Magyar Nemzet, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-01 / 26. szám
2 a párt akcióegységét, a köztársaság egységét és a szocialista táborhoz — mindenekelőtt pedig a Szovjetunióhoz — fűződő szövetségi kapcsolatokat. Meg kell fékeznünk azokat, akik felfordulást akarnak, és azt kívánják, hogy a kormány ne legyen képes érvényt szerezni akaratának” — mondotta. Manapság — jelentette ki Bilak — nem arról van szó, hogy a szerződéseknek formálisan eleget tegyünk. Csehszlovákia sajátos politikai, gazdasági és védelmi érdekeiről van szó. Reálisan gondolkodunk. Éppen ezért a kapitalista világgal kapcsolatban — tekintve, hogy ugyanazon a bolygón élünk — a békés együttélés elvét valljuk. Ugyanakkor azonban látnunk kell, hogy korunk világméretű forradalmi folyamatának magvát a két társadalmi rendszer — a szocializmus és a kapitalizmus — harca alkotja. Ezután teljes támogatásáról biztosította a kormány programnyilatkozatának azt a részét, amelyben Cernik miniszterelnök Csehszlovákia nemzetközi kapcsolatainak konszolidálásáról, különösen a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való tartós szövetség és sokoldalú együttműködés helyreállításáról beszélt. Cesimir Cisar, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke felszólalásában foglalkozott az általános választások előkészületeivel Kijelentette, nem ért egyet azokkal, akik azt hiszik, hogy az azonnali választás, vagy a sajtószabadság kérdésének azonnali megoldása csodaszer lenne a politikai fogyatékosságokra. Cisar hangot adott annak a meggyőződésének, hogy mindenekelőtt ki kell alakítani és meg kell valósítaná azt a politikát, amely minden állampolgárt meggyőz, igenis van kivezető út és megoldás. A CSKP és az SZLKP határozatai, a nemzeti kormányok és a szövetségi kormány nyilatkozatai a helyes irányvonalat képviselik. Minden azon múlik — mondotta —, hogy a határozatok következetesen valósuljanak meg a gyakorlatban. Cisar szólott arról, hogy a tapasztalatok elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a társadalom biztosítani tudja a sajtó- és szólásszabadságot. A fejlődés jelenlegi szintje azonban — tette hozzá —, nem engedi meg ezeknek a szabadságoknak az abszolutizálását. . Cernik miniszterelnök válaszbeszéde után a képviselők egyhangúlag elfogadták a nyilatkozatot és bizalmat szavaztak a kormánynak. Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke üdvözlő táviratot intézett Peter Colotkához, abból az alkalomból, hogy megválasztották a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének elnökévé.* Mint ismeretes, Blanka Nachazelova prágai diáklány január 23-án öngyilkosságot követett el és hátrahagyott búcsúlevelének tartalma utalt arra, hogy hasonló öngyilkosságra akarták kényszeríteni, mint amelyet Jan Palach is elkövetett. Több prágai lap — elsősorban a Mlada Fronta — kétségbevonta a levél eredetiségét. Pénteken a prágai városi rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya közölte, hogy a törvényszéki boncolásnál Blanka Nachazelova halála okaként szénmonoxid-mérgezést állapítottak meg. Más sérülést a halott testén az orvosok nem észleltek. Mint a rendőri szervek közlik, a legtapasztaltabb bűnügyi nyomozók részletes és beható ■vizsgálatot folytatnak Blanca Nachazelova öngyilkossága körülményeinek felderítésére. A nBI egyminimtérium »?Gtvöj«* Koszigin szabadságáról Moszkvából jelenti a TASZSZ. „Azok a híresztelések, amelyeket egyes felelőtlen források terjesztenek a nyugati sajtóban Alekszej Koszigin betegségéről, megalapozatlan kitalálások” — jelentette ki pénteken Zamjatyin, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője. Külföldi hírügynökségek tudósítóinak kérdéseire válaszolva Zamjatyin rámutatott: „Ismerem azokat a jelentéseket, amelyek a nyugati sajtóban, például egyes londoni lapokban jelentek meg Koszigin egészségi állapotáról. Ezek a jelentések nem felelnek meg a valóságnak. Koszigin szovjet miniszterelnök szabadságolt van. Jelenleg Moszkva környékén tartózkodik és a közeljövőben, szabadságának lejártával, visszatér munkájához”. Hranntellike Az NSZK csatlakozzon az atomsorompó-egyezményhez Bonnból jelenti az MTI. Az NSZK-ban tovább élesedik a vita az atomsorompó-szerződéshez való csatlakozás ügyében. Miután Strauss és Bartel élesen állást foglalt az aláírás ellen, Brandt külügyminiszter most a csatlakozás mellett tört lándzsát A Szociáldemokrata Párt sajtószolgálatának pénteki kiadványában Brandt azt írja, hogy a szerződés aláírása „annak minden hiányossága ellenére egyfajta egyenjogúságot hozna az NSZK számára a népek családjában”, s ezért nem ellentétes Nyugat-Németország érdekeivel. A KÉRDISÖK HALÁLA Távirati irodák jelentették a minap, hogy hetvenhat éves korában elhunyt Allen W. Dulles, az amerikai titkosszolgálat, a CIA (Central Intelligence Agency) volt vezetője. Több mint kilenc esztendőn keresztül állt ennek a szervezetnek az élén, amely a legválságosabb időkben szinte a legfontosabb szerepet játszotta az Egyesült Államok politikájában. A CIA szakmai gőgjét, sikertelen erőszakosságait és önkényes vállalkozásait gyakran szóvá tették neves írók, közírók, diplomaták és államférfiak. Egész irodalma van annak, hogy ez a szervezet milyen káros befolyást gyakorolt az amerikai politikára. Jellemző, hogy Eisenhower elnöksége idején a külügyminiszter, John Foster Dulles általában a papírkosárba dobta nagyköveteinek jelentéseit, mert ő csak fivérének, Allen Dullesnek, a CIA főnökének jelentéseit ismerte el érvényesnek. Az amerikai külpolitikát Eisenhower uralma alatt tulajdonképpen Allen Dulles irányította. Az ő titkosszolgálatának tulajdoníthatja az Egyesült Államok legtöbb baklövését és baját. Ez a szervezet — főként Eisenhower idején — valóban állam volt az államban. Senki nem ellenőrizhette, ám ez ellenőrzött mindenkit. Gyakran a kormány tudta nélkül hajtott végre veszélyes és fölösleges vállalkozásokat, nemegyszer új világháború rémét fölidézve. Ez a szervezet magánháborúkat indított és olyan akciókat hajtott végre, melyeket a kormány később kénytelen volt magára vállalni. Gondoljunk csak a kubai Disznó-öböl kalandra, vagy az U—2 kémrepülőgépekre, s ezek egyik pilótájának, Powersnek a lelövésére a Szovjetunió területén. Allen Dulles életének külön fejezete svájci tevékenysége a második világháború alatt, az amerikai titkosszolgálat megbízottjaként. Mr. Bull fedőnéven szerepelt annak idején Bernben, és Roosevelt elnök megbízáásból az lett volna a hivatása, hogy előmozdítsa az antifasiszta szövetséges front győzelmét Hitler felett. Allen Dulles azonban Bernben Roosevelt antifasiszta politikája ellen dolgozott. Truman, akkori alelnök tudomásával és megbízásából titkos tárgyalásokat folytatott Hitler harmadik birodalmának képviselőivel, különbékét akart előkészíteni, hogy a nyugati hatalmak a náci Németországgal együttesen a Szovjetunió ellen fordulhassanak. Az Egyesült Álamok akkori politikai vonala keresztezte ezt a szándékot, de Roosevelt halála után egyszeriben értékessé vált „Mr. Bull” svájci tevékenysége. A La Suisse című svájci polgári lap írta meg az 1950-es évek elején, hogy Allen Dulles a második világháború alatt lényegében a hidegháborút készítette elő, ő nyitotta meg tevékenységével a feszültség korszakát Ezzel érdemelte ki, hogy Eisenhower a Fehér Ház átvételekor nyomban rábízta a CIA vezetését. Eisenhowert követően Kennedy és kormánya, különösen Adlai Stevenson (Amerika ,időközben ugyancsak elhunyt ENSZ-delegátusa) egyre inkább rájött, hogy a szervezetet jobban a kormány ellenőrzése alá kellene helyezni. Főként a kubai kudarc után ért meg bennük ez a meggyőződés. Kennedy foglalkozott a gondolattal, hogy ha fel nem is oszlathatja, de legalább vezetőitől megszabadítja ezt a társaságot. Ám Allen Dullesnek olyan nagy volt a befolyása a szenátusban, a republikánus pártban és a nagyiparban, hogy azonnal még Kennedy sem tudta elmozdítani. Allen Dulles elbocsátása olyan viharokat váltott volna ki a kongresszusban, a republikánus ellenzék jobboldali soraiban és olyan tiltakozásokra adott volna alkalmat, amelyeket Kennedy az ő amúgy is nehéz helyzetében mindenképpen el akart kerülni. Cselhez kellett folyamodnia. Olyan időpontot választott ki a kényes művelet végrehajtására, amikor Allen Dulles barátainak és szövetségeseinek legalább pillanatnyilag nincs módjuk Amerika „biztonsága” nevében lármát csapni. Ennek ideje akkor jött meg, amikor a kongresszus tagjai — 1961- ben — szabadságra mentek. A záróülés berekesztése után alig néhány óra múlva, noha már késő éjszaka volt, Mike Mansfield, a kongresszus demokrata csoportjának vezetője telefonon felhívta Kennedyt és közölte vele, hogy itt az idő,, most vagy soha!*Reggelre kelve már megíratott Allen Dulles elbocsátása. Ez volt Kennedy egyik legnehezebb kormányzati intézkedése, amely legalább részben sikerült. Egészen ugyanis nem sikerült, mert Allen Dulles helyébe akkor egy elszánt Nixon-párti kaliforniai nagyiparost, John McConet kellett kineveznie a CIA élére, s az új főnökkel, majd követőjével sem honosult meg új szellem és új politika ebben a veszélyes szervezetben. Magyar Nemzet Nixon látogatása a Pentagonban Washingtonból jelenti az MTI. Nixon elnök pénteken délelőtt hivatalos látogatást tett az amerikai hadügyminisztériumban, s ott a Pentagon vezetőivel és munkatársaival találkozott. Nixon rövid beszédben fejezte bizalmát a Pentagon vezetői iránt. Nixon pénteken meglepetésszerű látogatást tett a Washington központjában fekvő néger gettóban. Kezet rázott a meglepett négerek tucatjaival és megszemlélte, hogyan haladnak a munkálatok egy játszótér építésén, amelynek tervét két nappal ezelőtt hagyta jóvá. Laird hadügyminiszter csütörtöki sajtókonferenciáját sajtókörökben úgy értékelik, hogy a hadügyminiszter tisztázni kívánta Nixon korábbi kijelentéseinek értelmét az „erőegyensúly”, az „erőfölény”, illetve a „megfelelő erő” kérdéseiről. Laird ennek megfelelően közölte, hogy folytatják a rakétaelhárító rakétarendszer kiépítését és az új támadó rakéták kifejlesztését. A pontos fejlesztési programot a minisztérium csak később dolgozza ki, amikor már befejezte a Johnson-kormányzat által kidolgozott stratégiai tervek és a költségvetés felülvizsgálatát. Washingtonból jelenti az AFP és az AP. A Fehér Ház csütörtökön bejelentette, Nixon elnök utasította a hadügyminisztériumot, hogy dolgozzon ki részletes tervet a katonai sorozási rendszer megszüntetésére. Az elnök az eddigi sorozás helyett önkénteseken alapuló haderő felállítását tervezi. Az új rendszer életbe léptetésére a vietnami katonai kiadások csökkentése esetén kerülhet sor. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy bizonyos módosulás tapasztalható Nixon álláspontjában, mert a választási hadjárat idején a jelenlegi elnök a vietnami háború befejezése utáni időszakra javasolta a sorozás megszüntetését, viszont most ezt a katonai kiadások csökkentésétől teszi függővé. Harland Cleveland, brüsszeli amerikai nagykövet csütörtökön kollégáinak kijelentette, nincs szó a NATO kormányfőinek áprilisi washingtoni találkozójáról. A NATO áprilisban érkezik el fennállásának 20. évfordulójához. Ebből az alkalomból tervbe vették, hogy Washingtonba összehívják a kormányfők értekezletét. A nagykövet szerint viszont Nixon elnöknek nincs szándékában meghívni a tagállamok miniszterelnökeit az évfordulóra. Cleveland hozzáfűzte, hogy jövő héten hazautazik Washingtonba és bővebben tájékozódik az új Nixon-kormány szándékairól. A külpolitika hírei O (Kairó, MTI) Dr. Házi Vencel külügyminiszter-helyettes Kairóba érkezett. A háromnapos látogatás során megbeszéléseket folytat az EAK külügyminisztériumának illetékes vezetőivel. O (Lagos, AFP) A biafrai szakadárok légi ereje bombatámadásokat hajtott végre nigériai tengerparti városok ellen. O (London, MTI) Az angol külügy- és nemzetközösségi minisztérium szakmai vezetője sir Paul Gore-Booth állandó államtitkár pénteken nyugalomba vonult és átadta posztját sir Denis Greenhillnek. O (Róma, MTI) Az Olasz KP vezetősége határozatot fogadott el, amelyben tiltakozik a spanyolországi rendkívüli állapot bevezetése ellen. (Varsó, MTI) Lengyelország elsőként ratifikálta a háborús bűnök elévülhetetlenségéről szóló nemzetközi konvenciót. * Lengyel — csehszlovák tárgyalások Varsóból jelenti az MTI. Varsóban lengyel—csehszlovák tárgyalások kezdődtek a két ország kapcsolatairól és az időszerű nemzetközi kérdésekről. A lengyel küldöttséget Adam Kruczkowski külügyminiszterhelyettes, a csehszlovákot Jan Busniak külügyminiszter-helyettes vezeti. (Moszkva, TASZSZ) Pénteken a Kremlben véget értek a tárgyalások Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Rahtan El-Saabi, a Dél-jemeni Népi Köztársaság elnöke között. (New York, AFP) Vuhant ENSZ-főtitkár Londonba utazott, ahol találkozik Stewart angol külügyminiszterrel. Még szombaton folytatja útját Addisz Abeba felé.O (Strasbourg, UPI) Az Európai Tanács közgyűlése 92 szavazattal 11 ellenében és 10 tartózkodással meghélyezte a görög kormányt. Felmerült annak a lehetősége is, hogy kizárják Görögországot a szervezetből. (Miami, Reuter) Pénteken eltérítettek és Kubába kényszerítettek egy amerikai utasszállító gépet. A gép 63 személlyel San Franciscóból a floridai Tampába tartott. A brasil mór-Sclittle találkozó Nyugat-Berlinből jelenti az MTI. A nyugat-berlini szenátus pénteken délután hivatalosan bejelentette, hogy Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete pénteken Nyugat-Berlinben felkereste Klaus Schütz kormányzó polgármestert, s időszerű kérdésekről tárgyalt vele. Értesülések szerint a tárgyalás három órán át tartott. Szombat, 1969. február 1. Amim a slink mögött van DEMOCRAZIA CRISTIANA: FŐTITKÁR ÉS FRAKCIÓK Alig néhány nappal az Olasz Kommunista Párt február elején kezdődő kongreszszusa előtt a nagyszabású főtitkárválasztási csata zajlott le a kormány vezető erejét alkotó kereszténydemokraták berkeiben. Ez a mostani főtitkárválasztás a maga politikai és csoportösszeütközéseivel, valamint személyi intrikáival ismét aláhúzta: milyen ingatag elvi és politikai alapokon nyugszik a párt politikája, s mennyire nem felel meg az olasz politikai és erkölcsi valóságnak a kommunisták nélküli hatásos kormányzás délibábjának kergetése. A kereszténydemokrata főtitkárválasztás politikai előjátéka voltaképpen már a kormányalakítás időpontjában, 1968 decemberében lejátszódott. Ekkor történt, hogy változások következtek be a kereszténydemokrata párt hatalmi struktúrájában. Az eredeti képlet az volt, hogy a pártnak a hatalom első vonalából visszaszorított szélsőjobb szárnyától egy árnyalatnyival balra állott az úgynevezett „mérsékelt” szárny. Ehhez tartozott Rumor, a párt főtitkára és Moro volt miniszterelnök is, aki a középbal kormányok élén öt éven át szinte minden tényleges reformakciót viszszaszorított. Az úgynevezett „mérsékeltektől” (akik eredetileg a párt kormányzóképes derékhadát alkották) balra állott Taviani és Fanfani csoportja. Addig, amíg Rumor és Moro között tartott a politikai szövetség, a pártnak ez a progresszívebb balszárnya is visszaszorult. A decemberi kormányalakítás időpontjában Olaszországot a nyugtalanság és a sztrájkok erőteljes hulláma öntötte el. Ez nemcsak Nenni szocialista pártjában okozott belső erjedést, hanem a kereszténydemokratáknál is. A változás lényege itt az volt, hogy Moro elszakította a párt főtitkárához, Rumorhoz fűződő szövetségének szálait és merész politikai fordulattal balról támadt főtitkárára. Moro magatartásában valószínűleg igen nagy szerepet játszott az a tény, hogy amikor 1968 májusában a szocialisták megtagadták vele a további együttműködést — a kereszténydemokrata pártapparátus, élén Rumor főtitkárral minden sajnálkozás nélkül és szinte látványos gyorsasággal ejtette. Moro részben ezt „fizette vissza” Rumornak a kormányátalakítás körüli decemberi harcok során. Rumor csak több napig tartó kétségbeesett tárgyalássorozat után tudta elérni, hogy megalakíthatta az új kormányt. A változott erőviszonyoknak megfelelően azonban politikai és személyi engedményeket kellett tennie mind a Moro-csoportnak, mind pedig a párt balszárnyának. Ez a frakcióharc folytatódott most a főtitkár megválasztásával kapcsolatban. A Democrazia Cristiana főtitkári posztja általában ugródeszka a tényleges kormányhatalom felé. A párt főtitkári székéből került a miniszterelnöki posztra Fanfani, Moro és most Rumor — sőt, régebben De Gasperi is. A mostani főtitkárválasztást különösen az tette érdekessé, hogy júniusban tartja kongresszusát a kereszténydemokrata párt, s a kongresszus megszervezésében jelentős politikai szerepe van a főtitkárnak, valamint az egyidejűleg újjáválasztott pártdirektóriumnak. A taktikai alapállás a főtitkárválasztás előtt a következő volt: Rumor miniszterelnök mindenképpen szabadulni akart a főtitkárságtól, mert úgy vélte, hogy a két tisztség együttes megtartása nagy politikai veszélyekkel jár. A miniszterelnök és csoport azt javasolta, hogy az eddigi helyettes főtitkár, a politikai frakcióharcokban teljes nyíltsággal kevésbé elkötelezett Piccoli nyerje el a főtitkári tisztséget. Moro csoportja, de részben a Fanfani, valamint a Taviani által vezetett frakciók is eredetileg szívesebben látták volna, ha Rumor nem mond le. Elképzelésük az volt, hogy Rumor főtitkárt a miniszterelnöki feladatok erőteljesen igénybe veszik. Ily módon a főtitkárságra kevesebb energiát fordíthat. Ezeknek a csoportoknak pedig jelenleg érdekük, hogy a főtitkárság gépezete ne legyen túlságosan erős a párton belül. A Moro-, Fanfani- és Taviani-frakciók eredeti érdekközössége azonban nem állta ki a próbát. Rumor jelöltje, Piccoli kétségkívül ügyesen politizált. Amikor január 10-én a „Discussione” című hetilapban jelöltségét bejelentette, nyomban közölte: a párt szélsőjobboldalától elhatárolja magát, ezzel szemben kezet nyújt a párt progresszívebb szárnyának és a fiataloknak. Sőt, azt az állítást is megkockáztatta, hogy megjelenése a főtitkári székben meggyorsítja a párt „fiatal generációjának’’ előretörlését. (Piccoli 54 éves.) E sakkhúzások után Fanfani és Taviani csoportja úgy döntött, hogy támogatja Piccoli jelölését. A nagyobb és jelentősebb Fanfani-csoport elhatározásában minden bizonnyal szerepet játszott az a politikai és személyi rivalizálás, amely Fanfanit Morával szembeállította. Fanfani szemében Moro az a politikus, aki a legtöbb politikai keserűséget okozta neki. Moro szakította ketté a Fanfanifrakciót 1958-ban; hozzájárult a miniszterelnökségi tisztet betöltő Fanfani megbuktatásához 1963-ban és támogatta a szocialista Saragat köztársasági elnökké választását 1964-ben. Végül, de nem utolsósorban, 1971-ben alighanem Moro lesz Fanfani legveszélyesebb riválisa a köztársasági elnöki tisztségért vívott küzdelemben. Eszerint a frakciók egymásközötti harca úgy alakult, hogy Moro a főtitkárválasztás során elszigetelődött, ő volt az egyetlen, aki heves támadást intézett Piccoli ellen, s ezzel egyidejűleg nyíltan politikai opportunizmussal vádolta meg Fanfani és Taviani csoportját. A főtitkárválasztás során így rendkívül érdekes módon újra és még szélsőségesebb formában megismétlődött az a harci szituáció, ami decemberben a kormányátalakítást jellemezte. A frakcióharc különös logikája Morét még egy árnyalattal „balrább” lökte — miközben a kereszténydemokrata párt „hivatalosan elismert” balszárnyú ideiglenes taktikai szövetséget, vagy legalábbis fegyverszünetet kötött Rumorral és elfogadta főtitkárnak Piccolit! Ilyen előzmények után természetesen nem is lehetett várni, hogy a főtitkárválasztás megoldja a kereszténydemokrata párt belső kérdéseit. Piccolit 85 szavazattal választották meg — de úgy, hogy 87-en tartózkodtak a szavazástól és 5 szavazat érvénytelen volt! Már ez is jelezte, hogy a frakciók küzdelme tovább folytatódik. Még világosabb jelzés, hogy az új direktóriumbanRumor csoportjának 8, a Fanfani frakciónak 6, Taviani csoportjának 4, Morénak 2 embere ,van, míg a szélső jobbszárny és a párt „szakszervezeti szárnya” 3—3 taggal rendelkezik. Ilyen körülmények között úgy tűnt, hogy Piccoli megbízatása csak ideiglenes győzelmet jelent Rumor miniszterelnök és csoportja számára. Az új főtitkár hatalmi körét ezek a frakcióharcok szinte a végletekig leszűkítették. A főtitkárválasztás legfeljebb egy dolgot bizonyított be: azt, hogy az egyes csoportok között elkeseredett küzdelem várható a kereszténydemokrata párt júniusi kongresszusán.