Magyar Nemzet, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-15 / 244. szám
Tudományos Figyelő nnunminnnmiiiíiiinninnitiiiiiiii! mRiniummnimnnintiiiiiiKinniiiniiniiiniiHniiiiiiiiiiiiuiiuiiinininmnimnniiinHnmiinni Pillantás a holnapba Szovjet tudósok véleménye arról, milyen kincseket rejt még magában a Föld tíz műholddalA Szovjetunió Tudományos Akadémiájának legutóbbi közgyűlésén M. Keldis, az Akadémia elnöke, egyebek közt arról beszélt, hogy miért vált most különösen aktuálissá a termelőerők fejlődésének kérdése. "A természet gazdagságának intenzív kihasználása — mondotta az Akadémia elnöke — olyan hatalmas ütemben folyik, mint eddig soha. Ha nem értékeljük fel ésszerűen azt, hogy mit adhat nekünk a természet, és nem vesszük számba azokat a változásokat, amelyek a természetben, annak gazdag kincsei kihasználása közben végbemennek, akkor nagyon nehéz körülmények közé kerülhetünk.. .* Mi van a Föld méhében? A természet feltárt és még feltáratlan kincsei, azok okos felhasználása, a tudomány szerepe a természet rejtett értékeinek feltárásában — hoszszú ideje a szovjet tudomány egyik legfontosabb kérdése. Nemrégiben több szovjet tudós, három akadémikus: M. Melnyikov, N. Fjodorenko, A. Trofimuk és N. Nyekraszov akadémiai levelező tag sokrétűen foglalkozott ezzel a kérdéssel a Nyegyelja hasábjain. Rendkívül érdekes megállapításokat tettek nemcsak arra vonatkozóan, hogy mekkora kincsek rejlenek még a föld méhében, hanem arról is, milyen hatalmas mértékben növekszik az emberiség szükséglete. Vegyük például a fűtőanyag-szükséglet emelkedését A tudósok számításai szerint 1980-ig, tehát mindössze 13 esztendő alatt 2,3-szer annyi tüzelőanyagot fogyasztanak a Szovjetunióban, mint ma, és az egy főre jutó tüzelőanyagfogyasztás eléri az évi 10 tonnát Ugyancsak 1980-ig 2,4- szer nagyobb lesz a vasérc-fogyasztás is. De nyomban meg is nyugtatnak: nem kell megriadni ezektől a számoktól. Mert a Szovjetunió a természeti kincsek tartaléka tekintetében már régen az első helyet foglalja el a világon. Például az olajkincsek egyharmada a Szovjetunió területére esik. Ugyanígy a Szovjetunió rendekezik a legnagyobb vasérc, azbeszt nikkel, ólom, molibdén, higany és egyéb ásványi tartalékokkal. Nemcsak a föld méhében vannak nagy ásványi kincsek, a bányászás és a feldolgozás módszerei is hatalmas nyersanyagtartalékot rejtenek még magukban. Hiszen a mai termelési módszerek mellett például az ólomércből mindössze csak 78 százalékban tudják kivonni az ólmot, a cinkfeldolgozásnál pedig ez az arány 75 százalékra csökken. Az olajbányászásnál pedig még roszszabb a kép: az olaj 60—70 százaléka bentmarad a talajban. Csupán 1959-től 1965-ig elégett vagy pedig elszállt a levegőbe 45 milliárd köbméter gáz az olaj kitermelése közben. Ez a mennyiség megfelel 50 millió tonna olajnak, vagy 100 millió tonna szénnek. Széntartalék, ezer esztendőre Az energiatartalékok felhasználása a technikai fejlődés kulcspontja. Már ma több mint 1 milliárd tonnafűtőanyagot használ el évenként a Szovjetunió, a villamosenergia-termelés pedig meghaladja az évenkénti 500 milliárd kilowattórát Ez pedig körülbelül egyötöde a Föld mai energiafogyasztásának. A tudósok véleménye szerint 1980-ban lényegesen megváltozik az arány: a Föld villamosenergia-termelésének kétharmadát a Szovjetunió fogja felhasználni, a fűtőanyag energiaforrásoknak pedig a felét veszi majd igénybe. De ehhez megvannak a szükséges tartalékok. Ha az 1980-ban érvényessé váló fogyasztási normákat vesszük is alapul, a Szovjetuniónak még akkor is 1000 esztendőre való szénkészlete, 114 évre elegendő olajkészlete és 85 év szükségleteit kielégítő földgázkészlete lesz. Pedig hát egészen bizonyos, hogy az elkövetkezendő 60—70 esztendőben egészen új energiaforrásokat állítanak majd az ember szolgálatába. Az üzemanyagkészletek területi elhelyezkedése egyáltalán nem kiegyensúlyozott. A Szovjetunió európai részében a tartaléknak csupán 10—13 százaléka található. Éppen ezért az ország keleti részében kell erőteljesen fokozni a termelést és az energiát keletről, Szibériából el kell juttatni az európai területre. Márpedig ez — M. Melnyikov akadémikus szavai szerint — ttáni feladatot jelent. A Szovjetunió európai részére körülbelül 600 millió tonna fűtőanyagot kell majd évenként átszállítani, mintegy nyolcszor anynyit, mint amennyit ma kap ez a terület. Éppen ezért erőteljesen fokozzák a földgáz kitermelését Nyugat-Szibériában, a Komi Autonóm Köztársaságban és Közép-Ázsiában. Hogy ezt a nagy menynyiségű üzemanyagot elszállíthassák az európai területre, 2,5 méter átmérőjű csöveket fektetnek le. Mennyit ér a víz ? A tudósok ráirányítják a figyelmet a termelőerők fejlődésével kapcsolatban a vízkészletekre. Ez rendkívül fontos kérdés. Hiszen a Szovjetunió nagyon sok területe vízellátás tekintetében elmarad a normától. A folyók vizének 86 százaléka a Jeges-tengerbe és a Csendes-óceánba jut el. Márpedig a vízellátás kérdése rendkívül fontos a népgazdaság szempontjából. Egyre nő a szükséglet ezen a téren is. Ma a Szovjetunióban körülbelül 150 köbkilométer friss vizet fogyasztanak el egy évben, de 20 év múlva már 600 köbkilométer lesz az ország szükséglete. Ez olyan óriási mértékű emelkedés, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elhatározta, a feladat megoldása érdekében még ebben az esztendőben létrehozzák a Szovjetunió vízelosztó intézetét. A vízfelhasználás kérdése újabb, ehhez kapcsolódó problémákat is felvet. Az egyre fejlődő ipar mind több folyóvizet használ fel és egyre több folyóvizet szennyez be. A. Trofimuk akadémikus megállapítja, hogy az olyan hatalmas, vízbő folyam, mint a Don,mintegy 50 százalékban iparüzemekből kifolyó, szenynyezett vizet hömpölyget a torkolata felé. Hiába minden felhívás, kérés, sőt törvény, a gyárakat nem képesek korlátozni vízszennyező tevékenységükben. De van egy mód — mondja az akadémikus —, ez pedig a közgazdászok kezében van. Fel kell értékelni a vizet! Ugyanúgy, mint a földet és egyéb természeti tartalékot. Hiszen a vizet szinte teljesen ingyen használják fel. Csehszlovákiában már okosan megoldották ezt a problémát. Kiszámították, mennyi az értéke annak a víznek, amelyet az iparüzem felhasználásra elvesz a folyóktól és mennyit ér az a víz, amelyet aztán a felhasználás után visszajuttat a gyár a vízgyűjtőbe. Kiderült, hogy a felhasználás után a gyárakból kikerült víz értéke még egyszer akkora, mint a felhasználás előtti vízé. Most a csehszlovák gyárakban már a tisztító berendezésekkel igyekeznek a termékek önköltségét csökkenteni. Tehát a szennyes vízből minél több értékeset kivonni. Ez olyan feladat, amelynek megoldása nem tűr halasztást a szovjet népgazdaságban semban folyik a kutatás és a bányászás. Újabban a tengerpart közelében levő homokzátonyokat vették célba a kutatásoknál. A Balti-tengerben például az elmúlt két esztendőben igen sok ásványi kincset sikerült kibányászni a tengeri homokból. A Szovjetunió ebben a tekintetben — mondja N. Melnyikov akadémikus — még elmarad sok más tengeri ország mögött, pedig a szovjet technika előtt nagy lehetőségek állnak, hiszen 14 tenger vize mossa az ország partjait, és a bányászásra alkalmas homokzátonyok sok száz kilométer hosszan húzódnak a partok közelében. A feladat tehát az, hogy minél gyorsabban fokozzák a tengerek homokzátonyában az olaj, a gáz és a szilárd ásványi anyagok bányászatát. A szovjet tudomány és technika előtt álló feladat tehát nagy, de rendkívül érdekes. Elvégre az emberiség jövőjéről, az ipar kenyeréről van szó. És hogy milyen nagy súlyt helyez a szovjet tudomány a tartalékok feltárására, az ember szolgálatába állítására, arra a legjellemzőbb az, hogy a Tudományos Akadémia legutóbbi közgyűlésén elhatározták, kibővítik az alelnökök számát, és az Akadémia egyik alelnökének feladata a jövőben a termelőerők fejlődésének és a természet tartalékai feltárásának vizsgálata és irányítása lesz. Kincsek a tenger medrében Hol lehet még további nyersanyagforrásokat találni? A vízben, a tengerben! Az elmúlt évtizedekben egyre erőteljesebben kezdték kutatni a tengerek, óceánok medrét. Érdekes, 10 esztendővel ezelőtt csupán hat országban foglalkoztak azzal, hogy a tengerfenéken ásványi kincseket keressenek, ma már 60 ország Az antropológusok feladatai A Kossuth Klub kisszalonjában beszélgettem a most lezajlott antropológiai szimpozion két illusztris vendégével: V. V. Ginsburg és G. Olivier professzorokkal az antropológia szerepéről, jövőjéről. Ginsburg professzor elöljáróban köszönetét fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémiának azért a kifogástalanul rendezett »feis tanácskozásért, ahol nagy tudományos kérdésekről beszéltek, vitatkoztak«. És azt is "bevallotta", hogy Budapest számára különösen azért oly szép, mert — leningrádi lévén — ha a Duna partján sétál, úgy érzi, mintha a Néva partján járna — otthon érzi magát. — S most térjünk vissza a tudományhoz: a magyarországi antropológiai leletek — beleértve a vértesszőlősit is — Európa legjelentősebbjei közé tartoznak. Külön elismerést érdemelnek a leleteket konzerváló munkák. Nagyszerű, hogy önöknél ilyen jól értenek ehhez. Feltételezhető ugyanis — tekintettel, hogy Magyarország Európa közepén fekszik —, még több és még értékesebb leletek kerülhetnek napvilágra. Erre az eddigi leletek eredményei engednek következtetni. — Professzor úr — vetettem közbe —, mostanában sok szó esik az antropológiai tudomány gyakorlati hasznáról. Miben látja ön ennek jelentőségét? — Az emberfajták tanulmányozásában, amely nemcsak egyes emberfajták, hanem az egész emberiség szempontjából fontos. Gondolok itt, többek között, a rosszemlékű rasszista irányzatok leleplezésére is, vagyis: jelenleg, a rasszista kutatáson belül, a világ antropológusainak legfontosabb feladata az egyes fajtajellegek mellett a genetikai korok tulajdonságainak tanulmányozása és meghatározása. Akadnak még napjainkban is a fajelméletben gyökerező rasszista kutatók? Úgy vélné az ember, hogy a fasizmus "Obermensch-ideológiája" megbukott a fasizmussal együtt. — Sajnos, nem. A háború befejezése után ismét feléledtek néhányan. Ez az imperialista országok politikájából is következik: elnyomni az elmaradt népek nemzeti öntudatát. Erre egyik eklatáns példa a napjainkban zajló dél-afrikai háború és még hosszú sora a világ különböző részein élő, felemelkedni kívánó népeknek. — Nyugat-Európa antropológusai sem tanultak a történelmi leckéből? — kérdeztem. — Nem eléggé. Illetve nem mindenki. Nyugat-Németországban és más kapitalista országokban még mindig akadnak olyanok, akik e tudományból újabb fajelméletet igyekeznek gyártani, rasszista fegyvereket. A tudományosan gondolkodó antropológusok feladata — és e tábor világszerte növekszik —, harcolni e vétkes téveszmék, áltudományos meghatározások ellen. — G. Olivier professzor »szűkebb hazája Párizs. Ismerem-e Franciaországot — kérdezte beszélgetésünk elején. — Ismerem — válaszoltam és tisztelem forradalmi hagyományait. — Akkor — mondotta — őszinték lehetnek érzelmei. Az embernek a múlttal kell foglalkoznia, hogy jól ismerje a jelent — és bepillanthasson a jövőbe is. Ez az antropológus feladata is. Az ember része a természetnek, attól nem vonatkoztatható el: a társadalmi és a történelmi viszonyokat szem előtt kell tartania, mert azok határozzák meg az adott kor emberét. Azok az evolúciós tendenciák, amelyek a múltban lejátszódtak, folytatódnak a jövőben. Ha a társadalmi, történeti viszonyokból indulunk ki, akkor azt is megtudhatjuk, hogy melyek voltak azok a körülmények, amelyek az embert megváltoztatták. Ezért tartom fontosnak, hogy a tudósok összejöjjenek és megvitassák az e téren még meglevő, de mindenképpen megoldandó problémákat. Magyarországi tanácskozásunk hasznát elsősorban abban látom, hogy koncentrálhattuk erőinket az előttünk álló feladatok megoldására. — Olivier professzor ezután a franciaországi antropológiai kutatásokról beszélt. — Hazánkban az antropológiai kutatások jól haladnak. Eredményeik: a publikációk évről évre növekszenek. Ma már az illetékes hivatalos helyek előtt is világossá vált, hogy az elkövetkező generációk érdekében mind többet kell tudnunk az emberről, s az e téren ilm ért tudásunkat nem vonakodunk a közérdeklődés elé tárni. — Franciaországban nagy hagyományai vannak az ősemberkutatásnak. Nálunk sokkal több a fosszilis lelet. Kelet-Európa antropológus kutatói nagy érdeklődéssel jönnek hozzánk tanulmányozni leletanyagunkat. Rajtuk kívül a világ minden tájáról fokozódik az érdeklődés. S végül összefoglalva: e tudomány mérlege Franciaországban pozitív, mert olyan örökségre támaszkodtunk, mint amilyet hazánk két nagy öregje: Vallois és Piveteau professzorok hagytak ránk. R. F. K. Rádiós kapcsolat A nemzetközi űrkutatás programjába Magyarország földi megfigyelésekkel kapcsolódik. A négy optikai megfigyelőállomás — a budapesti, bajai, miskolci és szombathelyi — közül három az idén tízéves jubileumához érkezik. A rádiós megfigyelés kétéves. A Budapesti Műszaki Egyetem űrkutató csoportja az elméleti villamosságtan tanszéken dr. Simonyi Károly professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, és az MTA műszaki tudományok osztálya részéről dr. Bognár Géza akadémikus támogatásával működik. — Milyen szerepe van a csoportnak a magyarországi űrkutatásban? — kérdeztük dr. Ferencz Csaba tanársegédtől, a csoport vezetőjétől. — Rádiós megfigyeléseink kapcsolódnak a már tíz éve dolgozó optikai megfigyelők munkájához. — Az optikai megfigyelőállomásokon előrejelzéseket kapnak a Szovjetuniótól, táviratilag és levélben, azután az USÁ-ból, Angliából és Franciaországból, sőt Lengyelországból is. Közlik velük, hogy aznap este milyen időpontban látható Budapesten a szputnyik. Egy műhold négy-öt perctől fél óráig látható, jeleit körülbelül ugyanennyi ideig vehetjük rózsadombi szputnyikfigyelő állomásunkon. Az optikai megfigyelőállomásainkon dolgozó csillagászok évek óta beszámolnak eredményeikről a nemzetközi konferenciákon. A vizuális észleleteket összefogó egyik nemzetközi program, az INTEROBS koordinátora is magyar, dr. Ill Márton, a bajai állomás vezetői. 500 Megahertzig — Űrkutató csoportunknak csak az egyik, feladata a rádiós műhold megfigyelő állomás működtetése. Az antenna tavaly készült el, kiselejtezett légvédelmi ágyútalpra építettük, kutatók, diákok szőtték, fonták, csavarozták, amíg elkészült, "rekordidő", két hónap alatt Petrov akadémikus is megnézte és elismeréssel nyilatkozott a műszaki felszereltségéről. 500 Megahertzig bármilyen mesterséges hold — vagyis szinte mindegyik, amit fellőttek és még nem pusztult el — jeleit azonnal, vagy némi előkészítés után venni tudjuk. De csak azokat a holdakat figyeljük, amelyeknek ismerjük a kódrendszerét. — Hány mesterséges hold kering a Föld körül és hánynak vették a jeleit? — Körülbelül nyolcszáz. A régiek nagy része elpusztult, vagy kimerült az adójuk. A napelemek nélküli szputnyikok adója általában egy hónapig sugároz, a napelemekkel működő holdak egy—öt évig is »dolgoznak«. Két év alatt rendszeresen tíz holdat figyeltünk meg. Egy éjszaka több mint negyven átvonulás jeleit halljuk. A tíz hold 500—1500 kilométer távolságban kering, de ennél magasabbról is tudjuk venni a jeleket Hírátviteli kísérletek — Milyen jeleket vesznek, milyen célból? — A többi között az ionoszférát kutatjuk, a benne lejátszódó változásokat, azt milyen sűrű, hogyan rétegződik, mi a különbség a téli és a nyári ionoszféra között. Az ionoszféra szerkezetét nagyjából ismerjük, eloszlását a Föld körül a szputnyikok segítségével kezdjük megismerni, de változásainak természetét, összefüggéseit és okait még nem tudjuk pontosan. Ha tudományosan ismertté válik, meg tudjuk mondani majd, hogy például a Nap változásai milyen hatást gyakorolnak a szféráikon át egészen a Földig, s ennek a rádiózásban is nagy jelentősége lehet . A rádiójelek frekvenciájának ingadozásaiból a műhold pontos helyét is meg lehet állapítani, ezáltal geodéziai méréseket is lehet végezni: az állomások helyzetét pontosan meghatározni. Az európai geodéziai állomások helyzete meglehetős pontossággal ismert volt, de az amerikai hálózattal való összekapcsolásnál százméteres eltérések fordultak elő. A műholdak segítségével a hibák jelentősen csökkentek. A napsugárzásmérő műholdakról rádióhullámokon érkező röntgen és ultraibolya sugárzási adatok feldolgozásához, a jelzések átalakításához, sikeres kísérletek után további méréseket végzünk. A jeleket úgy kell átalakítani, hogy írószerkezetet lehessen velük mozgatni. Kísérleteket végzünk olyan műholdakkal, amelyek ultrarövid hullámon, a Földről sugárzott adást veszik fel és más frekvencián visszasugározzák. Az idén az egyik ilyen műhold révén géptávírójeleket és képjeleket szeretnénk adni és nagyon távoli állomásra átvinni. Ilyen kísérleteket az ultrarövid hullámon tudomásom szerint sehol nem végeztek még. A nagy teljesítményű hírközlés a mikrohullámon történik. — 1961 óta tanulmányozzuk a légkörkutató rakétát, a modelljét el is készítettük. Lengyelországnak és Jugoszláviának is van már légkörkutató rakétája. Számunkra is fontos lenne, mert ami a Magyarország feletti magaslégkörben van, azt csak az innen startoló rakétával lehet mérni. — Hogyan növekedhetne Magyarország szerepe az űrkutatásban? Saját szputnyik ?. — A Szovjetunióval az optikai megfigyelésekben szoros kapcsolatunk van, a rádiós kapcsolatok bővítéséről tárgyalások folynak A Szovjetunió többször felajánlotta, hogy a szocialista országok több területen teremtsenek kapcsolatot egymással és a Szovjetunióval az űrkutatásban. Azt is javasolta, hogy a szocialista országok szputnyikját saját rakétájával felbocsátja. A lengyelek vállalkoztak is műhold készítésére. Esetleg Magyarország is építhetne egyszerű, kis, nem költséges műholdat, amely saját kutatási programunkhoz is végezne vizsgálatokat. Az űrkutatás mindenütt meggyorsította az ipar fejlődését Mi még nem használtuk ki lehetőségeinket. Pedig a legutóbbi nemzetközi orvoskongresszuson elmondták, hogy a műanyagok, megbízható szivattyúk, s az űrkutatásban használt egyéb berendezések nélkül a műszívet soha nem tudták volna megcsinálni. A gazdasági szakemberek véleménye szerint azokban az országokban, ahol jelentős űrkutatás folyik, olyan extrém követelmények elé állítják az ipart, hogy a többi ország egyre kevésbé lesz versenyképes, az ipar fejlődésében is. T. E. «HÉT NYELVEIM BESZÉLŐ ” MEGLEPETÉS AZ ÖM RÉSZÉRE a 42.TOTO FOGADÁSI HÉTEN NE MARADJON KIS VÁSÁROLJON 42. HETI TOTÓSZELVÉNYT! s® & toto msws & sportért