Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-10 / 291. szám

Szombat, 1966. december 10.. -egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN -MUSICA ANTIQUA* ne­vét viseli az immár világhírű bécsi hangszeres és ének­­együttes, amely szombaton a Zeneakadémia nagytermében mutatkozott be René Clemen­­cic vezetésével. A műsoron kizárólag reneszánszkori alko­­tások szerepeltek. Alapvetően kétféle módon lehet hallgatni 3—4 évszáza­dos, vagy éppenséggel félév­ezredes muzsikát. Az első, ál­talánosan elterjedt vizsgálati módszer arra irányul, hogy új, eddig nem ismert hangzás­­effektusokat fedezzünk fel a régi zenében és ilyen módon bizonyos konzekvenciáikat von­junk le: milyen hangzásokat lehetne belőlük a mai muzsika számára hasznosítani? Ez a módszer, ha nem is mondható éppen helytelennek, de ke­véssé kielégítő. Egy fokkal mélyebbre kell hatolnunk en­nél. Fel kell tennünk a kér­dést: vajon nem megrendítő-e, hogy a zenetörténet folyamán hányféle úton-módom, micso­da végtelen találékonysággal fejezték ki magukat korok és mesterek? Vajon ki merné »primitív«-nek nevezni egy Heinrich Isaac (1450—1517) vagy a nála közel egy ember­öltővel régebben működött Johannnes Ockeghem életmű­vét? Igen, "kezdetleges* és "primitív* — mint a kölni dóm, vagy mint Giotto fest­ményed ... Ám Thomas Mann-nal szól­va: "Mélységes mély a múlt­nak kútja...* — ha még to­vább nyomozunk tárgyunk gyökered után, kiderül, hogy a műsoron szereplő "Alma Re­­demptoris Mater* dallamát a több mint kilencszáz évvel ez­előtt elhalálozott Hermanimus Contraktus szerezte. És ezzel már a gregorián dallamosság körébe léptünk, melynek írott emlékei már több mint ezer­­háromszáz évesek. Ehhez ké­pest a műsoron szereplő leg­régebbi kompozíció, Ockegshem »Alma Redemptoris Mater«­­feldolgozása nem is olyan ré­gi: "mindössze* félezer éves! A ZENE TELJES ÉRTÉKŰ ÉLETREKELTÉSE elé nagy akadályok gördülnek. A kölni dómot vagy a régi képet a szemlélő magába fogadja, a látvány lenyűgözi — a régi korok elevenen zengő muzsi­káját azonban csupán halott kottafejek őrizték meg szá­munkra. A »Musica Antiqua« korhű hangszerekkel és természetes módon tárja elénk a régi mu­zsikát, s a figyelmes hallgató dúskálhat a hangzás tökéle­tességében. Ebben a vezetőjé­vel együtt 18 tagú kamara­­együttesben együtt hallhatjuk mai hangszereink majd min­den ősét, kezdve a különféle "violák"-tól (brácsa- vagy csel­ló-formájú vonóshangszerek) a legváltozatosabb fúvóshang­szereiken és Blockflőte-fajtá­kon át a pengetett- és ütő­­han­gs­zerekig. A 18 muzsikus­ból négyen az "énekkar" funk­cióját látják el, méghozzá olyan módon, hogy a barito­nista az úgynevezett failsett­­techni­ka segítségével eseten­ként alt-hangra vált át. Az együttes nemcsak elfogadta, hanem a szó teljes értelmé­ben felismerte és elfogadta azt a zenetörténeti megállapítást, hogy a XV—XVI. század nem ismert tisztán vokális zenét, hanem minden énekszólamot egy vagy több hangszer erő­sített. Így azután gyönyörű hangzásképben volt részünk, melyben a hangszerek énekel­tek és az énekesek hangszeres tisztasággal, szinte anyagtalan szépséggel muzsikáltak. A MŰSOR ELSŐ FELÉBEN egyháza, a másodikban világi szövegű — illetve kizárólag hangszerekre szánt — kompo­zíciókat hallottunk. Az egy­házi művek egy része Luther "Wittembergi Kör"-ének szel­lemét vetítette előre, tehát a késő középkori, bonyolult szer­kesztés egyszerűsödésének vo­nalában fekszik. (A protestan­tizmusban vált ugyanis az egyházzene népénekké.) Tho­mas Stoltzer, aki a legenda szerint az 1526-os mohácsi csatában pusztult el, "A so­lis ortus caroline"-val képvi­selte e műsorban a protestan­tizmus forradalmi korszaká­nak szellemét, a másik német mester, Heinrich Finck pedig a XII. század végéről szár­mazó »m­ Gottes Namen fah­ren imr*-kezdetű dallam fel­dolgozásával még távolabbra mutatott és a német zene in­dulásának korszakára emlé­keztetett. A MÁSODIK RÉSZ a XVI. század, sőt, a "modern* XVII. század zenéjébe engedett be­pillantást, sokrétű módon, az akkori értelemben vett külön­féle "Stílusirányzatok* megje­lenítésével. Petrus Tritonius "Ium satis terris* című kom­pozíciója joggal aratott nagy sikert, hiszen ez a mester pon­tosan zenébe öntötte az antik versmértéket, helyenként szin­te aszimmetrikusnak ható "bulgár*-ritmus-asszociációkat keltvén. Tielman Susato szvit­je (1551) és Paul Peuerl ha­sonló jellegű kompozíciója, hangulatos karakterképeikkel és az együttes virtuóz előadá­sában óriási sikert aratott. RUDOLF KERER, a kiváló szovjet zongoraművész az idén újból ellátogatott hozzánk és minit mindig, most is nagy sz­­ílért aratott. Kerer rendkívül rokonszenves, bizalmat és szimpátiát ébresztő muzsikus. Hangszeres technikája szinte végtelennek tűnik, könnyedén győzi a legnagyobb feladato­kat, s mindezt szép, világos, csengő zongorahangon. Talán csak a hangszeres ének terén lehet vele szemben technikai kifogást támasztani. Kerer legerősebb oldala a kopogó, pontszerű játék. Ennek tulaj­donítható, hogy szólóestjének műsorából éppen Prokofjev II. szonátáját éreztük a leginkább hi­telesnek, ezt a neoklasszikus elemekkel teli, pompás, vir­tuóz művet. De amikor a per­gő hangokat egységes, ritmi­kus láncra kellene fűznie — mint például Schubert Esz­­dúr impromtujében —, gyak­ran elszaladnak ujjad és a hallgató talajtalanul marad, nem tudván követni a zenei folyamatot Ez történt Chopin b-moll szonátájának két szél- G0 tételében is. Egy bizonyos álló jellegű nocturne-hangot, monológszerű dalla­mtípust szépen fogott meg a többi kö­zött Chopin Desz-dúr művé­ben, sőt Schubert Gosz-dúr impromptujében i,­*és ezt biz­tató jelnek tekinthetjük a jö­vőre nézve. A zenekari esten Liszt Esz­­dúr zongoraversenyének szó­listájaként a fentiekhez ha­sonló pozitív és negatív voná­sokat mutatott Rudolf Kerer. Káprázatos technikája itt ter­mészetesen még tisztábban ér­vényesült, csupán a lassú­ té­telben érezhettük meg azt a bezártságot, amely mintha nem engedné kibomítani egy­­egy melódiáját. Valóban, mintha valami ismeretlen erő fogná vissza kevet­kezeit és idegrendszerét — pedig alig egy vonalnyi választja el őt attól, hogy fenntartás nélkül nagy zongoristának mondhas­suk. A zenekari estien egyébként Németh Gyula vezényletével az Állami Hangversenyzenekar híven kísérte Rudolf Kévért. A műsor első számaként Szabó Ferenc Emlékeztető című szimfóniája hangzott el, mint mindig, most is nagy s­ikert aratván. Pernye András _Magp Nemzet__ „­A m­űvészet feladata a valóság i megtuttatás Keres Emil, a párt Központi Bizottságának új tagja a kongresszusról és terveiről Keres Emil színművészt, a Thália Színház Kossuth-díjas igazgatóját az MSZMP IX. kongresszusán a Központi Bi­zottság tagjává választották. Munkatársunk ebből az alka­lomból kereste fel őt. Az őszinteség kötelessége — Milyen hatással vannak a művészetek a társadalomra? Gyakran tesszük fel magunk­nak ezt a kérdést, s a válasz ma már egyértelmű — mon­dotta Keres Emil. — A művé­szet feladata a valóság meg­mutatása. Ezzel politizál, ezzel hat. Ez a színház kötelessége is: saját lehetőségeinek, eszkö­zeinek felhasználásával kell beszélnie életünkről, problé­máinkról, megmutatva az igazságot úgy, ahogy József Attila írta: "Az igazat mondd, ne csak a valódit.*" Ezek a sza­vak mindenekelőtt az őszinte­ség kötelességét jelentik. A művészet, a színház, ha valódi hatást akar elérni, erről soha­sem feledkezhet meg. E hatást, amely az előadások közvetlen eredménye a színházban, meg kell különböztetnünk az em­berek formálásától, ami jóval hosszabb és bonyolultabb fo­lyamat. — Az előbbi kérdést azon­ban meg is fordíthatjuk. A művészet és a társadalom ha­tása ugyanis sohasem egyol­dalú, hiszen az alkotók a tár­sadalomban dolgozva, vele kölcsönhatásban élnek. A tár­sadalom jó hangulata, őszinte­sége a művészetekben is je­lentkezik — s ezért éreztük örömmel az MSZMP IX. kong­resszusán a beszámolóból és a hozzászólásokból művészetünk reális értékelését, eredményei megbecsülését, a problémák világos feltárását, amely ma egész társadalmunk sajátja. A kongresszus megmutatta ne­künk, művészeknek is, hogy elképzeléseink jók, utunk he­lyes volt Egészséges légkörben . A magyar színház eddig elért eredményeit elsősorban és döntően a színházi politika, általában a kultúrpolitika egészséges légkörének köszön­heti, amely lehetségessé teszi a tehetség kibontakozását, minden támogatást megad a helyes, művészi elképzelések­nek. És természetesen "oko­sodtak" a művészek is. A tör­ténelem megtanította őket, hogy túlzásba víve a legszebb meggyőződés is "Vallás* lesz, az pedig merevségével, dog­máival csakis torzíthatja a va­lóságot. A sematikus művészet ebbe a hibába esett (de — más előjellel — ugyanez jellemzi a "lakkozó" polgári irodalmat, színműveket is). A tapasztala­tok megváltoztatták a művé­szek felfogását, rájöttek a hi­bákra és ezt munkájukban is hasznosítani tudják. Feleleve­nednek hagyományaink, meg­becsüljük egymás munkáját. Ma tudunk őszintén örülni egymás sikerének, mert tudjuk, hogy egyikünk sikere minden szín­ház, a színészet sikere, kudar­ca a színészet kudarca. Ezért örülünk és ezért örülök én is minden jó előadásnak, és nem valami félreértett "kollegiali­tásból". Ez a légkör kötelez mindenkit a jó előadásokhoz való felnövésre, az előbbre lé­pésre. Ez eredményezi, hogy a színházaknak ma újra felis­merhető arca van, a budapesti színházi élet színes, sokrétű, gondjaink ellenére sokat fejlő­dött. Vitatkozás, véleménycsere A színházművészet más problémáiról szólva Keres Emil hangsúlyozta: — Velünk, színházi embe­rekkel is nemegyszer előfor­dul, hogy egy darabot a leg­különbözőbben ítélünk meg, hiszen amikor elolvassák a da­rabot, minden rendező fantá­ziájában önkéntelenül is "meg­születik", rendezői elképzelé­séhez idomul. A többi között — de nem elsősorban — ez okozza az ítéletek különböző­ségét. Éppen ezért az olyan színdarabok, amelyek proble­matikusak és vitathatóak, el­bírálásra és eldöntésre is vár­nak. Ha mindenki "máshová" olvas, akkor ezt határozottan egyértelművé csak a rendezői felfogás teheti, mert egy szín­darab csak akkor mutatkozik meg teljes valóságában, ami­kor és ahol — ez alatt a szín­házat és a művészeket értem — színpadra viszik. — Stúdió színházunk létre­hozásával ezt a célt akartuk szolgálni. Be szeretnénk mu­tatni azt, amiről vitatkozni le­het és kell, lehetőséget kívá­nunk nyújtani a véleménycse­réhez. Szeretnénk, ha teret ad-* hatnánk vitatható, de érdekes új, magyar műveknek is — akár felolvasó előadások for­májában —, mert a művészet ez esetben is csak a gyakorlat alapján mondhat véleményt. — A Thália Színházban most mutattuk be Fejes Endre Mocorgó című kisregényének színpadi változatát Erről a darabról sokat fognak vitat­kozni: mi teszi aktuálissá, mi a mondanivalója? Fejes azzal fejezi be darabját — egyes szám első személyben, a szín­padon megjelenő író szájába adva a mondatokat —, hogy mit kezdhetett volna "hőse" — ifjabb Makics József, aki meg­halt harmincöt éves korában — ilyen erővel, ha igazi ál­mot álmodik! Makics életének egyetlen nagy vágya — mi­közben mellette dübörög a kor —, hogy zsibárus lehes­sen. Nézzünk körül: ha nem is zsibárusi becsvágyakkal, de ilyen maradi, nem igazi ál­mokkal hány ember terhes! Fejes az igazi álmot, az igazi célratörést sugallja ezzel a da­rabbal — nagyon örülök, hogy bemutatónk egybeesik beszélgetésünkkel, és ezt el­mondhattam. Szeretném, ha a budapesti közönség is megsze­retné ezt a darabot. MEGNYÍLT A VÁRBAN A RÉGI ORSZÁGHÁZ VENDÉGLŐ (1., ORSZÁGHÁZ UTCA 17.) Rendezvényekhez külön termek Zene: Tabányi Mihály és Czéczi Horváth Géza duó A borozóban: Lakatos Zoltán cigányzenekara Nyitva: hétköznap 16—24 óráig szombaton 16—02 óráig vasárnap családi ebéd de. 11 órától ASZTALRENDELÉS: 160—133 TELEFONON Eero Tavastiema finn ze­neesztéta hazánkba érkezett. Zenei életünket, a modern magyar muzsikát tanulmá­­­nyozza. is Az V. magyar plakátkiállí­tás sajtó­bemutatój­át péntek délben tartották a Műcsarnok termeiben. Ez alkalommal a plakátokon kívül az alkalma­zott grafika minden műfaját bemutatják. A kiállítás meg­nyitására ma délben kerül sor. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Opera­ház: Macbeth (II. bék­. 4.) (7) — Erkel Színház: Nemzetközi tárt cd álverseny (fél 8) — Nemzeti Színház: Máró bácsi (Dundo Maroje) (7) — Katona Jó­zsef Színház: Akt, hegedűvel (7) — Madách Színház: Egy szerelem három éjszakája (7) — Madách Kamara Színház: Négykezes (7) — Vígszínház: Fűmet forgatunk (du. fél 3); A néma levente (7) — Ódry Színpad: Az idő vasfoga (fél 8) — Thália Színház: A helytartó (7) — József Attila Színház: Húsz­évesek (Ifj. előadás) (du. 3); Kényszerleszállás (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (du. fél 3); Tigris a garázsban (7) — Vidám Színpad: Nyugatom, a helyzet változatlan! (du. fél 4 és fél 8) — Kis Színpad: Gyilkostár­sak (7) — Egyetemi Színpad: Ady Endre napjai (»Ady-­ sor. 4.) (du. fél 4); Karinthy Frigyes-est (fél 8) — Kamara Varieté: Krimi magyar módra (du. 6 és fél 9) — Állami Bábszínház: A bűvös tűzszerszám (du. 5) — Állami Déryné Színház (Kulich Gyula téren): Othelto (7) — Zeneakadémia: Zenei formák és műfajok (Középisk. bék­. A—B.) (du. fél 5)* A ,,százszázalékos” világbajnok A birkózásban Toledo vi­lágbajnoki aranyérmese, Koz­ma István nyerte el az év sportolója címet. A világbaj­noksághoz három magyar baj­nokságot is szerzett: meg­nyerte a kötött- és a szabad­fogású egyéni bajnokságot, s tagja volt a Vasas országos bajnok együttesének. — Külön öröm számomra, hogy a világbajnokságon min­den mérkőzésemet megnyer­tem — mondta. — Az előző VB-n két, a tokiói olimpián pedig egy döntetlen is szere­pelt az eredménylistámon. Most, Toled­óban, legnagyobb ellenfelemet, Smakovot há­rom pont különbséggel győz­tem le. A jövő évre is nagyok a tervei: 1967-ben lesz tíz esz­tendeje, hogy sportolni kez­dett, s ezt a jubileumot szeret­né újabb sikerekkel ünnepel­ni. Öttusázóink a párbajtőrversenyen A melbourne-i világbajnok­ságról százszázalékos sikerrel hazatért öttusázóink külföldi meghívásnak tettek eleget: elutaztak Frankfurtba, ahol nemzetközi párbajtőrverse­nyen állnak rajthoz.­­ Ez az időszak tulajdon­képpen a jól megérdemelt pi­henő időszaka — mondja Né­meth Ferenc főtitkár —, de a versenyzők nem is éreznék jól magukat, ha az öt sportág valamelyikében legalább na­ponta egyszer ne tartanának edzést. Szívesen fogadták a meghívást is — hiszen ez is alkalom vívótudásuk gyara­pítására. Az öttusázók egyébként "hi­vatalosan" december 27-én­ kezdik meg a jövő évre való felkészülést. A műsort most alakítják a szakvezetők. A szövetség vezetői, a sportágan­ként­ szakedzők és a váloga­tott keretekben szereplő ver­senyzők egyesületi edzői kö­zösen tárgyalják meg a fel­készülési tervet, s annak elfo­gadására valószínűleg decem­ber végén kerül sor. Ekkor jelölik ki az A-, B-, utánpót­lás és ifjúsági kereteket is. Az edzőbizottság és az el­nökség egyébként éppen a na­pokban fogadta el a Melbour­­ne-ban járt szakvezetők jelen­tését. Szokatlan szokás Magyar labdarúgó-pályákon el­eddig eléggé szokatlan jelenetek játszódtak le a Vasas—In­ter­nazio­­nale Európa Kupa-mérkőzésen. A közönség egy része — különösen a második félidőben — nem csu­pán füttykoncerttel adott kifeje­zést nemtetszésének a játékvezető ítéletei felett, de valósággal­­tűz alá vette­ a játéktér egy részét üres üvegekkel, bam­bit-palac­kok­­­kal. A játékvezető valóban köve­tett el több hibát. A szurkolótá­bornak jogában áll ezt helytelení­teni. A füttykoncertet sem tiltják egyetlen pályán sem. Az elfogult­ság a sportban minden közönség természetes joga. Mi is fölöttébb örültünk volna a Vasas esetleges győzelmének, szurkoltunk is érte. De azt a minősíthetetlen magatar­tást, ami itt a közönség egy kis, fanatikus részéről megnyilvánult, a leghatározottabban elítéljük. Nemcsak a hagyományos magyar sportszerűség nevében, de a kitű­nően játszó olasz csapat iránt ér­zett tiszteletből is. Mert a bírói tévedések ellenére, állapítsuk meg tárgyilagosan: az Internazionale megérdemelten nyert. Ennek szemtanúja volt számos ország sok miliós sportkedvelő közönsége a televízió képernyője előtt. De a hazai csapat veresége nem ok ar­ra, hogy bárkit is megkövezzünk, vagy a hűsítésre szolgáló ital pa­lackjait fegyverként használjuk. Üvegdobálással még senki sem nyert meg labdarúgó-mérkőzést, ez a módszer a magyar sportpá­lyákon sohasem volt szokás — és reméljük, nem is lesz. Irmos) Ismét magyar szakaszgyőzelem Mexikóban A mexikói nemzetközi ke­rékpáros körverseny 16. sza­kaszán ismé­t magyar győze­lem született: ezúttal Juhász Béla végzett az első helyen, a lengyel Gazda testvérpár és a kanadai Hakem előtt, össze­tett egyéniben: 1. Diaz, 2. So­­to, 3. Cervantes (mexikóiak), 4. Buckley (angol), ... 6. Ba­­laskó, ... 9. Megyerdi, ... 11. Juszkó, 12. Juhász. Csapatban a magyar együttes változatla­nul második. Szombati SPORTMŰSOR Cselgáncs. Országot ifjúsági CSB, Jégszínház, 16. Kézilabda. Bp. Spartacus—Aka­­d­ei­­lik Szófia, női Eb-visszavágó. Játékcsarnok, 18.30. Vízilabda. Komjach Kupa döntő, ledentuszoda, 13. Biztos győzelmet vár a Spartacus Ma este az új Játékcsarnok­­ban játssza le az Akademik Szófia elleni Eb-visszavágóját a Bp. Spartacus női bajnok kézilabda-csapata. A magyar együttes kétgólos előnyt szer­zett az első mérkőzésen, s így egyáltalán nem tűnik elbiza­kodottságnak, hogy a máso­dik találkozón biztos hazai győzelmet vár. Nádori Pál ed­ző már kijelölte kezdő csapa­tát: Korcsmáros — Bartusné, Hajekné, Kurucsai, Csenkiné, Hornok, Balogh. Csere: Jóna, Szegváriné és Finszter. 7 S­PORT „Egy ragyogó formában játszó Inter győzött Budapesten ” Olasz lapvélemények Egy kis izgalommal és nagy­­nagy várakozással engedték útjára kedden Olaszországban az Intert, az olasz labdarúgás nagy reprezentánsát. Ez a ro­­konszenv természetes: az In­­ter igen sok dicsőséget szer­zett már az elmúlt években az olasz sportnak. A Budapestre érkezett olasz újságírók a mérkőzés előtt kijelentették, hogy elképzelni sem tudják az In­ter kiesését. És most, egy nappal a nagy mérkőzés után a kétszeres Vi­lág Kupa győztes dicséretétől hangos az olasz sajtó. A lapok részletesen beszámolnak a mérkőzésről, s kivétel nélkül valamennyien értékes siker­nek tartják a magyar bajnok ellen idegenben elért győzel­met. A Corriere Della Sera cik­kében megállapítja, hogy a játék a várakozásnak megfe­lelően alakult. A Vasas-csa­tárok végig hatalmas lelkese­déssel, nagy erőbedobással tá­madtak, s csak­ egy ragyogó formában levő Inter tudta ezeket a rohamokat megtörni. A Stampa cikkírója szerint az Internek tudása maximu­mára volt szüksége ahhoz, hogy a nehéz mérkőzésen ki­harcolja a győzelmet. A Messaggero di Roma azt írja, hogy a találkozó nagy próba volt az Inter számára, s az olasz bajnokcsapat örven­detesen jól vizsgázott. SPO­RTN­APLÓ Az Ü. Dózsa férfi és női röplab­da-csapata ma utazik az NDK-ba, a szocialista országok belügyi spartakiádjára. Ot­t lesz a tornán a Dinamó Moszkva női együttese is, a magyar bajnok Ü. Dózsa EK-beli ellen­fele. A ja­nuáriban sorra kerülő VB idő­zavarai­ miatt úgy határoztak, hogy az Eb-mérkőzést most, az NDK-ban fogják lejátszani. A Bp. Honvéd nyerte a férfi röplabda MNK-t, miután a döntő mérkőzésen 3:2 (—3, 6, —11, 5, 12) arányban győzött az CT. Dózsa el­len. A lila-fehérek 8:0-tól vesztet­ték el az ötödik játszmát. Magyar sakkbajnokság: hely— Besztercsényi, Haj­dun—Portisch F., Flesch—Jocha döntetlen, Hon­fi—Vamusz 0:1, Barcza—Polgár 1:0. Négy játszma függőben ma­radt. Az élen Barcza áll 6 pont­tal, Vamusz (5,5) előtt. A csehszlovákiai tragikus repü­lőszerencsétlenség magyar áldoza­tai közül három cselgáncsodét a napokban temetnek. Nagy Mik­lós villamosmérnököt vasárnap, 14.30 órakor Zalaegerszegen, Ko­vács Ákos edzőt hétfőn 15.30 óra­kor a Rákoskeresztúri Új közteme­tőben, Kovács Jánost kedden, 14 órakor, Farkas­réten temetik­ Fa­ragó Benjámint é­s Bodor Anta­lt szerdán vagy csütörtökön teme­tik Jakabszálláson, illetve Kecs­keméten. Az országos I. o. serdülő tor­nász-csapatbajnokságot ma és va­sárnap bonyolítják le a Sporté csarnok nagytermében. Sok érdekes riporttal, színvona­las szakcikkel jelent meg a Sport­élet decemberi száma. Terén­yi Imre, az MTI elnökhelyettese be­számol mexikói tapasztalataikról. Pető Béla, a Vasas labdarúgó­csapatát hozza emberközelbe az olvasóhoz, Tóth Gézáról, súlyeme­lő világbajnokunkról Bánhidi Ti­bor, a gátfutó technikáról Ker­tész Tibor ír.

Next