Magyar Nemzet, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-02 / 181. szám
Kedd: JMK, aggasztes * »Gyula bácsi, segítsen!* Napokig visszhangzik a nevelő fülében az éjszakai kiáltás. Új erőt, még több bátorságot ad a további munkához, a szüntelenül megújuló küzdelemhez. Igazi közösséget formálni. Tízéves korukra életunt gyermekeikből életképes embereket nevelni. A nap minden percében csak erre tud gondolni. Az ördögsörs ellenáll A kritikus éjszakát követő napon így szól: — Nem tudom, hallottatok-e az úttörő szervezetről? Országos szervezet, a ti korosztályotok számára. Jó dolog, mert önkormányzatra ad lehetőséget. A napirendet magatok alakítanátok ki, s végre nem egy ember, hanem egy vezérkar parancsolna. Ez a vezérkar javaslatokat tehet, könynyítéseket kérhet, s a legfelsőbb szerv, amit lehet, teljesít. A mi kis közösségünkben én képviselném ezt a szervet. Még egy jól “►elhelyezett" vicc, és kitör az első nevetés, a várva várt önfeledt kacagás. Valósággal tombolnak. Véletlen volt. Megfeledkeztek magukról, az egyre inkább csupán mesterségesen táplált gyűlöletről. A görcs feloldódott, megkönnyebbültek. Itt az újabb nagyszerű lélektani pillanat. Ahogy lecsillapodnak, hirtelen megkérdi: — Ki akar úttörő lenni? A harminckettőből huszonnégy feláll. A bandavezér is. Nem buta gyerek, ott akar lenni a “tűznél". Megalakul a három őrs. Vezetői és a rajvezető az osztály legjobb tanulói. Mind a négy gyenge fieákulmú. Többé nem a fizikai erő az úr. Mégis, az igazi versenyfutás csak most kezdődik! Minél több gyerek meri nyíltan kimutatni a nevelő, az ügy iránti rokonszenvét, annál elkeseredettebb harcba kezd az ellenállók kis csapata, a nem úttörők »ördögőrs«-e. Aki az órákon figyel, a szilencium alatt tanul, engedelmeskedik a nevelőnek, azt »►véletlen* baleset éri. A rajvezetőt például egy nap három is. Fejletlen, vézna kis gyerek, de az esze, mint a borotva. S tele van kezdeményezőkészséggel, jobbnál jobb ötletekkel. És nem fél, hiába a banda sok szóbeli figyelmeztetése. Rajvezetősége negyedik napján iskolából jövet elbuktatják, beleesik az árokba, s a fagyökerek alapos munkát végeznek. A délutáni megbeszélésen elhangzó nevelői figyelmeztetésre csak azért is feként még aznap, játék közben egy rozsdás pléhdarabbal mélyen bevágják a kezét. A vérzést csak a kórházi kötözés tudja elállítani. Alig jön haza a kórháziból, az esti mosakodásnál egy üveglapot ejtenek rá, amely a karját hasítja fel. Az ítélet re visszaút nincs. Semmi más nincs, csak a cél: közösséget kell formálni. El kell érni, meg kell valósítani. Ha "vérre megy", akkor is. Még takarodó előtt elkészül a nevelő szobájában, valamennyi részvevő jelenlétében a hivatalos jegyzőkönyv a baleset-sorozatról Ezen az éjszakán azonban könnyelműség lenne nyugovóra térni. Hangtalanul lopózik a hálóba. A fővezér ágyán — biztonság kedvéért a paplan alatt — folyik a tanácskozás. — Láthatjátok, ennek a hülye Kissnek semmilyen figyelmeztetés nem használ, tovább csinálja az úttörő mókát. Áruló! Az árulónak pedig halál jár — hangzik az ítélet. — Egyelőre menjen mindenki a helyére, nehogy megszagoljon valamit az öreg! Másfél óra múlva kezdjük. — A határozatot tudomásul vettem, a végrehajtásnál ott leszek — szólal meg hirtelen a tanácskozás titkos részvevője, az “öreg". S már kattan is a villany. Megdöbbenés, dermedt csend. Aztán néhány perc múlva újra a nevelőszobájában vannak. A banda tagjai és a kiszemelt áldozat is. Egész éjjel. S elkészül az újabb jegyzőkönyv. Az egyszerűbb megoldás ez lenne: átadni az egész ügyet a rendőrségnek. De nem. Nem adja fel az értük vívott harcot sem. Érzi: a mind több kudarc inkább előbb, mint utóbb, meg kell hogy indítsa a banda erjedését, bomlását. Hiszen ezek a gyerekek a kellemetlen élményeket, az osztály előttilebukásokat sokkal erősebben élik át, mint a kellemeseket. A rossz élmények szervesen illeszkednek előző tapasztalataikhoz, azokat erősítik. S az élmények erős átélése idegileg ki kell hogy fárassza őket. A többi huszonöt pedig már régen ellenük van. AKérdezz — felelek" ládában minden megsejtett veszélyt jeleznek a személytelen bejelentések. A napi megbeszéléseken újra meg újra •közli a fővezérrel úgy , hogy mindannyiukba beidegződjön: — Nem félünk már tőled. Senki. Még a leggyengébbek sem. Tudják,hogy megvédem őket. Nem érdekel a működésed. Mindenről kapok bejelentést, egyre pontosabbakat. A névtelen levelek között már az ingadozó, harcot feladó bandatagok írása is felismerhető. A banda önmaga által is halálra ítéltetett. Fordulat 1962. május. A kocka megfordult. Már ők félnek a közösségtől. Már szeretnének úttörők lenni az ördögőrs tagjai, csak nem tudják, hogyan szóljanak. Udvarsepregetés közben vágyakozva figyelik az izgalmas úttörő-foglalkozásokat. Mindent megtesznek, csakhogy az osztály elfelejtse régi bűneiket. Végre kapóra jön egy alkalom. Egyik nap az egyik, másik nap a másik őrsvezető lesz felelős a napi program pontos betartásáért. A negyedik napon az ördögőrs vezetőjéé a hatalom. S az ebéd utáni megbeszélésen méltatlankodva érdeklődik az egyik őrsvezető: — Hogy lesz ezután? Egy nem úttörő fog minden negyedik napon parancsolni az úttörőknek? — Szerintetek mi az, hogy úttörő? — csap le a remek alkalomra a nevelő. — A tagkönyv tesz valakit azzá, vagy a munkája? Ki végez több és értékesebb munkát, aki törekvő úttörőket irányít, vagy aki az ellenállók tanulmányi és magatartásbeli eredményeit két és fél hónap alatt az úttörő őrsök színvonalára emelte? Kovács Jóska a lázadókat szorította munkára! Elgondolkozik a társaság. Nincs ellenérv. Belátják, hogy tévedtek. Az ördögőrsbeliek pedig elégedettek, hogy végre nyilvánosságra kerültek érdemeik. S alig várják a következő fajfoglalkozást, hogy bejelenthessék: -Mi is szeretnénk úttörőőrs lenni." Mindannyian úttörők. Mindannyian felelősek valamiért. A cipőtisztítástól a kézmosás ellenőrzéséig mindennek van felelőse. Aközügy" egyre inkább mindenki személyes ügye is. S így már könnyebb élni. Érdemes dolgozni, mert a többi 31 figyeli. Érdemes jól dolgozni, mert elismerés jár érte. Miközben megküzd feladatával, megtalálja helyét a közösségben. A többiek tudomásul veszik szerepkörét, igénylik létezését, tekintélyre is szert tehet, ha ügyesen végzi, amit rábíztak. Egyedül A bandavezér egyedül maradt. Társai cserbenhagyták. Senki sem figyel rá. Még nem akar beletörődni a kudarcba. Újabb szökésre készül. Egy ócska petróleumlámpát hoz használható állapotba,üzemanyagot" is szerez bele a konyháról és a lopott kenyeret bokrok közti rejtekhelyein szárítgatja. Játékidőben odaodacsalja régi partnereit. Sustorog, szervezkedik. Illetve szervezkedne. Senki nem akar menni. S az egyik megbeszélésen kirobban a feszültség. Nyilvánosságra hozzák az újabb készülődést. — Megint fenyegetőzik. Le kellene már végleg törni! — szól indulatosan az egyik gyerek. — Nem kell őt már letörni, letört ő már réges-régen. Nem látjátok? — mondja a nevelő. — Hagyjátok! Hiszen bandája már nincs, egyedül meg gyáva. — De tényleg szervezkedik, megint szökni akar! Engem is hívott — ugrik fel az egyik volt alvezér, s indulata a többi egykori bandatagot is szóra bírja. .. — Na és? Kaja kell, pénz kell? — kérdezi a nevelő. — Megvan már a kajája is — felelik izgatottan. Aztán előhozzák a rejtekhelyről, egy nagy fa odújából az összegyűjtött értékeket. — Ilyen kajával elmenni koldusnak való! Szólj, hogy mikor indulsz, adok én pénzt neked — folytatja a nevelő. A lázadó gyerek hallgat. Elkeseredett. De szemében még fel-felparázslik a dac. És este,csak azért ki, kisurran. Egyedüli. Két és fél nap múlva piszkosan, ázottan, fáradtan belép az osztályba. Minden szem rászegeződik. A csendet a nevelő töri meg. Hangja halk és nyugodt: — Mi van? — Visszajöttem. — Helyes. Mosdassátok meg, adjatok neki tiszta ruhát és fektessétek le! Ha reggel nagyon fáradt, hagyjátok aludni. Magától jött vissza. Heimann Ildikó Sok halálos és súlyos közlekedési baleset a hét végén Az esős napokat követő hét végi szép idő a kirándulók ezreit vonzotta a szabadba. A megnövekedett gépjárműforgalommal együtt sajnos növekedett a közúti balesetek száma is. A Borsodnádasd és Szentdomonkos községek közötti útvonalon figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Érsekbanó András, 25 éves bányász, szabálytalanul előzött és összeütközött egy autóbusszal. A motorkerékpár vezetője a helyszínen meghalt. Keszthely és Balatonszentgyörgy között a sorompó nélküli vasúti átjáróban figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Heinrich István 55 éves keszthelyi lakos és nekiütközött egy gyorsvonatnak. Heinrich Istvánné, a motorkerékpár utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe, a motorkerékpár vezetője a kórházba szállítás után úgyszintén meghalt. Nyíregyháza és Tiszavasvári közötti műúton Márföldi Erzsébet 18 éves segédmunkás kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott egy személygépkocsi elé, amely elütötte. A fiatal leány sérüléseibe a kórházba szállítás után meghalt. Nagyréde községben figyelmetlenül vezette édesapja személygépkocsiját Balogh Pál 19 éves technikumi hallgató és elütötte Agócs Lajos 24 éves osztagot, aki sérüléseibe a helyszínen meghalt. A rendőrség Balogh Pált őrizetbe vette. Miskolcon szabálytalanul vezette a Borsod megyei építőipari vállalat dömperét Vajda Dezső 22 éves dömpervezető, s összeütközött egy motorkerékpárral, amelyet Huszár Tibor 23 éves bányász, alberttelepi lakos vezetett. Az összeütközés következtében Huszár Tibor kórházba szállítás közben meghalt. Tázlár község határában ittasan vezette motorkerékpárját Gábor Gyula, 47 éves erdész és belehajtott egy vele szemben szabályosan közlekedő autóbuszba. Gábor kórházba szállítás után meghalt. Tereske község határában a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját Berta Ignác 37 éves italboltvezető, érsekvadkerti lakos és egy útszéli jelzőtáblának ütközött. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Cegléd és Csemő községek közötti útvonalon Varga Dániel, 54 éves tsz-tag, ceglédi lakos segédmotoros kerékpárjával irányjelzés nélkül, féktávolságon belül egy motorkerékpár elé kanyarodott, amelylyel összeütközött. Varga sérüléseibe a helyszínen meghalt. A másik motorkerékpár vezetője, Czakó László Mihály, 20 éves tsz-tag, ceglédi lakos is súlyosan megsérült puízilf 5 II. Gondoljuk csak el, milyen hatással van a gyerekekre szüleik sorozatos kudarcainak élménye. Ha a szülő a “rossz négerek" közé számít, akkor azért üldözi a balsors, mert “►rossz", ha a »jó négerek" közé, akkor azért, mert néger. Ezek előtt a gyerekek előtt sem a szülőnek nincs tekintélye, sem annak a társadalomnak, amely sorsukért felelős. Mit lehet tenni a mélységes és veszedelmes elidegenedés ellen? Miközben feketémet kavargatom, megkísérlem megadni a választ arra a kérdésre, hogy mit kellene tenni. Mi a fontosabb Mindenekelőtt el kell fogadni egy pofonegyszerű elvet, amely így hangzik: ha a kormány arra kényszerít, hogy adót fizessek és idegenben harcoljak érte, akkor nem mondhatja, hogy képtelen biztosítani szavazati jogomat, megélhetési lehetőségemet és azt, hogy ne ott lakjak, ahol nekem tetszik. Egy magát szabadnak valló nemzet nem viselhet el ekkora tehetetlenséget és igazságtalanságot. Tehát mit kell tenni? Itt van például a telek-lobby Albanyban. Nem egészen két évtized alatt jó pénzért újjáépítette New York belvárosát. Ez felelős a harlemi állapotokért, az ott élők embertelen körülményeiért, az iskolák elhanyagoltságáért és a gyerekek kilátástalan jövőjéért. Vajon nem lehet megtörni e lobby hatalmát? Mi a fontosabb: az ő hasznuk, vagy a gyerekeink egészsége? Egy másik példa: a tankönyvek. Arra valók-e, hogy szépre és jóra tanítsák a gyerekeket, vagy arra, hogy a déli fajvédők eszméivel mérgezzék őket és a kiadóvállalatok "egészséges üzletmenetét" biztosítsák? Mi, harlemiek úgy vélekedünk, hogy a kormány tudta és beleegyezése nékül ezek a dolgok elképzelhetetlenek lennének. S amíg komolyan nem lát neki a kormány ezek megszüntetésének, addig nyaranta lőporos hordón fogunk ülni, s isteni csoda lesz, ha nem lobban lángra. Amikor mindezt elmondtam, vendéglátóm és társasága szépen megköszönte a magyarázatot. De úgy érzem, nem hittek nekem, mert azóta sem történt semmi változás. A nyár telítve erőszakossággal, s tavasszal újra megszólal nálam a telefon. S amit elmondtam Harlemről, a helyzet ugyanaz Chicagóban, Detroitban, Washingtonban, Bostonban, Philadelphiában, Los Angelesben, San Franciscóban és valamennyi északi városban, ahol nagyszámú néger közösség él. A rendőrség pedig az egész országban ádáz ellensége a négereknek. Azt tekinti feladatának, hogy sakkban tartsa a négereket, megvédje velük szemben a fehér üzleti érdekeket. Más funkciója nincs is. Amerika nagy bűne, hogy a tudatlanságot az egyszerűséggel azonosítja. De a rendőrök tudatlansága még így is példa nélkül áll. Tudják, hogy gyűlölik őket, s félnek. Iszonyatos kíméletlenségük ezekből az elemekből rakódik össze. Kopogás nélkül Valahányszor "robban a gettó", a prominens polgárok rázendítenek a “tiszteld a törvényt" kegyes szólamára. De a törvény Amerikában azt jelenti nekünk, hogy legyünk szolgák, legyünk megkínzottak, legyünk áldozatok. A “tiszteld a törvényt" úgy hangzik az amerikai néger fülekben, mintha azt mondaná valaki: mondj le önérzetedről. Április 17-én néhány iskolás korú gyerek a Harlemben felborított egy utcai gyümölcsösstandot. Ha a gyerekek fehérek lettek volna, vagyis ahhoz a társadalomhoz tartoztak volna, amelyet a rendőrség védelmez, ártatlan csínynek minősült volna az eset. De a gyerekek színes bőrűek voltak, így a rendőrök elkapták és elverték őket, Frank Stafford pedig elvesztette szeme világát, miként a “harlemi hatok" szabadságukat. Daniel Hamm a következőképpen mondja el a történteket: “gyereksikoltozást hallottunk. Visszafordultunk és a csődülethez mentünk. Meg akartuk tudni, mi történt. Megláttam egy fegyveres rendőrt, amint gumibottal csépelt egy gyereket. Elé álltam, mert attól féltem, hogy lelövi." Erre Hammot Wallace Bakerrel együtt letartóztatták. A rendőrségen egész nap verték őket. Este mindkettőt átvitték a harlemi kórházba röntgenezésre. Utána újból visszaszállították őket a rendőrségre és egész éjjel folytatódott a verés. Másnap eleresztették őket, de azzal, hogy vádat emelnek ellenük a gyümölcsstand ügyében. A stand tulajdonosa ugyan azt vallotta, hogy sem Hammot, sem Bakert nem látta, egyiküknek sem volt köze az incidenshez. A rendőrség nem törődött ezzel a vallomással, a fiúk ugyanis előzőleg már magukra vonták a rendőrök figyelmét, mégpedig egy teljesen ártatlan kedvtelésükkel. Szeretik a galambokat, s a padláson tartották kedvenc madaraikat. A rendőrök azonnal idegesek lesznek, ha mozgolódást észlelnek a Harlemben, s ha a háztető körül mozog valami, rögtön guerillákra, orvlövészekre gyanakodnak. A harlemi néger életveszélyben van az utcán, nincs biztonságban, ha kikönyököl az ablakon, és most már a lakás sem nyújt menedéket. A város megszavazott egy törvényt, amely felhatalmazza a rendőröket, hogy kopogás nélkül beléphessenek bármelyik lakásba, bárkit megállítsanak az utcán és megmotozhassák. A harlemiek úgy vélekednek, hogy ez a törvény egyesegyedül ő ellenük irányul, s igazuk van. “Egy szép napon detektívek jöttek, egyenesen felmentek a tetőre. Fegyvert szögeztek a galambászokra, megmotozták őket és vitték őket az őrszobára" — olvassuk. A gyerekek feleseltek a rendőrökkel, ellenkeztek, nem akartak menni. Egyik rendőr kijelentette: “Készek voltunk akár fegyverünket is használni, hogy előállíthassuk őket." Ellenállásuk valósággal megvadította a rendőröket. Hiába, a megszállt terület akkor is megszállt terület marad, ha az európaiak által elfoglalt Új Világban van is. S egészen természetes, a megszállás logikájából következik, hogy ellenállás esetén, mégha gyerekek tanúsítják is, a megszállók teljes erővel sújtanak le. Az adott esetben még egy súlyosbító körülmény játszott közre: Harlem és általában New York a gyakori bűntényekről nevezetes, s a rendőrség jobbára képtelen felderíteni ezeket. A bűneset formális megoldása abból áll, hogy valakit elfognak és tettesként elítélik. Ha be is vallja a terhére rótt bűncselekményt, az megkönnyíti a dolgot, de korántsem kötelező. Viszont ha valaki bekerül a rendőrségre és többször egymás után megteszi az utat a rendőrség és a kórház között, valószínűleg bevallja, amit ki akarnak csikarni belőle. Majdnem ostromállapot A galamb-incidens után történt, hogy ismeretlen tettes Harlemben meggyilkolta Sugár Margit használt ruhakereskedőt. Tíz nappal a gyilkosság után a rendőrség letartóztatta Dániel Hammot. A letartóztatást Hamm anyja a következőképpen írta le: “Három detektív jött érte, fegyvert fogtak rá és úgy vitték el, hogy közben ütötték, rugdosták őt." A többiek letartóztatása ugyanilyen módon történt, valamennyit verték, miközben vitték. Szüleikkel nem közölték, hogy miért cipelik el a gyerekeket, s csak a tévéből tudták meg, hogy gyilkossággal vádolják őket. New York államban ezért a bűnért villamosszék járt akkor. Tételezzük fel, hogy a fiúk valóban elkövették a terhükre rótt gyilkosságot. Letartóztatásuk körülményei, a velük való bánásmód akkor sem megengedhető egy jogállamban. A rendőrök eleve úgy kezelték őket, mint a bűnözőket De ha a gyanúsítottak mondjuk Wall Street-i tőzsdések gyerekei lettek volna, vajon merészeltek volna-e ugyanígy bánni velük a rendőrök? Én magam számtalanszor voltam szemtanúja a rendőrök brutalitásának és soha, semmilyen körülmények között nem helyeseltem az efféle önbíráskodást. A rendőrség felelős a társadalomnak, amely önvédelemből tartja fenn ezt az intézményt S a néger közösség talán nem része-e ennek a társadalomnak? A rendőrség Amerika urainak jóvoltából jutott ehhez a pökhendi autonómiához, s a társadalmi kontroll megszűnése következtében valóságos anarchia, majdnemostromállapot van Amerikában. Harlemi viszonylatban eléggé mindennapos esetről számoltam be. S ha nem érezzük át, hogy valamennyiünk közös kötelessége megváltoztatni ezt a helyzetet, akkor megérdemeljük sorsunkat Hallgassuk csak meg, mit mond a kölyök, hogyan beszél Dániel Hamm arról az országról, amely elhivatottnak érzi magát, hogy “békét és szabadságot" adjon a határain kívül élő millióknak. “Miránk itt nincs szükség. Csak arra kellünk, hogy végezzük a filléres robotot nekik, s amikor eszükbe jut, egyszerűen betörik a fejünket. Szerintük minden színes bőrű — gazember." Van egy dalunk... Minő keserű igazság szól e kölyök — “a rossz néger» — szavaiból. Most van a katonaköteles korban, s ha nem ülne börtönben — életfogytiglanra szóló ítélettel —, bizonyára éppen úton lenne a Távol-Keletre. Sok-sok vele egykorú néger ott van, s az amerikai kormány és a lapok büszkék rájuk. Úgy pusztulnak ott, mint a legyek, s ugyanez a sorsuk Harlemben. Családom egyik tagja a következő megjegyzést fűzte ahhoz a hírhez, hogy négy néger kisgyereket pusztított el a birminghami vasárnapi iskolában robbant pokolgép. “Szóval nincs ránk szükségük többé, mint igavonó barmokra sem. Most már csak azt szeretném tudni, hol építik meg a gázkályhákat, amelyekben megsemmisítenek bennünket." S a négereknek semmi okuk, hogy ne így gondolkozzanak. Ismerjük honfitársainkat, a városi embereiket, a bírákat, a politikusokat, a rendőröket, s tudjuk, mi vár a “rossz négerekre" az utcán. Harlemben senki sem hisz a hatok bűnösségében, ezt senki be nem tudta bizonyítani. Harlem tudja, hogy elveszejtették őket és azt is tudja, miért a végtére is nyitott szemmel járunk a világban. Van egy dalunk, amely azt mondja: “Nem tudok hinni neked, mert látom, mit cselekszel.” A szívekbe belerágta magát a bizalmatlanság, s ez mérgezi a négerkérdést. Hogy mondta Dániel Hamm? “Ránk itt nincs szükség..." Úgy tartják, hogy a jámborság elnyeri jutalmát. Akik megszállt területen élnek, azokat nem vigasztalja efféle bölcsesség sem Ázsiában, sem Amerikában... Állami gondozottak James Baldwin Bandából közösségetRiport egy megszállt területről ÉRZÉKENY, SZÁRAZ BÖRIÖZ HASZNÁLJON GARDÉNIA ZSÍROS KRÉMET JÚLIUS 25 ÉS AUGUSZTUS 13 KÖZÖTT 33%-os engedménnyel VÁSÁROLHATJA A BUDAPESTI SZAKÜZLETEKBEN