Magyar Nemzet, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-01 / 206. szám

2 részvevői előtt a vesztesége­ket, amelyeket országa elszen­vedett Becsléseink szerint — mondotta — Jordánia ember­vesztesége mintegy 6000 fő volt, a költségvetési deficit 50 millió dinár körül mozog. Meg kell vonnunk tetteink mérlegét az agresszió előtt, alatt és után és becsületesen szembe kell néznünk az elkö­vetett hibákkal — mondotta. — Közölte Husszein, hogy Jeruzsálem polgármesterétől üzenetet kapott, amely szerint a Jordán folyó megszállt nyu­gati részének arab lakossága a csúcsértekezletbe és annak döntéseibe helyezi reményét. Azef iraki elnök az ál­dozatvállalások szükségességét emelte ki. Benhima marok­kói miniszterelnök támogatta Nasszer elnök, Husszein király és Aref elnök álláspontját és bejelentette, hogy Marokkó teljes mértékben csatlakozik a csúcsértekezlet határozatai­hoz. Helou libanoni elnök az egységes arab front szüksé­gességét húzta alá és ígérte, hogy Libanon minden erőfe­szítéssel azon lesz, hogy a reá háruló szerepet jól betöltse. A szudáni tájékoztatásügyi miniszter, az arab csúcsérte­kezlet szóvivője a szerda esti újabb zárt tanácskozás után kijelentette, hogy az ülésen ú►pozitív intézkedéseket hoz­tak az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolásá­ra­. A szerda esti ülésen a ME­­NA és az AFP beszámolója szerint Bahi Ladgham, Tuné­zia államminisztere meghatá­rozta a kormány álláspontját. Hangsúlyozta, hogy egyes arab országok a múltban félrema­gyarázták Tunézia politikáját, ma azonban teljes az összhang az elérendő célok tekinteté­ben. Tunéziának vannak el­gondolásai, amelyeket egyes arab országok nem néznek jó szemmel, de — mondotta — országa kész elfogadni a csúcs­­értekezlet határozatait. Hasszán líbiai trónörökös megerősítette, hogy országa szolidáris az arab erőfeszíté­sekkel. Szalal jemeni elnök fontosnak minősítette, hogy fátyolt borítsanak a múlt né­zeteltéréseire. Kuwait emírje hangsúlyozta, országa kész hozzájárulni mindenhez, amit a közös arab ügy megkövetel. Sukeiri, a Palesztinai Felsza­badítási Szervezet vezetője át­­fogó tervet sürgetett a meg­szállt területeken élő Paleszti­nai arabok ellenállásának tá­mogatására. Libanonba tett az adeni ENSZ Az adeni probléma kivizs­gálásával foglalkozó három­tagú ENSZ-különbizottság, amely már harmadik hete tar­tózkodik Genfben, csütörtö­kön sajtónyilatkozatban je­lentette be, hogy pénteken Bejrútba teszi át székhelyét. A lépés elsődleges célja az, hogy megkönnyítsék a két na­cionalista szervezet (FLOSZ és a Nemzeti Felszabadítási Front) számára, hogy képvise­lőiket elküldjék a tárgyalá­sokra. Az ENSZ-bizottság Genf­ben eddig csupán a dél-arab szövetségi kormány miniszte­reivel, a szövetségen kívüli számos kisebb állam uralko­­ d­ót székhelyét különbizottság­ ­aival és a brit kormány kép­viselőivel folytatott megbeszé­léseket. A kiadott közlemény tudtul adja, hogy felszólították a brit kormányt is, küldje el de­legációját a libanoni fővá­rosba. A Nemzeti Felszabadítási Front szerda este bejelentette, hogy ellenőrzése alá vett egy, az adeni államhatártól mint­egy 800 méterre fekvő közsé­get. Egy másik adeni hír sze­rint a FLOSY visszavonta kedden kiadott háromnapos sztrájkfelhívását és ily módon csupán egy napig szüntették be a munkát Adenben. Ab­­NESZ főtik­ára Kinghasában Folynak az afrikai csúcs előkészületei Nigéria ellenzi polgárháborúja napirendre tűzését A nigériai hadihelyzetről ér­kező jelentések — a harcoló felek ismertetése alapján — továbbra is ellentmondóak. A lagosi rádió csütörtöki jelentésében arról ad hírt, hogy a nigériai légierő bomba­támadása következtében hasz­nálhatatlanná vált a benini repülőtér. A biafrai erők B–26-os gépei innen szálltak fel bombatámadásaik végre­hajtására. A nyolc hete tartó háború kérdését a nigériai szövetségi kormány nem szeretné a kinshasai csúcsértekezlet napi­rendjén látni. Nigéria Addisz Abeba­i nagykövete szerdán visszatért Lagosba és kijelen­tette, hogy ellenezni fogják a nigériai válság megtárgyalá­sát a csúcsértekezleten, amely­re a szövetségi kormány kül­döttséget meneszt. Mint a VPJ jelenti, Diallo Telli, az Afrikai Egységszer­vezet főtitkára szerdán Kins­­hasába érkezett, hogy előké­szítse a jövő héten megnyíló csúcsértekezletet. Bomboko kongói külügyminiszter beje­lentette, hogy Sékou Touré guineai elnök is részt vesz a csúcsértekezleten. Kiújultak a harcok Bakavuban Bakuvuból jelenti az AFP­ Bakuvuban, ahol hétfő óta viszonylagos nyugalom ural­kodott, szerdán reggel ismét kiújultak a harcok a várost birtokukban tartó lázadó zsol­dosok és a kongói hadsereg egységei között. Az első je­lentések szerint a hadsereg egységeinek többszöri próbál­kozás után sem sikerült be­hatolniuk a városba. A Mao-irányzat ismét támadásba lendül A TASZSZ a kínai helyzetről Moszkvából jelenti a TASZSZ: Éjjel nappal szólnak a dobok Pekingben, a város utcáin "vö­­rösgárdisták" és az úgyneve­zett forradalmi lázadók oszta­gai menetelnek. Megafonokon át harsok a sok gyűlésezéstől berekedt szónokok hangja. A házak falán és az erre a célra felszerelt vitrineken ismét egy sereg kézírásos faliújság ol­vasható. A pekingi­­forradalmi bi­zottság" épülete előtt tanyázó -­vörösgárdisták" követelik, hogy távolítsák el a bizottság­ból azokat, akik nem elég kö­vetkezetes hívei Mao Ce-tung­­nak. A kormánynegyed kör­nyékén felragasztott plakátok Liu Sao-csi, Teng Hsziao-ping, Tao Csu és mások kiűzését kö­vetelik ebből a városnegyed­ből. A vidéki lapok anyagaiból is arra lehet következtetni, hogy a tartományokban még mindig tartanak a zavargások. A Kanszu Ribao Mao elnök ellenfeleinek ellentámadása miatt panaszkodik és a tarto­mányi -forradalmi bizottság" megteremtésére hív fel. A lap szerint Lancsouban sok ezer ember részvételével tartottak nagygyűlést a tartományi párt­­bizottságban tevékenykedő­­maroknyi revizionista cso­port" elítélésére. A Liaoning Ribao javasolta, hogy Liao­­ningban — Kína egyik észak­keleti tartományában — szer­vezzék meg a harcot az ansani városi pártbizottság és a helyi kohászati kombinát pártbizott­sága ellen. A szomszédos Csi­­lin tartomány lapja rosszallá­sát fejezte ki amiatt, hogy a hadsereg nem támogatta kel­lőképpen a­­baloldalt" vagyis nyilvánvalóan Mao Ce-tung híveit. Kína déli részén, Kuijang tartomány központjában Kuj­­csouban a Mao-féle csoport hí­vei­­harci nagygyűlést,, tartot­tak és elítélték a tartományi pártbizottság volt titkárait, akik állítólag Liu Sao-csi­­ügynökei" voltak. Kína köz­pontjában, Vuhanban a Hupej Ribao arról ad hírt, hogy Vu­­han térségében — amely nem­rég véres összetűzések színhe­lye volt —, Mao Ce-tung el­lenfelei­­még mindig befolyá­sosak és erősek" és most­­el­lentámadásra" készülnek. Jfegyar Nemzet__ Nőnek az amerikai veszteségek Vietnamban Hanoit nem lehet megtörni­­• írja egy helyszíni tudósító A saigoni amerikai parancs­nokság közlése szerint a dél­vietnami demilitarizált övezet közelében az amerikai légierő szerdán két vadászbombázóját elvesztette. Az egyiknek a pi­lótáját megtalálták, a másikat eltűntnek nyilvánították. Az amerikai parancsnokság csütörtökön kiadott heti ösz­­szefoglaló jelentésében közölte a hivatalos adatokat az ameri­kaiak veszteségeiről augusztus 21 és 26 között. Az adatok sze­rint a katonai műveletekben 125 amerikai meghalt, 1078 megsebesült és 27 eltűnt. Az előző héten a halottak száma 108, a sebesülteké 883 volt. A dél-vietnami kormánycsapa­tok 101 katonája halt meg ugyanezen idő alatt és 367 megsebesült. A jelentés sze­rint a háború kezdete óta el­szenvedett amerikai veszteség 12 730 halott és 78 591 sebe­sült. A VDK területe fölött csü­törtökön kilenc amerikai gé­pet lőttek le és számos piló­tát elfogtak — jelenti a VNA hírügynökség, öt gépet, köz­tük egy helikoptert Haiphong fölött, két másikat Hanoi fö­lött lőttek le, a fennmaradó kettőt pedig Észak-Vietnam más területein semmisítették meg. A VDK fölött lelőtt ame­rikai gépek száma 2249-re emelkedett. Csütörtökön Hanoiban több­ször is légiriadót rendeltek el, mivel amerikai repülőgépek 30—50 kilométer távolságra közelítették meg a fővárost — jelenti a TASZSZ. Az állandó légiriadók ellenére a város la­kossága a szokott módon vég­zi munkáját. A manilai Times csütörtö­kön közölte tudósítójának be­számolóját a Hanoi ellen inté­zett amerikai légitámadások­ról. A tudósítás a többi között rámutat, hogy az amerikai bombázások jelentős szállítási nehézségeket okoztak, de autók, teherautók és egyéb járművek a hidak lebombázá­sa ellenére átkelnek a folyó­kon kompok és ügyesen rög­tönzött bambusztutajok segít­ségével. A bombák — folytat­ja a tudósító — nagy számban estek polgári épületekre, ame­lyeknek semmi katonai jelen­tőségük sincs, így iskolákra, egy 50 ágyas kórházra, a ha­noi székesegyházra stb.­­Le­het, hogy az amerikai légitá­madások célja figyelmeztetni Hanoit a még várható bomba­­terrorra, amennyiben nem kö­nyörög békéért, de semmi jel sem mutat arra, hogy Hanoi harci szelleme megtörik a nyomás alatt" — hangsúlyoz­za a manilai lap tudósítása. Sok száz milliós adóajándék a francia nagytőkének is Humanité a társadalombiztosítás helyzetéről Párizsból jelenti az MTI. A francia minisztertanács szer­da délutáni ülésén jóváhagyta a júniusban elfogadott felha­talmazási törvény alapján ki­adásra kerülő rendeletek har­madik csoportját. A rendele­tek első csoportja a munka­­nélküliség problémájával, a második a társadalombiztosí­tás reformjával és a kapita­lista üzemekben a dolgozók bi­zonyos érdekeltségi rendszeré­nek bevezetésével foglalkozott. A szerdán jóváhagyott 17. rendelet, amely kiadása előtt alkotmányjogi szempontból még az államtanács, majd új­ra a minisztertanács elé kerül, a francia vállalatokat igyek­szik versenyképessé tenni a közös piaci partnerekkel szem­ben, tekintettel arra, hogy egy év múlva megszűnnek az Európai Gazdasági Közösség belső vámhatárai. A francia gazdaság belső szerkezete — a kis- és középüzemek aránylag nagy száma miatt — elmara­dott és emiatt hátrányban van a többi közös piaci ország gazdaságával szemben. A minisztertanács szerdai ülésén elfogadott rendeletek elsősorban az ipari-mezőgaz­dasági üzemek, kereskedelmi és pénzügyi intézmények kon­centrációját és modernizálását igyekeznek elősegíteni. A ren­deletek rugalmasabbá teszik a fejlesztési célokat szolgáló hi­telek feltételeit, lehetővé te­szik a nemzetgazdasági szem­pontból fontosnak tekintett, de pénzügyi nehézségekbe ke­rült vállalatoknak a csődtől való megmentését és jelentős adókedvezményekkel igyekez­nek elősegíteni a vállalatok összevonását, akár közvetlen tárgyalások, akár tőzsdei mű­veletek révén. Külön rendelet intézkedik arról, hogy adókedvezményben részesülnek azok az ipari és kereskedelmi vállalatok, ban­kok és biztosító intézetek, amelyek párizsi központjukat decentralizálják és a rendelet­ben megjelölt vidéki terüle­tekre költöztetik át. Ezzel egy­részt a főváros túlzsúfoltsá­gát kívánják csökkenteni, más­részt az elmaradott területek fejlődését elősegíteni. A most elfogadott intézkedések végre­hajtása révén a tőkések, első­sorban a nagytőkés csoporto­sulások, előzetes számítások szerint újabb évi 360 millió frank adókedvezményhez jut­nak. Rendkívül mély elégedetlen­ség, sőt harag jellemzi a most induló őszi politikai idényt — állapítja meg az Humanité csütörtöki számában Georges Séguy, a CGT főtitkára, aki rámutat, hogy a munkások nagyarányú mozgalmaira le­het számítani. A sorozatos ár­emelkedések, a növekvő mun­kanélküliség és a társadalom­­biztosítás reformja éppen elég okot szolgáltat erre az elége­detlenségre és haragra. Ezeket az intézkedéseket egyáltalán nem ellensúlyozza az érde­keltségi rendszer bevezetése, amelyet Séguy "durva csalás­nak" minősített. Az­­érdekelt­ség" ugyanis csak arra jó, hogy a munkáltatók ezen a címen pénzt tehessenek félre. A dolgozók azonban ennek a pénznek a színét sem láthat­ják 5—8 évnél hamarább, a tőkések viszont időközben ka­matmentesen használhatják ezeket az összegeket, ráadásul 900 millió frankra becsült évi adóajándékban is részesülnek ezen a címen. A CGT és a CFDT közös nyilatkozatában említett szé­les körű akcióval kapcsolat­ban Séguy kifejti, hogy azok fő célja a társadalombiztosí­tás reformjáról szóló rendele­tek hatálytalanítása. Ezen ak­ciók egyéb követelésekért is folynak majd, mint például a bérek emelése, a foglalkozta­tottság biztonsága és a mun­kaidő csökkentése. Séguy végül megállapítja, hogy a Közös Piac országai közül Franciaország az egyet­len,, amely egyáltalán nem ré­szesíti kormánytámogatásban a társadalombiztosítási rend­szert, sőt még pénzt von el tőle egyéb célokra is. A Szocialista Munkáspárt önálló jelöltet indít az amerikai elnökválasztáson New Yorkból jelenti az AFP. Az amerikai Szocialista Munkáspárt Országos Bizott­sága szerdán bejelentette, hogy indul az 1968-as elnökválasz­tásokon. A párt Fred Halstead-et jelöli elnöknek és Paul Boutelle­t alelnöknek. Programjuk két lényeges pont­ra korlátozódik: a Vietnam­ban állomásozó amerikai csa­patok azonnali hazarendelése és az, hogy az egyesült álla­mokbeli néger közösségeket a négerek tartsák ellenőrzésük alatt. Halstead 40 éves, húsz éve tagja a Szocialista Munkás­pártnak. Szervezője volt az április 15-i nagy New York-i tüntetésnek, amelynek rész­vevői a vietnami háború ellen tiltakoztak. Boutelle 35 éves néger, a­­fekete hatalom" el­nevezésű mozgalom egyik tá­mogatója. Véleménye szerint a jelenlegi hivatalos Amerika minden szinten ellensége a fe­ketéknek. Mindketten támad­ják Robert Kennedy szenátort, akiről az a véleményük, hogy megpróbálja leszerelni a né­gereket .Péntek, 1961. szeptember . Harmadik párt a lakul az Egyesült Államokban? Tanácskoznak a vietnami háború ellenzői Washingtonból jelenti az MTI. Chicagóban­ csütörtökön megkezdődött az új politikát követelő országos szervezet ötnapos konferenciája, ame­lyen számos amerikai haladó szervezet, békemozgal­mi és polgárjogi csoport képviselői vesznek részt. A szervezet a jövő évi választási kampány előtt ki akarja dolgozni poli­tikai programját amelyet a haladó erők célul tűzhetnek ki maguk elé. Szó van arról, hogy az amerikai haladó erők ösz­­szefogásával harmadik pártot hoznak létre, hogy a demok­rata és a republikánus párttal szemben valóban progresszív jelöltek is felvehessék a ver­senyt a választásokon. Egyes csoportok ugyanakkor azt ja­vasolják, hogy harmadik párt alakítása helyett a haladó erők jövőre a megfelelő , a vietnami béke meg­teremtését és a polgári haladást segítő­­ jelölteket támogassák. Több amerikai békemozgal­mi és polgárjogi szervezet ja­vasolta korábban, hogy a ha­ladó erők állítsanak önálló el­nökjelöltet, dr. Martin Luther King személyében. King több ízben kijelentette, hogy nem szándékozik jelöltetni magát. A Nobel-békedíjas lelkész fel­szólal a chicagói értekezleten. „Slilwaukee — rendőrállam” Harmincnapos ostromállapot és tömeges letartóztatások A Wisconsin állambeli Mil­­waukee-ban, ahol 85 000 fekete él, a rendőrség szerdán este megtámadott egy néger gyű­lést. A milwaukee-i négerek ked­den lakásügyi egyenjogúságot követelve vonultak fel a vá­ros hivatali negyedében és eközben a fehérek felgyújtot­ták központjukat, a­­szabad­ságházat. Szerdán mintegy 200 néger tartott gyűlést a szabadságház romjai között. A rendőrség gumibottal és pus­kával támadt rájuk és mint­egy 50 személyt letartóztatott. Ezzel 61-re emelkedett a két nap alatt letartóztatottak szá­ma. A keddi tüntetésre rátáma­dó fehérek és a szerdai gyű­lést­­feloszlató­ rendőrök ösz­­szesen 24 négert sebesítettek meg. Amikor a tüntetők veze­tője, az egyébként fehér bőrű James Groppi atya tiltakozni próbált a gyűlés megtámadása miatt, a rendőrök közölték vele, hogy Henry Maier pol­gármester 30 napos ostromál­lapotot rendelt el a városban és ezzel betiltott minden fel­vonulást.­­Milwaukee rendőr­állam és Maier polgármester az ő diktátora" — jelentette ki Groppi atya, hozzátéve, hogy mindaz, ami a városban történik, az a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság megtagadása. Floyd McKissick, a Faji Egyenjogúság Kongresszusá­nak elnöke szerdán kijelen­tette, hogy nem fűz sok re­ményt annak a bizottságnak a működéséhez, amelyet John­son elnök egy hónappal ez­előtt hozott létre a faji za­vargások okainak felkutatá­sára. McKissick kijelentette, hogy véleménye szerint a bi­zottság, ha fel is fogja tárni a problémákat, működésével nem hozza közelebb a tény­leges megoldást. Mint mondot­ta, az a két néger, aki tagja a bizottságnak — Roy Wil­lan­s, a Színesbőrűek Haladá­sáért Küzdő Szövetség elnö­ke és Edward Brook massa­­chusettsi szenátor­a nem tart fenn semmilyen kapcsolatot a négerek társadalmával. Az amerikai szenátus szer­dán 69 szavazattal 11 ellené­ben jóváhagyta Thurgood Marshall kinevezését az Egye­sült Államok legfelső bírósá­gának tagjává. Marshall lesz a legmagasabb amerikai igaz­ságügyi fórum első néger tag­ja. A külpolitika hívei O (London, Reuter) Csütör­tökön újabb tüntetések voltak Anglia pekingi diplomáciai képviselete előtt. O (Varsó, MTI) Csütörtö­kön este Varsó népe hatalmas béketüntetéssel emlékezett meg a második világháború kitöréséről, a tragikus 1939. szeptember elsejei hitlerista orvtámadásról. O (Szófia, MTI) Todor Zsiv­­kov bolgár miniszterelnök meghívására csütörtökön Otto Krag dán miniszterelnök és külügyminiszter Bukarestből hivatalos látogatásra Szófiába érkezett. O (Tunisz, Reuter) Fanfani olasz külügyminiszter, aki szerdán érkezett kétnapos hi­vatalos látogatásra Tuniszba, csütörtökön megbeszéléseket folytatott Burgiba tunéziai el­nökkel a két ország kap­csolatairól, valamint a közel­­keleti válságról.­­ (Damaszkusz, TASZSZ) A Tartus—Akari közötti vas­útvonal építéséhez szükséges felszerelésekkel és egyéb anyaggal megrakott szovjet kereskedelmi hajók érkeztek Latakia szíriai kikötőbe.­­ (Valencia, Reuter) Egy valenciai katonai bíróság szer­dán 12 hónaptól négy évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélt öt spanyol személyt azzal a vád­dal, hogy inzultálták" a fegy­veres erőket. Az elítélteket, több mint ötszáz társukkal együtt, a május 1-i tüntetések alkalmából vették őrizetbe. A NUSZ Debray-ről Prágából jelenti az MTI. A Nemzetközi Újságíró Szervezet nyilatkozatot adott ki Debray francia baloldali újságíró ügyével kapcsolatban, akit a bolíviai katonai kormány több hónapja börtönben tart. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Debray elleni vád nincs alá­támasztva. Bizonyított dolog, hogy Debray iratai rendben vannak és engedéllyel tartóz­kodik az ország területén. Debray este azt követeli, hogy a világ összes demokratikus újságírói ne csak életéért és szabadságáért harcoljanak, ha­nem az újságírói hivatás sza­bad gyakorlásáért és a sajtó­­szabadságért is — fejeződik be a NUSZ nyilatkozata.­­ (Kinshasa, AFP) Szerda este Kinshasában fontos ki­nevezéseket jelentettek be: a Kongói Demokratikus Köztár­saság nyolc tartománya közül ötnek az élére új kormányzó líCFllit­o (Genf, DPA) A genfi le­szerelési értekezlet csütörtö­kön délelőtt újabb plenáris ülést tartott. Az ülésen foly­tatták az atomsorompó-egyez­­mény tervezetének vitáját . (Washington, Reuter) A Központi Tartalékok Hivata­lának közlése szerint július­ban 33 millió dollárral 13136 millió dollárra csökkent az Egyesült Államok aranytarta­­léka. C' (Athén, AFP) A görög légierő 41 magas rangú tiszt­jét királyi rendelettel nyugál­lományba helyezték.­­CA (Hanoi, VNA) Trucing Chinh, a VDK nemzetgyűlése elnökségének elnöke szerdán fogadást adott a jelenleg Hanoiban tartózkodó Stékely Carmichael tiszteletére. O (Hamburg, AFP) Schrö­­der nyugatnémet külügymi­nisztert egyes szakorvosok szerint agyvérzés érte, s állí­tólag megbénult. NDK (Berlin, ADN) Hivatalos meghívásra szeptemberben NDK párt- és kormánykül­döttség utazik Szófiába Walter Ulbricht és Willi Stoph veze­tésével. Moszkvából jelenti a TASZSZ. Az Izvesztyija csütörtök esti számában Alekszandr P­radov professzor ismerteti azt a vi­tát, amely az ENSZ világűr­­bizottságának jogügyi albizott­ságában folyt le ez év nyarán Genfben, az albizottság 6. ülésszakán, a világűrbe felbo­csátott objektumokkal okozott károkért való felelősség kér­déséről, s ismerteti a szóban forgó kérdésben beterjesztett magyar javaslatot. Noha az Egyesült Államok nem sok hajlandóságot mutat a komp­romisszumra, az albizottság munkája már annyiban ered­ménnyel járt, hogy előzetesen sikerült megegyezést találni egyes rendelkezéseket illetően, a magyar javaslat alapján — írja Pirador professzor. Magyar Jand­at egy 1­­870 bitóliáiban

Next