Magyar Nemzet, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-29 / 74. szám

Kedd, 198. március 29. a­sát látom az­­ mongol irodalomig Sokrétű kutatómunka az ELTE belső-ázsiai tanszékén Ligeti Lajos akadémikus tanszéke — a belső-ázsiai — inkább egy népes család dol­gozószobájára emlékeztet, mint hivatali helyiségre. Jön­nek egymásután a famulusok, közvetlen munkatársai: Kara György (aki Kincsen profesz­­szornak, a Mongol Tudomá­nyos Akadémia tagjának leá­nyát vette feleségül), Róna- Tass András, Lőrincz László, Bethlenfalvy Géza. Ez hát a stáb. Egyben akadémiai kutató csoport is. Feladatuk, Ligeti akadémikus vezetésével, fel­tárni a mongol irodalom leg­régibb emlékeit, s azokat kri­tikai kiadásban tömöríteni. Eddig hat kötetet jelentettek meg. Ebben az évben újabb három kötet kiadását tervezik. A titkos történet — És ön, professzor úr, sze­mély szerint a mongolista tu­domány mely részével foglal­kozik? — A mongolok titkos törté­netével. Ezek a XIII. század első feléből származó fontos, etikus történeti művek, ame­lyeket egyesek krónikának is neveznek — és amelyek ha­sonlatosak a mi Anonymu­­sunk történeteihez. 1962-ben e kutatás területéről már jelent meg munkám. A kutatások azonban tovább folynak. Szin­te kiapad­hatatlannak látszik ez a forrás éppúgy, mint a mongol népköltészet, amely olyan régi, mint maga a mon­gol nép. Kara György, a Mongol Iro­dalom Kiskönyve című köte­tet teszi elém, amelyet tavaly jelentetett meg az Európa Könyvkiadó, és amelynek ki­váló fordítói — Kara Györ­gyöt is beleértve — Bodó Ist­ván, Jobbágy Károly, Képes Géza, Ligeti Lajos, Lőrincz László, Szerdahelyi István és Weöres Sándor. Antológia ez a javából a klasszikus és a mai mongol irodalom művei­ből. A kötetet, amelyet Csil­lag Vera finom rajzai illuszt­rálnak, Ligeti akadémikus ajánló írása nyitja meg. .. Az ősi mongol sízállás­­helyeken pedig tovább szállt a dal, a valószínűtlen kék ég fe­lé, az Ónon haragos vizén tán­coló ezüstös holdsugárról, a hűtlen kedvesről, az elbitan­­golt paripáról. Tovább énekel­ték a frissen köpült kumisz avatódalát, az esküvői lako­mák végét jelző kidobó-énekét és a mongol élet sok-sok vi­dám és szomorkás rigmusát, a gazdag vadászatról, a bő nyáj­­sza­porulatról, a hős vitézről, a sikeres rablóról... Közben telt-múlt az idő, az árva Te­­müdzsin felcseperedett, hatal­ma alá kerítette a szomszédos nemzetségeket, törzseket, vé­gül népeket. Temüdzsinből Dzsingisz kán lett, a szerény törzsi államból megszületett a mongol birodalom.­* Gyakori vendégek — És az írástudatlan hódító bevezette az írásit, ujgur írás­tudók segítségével megszervez­te a kancelláriát. A XIII. szá­zad végén, az utódok elindít­ják a mongol könyvnyomta­tást ... Irodalmuk nagyszerű örökségét, történelmük nemes és harcos múltját irodalmá­rok, történészeik istápolják, kutatók, tudósok bontják ki újból a homályból. Ezekből a feladatokból mi is kivesszük a részünket, hogy azokat köz­kinccsé tegyük. Kiváló íróink, műfordítóink és költőink gya­kori vendégek e tanszéken. — Nemcsak magyar irodal­márok látogatnak bennünket — világosít fel a professzor. — A Mongol Tudományos Aka­démiával is igen élénk kap­csolatot tartunk fenn. Akadé­miáink munkatervében közös kutatási témák is szerepelnek. Különösen hasznosnak bizo­nyul az a közelmúltban Mon­góliában járt, Kádár János ve­zette kormányküldöttség által kötött kölcsönös kulturális és tudományos megállapodás, amely lehetőséget nyújt eddi­gi baráti és tudományos kap­csolataink további mélyítésé­re. — Si­endeb akadémikus, a Mongol Tudományos Akadé­mia elnöke is nemrégiben járt hazánkban és közös kutatási terv végrehajtásában állapo­dott meg akadémiánkkal. És még sokan mások is tartóz­kodtak itt Mongóliából a tudo­mányos és kulturális élet je­les képviselői közül. Termé­szetesen kutatók is, akik közül többen itt védték meg disszer­tációikat. Útkeresés Kara Györgyöt, az ifjú mon­­golistát kérdem: — Mióta számolhatunk új mongol irodalommal? —• Közel egy évtizede. Az új úton kibontakozó mongol irodalom máris érezteti lété­nek valóságát. Újra felvirág­zott a líra. Megújhodott a re­gény- és a novallairodalom is, jóllehet az új út is egyfajta visszatérés a népköltéshez. Nem a primitív,­­közérthető** formáit keresik benne, hanem azt a századokon át kifinomult kifejezésmódot, mely kevés szóval is sokat mond. — Nagy szomjúságot érez­nek a világirodalom remekei iránt Mohón veszik kézbe. Út­keresés ez. Fordítanak. Kísér­leteznek, újjáteremtő energiá­val, közelíteni akarnak a szo­cialista realizmushoz. S tán úgy teljes e riport, ha idézem B. nincsen akadémikus ama költeményét, amelyet ha­zánkban jártakor írt és ame­lyet Jobbágy Károly fordított. A Hősök terén Vén sámánok mesélték régen azt, hogy Vérszin­tgen a szellemek ha szálltak, Suhintottak csak és tízezer mérföld zuhant mögöttük. Szellem nem vagyok, S egy nap alatt tízezer kilométer Hegy, völgy suhant el a lábaim alatt. Hajam még mongol puszták szagát őrzi, Ha nap tüzel, az én arany napom — S itt a Hősök terén, a Duna mentén, Mit bronzba öntve Árpáddal a hét Vezér díszít: nékem itt Európában E tár, e hét lovas idézi Ázsiám. Ez a vers illusztrálja, amit Ligeti akadémikus mondott. A magyar mongolisták és Mon­gólia között csak a földrajzi távolság nagy. A szellemek ta­lálkozását a baráti együttmű­ködést azonban mindez nem zavarja. (r. f. k.) K­ílv Nem­zet Hivatása: gépírónő Ennyi reménytelenséggel ke­vés lány indult még neki egy pályának. Bár voltak kedvező előjelek, ezekből senkinek sem támadt kedve jósolni. Könnyen megtanult ugyanis zongorázni, de örökké az volt a baj, hogy nagyon gyorsan játszott, gyak­ran kifutott az ütemből... — Rettenetesen kétségbe voltam esve, még a gondola­tától is, hogy gépírónő legyek — vallja a pályakezdés idejé­ről Varga Erzsébet, aki azzal dicsekedhet, hogy a legfürgébb ujjú gépírónő hazánkban. A pesszimista önvallomás és az országos bajnokság között — a nyíregyházi gyorsíróisko­lában folytatta tanulmányait — eltelt ugyan néhány év, de ez természetes. A szakmában az a vélemény, hogy Varga Erzsébet valósággal „berob­bant” az élmezőnybe. Élete első versenye a tavalyi volt, azon a tizenkettedik lett. Az idein pedig már babérokat ara­tott. Szándékosan használom a többesszámot, mert a bajnok­ság mellé még egy második helyezést is szerzett. A hibát­lansági versenyben — amelyet Májer Klára nyert meg — alig maradt valamivel örökös baj­noknőnk mögött, mindössze öt leütés döntött közöttük. Nálunk gépírásban ebben az évben rendeztek először két­féle bajnokságot: a 30 perces másolásét, amelyben a fő cél a lehető legtöbb leütést elérni, figyelembe véve, hogy egy-egy hibáért 50—50 leütést veszít a versenyző, valamint a tízper­ces hibátlanságiét, ebben vi­szont már egyetlen félreüté­­sért 500 leütés a büntetés. Ha e két versenyforma megvilá­gítására hasonlatért akarnánk a szomszédba menni, az 1500 méteres síkfutást és a 400 mé­teres gátfutást vehetnénk pél­dának. — Sokat gyakorolt? — Tavaly egyáltalán nem készültem tréningszerűen a bajnokságra, most azonban egy hét szabadságot vettem ki, ez­alatt csak pihentem és gyako­roltam. A napi tréningadagja verse­nyen kívül is megvan Varga Erzsébetnek. Nemcsak a sike­reket halmozza — bajnokság és második helyezés —, hanem a gépelt oldalakat is. Munka­helye — Nehézipari Miniszté­rium, Országos Energiagazdál­kodási Hatóság — mellett fog­lalkoztatja az I. számú Ügy­védi Munkaközösség, sőt sza­kít időt még arra is, hogy „ma­szek” gépeljen. — Még nem is kérdeztük: milyen eredmény hozta meg a bajnokságot? Szavaiból megtudjuk, hogy fél óra alatt összesen 16 580- szor csapott rá generáljavított Haldájának billentyűire, 30 al­kalommal tévesen; hibázási aránya körülbelül két ezrelék. Másodpercenkénti teljesítmé­nye: 9,2 leütés. — Munkaformái? — A legtöbbször gyorsírás­ba diktálnak. Többször is, mint szeretném — mondja őszintén a billentyűk bajnoknője, aki­nek meg se kottyan napi 50— 60 oldal gépelés. Azok közé tartozik, akik annyira megsze­rették a szakmát, hogy hiva­tásukká vált a gépírás, mag­netofonszalagról csak úgy át­teszik az írnivalót, mint gyors­írásból, és agyonjavított kéz­iratok lemásolásakor sem ked­vetlenednek el. Nem jár a fellegekben, el­képzelései reálisak az irodai munka minden oldaláról. Amit a negatív oldalról elmond, ab­ból a magam általánosító ta­pasztalatából hozzátéve kérést fogalmazok a különböző mun­kahelyek vezetőihez: végelát­hatatlan értekezletek jegyző­könyvét ne vezettessék egyet­len gépíróval, esetleg szó sze­rinti feljegyzést követelve meg tőle. Néhány napja csak, hogy a versenydolgozatokra rákerült a minősítés, és máris akadt in­tézmény, amely Magyarország 1966. évi sebességi gépíró baj­noknőjének a jelenleginél több száz forinttal magasabb fize­tést ajánlott fel. Ezzel a bajnoksággal Kop­penhága, a jövő évi világbaj­nokság színhelye is felcsillant Varga Erzsébet előtt. — Szeretnék részt venni rajta, hiszen a siker kötelez... Most megkóstoltam a siker ízét. Elkapott a versenyláz és nagyon szeretnék még jobb eredményeket elérni. Nagy István HÚSVETI ÜZENET JATEKORSZA­GBÓL Húsvéti plüss nyuszi Habszivacs nyuszi Háromkerekű tricikli Gyermekrobogó Zétor traktor sebességváltóval Habszivacs Mazsola 16,— Ft-tól 75,— Ft-ig 20,— Ft-tól 40,— Ft-ig 120,— Ft-tól 360,— Ft-ig 235,— Ft-tól 425,— Ft-ig 80,— Ft 52,— Ft ÉS MÉG SOK JÁTÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ A II., Mártírok útja 38/a. XII., Alkotás utca 9. XIII., Szent István körút 12. szám alatti JÁTÉKBOLTBAN Angol műszaki napok kezdődtek Hétfő reggel a Technika Há­zában dr. Varga József egye­temi tanár, a Gépipari Tudo­mányos Egyesület elnöke nyi­totta meg az angol műszaki napokat, amelyeket a Brit Gépipari Szövetség, a Magyar Kereskedelmi Kamara és a londoni Kereskedelmi Kamara támogatásával szervezett meg a Gépipari Tudományos Egye­sület. A megnyitón a nagy számban megjelent magyar és angol szakembereket A. Mor­­ley budapesti angol nagykövet üdvözölte. A hétfőtől péntekig tartó eseménysorozaton 44 angol cég előadásokban és filmeken is­merteti legújabb termékeit és gyártási eljárásait. Az előadás­­sorozattal egyidejűleg kiállítást is rendeztek a Technika Házá­ban. 4 fizikaóra elmarad... A Szolnoki Kohó- és Gép­ipari Technikumban elmaradt egy tanóra. Pedig Molnár Já­nos tanár bejött, mint min­dennap, korán reggel, a haj­nali vonattal, Újszászról. Ott lakott ugyanis. Ezelőtt néhány évvel az ottani általá­nos iskola igazgatója volt, a község "-igazgató Bácsija**. Foglalkozott mindenkinek minden ügyével. Molnár János nagyon komolyan vette ezt a hi­vatást: pedagógus. Állandóan törődött régi növendékeinek sorsával is. Van Újszászon egy kis barna bőrű lány: Kanalas Marika. Abból mindenáron védőnőt akart faragni, hogy legyen, aki őszinte meggyőző­déssel törődik majd a kör­nyékbeli cigányok fejlődésével és egészségügyi ellátásával. Bejött az órára... szívéhez kapott: két tanítványa támo­gatta ki a folyosóra. Aztán a tanáriba. Ott jobban lett, ka­pott egy csésze teát. Azt mondta, talán mégis meg tud­ja tartani az órát , mert fon­tos fejezetnél­ tartanak ..., de mindenesetre telefonáljanak a Népi Ellenőrzésnek, mert va­lami irat van nála, azt át kell adnia... Erre azonban már nem került sor. Molnár János tanár, huszonkilenc év óta pe­dagógus, meghalt. Hirtelen, munka közben. Zsellérgyerek volt, »sorkosztás« diák. Na­gyon nehezen szerezte meg a diplomáját, és nagyon komo­lyan vette. A temetésére annyi diákja jött el, felnőtt emberré vált régi tanítványa és mosta­ni, mintha országszerte meg­hirdették volna. Fizikát és számtant tanított. Negyvennyolc éves volt. A kicsi lánya, a két és fél éves Kriszta egész nap nézi a vonatokat és kérdezi: mikor jön haza apuka? És rajzolja a vagonokat... F. A. S ZUGLÓ idegenforgalmi szem­pontból is lassanként reprezen­tatív kerületté változik, s a vendéglátóipar ezzel a fejlő­déssel eddig nemigen tudott lépést tartani. Így kezdtem be­szélgetésemet Murai Jánossal, az összevonás következtében nemrég megalakult Északpesti Vendéglátóipari Vállalat új igazgatójával. A megbeszélést az tette időszerűvé, hogy a múltkoriban a Magyar Nemzet vezércikkében vetettem fel a Népstadion környékének egyik­másik problémáját. — Tudjuk, hogy sok a tenni­valónk — hangzott a válasz —, s éppen ezzel számol az a táv­lati tervünk is, amely a ta­náccsal egyetértve foglalja ösz­­sze az új lakótelepek építésé­vel párhuzamosan felmerülő feladatainkat. A következő tervidőszakban a XIV. kerü­letben legalább nyolc,új üzem megnyitására kerül sor. Ezek között lesz három, úgyneve­zett hagyományos módszerrel működő étterem, eszpresszóval egybekötve, két önkiszolgáló étterem, egy kisvendéglő és két, esetleg három büfé eszp­resszó. Úgy gondoljuk, hogy ezekkel sikerül majd kielégíte­nünk azokat az igényeket, amelyeket a mintegy 50 000 új lakos támaszthat a vendéglátó­­iparral szemben. Szépek ezek a tervek, két­ségkívül. Csakhogy vélemé­nyem szerint ennek a kérdés­nek másik oldala is van. Ez pedig az, hogy mialatt az új „létesítmények” — hogy ezt a csúnya szót használjam — az esetek többségében valóban színvonalasak, ízlésesek, mo­dernek, a régiek elhasználód­nak, elkopnak, itt-ott, szinte azt mondhatnánk, lezüllenek. — Ez valóban így van. De ezzel kapcsolatban csak egyet­len számra akarok hivatkozni. A múlt esztendőben az úgyne­vezett állagmegóvásra nem kevesebbet, mint kereken négy és fél millió forintot fordítot­tunk. Ebben az évben megnyí­lik a teljesen újjáalakított Zug­lói Népkert és sor kerül há­rom kisebb üzemünk teljes rekonstrukciójára. Emellett természetesen elvégzünk szá­mos kisebb felújítást, átalakí­tást, festést is. SOK PANASZ hangzott el, és ezekkel a sajtóban és a rá­dióban is ismételten találko­zunk, hogy a kerületben még mindig nagy számmal működ­nek olyan üzemek, amelyek a megrögzött iszákosok állandó tanyái. Ezekben napirenden vannak a botrányok, rendőri beavatkozások.­­ Ez is igaz. Az alkoholiz­mus elleni harc azonban nem lehet egyedül a vendéglátóipar feladata. Elsőrendű kötelessé­günk a fiatalkorúak és része­gek kiszolgálásának megakadá­lyozása és a kulturált körül­mények megteremtése. Ezt csak hálózatfejlesztéssel, kor­szerű, tiszta üzletek létesítésé­vel tudjuk elérni. És mi hiába korlátozzuk az italméréssel foglalkozó boltjaink számát, ha a KÖZÉRT-ekben, sőt az édességboltokban és egyéb ke­reskedelmi egységekben min­den kívánt mennyiségben hozzájuthat bárki a pálinká­hoz, sörhöz, likőrhöz. A város­ban járva lépten-nyomon ta­lálunk az utcákon üvegből „fo­gyasztókat”, néha meglehető­sen ittas állapotban, vélemé­nyünk szerint ezek semmivel sem kevésbé helytelen jelensé­gek, mintha italboltokban szol­gálnak ki — hangsúlyozom: szi­gorú tilalmunk ellenére — ré­szegeknek bármiféle innivalót. Beszélgetésünkbe bekapcso­lódik Papp Oszkár helyettes igazgató, a kerület vendéglátó­­iparának régi ismerője is. Szá­mokat mond, rendkívül figye­lemre méltókat.­­ Valamikor a 70 000 lako­sú Zugló területén kereken 200 helyen mértek italt. Ma a la­kosság száma megkétszerező­dött, s az italt kiszolgáló he­lyiségek száma 80-ra csökkent. Az embereket, az igényeket azonban csak lassan lehet meg­változtatni, így azután a meg­maradt üzemek túlzsúfoltak, nemegyszer bizony tisztasá­guk joggal kifogásolható. Gya­kori takarítással, meszeléssel igyekszünk a bajokon segíte­ni. Meg azzal, hogy csaknem mindenütt olcsó hideg ételeket is árusítunk. Az italboltokban jelentkező vásárlóerő leköté­se szempontjából — úgy gon­doljuk — ez is helyes intéz­kedés. Olyan örvendetes számokat, tényeket sorolnak fel a válla­lat vezetői, hogy már-már szin­te elfeledkeztünk beszélgeté­sünk kiindulópontjáról. Mi van a Népstadion környékével, te­hát azzal a körzettel, amely ál­landóan, de különösen ezen a nyáron, az atlétikai Európa­­bajnokságok idején kül- és bel­földi látogatók ezreit, tízezreit látja majd vendégül? — Ez bizony nehéz problé­ma — hallom a választ. — Igaza volt a Magyar Nemzet vezércikkének, a Népstadion közelében sokkal több vendég­látó üzemre volna szükség. Le­hetőségeink azonban nagyon korlátozottak. Menjünk sorjá­ban: a Dózsa György út és a Thököly út sarkán lebontot­ták a valóban korszerűtlen Sörkertet. Helyébe jó lett vol­na modern, új helyiséget emel­ni. A döntés azonban úgy szól, hogy parkírozó terület kerül a helyére. A Népstadion főbejá­ratával szemben levő kis eszp­resszóval és italmérő hellyel nem tudunk mit kezdeni. Igen kicsinyek, átalakításra nem al­kalmasak. Nem tehetünk mást, mint hogy újra festettük, a le­hetőség szerint kicsinosítjuk mindkettőt. Heteken belül megoldjuk a sokat emlegetett „Sárga Hordó’’ ügyét is: meg­nagyobbítjuk a helyiséget, asz­talokat helyezünk el benne és a mainál sokkal kulturáltabb környezetben adunk majd az oda betérőknek ételt, italt.­­ Mindezeken túl azonban van még két nagy problé­mánk, ezek megoldása nem lesz könnyű. A környék egyet­len első osztályú éttermét, a Szófiát, a ház födémcseréje miatt ősszel előreláthatólag egy évre be kell zárnunk. A vele szemben levő Napsugár eszp­resszó valóban reprezentatívvá tételét két körülmény akadá­lyozza. Az egyik a beleékelt apró, tíz négyzetméternyi könyvesboltocska. Felajánlot­tunk helyette a közvetlen kö­zelben már több más helyisé­get, a mainál jobbat, arra is vállalkoztunk, hogy a saját költségünkön átalakítjuk — minden javaslatunk süket fü­lekre talált. A másik érthetet­len akadály a Házkezelési Igazgatóság részéről merült fel. Van az épületben egy kis he­lyiség, ócska szerszámokat tar­tanak benne. Hozzácsatolhat­nánk az eszpresszóhoz, vala­mit ez is könnyítene a jelen­legi helyzeten. Nem hajlandók, ragaszkodnak a lomtárhoz, minden kérésünk ellenére. EZ A HELYZET a Népsta­dion környékén. Vannak ta­gadhatatlanul kedvező jelensé­gek, de nagyon sok még a megoldásra váró probléma. Anélkül, hogy a különböző szervek és hivatalok vitájában állást kívánnék foglalni, mégis megkérdem: nem lehetne a ne­hézségeket, az ellentéteket ici­picivel több kölcsönös megér­téssel, jóakarattal áthidalni? Éppen a Népstadionba özönlő tömegek korszerűbb ellátása érdekében? (iny­en) Még egyszer: a Népstadion körül Egy nagy kerület vendéglátóiparának tervei és gondjai

Next