Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

4 A HÉT FILMJEI Kétszemélyes ketrec Bevallom: eleinte bizakodtam. „Ha majd kibontakozik, jó film lesz ez!" — hajtogattam magamban. A csehszlovák filmművészet nemzetközi jó híre is táplálta bennem a reményt. Meg aztán a Kétszemélyes ketrec bevezető szakaszában vonatokról van szó, állomásról és állomásfőnökökről, játékvonat száguldozik egy asztalon, önkéntelenül is fölidéződött bennem Jiri Menzel világhírű filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok. S ezeket a „vonatos" mondatokat olyan megkülönböztetett hangsúllyal mondogatták, a „vonatos” képeken olyan ünnepélyes közönnyel beszéltek közömbös dolgokról, mintha valami nagyon fontos rejtőzködne ezekben a szavakban, valamiféle modern, közkedvelt szimbolikával: talán finom célzás a lélek rejtelmeire, vagy társadalmi problémákra? A játékvonal aztán többé nem került elő, a közömbös mondatokról kiderült, hogy nem jelképesen, hanem valóban közömbösek, magyarán: semmitmondóak. Az a kérdés, hogy a művészet társadalmi szerepének micsoda félreértése ihlethet ilyen filmet? Ez volna talán az a film, amelyet nálunk olyan gyakran hiányolnak, az úgynevezett középfilm, amely népszerű ésszórakoztató, de könnyedsége értékeket rejt, s hozzászoktat a korszerű szerkesztés, a modern filmnyelv alkalmazásához? Ami a népszerűséget illeti: ezt valóban keresi, sőt, megengedhetetlen eszközökkel hajszolja a film. Érzelmes történet, könnyes-bús vonásokkal, a mindennapok szürke felhőin áttörő halvány, de biztató napsugarakkal, szerelmesen dobogó tiszta szívvel, nagy romantikus szerelemmel... A modernség látszata, a sokat ígérő, de semmitmondó homályosság, a jelképességet sejtető közhelyek (szóban és képben egyaránt) csak arra képesek, hogy a valóban modern művészetet meghazudtolják. Ez nem a sokszor emlegetett, hiányolt „középfilm”, hanem annak éppen a fonáíkja: míg a jó „középfilm” — eltúlozva a szót — egyszerűségbe és népszerűségbe búvó magasrendű művészet, ez a film viszont modern látszatba kevert giccs. A kétarcú gyilkos „Ha az első felvonásban fegyver lóg a falon, annak a harmadik felvonás végéig el is kell sülnie.” Ezt az ibseni tézist alaposan félreértették A kétarcú gyilkos című jugoszláv film készítői. „Ha a filmen fegyveresek járnak-kelnek, elengedhetetlen a fegyverropogás” — gondolták talán, s ezért a milicisták halomra lövik a martalócokat, noha egy perccel előbb azt a parancsot kapták, hogy élve fogják el őket, s erre minden lehetőségük meg is volt. Ez az eset a filmbeli tévedéseknek, önkényességnek és öncélúságnak csupán egyetlen példája- hasonló akad bőven. A történet kevéssel a háború után játszódik, egy hegyi faluban. Vérbosszú, banditák, pandúrnak állt rabló, szép szerető, fél szemű betyár, kihalt falu, karóba húzott hűbérúr — minden akad, ami csak a mesterkélt izgalmat szolgálhatja. Letagadhatatlan, hogy ebből kapunk bőven. Alapvető tévedés azonban az, hogy ennyi elegendő is. A feszültség, az izgalom a művész kezében eszköz arra, hogy gondolatokat fejezzen ki, hogy tartalmat közöljön, ezek befogadására fölkészítsen, az élményt hatásosabbá tegye. Itt viszont az izgalom öncél, s ha — nem kis erőfeszítések árán — mégis keresnénk valami mondanivalót e filmben, közhelyekre lelünk csupán. Granada, addioi A spanyol tájak valóban nagyon szépek. Ez a film színes és szélesvásznú; értette a dolgát, aki a tájképeket kiválasztotta és filmre vitte. Elgyönyörködhetünk ódon várak, reneszánsz udvarok, keskeny utcák, délszaki tájak szépségeiben. Kár, hogy ez a filmnek csak kisebb hányada. Ami ezen kívül van: giccs a javából. Említést érdemel még, hogy az egyik szereplő büszkén említi: Madridnál ő is ott volt a lövészárokban, de — sajnos — itt szerényen, fojtott büszkeséggel elharapja a szót, s így sosem tudjuk meg, melyik oldalon harcolt. A cselekmény giccses fordulatait és a szép tájképeket a főszereplő énekszámai fércelik össze: ezekből kiderül, hogy jobb sorsra, s főleg jobb filmre volna érdemes. Z. L. A kritika története írják az Irodalomtörténeti Intézet munkatársai Mi a kritika? A fogalom ismert: naponta találkozunk vele, használjuk s időnként tanúi vagyunk annak a vitának, amit támaszt. A napokban arról is értesültünk, hogy az Irodalomtörténeti Intézet hozzákezdett a kritika történetének feldolgozásához. De mit értünk kritikán? Egy-egy mű értékelését, szubjektív hangon megfogalmazott bírálatát, recenzióját? — A köznyelv többnyire ezt érti alatta — válaszolja az Irodalomtörténeti Intézet tudományos munkatársa, dr. Szauder József professzor. — Valójában azonban Európaszerte megfigyelhető, hogy a fogalom jelentésbővülésen ment keresztül s egyre inkább egy olyan elméleti tudományos rendszert jelöl, amely az irodalommal legtágabb értelemben foglalkozik. Irodalomtudomány, amely az írókat, s a társadalmat egyaránt vizsgálja, feltárva a mindenkor hatást gyakorló filozófiai, esztétikai áramlatokat is. Nem igaz, hogy a gyakorlati kritika eltéphető lenne az elmélet tágabb fogalmától, az irodalomtudománytól. A kritika történetének feltárásával tulajdonképpen a magyarországi irodalomtudomány történetét dolgozzuk fel Vagy talán még helyesebb munkánknak azt a címet adni — mert az irodalomtudomány csak egyetemes lehet —, Az irodalomtudomány története Magyarországon. — Mi tette aktuálissá a téma feldolgozását? — Több tényező is sürgette. Az egész irodalomtudomány területén megnövekedtek az elméletek iránti igények. Ez az elméleti igényesség a szocialista országokban éppúgy megfigyelhető, mint nyugaton, ahol egyre nagyobb tért hódít az új irányzat, a strukturalizmus. A gyakori irodalmi viták is szükségessé tették, hogy feltárjuk egy-egy általánosan használt fogalom eredetét, helyes jelentését. A kritika fogalmát ki akarjuk szabadítani a helytelenül értelmezett recenzió alól. — Mikor kezdték a munkát? — Az előkészületekhez már 1967-ben hozzáláttunk, az előtanulmányokkal együtt pedig egyes fejezetek írásához is. Terjedelmét tekintve négyszer 40 íves kötetet tervezünk, 1970—71-ben elkészül az első két kötet, 1972-ben pedig valamennyi kötet szerkeszthető lesz. — Kik vesznek részt a munkában ? — A munkát Somogyi Sándor tanulmánya indította el, amelyek az Akadémiai Közleményekben jelent meg 1967- ben, Irodalomtudományunk múltjáról címmel. Ez a tanulmány már foglalkozik a kritika szó jelentésbővülésével is. Az egyes köteteken az Irodalomtörténeti Intézet tudományos munkatársai dolgoznak: Tarnai Andor, Fenyő István, Martinkó András, Rigó László, Németh G. Béla, Bodnár György s többen mások. A felvilágosodás és a korairomantika korszakának irodalomtudományát én dolgozom fel, a szerkesztést is én végzem. — Professzor úr hogyan ítéli meg a munka jelentőségét, hasznát? — Munkánk elsősorban elméleti megnyilatkozásokat, fogalmak, eszmék rendszerét alkotja, nem a szépirodalmat, nem az egyes műveket vizsgáljuk, hanem a latin nyelvű irodalomtól kezdve azokat az esztétikai és filozófiai áramlatokat, amik egy-egy műre, vagy egy-egy alkotó csoportra hatást gyakoroltak. Nehéz meghatározni a munka hasznát, hiszen nem közvetlenül jelentkezik majd. Nem kézikönyvet készítünk. De azáltal, hogy feltárjuk az irodalomtörténet fogalmainak gyökerét, történeti eredetét, beláthatatlan segítséget nyújtunk a mai kritikusoknak is. Szeretnénk fényt deríteni azokra a szabályrendszerekre, amik a régi írók munkássága mögött húzódnak, tisztázzuk az egyes irodalmi iskolák hatását, a különböző irányzatokat, csoportosulásokat és csak ezen belül tárgyalunk az egyénekről. Munkánk hézagpótló lesz, jó néhány olyan területtel foglalkozunk, amelyik eddig egyáltalán nem, vagy csak hiányosan volt feltárva. — Az átfogó irodalomtudományi munka, az alapos és sokoldalú vizsgálat során elképzelhető, hogy egy-egy fogalom vagy írói csoport esetleg új megvilágításba kerül, mint eddig? Nem szül ez majd ellentmondást a mások által kidolgozott tanulmányokkal? — Bizonyos ellentmondás elkerülhetetlen. De enélkül az egészséges verseny nélkül nem fejlődhetne az irodalomtudomány. Egyelőre azt tapasztaljuk, hogy a különböző kiadók gondozásában megjelenő művek között összhang van. Én a magam részéről sürgetném is az ellentmondásra inspiráló munkák megjelenését, az egészséges vitákat. — Lesz a kritika történetében olyan rész, ami esetleg szakmai körön túlmenő vitákat támaszt? — A népiesség, népies írók, a pozitivizmus, a századforduló irodalma, Nyugat írói, és Kassák munkássága — ezek lesznek a legizgalmasabb témák. A sok hiányzó láncszem, a feltárásra váró kérdések között bizonyára lesz olyan, ami vitákra is alkalmat ad. Fekete Judit NAPLÓ Augusztus I. Kaposvár és a kaposvári járás kommunistáiról, illetve nyilvántartott „kommunista -gyanús személyeiről” készített névsorra bukkant Andrássy Antal, a Somogy megyei pártarchívum vezetője. A listát a Horthy-korszak rendőrsége készítette „házihasználatra”, hogy a munkásmegmozdulások esetén ennek alapján kezdhesse meg a nyomozást. A dokumentumokról készített fotómásolatokat a Kaposvárott létesítendő Latinka Emlékmúzeum kiállításán fogják bemutatni. A félévvel ezelőtt megkötött szovjet—magyar szerzői jogvédelmi megállapodás tapasztalatainak alapján a közeljövőben más szocialista országokkal is kölcsönös megállapodásokat köt majd a Szovjet Szerzői Jogvédő Hivatal — jelentette ki Dmitrij Albanov, a hivatal igazgatója a TASZSZ munkatársának adott nyilatkozatában.A Porcelán 68. címmel kiállítás nyílt meg szerdán a Mester utca 5. szám alatti „pincetárlat” helyiségében. A hollóházi porcelángyár négy művésze és a kőbányai gyár három iparművésze mutatja be legújabb műveit. 4* A Táncdalfesztivál döntőjét vasárnap este rendezik meg az Erkel Színházban. Szerdán hivatalosan közölték, hogy 18 dal verseng a döntőben. Ezeknek listája — mely különben teljesen megegyezik a Magyar Nemzet múlt heti előrejelzésével — a következő: „Mikor én még kis srác voltam”, „Mama”, „Kislány a zongoránál”, „Egyszer vagy fiatal”, „Színes ceruzák”, „Krisztina”, „Nem születtem grófnak”, „Fehér sziklák”, „Hogy mulat egy beates magyar úr”, „Sose fájjon a fejed”, „Ébredés”, „Piros tulipán”, „Mert nem tudsz te lelkesedni”, „Kiabálj, énekelj”, „Akkor is lesz nyár”, „Mesélj a nőkről”, „Szerelemben soha nincsen igazság” és „A csongorádi kisbiró unokája”, s Kodály Zoltán zenepedagógiai módszereiről tart előadást a japán városokban Forrai Katalin zenetanárnő. Kilenc bemutatót tart az új évadban a Nemzeti Színház társulata. Terveik szerint négy darabot a Nemzetiben, ötöt pedig a Katona József Színházban visznek színre. Első bemutatójukra a Katona József Színházban kerül sor: Ugo Betti A játékos című művét fogják előadni. A Nemzeti Színház első bemutatója októberben lesz: Dobozy Imre Eljött a tavasz című művét mutatják be. _ Magyartelet__ Corvináink kiállítása a Nemzeti Múzeumban Az első, 1882-es kiállítás óta, most tárják másodszor a múzeumlátogatók elé Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának Magyarországon fellelhető példányait a muzeológusok. A pénteken nyíló kiállításról szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum újra megnyitott dísztermében dr. Dávid Katalin művészettörténész és dr. Cs. Gárdonyi Klára, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője tartott sajtótájékoztatót. Az egy hónapig nyitvatartó Corvina-kiállításon a Magyarországon fellelhető 48 Mátyáskódexből negyvenegyet mutatnak be, köztük a firenzei könyvmásoló mester, Petrus Cemninius négy kódexét. A legnagyobb firenzei kódexkészítők munkái mellett láthatjuk a Budán készült könyveket is, sőt, néhány gazdagon díszített ősnyomtatványt is bemutatnak, köztük a híres Thuróczi-krónika legdíszesebb kötetét. Néhány külföldön őrzött krónika legszebb lapjait reprodukciók ismertetik, közöttük van a brüsszeli Missale-kódex, amelyet Mária királynő a mohácsi csatavesztés után vitt magával a flamand földre, s amelynek érdekessége, hogy a németalföldi helytartók kétszáz évig erre a Corvinára fektetve kezüket, tették le a hivatali esküt. _________FÉNYKÉPEZZEN ! • MOST DÍJTALANUL KAP _____ 40,— FORINTOS J , AMATŐRMUNKA UTALVÁNYT ¡ «.»if tunindkia.fca^¡ ■ iimi' LJUBITELJ FÉNYKÉPEZŐGÉPHEZ ÉS ¡STMf£» LENINGRÁD FÉNYMÉRŐHÖZ 1968. AUGUSZTUS 31-IG! Csütörtök, 1968 augusztus 15. Szegedi számvetés az Aida ürügyén L_1 jubileumhoz hármas érett el a Szegedi Szabadtéri Játékok műsora: tíz esztendővel ezelőtt kezdődött újra e nyári fesztivál, nemrégiben volt a 150. előadás, és azon a keddi napon, amikor az Aidát láttuk, az újrakezdés óta ez volt az ötvenedik operaest. Mindezt a műsorfüzetből tudjuk, amely azt is elárulja, hogy tíz esztendő alatt — az idei szezon végéig — körülbelül 830 ezer kül- és belföldi nézővel számolhatunk a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Tíz év, 150, illetve az idei fesztivál végéig ennél több, 165 előadás és 830 ezer látogató; mindez kedvező alkalmat teremthet a számvetésre is. Az előadásoknak és a nézőknek ezt a tömegét Szeged vonzotta magához hazánkban először. Nem volt, és bizonyára sokáig nem is lesz olyan állandó szabadtéri színpadunk, amelynek befogadó képessége a szegediével versenyezhet. Az Aidának még nagy sikere volt Szegeden, csakúgy, mint 1962-ben és 1964-ben. Az Aida egyébként — Az ember tragédiájához hasonlóan — sajátos szegedi hagyomány. Már a második világháború előtt emlékezetes eseménye volt az akkori szabadtéri játékoknak, és most, hogy kedd este Vaszy Viktor gondos vezénylete mellett megszólalt a Verdi-zene, és Mikó András rendezésében megelevenedett az egyiptomi királylány és az etióp rabnő tragikus története, újból bebizonyosodott, hogy ez a szabadtér elsősorban ilyenfajta monumentális dalműveket kíván. Csak látszólag tűnik ez jól ismert, közhelyszerű igazságnak. Mert voltak itt kísérletek monstre zenekari hangversenyre, és új magyar daljáték bemutatójára, sőt bizonyos elképzelésekben daljáték-pályázat terve is szerepelt. A sokadik Aida-előadás — és mellette természetesen a sokadik Hunyadi László- és Bánk bánelőadás — tagadni látszik a nagy tömegeket mozgató művészeti kísérletek létjogosultságát. Kísérletezni itt legföljebb a bevált, elismert, sokak által jól is ismert produkción belül lehet. Maria Biesu, a budapesti Operaház színpadán már hallott szovjet énekesnő felléptetése is ilyen kísérlet volt, hiszen a művésznőnek — bármilyen jó hír előzte is meg jöttét — Margaret Tynes remekbeszabott Aida-alakításának emlékképével kellett megküzdenie. Ez sikerült is neki, és ha hanganyaga nem is teljesen az Aidáéhoz méretezett, Maria Biesu mindenképpen jól illeszkedett bele a rangos együttesbe. Amely együttesben nemcsak a külföldi híres operaházak képviselői jelentették a rangot, hanem a hazaiak is. Köztük mindenekelőtt Komlóssy Erzsébet, aki csiszolt, csaknem minden regiszterében kiegyenlített, gondosan frazírozó Amneris-produkciójával a világ sok színpadán megállhatná a helyét. És mellette még Gregor József érces főpapja, Karikó Teréz gazdagon árnyalt főpapnője és a hírhozó kis szerepében is tenorja értékeit fölmutató ifj. Littay Gyula jó néhány nemzetközi fesztivál erősségei lehetnének. (Sinkó György ezúttal a tőle megszokottnál kissé haloványabb volt.) A fesztivál nyarhoz néhány jeles külföldi művész szerződtetése is hozzá tartozik. Most Biesu mellett Pedro Lavirgen spanyol tenorista és Peter Glossop, a londoni Covent Garden tagja képviselte e hagyományokat Lavirgen — ezt többszöri budapesti fellépése igazolja — nagyszerű tenorista, ám teljesítménye gyakran ingadozó, rendkívül tisztán szóló, biztosan ülő magas hangok és kiválóan megoldott nehéz áriák tőszomszédságában homályba vesző bizonytalanságok találhatók. Glossop viszont valóban nagyformátumú énekes; ha ezen a kedd estén leheletnyivel erőtlenebb volt is a vártnál, énektechnikája, játéka tévedhetetlen. A rendezés, Mikó András munkája egy régebbi és többször méltatott szegedi szabadtéri koncepcióból táplálkozik. A hatalmas tömegek színpadi mozgatásának nagy erényei most is szembetűnőek. Mikó a zenéből indul ki, amikor az óriási kórusokat, a nagy számú statisztériát szinte másodpercek alatt varázsolja koreografikus pontossággal a színpadra, és a Verdi-muzsikához hű akkor is, amidőn meghittebb zenei percekben van hozzá szíve, hogy ne zavarja meg az áhítatot kitalált színpadtechnikai bravúrokkal. Az előadás néhány pontján mégis a mostaninál kedvezőbb emlékeket érzünk a korábbi rendezésről, a Nílus-parti jelenetre és főleg a sziklasír képére gondolunk, amelynek 1962-es megoldása különlegesen jó lelemény volt. Monumentális, sokak által ismert nagy muzsika és monumentális rendezés — tömegmozgatás, tetszetősség, maradandó látvány stb. — összhangja ugyancsak a szegedi mérlegkészítés fontos mozzanataihoz tartozik. Itt is kiindulhatunk az Aidából, Varga Mátyásnak a Dóm térhez ízlésesen illeszkedő, megragadóan tömör díszleteiből, Márk Tivadar színes, mozgalmas, összhatásában roppant dekoratív jelmezeiből. A játék, a mimika ilyen hatalmas, hétezer személyes nézőtéren még az első sorokból is alig élvezhető, ám az összbenyomás, amit kap és amit magával visz a látogató, mindennél fontosabb. Ebből a szempontból kissé haloványnak és következetesen végig nem gondoltnak hatott Barkóczi Sándor koreográfiája . Egy sikeres, Verdi nyelvén, olaszul elhangzó, túlnyomó többségében emelkedett hangulatú, bár néhány pontján zeneileg nem eléggé csiszolt és itt-ott ingadozó tempójú előadás együttvéve azzal a tanulsággal szolgál, hogy a produkciók és a nézők számát tekintve, Szegeden nem véletlen a nagy tömegekre kiható, romantikus opera-műfaj népszerűsége. Az Aida azt az igényt formálja meg zenében és látványban, ami Szegedet, a nyári játékokat életben tarthatja. Ehhez persze továbbra is — vagy még inkább — nagy nevek és nagy zenei teljesítmények találkozására, a szcenikai, világítási, színhatások maximális és lényegbe hatoló kiaknázására van szükség, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok valóban az óhajtott nemzetközi fesztivál rangjára emelkedjék, és ottszilárdan meg is maradjon. Gábor István: A neandervölgyi ember hatvanezer éves maradványait találták meg a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának munkatársai a Pecsora folyó medrében. Felfedezésük teljesen megváltoztatta a neandervölgyi embertípus letelepedéséről vallott eddigi nézeteket — olyannyira, hogy a szakértők egy része eleinte kételkedett valóságukban. A vezető szovjet, tudósok részvételével a helyszínen megtartott tudományos szeminárium azonban megerősítette az új felfedezést, és eredményeit . Az I. kerületi tanács művelődési házának irodalmi- és operastúdiója tagfelvételt hirdet. Jelentkezési korhatár: 16—30 év. A meghallgatások augusztus 28-án és 31-én délutánonként lesznek. PEDRO LAVIRGEN (Rózsahegyi György rajza)