Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-16 / 192. szám
Péntek, 1968. augusztus 18. Az Athenaeum jubileuma Százéves a legnagyobb magyar nyomdavállalat Ünnepel hát az Athenaeum is. Százesztendős. Ünnepelhetné ugyan joggal a 120. esztendőt is, hiszen Emich Gusztáv uram még 1848-ban alapította Nemzeti Könyvkereskedését és nyomdavállalatát, amelyből aztán 1868-ban az Athenaeum RT alakult. A mai Athenaeum azonban szerény, „csak” ezt a száz esztendőt köszönti. Történelmi évtizedek Akkor még nem a mai, jól ismert helyén volt. A Belváros egyik régi házában, a Barátok tere 7. szám alatt kezdte meg működését. Jellemző a korra, az izmosodó, magabiztossá váló kapitalizmusra, hogy az új részvénytársaság félmilliós alaptőkéjét három hónap alatt túljegyezték. Az első igazgatóság tagjai között ott volt Jókai Mór és báró Kemény Zsigmond is. S az Athenaeum kifizetődő vállalkozásnak bizonyult. Már 1869-ben felemelik az osztalékot, nem sokkal később az alaptőkét is. Az üzletbe bekapcsolódik a pénzvilág: a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank a nyomdavállalat tulajdonosává válik, és az Athenaeum magába olvasztja a Grafikai Intézetet, az Újságüzem Rt-t, a Riegler papírgyárat. Már az ország legnagyobb nyomdavállalata. A Barátok téri hodály csakhamar tovatűnik, új helyen — a Rákóczi úton, a Miksa utcában — új épületeket emelnek, és rohamléptekkel megindul a vállalat korszerűsítése is. Megírni az Athenaeum történetét? Bizony, bonyolult vállalkozás. Mert az Athenaeum száz esztendeje nemcsak a magyar nyomdaipar múltjának jó része, hanem politikai és kultúrtörténet is. Hasztalan próbálkozás hát néhány sorba sűríteni e száz év eseményeit, inkább — mint eddig is — említsük csak a legfontosabbakat. Mindenekelőtt talán a kultúrhistóriai jelentőségűeket, hiszen az Athenaeum az első perctől kezdve lapokat, könyveket ad ki, nem egy példányuk már nemcsak nyomdai kuriózum, hanem része a történelemnek. Még Emich Gusztáv kezdeményezte az első, a Császár Ferenc által szerkesztett Pesti Napló készítését. Amikor pedig a lap a Deákpárt orgánuma lett, már az Athenaeum gépei nyomják. Az Athenaeum nyomta és adta ki Jókai regényeit, a nagy elbeszélő Hon című lapját is, Petőfi Sándor, Arany János, Madách Imre műveit, Kossuth Lajos emlékiratait. Aztán később — ez már a miklósandori korszak — az Est-lapokat, az Estet, a Pesti Naplót, a Magyarországot, kizárólagos joggal Adyt, Isabitsot, Móriczot, a két háború között főleg a polgári haladásért küzdő magyar írók és a jelesebb nyugat-európai elbeszélők műveit. Az Athenaeum volt a kiadója a Magyarország felfedezése című, Sárközi György által szerkesztett sorozatnak is, amelyben a falukutatók — Darvas, Erdei, Féja és a többiek — a magyar társadalom elé tárták a falvak népének nyomorú sorsát, kiúttalannak tűnő világát, igazát. Mert bár nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez idő tájt az Athenaeum a liberális nagypolgárság jól jövedelmező üzlete volt, amely éppen a profit érdekében „kultúrselejtet” is a piacra dobott és lapjai révén gyanús politikai manőverekben is részt vett, munkásságának kultúrpolitikai jelentősége mindemellett vitathatatlan. S vitathatatlan ipartörténeti jelentősége is. Az Athenaeum honosította meg Magyarországon — hatvan évvel ezelőtt — a Mertens-féle rotációs mélynyomó eljárást, s a raszteres mélynyomás után az Athenaeum vezette be hazánkban először az ofszet metódust is. Itt gépesítették először a szedést, úttörőként alkalmazva monotype szedő- és öntőgépeket, később ugyancsak elsőként a linotypeket. A növekvő konkurrencia, a konjunktúra évei követelték az újabb és újabb nyomdaipari újítások bevezetését. Mert bizony a verseny nem volt kicsi, a konjunktúra hullámai meg hol magasra csaptak, hol elültek. A konjunktúra jó profitot hozott, a dekonjunktúra veszteségeit meg a munkásokon akarták behozni. Ezért sztrájkoltak az Athenaeum nyomdászai mindjárt a megalakulás évében is, ezért indult el innen 1924-ben az általános nyomdászsztrájk. Így hát az Athenaeum története egyben harcos, szép szakasza a magyar nyomdaipari munkásság históriájának is. Már a falak sem a régiek Ahol valaha az Athenaeum nagyhatalmú urai ültek, most egy nyomdászból lett vezető, Soproni Béla igazgatja az immár mammutvállalattá nőtt nyomdaüzemet. Negyven esztendeje nyomdász, húsz éve igazgató. A ma eredményeiről, a jövő terveiről beszél, de szavai — és az óhatatlan —, viszszakanyarodnak a múlthoz. — Itt most már jószerint csak a falak a régiek. Lassan már azok se, hiszen nemrég épült fel a Rákóczi út sarkán az új nyomdaépület. S a régi falakon belül szinte minden megváltozott, kicserélődött. Nem is lehetett másképpen, hiszen a háború után csak sérült gépeket, romhalmazt örököltünk. De azért az Athenaeum dolgozói örökké büszkék lesznek rá, hogy hideg termekben, áram hiányában kézierővel működtetett rotációson 1945. február 2-án már napilapot nyomtak, az Új Szót. S azóta bizony sok mindert történt. Felsorolni is csak távirati stílusban lehetne. Kicseréltük az elavult és tönkrement szedőtermi berendezéseket, új mélynyomógépet állítottunk fel. A kultúrterem, az étkezde, a bölcsőde, a fürdők, üdülők mindmind az utóbbi húsz év szerzeménye. 1958-ban szinte megújult az Athenaeum. Befejeződött a mintegy százmillió forintos rekonstrukció, és az új üzemépület sok gondot megoldott. Nyolcvan új gépegység lépett a régiek helyére és a mélynyomatás vált munkánk középpontjává. Az olasz gyártmányú, hét nyomóműves mélynyomó rotációs révén megvalósult hazánkban a színes folyóiratok nagy példányszámú előállítása is. — Modern technika — már a monófényszedés útjait próbálgatjuk —, fejlett technológia, egészségesebb munkakörülmények, nívós szociális intézmények, ez jellemzi a mai Athenaeumot. Majdnem kétezren dolgoznak százesztendős vállalatunknál. Havonta egymillió példányban mintegy 300 tonna könyvet, vagy 80 folyóiratot, három nagy példányszámú napilapot állítunk elő, a többi között. S exportra is jelentős mennyiséget. Nézze ezeket a német szótárakat, a Bertelsman-céggel kooperációban készülnek, a frankfurti könyvvásáron nagy sikerük volt. Ezeket a miniatűr könyvecskéket is sok vendégünk megcsodálta. Mindez persze nem véletlen. A nyomda törzsgárdájában olyan szaktársak dolgoznak, akik egy életet töltöttek a szakmában. S már nő, fejlődik az új generáció. Moszkva, Lipcse főiskoláit járt fiataljaink is vannak. Nálunk minden a nyomdáért van, a nyomda a központ. Az adminisztrációs vezetésben is kevés olyan ember dolgozik, aki ne ismerné az üzemi munkát. Főkönyvelőnk, a munkaügyi osztály vezetője és mások is, noha egyetemet, főiskolát végeztek, kitanultak egy-egy nyomdaipari szakmát. Ezt kívánja az Athenaeum érdeke. A második évszázad küszöbén Este van. A jó öreg Miksa utcára — egy idő óta már Osvátnak, a Nyugat felejthetetlen szerkesztőjének nevét viseli — kisugárzik a nyomda fénye. Ez az az éji idő — akit egyszer varázslatába von, sose engedi el —, amikor szinte újraéled a nyomda: a napilapok születésének órái következnek. Csattognak a szedőgépek, forró katlan az öntöde, és nemsokára feldübörögnek a rotációsok is. Majdnem negyedszázada dolgozom nap mint nap ezekben az éjszakai órákban, de még mindig vonz különös csodája. Mint őket is, a jó barátokat, a nyomdászokat. Ujjuk fürgén szedi a betűket, a metter sorokat cserél, jönnekmennek a korrektorok. Kinnreked a külvilág zsivaja, hiszen a lapok készülnek. S ennél nincs fontosabb. Holnap — mondják — üveghíd ível már át az Osvát utca fölött egy égnek szökkenő modern épülethez. Újabb öltözők, fürdő, rendelőintézet várja majd ott a dolgozókat. Terjeszkedik az Athenaeum. Életének második évszázadába lépett. Csatár Imre TOTÓZÓK FIGYELEM! A totószelvények beérkezésének határideje e héten is, változatlanul, a naptári vasárnap déli 12 órája (függetlenül attól, hogy vasárnap ezúttal munkanap) MIELŐBB VÁSÁROLJA MEG ÉS KÜLDJE BE TOTÓSZELVÉNYEIT! " Magyar Nemzet Előkészület a debreceni virágkarneválra Csütörtökön délelőtt tartotta sajtótájékoztatóját a 111. országos virágkarnevál rendező bizottsága. A Fővárosi Kertészeti Vállalat igazgatója, Radó Dezső, Debrecen város részéről dr. Ördögh László vb-elnök ismertette az augusztus 20-án sorra kerülő virágfelvonulás programját. Debrecenben a már hagyományossá vált virágkarnevál kulturális eseménnyé nőtt, amelyre az idén az eddigieket is felülmúló tervekkel készülnek. Az ország különböző helységeiből 22 üzem, vállalat vonultatja fel virágkompozícióit Debrecen utcáin és a menetet sportolók, zenészek és tánccsoportok kísérik. A sajtótájékoztató kiegészítőjeként Kígyós Sándor és Nagy József Ünnep című színes dokumentumfilmjét vetítették le, amely az 1967-es virágkarnevál nagyszabású felvonulását mutatta be. Halálos gombamérgezés Az elmúlt hét szombatján öt oroszlányi lakost szállítottak mérgezési tünetekkel a tatabányai kórházba. Közülük a legfiatalabb beteget, a 16 éves Kovács Ilonát a leggondosabb orvosi kezeléssel sem tudták megmenteni, s a fiatal lány csütörtökön meghalt. Két beteg — Hemberger Ferencné és Kovács Katalin — állapota továbbra is súlyos. A vizsgálat megállapította, hogy az öt oroszlányi lakos gyilkos galócától kapta a mérgezést. Gombamérgezés gyanújával a napokban újabb két beteget — szintén oroszlányi lakosokat — szállítottak a tatabányai kórházba. Megöltek egy legényt A tévéfilm és a Magyar Nemzetben a darabról megjelent kritika túlságosan egyoldalúan ítéli meg a történteket, háttérbe szorítva a súlyos bűncselekményt és előtérbe hozva a község elmaradottságát, a víz hiányát, az itt élő emberek ital iránti igényét. Beszélgettem a községben köztiszteletben álló személyekkel, akik elmondották, hogy — a község orvosán és a tanítónőn kívül — nem beszélgettek a film forgatói olyan községbeli lakosokkal, akik a cselekmény megítélésére hivatottak lettek volna. Az egyszerű, jóérzésű emberekben is elégedetlenséget szült, hogy a három gyilkossággal gyanúsított fiú közül a legfiatalabbat érte a büntetés. Két év javító, intézeti elhelyezéssel egy fiatal élet kioltásáért nem lehet bűnhődni. Az ittasság nem mentesítheti az embert a megérdemelt felelősségre vonás alól. Az újságíró utal a véletlenre : Hortobágyi beleesett a gyilkos üvegcsonkba. De sem a film, sem az újságíró nem beszélt arról, ki volt az egész verekedés értelmi szerzője, ki bujtogatta a másikat gyilkosságra. A film akkor lett volna teljes, ha részleteket közöl a kriminalisztikai vizsgálatról is. Az emberek szóvá tették: hogyan járulhattak hozzá igazságügyi szerveink ahhoz, hogy a másik két gyanúsítottat, mint „bűnrészest” semmi felelősségre vonás ne érje, sőt tévészereplésük alatt nyegle, bántóan közömbös magatartást tanúsítottak. Magam Bükkszentkereszten töltöttem szabadságomat, amikor a tévé közvetítette a filmet, és itt olvastam a lapjukban megjelent írást is. Elmentem a község temetőjébe, hogy megnézzem a sírt és a történtek színhelyén is jártam. Igaz, rossz benyomást kelt az italbolt — sajnos, ilyen az országban sok van —, de létezésükről azok tehetnek, akik nem gondoskodnak arról, hogy az erdei munkát végző embereknek más szórakozási igényük legyen. A községnek kultúrháza nincsen. Nem először járok Bükkszentkereszten, így módom volt megfigyelni az itteni emberek életét és azt is, hogy a hegyi község lakói kevés segítséget kapnak az alig pár kilométerre levő Lillafüredtől. A nyaralókkal a természeti szépségek néhány napig feledtetik ugyan a víz hiányát, de a lakosok kultúrált életmódjához az alapfeltételek feltétlenül biztosítandók. Proháczik Jánosné, Budapest, II., Mártírok útja 50. * Mint bükkszentkereszti lakos, szeretnék a Megöltek egy legényt című tévériporthoz hozzászólni. A riport elérte célját. Nagyon sokan nézték és olvasták a róla szóló kritikákat. Mindez sok vitára adott okot. A film hatása döbbenetes volt, újra felbolygatta a falut. Szégyelltem magam. Ez lenne jellemző Bükkszentkeresztre, hogy hírnevét a maradiságról és a gyilkosságról kapja? Ezt kérdezte másnap minden becsületes falubeli, de az ide szokott üdülővendégek is. Igaz, vannak, akik idejük és pénzük nagy részét a látottak szerint töltik és költik el, még akkor is, ha az családjuk rovására megy. Ez ellen kell az egész társadalomnak összefognia, nyilván ez volt a riport célja is. Negatív vonása a tévéfilmnek és a sajtóban megjelent kommentároknak az általánosítás, úgy, hogy a helyi viszonyokkal nem ismerős ember azt hiheti, hogy itt csak züllött emberek élnek. Tény, akadnak olyanok, mint amilyenekről a film szólt, de a lakosság nagyobb része nem ilyen. Községünk 1945 óta, de különösen az utóbbi tíz évben rohamosan fejlődött. A nagyobb keresettel az igények is nagyobbak lettek. Számtalan új ház épült, háztartási és egyéb gépek könnyítik a nehéz munkát. Sok felnőtt esti iskolán szerzi meg az érettségit, a fiatalok közt pedig ritka az olyan, aki nem nem tanulna tovább. A modern könyvtáron kívül sokan rendelkeznek házikönyvtárral. Bár a községben számos tévé van, a mozi látogatottsága mégis nagy. Művelődési házunk ugyan nincsen, de évek óta gyűjtünk rá. Építés alatt áll a vízmű,amelyhez a lakosság családonként 3600 forinttal járult hozzá. Tehát nálunk is megtörta jég és remélem én is, és a falut szerető még nagyon sok lakos, hogy egy következő újságvagy tévériport már a fejlődést fogja bemutatni. Matiscsák Ferenc: Bükkszentkereszt (A szerkesztőség megjegyzése: A cikk szerzője a filmről írt, a tévé riportjának alapján foglalkozott a bükkszentkereszti eseményekkel. Nem járt tehát a községben, hanem a televízió műsorát nézte meg. Évenként csak egy-kétszer kerülök fel Budapestre. Ilyenkor mindig felmegyek a Várba. Eddig örömmel jártam a régi utcákat, fel-felfedezve egy-egy újjászületett házat, örülve minden foghíj beépülésének. Most lehangoló tapasztalatokat is szereztem. Boszszankodásom akkor kezdődött, amikor a 16-os autóbusz befordult a Hunyadi János útra. Az út felbontva. Aszfaltozása tele gödörrel. Csak folytatódott csalódásom, amikor felértünk a Dísz térre. Itt is felbontva az úttest, a kép a Szentháromság téren, a Fortuna utcában még rosszabb. Hadszíntér minden, mély lövészárokkal keresztülszabdalva! A távfűtés bevezetése a vári középületekbe természetesen helyes, de miért kell azt nyáron, az idegenforgalom dandárja idején csinálni. Éppen ilyen elhagyott hadszíntér a Kapisztrán tér, a Bástya sétány Vérmező felé eső oldala is. Az Úri utcában a Magdolna-torony mellett a Fővárosi Mélyépítő Tervező Iroda FC 74—35 trsz. tehergépkocsija „tartja” szombat— vasárnapi víkendjét. Közvetlenül a torony, tövében! Aki fényképezni szeretne itt, az jöjjön hétfőtől péntekig. Az Úri utca 53. szám előtt (a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézete) a szűk járdán ott felejtve négy kuka áll! Tovább haladva az utcán — ez volna a külföldiek számára egyelőre a Várnegyed egyetlen „járható” utcája — a házakon éktelen, stílustalan „pótlások”, fából tákolt „vaskerítések”. Ezt a erről közölte gondolatait. A tévériport és az újságcikk, egyébként utalta községben tapasztalt fejlődésre, a pozitív jelenségekbe is. A tanítónő nyilatkozata például a tanulási kedv növekedéséről is szólt. A televízió valóban nem részletezte a kriminalisztikai vizsgálat eredményeit, de nem ezt tekintette céljának elsősorban, hanem a szomorú eset kapcsán egy káros jelenségre hívta fel a figyelmet. Az eset, amely Bükkszentkereszten megtörtént, másutt is megtörténhetett volna — erre utaltunk cikkünkben is —, joggal remélhettük, hogy a tévénézők és az újságolvasók nem a község és a bükkszentkereszti lakosság lebecsülésének tekintik a filmet, s a róla írt cikket, hanem lelkiismeretébresztő figyelmeztetésnek a túlzott italozás, a részeg verekedés és oktalan gyűlölködés ellen.A filmgyár biggyesztette ide — az ott lakók szerint három hónappal ezelőtt — egy külföldi filmprodukció felvételeihez! Valószínűleg szépen hoz devizát az ilyen bérmunka, de miért kell hónapokon keresztül elrontani a drága pénzzel rendbehozott Úri utcát! Dr. Elek János, Debrecen Az utazás nyugalmáért Igen helyes, hogy a vasúti kocsikban nem dohányzó fülkék találhatók, azok számára, akik nem bírják a füstöt; gyermekkocsik, ahol a kicsik nyugodtan lármázhatnak és mozoghatnak, anélkül, hogy idegen felnőttekkel kölcsönösen zavarnák egymást, csak éppen arra nem gondolt még senki, hogy zsebrádiómentes fülkéket is kellene biztosítani. Az idei nyáron sokat utaztam, nyugodtan állíthatom, nemcsak én, de az utazóközönség számottevő része sokat szenvedett a zsebrádiótól. Elnéztem sokszor az embereket: láttam kimerült koránkelőket, kik a rövidre méretezett alvást a vonaton szerették volna megtoldani, láttam könyvekkel fölszerelt olvasókat, jegyzetelőket, láttam temetésre igyekvő gyászolókat — és egyszer csak megjelent közöttük — minden úton és minden kocsiban! —, néhány ifjú, ki „muzsikaszó nélkül nem élhet**. Az álmukból, könyvükből, gyászukból riadók meg-megránduló arcidegekkel, ám szótlanul viselték el a fülükbe harsogó beat-zenét. (Olyan esetet is láttam, mikor a vidám turisták az ablaküveghez szorították üvöltő kis gépüket, mondván, úgy jobban szól — és egyenesen az ablak mellett bóbiskoló bácsika fülébe harsogtatták.) A modern ember idegzete amúgy is megviselt, idejét is igyekszik kihasználni, mert kevés van belőle: létesítsünk végre „nem zenélő fülkéket” azok részére, akik útközben pihenni vagy olvasni, tanulni óhajtanak! B. M. Lehangoló séta a budai Várnegyedben A 73-as és a 76-os trolikért Engedjék meg, hogy annak a sok ezer utasnak a nevében és érdekében — remélhetőleg még nem későn — szóljak, akik a Margit-hídtól, illetve a Marx tértől a Keletiig, illetve onnan HÉV-vel utaznak tovább és fordítva. Akkor, amikor újságcikkek tucatjai szólnak a kulturált közlekedés érdekében, amikor milliókat fordítunk korszerűsítésre, talán az sem lehet közömbös, hogy a dolgozók reggel és este az utazással és a járművekig való gyaloglással ne töltsenek el szabad idejükből felesleges órákat. Jelenleg a 76-os Garay utcai végállomásától a Thököly úton keresztül, gépjárművek között jutunk el a Keletibe, ott a vasúti utasok tengerén átúszva (amely igen „mély víz”) jutunk el a HÉV-hez. Délután ugyanez megismétlődik, csak fordítva. Tudjuk, hogy a 76-os troli tehermentesíti a körúti villamosok amúgy is túlterhelt vonalát. Azonban, ha az ember az előbbi gyalogtúrát és kabátszakadást meg akarja takarítani, kénytelen a körúti vonalat terhelni, aztán a Népszínház utcából induló 37— 38-as villamosokkal valahogy tovább is juthat munkahelyére. Az elmúlt napokban olvashattuk az újságokban, hogy a trolikat lassan, de kihalásra ítélik és jön a busz „dübörgő” korszaka. Nem tudjuk miért? A troli csendes, nem piszkítja városunk levegőjét. Az utasokat és karosszériáját a motorja nem rázza szét, nem folyik belőle a gázolaj az úttestre. Remélni szeretnénk, hogy csak a Baross téri átalakítás idejére szüntették meg a troli végállomást a HÉV-nél. Ha így lesz, ennyit szívesen áldozunk városunkért. Egy troli utas * KERESSE MINDENÜTT A BUDAPESTI HÚSIPARI VÁLLALAT készítményeit Az állami húsipar készítményei a legnagyobb igényeket is kielégítik. Termékelőállításunk közegészségügyi, minőségi ellenőrzés alatt áll Egyenletes áruminőséget az állami vállalat készítményei biztosítják