Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

Csütörtök, 1968. augusztus 15. Magyar Nemzet TISZTELD A TÉGLÁT! Békéscsabát egész me­gyéje tiszta szívből igazán irigyli, amiért olyan gyorsan iparosodik, fejlődik, gazdago­dik. Néhány évtizede óriás fa­lu volt, most e­rre inkább igazándi város. Szinte erőszak­kal, vagyis hát szakértelemmel kell régi falusi szépségeit és érdekességét védeni, nehogy nyomtalanul eltűnjenek a ta­karos-tágas „podsztyénás” há­zak ebben a szertelen két-szo­­ba-hallos divatban. A barokk templomban, melyet Tessedik Sámuel apja saját kezűleg kezdett építeni, az öregek ma is szlovákul énekelnek, a pia­con szlovákul adnak és vesz­nek, a város legszebb és leg­nagyobb kollégiuma szlovák, de hát az élet lassan egyfor­mára köszörüli a fiatalságot. Hol van már népviselet? — el­tűnt a nehéz testi munkával együtt. — Azért az még akad — mosolygott rajtam a békéscsa­bai Hazafias Népfront alelnö­­ke. — Úgy gondolom, tartósan és tömegestől. — Én is úgy gondolom, saj­nos. Például nálunk, a tégla­gyárban. Másnap ott folytattuk a be­szélgetést az ő igazgatói irodá­jában. 1908-ban épült ez a gyár, és három-négy évtizeden át jó­formán az egész Alföldet ellát­ta Bahn-féle téglával. A ki­ásott agyaggödröket szlovákul jamkának hívták, a kiterjedt gödrös csúf határt Jaminának. Régen ide csak szegénység te­lepedett, most lassan Jamina lesz a város legszebbül negye­de. Az elhagyott gödrök fe­nekén felbuzgó forrásokat ki­teljesítették tiszta vizű tavacs­kákká, közeiket fásítják és ta­karos villákkal építik tele. Ha­nem legszebb az a tó lesz, amit most ás, 14 méter mélyre, 17 kotrógép, évente egymillió köbméter anyagot marván ki belőle. — Egymillió köbméter anyag! Mennyi tégla az? — Ebben a gyárban tavaly 2,1 milliárd darabot készítet­­■tünk De van a megyében még tizenhárom kisebb üzemünk. Itt 1600-an, azokban összesen 900-an dolgozunk. — Közös igazgatással. — Igen. Az országban 12 ilyen nagy, megyei vállalat van. Azokat közösen, az egyes vállalatoktól delegált igazgató tanács irányítja. — Tagja annak? — Igen. — Akkor mondja meg ké­rem, mi a legnagyobb botrány és mi a legnagyobb öröm a téglaiparban. — Botrány? — mosolygott, de elfogadta az erős szót. — 100 millió­­ tégla hiányzik az évi igénylésből. Öröm, hogy ezt meg tudjuk találni. — Hol? — A termelési kapacitásban. Az elméleti termelési kapaci­tást csak a legjobb szervezés­sel lehet elérni, ahhoz hangu­lat kell, politikai, műszaki fel­­készültség, és hát persze, anya­gi érdekeltség. — Honnan tudják, hogy ennyi a hiány? — Felmérettük, mennyit igé­nyelnek idén 1. az építőipari vállalatok, 2. a tanácsi, mező­­gazdasági és kisipari építke­zést, tehát közületeket ellátó központok, 3. a TÜZÉP, mely a lakosság magánépítkezéséhez árulja az anyagot. Az Építés­ügyi Minisztérium a befutott adatokból leszűrte, hogy 100 millió tégla hiányzik az igé­nyelt mennyiségből. Engedé­lyezte, hogy ezt a hiányt Jugo­szláviában pótoljuk. Csakhogy ez nagyon drága mulatság, 1000 tégla 28 dollárba kerül. Meg kellett gondolnunk, válla­latonként ki mennyit tudna, többletet termelni. Mi 10 mil­lió darabot vállaltunk, ennek harmada már el is készült, pe­dig csak most jön a nyár, a mi fő szezonunk. Nem félünk, meg fogjuk csinálni, két és fél mil­lió többletnyereségért érdemes megfeszíteni az erőt. Milyen kár volt annak ide­jén megszüntetni a jó kis fa­lusi téglagyárakat. — Jók éppen nem voltak, de azért kár volt. Az ötvenes évek elején azt gondolták, hogy egy házgyár megoldja a kérdést. Azokban az időkben a terme­lést vissza kellett fogni, hiszen még az üzemek is leálltak, nem is szólva róla, mennyire nem építkezett a falu. Csak az utóbbi négy-öt éve próbáljuk behozni a lemaradást. Mi most 51 milliót beruházunk, remél­jük, hogy 1980-ig a hagyomá­nyos berendezéseket nagyjából mind modern gépsorokra cse­rélhetjük ki. — Házgyár? — Békés megyében nincs házgyár, de mi tervezünk egy olyan részleget, ahol tízmillió­ból létrehozunk kerámia bé­léstestes nagyjai készítő üze­met. Ez a nagyfal kis ház épí­tésre is alkalmas, de elsősor­ban arra való, hogy Békéscsa­bát évente 5—600 lakásnyi fal­lal ellássa. Csak emberünk volna! Óriási munkáshiánnyal küszködünk. — Ezt nem értem. Most ta­nultam, hogy Békés megyében a lakosság 80 százaléka még mezőgazdasági munkából él, de iparba vágyódik. — Kérem, írtam az összes tsz-elnöknek, hogy adják át nekünk a fölösleges munka­erőt. A munkásokat betanítják, 2500 forintos bért biztosítanak nekik, sőt, ha kívánják, le­bontva, naponta, vagy heten­ként kézhez fizetve. Az összes szociális juttatásokat azonnal az új és az időszaki dolgozók­nak is megadják. A tsz-ek pe­dig, viszonzásul, pénzért, de soron kívül kapnak téglát és tetőfedő cserepet . Sorra érkezik a válasz, minden elnök azt írja, nincs fölösleges embere. Borsót szed­nek, konyhakertet kapóinak, szó sincs arról, mintha haza­küldöznék a munkára jelent­kezőket. Inkább, még az ingá­zók is, a városokba járók is kapálást, növényápolást vállal­nak szombat-vasárnapra. De ha mi adnánk nekik kölcsön szakmunkást, igen jól megfi­zetnék, mert ők is tudnának és szeretnének téglát vetni és égetni. Tudom! Sorra csábít­ják el a mi munkaszervezőin­ket, mégpedig 5000 forintos fi­zetéssel. A tsz nem köteles bérszintet tartani, mint mi. — Sok a vándorlójuk? — Nem sok. Hatvan százalé­kunk törzsgárda. Például van 550 hűséges asszonyunk és lá­nyunk. Majdnem mind fizikai munkát végez. De még milyet! Órákig bolyongtam a tégla­gyárban. Először a csodás, modern áram-gőz-hőfejlesztő gépházba vezettek, ahol műszereket el­lenőriznek. Ez a jövő, majd egyszer mindenütt így megy és már sok téglagyárban nagyjá­ból így van. De mikor azt kérdeztem, hol dolgoznak az asszonyok, elve­zettek a tetőcserép-készítő gé­pekhez. Már megtanultam, hogy amiért én belepusztulnék, nem szabad jajongani mások keser­ves munkáján. Csak megcso­dáltam a még beszélgetésre is kapható nőket, akik 18 kilós sárkoloncot emelgetnek s azo­kat is, akik műszakonként 25 000 darab rekeszt csattog­tatnak a gépből potyogó házte­­tőnek való alá. Ezeket a tető­cserepeket kísértük tovább a szárítóba. Ez nem is tudom hány eme­letnyi padlás. Valamikor, sza­kaszonként, a földszinten, töl­csér fenekén elhelyezett vas­kosárban izzó koksz melegítet­te. Most már ilyen nyílt tűz nincs, de gondolom a meleg még sokkal nagyobb. Az egész, emeletekre osztott tér lapos körökkel épített polcrendszer­rel van tele. A nyers cserép gépi erővel érkezik az emeletek földszint­jére, de onnan nők rakják fel a háromkilós nyers tetőcserép­pel töltött rekeszeket. Négy-négy gyönyörű fiatal nő, bikiniben, ez egy-egy bri­gád. Egyik áll a padlón, má­sodik ül az ő feje magasságá­ban a polcok közt átfektetett és minduntalan tovább tett pallón, a harmadik még ma­gasabban, a mennyezet alatti szédítő hőségben. A negyedik megint áll fent. A rekeszek polcra rakását alul kezdik ket­­ten, mikor egy magasságot el­érnek, belép a harmadik, vé­gül a negyedik is. Egy műszak alatt négyen 24 000 rekeszt raknak fel az égig, mégpedig gyorsan, dobva, gyomorból megfeszített karokkal. — Hogy bírják ezt a mun­kát? — nem bírtam megállni a kérdést. — Megszoktuk — nevetnek rajtam, de csak elkapja őket a méreg: — azt intézzék el, hogy ne aludjon ki folyton a lámpa! Sötétben kell nekünk vakoskodni, mert 16 szerelő nem győzi az öreg verkli fol­tozását. És azt írja fel, hogy nem látott életében se szárítót, aki negyvenkilós pallót vett szabványba. Gondolja el, csak odébb is tolni, hát még feljebb tenni! Most adtak felsőnek két darabból pallót. — Mióta dolgoznak már itt? Tíz-tizenöt-húsz éve, mond­ják, pedig a legidősebbjük sincs 35 éves. Ezt a munkát csak nagyon egészséges fiatal bírja. Mehetnének, mondják, ebbe vagy abba, más gyárba (mezei munka már eszükbe se jut), de ott felényit, kéthar­madnyit ha keresnének. — Bírjuk mink­ezt, nincs mindig olyan megátalkodott ítéletnapja, mint ma! — ne­vetnek. Lekísértek oda, ahol igazán Egerben a Dobó térre néz a városi tanács újjávarázsolt székháza. Aulájában egy már­ványtábla látható a falba il­lesztve. Arajta ez a felirat: „A magyar orvosok és természet­vizsgálók 1868. augusztus 21- től 29-ig Egerben tartott nagy­gyűlése emlékéül. Elnök: Bar­­takovics Albert érsek, alelnök: Kubinyi Ferenc, Flór Ferenc, titkárok: Kátai Gábor és Al­bert Ferenc. A tagok összes száma: 632.” Montedegói Al­bert Ferenc, az utolsó egri csillagász, a vándorgyűlés tit­kára jegyzőkönyvben örökítet­te meg a 9 nap történetét. Ma is időszerű gondolatok szólnak belőle hozzánk. A jegyzőkönyv ismerteti alapszabályukat, melyet 1841- ben fogalmaztak. Ebben — a többi között — ezek olvasha­tók: „Célja ezen gyűléseknek a személyes ismeretség, orvosi és természettani ismeretek, tapasztalatok, új találmányok, amennyiben lehetséges, élőszó általi rövid közlése és ter­jesztése, sőt a gyűlések helyének változtatásával (ván­dorgyűlések) a hazai vidékek helybeli ismertetése is. Min­den következő gyűlés helyét, mely hazánk majd ama, majd eme népesebb, vagy főbb is­kolákkal s jelesebb intézetek­kel, nemkülönben kitűnő ter­mészeti ritkaságokkal díszlő városa. Ezt az utolsó gyűlés határozandja meg.” (A XIII. gyűlést Rimaszombaton, a XIV-et Fiuméban tartották.) Az egri meghívó kedves nyelvezetével így invitálta vendégeit: „Azon város, mely a magyar orvosok és termé­szetvizsgálók előtt évente megnyitja kapuit, az ősi ma­gyar vendégszeretet jótékony melegét árasztja látogatóira — az itt töltött idő valóságos örömünnep lesz”. — A rész­vevők közül mintegy 400 ide­gen. A pestiek Hatvanig már vonattal, onnan négyüléses, fedeles kocsin tették meg az utat Egerig. De eljöttek! A meghívásra a Magyar Tudományos Akadémia nevé­ben Arany János, az Akadé­mia akkori titkára így vála­szolt: „A Magyar Tudományos Akadémia__kedvesen fogadd a magyar orvosok és termé­szetvizsgálók Egerben tartan­dó gyűlésére hívó elnöki soro­kat. Az Akadémia, mely ez évenkénti gyűlések hasznos fáradozását — amit tudo­mánynak nemcsak művelése, hanem egyszersmind szélesebb körökben terjesztése, mintegy népszerűsítése körül kifejtett — mindenkor méltó figyelem­mel kísérte”. Kubinyi Ágoston vezetésével az Akadémia 20 taggal képviseltette magát. Ipolyi Arnold üdvözlő beszé­dében Egert és Heves megyét dicsérő jelzőkkel éltette. Szó­lott földtani kincseiről, gyógy­vizéről, ritka szépségű növény- és állatvilágáról, történelmi nagy napjairól, nagyjairól. Di­csérte a várost, mint az orvo­si, természettudományi, csil­lagászati ismeretek művelői­nek otthonát. Mindezek mellé letetette az elnökség asztalára Albert Ferenc szerzeményét. Heves és Külső-Szolnok vár­megyék leírását, amelyet a tu­dós szerző a nagygyűlés tisz­teletére készített el szerzőtár­saival, a poklot fűtik. Katakomba az izzó föld belsejében. 40—60— 80 fokos. Van, aki kibír benne egy műszakot. Kokszot lapátol kerek lyukakba. A poklot, a körkemencét már az édes nap alatt, kívülről láttam. A 60 éves gyár alja körben barlangokra osztott ke­mence. Mindig három ütem­ben dolgozik: egy üreget most raknak színig téglával és cse­réppel, a másodikban ég a teg­napelőtti rakomány, a harma­dik, most üres, takarítják, hogy holnap tölthessék. És így tovább, körbe-karikába rak­­ják-égetik-ürítik a széles kam­rákat. Mindig szerettem a téglát, nem tudom, hogy bánhat vele valaki durván. De most, ám tartsanak érzelmesnek, beve­szem parancsolatba: Tiszteld felebarátom a téglát! Akkor is, ha gépek ontják, hát még ha emberek vérrel-verejtékkel. Móricz Virág Az egybegyűltek szakosztá­lyokba csoportosultak. Szó esett ott sebészeti eljárások­ról, a jégkorszakról, a megye földtani érdekességeiről, a Mát­ra növényföldraj­záról, a pará­­di kénes-timsós fürdőről stb. A nagygyűléssel egyidőben ki­állítást is rendeztek a mező­­gazdaság és az ipar különféle ágazataiból. Különösen a nyomdaipar termékei váltot­tak ki nagy érdeklődést A ki­állítás titkára, fő ügyintézője is nyomdász volt. A vándor­­gyűlés végén az orvosok, s más érdeklődők egy csoport­ja Parádra látogatott, ott a gyógyinézet falán is elhelyez­ték az emlékezés márványtáb­láját. Mi történik a 100 éves év­fordulón? A TIT Heves me­gyei szervezete — mint az is­meretterjesztés ma hivatott intézménye — más megyei és városi hatóságokkal és szerve­zetekkel karöltve ez évben a nemes „úttörőkre”, a 100 év előtti küzdelmekre, annak harcosaira emlékszik. A jubi­leumi év minden TIT-rendez­­vénye az emlékezés jegyében zajlik Egerben. Első sereg­szemlénkén, márciusban a Természettudományos Hetek keretében előadásokat tartot­tak neves tudósok (Rapcsák András, Anghi Csaba, Lányi György, Ech­ter Tibor). Itt ad­tak találkozót a TIT Orszá­gos Választmánya természet­­tudományi szakosztályai is. A nevezetes évfordulón a 100 év előtti nagygyűlés egyik fő rendezőjére és szervezőjére, montedegói Albert Ferencre emlékezésül a Csillagászok Baráti Köre úgy határozott, hogy ez évi találkozóját Eger­ben rendezi. Albert Ferenc ko­rának kimagasló tudósa volt. Gyermekkorában Egerben is­merkedett meg az „égbolti dolgokkal”, majd Tittel Pál mellett a budai Csillagdában, az Urániában dolgozott. 1851- ben jött vissza Egerbe, mi­után munkahelyét, a budai Urániát 1849-ben az osztrák tüzérség szétlőtte. Bár az egri Specula műszerei már elavul­tak, mégis csillagászkodott, mellette a meteorológiai meg­figyeléseket is elindította. Em­lékét lakóházán, a Széchenyi utca 2. épületen márványtáb­lával óhajtja megörökíteni Eger városa. A csillagászok az egri ván­dorgyűlésen — melyet augusz­tus 16—19-e között a 100 év előtti szellemben rendeznek — Kulin György, Róka Gedeon, Szimán Oszkár és Almár Iván előadását hallgatják a csilla­gászat és űrhajózás legújabb eredményeiről. Itt cserélik ki gondolataikat, tapasztalataikat, melyeket az ismeretterjesztés közben, országszerte haszno­síthatnak. A baráti találkozóra számos külföldi amatőr és hi­vatásos csillagász is bejelen­tette részvételét. A­­ jubileumi események szeptemberben az orvosok és mezőgazdászok tudományos előadásaival, illetve kiállítá­sokkal folytatódnak. Ismét elhangzanak Albert Ferenc igen megindító örökbe­­hagyott szavai: „Rajta hát, a tudománynak fiatal kedvelői e hazában, észleljünk, tanulmá­nyozzunk, gyűjtsünk adatokat, művelődve műveljük­­édes­anyánkat, a drága hazát is!” Dr. Zétényi Endre Az év elején olyan jelensé- I­gekkel lehetett találkozni, amelyek azt mutatták: veszély­be került az üzemi étkeztetési forma — hiányosságaival együtt is —, az egyik jelentős szocialista vívmányunk. Töb­bek között ez volt az egyik indítóok, amely az angyalföldi népi ellenőröket arra ösztö­nözte, hogy az első félévben alapos vizsgálat alá vegyék az üzemi közétkeztetés helyzetét. A XIII. kerületben 60 000 em­bert — munkást, alkalmazot­tat, diákot — érint, hogy mi­lyen az üzemi étkeztetés szín­vonala, mennyit fizetnek érte s hogy egyáltalán részesülhet­nek-e majd benne a jövőben is. A vizsgálati anyag elemzése során Farkas Gábor, a kerületi NEB elnökhelyettese össze­gyűjtött egy csokorra való ér­vet, amelyek meggyőzően szól­nak az üzemi étkeztetés fon­tossága mellett. „A naponta rendszeresen fogyasztott meg­felelő tápértékű meleg étel a dolgozók élettani, egészségügyi szükségletei mellett munka­erejük regenerálódását szolgál­ja. A dolgozó nők otthoni mű­szakját könnyíti,, a meleg va­csorával járó beszerzés és fő­zési gondok esetenkénti elma­radását jelentheti, így több idő jut pihenésre, szórakozás­ra, tanulásra. A háztartást nem vezető, egyedülálló dolgo­zók egészséges táplálkozásának fontos eszköze. A színvonalas üzemi étkeztetés fokozhatja a dolgozóknak a munkahelyük­höz való ragaszkodását, ennek ellenkezője pedig oka lehet a nem kívánatos munkaerő-ván­dorlásnak .." Kisebb a kalóriaérték A kerületi NEB vizsgálata 14 üzemre és vállalatra terjedt ki. A jelentés összességében a közétkeztetés keretében kiszol­gáltatott ételek mennyiségét és minőségét elfogadhatónak mondja , amit az is alátá­maszt, hogy a megkérdezettek 80 százaléka pozitívan nyilat­kozott róla és csak 20 száza­lékának volt különböző kifo­gása. Emellett azonban számos hiányosságra is rámutattak. Az ételadagok súlya a kal­kulációnak általában megfe­lelt, kalória- és biológiai érté­kük azonban az esetek egy ré­szében lényegesen elmaradt az Országos Élelmiszer- és Táp­lálkozástudományi Intézet nor­máitól. Általános észrevétel: a kony­hák munkaigényes ételeket nem szerepeltetnek étlapjai­kon. Az étrend összeállítása egyhangú: főzelék és gyümölcs ritkán kerül kiszolgálásra. A levesekben alig van változa­tosság. Idényáruk, friss zöld­ségfélék csak szezonjuk vége felé kerülnek felhasználásra. A húsételeknél a főtt és sült hús, a pörkölt, a vagdalthús és a gulyás meríti ki az ételsort. A körítés: burgonya, tarhonya, metélt. A tésztáknál a bukta, a túrós, a mákos és a grízes metélt körforgása van min­denütt. Az egyhangú ételek másik oka, hogy a felhasználható nyersanyagok mennyiségét fo­rint-normában állapították meg, ami az utóbbi években bekövetkezet áremelkedések miatt irreálissá vált. A vizsgált konyháknál — ki­véve a Láng Gépgyárat és az ELZETT-et — megfelelő higié­niát tapasztaltak az ellenőrök. Többet fizetnek a dolgozók A vizsgálat nagy figyelmet szentelt annak, hogyan értel­mezik a következő rendelke­zést: „A vállalat az étkezéshez nyújtott támogatást növelheti, illetve csökkentheti, vagy meg­szüntetheti, és ezeket az össze­geket pénzben kifizetheti a dolgozóknak, vagy más jutta­tás bővítésére használhatja fel.” Megállapították: már az 1966 februári árváltozásokat követően tapasztalható volt, hogy egyes vállalatoknál — például a Lángban, az EL­­ZETT-ben, az Acélárugyárban — az üzemi élelmezésben részt vevő dolgozók által fizetett té­rítés összege emelkedett, ugyanakkor a vállalati hozzá­járulás mértéke csökkent. Ez a folyamat 1968-ban több üzem­ben tovább folytatódott. A VBKM Akkumulátor Gyárá­ban például az év elejétől az A-menünél a korábbi 4,29 fo­rintos vállalati hozzájárulás 3,47 forintra csökkent, a B-me­­nünél 4,74 forintról 3,74 fo­rintra. A vállalati hozzájárulások csökkenése mögött a vállalatok nagyobb nyereségre törekvése húzódik meg. Az üzemi étkez­tetés költségeinek nagyobb mérvű áthárítása a dolgozók­ra — ha kismértékben is —, de negatívan hat életszínvona­lukra, reáljövedelmük alaku­lására A Ládaipari Vállalatnál ala­csony létszámra hivatkozva februártól megszüntették az étkezési hozzájárulást. Nem a vállalatveetés, hanem a dol­gozók hozták ezt a döntést, amelyet kollektív szerződésben is rögzítettek. A vállalat hét telephellyel rendelkezik az or­szágban, volt ahol 4 forintot, volt ahol 2 forintot fizettek hozzájárulásként, s volt telep, ahol üzemi étkezésre egyálta­lán nem volt lehetőség. A hoz­zájárulás megszüntetésétől azt remélték a munkások, hogy így majd több lesz a nyere­ségrészesedésük. Az Építők Szakszervezetében azonban ki­számították, mennyit nyernek ezáltal: 20—30 fillérrel kapnak majd nagyobb részesedést év végén.* A NEB-vizsgálat óta eltelt néhány hónap, és hasznossá­gát jelzi, hogy több üzemnél megszívlelték a tanácsokat, igyekeznek jobbá, kedvezmé­nyesebbé tenni a dolgozók üzemi étkeztetését. A Láng Gépgyárban például, ahol a zsúfoltságot és a higié­nia be nem tartását tették szó­vá az ellenőrök, érdeklődé­sünkre elmondták: megszün­tették az a’la carte étkeztetést, hogy ezáltal tehermentesítsék a konyhát, az ebédlőt, a sza­kácsokat. Növelték a választé­kot is a menüben. Leglényege­­gesebb: készül a konyha re­konstrukciós terve, jövőre már korszerű, jól felszerelt konyhá­val üzemelhetnek. A Ládaipari Vállalatnál ét­kezési hozzájárulást ma sem adnak — amihez a jogukat nem lehet vitatni —, a dolgo­zók túlnyomó többsége sza­vazta meg ezt a döntést. Ja­vukra írandó, hogy a szociális célokra fordított kiadások azért az idén sem csökkennek, más, újfajta igényeket elégítenek ki. Az idei nagy kánikulában pél­dául egy üveg ásványvizet ka­pott minden nap ingyen hete­ken keresztül valamennyi dol­gozójuk. K. El :Művelődve műveljük a hazát!” A száz év előtti úttörőkre emlékeznek Egerben Egyhangú az üzemi készt Népi ellenőrök vizsgálata Angyalföldön a minőségről, a vállalati térítésről • 3 Urálit Sívi vikend­re filmet 1OFOTIRT- boltból !

Next