Magyar Nemzet, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-05 / 287. szám
4 Egy asszonygyilkos Odirománd Békefi István komédiája a Vígszínházban Igazi bája egy gyilkosságnak abban van, ha a tettes mielőtt nekilátna, aprókait , üt áldozata fejére. Legalábbis ehhez szoktatta a pesti közvéleményt az a meghitt kis bűntett, amelyet egy Erdélyi Béla nevű doktor úr követett el a húszas években, egy osztrák fürdőhelyen, kies körülmények között szikláról letaszítva színésznőfeleségét. A terhelő vallomások fölemlegették, hogy szegény Forgács Anna gyakran panaszkodott ifjú férjére: “Béluci aprókat ütöget a fejemre." Akkoriban Bélucinak ez az illetlen viselkedése szállóige lett Pesten. Azért is szabad ezt a gyöngéd emléket most fölidézni, mert Békefi István komédiájában, az Asszonygyilkos váltott álmába ringassa ezt a nagy színpadot; az az egy flakon hamisítatlan illatszer pedig, ami belőle párolog, kevés betölteni a légkörét. Mert az is van Békefi István komédiájában: egy csepp keserű, ironikus illat, apró, bölcs megfigyelések vannak benne, kitűnő mondatok, amelyek azonban észrevétlenek kénytűnek maradni a zsivajgó látványosságban. Fényes kis tűk kallódnak el a boglyában, finom írói lelemények a színpadiasság karjában. A dialógus és a cselekmény fordulatainak örömét elsöpri a rendezés forgataga, kis csillanások eltűnnek a görögtűzben. Békefi komédiája helyenként, Várkonyi rendezése mindenütt görcsös ,társadalomkritikai" lomásában is célzás esik rá. Az asszonygyilkos azt vallja, hogy egyik nejét ő is éppen Millstattban tette el láb alól, és ő is éppen szikláról. Meg azért is kell fölidézni, mert talán magyarázattal szolgál, miért nem talál igazi utat a néző érzékeny lelkivilágához ez a komédia. Az a bensőségesség, az a nyájas családiasság hiányzik belőle, az a spontaneitás, ami egy megnyerő feleségirtáshoz szükséges, és amely azt az Erdélyi-féle gyilkosságot annak idején olyanynyira vonzóvá és népszerűvé tette. Békefi is, főleg azonban Várkonyi Zoltán rendezése túl nagy feneket kerít ennek a dolognak. Szűk családi körből kirángatja a szenzációéhes képes hetilapok nyilvános világába, — ami még nem volna baj, elvégre milyen gyilkosság az, aminek nincs jó sajtója? De mindent elkövet, hogy a futószalagon gyártott asszonygyilkosságokat — az el nem követetteket és a szenzáció céljaira előre megrendelteket — társadalmi érvényre emelje és lapkiadó meg könyvkiadó üzletemberek konstruált erkölcsiségén, a színpadi cselekmény számára gyártott elvetemültségén át kritizálja a kapitalista társadalmat. És ez az, ami aránytalan már magában a komédiában is, s még inkább elveti a sulykot a rendezésben. Nekünk már nincs szfiksékapitalizmus bírálatához arra, hogy fiktív mesében megelevenítve lássuk, milyen eszközökkel él egy irodalommal kereskedő ügynök, vagy laptulaj a cég profitjának növelésére. Hogy lássuk, hogyan vásárol meg egy embert, akiben asszony gyilkost sejt és szenzációt, s ha az esetleg még nem volna gyilkos, hogyan teszi végül mégis azzá. Mi túlvagyunk azon, hogy tündérmesékből és krimikből keresve keressünk érvet a kapitalizmus ellen, amikor a valóság éppen elég adatot szolgáltat ellene. Nincs szükségünk látni a rendezésben felduzzasztva a nyugati világédes életét": a hitveseket, akik a házi uszodából az ágyukba horgászszák a fiókákat, a luxusvilla fogadószobáját, ahol minden négyzetméterre jutegy színes telefon, hogy ne kelljen a kagylóért fáradozni, s minden polcra, asztalkára üveg és pohár, hogy ne kelljen a részegségért se messzire menni. Nincs szükségünk látni az íróasztalt, amelynek a lába egy Freud-szobor — azért nincs, mert egyrészt ilyen luxuséletet már láttunk különbül is, másrészt, mert ami a valóság eltúlzása, az már hazugság. Általában a komédia egész vígszínházi előadása egy számmal nagyobb, mint amekkora ennek a darabnak jól állna. Lötyög ebben a nagyszabásban a kis kamarajáték. Az az egy üvegese kloroform, amennyi a darab, nem elég arra, hogy egy igazi krimi tzgafütykösökkel sóz fejbe, pedig éppen elég volna aprókat ütögetni, hogy a néző otthonosan érezze magát ebben az aszszonygyilkosságokkal ügyesen és intimen berendezett darabban. Kamarajáték diszkrét modorában, úgy ahogyan ennek a komédiának igazán jól állna, csak kevesen játszanak a túldagasztott színpadi apparátusban. A többség úgy bánik ezzel az aranyos kis játékvonattal, mintha egy óriási rendezőpályaudvar forgalmának gondja nyomná és vasúti szerencsétlenséget akarna elhárítani. Pedig tömeghalálról szó sincs, legföljebb egy-két női holttestről, és azokról is csak elvileg. Igazi dallamait ennek a mókának elsősorban Darvas Iván fütyörészi és Bárdy György jól tercel hozzá. Darvas az aszszonygyilkos, és Bárdy a vallomásának írója. Félénk emberbarátság, bátortalan jómodor sugárzik a szűzies nő-daraboló Kékszakállból . Darvas tett és tettes között elragadó distanciát tart, lábnyomát mintegy könnyű tánclépésben hagyja a tett színhelyén és ujjlenyomata a nők kitekert nyakán finom becézgetés. Ő is, Bárdy is apró színészi mozzanatokkal többet mond el arról a krimi-világról és ponyvafantáziáról, amelyet a szerző ábrázolni akar, mint a színpad nagy részének minden elszánt erőfeszítése. Egy ujjal többet emelnek, mint sokan mások emelődaruval. Kettejük lenge, laza játékmodora valódi játszópartnert Páger Antal francia szellemű nyomozójában, egy kedves epizódszerepben talál és helyenkint Sándor Iza alakításában, egy tettesgyanús áldozat szerepében. Szakáts Miklós egy Levantevidéki irodalmi ügynököt játszik, akit elszántsága kiröppent a nagyvilágba, nagy üzletek közelébe. A szerep felét játssza el: az elszántságot, de a kiröppenéshez mélyjáratú, színészi alkatából hiányzik a könnyedség, s így bizony csak ólomlábon sikerül csapongania. Az a vicsorító, kardfogú líra, az a gengszter-szentimentalizmus, ami Benkő Gyula szerepének lényege, ugyancsak hiányzik a kitűnő színész eszköztárából. Túlrajzolt, túlrikított alakítás Pécsi Ildikóé épp úgy, mint Dávid Kiss Ferencé, de egyegy jó pillanata van Schubert Évának, Deák Sándornak, Tábori Nórának, Dőry Virágnak, Miklósy Györgynek, noha az író csekély játszanivalót juttatott nekik. Kemenes Fanny jelmezei igen jók, Duba László színpada pedig széthangzó kettősségében , aprólékosságában egyrészt, másrészt a nagyvonalúságában magán viseli a bélyegét az egész előadásnak, amely kis lépésekben nyilván meszszebbre juthatott volna, mint ezzel a hétmérföldes igénnyel. Mátrai-Betegh Béla Krimi-hősök futószalagon (Szlovák György rajza) .Maaw Vii Ert Virágfa A Duna művészegyüttes jubileumi műsora Nemcsak az alkotó- és előadóművészekre, a művészegyüttesekre sem hull egyenletesen a figyelem reflektorfénye. Érdemtelenül működik félárnyékban a BM 40-tagú Duna művészegyüttese is, amely most ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A tánckarból és népi zenekarból álló nívós együttes sikeres esztendőkre tekinthet vissza, s ezúttal is — nem a töredezett felépítésű műsorral, hanem néhány jelentős számával — figyelemre méltót produkált. Az együttes mai arculatát néhány éve két tehetséges fiatal művész, a két karvezető: Somogyi Tibor koreográfus és Daróczi B. Tamás zeneszerző törekvése határozza meg. Céljukat így jellemezhetnénk: elsősorban a magyar folklórból kinövesztett művészi eszközökkel újat, mait és egyénit mondani a közönségnek. Az igényesség az együttesnek tradíciója, hiszen a tánckar korábbi, alapító-koreográfus vezetője, Náfrádi László is a tematika bővítésére, s főleg drámai ábrázolásra törekedett E téren több emlékezetes táncjátékkal — Makar Csudra, Madrid határán, Emlékezz — gyarapította a magyar néptáncművészetet. Somogyi részben más útra lépett, s optikáját jobban a magánéletre szűkítve állított élesebb megvilágításba társadalmi érvényű kérdéseket. E mellett szólt és szól az elnyomatás és a faji üldözés súlyos témáiról is. Az új műsor vonzóereje is éppen ez: az alkotói érdeklődés többirányúsága, a művészi munka társadalmi elkötelezettsége. Bemutatott művei közül most csak a három legsikerültebbről szólnék, egyrészt, mivel az említett értékek bennük jelennek meg a legtisztábban, másrészt, mert az ábrázolás és megformálásmód rétegződését is érzékeltetik. A Cigánynász (Daróczi—Somogyi) című táncjáték művészi értékét a meg-oldás sok sikerült részlete, különösen szép szerelmi kettőse mellett, " elsősorban alkotói szemlélete s ebből fakadó ábrázolásmódja adja. Az, hogy a cigányok egzotikusnak tetsző életéből az általános emberi mozzanatokat bontotta ki s formálta meg e robbanékony temperamentumú, sajátos szépségű folklór művészi eszközeivel. A drámai funkciót kapott táncok, főleg a férfiaké, kifejezőek, erőteljesek és vibráló ritmusúak (a női táncok kevésbé) — az egész mű azonban kissé túlméretezett s a vége zeneileg is »elrevülödik«. (A tömörítés hiánya egyébként Somogyi visszatérő problémája, erre kellene legjobban figyelnie.) A főszereplők: Forgács Márta, Réti Gabi, Karácsony Ferenc, Ivanov Péter, Demján Lajos és a kar színvonalas táncos-színészi alakítást nyújtottak. A táncműsorból kiemelkedik Vavrinecz—Somogyi: Örvény című táncjátéka, amely a korábban született Három barát témaköréhez kapcsolódik. Két emberpár — Bóna Zsuzsa, Forgács Márta, Karácsony Ferenc és Ivanov Péter igen jól alakítják — életébe tör be a hirtelen támadt, pusztító erejű szerelmi vágy s felőrli mindannyiuk békéjét, harmóniáját: erről szól a szerzők szuggesztív erejű alkotása. A koreográfus mondanivalóját a magyar néptánc és a balett elemeiből harmonikusan ötvözött mozdulatnyelvvel formálja meg — hitelesen és meggyőzően, csupán az "elhagyott nő" utolsó megjelenítését vélem elnagyoltnak. Üssétek a dobókat — ez a címe Daróczi—Somogyi érdekes és hatásos táncjátékának, amely egy színes fiú és egy fehér lány szerelmének tragikus elpusztításával mond ítéletet a faji megkülönböztetés barbár embertelenségéről. Merész vállalkozás ez a táncjáték a koreográfustól és ettől az együttestől, hiszen a jazztánc és a belett egyiküknek sem anyanyelve. A vállalt feladatot derekasan oldották meg, sikert is aratnak vele, bár nyilvánvalónak látszik, hogy a biztosabb út — Bóna Zsuzsa, Sólyom György és Suba Ferenc főszereplők számára is — az, amelyre az érvényben léptek. A zeneszerző Daróczi B. Tamás muzsikája itt és a Cigánynász esetében is ihletett és szépen megformált alkotás. Formás és hatásos a Harangjáték című zenekari szerzeménye is. (Szólista: Balázs Oszkár.) A zenei vezető Daróczi érdeme viszont, hogy a kiegészített népi zenekar Mészáros Tivadar vezető prímás virtuóz, lendületes irányításával az egész műsorban kitűnően muzsikál. Dicséret illeti a jól felkészült és többször szólisztikusan, különféle stílusokban foglalkoztatott kis létszámú tánckar összmunkáját is. (Csak megemlítem, hogy táncuk korábban, a megszokottabb műfajú és formanyelvű számokban mintha közvetlenebb s olykor magasabb hőfokú lett volna.) A jubileumi új műsornak ezek a számai győznek meg leginkább arról, hogy a Duna művészegyüttes fejlődésének iránya helyes, előremutató. Az elért új eredmények és a saját jó hagyományok adják biztosítékát az új évtized sikeres megkezdésének is. Körtvélyes Géza NAPLÓ ! December S Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező, érdemes művész munkáiból nyílt meg vasárnap délben gyűjteményes kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. A tárlaton látható díszlettervek nagy részét a művész a Szegedi Szabadtéri Játékok operabemutatóira készítette. • Germanus Gyula professzor az osztrák rádió meghívására vasárnap Bécsbe utazott, hogy a Nemzetközi Rádióegyetemen előadásokat tartson az arab művészettörténetről. • A nemzetközi Barátság táncdalverseny NDK-beli fordulóján Sárosi Katalin és Korda György első díjat nyert. 4* Raffai Sarolta Egyszál magam című színművének eredeti bemutatóját december 8-án tartják a Kecskeméti Katona József Színházban. ☆ A napokban megkezdődtek a próbák a Thália Színházban a második magyar darab stúdió-előadásából: Eörsi István Sírkő és kakaó című darabját január 3-án mutatják be, Léner Péter rendezésében. A Thália Stúdió helyiségében egyébként december végétől kiállítást is láthat a közönség: a Nemzeti Galéria gyűjteményéből mutatnak be műalkotásokat. Dr. Konrad Famer filozófus és művészettörténész, a svájci Munkapárt központi bizottságának tagja a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására hétfőn Budapestre érkezett. Dr. Furner december 7-én, csütörtök délután fél öt órakor előadást tart a KKI előadótermében a huszadik század művészetéről. Soha, soha, soha! — válaszolta szenvedélyesen kiáltva Melina Mercouri New York-i sajtóértekezletén, amikor azt kérdezték tőle: abbahagyja-e a görögországi diktátora elleni küzdelmét. A világhírű színésznő előzőleg elmondotta, hogy görög ügynökök megfenyegették: elhallgattatják, véglegesen leszámolnak vele, ha nem hagy föl leleplezéseivel és a mai görög rezsimet támadó nyilatkozataival. Haraszti László festőművész képeiből nyílt meg vasárnap délelőtt kiállítás a Hazafias Népfront XXII. kerületi klubjában, Budafokon is December 7-én ünnepüik az NDK-ban a berlini Állami Operaház fennállásának 225. évfordulóját. A jubileum alkalmából ünnepi hetet rendeznek, amelyen Mozart- és Richard Strauss-operákat adnak elő, és új betanításban szerepel a műsoron a Szöktetés a szer újból. Már csak 4 napig vásárolhat könyvsorsjegyet! HÚZÁS: DECEMBER 10-ÉN ledS,m december 5. A rádió mellet t OAniV I Egy kétórás darab Iranik a rádióban, körülbelül olyan megpróbáltatást jelent a közönség számára, mint ha egy drámai trilógiát kellene egyetlen estén végigülni a színházban. Vizuális segítség nélkül a rádióhallgató befogadókészsége rövidebb ideig terhelhető, figyelemtartalékai sokkal gyorsabban égnek el Úgy látszik azonban, olykor a természeti törvények alól is létezik kivétel: a szombat esti kétórás rádiódarab mindvégig élvezhető és, érdekes maradt. A lengyel Krzysztof Gruszczynsky színműve, a Pánik volt a tét. Jó anyag, kétségtelenül. Az amerikai atomközpont kapcsolótermében egy különös zongora billentyűivel riaszthatók a rakétatámaszpontok, minden billentyű egyegy város halálát jelenti. A bunkerba rejtélyes módon egy becsípett őrmester téved, aki illuminált állapotban mindig zongorához ül és gyermekkora kedves dalát, a csigabigát pötyögteti. Az elnök és stábja pillanatokon belül kiszámítja, hogy ez a gyerekdalocska a rakétabillentyűzeten mely városok pusztulását jelenti. Ez a felállított alaphelyzet, a többi már pereg magától, természetesen, ha jó írói trouvaille-ok pergetik. És az őrmester zsarolni kezd. Először a maga kispolgári vágyait elégíti ki. Az Astorialakosztálytól az odarendelt tévé-csillagig és super-autóig. Majd felküzdi magát a marsallságig, sőt, hadügyminiszterségig. Az egész világ retteg tőle, élet és halál ura. Természetesen csak addig, míg a bunkerban marad. Astoria, tévé-csillag — mindez virtuális, hiszen amint kilép a bunkerból, lefülelik. Ahogy elszáll fejéből a mámor, úgy döbben rá, mit kell tennie: egyedülálló helyzetében most kell beszélnie a világhoz — vágják el a kábeleket, vezetékeket, nehogy olyanok, mint ő most, megnyomhassák a rakétabillentyűzetet. Az abszurd helyzet és játék egy idő után rádöbbenti a hallgatót: ez nem abszurdum, hiszen pontosan ilyen világban élünk! A játék és a valóság között semmi lényegbeli különbség nincsen. Egyfelől tehát a groteszk jelenetek közben arcunkra fagy a mosoly. Másfelől ismét felolvad, a borzalom urait ajáték olyan leleplezően kisszerűnek mutatja. Nincs elkerülhetetlen végítélet-misztérium: ahol a félelem zongoristái ennyire törpék, ott feltétlenül van segítség. A kétórás előadást azért lehetett feszülten és élvezettel végighallgatni, mert a színdarabot Ruitner Sándor, Ránki György és Devecseri Gábor zenés rádiójátékká transzponálta. A zenés forma nemcsak egyszerű oldó elemként jelentkezett: ide is egy számot, oda, is egy számot, a hallgatónak! Hanem mintegy a darab lényegéből bontakozott ki: tömörített, fontos belső mozgásokat, dramaturgiai csomópontokat jelenített meg, viszszatéréseivel, motívumrendszerével át-, meg átjárta az anyagot — ez a munka teljes átkomponálást jelentett. A siker mindannyiuk érdeme: Ruitner kifülelte és megvalósította a lehetőséget, Ránki élvezetesen népszerű és rendkívül kifejező zenébe ágyazta a darabot, Devecseri pedig költői leleményességét és tréfakedvét záporozta a hallgatóra." A pergő, világosan tagolt, mintegy önmagától kibomló előadás Gál István érdeme. A sok szereplő közül mindenkit a helyén éreztem. De kiemelkedett soraikból a két fő figura: az Elnököt az úri nagyvonalúságtól a nyúl pánik állapotáig bemutató Básti Lajos, és az őrmestert a részeg randalírozástól a nagyok boldogító zsarolásán át a macskajajos rádöbbenésig végigvezető Agárdi Gábor. Imponáló biztonsággal, pompásan működött Hidas Frigyes vezényletével a hatalmas zene-kombinát, szimfonikus zenekar, két kórus és énekegyüttes. I 0x3311 Jól szerkesztett, s Röviden színház, film és képzőművészet eseményeire frissen reagáló műsor az immár sok éves Láttuk, hallottuk. Szerkesztője Vajda Ferenc. Ugyancsak az ő szerkesztői gondozásában most egy új műsor jelentkezik, címe: Visszhang. Alcíme szerint pedig: fél óramoziról, színházról, olvasásról, tanulásról. Minden új műsornak csak örülni lehet. De az indulás alapfeltétele: cél, forma, arculat pontos tisztázása. Azt hiszem, a Visszhangnál ez nem történt meg s így az egész egyelőre úgy fest, mint a Láttuk, hallottuk albérleti kiadása. És ez nem helyes, mivelhogy egyszerűen nincs értelme. Amit én a Visszhang — címe és nagyon halvány körvonalai mögött — sajátos céljaként sejteni vélek, az feltétlenül jó, érdekes, műsort érdemel. De világosabban meg kellene határozni a feladatot. Hogy valóban új műsor szülessen. Milyen szerencsés megoldás, ha egy előadásra való — ez esetben történelmi — anyagot riporter és előadó dialógusaként nyújtanak át a rádióhallgatónak. A Mesélő Múzeumok sorozatban Eladó a Jász-Kunság meglepő címe alatt Rapcsányi László beszélgetett két tudóssal arról az időről, amikor I. Lipót császár 1702-ben 500 ezer forintért eladta a Jász-Kunságot egy német lovagrendnek. Nem éppen mindennapi esete a történelemnek s mi volt a következménye — erről beszélgettek a mikrofon előtt, tudósok és a riporter, érdekesen, színesen. Görgey Gábor Antonioni az Egyesült Államok egyik kis délnyugati városában forgatja új filmjét. A faji nyugtalanságokkal és a fiatalok helyzetével foglalkozik a film. JÖJJÖN KI ÓBUDÁRA A FŐ TÉRI POSTAKOCSI ÉTTEREMBE ÉS BOROZÓBA (III., Fő tér 2.) NÉPI ZENE •K • VASMACSKA ÉTTEREM ÉS BOROZÓ (Laktanya utca 3.) SRAMLIZENE