Magyar Nemzet, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-01 / 232. szám

2 meg, hogy a Bundeswehrre 18,5 milliárdot, a külföldi csa­patok nyugat-németországi tartózkodásával kapcsolatos ki­adásokra 0,6 milliárdot, s a polgári védelemre is 600 mil­lió márkát fordítanak. Nem tartalmaz azonban a tervezet semmiféle felvilágo­sítást arra vonatkozóan, hogy miből akarják fedezni azt a mintegy 2,7 milliárd márkát, amit a nyugatnémet kormány­nak jövő júliusban az ameri­kaiaknak fizetnie kellene. Ez az összeg az amerikai csapatok nyugat-németországi tartózko­dásával kapcsolatos amerikai devizakiadások fedezésére szol­gál. Dahlgrün pénzügyminiszter az ezzel kapcsolatos kérdések­re kitűnő választ adott. Nem mondta meg, vajon a nyilvá­nosságra hozott katonai költ­ségvetésben szerepel-e valami­féle fedezet erre a kiadásra, vagy pedig pótköltségvetéssel lesznek kénytelenek megolda­ni a kérdést. Emlékeztetni kell arra, hogy legutóbbi washingtoni tárgya­lásai során Erhard kancellár azt ígérte az amerikaiaknak: minden lehetőt megtesz,­ hogy Nyugat-Németország teljesítse fizetési kötelezettségeit. Érdekes interpelláció a bonni kormányhoz m Bonnból jelenti az MTI. Az SPD parlamenti frakciója bejelentette, hogy Erwin Fol­­ger képviselő a Bundestag leg­közelebbi interpellációs napján a következő két kérdést fogja feltenni: 1. Igaz-e, hogy az Erhard kancellár washingtoni utazá­sával kapcsolatban bérelt kü­lönrepülőgép költségei 140 ezer nyugatnémet márkát jelentet­tek? 2. Milyen politikai haszon származott abból, hogy a de­legációt a washingtoni utazás­ra elkísérte a kancellár fele­sége, leánya és veje, valamint a miniszterek feleségei. Belgium kéri NATO-katonai kötelezettségeinek felül­v­izsgálását Brüsszelből jelenti az MTI. A belga kormány péntek dél­előtti ülése után hivatalosan bejelentették, hogy Belgium a NATO-val szemben fennálló katonai kötelezettségeinek fe­lülvizsgálását kéri. A belga kormány döntése néhány nappal azután született meg, hogy egy magas rangú katonatisztekből és parlamenti képviselőkből álló vegyesbi­zottság egyhangú határozatban sürgette a NATO-val szemben fennálló kötelezettségek kor­látozását Az AP jól értesült belga for­rásokra hivatkozva jelenti, hogy a belga kormány a NATO rendelkezésére bocsá­tott belga dandárok számát hatról négyre kívánja csök­kenteni. A péntek délelőtti miniszt­er­­tanács után Paul van den Boeynants miniszterelnök kö­zölte, hogy hadügyminisztere előkészíti a NATO-val kapcso­latban javaslatait és közölni fogja Belgium szövetségesei­vel, az elkövetkező öt évben a belga kormány milyen erő­ket képes a NATO rendelkezé­sére bocsátani. Peyrefitte moszkvai megbeszélései Moszkvából jelenti a TASZSZ. Alain Peyrefitte, a tudományos kutatásokkal és atomkérdések­kel foglalkozó megbízott fran­cia miniszter pénteken első íz­ben folytatott megbeszéléseket Vlagyimir Kirillinnel, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesével, a Szovjet Állami Tudományos és Mű­szaki Bizottság elnökével. A megbeszélések során megálla­pították, hogy teljes mérték­ben megegyeznek nézeteik a két ország tudományos és mű­szaki együttműködésének kér­déseiben. A megbeszélésen megvitat­ták az úgynevezett együttmű­ködési főbizottság megterem­tésével összefüggő kérdéseket. A megalakítandó főbizottság lesz az a legfelső szerv, mely ellenőrzi az összes kereskedel­mi, tudományos és műszaki megállapodások teljesítését. A bizottság szovjet csoportjának vezetője Vlagyimir Kirillin lesz, a francia csoporté pedig Michel Debré. A Peyrefitte vezette francia küldöttség kéthetes látogatása idején megvitatja az együtt­működés problémáit négy vo­natkozásban: a színes televí­zió, az atom- és nukleáris fi­zika, a kozmikus kutatások, valamint az egyéb kérdések — idetartoznak az egyes tudomá­nyos műszaki és gazdasági együttműködési egyezmények — területén. Peyrefitte kijelentette, azzal a szándékkal érkezett a Szov­jetunióba, hogy tovább fejlesz­­sze az együttműködést ezeken a területeken. Nyilatkozata tel­jes megértésre talált a szovjet képviselőknél. Moszkvában pénteken meg­nyílt a szovjet—francia színes televízió vegyesbizottság ülés­szaka. A bizottság a Secam—3 közös rendszer gyakorlati al­kalmazásának problémáit vi­tatja meg. A Malis megadták magukat az argentin fiatalok A Reuter-iroda jelentése sze­rint megadta magát az a 19 fő­nyi argentin akciócsoport, amely szerdán egy -elkötött" repülőgépen a Malvinas-szige­­tek (Falkland) fővárosába ér­kezett és bejelentette az Argentína által igényelt brit gyarmat megszállását. A fiatalok 36 órán át elbari­­kádozva néztek farkasszemet a repülőgépet körülvevő helybeli karhatalommal. Semmiféle el­lenségeskedés nem történt, de a vállalkozó szellemű, önjelölt -inváziós csoportnak" egysze­rűen elfogyott az élelmiszere. Ráadásul fagyoskodni kezdtek a déli tavaszban. A szigetcsoport kormányzó­ja és a fiatalok között egy Rodolfo Roel nevű missziós lelkész közvetített a gép pa­rancsnokának segédletével. Közben a gép többi utasát a Port Stanley-i lakosok szállá­solták el. Pénteken este a Darwin ne­vű helyi postahajó szállítja haza a kalandba keveredett utasokat, míg az akciócsoport tagjait valószínűleg az argen­tin fegyveres erők veszik őri­zetbe. Ongaria, Argentína köztársasági elnöke már előző­leg bejelentette, hogy noha kormánya — csakúgy, mint elődei — természetszerűleg igényt tart a Malvinas-szige­­tekre, a fiatalokat bíróság elé állítja. A Reuter-iroda tudósí­tójával már közölték is, hogy­ az argentin légierő két DC— 3-as típusú hidroplánja Rio Gallegosba repült, ami annak a találgatásnak ad tápot, hogy a gépek végcélja: Port Stan­ley. Könnyen lehet, hogy itt már őrizetbe is veszik az ifjú nacionalistákat. A jelentések szerint barát­ságosan rendeződik az inci­dens államközi szinten Argen­tína és Anglia között. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy Anglia sem ezért nem jelent be hivatalos tiltakozást, sem pedig azért, hogy szerdán este ismeretlen terroristák gép­pisztollyal végigpásztázták a Buenos Aires-i angol nagykö­vet rezidenciájának alagsorát, majd pedig Rosarióban a brit konzulátust feldúlták és meg­gyalázták a brit lobogót. Cá­folták azt az értesülést, hogy Fülöp herceg, Erzsébet király­nő férje, aki a lövöldözés idő­pontjában az angol nagykö­vetnél volt, megszakítaná ar­gentínai tartózkodását. Bombatámadás egy kubai kikötő ellen Havannából jelenti az MTI. A kubai forradalmi fegyveres erők minisztériuma közle­ményben jelentette be, hogy csütörtökön Camagüey tarto­mány északi partjai ellen egy az Egyesült Államok irányá­ból érkező kétmotoros repülő­gép bombatámadást hajtott végre. A támadás nyilván­valóan egy épülő erőmű ellen irányult, szerencsére azonban csak egy bomba robbant. A többi fel nem robbant bombát Tarafa kikötő közelében talál­ták meg. -flanyar Nemzet- Új független állam Afrikában: Botswana Pénteken, néhány perccel éj­fél előtt a gaberonesi stadion­ban kialudtak a fények, a ki­rályi első ír lövészezred zene­kara rázendített az angol him­nuszra, miközben az angol zászlót lehúzták a stadion kö­zepén elhelyezett zászlórúdról. Pontban éjfélkor a fények is­mét kigyulladtak, a reflekto­rok fényében tündöklő zászló­­rúdra új, kék-fehér-fekete zászló kúszott fel és új him­nusz hangzott el, jelezve, hogy új, független állam jött létre Afrika földjén. Becsuánaföld angol protektorátus Botswana néven önálló állammá lett. Az angol királynő képvise­letében megjelent Marina kenti hercegnő és Sir Hugh Norman Walker angol főbiz­tos, ezután hivatalosan átadta a hatalmat Seretse Khama botswanai politikusnak, az ad­digi Becsuánaföld miniszterel­nökének, aki az új köztársa­ság első elnöke és miniszterel­nöke lesz. Seretse Khama párt­ja a legutóbbi választásokon a szavazatok több mint 80 szá­zalékát szerezte meg és a nem­zetgyűlés 28 képviselői mandá­tumából 25-öt birtokol. * Becsuánaföld 1385-ben, 81 évvel ezelőtt került angol "■védnökség­" alá, a becsuánák ellenállásának leverése után. Elmaradott mezőgazdasági or­szág. Gazdaságának vezető ágazata az állattenyésztés. A lakosság legnagyobb része a terület délkeleti részén össz­pontosul. A földterületnek mindössze két százaléka áll művelés alatt, egy százaléka erdő, 58 százaléka legelő, az ország többi része művelésre alkalmatlan. A földterület 60 százaléka angol koronabirtok, 2 százaléka a British South Africa Company birtoka, 38 százaléka a néger törzseké. Az országban kevés aranyat bá­nyásznak, jelentősebb az az­besztbányászat. A bányák an­gol cégek kezében vannak. Ex­portjának 51 százalékát és im­portjának 78 százalékát a Dél­afrikai Köztársasággal bonyo­lítja le. Rhodesiával szintén jelentősek gazdasági kapcsola­tai: importjának 38 százalékát és exportjának 20 százalékát bonyolítja le Rhodesiával. A függetlenség kikiáltásáig a Dél-afrikai Köztársasággal vámunióban volt, még nem döntöttek arról, hogy a függet­lenné vált Botswana fenntart­ja-e ezt a vámuniót. Az angol uralom alól felsza­badult 11. afrikai terület, a 38. független afrikai állam te­rülete 712 000 négyzetkilomé­ter, nagyobb, mint Franciaor­szág. Lakossága ugyanakkor mindössze 543 000 fő, ebből mintegy 4000 a fehér. A füg­getlenné vált ország kormá­nyának kényes feladatokat kell majd megoldania, mert nehéz gazdasági helyzete kö­vetkeztében erősen függ a je­lenleg fajgyűlölők uralma alatt álló két szomszédjától, a Dél-afrikai Köztársaságtól és Rhodesiától. Határainak há­romnegyed része közös határ a Dél-afrikai Köztársasággal és északkeleten hosszú, közös ha­tára van Rhodesiával Törzsi villongások Nigériában Lagosból jelenti a Reuter és a DPA. Törzsi villongások is­mét emberéleteket követeltek áldozatul Nigériában, a fekete földrész legnagyobb lélekszá­mú országában. A Reuter-iroda a nigériai fővárosból érkezett megbízha­tó értesülésekre hivatkozva azt jelenti, hogy az utóbbi néhány napban legalább hatvan em­ber halt meg az összecsapások következtében. Szemtanúk elmondották, hogy Kadunában, az északi fő­városban muzulmán hauszák csoportjai — közöttük gyer­mekek és nők is — bunkók­kal, késekkel és üvegcserepek­kel felfegyverkezve végigro­hantak a közigazgatási szék­hely utcáin, szidalmazták a keleti országrészből szár­mazó i­bó-törzsbelieket, szállo­dákat és üzleteket gyújtottak fel, autókat rongáltak meg és kirakatokat zúztak be. Az ibók a tettlegességre tettleges­­séggel válaszoltak. Egyedül Kadunában harmincan vesz­tették életüket. A Reuter egy másik jelentése szerint a hét elején a kelet-nigériai Enugu­­ban viszont az ibó-törzs tag­jai támadták meg az északi hausza kereskedőket. Az ibók jelenleg tömegesen menekülnek északról, mert félnek a hauszák újabb kilen­géseitől. A tömegméretű el­vándorlás következtében sú­lyos fennakadások tapasztal­hatók az áramszolgáltatásban, a telefonösszeköttetésben, a postaforgalomban és a vasúti közlekedésben, mivel az elme­nekült ibó-törzsbeliek között sok volt a műszaki képzettsé­gű szakember. A viszálykodás — ugyancsak a Reuter közlése szerint — a kisebb vidéki tele­pülésekre és falvakra is kiter­jedt. Lagosban, ahol a véres za­vargásokat nagy nyugtalanság­gal fogadták, jelenleg konfe­rencián tanácskoznak az or­szág belpolitikai jövőjéről. Az értekezletet az északi vidékek­ről származó Gowan alezredes hívta össze, aki az ibó-törzs­­höz tartozó Ironsi tábornok őrizetbevétele után átvette az államelnöki tisztséget. Szalal elnök­­ Népbíróság elé kerülnek a jemeni árulók Kairóból jelenti az MTI. Szalal jemeni elnök a forra­dalom negyedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepsé­geken bejelentette, hogy nép­bíróságokat állítanak fel. Ezek a bíróságok hirdetnek majd ítéletet ,az árulók, az elhajlók és az idegen ügynökök" felett. Szalai elnök az Al Ahram tudósítójának elmondta, hogy volt miniszterek is a népbíró­ság elé kerülnek. Többeket árulással vádolnak. Egyes sze­mélyek azonban, amikor meg­tudták, hogy elhajlásuk miatt felelősségre vonják őket, a kairói repülőgépre szálltak és megszöktek — folytatta Szalai. —Kértük az EAK hatóságait, hogy vegyék őket ideiglenes őrizetbe mindaddig, amíg a vizsgálat ellenük be nem feje­ződik. Egyes vádlottak pénzt kaptak az amerikaiaktól és a szaúdarábiaiaktól. Esti kijárási tilalom San Franciscóban a négeri intéz­esek után San Franciscóból jelenti az MTI. San Francisco négerlak­ta negyedeiben karszalagos önkéntes néger rendfenntartó egységek cirkáltak a péntekre virradó éjjel. Az este nyolc órakor életbe léptetett kijárási tilalom után a négernegyedben viszonylagos nyugalom volt. Miután a négerek maguk gon­doskodnak a rend fenntartá­sáról, Hunters Point kerület­ben, ahol két egymást követő éjjel is zavargások voltak, a fehér rendőrség már csak az üzleti részt ellenőrizte őrjára­tokkal. John Shelley polgármester rádióbeszédben szólította fel egész San Francisco lakossá­gát, hogy lehetőleg este tíz után mindenki tartózkodjék otthon, é­s így dolgozni kezd­hetünk a bajaink orvoslását hivatott alkotóerejű és izgal­mas programon". A polgár­­mester a négertüntetések mé­lyen gyökerező okát a faji el­különítésben látja, míg a szö­vetségi munkaügyi miniszté­rium egyik munkatársa rámu­tatott: az elégedetlenséget el­sősorban a munkanélküliség szüli a négerek körében. El­mondotta, hogy San Francis­cóban és környékén a munka­­nélküliek aránya 5 százalék, ezen belül azonban egy fehér munkanélkülire három néger jut. Mint a hírügynökségek rá­mutatnak, Shelley azért­­ren­delte ágyba­ a fehér San Fran­­ciscó-iakat is, hogy a kong­resszusi választásokra való te­kintettel demonstrálja: a kijá­rási tilalom nemcsak a nége­reket sújtja. Mialatt pedig Shelley rádió­szózata elhangzott, a rendőr­ség 80 személyt őrizetbe vett, azok közül, akiket 8 óra után az utcán talált. Ezek javaré­sze néger. Szombat, 1966. október 1 Dobi István üdvözlő távirata a kínai nemzeti ünnep alkalmából LIU SAO-CSI elvtársának, a Kínai Népköztársaság elnökének, P­e­k­i­n­g A Kínai Népköztársaság megalakulásának 17. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormá­nya és népe nevében jókívánságaimat küldöm önnek és a nagy kínai népnek. A magyar nép nagy sikereket kíván a testvéri kínai nép­nek a szocialista társadalom építésében, hazája felvirágoztatá­sában. Közös ügyünk győzelemre juttatása, közös ellenségeink visszaverésének érdekeitől vezettetve, őszintén óhajtjuk né­peink barátságának erősödését, országaink kapcsolatainak fej­lődését. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke * A Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának 17. évfordulója al­kalmából Péter János külügy­miniszter táviratban üdvözöl­te Csen Ji kínai külügyminisz­tert. A Magyar—Kínai Baráti Társaság elnöksége és dr. Já­vor Ervin, a magyar—kínai műszaki, tudományos együtt­működési bizottság magyar el­nöke szintén, táviratot küldött kínai partnerének. A SZOT elnöksége az összkínai szak­­szervezeti szövetségnek kül­dött üdvözlő táviratot. Fogadás a kínai nemzeti ünnep alkalmából Han Ke-hua, a Kínai Nép­­köztársaság budapesti nagy­követe, a Kínai Népköztár­saság kikiáltásának 17. évfor­dulója alkalmából pénteken este fogadást adott a nagy­követségen. A fogadáson megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Erdélyi Károly kül­ügyminiszter-helyettes, Har­mati Sándor, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára, Demeter Sándor, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének ale­lnöke, és a gazda­sági, a kulturális, a társadal­mi élet több vezető személyi­sége. Részt vett a fogadáson a budapesti diplomáciai kép­viseleteik számos vezetője és tagja.* Csou En-laj, a Kínai Népköz­társaság államtanácsának el­nöke pénteken fogadást adott a Kínai Népköztársaság meg­alakulásának 17. évfordulója alkalmából. Az állami fogadáson nem je­lent meg Liu Sao-csi köztár­sasági elnök. Megjelentek Tao­csu, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnökhelyet­tese. Csu Te, az országos népi gyűlés állandó bizottságának elnöke és más személyiségek, valamint a diplomáciai testü­let tagjai. Csang Tö-csün, a Kínai Nép­köztársaság moszkvai nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivő­je pénteken fogadást adott a Kínai Népköztársaság fennál­lásának 17. évfordulója alkal­mából. A fogadáson ott voltak Vla­gyimir Novikov, a szovjet mi­nisztertanács elnökhelyettese, a Szovjet—Kínai Baráti Tár­saság vezetői, valamint a Kí­nai—Szovjet Baráti Társaság küldöttségének tagjai, Han Nin-funak, Hupej megye népi bizottsága elnökének, a Kínai —Szovjet Baráti Társaság Hu­pej megyei szervezete elnök­­helyettesének vezetésével Újabb rengjetek szivárogtak ki az angol­—rh­odesiai „csomagalku” tervezetről Londonból jelenti az MTI. Megbízható értesülések sze­rint a Wilson-kormány 8—10 nap múlva nyújtja át­­leg­végső ajánlatát" a rh­odesiai Smith-rezsimnek­­egy alkot­mányos rendezésről". Hivata­los források tájékoztatása alapján az angol sajtó pénte­ken azt jelenti, hogy a kor­mány november 30-ig bezáró­lag akar határidőt adni a fe­­h­értelepes rezsimnek a kidol­gozás alatt álló újabb ajánlat elfogadására. Miután Bowden nemzetkö­­zösségügyi miniszter csütörtö­kön beszámolt a kabinet ülé­sén a Salisburyben folytatott tárgyalásairól, továábbi rész­letek szivárogtak ki a brit kormány által felajánlott "csomagalku” körvonalairól és Ian Smith ellenjavaslatai­­ról. Amint a Financial Times külpolitikai szerkesztője rá­mutat,­­a két fél egyetértett abban, hogy első lépésként — bármit is gondoljanak erről a Brit Nemzetközösség tagál­lamai — bizalmas megegye­zésnek kell létrejönnie a brit kormány és Smith között az 1961-es alkotmány módosított változatáról". Ebből kiindulva Bowden a következő menetrendet java­solta: 1. Smith formálisan át­adja a hatalmat Gibbs kor­mányzónak, a brit korona képviselőjének, s ezzel egy­idejűleg az angol kormány be­jelenti a Rhodesia ellen foga­natosított gazdasági szank­ciók hatálytalanítását; 2. a kormányzó még ugyanazon a lapon Ian Smith-t nevezi ki­­kiszélesített ideiglenes kor­mány" élére; 3. az­­ideigle­nes­ kormány ellenőrzése alatt minden fajra kiterjedő­­közvéleménykutatást" foly­tatnak le annak megállapí­tására, vajon az 1961-es al­kotmány módosított változata (amelyben a brit kormány és a Smith-rezsim előzőleg már a rendezés alapjaként megál­lapodott) -elfogadható-e a rhodesiai nép egésze számá­ra"; 4. a módosított 1961-es alkotmány alapján választá­sokat tartanak és az ebből ki­kerülő új kormány teljes és törvényes függetlenséget kap Angliától. A jelenleg érvényben levő fajüldöző törvények szerint a választójogot vagyoni és mű­veltségi minősítéshez­­ kötik, két kategóriára osztva a pol­gárokat. Az a) Listán szerep­lő választók — 90 ezer fehér telepes a 220 ezer közül — 50 képviselőt küldhet a par­lamentbe; a b) listán szerep­lő 11 ezer afrikai — 4 millió közül — 15 képviselőt vá­laszthat. Bowden a következő módosítást javasolta az­­af­rikai részvétel kiszélesítésé­re": az összese­n 65 tagú alsó­­ház mellett 24 tagú felső­házat (szenátust) is választanának, amelynek 12 európai és 12 afrikai tagja lenne. A füg­getlenség elnyerése után tö­vé­bői alkotmánymódosítást (amely akadályozná a­­hala­dást a többségi uralom meg­valósulása felé") csak a két ház együttes ülésének 75 szá­zalékos többségével lehetne jóváhagyni, vagyis az alsó­ház 15 és a felsőház 12 af­rikai tagja együttesen sza­vazva elméletileg megakadá­lyozhatná­­a haladás hátrál­tatását". Smith elfogadta a felsőház gondolatát, azzal a kikötés­sel hogy a 12 afrikai sze­nátor közül hat az általa ki­nevezett és fizetett­­törzsfő­nökök" közül kerülne ki. Jól­lehet Bowden biztosította Smith-t, hogy számítása sze­rint legalább 2—3 általános választás lezajlása után (öt­évenként vannak választások) jutnának el az afrikaiak a több­ségi uralom küszöbére. Smith kitartott olyan­­fékező me­chanizmus" szükségessége mellett, amely újra és újra megakadályozhatja a többségi uralom megvalósulását. A másik nézeteltérés, ame­lyen egyelőre megakadtak a tárgyalások, az, hogy Smith felfogása szerint egyáltalán nincs szükség­­ideiglenes" kormányra, hanem az általa deklarált függetlenség csorbí­tása nélkül, az ő kormánya bonyolítaná le a brit javas­latokban foglalt menetrendet és a választások után London áldása­­törvényesítené" Rho­desia függetlenségét.

Next