Magyar Nemzet, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-01 / 26. szám

2 a párt akcióegységét, a köz­társaság egységét és a szocia­lista táborhoz — mindenek­előtt pedig a Szovjetunióhoz — fűződő szövetségi kapcsolato­kat. Meg kell fékeznünk azo­kat, akik felfordulást akarnak, és azt kívánják, hogy a kor­mány ne legyen képes érvényt szerezni akaratának” — mon­dotta. Manapság — jelentette ki Bilak — nem arról van szó, hogy a szerződéseknek formá­lisan eleget tegyünk. Cseh­szlovákia sajátos politikai, gazdasági és védelmi érdekei­ről van szó. Reálisan gondol­kodunk. Éppen ezért a kapi­talista világgal kapcsolatban — tekintve, hogy ugyanazon a bolygón élünk — a békés együttélés elvét valljuk. Ugyanakkor azonban látnunk kell, hogy korunk világméretű forradalmi folyamatának mag­­vát a két társadalmi rendszer — a szocializmus és a kapita­lizmus — harca alkotja. Ezután teljes támogatásáról biztosította a kormány prog­­ramnyilatkozatának azt a ré­szét, amelyben Cernik minisz­terelnök Csehszlovákia nem­zetközi kapcsolatainak kon­szolidálásáról, különösen a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal való tartós szövetség és sokoldalú együtt­működés helyreállításáról be­szélt. Cesimir Cisar, a Cseh Nem­zeti Tanács elnöke felszólalá­sában foglalkozott az általá­nos választások előkészületei­­vel Kijelentette, nem ért egyet azokkal, akik azt hi­szik, hogy az azonnali válasz­tás, vagy a sajtószabadság kérdésének azonnali megoldá­sa csodaszer lenne a politikai fogyatékosságokra. Cisar han­got adott annak a meggyőző­désének, hogy mindenekelőtt ki kell alakítani és meg kell valósítaná azt a politikát, amely minden állampolgárt meggyőz, igenis van kivezető út és megoldás. A CSKP és az SZLKP határozatai, a nem­zeti kormányok és a szövetsé­gi kormány nyilatkozatai a helyes irányvonalat képvise­lik. Minden azon múlik — mondotta —, hogy a határo­zatok következetesen valósul­janak meg a gyakorlatban. Cisar szólott arról, hogy a ta­pasztalatok elegendő bizonyí­tékot szolgáltattak arra, hogy a társadalom biztosítani tud­ja a sajtó- és szólásszabadsá­got. A fejlődés jelenlegi szint­je azonban — tette hozzá —, nem engedi meg ezeknek a szabadságoknak az abszoluti­zálását. . Cernik miniszterelnök vá­laszbeszéde után a képvise­lők egyhangúlag elfogadták a nyilatkozatot és bizalmat sza­vaztak a kormánynak. Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségé­nek elnöke üdvözlő táviratot intézett Peter Colotkához, abból az alkalomból, hogy megválasztották a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének elnö­kévé.* Mint ismeretes, Blanka Nachazelova prágai diáklány január 23-án öngyilkosságot követett el és hátrahagyott búcsúlevelének tartalma utalt arra, hogy hasonló öngyilkos­ságra akarták kényszeríteni, mint amelyet Jan Palach is elkövetett. Több prágai lap — első­sorban a Mlada Fronta — kétségbevonta a levél erede­tiségét. Pénteken a prágai városi rendőrfőkapitányság vizsgála­ti osztálya közölte, hogy­ a törvényszéki boncolásnál Blanka Nachazelova halála okaként szénmonoxid-mérge­­zést állapítottak meg. Más sérülést a halott testén az orvosok nem észleltek. Mint a rendőri szervek közlik, a legtapasztaltabb bűnügyi nyo­mozók részletes és beható ■vizsgálatot folytatnak Blanca Nachazelova öngyilkossága körülményeinek felderítésére. A n­BI egyminimtérium »?Gt­vöj«* Koszigi­n szabadságáról Moszkvából jelenti a TASZSZ. „Azok a híresztelé­sek, amelyeket egyes felelőtlen források terjesztenek a nyuga­ti sajtóban Alekszej Koszigin betegségéről, megalapozatlan kitalálások” — jelentette ki pénteken Zamjatyin, a szovjet külügyminisztérium sajtóosz­tályának vezetője. Külföldi hírügynökségek tu­dósítóinak kérdéseire válaszol­va Zamjatyin rámutatott: „Is­merem azokat a jelentéseket, amelyek a nyugati sajtóban, például egyes londoni lapok­ban jelentek meg Koszigin egészségi állapotáról. Ezek a jelentések nem felelnek meg a valóságnak. Koszigin szovjet miniszterelnök szabadságolt van. Jelenleg Moszkva környé­kén tartózkodik és a közeljö­vőben, szabadságának lejártá­val, visszatér munkájához”. Hrann­t­ellik­e Az NSZK csatlakozzon az a­tom­sorompó-egyezményhez Bonnból jelenti az MTI. Az NSZK-ban tovább élesedik a vita az atomsorompó-szerző­­déshez való csatlakozás ügyé­ben. Miután Strauss és Bartel élesen állást foglalt az aláírás ellen, Brandt külügyminiszter most a csatlakozás mellett tört lándzsát A Szociáldemokrata Párt sajtószolgálatának pénte­ki kiadványában Brandt azt írja, hogy a szerződés aláírása „annak minden hiányossága el­lenére egyfajta egyenjogúságot hozna az NSZK számára a né­pek családjában”, s ezért nem ellentétes Nyugat-Németország érdekeivel. A KÉRDISÖK HALÁLA Távirati irodák jelentették a minap, hogy hetvenhat éves korában elhunyt Allen W. Dulles, az amerikai titkos­­szolgálat, a CIA (Central In­­telligence Agency) volt veze­tője. Több mint kilenc esztendőn keresztül állt ennek a szerve­zetnek az élén, amely a leg­válságosabb időkben szinte a legfontosabb szerepet játszot­ta az Egyesült Államok poli­tikájában. A CIA szakmai gőgjét, sikertelen erőszakos­ságait és önkényes vállalkozá­sait gyakran szóvá tették ne­ves írók, közírók, diplomaták és államférfiak. Egész irodal­ma van annak, hogy ez a szervezet milyen káros befo­lyást gyakorolt az amerikai politikára. Jellemző, hogy Eisenhower elnöksége idején a külügyminiszter, John Fos­­ter Dulles általában a papír­kosárba dobta nagyköveteinek jelentéseit, mert ő csak fivé­rének, Allen Dullesnek, a CIA főnökének jelentéseit ismerte el érvényesnek. Az amerikai külpolitikát Eisenhower ural­ma alatt tulajdonképpen Allen Dulles irányította. Az ő titkos­­szolgálatának tulajdoníthatja az Egyesült Államok legtöbb baklövését és baját. Ez a szervezet — főként Eisenhower idején — valóban állam volt az államban. Senki nem ellenőrizhette, ám ez el­lenőrzött mindenkit. Gyakran a kormány tudta nélkül haj­tott végre veszélyes és fölös­leges vállalkozásokat, nem­egyszer új világháború rémét fölidézve. Ez a szervezet ma­gánháborúkat indított és olyan akciókat hajtott végre, melye­ket a kormány később kény­telen volt magára vállalni. Gondoljunk csak a kubai Disznó-öböl kalandra, vagy az U—2 kémrepülőgépekre, s ezek egyik pilótájának, Po­­wersnek a lelövésére a Szov­jetunió területén. Allen Dulles életének külön fejezete svájci tevékenysége a második világháború alatt, az amerikai titkosszolgálat meg­bízottjaként. Mr. Bull fedőné­ven szerepelt annak idején Bernben, és Roosevelt elnök megbízáásból az lett volna a hivatása, hogy előmozdítsa az antifasiszta szövetséges front győzelmét Hitler felett. Allen Dulles azonban Bernben Roosevelt antifasiszta politiká­ja ellen dolgozott. Truman, akkori alelnök tudomásával és megbízásából titkos tárgyalá­sokat folytatott Hitler harma­dik birodalmának képviselői­vel, különbékét akart előké­szíteni, hogy a nyugati hatal­mak a náci Németországgal együttesen a Szovjetunió ellen fordulhassanak. Az Egyesült Álamok akkori politikai vona­la keresztezte ezt a szándékot, de Roosevelt halála után egy­szeriben értékessé vált „Mr. Bull” svájci tevékenysége. A La Suisse című svájci polgári lap írta meg az 1950-es évek elején, hogy Allen Dulles a második világháború alatt lé­nyegében a hidegháborút ké­szítette elő, ő nyitotta meg te­vékenységével a feszültség korszakát Ezzel érdemelte ki, hogy Eisenhower a Fehér Ház átvételekor nyomban rábízta a CIA vezetését. Eisenhowert követően Ken­nedy és kormánya, különösen Adlai Stevenson (Amerika ,időközben ugyancsak elhunyt ENSZ-delegátusa) egyre in­kább rájött, hogy a szerveze­tet jobban a kormány ellen­őrzése alá kellene helyezni. Főként a kubai kudarc után ért meg bennük ez a meggyő­ződés. Kennedy foglalkozott a gondolattal, hogy ha fel nem is oszlathatja, de legalább ve­zetőitől megszabadítja ezt a társaságot. Ám Allen Dulles­nek olyan nagy volt a befo­lyása a szenátusban, a repub­likánus pártban és a nagyipar­ban, hogy azonnal még Ken­nedy sem tudta elmozdítani. Allen Dulles elbocsátása olyan viharokat váltott volna ki a kongresszusban, a repub­likánus ellenzék jobboldali so­raiban és olyan tiltakozásokra adott volna alkalmat, amelye­ket Kennedy az ő amúgy is ne­héz helyzetében mindenkép­pen el akart kerülni. Cselhez kellett folyamodnia. Olyan időpontot választott ki a ké­nyes művelet végrehajtására, amikor Allen Dulles barátai­nak és szövetségeseinek leg­alább pillanatnyilag nincs módjuk Amerika „biztonsága” nevében lármát csapni. Ennek ideje akkor jött meg, amikor a kongresszus tagjai — 1961- ben — szabadságra mentek. A záróülés berekesztése után alig néhány óra múlva, noha már késő éjszaka volt, Mike Mans­­field, a kongresszus demokrata csoportjának vezetője telefo­non felhívta Kennedyt és kö­zölte vele, hogy itt az idő,, most vagy soha!*Reggelre kel­ve már megíratott Allen Dul­les elbocsátása. Ez volt Ken­nedy egyik legnehezebb kor­mányzati intézkedése, amely legalább részben sikerült. Egé­szen ugyanis nem sikerült, mert Allen Dulles helyébe ak­kor egy elszánt Nixon-párti kaliforniai nagyiparost, John McConet kellett kineveznie a CIA élére, s az új főnökkel, majd követőjével sem hono­­sult meg új szellem és új po­litika ebben a veszélyes szer­vezetben. Magyar Nemzet Nixon látogatása a Pentagonban Washingtonból jelenti az MTI. Nixon elnök pénteken délelőtt hivatalos látogatást tett az amerikai hadügymi­nisztériumban, s ott a Penta­gon vezetőivel és munkatár­saival találkozott. Nixon rö­vid beszédben fejezte­­ bi­zalmát a Pentagon vezetői iránt. Nixon pénteken meglepetés­szerű látogatást tett a Was­hington központjában fekvő néger gettóban. Kezet rázott a meglepett négerek tucatjaival és megszemlélte, hogyan ha­ladnak a munkálatok egy ját­szótér építésén, amelynek ter­vét két nappal ezelőtt hagyta jóvá. Laird hadügyminiszter csü­törtöki sajtókonferenciáját sajtókörökben úgy értékelik, hogy a hadügyminiszter tisz­tázni kívánta Nixon korábbi kijelentéseinek értelmét az „erőegyensúly”, az „erőfö­lény”, illetve a „megfelelő erő” kérdéseiről. Laird ennek megfelelően közölte, hogy folytatják a ra­kétaelhárító rakétarendszer kiépítését és az új támadó rakéták kifejlesztését. A pon­tos fejlesztési programot a minisztérium csak később dolgozza ki, amikor már be­fejezte a Johnson-kormányzat által kidolgozott stratégiai tervek és a költségvetés felül­vizsgálatát. Washingtonból jelenti az AFP és az AP. A Fehér Ház csütörtökön bejelentette, Nixon elnök utasította a hadügymi­nisztériumot, hogy dolgozzon ki részletes tervet a katonai sorozási rendszer megszünteté­sére. Az elnök az eddigi soro­zás helyett önkénteseken ala­puló haderő felállítását terve­zi. Az új rendszer életbe lép­tetésére a vietnami katonai ki­adások csökkentése esetén ke­rülhet sor. Megfigyelők rámutatnak ar­ra, hogy bizonyos módosulás tapasztalható Nixon álláspont­jában, mert a választási had­járat idején a jelenlegi elnök a vietnami háború befejezése utáni időszakra javasolta a sorozás megszüntetését, vi­szont most ezt a katonai ki­adások csökkentésétől teszi függővé. Harland Cleveland, brüsszeli amerikai nagykövet csütörtö­kön kollégáinak kijelentette, nincs szó a NATO kormány­főinek áprilisi washingtoni ta­lálkozójáról. A NATO áprilisban érkezik el fennállásának 20. évforduló­jához. Ebből az alkalomból tervbe vették, hogy Washing­tonba összehívják a kormány­fők értekezletét. A nagykövet szerint viszont Nixon elnök­nek nincs szándékában meg­hívni a tagállamok miniszter­­elnökeit az évfordulóra. Cleve­land hozzáfűzte, hogy jövő hé­ten hazautazik Washingtonba és bővebben tájékozódik az új Nixon-kormány szándékairól. A külpolitika hírei O (Kairó, MTI) Dr. Házi Vencel külügyminiszter-he­lyettes Kairóba érkezett. A háromnapos látogatás során megbeszéléseket folytat az EAK külügyminisztériumának illetékes vezetőivel. O (Lagos, AFP) A biafrai szakadárok légi ereje bomba­támadásokat hajtott végre ni­gériai tengerparti városok el­len. O (London, MTI) Az angol külügy- és nemzetközösségi minisztérium szakmai vezető­je sir Paul Gore-Booth állan­dó államtitkár pénteken nyu­galomba vonult és átadta posztját sir Denis Greenhill­­nek. O (Róma, MTI) Az Olasz KP vezetősége határozatot fo­gadott el, amelyben tiltakozik a spanyolországi rendkívüli állapot bevezetése ellen.­­­ (Varsó, MTI) Lengyelor­szág elsőként ratifikálta a há­borús bűnök elévülhetetlensé­­géről szóló nemzetközi kon­venciót. * Lengyel — csehszlovák tárgyalások Varsóból jelenti az MTI. Varsóban lengyel—csehszlovák tárgyalások kezdődtek a két ország kapcsolatairól és az idő­szerű nemzetközi kérdésekről. A lengyel küldöttséget Adam Kruczkowski külügyminiszter­helyettes, a csehszlovákot Jan Busniak külügyminiszter-he­lyettes vezeti.­­­ (Moszkva, TASZSZ) Pén­teken a Kremlben véget értek a tárgyalások Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Rah­­tan El-Saabi, a Dél-jemeni Népi Köztársaság elnöke kö­zött.­­ (New York, AFP) Vuhant ENSZ-főtitkár Londonba uta­zott, ahol találkozik Stewart angol külügyminiszterrel. Még szombaton folytatja útját Ad­­disz Abeba felé.­­O (Strasbourg, UPI) Az Európai Tanács közgyűlése 92 szavazattal 11 ellenében és 10 tartózkodással meghélyezte a görög kormányt. Felmerült annak a lehetősége is, hogy kizárják Görögországot a szer­vezetből.­­ (Miami, Reuter) Pénte­ken eltérítettek és Kubába kényszerítettek egy amerikai utasszállító gépet. A gép 63 személlyel San Franciscóból a floridai Tampába tartott. A brasil mór-Sclittle találkozó Nyugat-Berlinből jelenti az MTI. A nyugat-berlini szená­tus pénteken délután hivata­losan bejelentette, hogy Ab­­raszimov, a Szovjetunió ber­lini nagykövete pénteken Nyugat-Berlinben felkereste Klaus Schütz kormányzó pol­gármestert, s időszerű kérdé­sekről tárgyalt vele. Értesülé­sek szerint a tárgyalás há­rom órán át tartott. Szombat,­ 1969. február 1. Amim a sl­ink mögött van DEMOCRAZIA CRISTIANA: FŐTITKÁR ÉS FRAKCIÓK Alig néhány nappal az Olasz Kommunista Párt feb­ruár elején kezdődő kongresz­­szusa előtt a nagyszabású fő­titkárválasztási csata zajlott le a kormány vezető erejét al­kotó kereszténydemokraták berkeiben. Ez a mostani főtitkárválasz­­tás a maga politikai és cso­portösszeütközéseivel, vala­mint személyi intrikáival is­mét aláhúzta: milyen ingatag elvi és politikai alapokon nyugszik a párt politikája, s mennyire nem felel meg az olasz politikai és erkölcsi va­lóságnak a kommunisták nél­küli hatásos kormányzás déli­bábjának kergetése. A kereszténydemokrata fő­titkárválasztás politikai előjá­téka voltaképpen már a kor­mányalakítás időpontjában, 1968 decemberében lejátszó­dott. Ekkor történt, hogy vál­tozások következtek be a ke­reszténydemokrata párt hatal­mi struktúrájában. Az erede­ti képlet az volt, hogy a párt­nak a hatalom első vonalából visszaszorított szélsőjobb szár­nyától egy árnyalatnyival bal­ra állott az úgynevezett „mér­sékelt” szárny. Ehhez tarto­zott Rumor, a párt főtitkára és Moro volt miniszterelnök is, aki a középbal kormányok élén öt éven át szinte minden tényleges­ reformakciót visz­­szaszorított. Az úgynevezett „mérsékeltektől” (akik erede­tileg a párt kormányzóképes derékhadát alkották) balra ál­lott Taviani és Fanfani cso­portja. Addig, amíg Rumor és Moro között tartott a politi­kai szövetség, a pártnak ez a progresszívebb balszárnya is visszaszorult. A decemberi kormányalakí­tás időpontjában Olaszorszá­got a nyugtalanság és a sztráj­kok erőteljes hulláma öntötte el. Ez nemcsak Nenni szocia­lista pártjában okozott belső erjedést, hanem a keresztény­­demokratáknál is. A változás lényege itt az volt, hogy Moro elszakította a párt főtitkárá­hoz, Rumorhoz fűződő szövet­ségének szálait és merész po­litikai fordulattal balról tá­madt főtitkárára. Moro maga­tartásában valószínűleg igen nagy szerepet játszott az a tény, hogy amikor 1968 má­jusában a szocialisták megta­gadták vele a további együtt­működést — a keresztényde­mokrata pártapparátus, élén Rumor főtitkárral minden saj­nálkozás nélkül és szinte lát­ványos gyorsasággal ejtette. Moro részben ezt „fizette vissza” Rumornak a kormány­­átalakítás körüli decemberi harcok során. Rumor csak több napig tartó kétségbeesett tárgyalássorozat után tudta elérni, hogy megalakíthatta az új kormányt. A változott erő­viszonyoknak megfelelően azonban politikai és személyi engedményeket kellett tennie mind a Moro-csoportnak, mind pedig a párt balszárnyá­nak. Ez a frakcióharc folytató­dott most a főtitkár megvá­lasztásával kapcsolatban. A Democrazia Cristiana főtitká­ri posztja általában ugródesz­ka a tényleges kormányhata­lom felé. A párt főtitkári szé­kéből került a miniszterelnöki posztra Fanfani, Moro és most Rumor — sőt, régebben De Gasperi is. A mostani főtit­kárválasztást különösen az tette érdekessé, hogy június­ban tartja kongresszusát a ke­reszténydemokrata párt, s a kongresszus megszervezésében jelentős politikai szerepe van a főtitkárnak, valamint az egyidejűleg újjáválasztott pártdirektóriumnak. A taktikai alapállás a főtitkárválasztás előtt a kö­vetkező volt: Rumor minisz­terelnök mindenképpen sza­badulni akart a főtitkárságtól, mert úgy vélte, hogy a két tisztség együttes megtartása nagy politikai veszélyekkel jár. A miniszterelnök és cso­port­ azt javasolta, hogy az eddigi helyettes főtitkár, a po­litikai frakcióharcokban teljes nyíltsággal kevésbé elkötele­zett Piccoli nyerje el a főtit­kári tisztséget. Moro csoportja, de részben a Fanfani, valamint a Taviani által vezetett frakciók is ere­detileg szívesebben látták vol­na, ha Rumor nem mond le. Elképzelésük az volt, hogy Rumor főtitkárt a miniszter­elnöki feladatok erőteljesen igénybe veszik. Ily módon a főtitkárságra kevesebb ener­giát fordíthat. Ezeknek a cso­portoknak pedig jelenleg ér­dekük, hogy a főtitkárság gé­pezete ne legyen túlságosan erős a párton belül. A Moro-, Fanfani- és Ta­­viani-frakciók eredeti érdek­­közössége azonban nem állta ki a próbát. Rumor jelöltje, Piccoli kétségkívül ügyesen politizált. Amikor január 10-én a „Discussione” című hetilapban jelöltségét bejelen­tette, nyomban közölte: a párt szélsőjobboldalától elhatárolja magát, ezzel szemben kezet nyújt a párt progresszívebb szár­nyának és a fiataloknak. Sőt, azt az állítást is megkockáz­tatta, hogy megjelenése a fő­titkári székben meggyorsítja a párt „fiatal generációjának’’ előretörlését. (Piccoli 54 éves.) E sakkhúzások után Fanfa­ni és Taviani csoportja úgy döntött, hogy támogatja Pic­coli jelölését. A nagyobb és jelentősebb Fanfani-csoport elhatározásában minden bi­zonnyal szerepet játszott az a politikai és személyi rivalizá­lás, amely Fanfanit Morával szembeállította. Fanfani sze­mében Moro az a politikus, aki a legtöbb politikai kese­rűséget okozta neki. Moro szakította ketté a Fanfani­­frakciót 1958-ban; hozzájárult a miniszterelnökségi tisztet betöltő Fanfani megbuktatá­sához 1963-ban és támogatta a szocialista Saragat köztár­sasági elnökké választását 1964-ben. Végül, de nem utol­sósorban, 1971-ben alighanem Moro lesz Fanfani legveszé­lyesebb riválisa a köztársasági elnöki tisztségért vívott küz­delemben. Eszerint a frakciók egymás­­közötti harca úgy alakult, hogy Moro a főtitkárválasztás során elszigetelődött, ő volt az egyetlen, aki heves táma­dást intézett Piccoli ellen, s ezzel egyidejűleg nyíltan po­litikai opportunizmussal vá­dolta meg Fanfani és Taviani csoportját. A főtitkárválasztás során így rendkívül érdekes módon újra és még szélsősé­gesebb formában megismétlő­dött az a harci szituáció, ami decemberben a kormányátala­kítást jellemezte. A frakció­harc különös logikája Morét még egy árnyalattal „balrább” lökte — miközben a keresz­ténydemokrata párt „hivata­losan elismert” balszárnyú ideiglenes taktikai szövetsé­get, vagy legalábbis fegyver­­szünetet kötött Rumorral és elfogadta főtitkárnak Piccolit! Ilyen előzmények után ter­mészetesen nem is lehetett várni, hogy a főtitkárválasz­tás megoldja a keresztényde­mokrata párt belső kérdéseit. Piccolit 85 szavazattal válasz­tották meg — de úgy, hogy 87-en tartózkodtak a szava­zástól és 5 szavazat érvényte­len volt! Már ez is jelezte, hogy a frakciók küzdelme to­vább folytatódik. Még világo­sabb jelzés, hogy az új direk­tóriumban­­Rumor csoportjá­nak 8, a Fanfani frakciónak 6, Taviani csoportjának 4, Moré­nak 2 embere ,van, míg a szélső jobbszárny és a párt „szakszervezeti szárnya” 3—3 taggal rendelkezik. Ilyen kö­rülmények között úgy tűnt, hogy Piccoli megbízatása csak ideiglenes győzelmet jelent Rumor miniszterelnök és cso­portja számára. Az új főtitkár hatalmi körét ezek a frakció­harcok szinte a végletekig le­szűkítették. A főtitkárválasz­tás legfeljebb egy dolgot bi­zonyított be: azt, hogy az egyes csoportok között elke­seredett küzdelem várható a kereszténydemokrata párt jú­niusi kongresszusán.

Next