Magyar Nemzet, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
Szerda, 1961. november 1.s Magyar Nemzet Magyar ünnepnapok Grúziában hl,ahol aimdisk Sztaikiaikfo@ok Grúziában azt tartják, a legnagyobb rossz, amit két grúz egymásnak kívánhat, az, hogy: Ne legyen vendég sose a házadban! A mondás igaz lehet, mert a grúzok igen ügyelnek arra, hogy asztalukat barát el ne kerülje. A vendéglátó gazda az asztalfőre ül, s mint tamada — a híres grúz asztal feje —■ felemeli poharát és következik a túszt, a szép szavak fűszere. Grúziai tartózkodásunk során sokszor ültünk tamadaasztalhoz, élvezve a két-háromórás, a régi tradíciók szabályai szerint megrendezett ebédet, vacsorát Hamar megtanultuk, hogy mikor kell és mikor nem szabad pohárhoz nyúlni, s bár az asztalon sorakozó — színben a borhoz ülő — üdítő italok a gyengébb ivókat megmentették, a légkör minden alkalommal percek alatt átforrósodott És az oldott hangulatban megszólaltak a jellegzetes kézi dobok, a biirduda hanghatását keltő tengóharroonikák, a grúz sípok, vagy a vendégvárás gondosságával meghívott modern zenekarok. Közös dallamok A magyar napokon Grúziával ismerkedő MSZBT-küldöttséget egy este a tbiliszi Mátyás-pincébe, a Darali étterembe hívták meg barátaik. A grúz népművészet és a modern belső építészet szép összhangjával megépített hangulatos pincében a magyar küldöttség tagja, Urbán Katalin népdalémekes, egy grúz nyelven elénekelt népdal után a grúzok kedvence kezdett énekelni Aztán grúz, majd ismét magyar népdal következett, meg egy kis verseny is, hogy melyik ének hangzik szebben. Urbán Kati talált rá a Tavaszi szél vizet áraszt... kezdetű dalra Grúz barátaink egymásra csodálkozóudvariassággal hallgatták végig az éneket, majd ők folytatták; ugyanazt a dallamot énekelték el, mint régi grúz bölcsődalt. A vágytól, hogy Grúziában magyar hasonlatosságokat keressünk, többet nem szabadulhattunk. Talán ez is oka volt, hogy amikor a tbiliszi Szépművészeti Múzeumban jártunk és rábukkantunk Piroszmani néhány eredetien szép képére, Csontváry jutott eszünkbe. Piroszmani képzetlen festő volt; az ecsetet olyan őszinte egyszerűséggel kezelte, mint ahogy a gyermek fest, mielőtt az iskolában megtaníttatnák vele, hogy az alma meg a kancsó között fél ceruzahossz a távolság. A szemlélődőnek sokszor néhány vonal, hang vagy szépen zengő sor is elegendő, hogy a mélyebb rezdüléseket is észrevegye. Egy országot természetéről, történelméből, gazdaságából megismerni érdekes kutatás, a művészetébe belelátni izgalmas kaland. Az egyik tbiliszi templom freskóin láttam legelőször Lado Godiasvili képeit A grúz festő iskolája a francia festészet volt 1920—1926-ig élt Párizsban. Modern festőként indult, később, engedve a kor ízlésének, túltengett képein a barokkos hatás. Ma 72 éves és van ereje megújítani művészetét. — Hadat üzentem az öregségnek — mondta. — Hogy ez sikerül-e, azt a legnagyobb kritikus, az idő dönti, el. — Műtermének színes grafikáin már ezt az új próbálkozást csodálhattuk meg. Zene és költészet A grúzokban benne él a gyűvészet szeretete. Grúz barátaink mondták egy alkalommal: Grúziában minden második ember muzsikus és minden harmadik költő. Ha ez paulaitatásra szánt túlzás is, Grúziában érezhettük, hogy a zene és a szép szó művészete mindig jelenvaló. Mcheta város fölött, Tbiliszitől néhány kilométernyire, a Kúra és az Aragol folyók találkozásánál, egy több száz méter magas szikla tetején állnak a Lermontov által is megénekelt VI. századi templom, a Moiri romjai. A háborúk és idő pusztítását megélt, épületet csodálva jartunk a romok között, amikor az épségben maradt kupola alatt ének csendült Meglepetésként a tbiliszi zeneakadémia néhány hallgatója adott alkalmi hangversenyt X. századi korátokból. A mai zenét Grúziában olyan nagy művészegyéniségek adják, mint a világszerte ismert Otar Taktakisvili , a grúz Bartók Béla. Műveit a grúz népzene ihleti, az általa szerzett grúz himnusz is népi elemekre épülve fejezi ki a grúz sorsot harcaikat és győzelmeiket Grúziai tartózkodásunk alkalmával hallottunk hangversenyeket is, amelyeken grúz együttesek magyar szerzőket játszottak: Bartókot Kodályt, Farkas Ferencet láttam, amint egy beszélgetés alatt Tamás István, a moszkvai nagykövetség tanácsosa feljegyzi: Szokolay Vén,ász című operájának felvételeit elküldeni! Asztal szomszédom Nonesvili Utazásunkban a szép szó — bár ezt nehezebben, értettük — épp úgy körülvett minket, mint a jó zene. A grúzok művészei a szónak, s hogy élvezhettük beszédük színét és ízét, azt a magyar csoportot grúziai útján, elkísérő Elbert János Amikor Vecsésen szóba kerül az ivóvíz, azt mondja a lakosság: áldás a közösségnek, botrány a községnek. Az áldás forrása az a víz, amit elfogyasztanak, elhasználnak, a botrányé az a víz, ami nincs, mégis fizetni kell érte. Az áldásra 175 évig várt a falu. Részlet a tanács egészségügyi tájékoztatójából:•Községünkben a felszabadulás előtt egy mélyfúrású kút volt, amely törpevízművet táplált A lakosság nagy része ásott kútból kapta az ivóvizet Az ásott kutak többsége szennyezett volt Ez okozta aztán, hogy esztendőről esztendőre számtalan vérhas megbetegedés fordult elő. 1943-ban 32 tífuszos beteg volt A fertőző hasi megbetegedések akkor szűntek meg, amikor a vízvezetéki víz eljutott a lakossághoz.* 1960-ban fogott össze a falu népe és a tanács segítségével víztársulatot alapított A község 4800 házából kétezerben vízvezeték van, ezer házban fürdőszoba. Hatmillió A botrányt senki sem várta, senki sem akarta, mégis megtörtént, így számol be róla a vecsési tanács elnöke, Szentpéteri László: — A vecsésielé befizettek majdnem hatmillió forintot, és több mint egymillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. 1963-ig a vecsési víztársulat kezében volt a vízmű és a vízért senkinek nem kellett űzetni. 1963-ban a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat tulajdonába vette a vízművet, attól kezdve ők üzemeltetik és tartják karban. 1964-ben tört ki először a felháborodás. A villanyszámlák összege felszökött Senki nem tudta, miért lett egyszerre olyan drága a villany. Kiderült, hogy a többletet a vízért kell fizetni, mert most már nem lehet ingyen adni, rendelet van rá. A vecsésiek tudomásul vették, csak az volt a baj, hogy a pénzt több mint egy évre visszamenőleg egy összegben kellett volna kiűzetni. Viharos tanácsülés volt. Elértük, hogy részletekben is elfogadták a pénzt De az emberek úgy érezték, becsapták őket mert amikor szerveztük a társulást, azt ígértük, hogy amíg a vízmű teljesen elkészül — tíz évig —, az érdekeltségi hozzájáruláson kívül semmit nem kell fizetni. — Volt ilyen előírás? — Akkor még nem volt rendelet a vízügyi társulások működésére, azért kikértük az összes vízügyi szervek tanácsát Az ő véleményük alapján ígértük a tíz évet Aztán az emberek elfelejtették a vízzel való bosszúságot De az idén új rendelet jelent meg és abban az állt, hogy új, maga irodalomtörténész igényes tolmácsolásának köszönhettük. E művészet legnagyobbjaival találkoztunk. Grigorij Abasidze Petőfi-fordításait dedikálta nekünk, Karlo Kalodze népdalokat énekelt velünk, a mindig mosolygó Joszif Nonesvili pedig egy este asztalszomszédom volt a tamada-asztalnál. Barátait említette: Darvas Józsefet, Illyés Gyulát, Garai Gábort, Weöres Sándort A tigrisbőrös lovag című Rusztaveli hősköltemény modern tolmácsolóját és Radó György Grúziáról szóló útijegyzetét. Ez utóbbit egészítené ki tervezett kötete; szeretne egy antológiát összeállítani a Grúziában járt magyar költők alkotásaiból. Ő maga járt már Magyarországon és látogatásakor megszerette országunkat Az asztalnál sorokat idézett készülő verséből: Nem, magyarok, nem hiszek a legendátoknak, hogy egy fehér lóért vettétek meg országotokat... S míg a történelmet képekké elevenítette, a költő a grúz népre is gondolhatott amelynek sorsa oly hasonló a magyarokéval. Költőbarátainkkal néhány nap múlva a Miacminda hegyén találkoztunk újra. A rossabb átalányt kel fizetni: köbméterenként három forintot — Miért átalányt? — Mert Vecsésen nincsenek vízórák, a Pest megyei Vízmű Vállalat szerint másfél millió forintba kerülne, ha mindenhová felszerelnék és erre nincs pénz, így aztán nem tudják, ki mennyi vizet használ. De még ez sem lett volna baj, hanem a rendelkezés szerint úgy számolták, hogy egy személy ötven litert fogyaszt naponta, ahol meg fürdőszoba van, ott hetvenet, összeadták, hány személy van egy családban, így állapították meg, hány köbméter vizet fogyaszt. Nálunk az emberek nyolcvan százaléka Pestre jár dolgozni, reggel megy, este jön haza és sok a nyugdíjas is, akinek nem kell ilyen sok víz. A közkutak használatáért is fizetni kell, pedig csak inni és főzni viszik onnan a vizet, a többire jó a kerekeskút az udvarokban. Aki nyáron Vecsésen megy keresztül és a közkutaknál itatja meg a lovát, lemossa a szekerét vagy az autóját, annak nem kell érte fizetni, azt is a vecsési lakosság űzeti meg. Aztán az volt a másik furcsaság, ahogyan megállapították, mennyit kell a locsolásért űzetni. Négy ember öszszeírta, kinek mekkora a kertje. Ahol nem voltak otthon, ott felírták a szomszéd vagy a gyerek bemondása alapján. Jöttek az értesítések, hogy június elsejéig visszamenőleg az új ár szerint ki kell fizetni a vízdíjakat. Annak is, akinek a kertjében egy kapavágás sem történik soha, vagy csak szőlője van, amit nem kell locsolni. De aztán leállították a locsolási díj beszedését, mert nem is tudtak annyi vizet adni, amennyit az értesítés szerint a lakosságnak ki kellett volna űzetnie. Még ivóvíz sem volt elég a nyáron, a község északkeleti részében, három hónapig. A felháborodás most amiatt robbant ki, hogy mindenkinek arra az időre is fizetnie kell az ivóvízdíjat, amikor nem volt elég ivóvíz. Öntözés, aszály, árvíz — Tudták, hogy a község egy része nem kapott vizet? — kérdeztük a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál. — Amikor megtudtuk, betiltottuk a locsolást — mondja Radovits József igazgató. — Nem tartották be a tilalmat. Mi erről nem tehetünk. Még így is kevesebbet számláztunk, mint amennyi elfogyott Szentpéteri László tanácselnök: — Májusban annyi volt az eső, hogy árvízzel küszködtünk, szó sem lehetett locsolásról, mégis, legelőször már májusra is kivetették a díjat a nedek hegyoldalban messzire fehérlő Pantheonhoz, a grúz költők és tudósok temetőkertjéhez vezető meredek úton emberek álltak a déli napsütésben. A múlt évben elhunyt nagy költőjük, Grigorij Leonidze halálának évfordulóján kegyeletüket jöttek leróni. A temetőkertben számunkra ismeretlen dallamú, az ősi, emberi fájdalmat kifejező zene szólt A sírt diákok vették körül barba iskolaruhákart, s amíg a vékony gyertyácskákat elhelyezték, egymástól átvéve a sorokat, szavaltak, mondták a verset és zokogtak. A grúz szóból nem tudtam kivenni Leonidzétől volt-e a vers, vagy halaiéra írták-e a költeményt de az őszinte átélésből síró gyerekek, az asszonyok könynyes szeme és a férfiak meghatódott arca minket is bevont a gyászoló körbe. Leonidze földből alig kiemelkedő sírját virágok borították, meg virágkosarak. A virágkosarakat soha nem látott szépségű szőlő és gránátalma díszítette; ősi keleti szokás szerint a természet költészetét hozták el annak, aki olyan szépen tudta zengeni népe vágyát. Grúzia — grúz nyelven — Szakartvelo, melynek útjait járva az idegen látja szépségét és zordságát, gazdagságát és örök harcát. És megmarad a vágya: viszontlátni. S úgy búcsúzik: Viszontlátásra! Nahvamdisz Szakartvelo, Zsigovits Edit Igaz, később visszavonták és csak júniustól kezdve kell fizetni. A tanácselnök szenvedélyes szavai után a riporter hasonlókat várt a lakosságtól is. Nem így történt. A nyáron vízben szegény felsőtelepiek felháborodása elmúlt, a sértődöttség kicsit gúnyos tűnődéssé változott A víztelen nyári napokat elfelejtették. A számlát nem lehet elfelejteni. Köztük járva a riporter a következőket jegyezte fel: Ivánszki János, Somogyi- Bacsó út 38. szám alatti lakos: — Amikor bevezették a vizet, betemettük a kutat a kertben. És nyáron nem volt víz, a szódás se jött, neki sem volt vize. A városi lakosság a vízműépítés terheit közvetlenül nem érzi, a vízdíj sem akkora, mint itt. Miért különböztetnek meg bennünket ezzel is a városiaktól? Kardos Ferenc, Fürst Sándor utca 37.: — Hetenként egyszer fürdőnk, az emésztőgödör nem bír el többet, pedig háromezer forintba került Vecsésen nincs csatornázás. Nem tudom én azt a sok vizet elhasználni, amit kiszabtak. Egyszer a kultúrházban felállt egy ember, hogy ő most megy haza, elhasználja a hetven liter vizet, jót nevettek rajta. Fekete Lajosné, Lehel utca 6.: — Minden éjjel beállítottuk az ébresztőt. Amikor csörgött az óra, akkor tudtunk vizet venni. Luxuscikk lett az ivóvíz. Annyi levélírás, tárgyalás mégiscsak hozott eredményt. A Pest megyei Tanács az Országos Vízügyi Főigazgatósággal tárgyal, hogy amíg a nagy víztorony is elkészül, addig változtassanak a •►normákon*. — Úgy gondoljuk, amennyi vízóra rendelkezésre áll, fel kell ott szerelni, ahol nagyobb, mezőgazdaságilag hasznosított telkek vannak, és feltehetően sok vizet fogyasztanak a tulajdonosok — mondja Nagy Miklós, a megyei tanács elnökhelyettese. A vecsésieket igazságtalanság érte, mert a rendeletben nincs olyasmi, hogy annak is fizetnie kell, aki nem kapott vizet Tudomásunk szerint a vecsési tanács azon gondolkodik, hogy saját kezelésébe veszi a víztársulatot. Az ügy feltehetően sól fordul, bár a kedélyek még zaklatottak. A lakosság most már gyanakvó, a gázt sem akarja bevezettetni, pedig a vezeték Vecsés közelében húzódik. Az emberi hanyagság hatósugara messzire terjed, és sok nemes, a társadalom érdekében álló kezdeményezést derékba törhet A vecsési drága víz történetének ez a legfontosabb tanulsága. Tóth Erzsébet A vecsési drága víz Zsigmondy Vilmos emlékezete Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati egyesület 75 éves fennállásának jubileumi ünnepsége előestéjén, koszorúzási ünnepség keretében emlékezett meg Zsigmondy Vilmosról, a nagy magyar bányász és geológus száz esztendővel ezelőtt megindított úttörő tevékenységéről. Zsigmondy Vilmos, a magyar bányászat és földtan egyik legnagyobb alkotója és fejlesztője volt. Elsősorban a gyakorlati élet kérdéseivel foglalkozott, ezek megoldásánál viszont mindig a tudományos kutatások nyújtotta, biztos alapon állott. Zsigmondy legnagyobb eredményeit a mélyfúrások terén érte el. Első kiemelkedő tette a harkányi hévizes kút megfúrása volt 1866-ban. Ezzel megalapozta a hazai artézi kútfúróipart, amelynek egészen haláláig — 1888 — irányítója volt. 1867-ben, ezelőtt száz évvel mélyítette le a Margitszigeten az 1. sz. artézi kutat. Ezen kívül még több artézi kutat készített az ország különböző részeiben, legnagyobb műve azonban a városligeti 1. sz. artézi kút, amelyet 1868-ban kezdett mélyíteni. E nagyszerű mű a helyes földtani felismerés tudományos alapján nyugvó kiváló műszaki érzékkel és tudással végrehajtott mérnöki vállalkozás volt. Zsigmondy Vilmos, a tudós és közéleti ember sokat tett a magyar tudomány fejlesztése érdekében is. Bányatan című könyvében, amely 1865-ben jelent meg és az első magyar nyelvű ilyen mű, rámutatott a földtani ismeretek fontos szerepére. Az ő javaslata alapján indították meg 1868-ban az országos földtani térképezést, ami az Állami Földtani Intézet megalapítására vezetett 1869-ben. Budapest Főváros Tanácsa a nevezetes évforduló alkalmából utcát nevezett el Zsigmondy Vilmosról, de ezen túlmenően méltányosnak tartjuk az utókor háláját maradandóbban kifejező emléket állítani nevének ott, ahol legnagyobb alkotásai vannak, így Budapesten a Margitszigeten vagy a Városligetben és Harkányfürdőn. Dr. Csiky Gábor geológus Az idegenforgalom fellendítéséért Lapjuk Tisztelt Szerkesztőség rovatában dr. Tarnóczi Lóránt-A belső vendégforgalom* című cikkét mi is olvastuk és annak tartalmával egyetértünk. Vállalatunk az idegenforgalom növelhetősége érdekében a cikkben felsoroltakért (színvonalas szállás, gyógyfürdőik használhatósága, kulturális programok stb.) állandóan küzd, s igyekszik az országos érdeklődésre számottartó programok megvalósíthatóságát koordináltatni. A belföldi idegenforgalom vállalatunknak éppen úgy elsőrendű feladata e miatt — valutáért — a külföldiek fogadása, mert a belföldi idegenforgalom kiinduló alapja az idegenforgalomnak. (Lásd: Aggtelek—Jósvafő térségében úthálózat korszerűsítése, parkolóhelyek, új, korszerű turistaszálló stb.) Jól látja a cikkíró, hogy átgondoltabb , szervezettebb országos program és állandó szervezés szükséges a belföldi idegenforgalom fellendítéséhez. IBUSZ Elek Tivadar főosztályvezető Egy mecénás sírjáról Elszomorodott szívvel kell tapasztalnom, hogy a természettudományok nagyobb megbecsülést érdemlő tudósának, dr. Semsey Andornak a főváros által adományozott díszsírhelyen levő, gránitkőből épített síremléke mennyire elhanyagolt A síremléken sem a név, sem a felirat már nem olvasható, mert az évek folyamán teljesen elmosódott Néhai dr. Semsey Andor, nagy vagyona és jövedelme ellenére a legszerényebben, egy albérleti hónapos szobában élt Budapesten, ugyanakkor hatalmas összegeket fordított a természettudományok fejlesztésére, ez az összeg több mint egymillió aranykoronára tehető. Az ásványtan, földtan, meteorológia és a földrajztudományok fejlődése hazánkban nagyon sokat köszönhet az ő anyagi áldozatkészségének. Egyik alapítója volt a Földtani Intézetnek. Az intézettel szemben levő egyik utca ma is Semsey Andor nevét viseli Nagyszámú szegény sorsú egyetemi hallgatót segélyezett, akikből neves tudósok lettek Nagyon sok ásványtani és földtani gyűjteményt megvásárolt és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott A múzeum így lett világhírű és ásvány- és földtani gyűjteménye vetekedett a British Museum hasonló gyűjteményévé. Kérem az illetékeseket, törődjenek jobban a nagy magyar mecénás sírjával. Kisfaludy Árpád► Bp. XII., Városmajor u. 28/b. A Farkasréti temető csukva tartott kapuja Régi panasza a Farkasréti temető felső parcelláiban nyugvók hozzátartozóinak, hogy a hosszú, eléggé emelkedő, bent a temetőben néhol köves, hepehupás utat gyalog kell megtenniük. Holott, ha az 53-as autóbusz végállomásánál levő kaput kinyitnák, sok idős embert megkímélnének a fárasztó úttól. A halottak napja előtti vasárnapon sokan beszéltek az utakon erről az érthetetlen mulasztásról Az 53-as a temető oldalkapujának bejáratától eléggé messze áll meg, onnan kell felgyalogolni, vagy a felső megállótól legyalogolni, a temetőben pedig esetleg ismét a felső kapuig felmenni, ami igen fáradságos. A bezárt kapu az 33-as busz végállomása mellett, eléggé forgalmas helyen van. Nyitva kellene tartani. B. B [csillagosok, katonák| [csiLLAGOSOK, KATONÁk| | CSILLAGOSOK, KATONÁK] | CSILLAGOSOK, KATONÁK]