Magyar Nemzet, 1966. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-01 / 258. szám

2 talmaztak néhány fehér em­bert. A rendőrség hamarosan közbelépett és könnyfakasztó gránátokkal szétkergette a fel­háborodott tüntetőket. A lusakai olajtársaság szó­vivője kétségbevonta a szabo­tázscselekmény lehetőségét. A hatóságok azonban nem nyu­godtak bele az ügy ilyen egy­szerű lezárásába, s az ország több városában katonaságot rendeltek a stratégiailag fon­tos helyekre. A kormány szó­vivője szerint az intézkedésre azért került sor, mert szabo­tázscselekményektől lehet tar­tani. A vasárnapi robbanás kö­vetkeztében mintegy másfél millió liter olaj semmisült meg. Egymás után lobbantak lángra az olajtartályok. Har­mincméteres lángnyelvek csaptak fel, s hatalmas sötét füstfelhő terjedt szét a város fölött Végül is sikerült meg­fékezni a tüzet, a kár azon­ban rendkívül érzékenyen érinti Zambia gazdasági életét. A megsemmisült olajmennyi­ség az ország egyheti olajszük­ségletével egyenlő. Eredménytelen puccskísérlet Venezuelában Vasárnap sikertelen katonai hatalomátvételi kísérlet zajlott le Venezuelában. Clemente Pacheco Ochoa ez­redes megkísérelte kormányel­lenes zendülésre bírni a fővá­rostól alig húsz kilométernyire fekvő Los Tegues-i tiszti isko­la növendékeit Kísérlete azon­ban kudarcot vallott mert az iskola növendékeinek többsé­ge nem csatlakozott mozgal­mához. Heves szóváltás kere­kedett majd eldördültek az el­ső lövések. Rövid tűzharc után a lázadók megadták magukat. Maga az ezredes a tűzharcban életét vesztette. A fenti ese­ményekről a hadügyminiszté­rium közleménye tájékoztatta a lakosságot A közlemény hí­rül adja azt is, hogy letartóz­tatták Antonio Perez Hernan­­dezt, a puccskísérlet másik ve­zetőjét A UPI szerint a puccs már napok óta­­lógott a levegő­­ben-­. Leoni kormánya ugyan­is új adózási rendszert kívánt bevezetni. Raul Leoni elnök 1964 tavaszán történt beiktatá­sa óta ez volt az első puccskí­sérlet. Politikai megfigyelők — mint az AFP írja — nem tartják különösképpen súlyos­nak a vasárnapi fejleménye­ket, mert a lázadás részvevői­nek nem volt kapcsolata más katonai központokkal. A kor­mány mindazonáltal szigorú biztonsági intézkedéseket fo­ganatosított. Több személyt őrizetbe vettek. Ezek között van Edwin Burguera, Jimenez diktátor egykori titkára, Cas­­tillo, a Jimenez-féle­­Polgári Nemzeti Kereszteshadjárat­ el­nevezésű párt elnöke és egy Molina Franco nevű, nyugdíja­zott katonai parancsnok. Szélsőjobboldali terroristákat tartóztattak le New Yorkban A Mioutemen tagjai bombamerényletre kémsiltek New Yorkból jelenti a Reu­ter és az AFP. Feltűnést és egy­ben megdöbbenést keltő adatok kíséretében ismertette a New York-i rendőrség a "Minute­­men" szélső­jobboldali terror­­szervezet leleplezését Eddig húsz embert tartóztattak le New York körzetében, s te­herautó számra hordják be a különböző rejtekhelyekről az elkobzott gyilkoló eszközöket Ezek közt szerepel sok akna­vető, páncélököl, 11 gépfegy­ver, rengeteg kézigránát több mint 150­ pu­ska, egymillión fe­lüli töltény, különböző robba­­nószerek. Az illetékes hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy a szerveze­tet már január óta megfigye­lés alatt tartották. A rendőr­ség tudomására jutott, hogy vasárnapra nagyszabású ter­rorakciókat terveztek, amelyek közé tartozott a Worker cí­mű lap szerkesztőségének és több kommunista szervezet he­lyiségének a felrobbantása. A rendőrök akkor tartóztatták le a szervezet tagjait, amikor va­dászokként álcázva készültek a vasárnapra tervezett terror­­cselekményeik színhelyére. A hírügynökségek tájékozta­tása szerint a Miniterem­­szervezetnek nem hivatalos becslések szerint hozzávetőleg 25 000 tagja van szerte az or­szágban és titkos táborhelye­ken végeznek fegyvergyakor­­latokat, edzik magukat külön­féle terrorcselekményekre, mint mondják, kommunista és más baloldali szervezetek el­len. Morton szenátor szerint Ny­ugat-Euró­pában rendkívül népszerűtlen Johnson politikája A Newsweek című amerikai hetilap legújabb száma közöl­te Morton szenátor (republi­kánus párt, Kentucky) nyilat­kozatát, amely szerint Angliá­ban, Franciaországban, Nyugat- Németországban, Belgiumban és Hollandiában a közvélemény 85 százaléka úgy véli: Ameri­ka népszerűbb volt az Eisen­­hower- és Kennedy-kormány­zat alatt, mint most. Az AP hírügynökség tele­fon­érdeklődésére Morton sze­nátor kijelentette, hogy az Amerikai Tájékoztatási Hiva­tal, az USIA, az amerikai te­kintély-hanyatlás miatt Nyu­­gat-Európában egyszerűen ab­bahagyta a közvéleménykuta­tást. Szerinte Leonard Marks, az USIA igazgatója az idei közvéleménykutatási munká­val azért hagyott fel, mert eredménye 1968-ban vált vol­na ismeretessé, vagyis a vá­lasztási évben. E sajátos előzmények után Morton szenátor kikérte egy közvéleménykutatási magán­­társaság véleményét. Az Opi­­nion Research Corporation szerint a fent említett öt nyu­gat-európai országban megkér­dezetteknek mindössze a két százaléka véli úgy, hogy John­son vezetése alatt Amerikának nagyobb a tekintélye, mint a Kennedy-érában volt. 46 szá­zalék úgy gondolja, hogy a Johnson-korszakban a világ messzebbre sodródott a béké­től, mint elődeinek kormány­zása idején.­­Melyik amerikai elnök alatt volt a legnagyobb Amerika tekintélye?* — erre a kérdésre a megkérdezettek 11 százaléka Eisenhowert, 74 százaléka Kennedyt írta be a kérdőívbe, és mindössze 2 szá­zaléka Johnsont. "•Amerika vietnami elfog­laltsága nyugat-európai vezető szerepünkbe kerülte — nyilat­kozott Morton. Kongresszust tartottak a dél-vietnami partizánok Mint a VNA jelenti, Dél- Vietnam egyik felszabadított körzetében megtartották a dél-vietnami partizánmozga­­lom harmadik országos érte­kezletét. A felszabadítási rá­dió jelentése szerint az érte­kezleten Nguyen Thi Dinh asszony, a dél-vietnami fel­szabadító erők helyettes főpa­rancsnoka tartott beszámolót a partizánharc helyzetéről. Az értekezlet részvevői meg­állapították: a partizánháború nem csupán arra alkalmas, hogy egyre több amerikai és kormánykatonát tegyen harc­­képtelenné, de képes megtör­ni az ellenség légifölényét és motorizált erejét is. A parti­zánok először csupán néhány elszigetelt ellenséges állást ke­rítettek be, majd képesnek bizonyultak nagyobb ellensé­ges állások, sőt katonai öve­zetek megostromlására is, el­vágták az ellenség utánpótlá­sát hosszú időre nagy terüle­teken. A partizánmozgalom­ nem csupán a felszabadított területeken fejlődött ki, ha­nem mélyen behatolt a még vitatott területekre is, sőt az ellenség hátországának kapu­jába is eljutott, gyorsan fej­lődik az ellenség ellenőrzése alatt álló városi területeken is.­­ (Bécs, MTI) Az osztrák belügyminisztérium közölte, Habsburg Ottó a hétfői nap folyamán átlépte az osztrák határt, körülnézett Innsbruck­ban, majd tiroli "­villámláto­gatása" befejeztével, vissza­utazott a bajorországi Pöe­­kingbe, lakhelyére. Johnson elnök Szöulban Johnson amerikai elnök és kísérete hétfőn reggel kü­­lönrepülőgépen megérkezett ázsiai és csendes-óceáni kör­útjának utolsó állomáshelyére, Dél-Koreába. A repülőtéren Pak Csong Hu­ köztársasági el­nök és a kormány tagjai fo­gadták. Az utcákon nagy tö­meg tolongott. Johnson szerdáig tárgyal Dél-Koreában, majd Andhgra­­ge érintésével hazaindul. Vasárnap az amerikai elnök még Malaysiában vendégeske­dett. Különrepülőgépe vasár­nap reggel érkezett Kuala Lumpurba. A repülőtéren a királyi pár és Abdul Rahman miniszterelnökkel az élen a malaysiai kormány fogadta. Johnsont golyóbiztos autó szállította a kormány vendég­házába. Hírügynökségi jelen­tések szerint a rendőrség rend­kívüli elővigyázatossági intéz­kedéseket tett. A hadseregnél és a rendőrségnél megszüntet­ték a szabadságolásokat. Na­pokkal előbb 70 baloldali sze­mélyiséget letartóztattak. A Johnson-látogatás napján meg­erősített őrjáratok cirkáltak az utcákon. Mindez azonban nem volt elég a tüntetések megaka­dályozására. Több száz tüntető vonult az amerikai tájékoztatási hivatal­hoz. Letépték az amerikai zászlókat, s ilyen feliratokat mutattak fel: "Johnson, te há­borús bűnös, takarodj!* gyil­kos Johnson!* A tüntetők mo­torkerékpárokat, gépkocsikat állítottak keresztbe az úton, hogy megakadályozzák a for­galmat. A rendőrség brutáli­san közbelépett, könnygáz­­gránátokkal, gumibotokkal tá­madt a tüntetőkre, végül a tö­megbe lőtt. Több tüntető meg­sebesült, egyikük holtan ma­radt az utcakövön. Még más­fél órával az incidens után is, nagy vértócsában ott feküdt a holttest, rajta a meggyilkolt fiatal által vitt tábla, ezzel a maláj nyelvű felirattal: "­Tá­mogatjuk a vietnami népet!" Hatvankét személyt letartóz­tattak. Laoszi kiadatási kérelem a thaiföldi kormányhoz Bangkokból jelenti a Reu­ter. A laoszi kormány hiva­talosan felkérte a thaiföldi hatóságokat, hogy tartóztassák le Thao Ma­ repülőtáborno­­kot, a 10 nappal ezelőtti lao­szi puccskísérlet Thaiföldre menekült vezetőjét. A vientianei kormányszer­vek azzal indokolják kérésü­ket, hogy a tábornok áldatlan laosziak életére tört Ma tá­bornok a parancsnoksága alatt álló repülőegységekr­ek parancsot adott a főváros ka­tonai létesítményeinek bom­bázására, majd egy nappal később a laoszi királyi légi­haderő 11 repülőgépével és 13 repülőtiszt kíséretében a szomszédos Thaiföldre távo­zott. Vientianeból egész aktakö­­tegnyi Thao Ma ellen szóló bizonyítékot küldtek a thai­földi külügyminisztériumnak. A thaiföldi hatóságok úgy döntöttek, hogy az ügyet bí­róság elé utalják, s majd az dönt a laoszi kormány kéré­séről. Szovjet professzor tanulmánya az egyén és a közösség viszonyáról Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Pravda hétfői száma közli Grigorij Glezerman profesz­­szornak, a közgazdasági tudo­mányok doktorának a társa­dalom és személyiség, a közös­ségi szellem és individualiz­mus összefüggéseivel foglal­kozó tanulmányát. A társadalom és a személyi­ség kölcsönhatásairól alkotott marxista nézettel elsősorban a burzsoá individualizmus kon­cepciója áll szemben — álla­pítja meg a professzor, majd leszögezi, hogy a burzsoá in­dividualizmus elméletének tarthatatlansága a szocializ­mus fejlődésének alapján tű­nik ki a legszemléletesebben. A szocializmusban bizonyítást nyer, hogy nincs örök konflik­tus a személyiség és a társa­dalom között. Kínáról szólva Glezerman megállapítja, hogy a­­­vörös­­gárdisták-­ tevékenységében a kulturális értékek megsemmi­sítése összefonódik az állam­polgárok személyi szabadságá­nak korlátozásával, emberi méltóságuk lebecsülésével, minden önálló gondolat elnyo­másával. A kínai vezetők, mi­közben "ultraforradalmárok­nak" adják ki magukat, arra vetemednek, hogy rágalma­­zóan "elpolgáriasodással* vá­dolják a Szovjetuniót és a töb­bi szocialista országot. Az­­*el­­polgáriasodás* jele számukra az, hogy emelkedik a dolgozók keresete, növekedik jólétük, ami állítólag a forradalmi szel­lem megszűnéséhez vezet Pe­dig valójában az anyagi jólét növekedésének szembeállítása a forradalmi tisztaság megőr­zésével azt jelenti, hogy értel­metlennek nyilvánítják azt a harcot, amelyet a dolgozók a szocializmusért és a kommu­nizmusért vívnak, azért hogy mindenki számára biztosítani lehessen gazdag és kulturált élet körülményeit nem pedig azért, hogy örökössé tegyék a szegénységet. Glezerman professzor rámu­tat, hogy az egyéni és társa­dalmi érdekek helyes össze­egyeztetése a szocializmus ha­tékony hajtóereje. A Szovjet­unióban és a szocialista orszá­gokban jelenleg végrehajtás alatt álló gazdasági reformok elvi jelentősége is abban van, hogy a népgazdaság, a válla­lat és az egyes munkás érde­keinek jobb összehangolását biztosítják. _Jobb kérők­, mint salin** A francia szocialisták hajlandók tárgyalni a Kommunista Párttal Párizsból jelenti az MTI. A Francia Szocialista Párt szombaton és vasárnap a Pá­rizs melletti Suresnes-ben tar­tott rendkívüli kongresszusa jóváhagyta a Demokrata és Szocialista Szövetség válasz­tási irányelveit, de hozzáfű­zött kiegészítő javaslataiban tárgyalások megkezdését in­dítványozta a Kommunista Párttal és a PSU-val. A kiegészítő javaslatok sze­rint a szövetség határozottan követelje meg attól a jelölt­től, akinek javára visszavon­ja saját jelöltjét, hogy az vi­lágosan és pozitívan foglaljon állást a legfontosabb politikai javaslatok tekintetében. Végül pedig, hogy a szövetség vég­rehajtó bizottsága találkozzon azokkal a jelöltekkel és po­litikai szervezetekkel, amelyek ezt kívánják, és amelyek egyetértenek abban, hogy vé­get kell vetni a személyi ha­talom rendszerének. Guy Molletnak, a Francia Szocialista Párt főtitkárának a határozat elfogadása előtt mondott beszédéből és a kong­resszus után tartott sajtóérte­kezletén elhangzott nyilatko­zatából kiderül, hogy a kong­resszusnak ez utóbbi javas­lata elsősorban a kommunis­tákra és a PSU-ra vonat­kozik. A főtitkár kongresszusi beszédében ugyanis hangsú­lyozta, hogy a szavazás má­sodik fordulójában a szövetség jelöltjei visszavonás esetén el­sősorban a kommunista jelölt javára kell leléptetni. A kongresszuson különben igen sokan bírálták a Demok­rata és Szocialista Szövetség habozó és kétértelmű politi­káját, és meglehetős pesz­­szimizmus nyilvánult meg ab­ban a tekintetben, hogy e po­litika sikerre vezessen. Az Humanité hétfői számá­ban René Andrieu "Kiju­tunk-e a zsákutcából* című vezércikkében a szocialista kongresszus határozatát kom­mentálva megállapítja, hogy jobb későn, mint soha. A kommunisták nem vetik a szo­cialisták szemére, hogy rég óta várnak egy ilyen határozat­ra, csak arra szorítkoznak, hogy emlékeztetik őket állás­pontjukra és kifejezésre jut­tatnak egy kívánságot. Az ál­láspont ismert: megállapodás egy közös programban és vá­lasztási taktikában valameny­­nyi baloldali politikai szerve­zet között, a kívánság pedig az, hogy igazi, őszinte vita kezdődj­ik. Kedd, 1966. november 1 Erhard kijelenti: nem gondol visszavonulásra Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója jelenti: A bonni po­litikai válság tovább tart és hétfőn még senki sem tudta megjelölni a kivezető utat. A helyzetet az jellemzi, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Szabaddemokrata Párt Erhard lemondását követeli, s magán­beszélgetésekben ugyanezt a kívánságot fejezi ki számos CDU—CSU képviselő is, Er­hard viszont nem akar lemon­dani. A kancellárt egyébként vidéki CDU-szervezetek is tá­vozásra szólították fel, így az észak-badeni szervezet kije­lentette, hogy a kancellárnak vissza kellene adni az új kor­mány alakításának ügyét a pártunió kezébe. Az egyik vesztfáliai CDU-bizottság el­nöke nyilvános beszédben ki­jelentette, hogy most "friss fiatalemberre van szükség". Bartel, a CDU—CSU parla­menti frakciójának elnöke va­sárnap Bad­ Nauheimban egy választási gyűlésen hangoztat­ta, hogy egy kisebbségi kor­mány nem felelhet meg soká céljának. Most folytatják a megbeszéléseket Erharddal ar­ra vonatkozólag, hogy hogyan lehet parlamenti többséget lé­tesíteni. Barzel hozzáfűzte, hogy a pártunió erőteljes újjá­születés előtt áll. Erhard kancellár a hét vé­gét arra használta ki, hogy Hessen tartományban öt vá­lasztási gyűlésen beszéljen. Határozottan leszögezte, hogy nem gondol visszavonulásra, bármit is mondjanak neki és bármit is írjanak róla. A kan­cellár egyidejűleg éles táma­dásokat intézett a Szociálde­mokrata Párt ellen. Bonni politikai körökben aláhúzzák, hogy a kisebbségi kormány legfeljebb december közepéig tarthatja magát. Ak­kor ugyanis életbe kell lépnie azoknak a törvényeknek, ame­lyek a jövő évi költségvetés deficitjét kiküszöbölik. A CDU —CSU által javasolt intézke­déseket viszont a két másik párt nem akarja megszavazni, ezért előreláthatólag erre az időpontra új kormány fog megalakulni. Az MTI bonni tudósítójának egy magas rangú kormány­tisztviselő a következőképpen magyarázta Erhard magatartá­sát: a kancellár — mondotta — egyben a CDU—CSU elnö­ke is. Ha mint kancellár visz­­sza is akarna vonulni, mint pártelnök nem teheti ezt a no­vemberben megtartandó hes­­seni és bajorországi választá­sok előtt, mert még nem talál­tak megfelelő utódot és egy ilyen gyors lemondás a válasz­tások szempontjából rossz ki­hatással lehetne a pártunióra. Willy Brandt, a Szociálde­mokrata Párt elnöke vasárnap visszautasította Erhardnak a párt ellen intézett támadásait. A Frankfurter Allgemeine Zei­tungnak adott interjújában hi­vatkozott Erhardnak arra a ki­jelentésére, hogy a szónokcsere és a Passierschein-tárgyalá­­sok kockázatot és nehézsége­ket jelentenének. Erhardnak ezek a kijelentései — mondta Brandt — azt mutatják, hogy a kancellár nem nagyon isme­ri az össznémet kérdés lénye­gét. Egyébként — fűzte hozzá Brandt — nehéz véleményt mondani egy olyan személyről, aki azt a benyomást kelti, hogy fontosabbnak tartja hi­vatalát, mint az ország sorsát. Brandt kijelentette: a CDU- nak tudnia kell, hogy a Szo­ciáldemokrata Párt elutasítja azt, hogy egyik nap szidalmaz­zák, másnap pedig kijelentsék, hogy tárgyalásokat óhajtanak folytatni vele. Ez utóbbi kije­lentésével Brandt Barzel meg­jegyzésére célzott, Barzel ugyanis szombat délben azt mondotta, hogy a CDU—CSU "minden irányban­ józan tár­gyalásokat akar folytatni. A nyugatnémet szociálde­mokraták hétfőn nyíltan tá­madásba lendültek Erhard el­len, amikor a Bundestagban az SPD hivatalos javaslatban szólította fel a kormányt, hogy kérjen bizalmi szavazást. A szociáldemokraták szóvivő­je szerint a bizalmi szavazás vitáját legkésőbb a jövő héten a parlament napirendjére kí­vánják tűzni — jelenti a Reu­ter és az AP. A szociálde­mokraták­ azt is hivatalosan bejelentették, hogy új válasz­tások kiírását tartják szüksé­gesnek. Pártesy«*»illé« a nézeteltérének­ Izsgélim Nemni szocialistái és a szocdemek közös pártban Rómából jelenti az MTI. Hétfőn reggeltől kezdve az olasz szocialisták és szociálde­mokraták hivatalosan is egy párthoz tartoznak már. Az egyesülés ünnepélyes tömeg­gyűlésen történt meg a római sportcsarnokban. A két párt nem kímélte az eszközöket, hogy nagyszabású ünnepséget rendezzen az ese­mény alkalmából: különvona­­tok hozták a szocialista és szo­ciáldemokrata csoportokat az ország legtávolabbi részeiből is, Szardíniából pedig egy bé­relt hajón jöttek a két párt tagjai. E rendezés következtében az egyesülő kongresszus első­sorban ünnepélyes szertartá­sokból állt. Az egyesítő cere­mónia Pietro Nenninek, az új párt elnökének beszédével ért véget. De Martino és Tanassi, az új párt titkárai, Brodolini és Cariglia pedig helyettes tit­kárai. Az egyesülés egyelőre csu­pán a csúcsra korlátozódik. A két párt még két évig külön­állóan megmarad, ha össze is kapcsolták őket. A Központi Bizottság és a Vezetőség a két Központi Bizottságból és ve­zetőségből áll majd, a tisztsé­gek mindenütt kettősek lesz­nek. Még az új párt jelvénye is a két eddigi jelvény össze­kapcsolásából jön létre, neve még nincs is. Még két évig együtt használják majd az ed­digi két nevet: "Olasz Szocia­lista Párt — Olasz Szocialista Demokrata Párt". Az igazi egyesülést valójá­ban elhalasztották az első kongresszusig, amelyre csupán az 1968. évi általános választá­sok után kerül sor. Ez a hely­zet abból adódik, hogy a kü­lönbségek és a nézeteltérések még jelentősek a két párt kö­zött, ha egy időre félre is tet­ték őket. Ném­i szemmel lát­hatólag tudatában volt ennek, amikor beszédét azzal kezdte, hogy az egyesülés azonnali ér­vényű, és dolgoznia kell az új párt építésén, amely jelenleg különböző irányzatú pártok és csoportok együttese. Az egyesítő gyűlésen az új párt vezetői nem ismertették a szocialista Központi Bizottság hat tagjának tiltakozó levelét, amelyben kifejtették, hitért nem hajlandók csatlakozni az egyesült párthoz. A hat szocia­lista vezetővel együtt a párt sok ezer tagja vált ki és az ország 65 megyéjében egy ön­álló szocialista mozgalmat ho­zott létre, visszautasítva a szo­­ciáldemokratizálódást.­­Az egyesülés — írják a szocialista vezetők nyílt levelükben — az atlanti politikára, a kommu­­nistaellenességre, a baloldal egységének a községekben és a szakszervezetekben való meg­törésére, a kereszténydemok­raták túlsúlyának elismerésére alapozódik.* A levél bírálja azokat is, akik ugyan nem ér­tenek egyet az egyesülés elvei­vel, de bent maradtak az új pártban. ■0› (Hamburg, ADN): A Spie­gel hétfői száma részletesen is­merteti Albert Norden pro­fesszornak, az NSZEP Politi­kai Bizottsága tagjának Lübke nyugatnémet államelnök múlt­jával kapcsolatos leleplezéseit. ›̇ O (Bonn, MTI): Carapkin, a Szovjetunió bonni nagykö­vete jelentéstételre Moszkvába utazott. o (Tbiliszi, TASZSZ): Brezs­­nyev, az SZZDP Központi Bi­zottságának főtitkára hétfőn Tbiliszibe, Grúzia fővárosába érkezett, hogy átnyújtsa a Köz­társaságnak adományozott Le­­nin-rendet. O (Moszkva, TASZSZ). Ngu­yen van Kinh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövete hétfőn sajtóértekezl­eten ismertette a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormányának az ame­rikai agresszorok bűncselek­ményeiről szóló újabb nyilat­kozatát. O (Moszkva, TASZSZ): Nyi­­kolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke hétfőn fogadta a Kremlben a Kardelj vezette jugoszláv parlamenti küldött­séget. O (Belgrád, MTI): Belgrád­­ban vasárnap megkezdődött az egykori auschwitzi náci halál­tábor internáltjainak kétnapos nemzetközi értekezlete.

Next