Magyar Nemzet, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-16 / 244. szám

4 Solohov kapta az idei irodalmi Nobel-díjat A Svéd Tudományos Akadé­mia Nobel-díj bizottsága Mi­hail Alekszandrovics Solohov szovjet írónak ítélte az 1965. évi irodalmi Nobel-díjat. Solo­hov az első szocialista-realista író, aki ezt a díjat 1901-ben történt alapítása óta megkapta. Az orosz prózairodalom ki­válóságát 89 jelölt közül vá­lasztotta ki a bizottság. Az esélyesek között emlegették még az ugyancsak orosz Konsztantyin Pausztovszkijt, valamint Miguel Angel Astu­­rias guatemalai írót. A bizottság elnöke, Anders Österling a döntést indokolva hangsúlyozta, hogy Solohov azzal a "művészi erővel és feddhetetlenséggel" érdemelte ki a díjat, amellyel "a Donról szóló eposzában alkotó módon fejezte ki az orosz nép törté­nelmének nagy fontosságú sza­kaszát". Nem kétséges — mondotta Österling —, hogy a Csendes Don egymagában is méltó lenne a díjra, amelyet talán későn, de még nem túl későn kap meg "korunk egyik legkiválóbb írója".* ■p­zerkilencszázhuszonhétben, egy novemberi este Alek­­szandr Szerafimovics érdemes szovjet író éppen a vacsora­­asztal mellett ült a vendégei­vel, mikor egy fiatalember ér­kezését jelentették. A vendé­gek külföldi írók voltak, a szovjet ország fennállásának tizedik évfordulója alkalmából érkeztek Moszkvába. ►►Enged­je be«, mondta a gazda a ház­vezetőnőnek. Ahogyan a visz­­szaemlékezésekben olvasom, bátortalan, félszeg fiatalem­ber nyitott be. Hóna alatt fé­lelmetesen nagy kéziratköte­­get szorongatott. Leültették, vacsorával kínálták meg. ►•Ma­ga kozák", fordult a jövevény Szerafimovics felé, "én is ko­zák vagyok. Segítsen rajtam." Az írók megrémültek a vas­kos kézirattömegtől. Szerafi­movics később olvasni kezdte, azután belefeledkezett. Fellár­mázta az irodalmi életet és be­jelentette, hogy új Tolsztoj született. A félszeg fiú a huszonkét éves Mihail Solohov volt, az ijesztő kéziratköteg pedig a Csendes Don első része. Ezzel indult a pálya, amely­nek során Solohov művei 465 kiadásban, 27 millió példány­ban jelentek meg. Az író, akit először szívébe zárt az orosz nép, s rövid idő alatt a nagyvilág, és akit végül, hatvanesztendős korá­ra, megkoszorúztak a Nobel­­díjjal is, a Don mellől, kis fa­luból való. Tolsztoj nyolc esz­tendeig formálta freskóját, fő­művét, a Háború és békét, még a nyomdai korrektúrákon is teljes oldalakat írva át. Solohov tizenöt esztendeig írta, csi­szolta korunk népi eposzát. Az alkotásnak kegyetlen tör­vényei vannak. A remekmű­vek születésének pedig olyan szigorúsága, amelyet enyhíte­ni, amely elől kitérni, úgy látszik, a legnagyobbaknak sem lehet. Ez a huszonhárom gyötrelmes, forró, kegyetlen év az emberiséget két évszá­zad két legnagyobb alkotásá­val ajándékozta meg. A Csendes Don, a Hazáért harcoltak, a Feltört ugar s az Emberi sors írójának sajátos és mondanivalójában mélysé­ges emberi sorsa van. Hétéves volt, amikor édesapja törvé­nyesítette és örökbe fogadta, örvénylő mélységből érkezett. A másik sajátos vonása sorsá­nak, hogy a huszadik század egyik első írástudójának édes­anyja írástudatlan volt, s csak a szovjet hatalom esztendei alatt tanult meg végül írni, olvasni. A remekmű kis falu­ban, petróleumlámpa fénye mellett született, a Don-menti kis szülőhelyen írta éjszakán­ként az ifjú a Csendes Don el nem felejthető lapjait. A szov­jet író a nép hűségéről, a nép szeretetéről ritkán szólt, alig emlékezem ilyen nyilatkoza­t kitüntetés átadására ez év december 10-én, Stockholmban ke­rül­­ sor. Az irodalmi Nobel­­díj összege az idén 282 ezer korona (közel 55 ezer dollár). Mihail Solohov 1905. május 24-én született egy Rosztov környéki kozák sztanyicán. Tizenöt éves korában már géppuskásként a Vörös Had­seregben szolgált. 1922-ben le­szerelt, majd Moszkvába ke­rült, ahol volt útépítő, kőmű­ves, rakodómunkás. Közben megkezdte irodalmi munkássá­gát. Még 21 éves sem volt, amikor hozzákezdett legismer­tebb művének, a Csendes Don­nak megírásához. A világhí­rűvé vált Csendes Donon kívül legismertebb műve a Feltört ugar, amelynek második köte­tét néhány évvel ezelőtt fejez­te be. Irodalmi munkásságáért Sztálin-, majd Lenin-díjat ka­pott. Solohov 1939 óta tagja a Szovjet Tudományos Akadé­miának és 1936 óta tagja a Szovjetunió Legfelső Taná­csának. tára. Ő inkább eszerint csele­kedett. A népből jött, a nép közt maradt. 1933-ban is szü­lőfalujában maradt, mikor föl kellett emelnie tiltakozó sza­vát a meggyőzés híján való termelőszövetkezeti agitációk és törvénysértések ellen. So­lohov hű volt. A népen kívül hű volt ön­magához is. Egyszer megkér­dezték tőle, hogy Gregorij Me­­lehov, a Csendes Don hőse, aki kétszer szolgált a vörösöknél, kétszer a fehéreknél, végül miért nem "­javult meg", s miért nem vált kolhozelnökké? Melohov így felelt: "Hőseimet én szültem, én alkottam, én is ölöm meg őket." A Nobel-díjas író idén Ma­­­­­gyarországon is járt, elő­ször. A magyar kormány ven­dége volt, Petőfi népével, a szocialista országgal ismerke­dett. Egyszer már járt itt ugyan, de rangrejtve s igen nagy titokban. Különös körül­mények közt került el először hozzánk. A Csendes Don első részének cirill betűs szovjet kiadását egy magyar író csem­pészte be hajón Bécsből Buda­pestre a két világháború közti időkben. A könyv fordításban meg is jelent nálunk. Mikor a vámos megkérdezte, mi van a csomagjában, a magyar író azt felelte: "Semmi." A semmi a huszadik század irodalmának a katedrálisa volt. R. P. ­SETTVERSENY szombat du, fél 3 órakor ŐSZI NAGY HANDICAP ISucJapesti Se !-telek A HESSENI RÁDIÓ ZENEKARA. DEAN DIXON, DORÁTI ANTAL A MŰVÉSZI PRODUKCIÓ ÉRTÉKE objektív tény. Ezt akkor is — sőt, annál inkább — le kell szögezni, ha gyakor­ta találkozunk azzal a véle­ménnyel, hogy a művészi érték ízlés kérdése. Ez utóbbi véle­kedés egyébként könnyen cá­folható, ha feltesszük a kér­dést: Bach, Mozart, Schubert vagy Bartók jó muzsikát írt-e? Ha valaki erre tagadó választ ad, akkor nem fogunk eltűnőd­ni azon, hogy az illetőnek mi­lyen sajátos ízlése van, hanem minden további nélkül levon­juk a konzekvenciát. Az előadóművészetben az objektivitást gyakran fedik el különféle mellékszempontok, így például nagy hatást kelt a szokatlan hangzásvilág vagy előadói felfogás. Gyakran egyenlő­ségi jel kerül az újsze­rű és a jó közé. És mindehhez járul még az a — végered­ményben szintúgy művészeten kívüli — mozzanat is, hogy a felemelt helyárral megrende­zett hangverseny már önmagá­ban véve is fél siker. A közön­ség ugyanis így gondolkodik: ha X előadót drágábban adják, mint Y-t, akkor X nyilvánva­lóan jobb, különben miért vol­na drágább? Így azután már előlegezett bizalommal ül le mindenki helyére és várja a nagy élményt. Ez a bizalom eleve elfedi a közönségnek azt a kérdését, hogy "milyen?" a produkció. Az élmény­váró hangulat a legjobb termőtalaja a zajos sikernek. A Symphonieorchester des Hessischen Rundfunks estje felett már akkor ott vibrált ez a feszült hangulat, amikor még egyetlen hangot sem hallot­tunk tőlük. Még tovább emel­kedett a feszültség, amikor a budapesti közönség előtt jól is­mert Dean Dixon lépett a te­rembe, maga elé engedvén a műsor első számának négy szólistáját. Johann Christian Bach Sin­­fonia Concertante- ját adtak elő, melyről a műsorfüzet mint újonnan felfedezett kompozí­cióról emlékezett meg. Kissé üres, maníros rokokó-muzsika ez, benne egy-egy fuvola, oboa, hegedű és cselló áll szemben a teljes zenekarral, itt-ott koncertszerű igénnyel. Nagyszerű csellistát ismertünk meg ez alkalommal és elisme­réssel kell adóznunk a fuvolis­­ta és az oboista tudásénak. A szólókvartett működését vi­szont lerontotta a folyvást ne­gyed­hanggal lejjebb játszó hegedűs. A második szám Brahms ritkán hallható A-dúr szerenádja volt, ez a sötét szí­nekben játszó, fiatalkori re­mekmű. Ez alkalommal nem ismertünk rá a lelkes, a muzsi­kával szívesen és könnyen azonosuló Dean Dixonra. Munkája túlnyomórészt a "taktírozásra" szorítkozott s ezen belül még a lüktetés-ha­tárok átívelésére sem fordított gondot. Kedvetlen és száraz, szinte már hihetetlenül unal­mas produkcióját csak az men­ti, hogy a mű előadásában ve­zető szerepet viselő fúvósgár­da egyrészt mindvégig hami­san, másrészt valamiféle for­­málhatatlan és antimuzikális merevséggel intonált. "A közön­ség jelentős százaléka a kon­certeken gyakran tapasztalha­tó fegyelmezett szendergésbe merült, majd a végén felriad­va viharosan tapsolt. A műsor második fele lénye­gesen jobban sikerült az első­nél. Boris Blacher Zenekari variációk egy Paganini-témára című alkotását virtuóz módon és — különösen a vonósok — fegyelmezett tisztasággal ad­ták elő. Különösen a két he­gedű-szólam játéka érdemel elismerést, amelyet — tekin­tettel arra, hogy a Brahms­­műben nem szerepeltek — csak most ismerhettünk meg teljes létszámban. Különben is, a zenekar vonósrészlege ál­talában véve tisztán és ponto­san intonál és világos, helyen­ként szinte már kissé "glan­­cos" játékával kötötte le fi­gyelmünket. Végezetül Richard Strauss Till Eulenspiegel vidám csíny­­jei című közismert szimfonikus költeményét hallottuk a hesse­­ni zenekartól. Dixon számos kitűnő részletmegoldását mél­tányolnunk kellett, ugyanak­kor azonban érzésünk szerint a mű címének csupán első fe­lét vette figyelembe, s így az előadásból Till "vidám csíny­­jei", a mű kópészerű hangja, bursus íz llendülete é­s sziporká­zó humora valamilyen módon­­kimaradt. DORÁTI­ ANTAL Erkel Színházbeli­ estjéről már be­számoltunk olvasóinknak és méltattuk rendkívüli zenekari tudását. A Zeneakadémián csü­törtökön újabb három remek­műben volt alkalmunk megfi­gyelni a kitűnő karmestert. Beethoven III. Leonóra-nyi­­tányát ugyanolyan magasren­dű mesterségbeli felkészültség­gel vezette, mint előbb emlí­tett hangversenyét. Nagy rit­mikus erő és lendület jelle­mezte produkcióját és minden egyes hangzó pillanat felett ott lebegett értő, avatott keze. Bartók Concertó-ját — mint ismeretes — ő mutatta be 1946-ban nálunk, ő hozta haza nagy mesterünk utolsó, gran­diózus üzeneteinek egyikét. Időközben a Concerto, vissza­találván a hazai talajba, ahon­nan vézetett, valósággal kivi­rágzott előadóművészeink te­vékenységében. Gazdagabb és többrétű hangzás- és jelentés­udvar támadt körülötte. Szin­te természetesnek tarthatjuk ezt, ha meggondoljuk, hogy a maradandó műalkotások ép­pen azért maradandóak, mivel magukban hordják az állandó újraértelmezés lehetőségét. (Szemben az egyértelmű di­vat-alkotásokkal.) Doráti produkciójából némi­képpen hiányzott ez az "Ud­var". Úgy is mondhatnánk, hogy hiányzott a mű harma­dik, azaz "mélység-dimenzió­ja", az a nehezen meghatároz­ható költői szépség, mely a zengő anyagot beburkolja, a szögleteket letompítja és ezzel a hallgatót is magába öleli. Doráti maga is egy kissé min­dig kívül reked saját produk­cióján, mindvégig megtartja vezető szerepét, sohasem feled­kezik bele a zene szépségébe. Néha már-már úgy érezzük, mintha az ő élménye nem is elsősorban a muzsikában, ha­nem mindenekelőtt a vezetés örömében gyökerezne. Mindez persze nem feledtetheti azt a hallatlan zenekari tudást, az anyagnak azt a rendkívüli is­meretét, amelyet a karmeste­rek többsége elmulaszt meg­szerezni. Ezt a tudást értékelte a kö­zönség, amikor Brahms II. szimfóniájának előadása után Doráti Antalt meleg ünneplés­ben részesítette. Pernye András NAPLÓ Október 16 Szovjet filmnapokat rendez­nek hazánkban november 4- től 17-ig — a fővárosban no­vember 11—17-e között.­­No­vember 9-én a Puskin mozi­ban díszelőadáson mutatják be A katona apja című filmet, amelynek rendezője és fősze­replője a szovjet filmművész delegáció tagjaként Magyaror­szágra jön.❖ Ezer Picasso — ezzel a jel­szóval akarja megnyitni új­jáépített termeit a párizsi Grand Palais. "Rekordkiállí­tást" óhajt rendezni, amelyen Picassónak ezer festményét, rajzát és vázlatát gyűjtik ösz­­sze a világ minden tájáról. ☆ Október 26-án veszik át az angol Beatles-együttes tagjai a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőtől a »Brit Birodalom Rendjének Tagja» kitüntetést.­­ A párizsi Le Figaro című lap nagy elismeréssel írt kritiká­jában a Theatre des Champs Elysées-ben tartott Bartók-est­­ről. Az emlékest műsorán, amelyet Ferencsik János ve­zényelt, Bartók nagyzenekari Concertója és a Kékszakállú herceg vára szerepelt. A lap elismeréssel nyilatkozott Sző­­nyi Olga és Szalma Ferenc énekéről és játékáról.­­?. Csajkovszkij életét szovjet— amerikai koprodukcióban vi­szik filmre, Tomkin orosz szár­mazású amerikai rendező ve­zetésével. A filmen szovjet, amerikai és angol művészek szerepelnek. Két bemutatót tart a Sze­gedi Nemzeti Színház a jövő héten. Bókay János az Utód című színművének október 22-én lesz a premierje, októ­ber 23-án és 24-én pedig Ver­di Rigoletto című operáját mutatja be a színház két kü­lönböző szereposztásban. Ötezer bérletet adtak el ed­dig az Irodalmi Színpad mű­soraira. Az ötezredik bérletet ünnepélyesen adják át tulaj­donosának október 20-án az Egyesült Izzóban. Martti Larni tavaly bemu­tatott zenés vígjátékát. A ne­gyedik csigolyá­t szombaton újítja fel a Thália Színház. A darabban Szabó Gyula szere­pét Inke László veszi át.­­ Kellér Dezső betegsége miatt az idei szezonban még nem került sor a Thália Színház kabaréelőadásaira., A népsze­rű író és konferanszié a na­pokban elhagyja a kórházat és a színház kívánságának megfelelően néhány hét múl­va bemutatja új kabaréműso­rát, amelyet maga fog konfe­rálni. Gauguin Múzeum nyílt meg Tahitiban, Papeteetől 50 kilométernyire a tengerparton. A múzeumban a festő számos műve, valamint használati tárgyai, könyvei, bútorai, iro­dalmi alkotásai és a róla szó­ló művek láthatók. —Magar Nemzet_____ 18*«mb»­, 1665. októer 16. Kelet-ázsiai selymek, lakkok, porcelánok Kiállítás az újra megnyílt Hopp Ferenc Múzeumban A múzeumi hónap alkalmá­ból hosszú hónapok után, res­taurálva, újra megnyílt a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Mű­­vészeti Múzeum. Első kiállí­tása: Kelet-ázsiai selymek, lakkok, porcelánok címmel a Távol-Kelet sajátos művésze­tével ismerteti meg a látoga­tókat. A rendezők: Ferenczy Lász­ló, Cseh Éva és Polonyi Péter, műfajonként és korszakonként csoportosították az anyagot. Az első teremben a textil-em­lékek kaptak helyet. A se­lyem- és brokátszövés Kíná­ból indult ki, innen terjedt át a szomszédos országokba: Vietnamba, Koreába, Japán­ba, ahol alapvető jellegzetessé­gét megtartva, de a helyi nem­zeti művészet hagyományait is magába olvasztva fejlődött tovább, immár önálló útján. Jól leolvashatjuk ezt a fejlő­dést és elkülönülést a rende­zők által szerencsés ötlettel párhuzamba állított brokáto­kon, selymeken. Jellegzetesen kínai műfaj a selyemre hím­zett kép, amelynek több, nagyszerű példáját láthatjuk a kiállításon. Közülük is ki­emelkedik a XVIII. század ele­jén készült írástudók találko­zása című kompozíció. A porcelángyártás szintén Kínában kezdődött és innen terjedt el a többi országba. Ebben a művészeti ágban nem találkozunk olyan nagy kü­lönbségekkel az egyes nem­zeti művészetek között, mint a textilművészetben. A korai, XI—XIII. századi zöldmázas (szeladon mázas) porcelánok hasonló formájúak Koreában, Kínában és Vietnamban egy­aránt. A hagyományos formá­kat és a színt csak Koreában egészítették ki az úgynevezett ►►berakott' máz alatti díszítés­sel. A többi területen a por­celánanyagot véséssel, vagy benyomott díszekkel látták el. (Boroskanna, Ming-kor.) A porcelán nagy korszaka a XIV—XV. században kezdő­dött, amikor a műhelyekből kikerültek az első "kék-fehér" darabok. Ekkor már festeni is tudtak a porcelánra, s az álla­tok, növénymotívumok mel­lett finom, artisztikus tájké­pek és jelenetek is megjelen­tek az edényeken. A kiállítá­son számos szép darab repre­zentálja ezt a korszakot. Kö­zülük is kiemelkedik azonban egy 1630 körül készült, jele­nettel díszített váza és egy porcelánból készült XVII. szá­zadi pipa. A későbbi korsza­kokban fokozatosan színesed­nek a porcelánok, megjelen­nek a különböző színű mázak és a porcelánfestők palettáján is egyre több szín kapott , he­lyet Fontos helyet foglal el Ke­­let-Ázsiában a lakkművészet is, amelyet Kínában három­ezer év óta ismernek. Innen került át a lakk Japánba, ahol a VIII. századtól kezdve hasz­nálják. Az itteni lakkművé­szet azonban Kínától függet­lenül fejlődött tovább és a ha­gyományos kínai lakkfaragás­sal szemben a lakkfestés vált fő területévé. Vietnamban és Koreában ugyancsak más irányban próbálkoztak a lakk művészei. Gyöngyházberaká­­sos darabjaik formakincse szintén eltér a többi területé­től. A XIX. században az euró­pai gyarmatosítás, a hódító háború-sorozat és a nagyipar dömpingje nagyrészt elsor­vasztotta ezeket az iparága­kat. Régi formáikat, színeiket most a népi Kína, Korea és Vietnam művészei próbálják újra felhasználni átalakult, a mai élethez alkalmazkodó mű­vészetükben. Törekvésük szép sikereket mutat, igazolva fel­fogásuk helyességét. A kiállí­tás méltó befejezése ezeknek az új iparművészeti termékek­nek bemutatása az utolsó te­rem tárlaiban. Horváth György Rangosabb mint a premier­ ­zajon a színházról, a tájelő­­­­adások népművelő hatásá­ról miért nem esett szó azon a tanácskozáson, amely a kaki­csai járás és város művelődési körülményeit tárgyalta? Izgal­mas és tartalmas volt a ta­nácskozás, a megyei és a járási tanács vezetői az oktatás és a népművelés minden gondjá­val, bajával me­g­isme­rked­te­k, csak a színházzal bántak mos­tohán. Szót sem ejtettek róla. Pedig a kecskeméti Katona József Színház komoly szere­pet vállal Bács-Kiskun megye népművelő feladataiból, sőt, nemcsak a megyééből. A tanácskozásról hazafelé tartva az esti órákban benéz­tünk a színházba. Lope de Vega: A hős falu című drá­mája volt műsoron. Egy nap­pal voltunk azután, hogy a te­levízió is közvetítette a kecs­kemétiek játékát. A nézőtér tele volt. A Harmadik felvo­nás utolsó jeleneténél tartot­tak. Hamarosan összetalálkoz­tunk a színház társalgójában a színészekkel. Még mindig az egy nappal előtti televízióköz­vetítés hatása alatt voltak. Iz­gatottan beszéltek róla. A te­lefonokról, a táviratokról, amelyek jóformán még a köz­vetítés ideje alatt, a közvetlen élménytől biztatva továbbítot­ták sietve szinte az ország minden tájáról a gratulációkat, a jókívánságokat. Az egyik percben Budapest jelentkezett, a másikban Nyíregyháza kérte a számot, aztán a messzi Zalá­ból kézbesítettek dísztáviratot. A színészek, a rendező, az igazgató nagyon boldogok és­­nagyon büszkék voltak. Mil­liók előtt játszottak és megér­demelt sikert arattak. A tele­vízió előadásuknak országos rangot adott. S a következő es­tén, mintegy az örömből részt kérve, a kecskemétiek is színültig megtöltötték a néző­teret ... Méltán megérdemelték vol­na, hogy a szomszédban, Kalo­csán egy sokoldalú művelődési tanácskozáson is beszéljenek róluk, a megye hivatásos nép­művelőiről! OSZIKOKTÉL AZ ÁRPÁD HÍD ÉTTEREMBEN (XIII., Váci út 132.) DIVATBEMUTATÓ a Ruházati Mintatervező Vállalat rendezésében, október 18 án este 7 órai kezdettel KITŰNŐ KONYHA MINŐSÉGI ITALOK ASZTALRENDELÉS: 202-424 Figyelje jövő­ heti hirdetéseinket és legyen a vendégünk

Next