Magyar Nemzet, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-01 / 51. szám

z Holland lámpgatással -­­­al­in Wilson visszaérk­ezett Londonba Londonból jelenti a Reuter, a TASZSZ és az AFP. Harold Wilson angol miniszterelnök hétfőn este repülőgéppel visz­­szatért Londonba Hágából, ahol két napig tárgyalt a hol­land kormány tagjaival Nagy- Britanniának a Közös Piacba való belépéséről. A tanácskozásról nem adtak ki közleményt. Wilson, mint brit hivatalos körökben megjegyzik, tájékoz­tatta a holland tárgyalófeleket mindazokról, a problémákról, amelyekkel e lépés főként me­zőgazdasági vonatkozásban járna. Egyidejűen hangsúlyoz­ta a brit fizetési mérleg javu­lását Nagy-Britannia legutób­bi belépési kísérletei óta. Holland részről hangsúlyoz­ták, hogy a kormány kész te­­kintetbe venni és támogatni a brit belépési kérelmet. Hol­landia szükségesnek látja, hogy Nagy-Britannia a jelen­legi ütemben folytassa a kon­zultációkat csatlakozásáról. Hollandia azt kívánja, hogy a tanácskozások befejezése után gyors döntésre vigyék a kér­dést. A bonni magatartást bírálták a genfi leszerelési értekezleten A genfi leszerelési bizott­ság keddi ülésén a katonai tömbökhöz tartozó nem nuk­leáris országok képviselőié volt a szó. Burns tábornok kanadai küldött felolvasta Paul Mar­tin külügyminiszter nyilatko­zatát a genfi leszerelési tár­gyalások újrakezdése alkal­mából. A külügyminiszter nyilat­kozatában visszautasítja az atomsorompó-egyezmény el­lenfeleinek azt az érvelését, amely szerint a megállapodás "akadályozza az atomtechni­ka békés fejlesztésein. Blusztajn lengyel delegátus élesen bíratta az atomsorom­pó-egyezmény ellen felhozott nyugatnémet­­érveket­. Tart­hatatlannak minősítette azt az állítást, amely szerint­­az egyezmény akadályozná a tu­dományos-műszaki haladást". Megállapította, hogy a legidő­szerűbb problémának, az atomfegyverek további elter­jedése megakadályozásának megoldása után a tizennyolcas bizottságnak a leszerelés más vonatkozásaira kell gondot fordítania. Ezek között meg­nevezte az atomfegyver-kísér­leteknek, valamint a vegyi és bakteriológiai fegyverek al­kalmazásának eltiltását és a külföldi katonai támaszpontok felszámolását. Max Sthimann leveli- Konniban Legalizálják a N­émet K­P-t! Max Reimann, a Német Kommunista Párt első titkára levelet intézett a bonni kor­mányhoz, amelyben követelte a párt legalitásának helyreál­lítását és a kommunistaellenes hajsza megszüntetését. Ez az intézkedés jelentősen előmoz­dítaná a demokrácia biztosítá­sát az NSZK-ban és az euró­pai enyhülést. A levél tartalmát Ludwig La­ndwehr volt tartomány­­gyűlési kommunista képviselő ismertette Bonnban egy nem­zetközi sajtóértekezleten. Megkezdődtek Varsóban a lengyel-csehszlovák tárgyalások Varsóból jelenti a PAP. Kedden délelőtt Antonin Aso­­votny köztársasági elnöknek, a Csehszlovák Kommunista Párt első titkárának vezetésé­vel csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség érkezett Var­sóba, a korábbi szerződés fel­­­újító új lengyel—csehszlovák barátsági szerződés aláírására. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak épületében megkezdődtek a lengyel—csehszlovák tár­gyalások. Magyar Nemzet Éles küzdelem várható India miniszterelnöki posztjáért Kémiában a Baloldali Front alakít kormányt Delhiből jelenti a TASZSZ, az VPJ és a Reuter. Az indiai Kerala államban a hét balol­dali pártból álló Baloldali Front a választásokon elsöprő győzelmet aratott, a 132 man­dátumból 112-t szerzett meg. Az állam kormányzója most a­­ kommunistákat is magában foglaló Baloldali Front veze­tőjét Szankara Nambudhripa­­dot bízta meg kormányalakí­tással. Az 53 éves politikus, aki 1962—63-ban az Indiai­ Kommunista Párt főtitkára volt a sajtó képviselőinek ki­jelentette, hogy két-három na­pon belül bemutatja a kor­mányzónak Kerala új kormá­nyát. A választásokon győztes In­diai Nemzeti Kongresszus Párt vezetősége hétfői mun­kaülésén úgy döntött, hogy március 12-én választják meg az új miniszterelnököt. A zárt ajtók mögött megtartott ülé­sen több bírálat érte Indira Gandhi asszony 13 hónapon keresztül hatalmon levő kor­mányát. A miniszterelnököt vádolták a párt vezető szemé­lyiségei azért, hogy a párt nem szerezte meg a várt többséget a választásokon. Ed­dig 503 mandátum sorsa vált ismeretessé. Ebből a Nemzeti Kongresszus Párt 278-at, a Szvatantra 43-at, a jobboldali Dzsan Saangh 35-öt, a Dravi­da Munnetra Kazhagan 25-öt, az Egyesült Szocialista Párt 23-at, a kommunisták 40-et, a Népi Szocialista Párt 10-et, a fügetlenek 37-et, más kisebb pártok pedig 12-t szereztek. Megfigyelők szerint az a kö­rülmény, hogy az Indira Gandhi vezette kormánypárt többsége a korábbi 364 man­dátumról 278-ra fogyott, való­színűvé teszi, hogy a március 12-i miniszterelnök-választá­son Gandhi asszonynak nehéz csatát kell vívnia a címre igényt tartó más politikusok­kal. Rajta kívül a legesélye­sebb jelöltek: Morardzsi De­­szai volt pénzügyminiszter és Csáván volt belügyminiszter. Megbízható források utal­nak arra, hogy a párt vezetői szeretnék megakadályozni a nyílt küzdelmet a miniszterel­nöki címért, nehogy az még jobban megossza a kormány­pártot Indira Gandhi és De­­szai összecsapásának elkerülé­se végett esetleg Csáván je­löltségét támogatják, kompro­misszumos megoldásként. A munkaülésen állítólag fel­ajánlották Deszainak, hogy egy fontos miniszteri tisztsé­gért cserébe támogassa Indira Gandhi jelölését. A jobb­szárny vezetője azonban a pártvezetőségnek ezt az indít­ványát visszautasította. Arra hivatkozott hogy az ország­nak "erős vezetőre" van szük­sége. Megfigyelők szerint De­­szai már Dzsavaharlal Abehru 1964 májusában bekövetke­zett halála óta titokban a mi­niszterelnöki tisztség megszer­zésében reménykedik. Fuy w a*hi­*if otfi cáfolat Star­tere Amerika fegyvereket szállít Észak-Afrikába Washingtonból jelenti a Reuter, az AP és az AFP. McCloskey, az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője hét­főn cáfolta azt a jelentést hogy az Egyesült Államok tit­kos katonai egyezményt kö­tött Marokkóval, Tunéziával és Líbiával és ennek értelmében fegyvereket szállít és támasz­pontokat létesít ezekben az or­szágokban. A jelentés egy algériai ké­pesújságban jelent meg, hoz­záfűzve, hogy a titkos meg­egyezés része annak a terv­nek, amely szerint a három országot az Egyesült Államok hatalmas hadtáp-támaszponttá alakítja át. McCloskey, az al­gériai jelentést cáfolva elis­merte, hogy az Egyesült Álla­mok egy szerényebb program keretében kisebb mennyiség­ben szállít fegyvereket Marok­kónak, Tunéziának és Líbiá­nak. Pekingi élmények A Mao-kultusz és ellenfelei „Ha egy mód van rá, lehetőleg ne Pekingen át utaz­zon haza­ — mondta, mintegy már búcsúként néhány vietna­mi barátom Hanoiban, holott egy hónapon át jóformán alig beszéltünk a kínai események­ről. Érthető, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaságot elsősorban élet-halál harca ér­dekli és foglalkoztatja, a többi világpolitikai fejlemény csak annyiban, ahogy küzdelméhez kapcsolódik. Január végén és február elején viszont olyan fordulat következett be a VDK fővorosában, amely az érdek­lődést nyomban fölcsigázta. A nagy és szervezett szov­jetellenes provokációk kezde­téig a kínaiak is tiszteletben tartották azt a kimondatlanul is kötelező törvényt, hogy a demokratikus Vietnam ne­m te­rep a viták és összeütközések számára, mert az amerikai im­perializmus itt fegyveresen van jelen. A belső válság azon­ban annyira elvettette a suly­kot a kínai vezetőkkel, hogy fölrúgták ezt az alaptörvényt is és nacionalista hideghábo­rújukat átplántálták Hanoiba. A moszkvai Vörös téri provo­kációval egyidőben szovjet­ellenes gyalázkodó faliújságot raktak ki nagykövetségük épü­letére, majd hangoskodó, ter­rorista légkörű tüntetést szer­veztek a hanoi szovjet külkép­viselet előtt. Ezt követően pe­dig minden diplomáciai ese­ményt, rendezvényt fölhasz­náltak arra, hogy kötekedő módon, rendbontó suhancok módszereivel belekössenek a szovjet diplomatákba, nagyon sokszor nyugati politikusok je­lenlétében. Nem garázda, föl­­heecett, éretlen ifjak voltak a végrehajtói ezeknek a provo­kációknak, hanem felelős poszton levő diplomáciai be­osztottak. Hanoiban általános volt a vélemény külföldiek és vietnamiak körében, hogy Pe­­king ezzel új határokat lépett át, hiszen a belső kínai zavar­gások az országhatáron belül történtek, de itt ezzel, egy küzdő országot támadtak hát­ba. Abban egyetértett minden­ki, hogy ez a provokáció-hul­lám végeredményben a belső kínai hatalmi harc vetülete. A demokratikus Vietnamba me­net és onnan hazajövet, Kí­nában átutazóban mindenütt érezni lehetett a válsághangu­latot, még akkor is, ha egyéb­ként éppen viharszünet volt. A válság legelemibb és állan­dóan látható megnyilatkozása a Mao-kultusz, amely a való­ságban túltesz minden európai elképzelésen. Sok kommentár még ma is úgy idézi ezeket az istentiszteleteket, mint vala­miféle új "személyi kultuszt", holott a kettőnek csak annyi­ban van köze egymáshoz, hogy mindkettő egy "rendkívüli személyiség" dicsőítése. Mao csuszi — Mao elnök, ahogy a kínaiak nevezik — azonban már régen nem bölcs vezér és mindentudó politikus, hanem bálvánnyá merevedett isten­ség, akit nemcsak dicsőíteni, hanem imádni is kell. Csak néhány személye­sen átélt tapasztalat, három kínai városon átutazóban. A pekingi repülőtér éppen úgy színhelye ezeknek az ünnepé­lyes istentiszteleteknek,, mint bármelyik más nyilvános hely. A gépekre várakozó utazókö­zönség tea szürcsölgetése köz­ben tanúja lehetett annak, ho­gyan használják föl a tudatlan és tanulmányaiktól megfosz­tott kisgyermekeket az új val­lás Vesta-szűzeiként. Tíz-tizen­­két éves kislányok hajladoz­tak kecsesen vörösgárdisták parancsszavaira, miközben ci­tálták Mao elnök -bölcs" mondásait. Énekelték a meg­zenésített idézeteket, roppan­tottak, a vörös könyvecskét vékony mellükre szorították, majd kezükkel előre szúrtak a levegőbe, az "öld meg!*" ref­rént kiáltozták. A gyerekek tu­datában sem lehettek annak, kit kell megölniük és miért, mindenesetre ez szórakozta­tóbb volt számukra, mint az iskolai tanítás, ami egyébként hónapok óta szünetel. Semmi csodálnivaló nincs abban, hogy ugyanezek a gyerekek a pe­kingi utcán reggeltől napestig robbantják a petárdákat és élvezik a robbanás zaját. Ez is pszichológiai tréning, az elsza­badult világ lehetőségeinek ki­élvezése. A másik példa már felnőt­tek személyéhez kapcsolódik. A vuhani repülőtéren ebédszü­netre áll meg a gép. Az étte­remben már a gőzölgő tálak mellett ülnek az utasok, ami­kor nagy zajjal és feltűnően megérkezik a gép személyze­te. Pilóták és másodpilóták, a légikisasszony, biztonsági ka­tonák, várja már őket a hús és a párolgó rizs az asztalon. Mi­előtt azonban hozzákezdené­nek, szemüket lehunyják, ke­züket összekulcsolják és sza­bályos asztali imaként kóros­ban elmormognak néhány Mao-idézetet. Utána tapsolnak és csak ezután kezdenek hoz­zá az étel elfogyasztásához, önkéntelenül is fölötlik a ha­sonlat: "Aki enni, inni adott...« A Mao-kultusz vallási jellegét támasztja alá a min­denütt jelenlevő piros köny­vecske. Ha a szertartás célja az ideológiai föl­vértezettség lenne, a módszer akkor is ért­hetetlen, de van benne valami megfogható. Viszont az ö­sze­­függéstelen idézetek gépies mormolása, az amúgy is ima­könyvre emlékeztető köny­vecskét szatekizmus jellegűvé teszi és az is a cél Az idézet­oktatás kiöl minden gondolko­dást, a harminchárom címszó köré csoportosított aranyigaz­ságok nem emelkednek fölül azon a szinten, hogy például szomjúság esetén inni kell. A másik rendkívül föltűnő jelen­ség, hogy az idézetek zöme húsz—harminc éves, elvétve találni néhány újabb keletű Mao-bölcsességet. És ez is ja­varészt szovjetellenes uszítás. Mennyiben hatolt be ez a vallási kultusz a népbe, nehe­zen ellenőrizhető. Ha valahol bárki elővesz egy piros köny­vecskét és citálni kezd, a töb­biek követik példáját: az idé­ző megjelöli a fejezetcímet, az oldalszámot, a passzust, mint az előimádkozó és mormogják utána. De a fejekbe nem lehet belelátni, csak sejteni lehet, inkább csinálják, mintsem táblát akasszanak a nyakba, korbácsütések és köpködések közepette ellenségnek kikiált­va végigvonszolják az áldoza­tokat a városokon. Gondoskod­nak a megfélemlítésről is: fényképpel illusztrált falraga­szok örökítik meg a »szégyen­meneteket". Így alakul ki a tömeghisztéria légköre, így va­lósul meg az­­egy vezér, egy nép­­elmélet és bármennyire fájdalmas is ez a hasonlat, a kép minduntalan az 1930-as esztendők Németországát idézi föl. A tömeglélektan eszközeit ugyanúgy alkalmazzák, mint Hitler, a propaganda ugyan­azokat a módszereket követi, mint annak idején Göbbels. Ha pedig a tartalomra — a féktelen szovjetellenességre — gondolunk, a valóság sincs messze. A jelenség megdöb­bentő és kísérteties. Olyan véleményt is hal­lani Pekingben, hogy a tömeg minderről nem tehet, a kizá­rólagos bűnösök a vezetők, akik belehajszolják a tömeget a hisztériába. Ez kétségtelenül igaz. A csöndes napokon a kí­nai fővárosban az európaiak akadálytalanul közlekedhettek. A szállodában a kiszolgálás udvarias, a­ repülőgépen a gre­­v­ardels két Mao-idézet között előzékenyen rakta le az utasok elé az enni-innivalót. De az utcákon mégis mindig ott vib­rál az idegesség és önkéntele­nül is előbukkan a gondolat: mi történnék, ha egy láthatat­lan kéz hirtelen intene, egy is­meretlen parancs átmenet nélkül követelné, hogy föltar­tóztatni az útban minden európait. Az ilyen láthatatlan intések és ismeretlen paran­csok pedig mindennaposak, hiszen soha nem lehet tudni, mikor mozdul meg a pekingi utca, töltik meg százezrek a stadiont és hisztérikusan üvöl­töznek kiadott jelszavakat. A tömeg megfoghatatlan és vá­­dolhatatlan is, bár a történe­lem az utóbbi időben nem fo­gadja el a "parancsra tettem" védekezést. Annál is inkább nem, mert a növekvő kínai ellenállásról érkező hírek egy más arcú tö­meg jelenlétéről is tanúskod­nak. Egy Nanningon át Hanoi­ba érkező utas mesélte, hogy az éjszakát a határmenti vá­rosban töltötte, de egyetlen pillanatra sem tudta lehunyni szemét. A város zajongott, tüntetett, a lakosság hajnalig jelszavakat lengetve vonult végig az utcákon, a szálloda ablakai alatt. A vendég azt hitte, a vörösgárdisták szoká­sos rendzavarásával találko­zott. Reggelre tudta meg, hogy ellentüntetés volt: a be­csületesek keltek ki a pogrom­lovagok túlhajszolt hecckam­pányai ellen. És e becsülete­sek tábora ma már Kínában tekintélyesen megnövekedett. Ennek hatására jött létre né­hány hete az a jelentős politi­kai találkozó, amelyről Pe­kingben titokban, de annál többet sejtetően beszéltek. A nehézségekkel szembeke­rült Mao Ce-tung magához hí­vatta az agg, nagy tekintélyű, 81 esztendős Csu Te marsallt, hogy hosszú hallgatás után álljon végre mellé. A találkozó — a kiszivárgott hírek szerint — viharos volt. Mao felszólí­totta a marsallt, hogy gyako­roljon önkritikát, amiért ed­dig nem támogatta a "kultu­rális forradalmat". Csu Te visszautasította. Kifejtette, ha valakinek önbírálatot kell gya­korolnia, akkor az Mao elnök, mert az ő vezetésével, az ő nevében tették tönkre belsőleg néhány hónap alatt Kínát és a jelek szerint most nemzetközi tekintélyét is teljesen tönkre­zúzzák. Mao rendkívül heves és dühös volt, végül megelége­dett volna annyival is, hogy Csu Te marsall önkritika nél­kül, de néhány cikket publi­káljon a lapokban, amelyek­ben fenntartás nélkül a "kul­turális forradalom" oldalára áll. Csu Te a leghatározottab­ban ezt is visszautasította, a két politikus csaknem ,búcsú nélkül, haragban vált el egy­mástól. A dolognak híre ment, ez még csak tovább bátorította az ellenállókat. Hasonló találkozóról tudnak Mao és Lin Sao-csi kö­zött is. Az államelnök hóna­pok óta a leghevesebb táma­dások tárgya, funkcióitól is megfosztották, ennek ellenére a legutóbbi időkig bennlakott az elnöki palotában. A pekin­giek a Tien An Men tér felé menet, minduntalan ott láthat­ták a palotán lobogni az elnö­ki zászlót, ami már önmagá­ban is a támadók gyön­geségét, vagy legalábbis nem elég nagy erejét bizonyította. Az már más kérdés, hogy a szemben­álló felek között miben van az ellentét és mennyire lényeges elvi kérdésekben, mert van olyan vélemény is, hogy veze­tői szinten ez inkább hatalmi harc, semmint két politika üt­közése. Ezért a hatalmi harcért Kí­na, az ország népe már most keményen fizet és számítani lehet rá, hogy az áldozatok még hatalmasabbak lesznek. Hiszen csillapodásra egyelőre nem lehet számítani. A hétfői Izvesztyija is kiemelte: Maóék azért keltik most a kompro­misszum látszatát, hogy ké­sőbb még könyörtelenebből számolhassanak le ellenfeleik­kel. Kínában ez régi gyakor­lat, így tettek néhány éve is a­­száz virág­­mozgalom idején. Várkonyi Tibor .Szerda, 1967. március 1. felfegyverzik Djakartában a szélsőjobboldali diákokat A Reuter és az AFP jelenté­se szerint a djakartai katonai hatóságok kedden puskákat és géppuskákat juttattak el a szélsőjobboldali diákság fél­katonai alakulatához és meg­bízták a város védelmével. A közeli Bandung városában is felfegyverezték a jobboldali diákcsoportokat. Az intézkedésnek az az oka, hogy a katonai szervek tarta­nak tőle: Szukarno hívei fegy­veresen beszivároghatnak a fővárosba. Folytatódik Supardjo volt dandártábornok perének tár­gyalása. Hétfőn délután Su­­dismant, az Indonéz Kommu­nista Párt Politikai Bizottsá­gának egyik letartóztatott tag­ját hallgatták ki. Sudhsman tanúvallomásában elmondta, hogy Supardjo tevékeny irá­nyítója volt a "Szeptember 30-a mozgalomnak". Az Indo­néz Kommunista Párt felelős vezetőit ■ hibáztatta azért, hogy 1965 októberében nem fogták össze a kommunista mozgal­mat, hiányzott közöttük a megfelelő együttműködés, s ily módon a párt nem tudott fellépni a jobboldali katonai vezetők ellen. Suchsman sze­rint Aidit, a párt vezetője remélte, hogy a hadsereg tiszt­jeinek egy része a jobboldali tábornokokkal szemben a bal­oldalt támogatja. A "Szep­tember 30-a mozgalom" leve­rése után Aidit kiküldte meg­bízottait a baloldali erők tö­mörítésére, de törekvése ré­szint a rossz összeköttetés, ré­szint pedig több pártvezető le­tartóztatása miatt kudarcot vallott. Suchsman rámutatott, hogy voltaképpen a tábornokok ta­nácsa készített elő összeeskü­vést. A párt azért felelős a "Szeptember 30-a mozgalom­­kudarcáért, mert nem adott kellő támogatást, noha jól szervezett volt. O (Varsó, PAP) Hazaérke­zett Nagy-Britanniában tett hivatalos látogatásáról Adam Rapacki lengyel külügymi­niszter. O (Moszkva, TASZSZ) A szovjet—etióp tárgyalások kedden folytatódtak a moszk­vai Kremlljén.­­O (Bonn, MTI) Az osztrák külügyminiszter kedden egy­napos látogatásra a szövetségi fővárosba érkezett. Lujo Ton­­cicot fogadta Kiesinger kan­cellár és Brandt külügymi­niszter. T­ovábbi Manchester-bunyodalmok Megint töröltek egy részt a Kennedy-köny­vből New Yorkból jelenti a Reu­ter. A vajúdás még mindig nem ért véget az­­Egy elnök halála­ című könyv megjele­nése előtt. A múlt héten a könyv nyomtatását leállítot­ták, hogy kiiktassanak belőle egy bekezdést Chester W. Clif­­ton tábornokról, Kennedy el­nök volt szárnysegédjéről. Még nem tudják, hogy a Har­­per and Row könyvkiadónak mennyi lesz a vesztesége emiatt. Lehet, hogy a változ­tatással felmerült költségek elérik a 25 ezer dollárt is. A most kiiktatott rész egyébként a nyugatnémet Sternben már megjelent. Man­­­­chester, a könyv szerzője sze­­­­rint a dallasi merénylet után Clifton tábornoknak első dol­ga az volt, hogy felhívja a Fe­hér Házat, és megkérje az ügyeletest: mondja meg fele­ségének és Kenne­th O. Don­­nellné asszonynak (Kennedy egyik munkatársának felesé­géről van szó), hogy férjük­nek nincs semmi baja. Manchester szerint mindez jellemző volt az általános za­varodottságra. A tábornok viszont tiltako­zik, s azt mondja, hogy ami­kor először összeköttetést te­remtett Washingtonnal, akkor katonai és biztonsági ügyek­ről tárgyalt.

Next