Magyar Nemzet, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-29 / 74. szám
Kedd, 198. március 29. asát látom az mongol irodalomig Sokrétű kutatómunka az ELTE belső-ázsiai tanszékén Ligeti Lajos akadémikus tanszéke — a belső-ázsiai — inkább egy népes család dolgozószobájára emlékeztet, mint hivatali helyiségre. Jönnek egymásután a famulusok, közvetlen munkatársai: Kara György (aki Kincsen profeszszornak, a Mongol Tudományos Akadémia tagjának leányát vette feleségül), Róna- Tass András, Lőrincz László, Bethlenfalvy Géza. Ez hát a stáb. Egyben akadémiai kutató csoport is. Feladatuk, Ligeti akadémikus vezetésével, feltárni a mongol irodalom legrégibb emlékeit, s azokat kritikai kiadásban tömöríteni. Eddig hat kötetet jelentettek meg. Ebben az évben újabb három kötet kiadását tervezik. A titkos történet — És ön, professzor úr, személy szerint a mongolista tudomány mely részével foglalkozik? — A mongolok titkos történetével. Ezek a XIII. század első feléből származó fontos, etikus történeti művek, amelyeket egyesek krónikának is neveznek — és amelyek hasonlatosak a mi Anonymusunk történeteihez. 1962-ben e kutatás területéről már jelent meg munkám. A kutatások azonban tovább folynak. Szinte kiapadhatatlannak látszik ez a forrás éppúgy, mint a mongol népköltészet, amely olyan régi, mint maga a mongol nép. Kara György, a Mongol Irodalom Kiskönyve című kötetet teszi elém, amelyet tavaly jelentetett meg az Európa Könyvkiadó, és amelynek kiváló fordítói — Kara Györgyöt is beleértve — Bodó István, Jobbágy Károly, Képes Géza, Ligeti Lajos, Lőrincz László, Szerdahelyi István és Weöres Sándor. Antológia ez a javából a klasszikus és a mai mongol irodalom műveiből. A kötetet, amelyet Csillag Vera finom rajzai illusztrálnak, Ligeti akadémikus ajánló írása nyitja meg. .. Az ősi mongol sízálláshelyeken pedig tovább szállt a dal, a valószínűtlen kék ég felé, az Ónon haragos vizén táncoló ezüstös holdsugárról, a hűtlen kedvesről, az elbitangolt paripáról. Tovább énekelték a frissen köpült kumisz avatódalát, az esküvői lakomák végét jelző kidobó-énekét és a mongol élet sok-sok vidám és szomorkás rigmusát, a gazdag vadászatról, a bő nyájszaporulatról, a hős vitézről, a sikeres rablóról... Közben telt-múlt az idő, az árva Temüdzsin felcseperedett, hatalma alá kerítette a szomszédos nemzetségeket, törzseket, végül népeket. Temüdzsinből Dzsingisz kán lett, a szerény törzsi államból megszületett a mongol birodalom.* Gyakori vendégek — És az írástudatlan hódító bevezette az írásit, ujgur írástudók segítségével megszervezte a kancelláriát. A XIII. század végén, az utódok elindítják a mongol könyvnyomtatást ... Irodalmuk nagyszerű örökségét, történelmük nemes és harcos múltját irodalmárok, történészeik istápolják, kutatók, tudósok bontják ki újból a homályból. Ezekből a feladatokból mi is kivesszük a részünket, hogy azokat közkinccsé tegyük. Kiváló íróink, műfordítóink és költőink gyakori vendégek e tanszéken. — Nemcsak magyar irodalmárok látogatnak bennünket — világosít fel a professzor. — A Mongol Tudományos Akadémiával is igen élénk kapcsolatot tartunk fenn. Akadémiáink munkatervében közös kutatási témák is szerepelnek. Különösen hasznosnak bizonyul az a közelmúltban Mongóliában járt, Kádár János vezette kormányküldöttség által kötött kölcsönös kulturális és tudományos megállapodás, amely lehetőséget nyújt eddigi baráti és tudományos kapcsolataink további mélyítésére. — Siendeb akadémikus, a Mongol Tudományos Akadémia elnöke is nemrégiben járt hazánkban és közös kutatási terv végrehajtásában állapodott meg akadémiánkkal. És még sokan mások is tartózkodtak itt Mongóliából a tudományos és kulturális élet jeles képviselői közül. Természetesen kutatók is, akik közül többen itt védték meg disszertációikat. Útkeresés Kara Györgyöt, az ifjú mongolistát kérdem: — Mióta számolhatunk új mongol irodalommal? —• Közel egy évtizede. Az új úton kibontakozó mongol irodalom máris érezteti létének valóságát. Újra felvirágzott a líra. Megújhodott a regény- és a novallairodalom is, jóllehet az új út is egyfajta visszatérés a népköltéshez. Nem a primitív,közérthető** formáit keresik benne, hanem azt a századokon át kifinomult kifejezésmódot, mely kevés szóval is sokat mond. — Nagy szomjúságot éreznek a világirodalom remekei iránt Mohón veszik kézbe. Útkeresés ez. Fordítanak. Kísérleteznek, újjáteremtő energiával, közelíteni akarnak a szocialista realizmushoz. S tán úgy teljes e riport, ha idézem B. nincsen akadémikus ama költeményét, amelyet hazánkban jártakor írt és amelyet Jobbágy Károly fordított. A Hősök terén Vén sámánok mesélték régen azt, hogy Vérszintgen a szellemek ha szálltak, Suhintottak csak és tízezer mérföld zuhant mögöttük. Szellem nem vagyok, S egy nap alatt tízezer kilométer Hegy, völgy suhant el a lábaim alatt. Hajam még mongol puszták szagát őrzi, Ha nap tüzel, az én arany napom — S itt a Hősök terén, a Duna mentén, Mit bronzba öntve Árpáddal a hét Vezér díszít: nékem itt Európában E tár, e hét lovas idézi Ázsiám. Ez a vers illusztrálja, amit Ligeti akadémikus mondott. A magyar mongolisták és Mongólia között csak a földrajzi távolság nagy. A szellemek találkozását a baráti együttműködést azonban mindez nem zavarja. (r. f. k.) Kílv Nemzet Hivatása: gépírónő Ennyi reménytelenséggel kevés lány indult még neki egy pályának. Bár voltak kedvező előjelek, ezekből senkinek sem támadt kedve jósolni. Könnyen megtanult ugyanis zongorázni, de örökké az volt a baj, hogy nagyon gyorsan játszott, gyakran kifutott az ütemből... — Rettenetesen kétségbe voltam esve, még a gondolatától is, hogy gépírónő legyek — vallja a pályakezdés idejéről Varga Erzsébet, aki azzal dicsekedhet, hogy a legfürgébb ujjú gépírónő hazánkban. A pesszimista önvallomás és az országos bajnokság között — a nyíregyházi gyorsíróiskolában folytatta tanulmányait — eltelt ugyan néhány év, de ez természetes. A szakmában az a vélemény, hogy Varga Erzsébet valósággal „berobbant” az élmezőnybe. Élete első versenye a tavalyi volt, azon a tizenkettedik lett. Az idein pedig már babérokat aratott. Szándékosan használom a többesszámot, mert a bajnokság mellé még egy második helyezést is szerzett. A hibátlansági versenyben — amelyet Májer Klára nyert meg — alig maradt valamivel örökös bajnoknőnk mögött, mindössze öt leütés döntött közöttük. Nálunk gépírásban ebben az évben rendeztek először kétféle bajnokságot: a 30 perces másolásét, amelyben a fő cél a lehető legtöbb leütést elérni, figyelembe véve, hogy egy-egy hibáért 50—50 leütést veszít a versenyző, valamint a tízperces hibátlanságiét, ebben viszont már egyetlen félreütésért 500 leütés a büntetés. Ha e két versenyforma megvilágítására hasonlatért akarnánk a szomszédba menni, az 1500 méteres síkfutást és a 400 méteres gátfutást vehetnénk példának. — Sokat gyakorolt? — Tavaly egyáltalán nem készültem tréningszerűen a bajnokságra, most azonban egy hét szabadságot vettem ki, ezalatt csak pihentem és gyakoroltam. A napi tréningadagja versenyen kívül is megvan Varga Erzsébetnek. Nemcsak a sikereket halmozza — bajnokság és második helyezés —, hanem a gépelt oldalakat is. Munkahelye — Nehézipari Minisztérium, Országos Energiagazdálkodási Hatóság — mellett foglalkoztatja az I. számú Ügyvédi Munkaközösség, sőt szakít időt még arra is, hogy „maszek” gépeljen. — Még nem is kérdeztük: milyen eredmény hozta meg a bajnokságot? Szavaiból megtudjuk, hogy fél óra alatt összesen 16 580- szor csapott rá generáljavított Haldájának billentyűire, 30 alkalommal tévesen; hibázási aránya körülbelül két ezrelék. Másodpercenkénti teljesítménye: 9,2 leütés. — Munkaformái? — A legtöbbször gyorsírásba diktálnak. Többször is, mint szeretném — mondja őszintén a billentyűk bajnoknője, akinek meg se kottyan napi 50— 60 oldal gépelés. Azok közé tartozik, akik annyira megszerették a szakmát, hogy hivatásukká vált a gépírás, magnetofonszalagról csak úgy átteszik az írnivalót, mint gyorsírásból, és agyonjavított kéziratok lemásolásakor sem kedvetlenednek el. Nem jár a fellegekben, elképzelései reálisak az irodai munka minden oldaláról. Amit a negatív oldalról elmond, abból a magam általánosító tapasztalatából hozzátéve kérést fogalmazok a különböző munkahelyek vezetőihez: végeláthatatlan értekezletek jegyzőkönyvét ne vezettessék egyetlen gépíróval, esetleg szó szerinti feljegyzést követelve meg tőle. Néhány napja csak, hogy a versenydolgozatokra rákerült a minősítés, és máris akadt intézmény, amely Magyarország 1966. évi sebességi gépíró bajnoknőjének a jelenleginél több száz forinttal magasabb fizetést ajánlott fel. Ezzel a bajnoksággal Koppenhága, a jövő évi világbajnokság színhelye is felcsillant Varga Erzsébet előtt. — Szeretnék részt venni rajta, hiszen a siker kötelez... Most megkóstoltam a siker ízét. Elkapott a versenyláz és nagyon szeretnék még jobb eredményeket elérni. Nagy István HÚSVETI ÜZENET JATEKORSZAGBÓL Húsvéti plüss nyuszi Habszivacs nyuszi Háromkerekű tricikli Gyermekrobogó Zétor traktor sebességváltóval Habszivacs Mazsola 16,— Ft-tól 75,— Ft-ig 20,— Ft-tól 40,— Ft-ig 120,— Ft-tól 360,— Ft-ig 235,— Ft-tól 425,— Ft-ig 80,— Ft 52,— Ft ÉS MÉG SOK JÁTÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ A II., Mártírok útja 38/a. XII., Alkotás utca 9. XIII., Szent István körút 12. szám alatti JÁTÉKBOLTBAN Angol műszaki napok kezdődtek Hétfő reggel a Technika Házában dr. Varga József egyetemi tanár, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke nyitotta meg az angol műszaki napokat, amelyeket a Brit Gépipari Szövetség, a Magyar Kereskedelmi Kamara és a londoni Kereskedelmi Kamara támogatásával szervezett meg a Gépipari Tudományos Egyesület. A megnyitón a nagy számban megjelent magyar és angol szakembereket A. Morley budapesti angol nagykövet üdvözölte. A hétfőtől péntekig tartó eseménysorozaton 44 angol cég előadásokban és filmeken ismerteti legújabb termékeit és gyártási eljárásait. Az előadássorozattal egyidejűleg kiállítást is rendeztek a Technika Házában. 4 fizikaóra elmarad... A Szolnoki Kohó- és Gépipari Technikumban elmaradt egy tanóra. Pedig Molnár János tanár bejött, mint mindennap, korán reggel, a hajnali vonattal, Újszászról. Ott lakott ugyanis. Ezelőtt néhány évvel az ottani általános iskola igazgatója volt, a község "-igazgató Bácsija**. Foglalkozott mindenkinek minden ügyével. Molnár János nagyon komolyan vette ezt a hivatást: pedagógus. Állandóan törődött régi növendékeinek sorsával is. Van Újszászon egy kis barna bőrű lány: Kanalas Marika. Abból mindenáron védőnőt akart faragni, hogy legyen, aki őszinte meggyőződéssel törődik majd a környékbeli cigányok fejlődésével és egészségügyi ellátásával. Bejött az órára... szívéhez kapott: két tanítványa támogatta ki a folyosóra. Aztán a tanáriba. Ott jobban lett, kapott egy csésze teát. Azt mondta, talán mégis meg tudja tartani az órát , mert fontos fejezetnél tartanak ..., de mindenesetre telefonáljanak a Népi Ellenőrzésnek, mert valami irat van nála, azt át kell adnia... Erre azonban már nem került sor. Molnár János tanár, huszonkilenc év óta pedagógus, meghalt. Hirtelen, munka közben. Zsellérgyerek volt, »sorkosztás« diák. Nagyon nehezen szerezte meg a diplomáját, és nagyon komolyan vette. A temetésére annyi diákja jött el, felnőtt emberré vált régi tanítványa és mostani, mintha országszerte meghirdették volna. Fizikát és számtant tanított. Negyvennyolc éves volt. A kicsi lánya, a két és fél éves Kriszta egész nap nézi a vonatokat és kérdezi: mikor jön haza apuka? És rajzolja a vagonokat... F. A. S ZUGLÓ idegenforgalmi szempontból is lassanként reprezentatív kerületté változik, s a vendéglátóipar ezzel a fejlődéssel eddig nemigen tudott lépést tartani. Így kezdtem beszélgetésemet Murai Jánossal, az összevonás következtében nemrég megalakult Északpesti Vendéglátóipari Vállalat új igazgatójával. A megbeszélést az tette időszerűvé, hogy a múltkoriban a Magyar Nemzet vezércikkében vetettem fel a Népstadion környékének egyikmásik problémáját. — Tudjuk, hogy sok a tennivalónk — hangzott a válasz —, s éppen ezzel számol az a távlati tervünk is, amely a tanáccsal egyetértve foglalja öszsze az új lakótelepek építésével párhuzamosan felmerülő feladatainkat. A következő tervidőszakban a XIV. kerületben legalább nyolc,új üzem megnyitására kerül sor. Ezek között lesz három, úgynevezett hagyományos módszerrel működő étterem, eszpresszóval egybekötve, két önkiszolgáló étterem, egy kisvendéglő és két, esetleg három büfé eszpresszó. Úgy gondoljuk, hogy ezekkel sikerül majd kielégítenünk azokat az igényeket, amelyeket a mintegy 50 000 új lakos támaszthat a vendéglátóiparral szemben. Szépek ezek a tervek, kétségkívül. Csakhogy véleményem szerint ennek a kérdésnek másik oldala is van. Ez pedig az, hogy mialatt az új „létesítmények” — hogy ezt a csúnya szót használjam — az esetek többségében valóban színvonalasak, ízlésesek, modernek, a régiek elhasználódnak, elkopnak, itt-ott, szinte azt mondhatnánk, lezüllenek. — Ez valóban így van. De ezzel kapcsolatban csak egyetlen számra akarok hivatkozni. A múlt esztendőben az úgynevezett állagmegóvásra nem kevesebbet, mint kereken négy és fél millió forintot fordítottunk. Ebben az évben megnyílik a teljesen újjáalakított Zuglói Népkert és sor kerül három kisebb üzemünk teljes rekonstrukciójára. Emellett természetesen elvégzünk számos kisebb felújítást, átalakítást, festést is. SOK PANASZ hangzott el, és ezekkel a sajtóban és a rádióban is ismételten találkozunk, hogy a kerületben még mindig nagy számmal működnek olyan üzemek, amelyek a megrögzött iszákosok állandó tanyái. Ezekben napirenden vannak a botrányok, rendőri beavatkozások. Ez is igaz. Az alkoholizmus elleni harc azonban nem lehet egyedül a vendéglátóipar feladata. Elsőrendű kötelességünk a fiatalkorúak és részegek kiszolgálásának megakadályozása és a kulturált körülmények megteremtése. Ezt csak hálózatfejlesztéssel, korszerű, tiszta üzletek létesítésével tudjuk elérni. És mi hiába korlátozzuk az italméréssel foglalkozó boltjaink számát, ha a KÖZÉRT-ekben, sőt az édességboltokban és egyéb kereskedelmi egységekben minden kívánt mennyiségben hozzájuthat bárki a pálinkához, sörhöz, likőrhöz. A városban járva lépten-nyomon találunk az utcákon üvegből „fogyasztókat”, néha meglehetősen ittas állapotban, véleményünk szerint ezek semmivel sem kevésbé helytelen jelenségek, mintha italboltokban szolgálnak ki — hangsúlyozom: szigorú tilalmunk ellenére — részegeknek bármiféle innivalót. Beszélgetésünkbe bekapcsolódik Papp Oszkár helyettes igazgató, a kerület vendéglátóiparának régi ismerője is. Számokat mond, rendkívül figyelemre méltókat. Valamikor a 70 000 lakosú Zugló területén kereken 200 helyen mértek italt. Ma a lakosság száma megkétszereződött, s az italt kiszolgáló helyiségek száma 80-ra csökkent. Az embereket, az igényeket azonban csak lassan lehet megváltoztatni, így azután a megmaradt üzemek túlzsúfoltak, nemegyszer bizony tisztaságuk joggal kifogásolható. Gyakori takarítással, meszeléssel igyekszünk a bajokon segíteni. Meg azzal, hogy csaknem mindenütt olcsó hideg ételeket is árusítunk. Az italboltokban jelentkező vásárlóerő lekötése szempontjából — úgy gondoljuk — ez is helyes intézkedés. Olyan örvendetes számokat, tényeket sorolnak fel a vállalat vezetői, hogy már-már szinte elfeledkeztünk beszélgetésünk kiindulópontjáról. Mi van a Népstadion környékével, tehát azzal a körzettel, amely állandóan, de különösen ezen a nyáron, az atlétikai Európabajnokságok idején kül- és belföldi látogatók ezreit, tízezreit látja majd vendégül? — Ez bizony nehéz probléma — hallom a választ. — Igaza volt a Magyar Nemzet vezércikkének, a Népstadion közelében sokkal több vendéglátó üzemre volna szükség. Lehetőségeink azonban nagyon korlátozottak. Menjünk sorjában: a Dózsa György út és a Thököly út sarkán lebontották a valóban korszerűtlen Sörkertet. Helyébe jó lett volna modern, új helyiséget emelni. A döntés azonban úgy szól, hogy parkírozó terület kerül a helyére. A Népstadion főbejáratával szemben levő kis eszpresszóval és italmérő hellyel nem tudunk mit kezdeni. Igen kicsinyek, átalakításra nem alkalmasak. Nem tehetünk mást, mint hogy újra festettük, a lehetőség szerint kicsinosítjuk mindkettőt. Heteken belül megoldjuk a sokat emlegetett „Sárga Hordó’’ ügyét is: megnagyobbítjuk a helyiséget, asztalokat helyezünk el benne és a mainál sokkal kulturáltabb környezetben adunk majd az oda betérőknek ételt, italt. Mindezeken túl azonban van még két nagy problémánk, ezek megoldása nem lesz könnyű. A környék egyetlen első osztályú éttermét, a Szófiát, a ház födémcseréje miatt ősszel előreláthatólag egy évre be kell zárnunk. A vele szemben levő Napsugár eszpresszó valóban reprezentatívvá tételét két körülmény akadályozza. Az egyik a beleékelt apró, tíz négyzetméternyi könyvesboltocska. Felajánlottunk helyette a közvetlen közelben már több más helyiséget, a mainál jobbat, arra is vállalkoztunk, hogy a saját költségünkön átalakítjuk — minden javaslatunk süket fülekre talált. A másik érthetetlen akadály a Házkezelési Igazgatóság részéről merült fel. Van az épületben egy kis helyiség, ócska szerszámokat tartanak benne. Hozzácsatolhatnánk az eszpresszóhoz, valamit ez is könnyítene a jelenlegi helyzeten. Nem hajlandók, ragaszkodnak a lomtárhoz, minden kérésünk ellenére. EZ A HELYZET a Népstadion környékén. Vannak tagadhatatlanul kedvező jelenségek, de nagyon sok még a megoldásra váró probléma. Anélkül, hogy a különböző szervek és hivatalok vitájában állást kívánnék foglalni, mégis megkérdem: nem lehetne a nehézségeket, az ellentéteket icipicivel több kölcsönös megértéssel, jóakarattal áthidalni? Éppen a Népstadionba özönlő tömegek korszerűbb ellátása érdekében? (inyen) Még egyszer: a Népstadion körül Egy nagy kerület vendéglátóiparának tervei és gondjai