Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-04 / 286. szám

Az angol külügyminiszter hazarepült Moszkvából A vietnami űrt megítélésében eltérő vélemények Moszkvából jelenti a TASZSZ. Michael Stewart brit külügyminiszter feleségével és kíséretének tagjaival pénteken Moszkvából hazarepült a brit fővárosba. Pénteken, elutazása előtt sajtóértekezletet tartott. Sajtóértekezletén megismételte az angol kormánynak az európai biztonság és a vietnami helyzet kérdésében elfoglalt, már korábban ismeretes álláspontját Stewart megjegyezte, hogy a jelenlegi vietnami helyzet okainak értékelésében eltért az angol és a szovjet állást mint. Kijelentette, törekedni kell a tűzszünet elérésére. Ezzel összefüggésben utalt Korea példájára, ahol beszüntették a hadműveleteket, jóllehet mind a mai napig nincs egyetértés a koreai háború kitörése okainak értékelésében. Az angol külügyminiszter igazolta az Egyesült Államok vietnami eljárását s kijelentette, hogy nem lehet követelni az Egyesült Államoktól a VDK bombázásának egyoldalú beszüntetését. Stewart utalt rá, hogy a szovjet vezetők a megbeszélések során többször hangoztatták, nincs felhatalmazásuk tárgyalni a vietnami kérdésben, a tárgyalásokat a VDK kormányával kell folytatni. Kijelentette Stewart, hogy moszkvai látogatása után véleménye szerint folytatódnak majd a tárgyalások az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célzó szerződéstervezetről. Hangoztatta, hogy Anglia a NATO-atomhaderő kérdésének olyan megoldására törekszik, hogy sem az NSZK, sem más NATO-ország, amely nem rendelkezik atomfegyverekkel, ne dönthessen egymaga a nukleáris fegyverek alkalmazásának kérdésében. “Nincs szándékunkban Németországot (értsd: az NSZK-t) atomfegyverekhez juttatni* — mondotta a brit külügyminiszter. Azt állította, hogy a NATO-atomhaderő kérdésére lehet olyan megoldást találni, amelyet a Szovjetunió az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célzó megállapodás szempontjából nem tekint majd akadálynak. Stewart azt is közölte, hogy egyebek között az angliai szovjet vásárlások növelésének kérdéséről is tárgyalt a szovjet vezetőkkel. Stewart megjegyezte, hogy most folynak a tárgyalások Wilson brit miniszterelnök moszkvai látogatásának időpontjáról. Michael Stewart brit külügyminiszter moszkvai hivatalos látogatásáról szovjet—angol közös közleményt adtak ki. A közlemény megállapítja, hogy Stewart moszkvai tárgyalásai hasznosak voltak. Mindkét fél megerősítette azt a szándékát, hogy tovább munkálkodik a Szovjetunió és Anglia kapcsolatainak fejlesztésén, a nemzetközi helyzet normalizálásán és a béke megszilárdításán. A közlemény felsorolja a tárgyalások témáit. Ezek: a leszerelés, az európai biztonság, az ENSZ, Vietnam és a brit—szovjet kereskedelem. Az angol és a szovjet külügyminiszter egyaránt megállapította, hogy igen hasznos lenne a tudományos-műszaki, közoktatásügyi és kulturális kapcsolatok további bővítése — szögezi le a közlemény, majd hírül adja, hogy a Szovjetunió és Anglia konzuli egyezményt írt alá. Mint a közös közlemény leszögezi, ez a megegyezés további lépés a szovjet—angol viszony fejlesztésében. Háromszázezerre emelik az amerikai csapatok létszámát Vietnamban Washingtonból jeleníti az MTI. A szigorú amerikai parancsnokság és a Pentagon ezentúl rendszeres hadi jelentéseket ad ki a Vietnamban folyó harci cselekményekről, ezzel is aláhúzva, hogy szabályos háborúnak tekinti az amerikai katonai agressziót. A tábornokok jelenleg arra törekednek, hogy megkapják a szükséges hozzájárulást a csapatlétszám újabb nagyarányú növeléséhez. Jól értesült helyről származó információk szerint tavaszra a harcoló csapatok száma meghaladhatja a 300 ezret, ez nagyjából megegyezik a koreai háborúban egy időben bevetett csapatok létszámával. A Pentagon stratégái azzal indokolják követelésüket, hogy az amerikai erőkettúlságosan lekötik a támaszpontok kiépítésével és biztosításával kapcsolatos feladatok s így kevés katona marad a szabadságharcosok elleni támadások folytatására.* Bár az Egyesült Államok elvileg több mint 500 ezer főnyi dél-vietnami hadsereg felett rendelkezik, ez a hadsereg néhány különleges alakulat kivételével szinte teljesen használhatatlan — hivatalos adatok szerint a szökések száma az idén elérte a 87 ezret. Az amerikai tábornokok a kritikus helyeken mind fokozottabban vetik be a dél-koreai bábrendszer által küldött csapatokat. A Vietnamba küldött dél-koreai hadosztály azonban máris érzékeny veszteségeket szenvedett halottakban és sebesültekben. Az amerikai parancsnokság azt állítja, hogy a jelenlegi erőkkel még a kiépített támaszpontok biztosítását sem tudja teljes mértékben ellátni. Saigonból ezért azt kérték, hogy a Pentagon küldjön jelentős mennyiségű nehéztüzérséget, hogy az alakulatok egy részét felszabadítsák az állandó járőrszolgálat alól. A dél-vietnami felszabadító hadsereg sajtóügynökségének jelentése szerint a szabadságharcosok november második felében négy dél-vietnami tartományban az amerikaiak és a kormánycsapatok több mint hét századát és öt szakasz katonáját tették harcképtelenné. Saigonban egy amerikai katonai szóvivő elmondotta, hogy november folyamán Dél-Vietnamban amerikai repülőgépek a szabadságharcosok ellen több mint ötezer bevetést hajtottak végre, többet, mint a vietnami háború bármelyik hónapjában. Ez év januárja óta az amerikai repülők bevetéseinek száma — a szóvivő szerint — 32 189. Novemberben — ugyanezen forrás szerint —, amerikai repülőgépek 5421 tonna bombát dobtak le olyan dél-vietnami területekre, ahol szabadságharcosokat sejtettek. Észak-vietnami célpontok ellen amerikai és dél-vietnami repülőgépek 1447 bevetésen vettek részt és csaknem húszmillió röpcédulát dobtak le A görög kormány elutasítja a kétoldalú tárgyalást Ciprusról New Yorkból jelenti az AP és az AFP. Az ENSZ egyik szóvivője csütörtökön közölte, hogy U Thant december 10 és 13 között jelentést terjeszt be a Biztonsági Tanácsnak a ciprusi kérdésről. Az ENSZ főtitkárának akciója azt célozza, hogy a Cipruson állomásozó ENSZ békefenntartó erők, melyek december 25-ig tartózkodhatnak a szigeten, tovább maradhassanak ott. A Washingtonban tartózkodó Caglayangü török külügyminiszter csütörtökön felhívást bocsátott közre, hogy a ciprusi kérdésben Görögország és Törökország újból vegye fel a közvetlen kapcsolatokat. A görög kormány szóvivője, utalva Demirel török minisz-terelnök és Caglayangil külügyminiszter kijelentéseire, hogy Törökország mindig a kétoldalú tárgyalások mellett volt a ciprusi kérdésben, pénteken hangoztatta: a görög kormány álláspontja a ciprusi kérdéssel kapcsolatban változatlan — jelenti Athénból a MEN. Ennek értelmében mind-addig, amíg a ciprusi probléma az ENSZ közgyűlésének tárgy- sorozatán szerepel, a kérdés-ben egyedül a világszervezet illetékes és ezért nem lehetséges kétoldalú tárgyalásokat folytatni róla. Waew Nemzet Zárt ajtók mögött folynak Bonnban Erhard amerikai útjának előkészületei Pirtkeil ellentátek ma atomlilkifihm Bonnból jelenti az MTI. Von Hase államtitkár, a bonni kormány szóvivője péntek déli sajtóértekezletén kijelentette: a kormány még nincsen abban a helyzetben, hogy részleteket közölhessen Erhard küszöbönálló washingtoni látogatásáról. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Erhard december 18-án, délután indul repülőgépen Amerikába és előreláthatólag december 22-én tér vissza. A kormány szóvivője hangsúlyozta, hogy Erhard amerikai tárgyalásait Bonnban rendkívül gondosan készítik elő, erről tárgyalt pénteken délelőtt a nemzetvédelmi tanács, pénteken délután pedig Erhard kancellár Schröder külügyminiszterrel, von Hassel hadügyminiszterrel és Westrick államminiszterrel tanácskozott amerikai látogatásának előkészítéséről. Bonni diplomáciai megfigyelők ezzel kapcsolatban rámutatnak arra: a Bundestagban a kormányprogramról lefolyt vita meggyengítette Erhard tárgyalási pozícióját az atomkérdésben. A vita során kiderült ugyanis, hogy a parlament többsége nem támogatja az atomfegyverek társtulajdonára irányuló követelést: a Szabaddemokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Strauss vezette CSU is szembehelyezkedik az MLF-tervel. Az indító okok természetesen különbözők. A szociáldemokraták és szabaddemokraták arra hivatkoznak, hogy az atomfegyverek társtulajdonára irányuló követelések az NSZK nemzetközi elszigetelődéséhez fognak vezetni és éppen ezért helyesebbnek tartanák, ha Bonn beérné egy olyanpolitikai megoldással, amely új atomfegyver-rendszer létrehozása helyett csak beleszólási jogot biztosítana az NSZK részére az atomstratégiai tervek kidolgozásánál. Strauss viszont arra hivatkozva utasítja el az MLF- és ANF-terveket, hogy bármiféle atlanti atomhaderőben való részvétel végleg felégetné a Párizs felé vezető hidat és végképp lehetetlenné tenné az ő általa sürgetett “európai atomhaderőnek" egy későbbi időpontban való megvalósítását. 4 hmurni föAllnmürtíw mrrlnl Martin Bormann él Eiehmann fia a koronatanú Bonnból jelenti az MTI. Martin Bormann, Hitler kancelláriájának hajdani vezetője minden valószínűség szerint él — jelentette ki a Frankfurter Rundschaunak adott nyilatkozatában Fritz Bauer hesseni főállamügyész. Bauer szerint az államügyészségnek olyan adatok vannak birtokában, amelyek ellentmondanak annak a feltételezésnek, hogy Martin Bormann 1945. május 2-án Berlinben meghalt. Az egyik ilyen adatot Horst Eichmann, az Izraelben kivégzett Eichmann fia szolgáltatta. Eichmann fia 1961 februárban Nyugat-Németországban járt és akkor levelet írt Bauernek, hogy beszélni szeretne vele, mégpedig Martin Bormann megbízásából. “Bormann-nak az a szándéka — írta Horst Eichmann az államügyészhez intézett levelében —, hogy az Eichmann-per befejezése után egy nemzetközi bíróság elé álljon és felfedje a világközvélemény előtt a zsidó kérdésre vonatkozó teljes igazságot. Csak az a szomorú, hogy ennek során nagyon súlyosan terhelő adatok kerülnének napfényre egy sereg olyan magas állású, személyiségről, akik jelenleg Németországban, Észak-Amerikában és Izraelben élnek. Éppen ezért szeretném előbb önnel gondosan megbeszélni az ügyet. Bauer szerint az államügyészség azonnal nyomozni kezdett, hol tartózkodik Horst Eichmann Nyugat-Németországban. Meg is találták és kihallgatták. A kihallgatás folyamán Horst Eichmann elismerte, hogy valóban ő írta a levelet, majd kijelentette, hogy Bormann-nal több ízben is személyesen beszélt Dél-Amerikában. A Stern című hamburgi hetilap, amely legutóbb hosszabb cikket közölt Bormann haláláról és még élő szemtanúk elbeszélését idézve, akik állítólag saját szemükkel látták május 2-án Bormann holttestét Berlinben, Bauer nyilatkozatával kapcsolatban azt közölte, hogy Horst Eichmann kijelentéseit a “legnagyobb kétkedéssel* kell fogadni, mert Eichmann fia “fantaszta* és nem lehet hinni állításainak. Bonnban ugyanakkor olyan hírek terjedtek el hogy az argentin legfelső bíróság rangidős bírája november elején Bonnban tárgyalásokat folytatott Bormann, valamint egy másik náci háborús bűnös, Gerhard Bohne kiadatásáról. Ezeket a híreszteléseket pénteken Bonnban és Buenos Airesben hivatalosan cáfolták. (Leopoldville, AP) Joseph Mobutu tábornok, Kongó új elnök-diktátora csütörtökön “diadalmenettel” ünnepelte meg hatalomra jutását és politikai ellenfelein aratott győzelmét. Egy nyugatnémet statisztika leleplezései . Minden népnek megvannak a maga nagyjai, akiket csodál és tisztel, akikről mindenki tudja, hogy a haza szolgálatában különleges érdemeket szereztek, növelték az ország dicsőségét és nagyszerű teljesítményeikkel nemcsak maguknak vívtak ki hírnevet, ha- s nem tovább szilárdították nénpük tekintélyét is a világban. [ Vajon kiket tart ilyen nagy embereknek a Szövetségi Köz-társaságban élő ötvennyolcmillió német? Talán olyan költőket és gondolkodókat, [ mint Goethe vagy Kant, Schiller vagy Lessing, Heine , vagy Einstein? Talán azokat a férfiakat, akiknek szellemi [ hagyatéka a világ nagy részeiben alapvető jelentőséggel bír, mint Marx, Engels, vagy Martin Luther? Talán a nagy zeneszerzőket: Beethovent, Bachot, Mozartot, vagy Wagnert? Még végtelen sok lehetőség is adódnék, felsorolásukkal azonban mind tovább távolodnánk is a Szövetségi Köztársaságban uralkodó tényleges helyzettől. Mert nem Goethe vagy Kant, i[ Luther vagy Lessing, még kevésbé Marx vagy Heine, hanem egészen más jellegű férfiak állnak a nyugatnémet közli véleményben az első helyen. 1950-ben, öt évvel a másoddik világháború befejezése, i[ Németország teljes összeomlása után egy tudományos intézet, az allensbachi demoszkópiai intézet széles körű reprezentatív közvéleménykutatást rendezett a nyugatnémet lakosság körében annak megállapítása céljából, hogy “melyik nagy német tette a legtöbbet Németországért?” Az első helyet Otto von Bismarck foglalta el, aki az összes szavazatok 41 százalékát kapta. Messze mögötte, de mindenesetre a második helyre Hitler Adolf jutott 12 százalékkal. A tiszteletre méltó harmadik helyet Nagy Frigyes király foglalta el, őt követte Hindenburg.Jó helyezést értek még el I. Vilmos császár, II. Lajos (bajor) király és Ludendorff tábornok. A szavazatoknak csupán 5 százalékát kapta és így a hatodik hellyel kellett beérnie Johann Wolfgang von Goethe titkos tanácsosnak. Tehát két szörnyű, értelmetlen és elvesztett háború után a Szövetségi Köztársaság polgárainak többsége még mindig azt hitte, hogy a nemzeti nagyságot és dicsőséget nem polgári személyekben, értelmiségiekben, művészekben, hanem csaknem kivétel nélkül katonai vezetőkben kell megtalálnia. A legmegdöbbentőbb azonban az a tény volt, hogy minden megkérdezett száz nyugatnémet állampolgár közül tizenkettő azt a férfit tartotta a legnagyobb németnek, aki Németországot a legszörnyűbb katasztrófába taszította és nem hagyott maga után mást, mint mérhetetlen szégyent és pusztulást. A közvéleménykutatást 1950 óta többször megismételték; az évek során a régi bálványok vagy ledőltek, vagy legalábbis jelentős részben feledésbe merültek, de nem kevésbé érdekes és jellemző, hogy kik kerültek a helyükre. Bismarck, a vaskancellár — más “nemzeti nagyságokhoz” viszonyítva — elég jól tartja magát: 1955-ben még 32 százalék jutott neki, 1958-ban már csak 23 százalék, 1964- ben pedig még mindig 18 százalék. Hitler dicsősége lényegesen gyorsabban omlott össze: 1955- ben 6, 1958-ban 4, és 1964-ben 3 százalékra esett vissza. Nagy Frigyes eleinte még jól tartotta magát, de azután szétfoszlott a dicsősége. 1955- ben még 6 százalékot ért el, 1958-ban és 1964-ben azonban már 2 százalékra esett vissza. Hindenburgnak is szerény 3 százalékkal kellett legutóbb beérnie. Mindent összevéve a döntő változás abban áll, hogy 1964- ben a Szövetségi Köztársaság megkérdezett állampolgárainak ,már csupán 25 százaléka szavazott katonákra, míg 1950-ben még a megkérdezettek 68 százaléka szerint valamelyik katona tette a legtöbbet Németországért! De nagyon csalódik, aki azt hiszi, hogy most már a katonák helyett a szellem, a művészet kiválóságai kerültek az előtérbe. Az e kategóriába tartozó nevekre ugyanis 1964-ben még kevesebb szavazat — összesen 3 százalék — esett, mint a korábbi években. Még ha ebbe a kategóriába soroljuk a tudósokat és felfedezőket is, a rájuk eső szavazatok száma akkor sem haladja meg öszözesen az 5 százalékot. A királyok és katonák, vezérek és hadvezérek iránti tisztelet csökkenése az egyik oldalon, másrészt a szellem, a művészet és a tudomány óriásainak tovább fokozódó lebecsülése, egy másik kategória, a politikusok előtérbe nyomulásához vezetett. Gustav Stresemann, Fritz Ebert, August Bebel, Erich Ollenhauer, Willy Brandt, Eugen Gerstenmaier és Gerhard Schröder összesen a szavazatok 7 százalékát kapták, Theodor Heuss és Ludwig Erhard pedig egyenként 6, illetőleg 7 százalékot. Egy másik politikus — Konrad Adenauer — került 1964- ben a lista élére. Adenauer csaknem kétszer annyi szavazatot ért el, mint az összes többi politikusok együttvéve: a Szövetségi Köztársaság megkérdezett állampolgárainak 38 százaléka azon a véleményen volt, hogy Adenauer az a nagy német férfiú, aki a legtöbbet tette Németországért. Majdnem annyi szavazat jutott tehát neki, mint 1950-ben Bismarcknak. Ez az egyébként nem tendenciamentes közvéleménykutatás, amelyből az derül ki, hogy Adenauer került Hitler helyére, nemcsak a megkérdezettek gondolkodására vet élénk fényt, hanem a politikai helyzetet is megvilágítja. T. I .Szombat, 1965. december 4. f Gordon Schaffer londoni levele A BÉKE-VILÁGTANÁCS SZÓFIAI ÜLÉSÉRŐL A Béke-világtanács szófiai elnökségi ülése, melyen személyesen részt vehettem, az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen kibontakozó világméretű kampány jegyében végezte munkáját. A tanácskozás részvevőit az a reménység töltötte el, hogy az Egyesült Államok kormányával előbb-utóbb sikerül megértetni:a vietnami agresszió következtében tökéletesen elszigetelődik és szembekerül a haladó erőkkel. A tanácskozás meghallgatott egy amerikai beszámolót, amely az ellenállás növekedésének tényeit sorolta fel: az utóbbi időben kibővült a békemozgalom hatósugara, sokan csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz, az ellenállás jelei az amerikai fiatalok által elégetett behívócédulák, valamint a szervezés alatt álló különféle tiltakozó akciók. Ilyen, hogy édesanyák, akiknek katonafiuk van, karácsonykor deputációba mennek Johnson elnökhöz. A tanácskozáson elhangzott felszólalások tükrözték az Amerika-ellenes hangulat növekedését az egész világon. Sidney életét például teljesen megbénította egy tömegdemonstráció. Nyugat-Németországban is kibontakozóban van egy tömegtiltakozó kampány. Angliában körülbelül száz munkáspárti képviselő, jó néhány szakszervezet, a szövetkezeti mozgalom és más szervezetek egyöntetűen követelik, hogy az angol kormány határolja el magát az Egyesült Államok politikájától és vállalkozzék békekezdeményezésre. Hasonló törekvésekről érkeztek hírek Franciaországból, Olaszországból, a skandináv országokból, Kanadából, Latin-Amerikából, az ázsiai és afrikai országokból. A tanácskozás részvevői döbbenten hallgatták azokat az újabb részleteket, amelyek a vietnami néppel szemben elkövetett amerikai embertelenségekről számoltak be, viszont örömmel értesültek a vietnamiaknak a betolakodókkal szemben elért sikereiről. Teljesen világossá vált a tanácskozások során, hogy az Egyesült Államok áll a tárgyalások útjában, mivel konokul ragaszkodik Dél-Vietnam katonai megszállásához és olyan bábkormányt támogat Saigonban, amelyet az ország lakossága nem támogat. Megfogalmazódott az is gondolat, hogy a békemozgalomnak a vietnami tragédia mielőbbi befejezése céljából az eddiginél sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennie és azt az álláspontot kell képviselnie, hogy a vietnami népiét mentesíteni kell a külföldi katonai megszállás alól és biztosítani számára azt a lehetőséget, hogy maga választotta kormány uralma alatt éljen. A tanácskozások napirendjén szerepelt Rhodesia is. Az erre vonatkozó határozat nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a békemozgalom a szabad afrikai államok oldalán áll és támogatja az Afrikai Egységszervezetet A tanácskozás megállapította, hogy ha a brit kormány hallgatott volna az afrikai országok és a világközvélemény figyelmeztetéseire, akkor el lehetett volna kerülni Rhodesia mai válságát akkor nem született volna meg az 1961-es dél-rhodesiai alkotmány, amely a fehér kisebbség diktatúrájának alapja. A Smith-kormány ezt az alkotmányt még túl is licitálta. Ily módon a Zimbabwe nép, amely Rhodesia lakosságának túlnyomó többségét alkotja, nem szabadulhat fel az 1961-es alkotmány segítségével. A Béke-világtanács elnöksége támogatásáról biztosította az Afrikai Egységszervezetet abban az értelemben, is, hogy a rhodesiai néger lakosság felszabadítására teendő intézkedéseiben számíthat a békemozgalom segítségére. Az elnökségi ülés rámutatott arra, hogy az afrikai helyzetet összefüggéseiben kell vizsgálni, ami annyit jelent, hogy a Smith-kormány politikája a Dél-Afrikával és a portugál gyarmatokkal — Angolával és Mocambique-kel — való együttműködés nélkül elképzelhetetlen lenne, tehát az ENSZ által elhatározott gazdasági bojkottot Rhodesián kívül ki kell terjeszteni az említett országok kormányaira is. Az európai biztonságra vonatkozólag a Béke-Világtanács elnöksége arra az álláspontra helyezkedett, hogy meg kell akadályozni Nyugat-Németország atomfelfegyverzését, mert ellenkező esetben az európiai feszültség enyhülésének, az atomfegyverek elterjedése megakadályozásának minden reménye füstbe menne. Az ülésszakon megemlékeztünk a Béke-világtanács megalakulásának 15. évfordulójáról. Örömmel állapítottuk meg, hogy ez a mozgalom az emberiség nagy többségének érdekeit képviseli és óhajait fogalmazza meg, tehát elértük azt a célt, amelynek i jegyében mozgalmunk tizenöt esztendővel ezelőtt megalakult.