív jellegű fogantyúk kerülnek a Fészek Klub több üvegajtajára, melyeket neves ötvösp­űvészek: Perez János, Péri József, Juhász Árpád és Jszsgsnica Róbert készítenek. A Pécsi Nemzeti Színház operatársulatának öttagú kül­döttsége hétfőn a csehszlová­kiai Ceske­ Budejovicébe uta­zott. A művészek közremű­ködnek azokon a zenei ünnep­ségeken, amelyeket a város alapításának 700. évforduló­ján rendeznek. A díszhangver­senyen Paulusz Elemér, a színház zeneigazgatója, a Há­­ry-közjátékot és Liszt Les preludes című szimfonikus költeményét vezényli. ♦ Országos szimfonikus zene­kari fesztivált rendeznek Bu­dapesten szeptember 19-től október 9-ig, a műkedvelő ze­nekarok számára.­­ Japánban megalakult a nemzetközi informáló szövet­ség, amelynek az a célja, hogy a Japánról megjelent­­éves adatokat korrigálja a külföl­di művekben.­ Tafner Vidtor ötvösművész munkáiból nyílt meg vasárnap kiállítás a székesfehérvári Csók István Képtár előcsar­nokában. Diák képzőművészek tárlata Hódmezővásárhelyen Vásárhely — híven múltjá­hoz — vállalta a szokatlan fel­adatot: megrendezi a Tornyai­­múzeumban az első Országos Diákképzőművészeti Kiállítást. Az ötlet a KISZ központi bi­zottságától származik, s a Mű­velődésügyi és Munkaügyi Mi­nisztériummal együtt váltot­ták valóra. A keszthelyi, sáros­pataki és gyulai diákünnepek képzőművészeti pályázatának díjnyertes munkáiból válogat­tak a kiállításra. Az ország kü­lönböző vidékeiről sok fiatal vett részt ezeken a pályázato­kon, festményekkel, grafikák­kal, kisplasztikákkal. Most első ízben láthatjuk együtt munkáikat Vásárhelyen, az al­földi festészet fellegvárában. A kiállítást szeptember 11-én délelőtt Orosz László, a KISZ vb. kulturális osztályának ve­zetője nyitja meg. SZÍNHÁZAK MAI M MŰSORA József Attila Színház: Beck­et­­Ti — Fővárosi Operettszínházi Bal a Savo­vban (7) — Vidám Színpad: Kicsi vagy kocsi? (fél 8) — Kis Színpad: Lehet valamivel keve­sebb? (7) — Fővárosi Nagycirkusz: A Berlini Nagycirkusz vendégjá­téka (7). Kedd, 1965. szeptember 7. Néger dráma Edinburghben Hatalmas sikerű bemutatkozás a fesztiválon A múlt héten megnyílt edin­burghi fesztivál csupa szenzációval szolgált. Akadt ezek között várva várt szen­záció, Marlene Dietrich sze­mélyében. Egetverő sikere volt, s nem a tegnapi tehet­séget, hanem az eleven, min­dig felfrissülni tudó sugalla­tot ünnepelték benne. Úgy tetszett, a fesztivál­nyitó sztár minden dicséretet és lelkese­dést lefölöz és nincs tovább. Ekkor robbant ki egy másik színésznő. Fiatal korában még színpadot se látott: mosogató­asszony, takarítónő volt java esztendeiben. Néhány évvel ezelőtt fedezték fel a “Nap­fény nem eladó” című darab­hoz. S most, néhány hónapja a világot járja egy különös társulattal és egy furcsa da­rabbal. Az állomások: New York, München, Izrael, Edin­burgh. Az előadások rendsze­rint tomboló tüntetéssel vég­ződnek. Münchenben nem en­gedték le a színpadról húsz percig. Izraelben a színésznő lejött a közönség közé és né­hány tört idegen szóval kö­szönte meg a tapsot. Úgy érintették meg Jeruzsálemben a ruháját, mint egy szentét. Edinburghben pedig olyasmi történt, amire alig volt példa. A kritikusok — hidegvérű, száraz, angol kritikusok — együtt üvöltöttek a közönség­gel. “Azt hittem, az éljenzés sohasem ér véget. Sőt, úgy látszott, én sem hagyom abba soha” — vallja be a szigorú Harold Hobson, a Sunday Times augusztus 29-i számá­ban. A sikerhez persze külső kö­rülmények is hozzájárultak. Az izraeli bemutató egybe­esett azzal a pillanat­tal, amikor az első nyu­gatnémet követ átadta a meg­bízólevelét. Az angliai pre­mier a Los Angeles-i néger­lázadás óriási sajtóvisszhang­jának idején robbant. Ennek a lázadásnak egyik híres és nyugtalan értelmezője, ma­gyarázója a néger író, James Baldwin. Ő itta ezt a különös, földrészeket felrázó darabot “The Amen Corner* (Az ima­ház) címmel. A vándortársu­lat minden tagja néger. A ha­talmas tapsot arató idős szí­nésznő, Claudia McNeil is az. A dráma egyszerű történetet ** bonyolít. Egy harlemi imaházba vezet el. Néger kö­zösségbe, mely egy üzlethe­lyiségben ütötte fel a tanyá­ját. Ez a modern nagyvárosi néger népélet egyik központ­ja, a “Store-front-church*, a raktárban felállított pulpitus, a kereszttel, s a fehér lepelbe öltözött prédikátorral. Mun­kából jönnek haza, fáradtan, s elkeseredetten. A templom a konyhából nyílik. S amint összeverődik a közösség, már­is vad éneklésbe kezdenek. A dal a Megváltóhoz száll, alap­ritmusában ősi afrikai tam­tam kísért, formája felszívta a keresztény zene felelgetős antifónáit. Az imádság itt ex­tázisba csap át, őrjöngő áldo­zati táncba — a twist-mozdu­latok és a vallásos rajongás szétválaszthatatlan. De az imádság az életen nem segít. A vallás testvéri­ségét szétrombolja az irigység. Claudia McNeil, a prédikátor­nő egykor abszolút tekintélyt élvezett. De egyik­­nővére a vallásban­ megvádolja, a pré­dikátori posztra tör­ő Clau­­diának fájdalommal kell lát­nia, hogy egy életen át hirde­tett igéi nem váltak vérré. De hogyan is válhattak vol­na? A vallás a darab tükré­ben: menekülés. Claudia McNeilt a történet szerint el­hagyta a férje. Vigaszt kere­sett tehát a puritán szigorban és önfeláldozásban. A fiát is prédikátornak neveli. A fiú viszont inkább az apja ván­dor életmódját választaná. Ott áll tehát egy élet roncsai kö­zött a hatalmas, testes, erős Claudia és zokog, őr­jöng, kia­bál, elcsendesedik, robban és elhalkul. Egy elnyomott nép minden fájdalmával. T­alán nem is a darab egy­szerű meséje hatott. Nem is a pompásan megszerkesz­tett zene, a néger kórusok és spirituálék sora. Hanem a fáj­dalom és a kifejezése, mely­nek Claudia McNeil született mestere. A támasz nélkül ma­radt ember panaszát szólal­tatja meg egy darabban, mely igazán nem idealizálja a nagyvárosba szorult néger kö­zösségek életét. James Bald­win azért nagy író, mert imá­dott népét bírálni is tudja. S pontos szociológiai érzékkel mutat rá arra, milyen torzu­lásokat fakaszt az elnyomás, s emellett milyen szép tulaj­donságokat növeszt fel. Ettől van az, hogy egy darabnyi szélsőségesen partikuláris néprajzi valóságból egyeteme­sen ható művet tudott lere málni. Nincs ijesztőbben tá­voli téma a néger imaházak belső életénél. S az európai közönség többsége sosem lép­te át Harlem küszöbét. Oly­kor a nyelvet sem érti, tán még az angolok is nehezen küzdöttek a dialektussal. Még­is, minden nyelvi akadályt ledöntött az a forró, huma­nista szenvedély, ami a da­rabból és a színészekből áradt. Leküzdhetetlen a szabadság vágya. S ez a szabadságvágy egy közösség belső válságából éppúgy táplálkozik, mint a külső körülmények elleni küz­delemből. Baldwin azt tanítja, hogy a küzdéshez először tisz­tán kell látni. Legyűrni a ha­mis vigaszokat. Ez a megtisz­tulás, katharzis a darab kü­lönleges ereje. Ősi tragédiát szólaltat meg, modern felfo­gásban. íme a siker egyik tit­ka. A másik titok alighanem fel­­fejthetetlen. Claudia McNeil színészete szinte elemezhetet­­len. Őserő és tudás szövetke­zett benne. Egyszerűen felejt­hetetlen az alakítása. A magyar nézőt állandóan kísértette az ötlet: nem taná­csolhatná-e illetékeseinknek, hogy ezt a turnézó társulatot néhány előadásra­­hozzánk is meghívják? A mű, a probléma, az elő­adás színvonala és világsike­re megérdemelné. Ungvári Tamás TENGERI TÁRSESUTAZÁSOK NÉMET LUXUSHÍJJÉVEL! 1965. november 21-től december 3-ig KONSTANCA — ISZTAMBUL — ATHÉN — VELENCE — RIJEKA ÚTVONALON Az utasok körülbelül 2—2 napot töltenek Isztambulban, Athénban és Velencében A 12 napos utazás részvételi díja, a hajóosztálytól függően 6500—8500 Ft 1965. december 4-től december 18-ig RIJEKA — PALERMO — TUNISZ — ALGÍR — ROTTERDAM — WARNEMÜNDE ÚTVONALON Az utasok Palermóban egy, Tuniszban és Algírban más­fél, Rotterdamban egy napot töltenek A 15 napos társasutazás részvételi díja a hajóosztálytól függően 6000—9500 Ft FENTI UTAZÁSRA HELYEK MEG KORLÁTOZOTT SZÁMBAN KAPHATÓK JELENTKEZNI LEHET BUDAPESTEN: V., Bajcsy-Zsilinszky út 18. IV., Újpest, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. X., Kőbánya, Körösi Csom­a utca 3. XIX., Kispest, Vöröshadsereg útja 151. XXI., Csepel, Rákóczi Ferenc u. 87. szám alatti ÉS VIDÉKEN VALAMENNYI IBUSZ UTAZÁSI IRODÁBAN

Next