Magyar Nemzet, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-26 / 97. szám

L'verffa, 1967. április 26­.. Ma©ffiMüzet Két évtized A bűn nyom Ilyen szerény, ilyen ember­­szerető és nyugodt csak az le­het, aki nyugtalan életet élt, aki tett valamit a többiekért. Aki munkájában magára ta­lált, hivatását teljesítette 22 éven keresztül, lankadatlan hittel és szeretettel. A bűn üldözése, az igazság keresése — ez volt az élete, a munkája és a szenvedélye. A Szabad Nép 1947. novem­ber 26-i számában bukkantam a riportra, amely a Mág-detek­­tívcsoport egy napjáról tudó­sít. Arról a drámai küzdelem­ről, amelyet az akkor még tomboló alvilág, a háborúban felfegyverkezett banditák el­len vívott a fiatal, szegényese­n felszerelt rendőrség.­­Szőke, jóvágású fiatalember Mág Ber­talan, a főkapitányság egyik legeredményesebb nyomozó­­csoportjának vezetője. Héttagú csoportja 680 bűnözőt állított elő ebben az évben­* — azaz 1947-ben. Szívósság és akaraterő — Szép volt — emlékezik Mág Bertalan, a Belügyminisz­térium bűnügyi főosztályának nemrég nyugdíjba ment alez­redese ma, húsz évvel az idé­zett riport után, 1945 óta az ország legjelen­tősebb rablásainak, gyilkossá­gainak nyomozásában vett részt, illetve vezette azokat. Munkája elismeréseként szá­mos kitüntetésben, kormány­kitüntetésben is részesült. A túlhajtott szervezet azon­ban nyugalmat követel, pihe­nésre vágyik. Arra, amire több mint két évtizeden keresztül hivatása nem engedett időt. — Ha még egyszer kezdeném, újra ezt választanám. Kimond­hatatlan érzés a mi munkánk sikere. Megtalálni a bűnhődé­­se elől menekülő gonosztevőt, visszajuttatni az ellopott érté­ket jogos tulajdonosának, ren­det teremteni, védeni a köz­­biztonságot, a becsületes em­berek nyugalmát — olyan fel­adatok, amelyekért érdemes fáradozni. — Mi mindent foglal magá­ban a jó nyomozó esetében ez a szó: fáradozni? — A valóság romantikáját, ami szebb, izgalmasabb a me­sénél. Sherlock Holmesok, An­gyalok csak a regényekben — no meg a tévében vannak. A valóságban gyakran a szívós­ság, akaraterő, kitartani tudás a legnagyobb erény. Néha az egyetlen, ami eredményhez ve­zet. Hiába érzem biztosan, ki a tettes, amíg a bizonyítékok nincsenek együtt. Ehhez pedig nemegyszer hónapokig tartó nyomozásra és kollektív mun­kára, legtöbbször a lakosság és a társadalmi szervek segít­ségére van szükség. — A Rábca folyóban 1956 nyarán holtan találták egyik községünk vb-titkárát. Halá­lának valódi körülményeire soha nem derült volna fény, ha akár csak egy nappal is ha­marabb jövünk el a faluból, a vizsgálat színhelyéről. Mikor megtalálták, azt hitték, vízbe fúlt. Gyilkosság tényét nem tudták bizonyítani. Az áldozat hozzátartozói azonban nem nyugodtak bele, a volt Vb-el­­nököt gyanúsították. A meg­fellebbezett ítélethez szüksé­ges pótnnyomozás vezetése az én feladatom volt. Kiszálltunk a helyszínre, teljes apparátus­sal. Négyhónapi kemény mun­ka következett. A halott exhu­málása, újraboncolása, az ak­kori események újbóli részle­tes lejátszása, megannyi be­szélgetés a falubeliekkel, fej­törés, álmatlan éjszakák... Aztán egy napon megszólalt az egyetlen tanú, az öreg csősz lelkiismerete. És bebizonyoso­dott: a család gyanúja alapos volt, csakugyan H. László ölte meg K. Jánost. Annak idején azonban úgy megfélemlítette az erdőcsőszt, hogy az egyet­len igaz szót sem tudott mon­dani Egy napon aztán nem bírt tovább hallgatni el kel­lett mondania az igazat! A halálraítélt ártatlan! — Előfordult-e munkája so­rán ennek az esetnek a for­dítottja, az elítélt ártatlansá­gának bebizonyítása? — Az élet szinte mindenre produkált példát. Soha nem felejtem el például azt az embert, akit a bíróság első fokon halálraítélt, ember­ölés bűntette miatt. A megfel­lebbezett ítélet felülvizsgálá­sakor került hozzám az ügy; a Legfelsőbb Bíróság pótnyomo­zást rendelt el. Végül az állí­tólagos tett színhelyén, egy tá­voli, az ügyről mit sem tudó szomszédtól tudtam meg: az eltűnt személy, a halottnak nyilvánított ember él, méghoz­zá Kanadában! A halálraítélt embert felmentették. — Akadt-e olyan ügye, amelynek körülményeit nem sikerült kinyomozni? — Nem. Nincs olyan bűnö­ző, aki a tett színhelyén ide­gességében ne hagyna valami áruló jelet, legalább olyat, amiről álmában sem gondolná, hogy leleplezheti. Azt szoktuk mondani, minden helyszín be­szél, csak meg kell tudni szó­laltatni. — Melyek azok a tulajdonsá­gok, amelyek a sikeres »meg­­szólatatáshoz­« elengedhetetle­nek? — Jó idegrendszer, kitűnő megfigyelőkészség, logika, öt­letesség, határozottság, bátor­ság, hely- és emberismeret, a jogban és kriminalisztikában való jártasság, a krimináltech­­nika igényes felhasználása és az évek során állandóan gaz­dagodó tapasztalat, a nyomo­zás lélektani pillanatainak fel­fogása. Az igazság felderítése, a történéseken túl, azok mi­kéntjének megállapítása ke­mény munkát, az ezernyi apró tény pontos, türelmes egymás mellé illesztését igényli. Soha­sem szabad feladni a reményt.­­ Az 1962-es mezőtúri férj­­gyilkosság kiderítése is haj­szálon múlott, egyévi nyomo­zásunk ellenére is. A nászéj­szakán eltűnt férjről a gyilkos család elterjesztette, hogy disz­­szidált. A szerencsétlen fiatal­ember édesanyja azonban biz­tosan érezte: valami szörnyű dolog történhetett, az ő fia nem disszidált! Három éven keresztül azonban hiábavaló volt minden feljelentés, a csa­lád tagadott, bizonyítékok nem voltak. Az anya már-már eszelős rimánkodására, végül is engem bíztak meg az ügy tisztázásával. S a hosszú nyo­mozás apró adatainak pontos egymás mellé illesztésével egyszercsak összeállt a bűn­cselekmény. A fiatalembert fe­lesége és azok hozzátartozói gyilkolták meg. Emberek és történetek ezrei élnek benne — a történés idő­pontjától független, azonos ele­venséggel. Élményeinek szug­­gesztív előadása nyomán gon­dolatban, érzelmekben befut­juk a felszabadulás óta eltelt időt. Megfogalmazatlanul is reflektorfénybe kerülnek a bű­nözés társadalmi forrásai. És a bűnüldözés jellegének alaku­lásából megértjük bűncse­lekmény és társadalom elvá­laszthatatlan kapcsolatát. Rendőr és bűnöző egyszerre A kezdetre így emlékezik: — Kiégett házak, kifosztott, meggyötört, éhes emberek. Ez volt a második világháborúból ránk maradt örökség. Felsza­badultunk, és élni akartunk. De az emberélet elértéktelene­dett. Gyakran egy kabát, egy gyűrű is többet ért nála. Na­ponta több rablógyilkosság és betörés. Nyomor, seftelés, munkanélküliség. És rendet kellett teremteni. Megalakult a demokratikus rendőrség, de tagjainak múltja ismeretlen volt. A nyilvántartási könyvek elvesztek, senkiről nem tud­tunk semmit. Alvilági bűnöző és rendőri nyomozó lehetett valaki egyszerre. És volt is! Olyan" "kolléga­, aki saját bűn­­cselekményének nyomozását vezette. — Az első három év volt a legnehezebb. Tudtuk: mielőbb fel kell számolni az alvilágot, él kell fogni veszedelmes bű­nözőit, fegyveres bandáit, meg k­ell teremteni a közbiztonsá­got. A külterületen való köz­lekedést vetkőztető bandák veszélyeztették. Mennyi ötlet, kitartás, hideg éjszakákon át női ruhában való várakozás kellett például a Kőbányán garázdálkodó banda lebukta­­tásához! Aztán hónapokon ke­resztül jöttek az arra lakók köszönő levelei. Tudományos ismereteik hiá­nyát pótolta a bátorság, a tisz­tességes szándék és a vasaka­rat. Szinte éjjel-nappal talpon voltak. A sötétedéstől vitágo­­sodásig tetten ért bűnözők fe­lett statáriális bíróság ítélke­zett. A nyomor azonban becsü­letes embereket is bajba so­dort. Olyan munkanélkülieket, akik nem tudták nézni család­juk éhezését. — Egy éjszakai razzia alkal­mával ilyen embert fogtunk el betörés közben. Feleségéért és kisfiáért tette. Meggyőződtem körülményeiről, és nem adtam át a statáriális bíróságnak. Nyolc évvel megúszta. Ma egyik legnagyobb gyárunk ki­váló dolgozója. Az államosítás, a földosztás, a termelőszövetkezetek meg­alakulása újabb kártevő típus­sal ismertette meg a rendőri szerveket. Napirenden voltak a termelést hátráltató szabo­tázs-cselekmények. Voltak, akik nem riadtak vissza egyes "­veszélyes ele­mek", igaz kommunisták meg­gyilkolásától sem. Elkövetőik kézrekerítése újabb komoly rendőri feladatot jelentett.­­ Gyakran kudarcot vallott volna minden próbálkozásunk a becsületes dolgozók segítsége nélkül. Világosan kiderült, mi­lyen óriási különbség van a régi és az új társadalmi rend őrei között. A lakosság érezte: az új rendőrség a többség ér­dekeinek megvédéséért van. És minden erejével segítette munkánkat.­­ Aztán a munkanélküliség megszüntetésével egyre vilá­gosabb lett az is: a mi társa­dalmunk rossz táptalaj a bű­nözésre. A bűncselekmény el­követésével együtt mindig szá­mításba vesszük azt is, mi le­hetett az oka. Célunk nem egy­szerűen a tények megállapítá­sa. Létjogosultsága lett a ne­velésnek, a bűnözőkkel való foglalkozásnak, és törvényerő­re emelkedett a rehabilitáció, a börtön utáni munkába állí­tás. „Nem volt ellenségem" — A fiatalkorúaknál gyak­ran a szülőket is behívattam, beszélgettem velük. Volt, aki kikérte magának a figyelmez­tetést, és csak akkor adott iga­zat, amikor egy újabb, súlyo­sabb ügy kapcsán fiát 12 évre elítélték. Volt, aki a szemünk Most már csak az égi va­dászmezőkön lesi a csapásokat és vadváltókat a puska és toll mestere, Széchenyi Zsigmond. Hatvankilenc esztendős korá­ban, hosszú betegség után bú­csúzott el tőlünk a mezők és nádasok, fenyvesek és hava­sok, az állatok szerelmese. -Bikám", mondotta a vadra, amikor kitömött trófeáit mu­tatta. Az áldozatait, a puska­végre került vadat tulajdoná­nak tekintette, egy ősi és írat­lan törvény alapján.. Hubertus oltárának szentelte valamemy­­nyit. Vérszomj vagy kegyet­lenség sohasem élt benne — inkább két nemes tulajdonság. A kitartás és a türelem. Ami­kor gyerekkorában az első puskát kapta, a régi monar­chia vadászai még így köszön­tötték egymást: -Zeit lassen! Azaz: időt hagyni! A vadász­nak és a vadnak. Az üldöző és a menekülő egyenlő lehetősé­get kapott: időt. A nyomkere­sésre és a futásra. A harcra. S ha az állat szelíd, vagy bé­kés volt, Széchenyi nehezen emelt rá puskát. Zsiráfot kel­lett volna lőnie a Természet­tudományi Múzeum elpusztult gyűjteményének, utolsó — ki­lencedik — afrikai útján, Ke­nyában. De zsiráfot nem lőtt — képtelen volt a türelmes ál­lat elpusztítására. De lőtt két orrszarvút, meg­figyelte, ahogy a rinocérosz a vadvédelmi területen megsze­lídülve a búzatáblába járt tor­­koskodni; lekapott egy elefán­tot (majd négy méter magasat) — és idős korában is bírta az időjárás szeszélyeit, taposta az embermagas füvet, ázott húsz­napos esőkben. Állami megbí­zásból járt Kenyában, s példás kitartással, fanatikus hittel, a jó szolgálat büszkeségével vé­gezte el nehéz és hálátlan fel­adatát. Az életét írta. Csak amit megélt és látott. S könyveinek lapjairól különös plaszticitás­­sal elevenedett meg a vadász­világ. Hazánkból a siketfajdok, tőkésrécék furcsa vadászata, egy festői disznóteríték Ugod­ról, jubileumi fácán, hogy az­tán egzotikus országok és ez­előtt "lekevert" pofonokkal igyekezett bizonyítani: ő ren­des ember, majd megneveli a gyerekét is! — A bűnöző, aki szükségsze­rűen szembekerül a nyomozó­val, vajon megérzi-e, ha a nyomozó ember is, ha nem bántani, csupán igazságot szol­gáltatni és azon túl segíteni akar? — Az alvilág réme voltam valaha — mondja mosolyogva. — Mégis úgy érzem, nem volt ellenségem a bűnözők között sem.­­Ember lenni mindig, minden körülményben!" Aki erre képes, nincsenek igazi el­lenségei, ha mindjárt detektív, akkor sem. Ma is találkozom olyanokkal, akik börtönbünte­tésüket nekem köszönhették, mégis megszólítanak. Pillanat­nyi életüket, körülményeiket kezdik magyarázni és köszö­nik, hogy annak idején olyan voltam,­ amilyen. Ez jólesik. A legjobban annak örülök, ha volt fiatalkorúakkal találko­zom, tehát olyanokkal, akik annak idején húsz éven aluli fejjel megfogadták­­lelki pré­dikációmat". Beilleszkedtek társadalmunkba és becsülete­sen dolgoznak. Érzem, hogy ér­demes volt, hogy munkámnak volt értelme. És ez a legna­gyobb jutalom! Ahogy magyaráz, eseménye­ket idéz, érzi és megérti az ember, mit jelent az a szó: nyomozás, mit jelentett több mint két évtizeden keresztül a bűnözés nyomába szegődni. Élménytára regények, drámák sora. És emlékezései mögött ott feszü­l az ezernyi álmatlan éjszaka, életveszélyes pillanat izgalma, a tiszta ember logi­kája. — Demokratikus rendőrsé­günk nyomozószervei az egész ország tiszteletét kiérdemelték. Történetük nemcsak sikeres nyomozások, hanem halálos áldozatok, névtelen hősök tör­ténete is. Mégis, minden ve­szélyt vállalva újra kezdeném ezt a munkát. És még inkább hangsúlyoznám a nevelés fon­tosságát, mert bizonyos vagyok benne, minél fejlettebb peda­gógiával rendelkezünk majd, annál kevesebb börtönre lesz szükség. S a mi célunk, felada­tunk nemcsak a bűn üldözése, hanem még inkább annak meg­előzése. Heimann Ildikó zotikus vadak kerüljenek a nyúzok kezébe. Hosszú út volt ez, az ötéves korban kapott légfegyvertől a Mauserig, vagy a tízlövetű Walterr-karabélyig. Hosszú út az 1928—29-es afrikai kalan­doktól az 1935-ös Alaszkáig, az 1937-es Indiáig. S itt nem­csak észak-amerikai rénszarvas vagy bhopali bika került a puskavégre, hanem az író jegyzetfüzetébe is egy életmű­re való zsákmány: népek, szo­kások, emberek.­­Időt hagyni" — így szólt a régi vadászköszöntés. Széche­nyi ideje lejárt. De a művek sora őrzi azt a türelmes és szép életet, melynek monu­mentumából a leghíresebb ma­gyar vadász emléke rajzolódik ki Ungvári Tamás Meghalt Széchenyi Zsigmond 5 Feloldják a termékforgalom sok kötöttségét A Gazdasági Bizottság határozata A tervlebontáson és a keret­­gazdálkodáson alapuló ter­mékforgalmat általában a kö­tetlen, a vállalatok közvetlen piaci kapcsolatára épülő ter­melőeszköz-kereskedelem vált­ja fel — mondotta ki a ter­mékforgalmazás új rendjéről hozott határozatában a Gazda­sági Bizottság. 1968. január 1- től a belföldi termelőeszköz­­forgalomban a kötöttségeket általában feloldják. Fontos változás, hogy a termelő vál­lalatok általában szabadon döntenek majd arról, hogy termékeiket közvetlenül a fel­használó vállalatoknak, vagy a belkereskedelemnek adják el, vagy az érvényes szabályok keretei között külföldön érté­kesítik. Ugyanilyen választási lehetőségeik lesznek a felhasz­náló és a belkereskedelmi vál­lalatoknak is áruik beszerzése­kor. A mezőgazdasági üzemek egymás közötti forgalmában semmiféle kötöttség nem lesz, s fokozatosan szűkítik a ter­mékcsere-rendszert a mező­­gazdaság és a felvásárló szer­vek között. Egyes ágazatok termékeinek bő választéka és fogyasztóinak széles köre szükségessé teszi a termelő vállalatoktól függet­len termelőeszköz-kereskedel­mi (úgynevezett TEK), vállala­tok létesítését. Ezek piackuta­tással felmérik a várható szük­ségleteket, ennek megfelelően árukból raktárkészleteket gyűj­tenek, s e készletekből szolgál­ják ki a felhasználókat. Ható­sági funkciót nem gyakorol­hatnak és vevőkörüket hatósá­gi előírásokkal nem szabad korlátozni. A határozat utal arra, hogy olyan hitelpolitikát kell kiala­kítani, amely segít megakadá­lyozni a felesleges készletfel­halmozást, ugyanakkor alkal­mas a szükségleteknek megfe­lelő készletek és a szükséges áruválaszték kialakítására. A termékforgalmazás új rendje széles körű jogi előkészítést kí­ván. A határozat a fogyasztók fo­kozott védelméről is intézke­dik. Kimondja, hogy külön en­gedélyhez kell kötni a válla­latoknak azokat a megállapo­dásait, amelyek a piac felosz­tását célozzák. Ilyen engedélyt csak az érdekelt felhasználó­kat képviselő tárcák jóváha­gyásával adnak ki. Fel kell ol­dani azokat a korlátozásokat is, amelyek a vállalatok ter­melési profilját gyakran gyárt­mánymélységig megszabják, így megszűnik egyes vállala­tok monopolhelyzete, s egész­séges verseny indul a vásár­lók megnyeréséért. Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége tiltakozik a nácizmus feléledése ellen Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIA) vezetőségé­nek legutóbbi üléséről Gábor István, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára nyilatko­zott. Elmondotta, hogy Prágá­ban a háromnapos tanácsko­zás középpontjában elsősorban a nyugat-németországi újná­cizmus problémái, valamint az európai biztonság kérdései álltak. Az ülésen elfogadott hatá­rozat megállapítja, hogy az európai béke szorosan össze­függ a­ nyugatnémet belpoliti­kai helyzet alakulásával. Nem szabad lebecsülni azt a tényt, hogy a bonni kormány tilta­kozik az ország atomiparának mindenfajta nemzetközi ellen­őrzése ellen, fenntartja annak lehetőségét, hogy ezt az ipart katonai célokra igénybe vegye. A határozat síkraszáll azért, hogy oszlassák fel az NPD-t s mindazokat a szer­vezeteket, amelyek a nácik expanziós és demokráciaelle­­nes törekvéseit felélesztik. Kö­veteli: büntessék meg mind­azokat, akik a háborús bűnö­söket és a hitlerista háborút dicsőítik. Meg kell akadályoz­ni, hogy a Bundeswehr bár­milyen formában atomfegy­verhez jusson. Szükséges, hogy az európai államok ér­tekezlete összeüljön és megte­remtse a kollektív biztonság rendszerét — hangsúlyozza a dokumentum. A FIA vezetősége a határo­zatban a vietnami helyzettel kapcsolatban is állást foglalt E szerint az Ellenállók Nem­zetközi Szövetsége csatlakozik a világszerte kibontakozott kezdeményezéshez, amelynek célja Észak-Vietnam bombá­zásának megszüntetése, a viet­nami nép önrendelkezési jo­gának elismerése. El kell érni, hogy az Egyesült Államok kö­telezze magát csapatainak ki­vonására Dél-Vietnamból, hogy mindezek alapján meg­kezdődhessenek a béketárgya­lások a Vietnam földjén har­coló erők között Szilikátipari ankét az Iparművészeti Főiskolán Ipari Tudományos Egyesület, a Finomkerámiaipari Orszá­gos Vállalat és az Üvegipari Országos Vállalat. Közös ta­nácskozásuk gyakorlati szem­pontból világította meg azo­kat a kérdéseket amelyek az új gazdasági mechanizmus be­vezetése után a tervezőképzés, a kutatás és az ipar együttmű­ködése terén fölvetődnek. Az előadások legnagyobb ré­sze a tervezői gyakorlat prob­lémáinak elemzésével foglal­kozott Megvilágította a kerá­mia-, porcelán- és üvegipari tervezés helyzetét a szocialis­ta és a kapitalista országok iparában, felhívta a figyelmet a gyártás és a kereskedelem szempontjaira, s mindenek­előtt a művészi tervezés szere­pére, az önálló gyári karakter kialakítása, a gazdaságosság, valamint a kül- és belföldi piacokon való érvényesülés szempontjából. Az ankéttal egyidejűleg az Iparművészeti Tanács kiállí­tást rendezett a főiskolán a magyar üveg-, porcelán- és ke­rámiaipar termékeiből. Tárla­ta fényesen igazolta a tanács­kozás megtartásának szüksé­gességét, az ott felvetett prob­lémák aktualitását. A bemuta­tott tetszetős, célszerűen meg­formált tárgyak mutatják, hogy iparunk megindult a he­lyes úton. Legnagyobb részük­, mint Hamsa Erzsébet pohár­sorozata, Szabó Erzsébet, Som­kuli Katalin és Suha Zoltán üvegvázái, Cs. Illés Irén por­celán étkészlete és Torma Ist­vánná kávéskészlete, bizonyí­téka és eredménye egyben a tervezőművész és az ipar gyü­mölcsöző együttműködésének. A kerámia-, üveg- és porce­lántárgyak tervezéséről, ipari­kereskedelmi hasznosításáról, a tervezőmunka nemzetközi helyzetéről, hazai eredményei­ről tartott ankétot április 24-én és 25-én az Iparművé­szeti Főiskolán a Szilikátipari Tervező Tanszék, a Szilikát­

Next