Magyar Nemzet, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-26 / 175. szám
* A RÁDIÓ MELLETT Öt perc múlva éjfélkában mostanság szinte esztétikai kategóriává lépett elő a jó szándék. Nem a kritikusé, természetesen. A szerző jó szándéka. A jó szándék megállapításából mindig az következik, hogy a mű — hát az bizony gyengécske. De azt, hogy a szerző jót akart, kétségbe vonni nem lehet. És ez is valami. Jó szándékú szerző — csapnivaló mű: eddig még mindig ezzel a párosítással találkoztam. Különös módon jó művek szerzőiről még sosem állapították meg a kellő jóindulatot — ami perspektívának eléggé ijesztő, hiszen egy víziót idéz elém, melyben rosszindulatú emberek jó műveket alkotnak, hosszú évezredek óta. Most már csak az a kérdés, mi a fontosabb, hogy derék, jó emberek, vagy pedig jó művek vegyenek körül bennünket? És felrémlik a másik vízió: a jó szándékú szerzők egyeduralma. Harmónia lesz a Földön. Istenem, vesszen az irodalom. Megéri. Mindezt pedig nem az öt perc múlva éjfél című rádiójáték szerzője, a szlovák Jan Solovic jellemzésére írtam le, csupán önmagamat mentegetem. Ugyanis erről a rádiójátékról kénytelen-kelletlen le kell írnom, hogy rendkívül jó szándékú, őszintén és igazán. És bátor, mert olyan társadalmi jelenségről ír, ami nem éppen dicsekvésre méltó: közöny, bürokrácia, lógás, túlterhelés. Rezonálunk is minderre, hiszen a kálváriát, amit a darab főszereplője, a váltóőr végigjár, nálunk is végigjárhatta volna: csupa hasonló és kínzó, közös gond. És megrázó is a történet, a maga módján, önmagáiban, pőrein. Sajnos, mindez nem elég. Mert az ismert sablon szerint, kénytelen-kelletlen le kell írnom azt is, hogy a jószándék itt sem párosult igazi írói erényekkel. Erőtlen ez a darab, nincs benne semmi szuggesztivitás, nem tud magával sodorni. Szerkezete primitív, kidolgozása vázlatos, párbeszédei lötyögnek. Figurái, még a főszereplő is, jellegtelenek. A szöveg üresjárataival sem a rendező Sólymosi Ottó, sem a színészek, elsősorban a becsülettel küzdő Csákányi László, nem tudtak mit kezdeni. Ezeréves Lengyelország Nemrégiben írtam arról a misszióról, amit a Rádió teljesít, hogy megismerjük, megértsük a szomszéd népeket, egyre növelve a barátság aranytartalékait. Valamikori szomszédunk, Lengyelország esetében a feladat lényegesen könnyebb: nem kísértenek régi elfogultságok, mesterségesen szított indulatok. Ahogy lengyel barátaink szívesen emlegetik: a két nép sohasem háborúskodott egymással. És mégis sok a tennivaló, mert a barátság nem csupán érzelmek dolga, akkor válik igazán tartalmassá, ha mélyen és közelről, mindennapjai és ünnepei teljességében valóban megismerjük barátunkat. Lengyelország most ünnepli millenniumát. Méltó és helyes gondolat volt, hogy a Rádió a Lengyel Kultúra Hetével hozzánk is eljuttatta az ünneplő lengyel nép hangját. Gazdag és változatos programot hallhattunk egész héten, valamennyit aligha tudnám értékelni, vagy akár csak felsorolni. Tomkai Judit és Nagy Piroska kitűnő, hangulatos útinaplója, amit magnószalagon hoztak haza barangolásaikról, A harmadik évtized küszöbén című zenés, irodalmi összeállítás, rangos válogatásával, kitűnő arányaival; több zenei műsor, Chopintől a mai lengyel dzsesszig; mindez valóban sokszínű, érdekes és hiteles képet adott a történelmi és a mai Lengyelországról. Figyelem! Figyelem!salkotás indult a Rádióban. A gazdasági rovat pályázat-sorozatot hirdet, rendszeresen közölni fogja különböző vállalatok megoldásra váró műszaki feladatait. Aki jól használható megoldásokkal válaszol, a kitűzött pályadíjakon túl a megtakarításból származó részesedésre is számíthat. A műsorsorozat címe: Ki oldja meg? Kié a jobb? Mi a kritikus dolga ilyenkor? Őszinte elismeréssel adózik az ötletnek. Mint minden jelenségnek, ami az okos szemfülesség, nem pedig a bürokratikus tehetetlenség bizonyítéka. A pályázat-sorozat bizonyára eléri majd a célját, hiszen a rádió publicitása mindennél nagyobb: országos mozgósítás az ipar legfontosabb problémáinak megoldására. (Bárcsak lenne az irodalomban is valami hasonló recept. Megakadtam a darabírással? Nosza, pályázatot hirdetek a rádióban: aki a legjobban tovább szövi a cselekményt, jutalomban részesül. Micsoda kilátások egy ragyogó életműre!) A hasznos és eredeti ötlet elismerésén kívül tehát mi dolga még a pályázni nem kívánó, műszakilag elmaradott kritikusnak? Legfeljebb az, ami a jó kikiáltóé: műszaki és műszaki hajlamú rádióhallgatók — tessék pályázni! Legalább mint kikiáltó vegyek részt a technokrata huszadik század kimunkálásában. Görgey Gábor Egyetemisták Camus-bemutatója Aquincumban A kezdeményezés valóban ötletes. Néhány lelkes fiatal, a Műszaki Egyetem »Fenesztra« színjátszó körének tagjai, az aquincumi romok között szombaton bemutatták Camus Caligula című drámáját. A színjátszó kör csupán másfél éve működik, de ezalatt már számos bemutatót tartott. Csak kettőt említünk: A helytartót, és a Mrozek-estet — ennél mi sem bizonyítja jobban műveltségüket, irodalmi tájékozottságukat. Istvánffi Gyula, az építészettörténeti tanszék tanársegédje nekik kívánt újabb lehetőséget nyújtani ötletével: az aquincumi romok egyik római kori lakóházának nagytermét alakítsák át színpaddá (az előtte levő hely nézőtérül szolgálhat), s Itt mutassanak be egy, a miliőbe illő színdarabot. Az ötlet tehát jó. El is indultunk nyomában, de minduntalan sárba ragadtunk, mert az alkalmi színházhoz utat nem csináltak, és a kis számú, irodalmat kedvelő közönség vakon botladozott a sáros talajon, a kövek között, míg a nézőtérre került. Szintén a rossz szervezés rovására írandó, hogy csupán 30 ember nézte végig az előadást, pedig kellő hírverés nyomán valószínűleg többen is eljöttek volna. Még akkor is, ha amatőrök adják elő a Camus-drámát. Részben, mert Camus művét kevesen ismerik, hazánkban még nem játszották, és ez az előadás magyarországi ősbemutatónak mondható. Részben, mert a fiatalok szeretik az irodalmat és a színházat is, s ilyen kuriózum bizonyára megnyerte volna érdeklődésüket. Bár merészség volt, hogy amatőrök Camus interpretálására vállalkoztak, de Mészáros Tamás, az együttes fiatal rendezője, mint a szegedi fesztiválon, itt is elismerést szerzett csoportjának. Kár, hogy kevés olyan "színésze" van, mint Vajda Károly, vagy Varga Tamás, és éppen a főszerepet nem tudta kire osztani, szükségmegoldáshoz kellett folyamodnia. Helyenként jó alakítást nyújtott a Cezoniát játszó Mag Vera, s lelkesedéséért az egész együttes dicsérhető. Mint megtudtuk, még két előadást kívánnak tartani: július 30-án és augusztus 6-án. Reméljük, akkor már nagyobb közönség előtt és főleg a jobb körülmények között. (erdődy) Csontváry hamvai a Kerepesi temetőbe kerülnek A Kerepesi temető művész parcellájában helyezik el augusztus 1-én 11 órakor, kegyeletes szertartás keretében Csontváry-Kosztka Tivadar hamvait. A sírnál dr. Vayer Lajos professzor, a művészettudományok doktora mond emlékbeszédet a hányatott életű művészről. Az ember tragédiája Szegeden Vasárnap délután Szegeden esett az eső, így Az ember tragédiájának idei első előadását csak 9 óra után kezdték meg. A közönség türelmesen várakozott a teret övező árkádok alatt. Madách remekművét ezúttal is Vámos László rendezésében, Vaszy Viktor kísérőzenéjével mutatták be a Dóm téri színpadon. Ádámot Nagy Attila, Évát Ruttkai Éva, Lucifert Gábor Miklós alakította, mint tavaly. Több szerepben lépett fel Bessenyei Ferenc. Az előadás fél kettő körül fejeződött be. Minden különvonat és autóbusz megvárta az előadás végét, így a látogatók, ha később is, kényelmesen visszautazhattak lakóhelyükre. A zsugorított temetkezés rejtélye Új magyarázat az ősi temetkező mód eredetéről Kökénydomb negyven év óta ismert, nevezetes régészeti lelőhely Hódmezővásárhely határában. 1928-ban Banner János tárta föl újkőkori lakótelepét. Az előkerült kökénydombi Vénusz, az ősi termékenységi ábrázolások Európaszerte híressé vált lelete, a vásárhelyi múzeum kincse. Ugyanezen a helyen három évvel ezelőtt Mészáros István szövetkezeti gazda az ottani tsz krumpliültetése során felszínre került cseréptöredékeket összeszedte, s megmentette a tudomány számára. Az egyik cseréptöredék a kutató tudós kezében "megszólalt". Csalog József, a szentesi múzeum igazgatója a szegedi Móra Ferenc Múzeum most megjelent 1964—65. évi évkönyvében beszámol a kőkori fazekalj tanúságtételéről. Az edény alja gyékényszövet lenyomatát őrizte meg. A még puha agyagot ugyanis — nehogy a földhöz tapadjon — ócska gyékénydarabkára állította készítője, azon nyomta szét korong alakúvá, majd a gyékényt folytonosan elforgatva tapasztgatta hozzá, spirálisan fölfelé haladva a fazék oldalait. Ezzel a technikával készült vagy tán készül még ma is a természeti népek körében a korongolatlan agyagedény. S így őrizte meg egyebek között a kökénydombi töredék az ősi gyékényfonat nyomatát. A gyékény valaha a primitív népek ágyaként használt alvógyékény darabkája lehetett. Afrikából, Óceániából, Amerikából néprajzi leletekből ismerjük: mérete nem nagy, többnyire 70X80, máskor 75X90, nagy ritkán 90X60 cm. Egyetlen alvó fér el rajta, ő is csak összekuporodott helyzetben. Az alvó embernek ez az összekuporodott alakja megegyezik az őskori sírokban talált, zsugorított csontvázak testhelyzetével. A zsugorításos temetkezés rejtélye régóta izgatja a régészeti kutatókat. Okáról, értelméről sokféle magyarázat született. A legelfogadottabb, amely kétségtelen párhuzamokat talált az etnológiában, azzal magyarázta a holttestek zsugorítását, hogy erre a primitív embert a hazajáró lélektől való félelme készteti: zsugorítással, sőt nem ritkán összekötözéssel, megcsonkításával, leszögezéssel akarja elejét venni az élőket háborgató szellemek visszatérésének. A materialista magyarázatot keresők a gödörásás munkájával való takarékosságban látták a szokás eredetét és értelmét. Csalog József most rámutat, hogy ez elemi számítási hiba, hiszen a hátán kinyújtva eltemetett halott részére ásott 190X50 cm-es sír területe 9500 négyzetcentiméter, tehát kevesebb, mint a zsugorítva eltemetettnek szükséges 130X80 cm-es gödör 10 400 négyzetcentiméter területe. Csalog az alvógyékény funkciójának vizsgálatából jut arra a következtetésre, hogy nem a halottaktól való félelem az elsőrendű, eredeti oka a zsugorításnak, hanem az, hogy a halottakat — a sírleletek gyékénymaradványai bizonyítják — a sír fenekére terített gyékényre fektették, minden bizonnyal ugyanarra, amelyen életükben aludni szoktak. A halott helyzetét tehát a gyékény nagysága határozta meg, ezért ugyanúgy összekuporították a halottat, mint élő korában ő maga összekuporodott gyékényén. S ha a halál beállta után valamiért rögtön nem tehették meg, a hullamerevség miatt később ezt csak erőszakos eszközökkel, összekötözéssel stb. érhették el. A halott "járását" egyszerűbb és könnyebb lett volna megakadályozni, ha kinyújtott helyzetben kötözik össze lábait: a hazajáró lélektől való félelem tehát nem lehetett a döntő ok. Ez a hiedelem, amely a gyakorlatot mintegy igazolta, csak a praktikumból másodlagosan született. A néprajz ezernyi példát tud erre az etnológiai törvényszerűségre: elég itt a forró égöv alatt szükséges egészségügyi előírások vallásos megokolására gondolnunk a zsidóság vagy az iszlám körében. Sok régészeti tanulmányt olvashatunk, amely nem több, mint az előkerült leletanyag leltára. Tagadhatatlan, mint építőkövekre ezekre is szükség van. Ám különös örömmel olvasunk olyanokat, melyek tüstént értelmezik is az elmúlt korok hagyatékát, új szempontokat csiholnak ki belőlük, szikrákat, melyeknek fényénél az emberiség művelődéstörténetének még rejtett zugaira vetül fény. Ilyen Csalog Józsefnek ez a nyilván vitát is kiváltó, újabb kutatásokra és elméleti megfontolásokra serkentő dolgozata egy vidéki kiadványban. P. L. NAPLÓ Július 26 A salzburgi ünnepi játékok vasárnap megkezdődtek. Augusztus 30-ig tart a fesztivál, amelyen Szvjatoszlav Richter és Leonyid Kogan is fellép. Nagy érdeklődés előzi meg a Borisz Godunov orosz nyelvű előadását, amelyet Herbert von Karajan rendez és vezényel. ★ öt szocialista ország vásárolta meg a Hideg napok-at, amelyet a Karlovy Vary-i fesztivál egyik fődíjával és a filmkritikusok díjával tüntettek ki. A bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a román és a szovjet mozik rövidesen bemutatják a filmet, további országok filmforgatói is érdeklődnek iránta. Vasárnapi számunk műsorrovatából — nyomdahiba miatt — kimaradt a Körszínház heti programja. A Körszínháznak a városligeti Budapesti Nemzetközi Vásáron levő pavilonjában július 29-én és 30-án, péntek és szombat este 8 órakor Shakespeare drámáját, a Troilus és Cressidát adják elő. •. Cecile Soret, a franciák nagy színésznője közvetlenül 93. születésnapja előtt elesett és combnyaktörést szenvedett. Nemzetközi népzenei kongresszus nyílik meg ma Accrában. Magyar részről dr. Sárosi Bálint és Martin György népzenekutató vesz részt a tanácskozáson. Ugyancsak ma nemzetközi amatőrfilm fesztivál kezdődik Tuniszban, amelyre Bánszky Pál a Népművelési Intézet munkatársa utazott ki.S Kiállítási csarnokot kap Miskolc. Az utóbbi időben kamaraszínházként használt épületet alakítják át erre a célra. 260 méter hosszúságú falfelület áll majd a kiállítók rendelkezésére. A teremsort szét lehet választani, így kisebb kamarakiállításokat is rendezhetnek.• Honthy Hanna csehszlovákiai turnéra indul. Szereplését nagy érdeklődés előzi meg, minden műsorára elővételben elkeltek a jegyek. A bécsi Lobkowitz palotában Tatjana Kalistratova szopránénekesnő és Supala Kolos magyar énekes közös dal- és áriaestet adott. Az Arbeiter Zeitung elismeréssel ír a fiatal magyar énekesről, akinek nagy jövőt jósol. Ötmillió kiállítás-látogató A múzeum házhoz megy Az elmúlt esztendőben, több mint ötmillióan keresték fel, múzeumaink kiállításait. A statisztikai adat mögött húzódó tények a magyar múzeológia újjászületését jelzik. Az elmúlt évtizedekben differenciálódott a múzeumi tevékenység. Elmélyült kutatások eredményei öregbítették a muzeológusaink tudományos hírnevét, és ennek alapján, erre épülve nőtt a múzeumok közművelődési tevékenysége is. Elsősorban a kiállítások azok, melyekkel a múzeumok kincseit a felvilágosítás és ismeretterjesztés szolgálatába állítják. Az 50-es években rendezett vidéki állandó kiállítások alapvető fogyatékossága a sematizmus volt. A látogatók — az ország különböző tájain — felépítésben, témában, ugyanazt a kiállítást láthatták. A helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó, uniformizált termek biztonságos unalmat árasztottak. A múzeumok tanácsi kezelésbe kerülésével nemcsak a jó értelemben vett lokálpatriotizmus jelentkezett igényeivel, hanem lehetővé vált, hogy a múzeumok népművelési munkája szervesen a helyi igényekre épüljön és azt tudományos megalapozottsággal szolgálja. Kik járnak múzeumba? Az állandó kiállítások még a legkorszerűbb rendezés, a legigényesebb tudományos válogatás és sokrétű tárgyi anyag bemutatása mellett is néhány év alatt vonzóerejüket vesztik. Hosszú ideig tartotta magát az a felfogás, hogy idegenforgalmi szempontból leglátogatottabb megyéink múzeumaiban az állandó kiállítások típusa a legmegfelelőbb. Éry István, a Veszprém megyei múzeumizgagató felmérései azonban bebizonyították, hogy az ország egyik legnagyobb idegenforgalmú megyéjében sem a "vendégek" teszik ki a kiállításlátogatók zömét, hanem a helyi lakosság. Az elmúlt években a veszprémi múzeumlátogatók idegenforgalomból adódó 40 százalékos arányával szemben a látogatók 60 százalékát a város, illetve a megye lakossága tette ki. Ezek igényei nem elégíthetők ki csupán állandó kiállításokkal, hanem szükség van ezek mellett a múzeum anyagának kisebb együttesét bemutató, vagy aktuális politikai eseményekhez, évfordulókhoz kapcsolódó időszaki kiállításokra is. Az igények azonban túlnőtték ezeket a lehetőségeket is. Néhány évvel ezelőtt, az országos szakmúzeumok tudományos munkatársainak együttműködéséből létrejöttek a vándorkiállítások. Változatos témájuk, különböző érdeklődéseket elégít ki, célszerű technikai megoldásuk következtében pedig könnyen szállíthatók, így a vidéki múzeumokban, de a kiállításra alkalmas egyéb helyiségekben, kultúrotthonokban, iskolákban is könnyen fellállíthatók. A sámánoktól a hidakig — Jelenleg 25 ilyen kiállítást vándoroltatünk — mondja Janek Józsefné, a vándorkiállítások forgalmistája. — A képzőművészet kedvelői Rembrandt rajzaiban, a reneszánsz festők remekeiben, a régi németalföldi mesterek alkotásaiban gyönyörködhetnek. Ezek természetesen reprodukciók, de élő magyar művészek eredeti alkotásaiból összeállított tárlatokat is eljuttatunk az ország legkülöbözőbb tájaira. A képzőművészet iránti érdeklődés és az oktatás hiányosságai határoztatták el, hogy még ebben az évben létrehozunk olyan képzőművészeti vándorkiállítást — több példányban is —, amely az őskortól napjainkig mutatja be a művészettörténet útját. Hatrészes kiállítás ismerteti meg az érdeklődőket a teljes témával, amelyeket folyamatosan ugyanazokon a helyeken mutatunk majd be. — Milyen témák iránt érdeklődnek leginkább? — A polgári ötvösművészet remekeit bemutató kiállítás három éve vándorol az országban. Most szállítottuk Dunaújvárosba, majd visszakerül Budapestre felfrissítés céljából. A miskolci művelődési házban ezekben a napokban nyílik meg az a természettudományi kiállítás, amely hazánk gazdag növényvilágából azokat a fajokat mutatja be, amelyeket leginkább hasznosítanak a gyógyászatban. A jászberényi múzeum bemutatótermében megnyílt "Sámánizmus" vándorkiállítást néhány nap alatt több mint ötezren nézték meg. Nagy az érdeklődés a vaskohászat fejlődését, vagy az alumíniumipart bemutató kiállítások iránt is, de számos helyről kérik a magyarországi hidak történetét, a kőszéntelepek földtani kialakulását, és a munkásmozgalmi témákkal foglalkozó vándorkiállításainkat is. Elmondhatom, hogy azok a kiállításaink a legsikeresebbek, amelyek érdekes témájukat gazdag eredeti tárgyi anyaggal dokumentálják. — A vádorkiállítások valóban változatos témájúak, ennek ellenére jelentkezik-e olyan igény, amelyet nem tudnak kielégíteni? — Évek óta kérnek tőlünk olyan kiállítást a vidéki szervek, amelyet az ateista-propaganda munkájukban tudnának hasznosítani. Eddig nem tudtunk segítségükre lenni, de még ebben az évben elkészül a kiállítás rendező osztályán egy gazdag tárgyi anyaggal — többek között a világhírű templomok makettjeivel — illusztrált vallástörténeti vándorkiállítás, amely tudományos dokumentumokkal ismerteti a vallások keletkezését és társadalmi hatásait. Szűkszavú kiállítások Dr. Boreczky Lászlót, a kiállítást rendező osztály művészeti vezetőjét tervező asztal fölé hajolva találtuk. Mérnöki pontossággal készülnek itt a vándorkiállítások művészi és kivitelezési tervei. Itt ötvöződnek egységgé a bemutatandó tárgyi anyagok, a grafikusok, festők, modell- és makettkészítők munkáival, itt születnek a vitrinek és tablók formai megoldásai, hogy a muzeális anyag biztonsági szempontjainak, valamint a szállításnak korszerű és célszerű módon megfeleljenek. A vándorkiállítások úgy viszonylanak a nagy állandó múzeumi kiállításokhoz, mint például egy grafika a faliképhez — mondja Boreczky László —, nem kicsinyített másai annak. Sajátos feltételei vannak a vándorkiállítás tervezésének. Könnyen szétbonthatónak és felállíthatónak kell lenniük. Gondolni kell a tervezésnél arra is, hogy jól bírja a szállítást. A terjedelem miatt csak a legjellemzőbb tárgyi anyag bemutatására, és a legszükségesebb szöveg kiírására szorítkozhatunk. A formai és a színmegoldásokon túlmenően, nekünk kell gondoskodnunk arról is, hogy a kiállítás könnyen áttekinthető legyen, és a témát a forma agitatív erővel, de nem öncélú megoldásásokkal segítse. Múzeumaink gazdag tárháza szinte kimeríthetetlen kincsesbányája a vándorkiállítások létrehozóinak. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy országszerte nagy az érdeklődés különösen az eredeti emlékekkel gazdagított vándorkiállítások iránt. Az országos múzeumok részéről jogos a féltés, amikor bizonyos tárgyak, leletek, dokumentumok, kölcsönadását anyagóvási és biztonsági okokból megtagadják. Az igény és a méltánylandó szempont összehangolására külföldi példát említhetünk. Az UNESCO múzeumi szervezete hírt ad a múzeumi autóbuszok sikeréről. Ezek segítségével megoldódik az alkalmas kiállítóhelyiség, a szállítás, az anyag biztonságának kérdése és olyan településekre is eljuthatnak, ahol egyébként korszerű kiállítást nem tudnának rendezni. Sebők Ferenc Kedd, 1966. július 26. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz Probst vendégjátéka (tél 8).