Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-15 / 191. szám
Csütörtök, 1968. augusztus 15. Magyar Nemzet TISZTELD A TÉGLÁT! Békéscsabát egész megyéje tiszta szívből igazán irigyli, amiért olyan gyorsan iparosodik, fejlődik, gazdagodik. Néhány évtizede óriás falu volt, most erre inkább igazándi város. Szinte erőszakkal, vagyis hát szakértelemmel kell régi falusi szépségeit és érdekességét védeni, nehogy nyomtalanul eltűnjenek a takaros-tágas „podsztyénás” házak ebben a szertelen két-szoba-hallos divatban. A barokk templomban, melyet Tessedik Sámuel apja saját kezűleg kezdett építeni, az öregek ma is szlovákul énekelnek, a piacon szlovákul adnak és vesznek, a város legszebb és legnagyobb kollégiuma szlovák, de hát az élet lassan egyformára köszörüli a fiatalságot. Hol van már népviselet? — eltűnt a nehéz testi munkával együtt. — Azért az még akad — mosolygott rajtam a békéscsabai Hazafias Népfront alelnöke. — Úgy gondolom, tartósan és tömegestől. — Én is úgy gondolom, sajnos. Például nálunk, a téglagyárban. Másnap ott folytattuk a beszélgetést az ő igazgatói irodájában. 1908-ban épült ez a gyár, és három-négy évtizeden át jóformán az egész Alföldet ellátta Bahn-féle téglával. A kiásott agyaggödröket szlovákul jamkának hívták, a kiterjedt gödrös csúf határt Jaminának. Régen ide csak szegénység telepedett, most lassan Jamina lesz a város legszebbül negyede. Az elhagyott gödrök fenekén felbuzgó forrásokat kiteljesítették tiszta vizű tavacskákká, közeiket fásítják és takaros villákkal építik tele. Hanem legszebb az a tó lesz, amit most ás, 14 méter mélyre, 17 kotrógép, évente egymillió köbméter anyagot marván ki belőle. — Egymillió köbméter anyag! Mennyi tégla az? — Ebben a gyárban tavaly 2,1 milliárd darabot készítet■tünk De van a megyében még tizenhárom kisebb üzemünk. Itt 1600-an, azokban összesen 900-an dolgozunk. — Közös igazgatással. — Igen. Az országban 12 ilyen nagy, megyei vállalat van. Azokat közösen, az egyes vállalatoktól delegált igazgató tanács irányítja. — Tagja annak? — Igen. — Akkor mondja meg kérem, mi a legnagyobb botrány és mi a legnagyobb öröm a téglaiparban. — Botrány? — mosolygott, de elfogadta az erős szót. — 100 millió tégla hiányzik az évi igénylésből. Öröm, hogy ezt meg tudjuk találni. — Hol? — A termelési kapacitásban. Az elméleti termelési kapacitást csak a legjobb szervezéssel lehet elérni, ahhoz hangulat kell, politikai, műszaki felkészültség, és hát persze, anyagi érdekeltség. — Honnan tudják, hogy ennyi a hiány? — Felmérettük, mennyit igényelnek idén 1. az építőipari vállalatok, 2. a tanácsi, mezőgazdasági és kisipari építkezést, tehát közületeket ellátó központok, 3. a TÜZÉP, mely a lakosság magánépítkezéséhez árulja az anyagot. Az Építésügyi Minisztérium a befutott adatokból leszűrte, hogy 100 millió tégla hiányzik az igényelt mennyiségből. Engedélyezte, hogy ezt a hiányt Jugoszláviában pótoljuk. Csakhogy ez nagyon drága mulatság, 1000 tégla 28 dollárba kerül. Meg kellett gondolnunk, vállalatonként ki mennyit tudna, többletet termelni. Mi 10 millió darabot vállaltunk, ennek harmada már el is készült, pedig csak most jön a nyár, a mi fő szezonunk. Nem félünk, meg fogjuk csinálni, két és fél millió többletnyereségért érdemes megfeszíteni az erőt. Milyen kár volt annak idején megszüntetni a jó kis falusi téglagyárakat. — Jók éppen nem voltak, de azért kár volt. Az ötvenes évek elején azt gondolták, hogy egy házgyár megoldja a kérdést. Azokban az időkben a termelést vissza kellett fogni, hiszen még az üzemek is leálltak, nem is szólva róla, mennyire nem építkezett a falu. Csak az utóbbi négy-öt éve próbáljuk behozni a lemaradást. Mi most 51 milliót beruházunk, reméljük, hogy 1980-ig a hagyományos berendezéseket nagyjából mind modern gépsorokra cserélhetjük ki. — Házgyár? — Békés megyében nincs házgyár, de mi tervezünk egy olyan részleget, ahol tízmillióból létrehozunk kerámia béléstestes nagyjai készítő üzemet. Ez a nagyfal kis ház építésre is alkalmas, de elsősorban arra való, hogy Békéscsabát évente 5—600 lakásnyi fallal ellássa. Csak emberünk volna! Óriási munkáshiánnyal küszködünk. — Ezt nem értem. Most tanultam, hogy Békés megyében a lakosság 80 százaléka még mezőgazdasági munkából él, de iparba vágyódik. — Kérem, írtam az összes tsz-elnöknek, hogy adják át nekünk a fölösleges munkaerőt. A munkásokat betanítják, 2500 forintos bért biztosítanak nekik, sőt, ha kívánják, lebontva, naponta, vagy hetenként kézhez fizetve. Az összes szociális juttatásokat azonnal az új és az időszaki dolgozóknak is megadják. A tsz-ek pedig, viszonzásul, pénzért, de soron kívül kapnak téglát és tetőfedő cserepet . Sorra érkezik a válasz, minden elnök azt írja, nincs fölösleges embere. Borsót szednek, konyhakertet kapóinak, szó sincs arról, mintha hazaküldöznék a munkára jelentkezőket. Inkább, még az ingázók is, a városokba járók is kapálást, növényápolást vállalnak szombat-vasárnapra. De ha mi adnánk nekik kölcsön szakmunkást, igen jól megfizetnék, mert ők is tudnának és szeretnének téglát vetni és égetni. Tudom! Sorra csábítják el a mi munkaszervezőinket, mégpedig 5000 forintos fizetéssel. A tsz nem köteles bérszintet tartani, mint mi. — Sok a vándorlójuk? — Nem sok. Hatvan százalékunk törzsgárda. Például van 550 hűséges asszonyunk és lányunk. Majdnem mind fizikai munkát végez. De még milyet! Órákig bolyongtam a téglagyárban. Először a csodás, modern áram-gőz-hőfejlesztő gépházba vezettek, ahol műszereket ellenőriznek. Ez a jövő, majd egyszer mindenütt így megy és már sok téglagyárban nagyjából így van. De mikor azt kérdeztem, hol dolgoznak az asszonyok, elvezettek a tetőcserép-készítő gépekhez. Már megtanultam, hogy amiért én belepusztulnék, nem szabad jajongani mások keserves munkáján. Csak megcsodáltam a még beszélgetésre is kapható nőket, akik 18 kilós sárkoloncot emelgetnek s azokat is, akik műszakonként 25 000 darab rekeszt csattogtatnak a gépből potyogó háztetőnek való alá. Ezeket a tetőcserepeket kísértük tovább a szárítóba. Ez nem is tudom hány emeletnyi padlás. Valamikor, szakaszonként, a földszinten, tölcsér fenekén elhelyezett vaskosárban izzó koksz melegítette. Most már ilyen nyílt tűz nincs, de gondolom a meleg még sokkal nagyobb. Az egész, emeletekre osztott tér lapos körökkel épített polcrendszerrel van tele. A nyers cserép gépi erővel érkezik az emeletek földszintjére, de onnan nők rakják fel a háromkilós nyers tetőcseréppel töltött rekeszeket. Négy-négy gyönyörű fiatal nő, bikiniben, ez egy-egy brigád. Egyik áll a padlón, második ül az ő feje magasságában a polcok közt átfektetett és minduntalan tovább tett pallón, a harmadik még magasabban, a mennyezet alatti szédítő hőségben. A negyedik megint áll fent. A rekeszek polcra rakását alul kezdik ketten, mikor egy magasságot elérnek, belép a harmadik, végül a negyedik is. Egy műszak alatt négyen 24 000 rekeszt raknak fel az égig, mégpedig gyorsan, dobva, gyomorból megfeszített karokkal. — Hogy bírják ezt a munkát? — nem bírtam megállni a kérdést. — Megszoktuk — nevetnek rajtam, de csak elkapja őket a méreg: — azt intézzék el, hogy ne aludjon ki folyton a lámpa! Sötétben kell nekünk vakoskodni, mert 16 szerelő nem győzi az öreg verkli foltozását. És azt írja fel, hogy nem látott életében se szárítót, aki negyvenkilós pallót vett szabványba. Gondolja el, csak odébb is tolni, hát még feljebb tenni! Most adtak felsőnek két darabból pallót. — Mióta dolgoznak már itt? Tíz-tizenöt-húsz éve, mondják, pedig a legidősebbjük sincs 35 éves. Ezt a munkát csak nagyon egészséges fiatal bírja. Mehetnének, mondják, ebbe vagy abba, más gyárba (mezei munka már eszükbe se jut), de ott felényit, kétharmadnyit ha keresnének. — Bírjuk minkezt, nincs mindig olyan megátalkodott ítéletnapja, mint ma! — nevetnek. Lekísértek oda, ahol igazán Egerben a Dobó térre néz a városi tanács újjávarázsolt székháza. Aulájában egy márványtábla látható a falba illesztve. Arajta ez a felirat: „A magyar orvosok és természetvizsgálók 1868. augusztus 21- től 29-ig Egerben tartott nagygyűlése emlékéül. Elnök: Bartakovics Albert érsek, alelnök: Kubinyi Ferenc, Flór Ferenc, titkárok: Kátai Gábor és Albert Ferenc. A tagok összes száma: 632.” Montedegói Albert Ferenc, az utolsó egri csillagász, a vándorgyűlés titkára jegyzőkönyvben örökítette meg a 9 nap történetét. Ma is időszerű gondolatok szólnak belőle hozzánk. A jegyzőkönyv ismerteti alapszabályukat, melyet 1841- ben fogalmaztak. Ebben — a többi között — ezek olvashatók: „Célja ezen gyűléseknek a személyes ismeretség, orvosi és természettani ismeretek, tapasztalatok, új találmányok, amennyiben lehetséges, élőszó általi rövid közlése és terjesztése, sőt a gyűlések helyének változtatásával (vándorgyűlések) a hazai vidékek helybeli ismertetése is. Minden következő gyűlés helyét, mely hazánk majd ama, majd eme népesebb, vagy főbb iskolákkal s jelesebb intézetekkel, nemkülönben kitűnő természeti ritkaságokkal díszlő városa. Ezt az utolsó gyűlés határozandja meg.” (A XIII. gyűlést Rimaszombaton, a XIV-et Fiuméban tartották.) Az egri meghívó kedves nyelvezetével így invitálta vendégeit: „Azon város, mely a magyar orvosok és természetvizsgálók előtt évente megnyitja kapuit, az ősi magyar vendégszeretet jótékony melegét árasztja látogatóira — az itt töltött idő valóságos örömünnep lesz”. — A részvevők közül mintegy 400 idegen. A pestiek Hatvanig már vonattal, onnan négyüléses, fedeles kocsin tették meg az utat Egerig. De eljöttek! A meghívásra a Magyar Tudományos Akadémia nevében Arany János, az Akadémia akkori titkára így válaszolt: „A Magyar Tudományos Akadémia__kedvesen fogadd a magyar orvosok és természetvizsgálók Egerben tartandó gyűlésére hívó elnöki sorokat. Az Akadémia, mely ez évenkénti gyűlések hasznos fáradozását — amit tudománynak nemcsak művelése, hanem egyszersmind szélesebb körökben terjesztése, mintegy népszerűsítése körül kifejtett — mindenkor méltó figyelemmel kísérte”. Kubinyi Ágoston vezetésével az Akadémia 20 taggal képviseltette magát. Ipolyi Arnold üdvözlő beszédében Egert és Heves megyét dicsérő jelzőkkel éltette. Szólott földtani kincseiről, gyógyvizéről, ritka szépségű növény- és állatvilágáról, történelmi nagy napjairól, nagyjairól. Dicsérte a várost, mint az orvosi, természettudományi, csillagászati ismeretek művelőinek otthonát. Mindezek mellé letetette az elnökség asztalára Albert Ferenc szerzeményét. Heves és Külső-Szolnok vármegyék leírását, amelyet a tudós szerző a nagygyűlés tiszteletére készített el szerzőtársaival, a poklot fűtik. Katakomba az izzó föld belsejében. 40—60— 80 fokos. Van, aki kibír benne egy műszakot. Kokszot lapátol kerek lyukakba. A poklot, a körkemencét már az édes nap alatt, kívülről láttam. A 60 éves gyár alja körben barlangokra osztott kemence. Mindig három ütemben dolgozik: egy üreget most raknak színig téglával és cseréppel, a másodikban ég a tegnapelőtti rakomány, a harmadik, most üres, takarítják, hogy holnap tölthessék. És így tovább, körbe-karikába rakják-égetik-ürítik a széles kamrákat. Mindig szerettem a téglát, nem tudom, hogy bánhat vele valaki durván. De most, ám tartsanak érzelmesnek, beveszem parancsolatba: Tiszteld felebarátom a téglát! Akkor is, ha gépek ontják, hát még ha emberek vérrel-verejtékkel. Móricz Virág Az egybegyűltek szakosztályokba csoportosultak. Szó esett ott sebészeti eljárásokról, a jégkorszakról, a megye földtani érdekességeiről, a Mátra növényföldrajzáról, a parádi kénes-timsós fürdőről stb. A nagygyűléssel egyidőben kiállítást is rendeztek a mezőgazdaság és az ipar különféle ágazataiból. Különösen a nyomdaipar termékei váltottak ki nagy érdeklődést A kiállítás titkára, fő ügyintézője is nyomdász volt. A vándorgyűlés végén az orvosok, s más érdeklődők egy csoportja Parádra látogatott, ott a gyógyinézet falán is elhelyezték az emlékezés márványtábláját. Mi történik a 100 éves évfordulón? A TIT Heves megyei szervezete — mint az ismeretterjesztés ma hivatott intézménye — más megyei és városi hatóságokkal és szervezetekkel karöltve ez évben a nemes „úttörőkre”, a 100 év előtti küzdelmekre, annak harcosaira emlékszik. A jubileumi év minden TIT-rendezvénye az emlékezés jegyében zajlik Egerben. Első seregszemlénkén, márciusban a Természettudományos Hetek keretében előadásokat tartottak neves tudósok (Rapcsák András, Anghi Csaba, Lányi György, Echter Tibor). Itt adtak találkozót a TIT Országos Választmánya természettudományi szakosztályai is. A nevezetes évfordulón a 100 év előtti nagygyűlés egyik fő rendezőjére és szervezőjére, montedegói Albert Ferencre emlékezésül a Csillagászok Baráti Köre úgy határozott, hogy ez évi találkozóját Egerben rendezi. Albert Ferenc korának kimagasló tudósa volt. Gyermekkorában Egerben ismerkedett meg az „égbolti dolgokkal”, majd Tittel Pál mellett a budai Csillagdában, az Urániában dolgozott. 1851- ben jött vissza Egerbe, miután munkahelyét, a budai Urániát 1849-ben az osztrák tüzérség szétlőtte. Bár az egri Specula műszerei már elavultak, mégis csillagászkodott, mellette a meteorológiai megfigyeléseket is elindította. Emlékét lakóházán, a Széchenyi utca 2. épületen márványtáblával óhajtja megörökíteni Eger városa. A csillagászok az egri vándorgyűlésen — melyet augusztus 16—19-e között a 100 év előtti szellemben rendeznek — Kulin György, Róka Gedeon, Szimán Oszkár és Almár Iván előadását hallgatják a csillagászat és űrhajózás legújabb eredményeiről. Itt cserélik ki gondolataikat, tapasztalataikat, melyeket az ismeretterjesztés közben, országszerte hasznosíthatnak. A baráti találkozóra számos külföldi amatőr és hivatásos csillagász is bejelentette részvételét. A jubileumi események szeptemberben az orvosok és mezőgazdászok tudományos előadásaival, illetve kiállításokkal folytatódnak. Ismét elhangzanak Albert Ferenc igen megindító örökbehagyott szavai: „Rajta hát, a tudománynak fiatal kedvelői e hazában, észleljünk, tanulmányozzunk, gyűjtsünk adatokat, művelődve műveljükédesanyánkat, a drága hazát is!” Dr. Zétényi Endre Az év elején olyan jelensé- Igekkel lehetett találkozni, amelyek azt mutatták: veszélybe került az üzemi étkeztetési forma — hiányosságaival együtt is —, az egyik jelentős szocialista vívmányunk. Többek között ez volt az egyik indítóok, amely az angyalföldi népi ellenőröket arra ösztönözte, hogy az első félévben alapos vizsgálat alá vegyék az üzemi közétkeztetés helyzetét. A XIII. kerületben 60 000 embert — munkást, alkalmazottat, diákot — érint, hogy milyen az üzemi étkeztetés színvonala, mennyit fizetnek érte s hogy egyáltalán részesülhetnek-e majd benne a jövőben is. A vizsgálati anyag elemzése során Farkas Gábor, a kerületi NEB elnökhelyettese összegyűjtött egy csokorra való érvet, amelyek meggyőzően szólnak az üzemi étkeztetés fontossága mellett. „A naponta rendszeresen fogyasztott megfelelő tápértékű meleg étel a dolgozók élettani, egészségügyi szükségletei mellett munkaerejük regenerálódását szolgálja. A dolgozó nők otthoni műszakját könnyíti,, a meleg vacsorával járó beszerzés és főzési gondok esetenkénti elmaradását jelentheti, így több idő jut pihenésre, szórakozásra, tanulásra. A háztartást nem vezető, egyedülálló dolgozók egészséges táplálkozásának fontos eszköze. A színvonalas üzemi étkeztetés fokozhatja a dolgozóknak a munkahelyükhöz való ragaszkodását, ennek ellenkezője pedig oka lehet a nem kívánatos munkaerő-vándorlásnak .." Kisebb a kalóriaérték A kerületi NEB vizsgálata 14 üzemre és vállalatra terjedt ki. A jelentés összességében a közétkeztetés keretében kiszolgáltatott ételek mennyiségét és minőségét elfogadhatónak mondja , amit az is alátámaszt, hogy a megkérdezettek 80 százaléka pozitívan nyilatkozott róla és csak 20 százalékának volt különböző kifogása. Emellett azonban számos hiányosságra is rámutattak. Az ételadagok súlya a kalkulációnak általában megfelelt, kalória- és biológiai értékük azonban az esetek egy részében lényegesen elmaradt az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet normáitól. Általános észrevétel: a konyhák munkaigényes ételeket nem szerepeltetnek étlapjaikon. Az étrend összeállítása egyhangú: főzelék és gyümölcs ritkán kerül kiszolgálásra. A levesekben alig van változatosság. Idényáruk, friss zöldségfélék csak szezonjuk vége felé kerülnek felhasználásra. A húsételeknél a főtt és sült hús, a pörkölt, a vagdalthús és a gulyás meríti ki az ételsort. A körítés: burgonya, tarhonya, metélt. A tésztáknál a bukta, a túrós, a mákos és a grízes metélt körforgása van mindenütt. Az egyhangú ételek másik oka, hogy a felhasználható nyersanyagok mennyiségét forint-normában állapították meg, ami az utóbbi években bekövetkezet áremelkedések miatt irreálissá vált. A vizsgált konyháknál — kivéve a Láng Gépgyárat és az ELZETT-et — megfelelő higiéniát tapasztaltak az ellenőrök. Többet fizetnek a dolgozók A vizsgálat nagy figyelmet szentelt annak, hogyan értelmezik a következő rendelkezést: „A vállalat az étkezéshez nyújtott támogatást növelheti, illetve csökkentheti, vagy megszüntetheti, és ezeket az összegeket pénzben kifizetheti a dolgozóknak, vagy más juttatás bővítésére használhatja fel.” Megállapították: már az 1966 februári árváltozásokat követően tapasztalható volt, hogy egyes vállalatoknál — például a Lángban, az ELZETT-ben, az Acélárugyárban — az üzemi élelmezésben részt vevő dolgozók által fizetett térítés összege emelkedett, ugyanakkor a vállalati hozzájárulás mértéke csökkent. Ez a folyamat 1968-ban több üzemben tovább folytatódott. A VBKM Akkumulátor Gyárában például az év elejétől az A-menünél a korábbi 4,29 forintos vállalati hozzájárulás 3,47 forintra csökkent, a B-menünél 4,74 forintról 3,74 forintra. A vállalati hozzájárulások csökkenése mögött a vállalatok nagyobb nyereségre törekvése húzódik meg. Az üzemi étkeztetés költségeinek nagyobb mérvű áthárítása a dolgozókra — ha kismértékben is —, de negatívan hat életszínvonalukra, reáljövedelmük alakulására A Ládaipari Vállalatnál alacsony létszámra hivatkozva februártól megszüntették az étkezési hozzájárulást. Nem a vállalatveetés, hanem a dolgozók hozták ezt a döntést, amelyet kollektív szerződésben is rögzítettek. A vállalat hét telephellyel rendelkezik az országban, volt ahol 4 forintot, volt ahol 2 forintot fizettek hozzájárulásként, s volt telep, ahol üzemi étkezésre egyáltalán nem volt lehetőség. A hozzájárulás megszüntetésétől azt remélték a munkások, hogy így majd több lesz a nyereségrészesedésük. Az Építők Szakszervezetében azonban kiszámították, mennyit nyernek ezáltal: 20—30 fillérrel kapnak majd nagyobb részesedést év végén.* A NEB-vizsgálat óta eltelt néhány hónap, és hasznosságát jelzi, hogy több üzemnél megszívlelték a tanácsokat, igyekeznek jobbá, kedvezményesebbé tenni a dolgozók üzemi étkeztetését. A Láng Gépgyárban például, ahol a zsúfoltságot és a higiénia be nem tartását tették szóvá az ellenőrök, érdeklődésünkre elmondták: megszüntették az a’la carte étkeztetést, hogy ezáltal tehermentesítsék a konyhát, az ebédlőt, a szakácsokat. Növelték a választékot is a menüben. Leglényegegesebb: készül a konyha rekonstrukciós terve, jövőre már korszerű, jól felszerelt konyhával üzemelhetnek. A Ládaipari Vállalatnál étkezési hozzájárulást ma sem adnak — amihez a jogukat nem lehet vitatni —, a dolgozók túlnyomó többsége szavazta meg ezt a döntést. Javukra írandó, hogy a szociális célokra fordított kiadások azért az idén sem csökkennek, más, újfajta igényeket elégítenek ki. Az idei nagy kánikulában például egy üveg ásványvizet kapott minden nap ingyen heteken keresztül valamennyi dolgozójuk. K. El :Művelődve műveljük a hazát!” A száz év előtti úttörőkre emlékeznek Egerben Egyhangú az üzemi készt Népi ellenőrök vizsgálata Angyalföldön a minőségről, a vállalati térítésről • 3 Urálit Sívi vikendre filmet 1OFOTIRT- boltból !