Magyar Nemzet, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-19 / 91. szám
4 Alltelevízió műsoráról Gfiiitiiiiiiiiniiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiimiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiimmi Az aktualitás és az igényesség, a gyors munka és a téma sokoldalú feldolgozása ritkán található együtt egy tévé-ripotban. Surányi Lili új filmje, amelyet Németi Gyula szerkesztett és Janovics Sándor fényképezett, ilyen ritka eset. A téma közvetlenül néhány száz embert érint, mégis közérdekű. A gyengén termelő, túl költséges szénbányák bezárása szükséges intézkedés. A film is megállapítja, hogy ennek segítségével 1967-ben már rentábilis lesz a széntermelés Magyarországon. Az intézkedés azonban embereket is érint. Bányászok veszítik el az állásukat. Mit jelent ez számukra, s hogyan próbálja elrendezni a közügygyé emelt egyéni sorsokat a társadalom? Erről szól a riport, feltérképezi a gondokat, a megoldás módozatait. Poór Klára interjúinak anyagából a rendező logikus, zárt szerkezetet alakított ki. Sok interjú hangzik és sok arc jelenik meg a képernyőn. A nyilatkozatok tömörek, lényegretörők, de személyes jellegük is megmarad. Az információ és a hangulati elemek jól szervezett egysége a szöveghez kapcsolt képsorokban is kifejeződik. A film tárgyilagosan tájékoztat, s anélkül, hogy e tárgyiasságról elvonná a figyelmet — ami sok művészkedő riport hibája — a művészi ábrázolás szférájába emeli a tájékoztatást. Egy áttelepült bányász családjáról beszél, arról, mennyire vágyódik haza. Közben a családi csoportfénykép modelljei egyenként megjelennek a képernyőn, dinamikus képsorban állnak össze az eredeti képeslappá. Kis rész ez a riportban, de éppen az ilyen kis részek eredetisége, gondos kidolgozása emeli a filmet az átlag fölé. Másik jó példa az információ és asszociáció egységére: egy fiatalember, aki Pécsre került, arról beszélt, mennyire vágyódott mindig ez után a város után. Ezalatt pécsi városképeket mutat a film, azt, amire a fiú vágyódott. Lényegében véget ért a Rajzolj velünk idei sorozata. A következő két adás játékos vizsga lesz. Vasárnap délelőtt az iparművészetekről szólt Perneczky Géza, a sorozat előadója. A műsor bemutatta az iparművészetek gazdag világát. Utalt a használhatóság és a művészi szépség kapcsolatára. A bányászok ügyét, a lehetőségeket, a nehézségeket kendőzetlen őszinteséggel ismerteti a riport. Megszólal a nyugdíjba készülő bányász. Megszólal olyan, aki más szakmába megy, s olyan, aki csak bányászként tud, s akar élni. Beszélnek a Pécsre áttelepült emberek, akiknek nehéz volt megszokni az új munkahelyet, szó esik a műszakiak helyzetéről, az asszonyok sorsáról. A gondok egy részét megoldották, más része megoldásra vár. A televízió menet közben, az alakulás folyamatában ismertette a helyzetet, nem várta meg a végleges elrendezést, amikor majd visszapll-A sorozat alapelve helyesnek bizonyult: a technikákon keresztül megközelíteni a művészetet. Alkalmazkodott a gyerekek világához, aktivitásra serkentett, olyan játékokat ajánlott, amelyek a mai gyereket művészetértő közönséggé nevelhetik. A Rajzolj velünk évek óta kísérletezik azzal, hogy a régi gyakorlattól eltérően ne a művek a cselekmények felől, az irodalom oldaláról közelítse meg a képzőművészetet, hanem a műfaj sajátosságaiból induljon ki. Most találtak egy jó megoldást, ami természetesen nem jelenti, hogy ajövőben ne találhatnának még jobbat. Vilcsek Anna Bányászok 1967 lantra elemezhet. Rokonszenves, követendő ez a magatartás. Kallódó szakemberek Százak kallódnak el — ezzel a címmel készítették el a hét másik jelentős riportműsorát. Azokról a fiatal mezőgazdasági technikusokról szólt, akik a technikum elvégzése után azonnal, vagy egy-két év múlva elhagyják eredeti szakmájukat Az elkallódott szakemberek sorsa nem közömbös. Hiszen a mezőgazdaságnak igen nagy szüksége van rájuk. Vagy talán mégsem? Néhány jel ugyanis erre utal. A látszat azonban csal. Gyakran bürokratikus, szervezeti hibákat, nehézségeket takar. Ezeket tárta fel egy-két jellegzetes példán keresztül a riport A műsoron belül kapcsolásos közvetítést rendezett igen jól Kökényessy Ferenc. A fiatalok a pápai mezőgazdasági technikum két termében ültek, az egyikben a már végzett, a másikban idén végző technikusok. A budapesti stúdióban téesz-vezetők, szakemberek foglaltak helyet. Pápa és Budapest felelt egymásnak. A nagy apparátussal készített műsor minden bizonnyal jól szolgálta az ügyet. A rendezés külön érdeme néhány igen jól sikerült pillanat, amikor a budapesti funkcionáriusok szavai közben a fiatalok arcát mutatták, esetleg éppen azét, akiről a stúdióban ülő vezető beszélt. Az egyidejűség és az intimitás élményén túl az ötletes, kombinált adásból nemcsak a kérdés társadalmi jelentőségét ismerhettük fel, hanem a fiatalok felelősségérzetéről is meggyőződhettünk. Rajzolj velünk ! Anyámasszony katonája Behár—László—Majoros zenés vígjátéka a győri Kisfaludy Színházban Fordulatos történetből, megragadó melódiákból és kedves versszövegekből sző mulatságos előadást a győri Kisfaludy Színház. Behár György, László Endre és Majoros István zenés vígjátékában, az Anyámasszony katonájában minden alkatrész megvan a közönségsikerhez, az alkatrészeket gondos szakértelemmel illeszti össze Kamarás Gyula rendezése és csiszolja aztán egymáshoz a színészegyüttes vidám játéka. Elsősorban fiatalokról, fiatal párok egymást keresztező szerelméről szól az ügyesen megcsavart mese, amely egy pillanatra sem hagyja eseménytelenül a színpadot, de szól az öregekről és az öregekhez is meleg lírával és érzelmességgel, a mai élet tarkaságát át-átjárva az emlékek óaranyával. Játszódik falun és éjszakai eszpresszóban, katonai gyakorlat közben és színjátszó csoport előadásán — olyan helyszíneken tehát, ahol színes események kínálkoznak s főként olyanok, amelyek tréfával és muzsikával egyaránt kísérhetőek. Az eredetileg rádió-operettnek készült és a mikrofon előtt már igen népszerűvé lett darab feldúsítva, mozgalmasan és látványosan került színpadra, megtűzdelve friss vígjátéki ötletekkel. Nem csoda, hogy a színészek olyan otthonosan és jókedvűem élnek ezekben a változatos színpadi helyzetekben és olyan szívesen éneklik a szép, invenciózus dallamokat. A két-két fiatal pár Szűcs István és Berta Erzsi, illetve Pálffy Gabi és Csizmadia László kedves játékában viharzik végig a mesén, míg a két-két idősebb pár Kollár Lívia és D. Kovács József, illetve Szilassy Ibolya és Ballai István meghitt alakításától kap eleven és finom körvonalakat A díszleteket Baráth András, a jelmezeket Szekeres Rózsa és Mészáros Imre tervezte ízlésesen és látványosan és Somlai István táncainak is vidám részük van abban, hogy a közönség olyan derülten élvezi végig ezt a nagyon szórakoztató zenés vígjátékot. Magnsf Net. Greco előad Az a Párizs nevelte, amelyiknek egyetlen négyzetméternyi területén is többet gondolkoznak az emberek, mint sok más városban együttvéve. Az a város küldte, ahol már Balzac szerint is minden füstölög, ég, párolog, kihuny, újra lángra lobban, szikrázik, ropog és elenyészik. Ez az JULIETTE GRECO (Rózsahegyi György rajza) égő, füstölgő »pokoli Párizs«, ez a maró, fullánkos, gyönyörű, gyöngéd város a montpellieri kislány voltaképpeni szülőhazája. Párizson belül pedig a bal part, azon belül is a Saint-Germain-des-Prés környéke, a háború utáni Flóre kávéház erjesztő légköre. E földrajzi elhelyezkedés a madár fészkét jelzi csupán. Röptét aligha. Grecót az ifjú évek szenvedése tanította meg röpülni, érezni, s énekelni. A megpróbáltatások gyermekei, a megpróbált ember pedig minden érzést, örvényt és szenvedélyt teljesebben, hatalmasabban képes tolmácsolni. Aki soha nem sírt, nem tudja mások bánatát megszólaltatni. Amikor az Erkel Színház színpadán megláttam, s hallgatni kezdtem finoman szálazott, ritkán derűs, mindig mély hangját, arra gondoltam, hogy életében sokat sírhatott. Biztosan sokat sírt. Tucienne Boyer messzi ifjúságom chansonjait énekelte. A puha, lágy, meghatott, érzelmes Párizst képviselte. Edith Piaf, ez a kapualjban született s kezdő éveiben a párizsi utcákon mezítláb éneklő szegény és csudálatosverébfióka, pedig azt a tömeget, azt a »foule«-t szólaltatta meg, amely a párizsi utcákon hömpölyög s a kapukat döngeti. Boyer lágy volt. Piaf rekedt. Greco nem lágy, s nem rekedt. Nyugodt. Greco okos. Greco gondolatokat revelál és nem támaszt érzelmi örvényt. Piafról azt írta valaki, nem is nő ez a csúnya, alacsony, törékeny lány — hanem légkör csupán. Piaf atmoszféra volt. Greco — gondolat. A francia chanson számos művésze képes volt a legnagyobb közhelyeket — mámoros, szinte borzongató művészettel — elénekelni. Juliette Greco azonban Francois Mauriac-ot, Jacques Prevert-t szólaltatja meg. Zengi el! Sokan a lapos semmit, szinte az út porát emelték föl majdnem az irodalomba. Greco nem keres gyöngyöt a porban. Nem lentről, hanem — akár a sas — mindig magasból indul. Igazi irodalmat énekel. Szemérmesen. Eszköztelenül. Semmit föl nem fokoz. Mindig hű. Gyakran nem is énekel, hanem elbeszél. Hangja csak akkor, ott izzik át, ha egy szónak sajátos gondolati töltést, gondolati tartalmat tulajdonít. De az izzás villanásnyi ideig tart csak, — akár az égbolt megdördülése. Csak annyit, csak addig tart, amenynyit a gondolat kíván. légköre csodálatos. Az ragadta meg az ünneplő sokaságot leginkább. Hosszú és vékony, madárcsontúan törékeny test, amely előadás közben szélben hajladozó fűszálak finomságával ingadozik. A művésznő megjelenése, öltözködése — akár a művészete — eszköztelenül egyszerű. Dísztelen, földig érő fekete ruha. Hullámos, dús, telt hajkorona s nagy szempár, mely fénylik, kitágul, már-már énekel. Grecónak a szeme is énekel. Greco olyan szép, sejtelmes, karcsú, magas, hogy megnyúlt, imbolygó árnyéknak tűnik. Nem is valóság, inkább képzeletbeli rajz, álom, párakép csupán. A legnagyobb, legszenvedélyesebb pillanatokban is nyugodt. Nem tárulkozik ki. Nem dramatizál, hanem visszafog. Nem fél az alkalommal, hanem lefújt. Greco szigorúan dalol. Egyik dalában — Un petit poisson, un petit oiseau, Egy kis hal, egy kis madár — az elválasztó messzeséget, a távolságok találkozásának reménytelenségét szólaltatja meg. A dal hullámzása közben nem a hangra, a zenére figyelünk, hanem a színészre, az előadóművészre. Az előadóművésznek is csak a kezeire. Grecónak minden érzelmi állapotot, a mélységet, a magasságot, a soha nem-találkozás szomorúságát is kifejezni képes ujjaira, amint életre kelti a kis halat a mélyben, s a kis madarat az égben. Nem játszik a közönséggel. Nem támaszt forgószelet. Soha ki nem használ semmit. Szándéka ellenére örvénylik körülötte minden. Ezért és ebben egyedülvaló. Ruffy Péter NAPLÓ Április 19 A szép könyvek idei versenyét a Szépirodalmi kategóriában a Magvető és a Móra Kiadó nyerte. Kitüntetést kapott a Műszaki, a Mezőgazdasági és a Közgazdasági Kiadó. A Kossuth és a Gondolat népszerű ismeretterjesztő könyveivel nyert jutalmat. A legszebb exportkönyveket az Akadémiai Kiadó bocsátotta ki. A zsűri különdíját a Magyar Helikon nyerte. Az Európa Kiadót Mikszáth-sorozatáért, a Móra ifjúsági kiadót a Képes Történelem köteteiért tüntették ki. <§› A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának munkaértekezlete kedden kezdődött meg Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. Tizennégy országból érkeztek küldöttek, közöttük Hughues de Varine-Rohan, az ICOM igazgatója. Czehr Szerafimovics Vasáradat című, híres regényéből film készül a moszkvai filmstúdióban. A film a forradalmi Taman-hadsereg 1918. évi harcát ábrázolja Kubánban az intervenciósok és fehérgárdisták ellen. Rendező: Jefim Dzigan. Az idei miskolci rövidfilmfesztivált május 22 és 27 között rendezik meg. Harminckét mozifilm és harmincöt tévéfilm vesz részt a fesztiválon.• A KISZ kettős pályázatot hirdet a Senki nem akart meghalni című, szovjet—litván játékfilm és a Vörös jelek a hadak útján című, magyar dokumentumfilm élményének feldolgozására. A pályázatokat szeptember 10-ig kell beküldeni a megyei KISZ-bizottságokhoz. László Anna szerzői estjét április 30-án tartják meg az Építők Irodalmi Presszójában. Bevezetőt Hegedűs Géza mond. A műsort Szécsi Lajos rendezi. Közreműködik: Schubert Éva, Pécsi Ildikó, Gserius Marianne, Móni Ottó, Árvay Ágnes, Nagy Bálint, Pármay Éva, Horváth Imre és Szép Ilona. A gyulai Várszínház július elsején mutatja be a Bánk Bánt Bessenyei Ferenccel a címszerepben. Melindát Béres Ilona játssza. **** Az egykori győri karmelita rendházat kulturális központtá alakítják át. Az épületben kap helyet a megyei levéltár, a zárt udvaron filmvetítésre, koncertekre és színházi előadásokra alkalmas szabadtéri színpadot építenek. & Erkki Itkonen akadémikus, ismert finnugor nyelvész Budapestre érkezett. A finnugor nyelvtudomány néhány kérdéséről tart előadást a budapesti, a debreceni és a szegedi tudományegyetemen. + Feltérképezik Székesfehérvár legérdekesebb műemlékét, a Romkertet és az ott rejlő középkori bazilikát. Az Európa-szerte nyilvántartott műemlék ásatási dokumentációi a második világháborúban megsemmisültek. Az új felméréssel párhuzamosan folytatják a bazilika teljes feltárását is. IS! A bábjáték iskolai alkalmazásáról rendeztek kétnapos tanácskozást Győrött. Tíz gyakorló iskola és három gyakorló óvoda pedagógusai vettek részt a találkozón, amely tegnap ért véget. Beszélgetés a moldován Mimivel és Figaróval Fiatal, megnyerő külsejű nő Valentyina Szavickaja, és még nála is fiatalabb Viktor Kurin. Mindketten a Moldovai SZSZK, a kisinyovi operaház művészei, akiket a moldovai kulturális napok alkalmából hazánkban üdvözölhetünk. Pályájukról beszélnek. — Gyermekkorom óta énekesnő szerettem volna lenni — kezdi Valentyina Szavickaja —, annál is inkább, mert nővérem, Tamara Cseban is ezt a hivatást választotta és a Szovjetunió népművésze. Zeneakadémiát végeztem és 1952-ben lettem az opera tagja. A Moldovai SZSZK népművésze vagyok és több nemzetközi énekversenyen nyertem különböző díjakat. Nem először vagyok az önök szép fővárosában, a Béke-világtanács egyik ülésén és felszabadulásuk 20. évfordulóján már küldöttként jártam Budapesten, de énekesnői minőségemben most találkoztam először a magyar közönséggel. — Én is zeneakadémiát végeztem és a kievi katona művészegyüttesben kezdtem a pályámat — veszi át a szót Viktor Kusin. — Tizenegy évig voltam a szólistájuk és mindössze két esztendeje énekelek a kisinyovi operában. Elnyertem az érdemes művész címet és díjat nyertem az össz-szövetségi Glinka- és Liszenkoszólistaversenyeken. Még nem sokat jártam külföldön és a Magyar Népköztársaságban is csak először vagyok. Alig várom, hogy Valentyina — mint régi ismerős — végigvezessen Budapesten. — És nemcsak kívülről, hanem sokkal közelebbről is meg szeretnénk ismerni hazájukat — teszi hozzá Szavickaja. — A moldovai kulturális napok újabb biztató jelei a jóval szorosabb kapcsolat kialakulásának. Mi, művészek már sokat hallottunk az önök rendkívül fejlett zenekultúrájáról. Szeretnénk nemzeti opera- és zeneirodalmukat még jobban megismerni és repertoárunkat magyar művekkel bővíteni. — Milyen művek szerepelnek repertoárjukon? — Lírai szoprán vagyok — feleli Szavickaja — és legkedvesebb szerepeim közé tartozik nemzeti operánkból, a Grozovánból Florica szerepe. Ebből egy ária magyarországi fellépéseim programján is szerepel. Énekeltem már a Traviata, az Othello, a Rigoletto, a Cári menyasszony női főszerepét, felléptem a Carmen-ben is, és a jövő évadban Faust Margitját énekelem majd. Szerepálmaim közé tartozik Csajkovszkij Jolantája, a Bohémélet Mimije, és a Marton Lescaut. — Az én tarsolyom még jóval szerényebb — mondja Kurin. — Eddigi legnagyobb szerepeim a Traviata Germontja, az Aida Amonastója és a Faust Valentinja volt. Kisebb szerepeket énekeltem a Pique Dame-ban és a Carmen-ben. A következő szezonban nagy erőpróba vár rám, Figaro szerepe a Sevillai borbélyban. Szeretném, ha nem csalódnának bennem. Úgy érzem, hangom még nem elég kiforrott és még sok tanulás áll előttem. Ha azonban majd alkalmam leszek rá, a legfőbb vágyam, hogy a Rigolettót elénekelhessem. — Reméljük, akkor is partnerek leszünk — mondja Szavickaja, majd tréfásan hozzáteszi: — legalább egyszer egy nálam fiatalabb Rigolettónak leszek a lánya Gilda szerepében. Jót nevetnek, azután mintegy befejezésül, elkomolyodva teszik hozzá: — Nagy izgalommal várjuk a további találkozásokat a rendkívül igényes, és igen baráti, kedves magyar közönséggel, amelyet máris a szívünkbe zártunk és amellyel a főváros után vidéken is megismerkedhetünk. (komor) Szerda, 1967. április 19. Megnyílt a moldáviai népi iparművészeti kiállítás A moldáviai kulturális napok alkalmából moldáviai népi iparművészeti kiállítás nyílt meg a Műcsarnokban. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Mihályfi Ernő, az MSZBT elnöke, Katona Imre, a budapesti pártbizottság titkára. Ott volt F. J. Tyitov budapesti szovjet nagykövet, K. F. Iljasenko, a Moldovai SZSZK Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke, valamint a hazánkban tartózkodó moldáviai vendégek. Demeter Sándor, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének alelnöke mondott megnyitó beszédet, majd M. P. Petrák, a kisinyovi Képzőművészeti Múzeum igazgatója ismertette a kiállítást. Legújabb számát a Szovjet Híradó a moldáviai kultúra napjainak szentelte. Cikket írt a lapba Dmitri Kornovan, a Moldovai KP Központi Bizottságának titkára. Érdekes képriportok foglalkoznak a köztársaság életével, a moldován kultúrával, műalkotásokkal és a moldáviai divattal. ÉDES MEGLEPETÉS A „BOHÉM” LIKORBONBON DÍSZDOBOZ ÁRA: 38,5 FORINT