Magyar Nemzet, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-23 / 225. szám

P­én­t­ek, IWHT, szeptember Z£. _ 76(5® Nemzet. Még egyszer Ganz Ábrahámról A Magyar Nemzetben -Ganz Ábrahám és Bartók levelek egy zürichi családi levéltár­­bóln* címmel megjelent cikkre és dr. Bodoky Richárd levelé­re hivatkozással szeretném szí­ves tudomásukra hozni, hogy a magyar gazdaságtörténészek körében Ganz Ábrahám leve­leinek léte ismert és az utób­bi évtizedekben több alkal­om­mal is felhasználásra kerül­tek Ganz Ábrahám életéről és gyárának történetéről készí­tett munkákban. Utalok itt dr. Szentágothay Jánosné böl­csészdoktori disszertációjára (Adatok Ganz Ábrahám életé­re és gyáralapításának törté­netére), dr. Berlász Jenő alap­vető művére (A Ganz-gyár történetének első fél százada 1844—1899. Tanulmányok Bu­dapest múltjából. XII. k.) és jelen sorok írójának a vízivá­rosi Ganz törzsgyár üzemének beszüntetése és részleges le­bontásának alkalmából a Budapest folyóiratban közzé­tett megemlékezésére. A magyar történészeknek Svájcban és idehaza végzett szorgos kutatómunkával mind ez ideig 63 Ganz-levelet sike­rült feltárniuk és szövegüket megőrizniük. Sajnos, 1944/45- ben a Ganz-gyárban őrzött eredeti levelek elpusztultak, csak másolataik maradtak fenn. A Svájcban őrzött ere­deti Ganz-levelek fotókópiáit utoljára 1955-ben küldte meg a winterthuri Gebrüder Sul­­zer A. G. cég a Ganz Villa­mossági Gyárnak. A Ganz­­levelek valóban igen sok érté­kes adatot tartalmaznak nem­csak a magyar iparosodás egyik legérdekesebb úttörőjé­nek életére, hanem az ország és Budapest történetére vo­natkozóan is sok értékes meg­állapítást foglalnak maguk­ban. A levelek, mint történel­mi forrásanyag is, rendkívül értékes és egyedi anyagot je­lentenek, mert a magyar kapi­talizmus fejlődésének e kezde­ti szakaszából, az 1836—1864. évekből egyetlen gyáros vagy tőkés kereskedő levelezése sem maradt fenn az utókorra. Ezért mindenképpen fontos volna e levelezés publikálása, nemcsak­ a történészek, hanem az érdeklődő­ közönség számá­ra is. Tisztelettel Szekeres József. Fővárosi Levéltár Bp. V., Városház u. 9—11. Konty-panasz A színházak földszintjein helyet foglaló "szépek" to­ronymagasságú kontyai elron­tották már nem egy operai és színházi estemet, mert nem láttam egyebet, mint a bűbá­jos ismeretlen nyakán bólon­­gató óriás kontyot Mintha a földszinten ülő nők versenyez­nének abban, hogy mennél magasabb csodálatos loknikat, masnikat (esetleg) a divat ro­mantikus korához visszatérő gyöngy hajdíszeket építsenek hajukba. Nem óhajtom nőtársaim gyönyörűségét elrontani, de nem tartom szociálisnak, sőt emberinek azt az elképzelést, hogy csak "én létezem és raj­tam kívül nincs ember a föl­dön ...« Sajnos, sokszor az udvarias kérés sem talál meg­hallgatásra, mert a két to­­ronyfrizurás barátnő kérésem után még jobban egymáshoz hajolt, úgy, hogy a remek Faust-előadás valpurgis­éjé­nek csupán, egy minimális ba­lett részletét láttam és olyan nyakfájással jöttem haza, hogy még két nap múlva is érez­tem. Ezért vagyok kénytelen nyil­vánosan az Operaház é® a színházak igazgatóihoz fordul­ni: figyelmeztessék a színhá­zak előcsarnokaiban fali újsá­gon vagy plakáton a szép ne­­met, hogy legyen könyörüle­tes és ne rakjon tornyokat a fejére. Nem azért megyünk színházba, hogy nemzetközi fodrászversenyen érezzük ma­gunkat. Puky Gáborné, XI., Elek utca 28. II. 3. Pusztuló Szentgyörgyhegy Lapjuk "Ezüsthegy" című riportja adta az ösztönzést, hogy felhívjam szíves figyel­müket a balatoni borvidék egyik kiváló minőségű borter­melő hegyének, a kisapáti Szentgyörgyhegynek sorsára. A nyáron arrafelé jártamban megdöbbenve láttam az akár­csak egy évvel előtti állapot­tal szem­ben a szőlők vészes pusztulását és elhanyagoltsá­gát. Érdeklődésemre keserű szájízzel mondták el a kis­paraszti gazdák, hogy szőlői­ket egy bizonyos vonalon felül megszüntetik, s a területet er­dősítik. Láttam gazdát, aki már meg is kezdte tőkéinek kivágását és karódnak felapró­­zását, beszéltem gazdával, aki főképp szelíd gesztenyefáit si­ratta, melyek az erdősítés kap­csán kivágásra kerülnek. Ugyanakkor, amidőn ezt az ér­tékes, bazaltos altalajó terüle­tet erdősítésre szánták, a hegy lábánál, agyagos-homokos sí­kon megkezdődött a nagyüze­mi termeléshez szükséges tele­pítés, széles sorokkal. Ameny­­nyire helyes ez, annyira kér­déses : helyes-e a legjobb bort adó, bazalt altalajé, s keletre, délre, nyugatra néző terüle­tek erdősítése. S ha ezek a te­rületek is az egykori Svastits szőlők sorsára jutnak, melye­ket a Lengyel-kápolna alatt körülbelül 50-ben kivágtak az­zal, hogy újra telepítik? S ma is kukorica díszük ott ahol príma minőségű bort hozott a még fiatalos szőlő. Vajon nem jut-e Badacsony testvére, a Szentgyörgyhegy is az Ezüsthegy sorsára? Dr. Szendy László, Szombathely ezt a tésztát már csak főzni kell Levesbe, köretnek békéscsabai Kakas-márkájú SZÁRAZTÉSZTÁT VÁSÁROLJON! Csőtészta, spagetti, szarvacska, kagyló, nagykocka, hosszúmetélt, 2—4 tojásos minőségben " Nagy vállalkozások és változások falun Nagylétai keresztmetszet "DARTA JÁNOS hajdú-biha­­ri elnökhelyettes Nagyléta meglátogatását ajánlotta. A falu, mint közösség, nem in­dult olyan mélyről, mint Nagy­­rábé. Határában nem volt ko­molyan számba vehető nagy­birtok. Az effajta falvak régi birtokos, parasztsága megany­­nyi Esterházy herceg volt a maga mesgyéjén, többségében nehezen szánta rá magát a szövetkezeti útra, azonban több anyagi erő és termelési tapasztalat birtokában, mint más közösségek, ez sok nehéz­ségen átsegítette a népet A parasztság különböző rétegei között kisebbek voltak a tá­volságok, könnyebb a kiegyen­lítődés. Megkaptak minden se­gítséget az átállásra — éppen­­úgy, mint mások. De szeren­cséjük is volt, mert helyben találtak tekintélyes, szakértő­nek számító, jó politikai ér­zékkel megáldott vezetőt, Bel­­gyár András igazgató-tanító személyében. Az Arany Kalász élére állították és döntő sze­repe volt a nagylétai változá­sokban, anyagiakban és szel­lemiekben egyaránt Dobi István, aki élettapasz­talatból és politikai meggyőző­désből a felszabadulás órájától fogva szorgalmazta a mező­­gazdaság szocialista nagyüze­­mesítését, de minden idegében érezte és megértette a paraszt­ság körében támadt érzelmi viharokat, a szövetkezeti moz­galom döntően fontos elemé­nek vallotta az érdekelt falusi emberek jóindulatú, értelmi meggyőzését. Ehhez nagy se­gítséget remélt kapni a falusi tanítóktól, s ahol erre lehetőség volt, ajánlotta beállításukat a munkába. Benne élnek a falu­ban, ha jó tanítók, akkor a falu szívében is. Természetes, hogy szavukra egész nemzedé­kek figyelnek, a szülők épp­úgy, mint az iskolapadból ke­zük alól az életbe került fia­talok. Megvan a műveltségük, a szélesebb látókörük, hogy az egyszerűbb embereknél koráb­ban megértsék az új eszméket és magyarázni tudják azokat Belgyár András élő és meg­győző példája: mennyi jót tud­­­tak tenni a tanítók a falvak népének, ha szívvel-lélekkel odaálltak a szövetkezeti mun­kához. Nagylétán ő volt a ve­zetőnk. A NAGYLÉTÁN két szövetke­­zet működik, az Arany Kalász és a Kossuth. Ne néz­zük most gazdasági erejüket, csak annyit mondjunk el, hogy versenyeznek, s ez ne­kik is, a népgazdaságnak is hasznos. A munkát mindkét szövetkezetben idejében és jól végzik, a terméseredmények ennek megfelelőek. Az idei 19 mázsás búzaátlagból sok mindenre lehet következtetni. A falu erős állattenyésztő jellege az új gazdasági intéz-*, kedések következtében meg­szilárdult és bizonyos érte­lemben módosult. Míg sertés­ből változatlanul 5800—6000 darabot adnak át a közellátás­nak — egynegyeddel, egyötöd­del többet mint a régi rend­ben —, a háztáji gazdaságok­ban áttevődik a hangsúly a hízómarha-tenyésztésre. A pa­rasztok a környék takarmány­szegény homokos falvaiból is felvásárolják a borjakat és hizlalva értékesítik. A háztáji­ból nyert takarmányhoz — 30—35 mázsás májusi morzsolt kukoricával számolnak! — öt­ven százalék pluszt a közösből kapnak, s az itt természetesen következik a jó gazdaságveze­tésből, a közös állattenyésztés sérelme nélkül. Meglepően széles a jövede­lem­szóródás. Szilárdak a csa­ládi keretek, a fiú és a leány házasságig otthon dolgozik, a közös jövedelemből közösen gazdálkodnak. Ahol két idő­sebb ember dolgozik, 10—12 ezer forint körül mozog az évi jövedelem, ők a háztájit sem tudják megfelelően kihasznál­ni. Ez az alacsony jövedelmi szint főleg a régi erősebb bir­tokos kategóriánál mutatko­zik, mert onnan a­­ fiatalok az éles falusi osztályharc éveiben elmentek az iparba, városba, s nem tértek vissza. De ha egy családban a munkaerős férj és feleség mellett még két csa­ládtag dolgozik, ők különösebb megerőltetés nélkül elérik a 150 ezer forint évi családi jö­vedelmet, s ez egyáltalán nem számít kivételesnek a faluban. S­OKFÉLE MÚLTTAL, ha­ll­gyománnyal és anyagi hát­térrel mentek be az emberek a szövetkezetbe, országosan és m­inden faluban külön-külön gond volt, nem is jelentékte­len politikai gond: hogyan lesz ebből a sokféle emberből — egységes parasztosztály. Mi maradt meg Nagylétán a kezdeti elkülönülésből? Na­gyon kevés, de érdemes figyel­ni rá. Az egykori húszholdasok még ma is ritkán házasodnak a régi tízholdas kategóriába, onnan sem vét, sem menyet nem látnak szívesen. De a traktorosgyerekhez, a gépek­kel foglalkozó szakmunkáshoz minden lelki megrázkódtatás nélkül férjhez adják leányai­kat. A falu perifériáin a szegé­nyek meglehetősen elkülönül­ten, önmagukba zárkózottan, mások iránt bizalmatlanul él­tek. Úgy látszik, ez nemcsak gazdasági, hanem társadalmi magatartás is volt, nyomai ugyanis még mindig mutat­koznak. Nagymértékben hozzájárult a különbözőségek lerontásá­hoz, hogy ha az egykori agrár­proletár vagy szegényparaszt családban a szülők mellett ketten-hárman dolgoztak, a család egy év alatt többet ke­resett, mint amennyit a régi húszholdasok korábbi egész­e■gazdagsága* megért... Az új házak az egész faluban egy­forma igényességgel épülnek, két szobánál szűkösebbre soha sem. Évente 40—50 új ház épülés enek külszínéből, nagy­ságából és formájából nem le­het a korábbi birtokkategóriá­ra és osztályhelyzetre követ­keztetni. Ezek már egyszerűen *■szövetkezeti parasztok házai*. — ez is egy lépés az egységes parasztosztály felé. A MÚLTHOZ MÉRTEN a ** családok döntő többségé­hez bővebben csordogál-fol­yik a forint, mint régen. Kiegyen­súlyozott, biztonságos a pa­rasztélet. A régi időkben éven­te 150—200 hold volt a föld­forgalom. Most ritka alkalom, ha valahol bővíteni lehet a zárt kertet. A megnövekedett vásárlóerő jelentős részét a házépítés vi­szi el Az egykori földes háza­kat — a házállomány 70—80 százalékát! — felújították, rendbehozták. Az új építkezé­sek legtöbbje a fiú számára készül, aki 20—25 éves korá­ban nősül és a leány számára, akit 18 éves korában férjhez adnak. Amíg otthon vannak, jövedelmükkel a szülők ren­delkeznek, de gondoskodnak a jövőjükről is. Sok pénzt visz el a bútorok kicserélődése és a modernebb háztartási berendezkedés, ami­hez a rádió, a televízió, a mosógép, a palackos gáz ép­pen úgy hozzátartozik, mint az 1200—1500 forintos szőnyeg a padlóra vagy parkettára A faluban már több rádió van, mint család, a TV-készülékek száma elérte a negyvenet. A föld­művesszövetkezet bútor­üzlete és ruházati boltja évi 5—5 millió forgalmat bonyo­lít, a takarékbetét-állomány 5 millió. Nagyon sok a motor. Magánkézen még csak 5—6 autó van, azonban a minap megnyílt sofőrtanfolyamra 42 ember iratkozott be, ezek mind szeretnének autót venni. Az egész községet villamosí­tották, a kültelket is. Korsze­rűsítették a belső úthálózatot. Harmadfél milliót költöttek villamosításra, 1,23 milliót jár­dára, 2,5 milliót belső köves­­utakra, 900 ezer forintot vízre, félmilliót parkosításra, 2,5 millióból építették a kultúr­­házat. Állami és helyi hozzá­járulással 10 milliónál többe kerül a 12 tantermes iskola, 4 millióból épül az új vízmű. A KULTÚRHÁZ életéről ugyanazt lehet elmonda­ni, amit Nagyrábén láttunk, kicsit nagyobb arányokban, mert nagyobb a falu. Havonta 2—3 színielőadás, hangver­seny, előadóest, debreceni, budapesti, sőt külföldi művé­szekkel, de azt mondja Belgyár András, lehetne több is. Klub­élet olvasóteremmel, könyv­tárral, játékokkal, sűrű tánc­­estélyekkel. A csütörtök este szabályosan "kis­vasárnappá" rangosodott. Jelentős kölcsön­ző és könyvárusi forgalom, a favorit változatlanul Jókai, utána Mikszáth és Móricz kö­vetkezik. A parasztok sok ker­tészeti, gyümölcstermelési, ál­lattenyésztési szakkönyvet vá­sárolnak. 80—90 gyerek tanul középis­kolás fokon, 30—40 érettségi­zett fiatal van, aki nem jutott egyetemre. Nagy részük elment dolgozni a mezőgazdaságba, sokkal kevesebb bánattal és zokszóval, mint amit a szü­leiktől lehet hallani. A veze­tők mindent megtesznek, hogy a parasztok körében ne torzul­jon túlzásokba és a fizik­ai munka elutasításába a felfelé törekvés. Az átalakult falusi élet az érvek tömegét szállít­ja: nem a bizonyítványért, ha­nem az ismeretekért kell ta­nulni, a mezőgazdaságban sok művelt emberre van szükség, s ezeknek sem az anyagi, sem a társadalmi megbecsülése nem marad el. A házasságkötések száma normális, a válás elég ritka Sajnos, a gyerekáldás is ritkul. Belgyár véleménye szerint erős visszahúzó hatása van a múltbeli nyomorúság emlékei­nek — példaképpen említ egy­kor nagy létszámú szegénypa­raszt családokat, ahol öten— heten nyomorogtak egy csalá­di bokorban, s környezetük­ben most két—három unoka lézeng. Ő sem tagadja azon­ban, hogy a nagyobb kénye­lemre való törekvés is hozzá­járul a születések korlátozásá­hoz. Itt nem "kicsi vagy ko­csi* a probléma, de — majd­nem hasonló. A »kocsit* sok mindenfélével lehet helyette­síteni. JÓl ELVÁLTOZOTT az élet, mindenütt gazdagabb és tartalmasabb, mint akár ta­valy, tavaly előtt volt, s csodá­latos kultúrszomjúsággal lehet találkozni mindenfelé. Még megvannak a szövetkezeti mozgalom gondjai, földhöz ra­gadt gazdaságokat is látunk, de nem mindig a mostoha ter­mészet, a körülmények, az adottságok miatt, hanem in­kább az emberek hibájából. A közös gazdaságok nagy része már szilárdan áll a maga lá­bán, gyarapodik, végzi nép­­gazdasági funkcióit, könnyebb életet, biztonságot és jólétet ad a parasztoknak. Ehhez iga­zodnak az igények, a megvál­tozott életformák. Volt valami jelképes abban, hogy búcsúzóban elvittek a debreceni szövetkezeti üdülő­be. A Nagyerdőben fáktól, virágoktól övezetten áll a szárnyalóan könnyed, csodála­tos otthonosságot és melegsé­get árasztó épület, amelyet 7,5 millióból a hajdú-bihari szö­vetkezetek építettek tagságuk­nak. A csereüdültetések rend­szere segítségével lassan, fél Európára kiterjedő híre van. Csehszlovák, lengyel, német munkások jönnek Debrecenbe, parasztok mennek Tátralom­­nicra, Pöstyénbe, a lengyel Beszkidekbe. Parasztok, akik a múltban nehezen mozdultak ki a falujukból, most szemmel látható gyönyörűséggel élve­zik, hogy ennyire kitárult előt­tük a nagyvilág, a látóhatár ... Barátságosan keverednek kül­földi vendégeikkel a nagy­erdei álomkastélyban. Meg kellene kérdezni őket, sorra vallatni mindegyiket, hogy amikor évekkel ezelőtt kín­lódva, gyötrődve aláírták be­lépési nyilatkozatukat, volt-e közöttük egy is, aki ilyennek látta a jövőt. Aztán nem kérdezek sem­mit Még Belgyár tanító úrtól sem merem megkérdezni, aki most itt van velem, s figye­lem, amint a tekintetével szin­te minden virágot minden bútordarabot, szőnyeget, képet megsimogat, neki is sok köze van hozzá, hogy a kastély áll és ilyen szép benne az élet. Vajon sejtett-e valamit ekko­ra lehetőségekről, amikor — sok bátor úttörővel együtt — merészen a nagylétaiak élére állt, hívta őket, hogy köves­sék? ... Felejtsük el a küzdelmes múltat, örüljünk a jelennek, és dolgozzunk fáradhatatlanul, hogy a jövő, amelynek már le­raktuk az alapjait, még szebb legyen. Dernes Kocsis László Történelemtanításunk a mérlegen A »Ki miben tudós?» mű­sor keretében nemrég a tör­ténettudás ifjú mestere, s ál­taluk és velük történettaní­tásunk eredményei álltak a közönség előtt a televízió kristályfényében. Gábor Ist­vánnak »Miért nehéz a tör­ténelem?* címen megjelent elgondolkoztató cikkével vi­szont a történelmi ismeretek­ben elmaradottak és velük a történettanítás hiányosságai kerültek reflektorfénybe. Hogy történelemtanításunk helyzete a vitathatatlan ered­mények ellenére sem ad okot a megnyugvásra, az egy adat­ból is kiviláglik, miszerint "történelemből az érettségi vizsgán többen buktak meg, mint az összes többi tárgy­ból együttvéve*. De vajon a bukások számával kielégítően körvonalaztuk-e történelemta­nításunk részleges sikertelen­ségét? Erre a kérdésre csak akkor válaszolhatnánk egyér­telmű igennel, ha sikerült volna már osztályzásunkban Leküzdenünk mindenféle rela­tivizmust, liberalizmust, vagy’ más szempontokkal takarga­tott szellemi igénytelenséget. Minthogy ma még korántsem tartunk itt, az érettségi bizo­nyítványban szereplő kettes — vagy ahogy a kesernyés diák­humor nevezi: a­­demokra­tikus ötös— külsőre oly kae­­kiás alakja mögött olykor meg kell látnunk a szikár egy­est. Még komolyabb magunkba­­szállást kíván történelemtaní­tásunknak egy konkrétan is megjelölt fogyatékossága, tud­niillik az alapfogalmakban való gyengeség. Nagyon ta­nulságosak e tekintetben egy kollégámnak az általános is­kolából frissen jött tanítvá­­ny­ai körében folytatott vizs­gálatai. Mikor megkérdezte a tanítványait arról: -Mióta és miért harangoznak délben?-, 39 tanulója közül 11 adott helyes választ, 6 még kapis­­kált valamit (­Dugovics Ti­tusz emlékére*), a többi vi­szont üresen hagyta a helyet, vagy ilyeneket írt: -a mohá­csi csatavesztés*, illetőleg­­a győztes (!) mohácsi csata em­lékére*,­­Jellasich (!) Kősze­gen visszaverte a törököt*, stb. Arról van itt szó, hogy csupán egy — ha még oly fontos — kérdést nem ismer­tek a tanulók? Korántsem er­ről, hanem arról, hogy a té­vedéseknek egy óriási zónája húzódik itt 1456-tól 1526-on és 1532-n át egészen 1848— 49-ig, egy elvarázsolt világ, ahol a győzelem vereségre, a vereség győzelemre fordul, még az ellenség is baráttá szépül, sőt a városok, Nán­dorfehérvár és Kőszeg is he­lyet cserélnek stb. Nemrég egy Balassi életraj­zából vizsgázó esti gimnáziu­mi tanuló agyából robbant ki egy hasonló tévedés.­­Balassi 1400-ban született Ozaly vá­rában. Részt vett a kuruc harcokban. Rákóczit elkísérte Lengyelországba, ahol egy könyvtár vezetője lett. Sajnos, ezt a megbízatást Mária Te­rézia visszavonta tőle.* Leg­alább hat súlyos hiba egy fe­leletben ! A fenti hibák olyan jellé­nek, hogy azok forrását nem kereshetjük kizárólag a gya­korlati oktató-nevelőmunká­­ban, hanem azok végső fokon a tantervi anyagból buzognak elő. A jelenlegi tananyag két­ségkívül olyan mértékben az emlékezetre van orientálva, hogy emiatt nemcsak a gon­dolkodás és a megjelenítő fantázia sorvad el, hanem­­ hatalmas tömegű, s emellett részben strukturálatlan anyag valósággal elnyomja és visz­­szafejleszti magát az emlé­kezetet is. Melyik történelem­tanár nem tapasztalta, hogy tanulóinak tudása a négy év folyamán inkább csak exten­­zíve növekszik anélkül, hogy intenzíve mélyülne, és hogy még jobb tanítványainak gon­dolkodása is sokkal inkább reproduktív jellegű, kész is­meretek működtetésére beállí­tott, mint produktív, új­s­­mereteket szerző? Negyedik oszályaimban többször is fel­tettem ezt a kérdést: mi az oka annak, hogy a legújabb kor forradalmi mozgalmai általában a flottánál kezdőd­nek? S annak ellenére, hogy a tanulók éppen eleget hal­lottak 1905 és 1918 között a Patyomkin páncélosról, az Auróra cirkálóról, a cattarói és a kieli matrózfelkelésről, a proletariátus vezető szere­péről, s nyilván nem volt előttük ismeretlen egy mo­dern hadihajó nagy szakértel­met igénylő technikai appará­tusa sem, mégis összesen csak egy (dolgozó gimnáziumi­ osztályban kaptam meg a he­lyes választ, hogy tudniilik az összes fegyvernemek kö­zül a flottánál volt a legma­gasabb az ipari munkások számaránya és képzettsége. Örvendezve állapíthatjuk azonban meg a cikkíróval, hogy az utóbbi időben foszladozóban van a pedagó­gus és különösen történelem­­tanárok körében egy ideig uralkodó csodaváró hangulat, amely mindent a Művelődés­ügyi Minisztériumtól, az Or­szágos Pedagógiai Intézettől vagy a Budapesti Szakfel­ügyeleti és Továbbképzési Csoporttól, illetve az iskola­­reformtól, az új tan­tervtől vagy reform-tankönyvektől vár, a pedagógusok tudomá­nyos és peda­ógiai aktivitásá­tól és együttműködésétől pe­dig semmit, vagy nagyon ke­veset. A fegyvert készítheti ugyan Héphaisztosz, de csak Akhilleusz tudja forgatni! Dr. Bellér Béla gimnáziumi tanár*

Next