Magyar Nemzet, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-31 / 306. szám

Kedd, 1968. december 31., Masar Nemzet „Az ilyen könyv íróját fel kellene akasztani!" Milyen botrányt kavart két évtizeddel ezelőtt az első szexuális felvilágosító magyar könyv ? A történet, melyet egy meg­gyötört, magára maradt 15 éves lány mesélt el, egy statisztikai adat, amely tudományos ta­nácskozáson hangzott el és né­hány levél, amely egy lapunk­ban megjelent — a többi kö­zött a szexuális nevelés hiá­nyáról és elengedhetetlen szük­ségéről szóló — cikkre ref­lexióként érkezett szerkesztő­ségünkbe, megdöbbentő. A 15 éves, hirtelen felnőtté érett lány szívszorító elbeszé­lése így hangzott: „Szerettem, és úgy éreztem, ő is szeret en­gem. Tévedésemért — azt hi­szem — túlságosan nagy árat fizettem. Nemcsak első szerel­memet és jövendő gyermeke­met, de édesanyámat is elvesz­tettem — visszavonhatatlanul, örökre. Egyetlen gyerek va­gyok. Nagyon szerettem az anyámat, akivel kettesben él­tünk, és aki mindig mondogat­ta, csak értem él, édesapám halálát csak miattam élte túl... Mégis, amikor megtud­ta, hogy gyerekem lesz — meg akart ölni, ha a szomszédok­ nem rohannak be, már nem lenne gondom semmire... Ez­után mindketten kórházba ke­rültünk, ő az idegosztályra, én a nőgyógyászatra. Amikor ha­zaengedtek, összecsomagoltam, és feljöttem Pestre — a nagy­­nénémhez. Az anyámat soha többé nem akarom látni!” A statisztikai adat szerint 1965-ben Magyarországon min­den 45 percben szakítottak meg terhességet 14—19 éves nőnél. És minden harmadik napon egy 14 éves leány ke­rült a műtőasztalra! A levelek egy része pedig nem is egyszerű konzervati­vizmust, hanem valami egé­szen kétségbeejtő morális vi­lágnézetet tükröz, egy rosszul kialakult közvéleményre irá­nyítja a figyelmet­­ 1968-ban. Akkor, amikor tudományos ankétokról, orvosok, pszicho­lógusok, pedagógusok tanács­kozásairól számolhatunk be e témakörben is, amikor már nyilvánosság előtt lezajlott vita összegezi, hogy „a szexuá­lis nevelés része kell, hogy le­gyen az egységes nevelési fo­lyamatnak”, s amikor már természetes, hogy szexuális felvilágosító könyvek jelennek meg. Miből táplálkozik még ma is az őszintétlenségnek, álszent­ségnek ez a nemegyszer tra­gédiát okozó kőfala? Sajnos, nem is kell messzire vissza­menni az időben, hogy e rosz­­szul kialakult, e hazugul ki­alakított köztudat gyökereihez értünk. A mai fiatalok számá­ra szinte alig hihető, a felnőtt nemzedéknek azonban emlé­kezetes az a botrány, amelyet az első magyar — kamaszok számára írt — szexuális felvi­lágosító könyv megjelenése ka­vart — két évtizeddel ezelőtt. Új hang írója, dr. Ligeti Magda orvos­pszichológus így emlékszik vissza a húsz év előtti kálvá­riára: — A botrány nem volt meg­lepetés, az ellenkezője inkább az lett volna. Arra azonban természetesen én sem számí­tottam, hogy egyesek felakasz­tásomat tartják majd legoko­sabbnak — hogy soha többé ilyen „ocsmányság” ne jelen­hessen meg! A bírósági fele­lősségre vonás, a durván becs­mérlő kritikák sora bebizonyí­totta: a vallásetika álszent szi­gora tombol még nálunk, így hát erkölcsi nevelésünk egyet­len feladatának az „istentől ka­pott természetes szemérem” védelmét, sőt fejlesztését te­kintik. A szexualitásnak már a puszta gondolatához is a bűnt társították — még 1947-ben is! A Tóth Tihamér-i hangvétel volt az egyedül megengedhető ez ügyben; az a felháborítóan hamis attitűd, amely a nemi ösztönöket valamiféle „ember­ben lakozó sátán”-nak tulaj­donította, és amely szerint az egyetlen megoldás, hogy a „szellem bilincseibe” zárjuk ezeket.. — Melyik kiadó vállalkozott fe merész feladatra, ennek a nálunk egészen új, úttörő hangvételnek a könyv alakban való megjelentetésére? — A Népszava Könyvkiadó Új Hang Könyvek sorozatában jelent meg Gyerekeknek fel-, nőitekről címmel. A hang azonban, úgy látszik, túlságo­san új volt Boszorkányper A beszélgetés közben előke­rült újságcikkek, a nagy több­ségben sértő, durván elma­rasztaló vélemények, a nem­zetgyűlés ide vonatkozó ülés­szakának jegyzőkönyve, a Bu­dapesti Büntető Királyi Tör­vényszék végzése, amely sze­rint „szemérem elleni vétség” címén vonták felelősségre a könyv íróját, s amely a könyv betiltásáról szóló határozatot tartalmazza — szinte a közép­kori boszorkányperek hangu­latát, egy ma már vitathatatla­nul nemes szándék perbefogá­sának hamis levegőjét idézik. „Pornográf felvilágosító fü­zet .. .”, „piszok fércmun­ka ...merénylet a gyermek­ben fejlődő ember ellen .. .”, „őrület, botrány!”, ,„ .. végre egy lélektani és élettani szak­értelemmel megírt könyv, mely a gyermeklélek értelméhez és fogékonyságához igazodva ve­zeti be a szüleitől, nevelőitől, mindenkitől félrevezetett gyer­meket a nemi élet »TILOS!!«­­ála” — olvashatjuk a könyv megjelenésekor támadt bot­rány dokumentumaiban — mi­niszterek, tekintélyes nemzet­­gyűlési képviselők, írók, orvo­sok, pszichológusok, pedagógu­sok e könyvről szóló nyilatko­zataiban. A könyv egyik, vagy a leg­nagyobb ellensége, a bigott ál­szentsége, vallásos elfogultsága révén hírhedtté vált Schlachta Margit volt. 1947. július 24-én, a nemzetgyűlés 147. ülésén — a Keresztény Női Tábor nevé­ben — a többi között a követ­kezőket mondta: „Az ilyen könyv íróját fel kellene akasztani!... Ez a könyv kitanítja a szerencsét­len gyerekeket, mi módon le­het visszaélni a teremtő isten­nek gyönyörű alkotásával, a testtel, amelyet mi hivők isten templomának mondunk. A tel­jes fiziológiai felvilágosítás után arról is felvilágosítja a gyerekeket, mik a szimptómái a fertőzésnek, szinte buzdítja őket: tessék, rajta! Általában tudjuk, hogy ha ilyen fiatal korban belegázolnak a gyerek­be ilyen otromba módon, az milyen lelki folyamatot idéz elő benne. Hány és hány ifjú­nak a karrierje törik meg ily módon?! Feltételezhető, hogy egy ellenségünk dolgoztatja a könyv íróját, meg akarván rontani az ország jövő generá­cióját. Nem tudom elképzelni, hogy legyen a Földnek még egy kormánya, amely nemze­tével szemben a gyilkos szere­pét vállalja!... Kérem, uta­sítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy dr. Ligeti Magda köny­vét haladéktalanul vonassa ki a forgalomból, és intézkedjék, hogy a pornografikus köny­vekre vonatkozó rendelet al­kalmazása folyamatba tétes­sék.” Egy orvos-kolléganő így írt az Orvosok Lapjában: „Kártékony, erőszakos, tri­viális és felelőtlen írás. Nem fél-e írója attól, hogy az ő módszerével felvilágosított (felizgatott) gyerekek nem hallgatnak azokra a magyará­zatokra, amelyekkel a szexuá­lis élettől vissza akarja tartani őket, hanem követelni fogják, vagy megkísérlik gyakorolni azt, amit Ligeti Magda oly meztelenül megmutatott ne­kik.” Neves leánygimnáziumunk akkori igazgatónője így nyi­latkozott: „Feltétlenül elítélem ennek a kényes problémának az em­lített könyv által való megol­dását és tárgyalását, amely csak zűrzavart és rombolást idéz elő a gyermek lelkében.” Egyik nemzetgyűlési képvi­selőnk hangsúlyozta: „A vallásos és erkölcsös ok­tatásnak egyik fő célja, hogy a gyermekben kifejlesszük az önuralmat, hogy a gyermek megtanulja legyőzni önmagát, és úgy rendezze életét, hogy azt semmiféle rendetlen haj­lam ne vezesse.” Gábor Andor kitűnő cikké­ben viszont ezt olvashatjuk: „Dr. Ligeti Magda igazat írt, vagyis frivol, erkölcstelen és erotikus területre tévedt. Könyvének betiltását nagy megnyugvással fogadta min­den 50 és 60 év közötti fiatal lány, mivel a könyvet már amúgy is megvette... Úgy ér­tesültünk egyébként, hogy Schlachta Margit álszentté avatása rövidesen megtörté­nik.” — Aztán a könyv indexre került — folytatja emlékezé­sét dr. Ligeti Magda. — Én természetesen fellebbeztem, egy szakemberekből álló bi­zottság felülvizsgálatát kér­tem. Schlachtáék tábora, a konzervatívok azonban erő­sebbnek bizonyultak. A könyv valamennyi fellelhető példá­nyát elkobozták, zúzdába vit­ték. Ellenem pedig „szemérem elleni vétség” címén eljárást indítottak. Kőfalak Jólesik, hogy a történteket, a hazug prüdéria által ková­csolt botrányt ma már múlt időben idézhetjük; mindez csak volt. Érdemes azonban el­gondolkodni, milyen mély gyö­kereket kell kiirtanunk ahhoz, hogy az egészséges, természe­tes szemléletmód végre kiala­kulhasson. Dr. Ligeti Magda emlékeze­tes vihart kavart könyve, na­gyon bátor, nemes szándéka legyen követendő példa — ezt sugallja a cikk elején elmon­dott történet, az ijesztő statisz­tikai adatok sora, a még min­dig buta viszolygást, sötétséget tükröző levelek és az úttörő orvos-pszichológus „faltörő” könyvének húsz év előtti sor­sa is. Tovább kell tömi az emberi tudatnak ezt a hosszú évszázadok alatt iszonyúan erősre épített kőfalát. Különö­sen napjainkban, amikor orvo­si tény világszerte, hogy a 16—17 éves fiúk és lányok nagy része szexuális életet él, amikor az intellektuális és szexuális ingerek növekedése, az élet tempójának gyorsulása talán épp a serdülők teherbí­rását teszi leginkább próbára. A világszerte meggyorsult biológiai érés és az egziszten­ciális önállósulás kitolódásából fakadó egyre feszítettebb hely­zettel kell megküzdenünk. Nemcsak testileg fejlettebbek, de pszichikailag elődeiknél is magukra hagyatottabbak a mai kamaszok; társadalmi beillesz­kedésük világméretű gonddá vált. Elítélni, büntetni, álszemér­mesen bezárkózni könnyű. De ma — minden korábbinál in­kább — segíteni kell. Hogy időben megtanulják, hogyan kell szépen, emberien élni. Szülőknek, nevelőknek, orvo­soknak — nem „nagy szó”: az egész társadalomnak segíteni kell. Mert sok még a teendő az időben és helyesen történő szexuális felvilágosítás, az ez­zel kapcsolatos természetes, őszinte magatartásmód kiala­kítása, az ifjúság egészséges érzelmi nevelése, fejlesztése terén. Hiszen az egészséges er­kölcsi fejlődés, a nemi morál­nak minden más emberi csele­kedethez, viszonylathoz ha­sonló mércével mérése — csak ennek eredményeként képzel­hető el. Heimann Ildikó A jugoszláv sajtó nagy elis­meréssel ír a Szegedi Nemzeti Színház szabadkai vendégsze­repléséről. A szegedi művé­szek Puccini Pillangókisasz­­szonyát mutatták be. Tíz nap­pal ezelőtt a szegediek drámai társulata lépett fel Szabad­kán, viszonozva a szabadkai szerb, horvát és magyar tár­sulat decemberi mohácsi és szegedi vendégszereplését. n KRÚDY ILLUSZTRÁTORAI Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban K­evés írónk kínál oly sokat a grafikusoknak, mint Krúdy; novelláinak, regényei­nek tónusa, jellegzetes figurái, az utazások elsuhanó tájai szinte inspirálják a rajzolókat, hogy hozzászóljanak művei­hez, rögzítsék benyomásaikat, számot adjanak a hatásról, melyet bennük ezek az írások keltettek. Sokoldalú és érdekes a műveihez kapcsolódó ilyen természetű visszhang: az il­lusztrátor, hajlama és tehetsé­gének természete szerint nyúl e nagyon is gazdag választék­hoz s ez dönti el, hogy a bie­dermeier hangulat, a groteszk alakok vagy éppen egy öreg ház leírásának sajátos vará­zsa ragadja-e magával. A Petőfi Múzeum most ki­állított Krúdy-illusztrációi ta­nulságos betekintést nyújtanak általában is az irodalmi mű és illusztráció viszonyának ala­kulásába, fejlődésébe. A múlt század végének illusztrátora elsősorban a cselekmény felé fordult, ennek egy-egy kiemel­kedő csomópontját, egy-egy „izgalmas” pillanatát rögzítet­te. Később, a század elején, a grafikus egyre önállóbbá vált, a cs­elekmény ábrázolása las­sanként háttérbe szorult; he­lyette a művész impressziói nyertek nagyobb teret. A mű és illusztráció kapcsolata meg­lazult, átalakult; a rajzoló in­kább a mű hangulatát igyeke­zett a maga egyre modernebb eszközeivel visszaadni. Az el­múlt egy-két évtized fejlődése azonban — úgy tűnik szá­munkra — már ismét egy új tendenciát jelez: visszatérést a műhöz, de a réginél magasabb fokon; kísérleteket egy-egy mű fő mondanivalójának, egy­­egy írói világkép egészének ábrázolására, szintetizálására, a modern grafika egyre me­részebb kifejezési eszközeivel. A fejlődésnek ez a sémája azonban eléggé általános; mö­götte a valóságnak bonyolult variánsai rejtőznek. Ezekhez a változatokhoz talán abból a szempontból a legcélszerűbb közelednünk, hogy az egyes grafikusok milyen művészi eszközökkel fejezik ki, mek­kora intenzitással élik át mun­kájukban Krúdy bonyolult és gazdag költői világát, a reális és irreális mozzanatoknak ezt a végül is egységbe forró együttesét (ami egyébként nemcsak Krúdyra, hanem a bomlásnak indult monarchia néhány más írójának életmű­vére is jellemző). E nézőpontból tekintve, első­sorban Major Henrik raj­zait kell kiemelnünk; az ő il­lusztrációi, rendkívül sajátos voltuk ellenére is egy egész hosszú fejlődési vonalra reá­nyomják a maguk félreismer­hetetlen bélyegét. Major szán­dékosan és energikusan sza­kít az illusztrációk feladatáról, funkciójáról addig uralkodó felfogással. Rajzai az Arany­kéz utcai szép napok első, 1916-ban megjelent kiadásá­hoz készültek, amely Tevan Andor gondozásában látott napvilágot Békéscsabán. Ezek­ről a kisméretű fametszetek­ről a kötet egykorú ismerte­tése találóan írja: „Újszerű rajzok ezek, amelyek nem az elbeszélésben foglalt történe­tet rajzolják, hanem az író jelzőit, furcsa hasonlatait áb­rázolják, mint valamely kísé­rőzene. Major Henrik új ös­vényt talált a könyvilusztrá­­lás terén. Csupa meglepetés, mély művészi elgondolás min­den fametszete.” Hozzá kell ehhez tenni, hogy a „jelzők, furcsa hasonlatok”, amelyeket Major kiválaszt, a legtöbb esetben rendkívül karakte­risztikusak, a novella lénye­géhez tartoznak; ezeket Major úgy emeli ki és ábrázolja, hogy a metszetben benne él és ragyog a Krúdy-novella egész érzelmi gazdagsága. A metszet például köpenyes fér­fit ábrázol, aki éppen megin­dul egy álldogáló utazókocsi felé. Címül Major aláír né­hány szót a novella egyik hasonlatából: „...néma utazó módjára megy ..Ez a ha­sonlat és a hozzzáfűző met­szet, minden egyszerűsége el­lenére, kitűnően visszaadja, érzékelteti a bolondos öregúr és egykori szerelme utolsó ta­lálkozásának kesernyés-szo­morú hangulatát. Az 1914 előtti periódust a kiállításon Basch Árpád raj­zai és Mühlbeck Károly ked­vesen avitt illusztrációi jelzik. A háború alatt, majd a két világháború közötti időszakban Kürthy György, Szántó Lajos, Pólya Tibor és Papp Oszkár nevéhez fűződnek jelentősebb Krúdy-illusztrációk. Ebben az időben sokan Major megoldá­sait ismételgették, mások raj­zai biedermeier elemekhez nyúltak vissza, meglehetősen korszerű­tlenül A Krúdy-illusztrálás igazi reneszánsza csak a felsza­badulás után, pontosabban az 50-es évek közepén, köszön­tött be; előbb egyes kötetek, majd az ismert sorozatok megjelentetése nyújtott alkal­mat rajzolóink egész sorának arra, hogy elmélyedjenek Krúdy világába. Ebből az új és gazdag ter­mésből kiemelkedik Ferenczy Béni néhány kitűnő portréja, amelyeket A kékszalag hőse című regényhez készített. Az Őszi versenyek 1946-os kiadá­sát Szabó Vladimír illusztrál­ta, jellemzően groteszk pilla­natokat örökítve meg ebből a nagyon keserű kis regényből. Csernus Tibor rajzai Az úti­­társ és az N. N. című kisregé­nyeket díszítik; emlékezetes megörökítései e két regény sokban rokon, elégikus alap­hangjának. Az Asszonyságok díja 1958. évi kiadásához ké­szültek Kondor Lajos rajzai: a régebbi illusztrációknál töb­bet mondanak ennek a telje­sen még ma sem felfejtett, talányos regénynek az értel­méről. Nehéz feladatokat sze­rencsésen oldott meg Kass János a Bukfenc­hez készí­tett rajzaival; a finom, köny­­nyed vonalú rajzokon átsüt­nek az alakokat mozgató for­ró szenvedélyek. A Valakit el­visz az ördög című kötetet Hincz Gyula kedves leányfeje díszíti. Két azonos típusú Krúdy-válogatást — Magyar tájak és Pest-budai séták — Pfannl Egon illusztrált, gyakorlott keze alól már sok ragyogó tájkép került ki, de itteni rajzai visszaadnak va­lamit azokból az érzelmekből is, amelyekkel Krúdy a du­nántúli vagy budapesti tája­kat, utcákat szemlélte. A láto­gatók megőrzik majd emléke­zetükben Csohány Kálmán ta­láló karikatúráit a Magyar halak című Krúdy-íráshoz, Győry Miklós rajzait az Aranykéz utcai szép napokhoz és még sok más, kevéssé is­mert vagy hozzzáférhetetlen képet és rajzot. E­lőzően már említettük azt a törekvést, amely az egyes írások, egyes kötetek egész világának ábrázolására, összegezésére irányul. Ez a tö­rekvés — e kiállítás nyomán úgy tűnik — Szántó Piroska nevéhez fűződik. Az ő 1958-as rajzai az Aranykéz utcai szép napokhoz még bizonyos fokig Major megoldási módjainak hatását mutatják. A magyar jakobinusokhoz és az Al-Petr­­ihez készített 1962-es, majd az Álmoskönyv 1966-os kiadá­sához készített rajzok­­azon­ban már az átmenetet jelzik, a közeledést Krúdy egész bo­nyolult világának mélyebb megértéséhez. Ezek készítik elő az Asszonyságok díja 1968-as kiadásának illusztrá­cióit, amelyek — Pásztor Gá­bor egy még nem publikált, ragyogó lapjával együtt — már korszerűbb, modernebb művészi eszközökkel is való megvalósulását, új módszerét jelzik annak a törekvésnek, amely a művészi kifejezés­­módot összhangba kívánja hozni Krúdy egész, valós és képzelt elemekből összeötvö­ződött világával. A kiállítást, amelynek anya­gát néhány szoborral, érem­mel és Krúdy-fényképpel gaz­dagították, Vayer Lajosné ren­­dezte, nyilván fáradságos munkával gyűjtve össze az el­érhetetlennek látszó anyago­kat. Szerencsés kézzel csopor­tosította a rajzokat, válogatá­sának szempontjaival alig le­het vitatkozni. A látogatóban csak egy vonatkozásban­­ ma­rad hiányérzet: szívesen lá­tott volna egy sorozatot Csil­lag Vera nevezetes fedőlapjai­ból, amelyek oly sokakat indí­tottak az elmúlt évtizedben Krúdy olvasására, immár el­múlt világának megismerésé­re. Pamlényi Ervin Ferenczy Béni rajza Major Henrik fametszete Szabó Vladimír rajza Kass János rajza . A HÉT KÖNYVEI AKADÉMIAI KIADÓ: A Magyar Nyelvjárások Atlasza I. rész. (1—192. térkép) CORVINA KIADÓ: Brassai: Beszélgetések Ph­aseoval Herbert Read: A modern szobrá­szat GONDOLAT KIADÓ: Czine Mihály: Móricz Zsigmond­ Mihail Mihajlovics Fokin: Az ár ellen­et André Maurois: Prométheusz, vagy Balzac élete Szentkuthy Miklós: írtaupassam egy mai író szemével Udvary Gyöngyvér—Vincze Lajos: Az ismeretlen szomszéd MEDICINA KIADÓ:­­ Dr. Klimes Károly: A neurotiku­sok világa PÉCSI JÁNOS PANNONIUS MÚZEUM: Válogatott Dokumentumok a Ba­ranyai-Pécsi Munkásmozgalom Történetéhez I. 1869—1918.. ECCLESIA KIADÓ, 5 Utas Antal: Szentek élete I., Ii- MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ: Dr. Témás Zoltán: Mi a hibát' Villányiné: Fürge ujjak­­’

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék