Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-28 / 72. szám

4 Tihanyi Kálmán és Tihanyiné H. Mária kerámiakiállítása Sok meglepetéssel, sok örömhírrel szolgált már híveinek az utóbbi években a magyar kerámiaművészet. Anynyival, hogy lassanként a meglepetések, az új tehetségek felbukkanása, az új anyagok, formák születése vált megszokottá köreiben. A jót, az örömöt könnyű megszokni. De, félreértés ne essék, távolról sem akarjuk azt állítani, hogy kerámiaművészetünk olyannyira eltöltött, elkápráztatott bennünket, hogy észre sem vesszük azt, ami a kiállítótermekben történik. Ezt azért nem engedhetjük meg magunknak! Bár néha — úgy tűnik — közel járunk hozzá, hisz nemrég nyílt meg egy fontos kerámiatárlat, amelyről mindeddig alig esett szó. Tihanyi Kálmán és Tihanyiné H. Mária bemutatóját, a Magyar Építőművészek Szövetsége (VIII., Dienes László u. 2. szám alatti) székházának kiállítótermében rendezték meg, s — bátran mondhatjuk — ez a kiállítás fontos felfedezéssel ajándékozta meg azokat, akik felkeresték. A felsorakoztatott munkák ugyan nem hoztak szenzációkat, de hát nem is ez volt a céljuk. Szándékuk „kevesebb” — valójában azonban jóval több — volt ennél: a Tihanyi házaspár művészetéről és eredményeiről akart beszámolni. A két művész éppen tíz esztendeje dolgozik együtt. Nem „diplomás” művészek. A feleség autodidakta, önmaga volt saját mestere; a gyakorlat, a munka közben szerzett tapasztalatok sora csiszolta, alakította művészetét. Az eredmény pedig itt sorakozik a tárlaton. Bemutatott anyaga három ágból, három, különböző anyagból és a nekik megfelelő formákból épülő csoportból sodródik össze, épül egységgé. Az első a szépen korongolt agyagvázák sorozatából áll. Rájuk elsősorban változatos alakjuk és elegáns formálásuk hívja fel a figyelmet. Mázas kőedényeinek és kőagyag edényeinek sorozatában inkább az anyag szépségeit élvezhetjük. Diszkrét, célszerű formálásuk is ezt igyekszik érvényesíteni, kihangsúlyozni. Tihanyi Kálmán kísérletei gyökeresen más nyomon indultak és más eredményre vezettek. A építész, a kerámiával „kiegészítésképpen”, a dolgok teljessége kedvéért foglalkozik. Munkái jellegzetesen építészi szemléletről, térformáló szándékról árulkodnak. Szinte építő funkciója van valamennyinek, radikálisan darabolják — önmagukon belül is — a teret. Változatos alakjaikat a legősibb kerámiaépítő módszerrel, egymásra rétegzett agyaghurkák soraiból építi föl Tihanyi Kálmán, sajátosan sejtszerű egységeket alakítva ki belőlük, olyan elemeket, amelyek biztosan simulva egymáshoz, szervesen illeszkednek bele az egész kompozícióba. H. Gy. Magyar Nemzet FOLYÓIRATSZEMLE Az ember versenye az íróval Marx György fizikus professzor — aki annak idején a „gyorsuló idő” problematikáját oly markánsan felvetette, és akinek az idő szerepét, a világmindenség drámájában tárgyaló előadását nemrégiben ismertettük — „A műveltség dinamikája” címen írt tanulmányt, amelyet a Társadalmi Szemle legutóbbi száma közöl. Marx professzor — hogy eljusson a műveltség a mai szerepének és jövőbeli lehetőségeinek témájához — ismét „az élet minden területén megnyilvánuló felgyorsulása” témájából indul ki. Úgy véli, hogy „ha a társadalmi tudat elmarad a szociális, tudományos, technikai valóság fejlődése mögött, ennek elkerülhetetlen következménye az instabilitás, stagnálás, visszaesés”. Korunkban, amely a kommunikációs forradalom kora is, csak a felfokozott követelmények vállalásával növelhetjük népünk anyagi és szellemi jólétét. És a mind nagyobb sebességet diktáló versenyben „vállalnunk kell a küzdelmet a művelődés mezején is”. Marx György megfogalmazása szerint „a Homo sapiens felgyorsult történelmi fejlődését a társadalmi munkamegosztás tette lehetővé”. A specializáció a Homo sapiens egyik legnagyobb találmánya, egyben azonban ,,a világképszintézis egyik legfőbb nehézsége” is. Egyetlen ember már régen nem sajátíthatja el az egész kultúrát. „Mégis, annak távoli részeit kell egységbe fonnia, ha újat és kiválót akar alkotni. Ez napjaink egyik izgalmas ellentmondása.” Ez ellentmondás feloldásának egyik lehetősége, hogy a specialisták által összehordott információtömegből esszenciát vonjunk ki. „A laboratóriumi munkapadnál görnyedő specialisták és az elképzelhetetlen elképzelésére törő szintézisalkotók mellé a kultúra munkamegosztásában egy másik, egyenrangú partner zárkózik fel: az információfeldolgozók együttese.” A „tömörített információ” hatalmas érték, hiszen az ,,eszszencia” könnyen áttekintően tartalmazza a kivonatolt, öszszesített információk minden valódi értékét. Marx György — hozzá közel fekvő példa kedvéért — A. H. Rosenfeld munkacsoportját említi, amely vállalta az elemi részecskékkel kapcsolatos adatlavina kritikai feldolgozását. ..A tudományos publikáció többé nem a specialisták névsorát idézi, akik a laboratóriumbangörnyedve termelik a mérési adatokat, hanem csupán egy nevet: Arthur Rosenfeldét.” A korszerű műveletség nem ismerethalmaz, hanem — ahogy a tanulmány fogalmazza — „élő egység” amelyet csak dinamikusan lehet felfogni, birtokba venni. Fontos hát „a folyton alakuló valóság tudomásulvételének igénye, a világkép önálló továbbépítése, a szép új gondolatok szeretete, a hasznos új technikák elsajátításának mohósága”. Tudnivaló, hogy korunkban „a műveltség nem jóllakottság, hanem éhség”. Sok szó esett már arról — többek között a „Gyorsuló idő” című tanulmánnyal kapcsolatos reflexiókban is —, hogy a műveltség nem azonos az iskolázottsággal. Ezt a felismerést Marx György most azzal egészíti ki, hogy „le kell bontanunk az iskolák falait, hogy bennük a fejlődő élet, a társadalmi haladás élményét, esszenciáját nyújthassuk a fiataloknak”. A„falak lebontásán” természetesen nem az iskolák megszüntetését érti a tanulmány szerzője, hanem, hogy az iskolák nyíltabbak legyenek az élet felé. S hogy ne úgy legyen — Marx György véleménye szerint — mint ma még, amikor is „az iskolában dolgozatíráskor büntetjük az idegen segédeszközök használatát. Pedig mi, felnőttek, tudjuk, az viszi többre, aki a hiányzó mérési eredményt, a bizonyító szövegidézetet vagy a bevezetendő gyártási eljárást megtalálja valamelyik könyvtárban. Rendszeressé kell tennünk az olyan iskolai számonkérést, ahol apuskázás’ (a megfelelő információ felkutatása és alkalmazása) nem megtűrt, hanem elvárt ténykedés. Úgy, mint a gyakorlati életben”. Marx György — akinek megállapításai nyilván termékeny vitákat váltanak majd ki, nem utolsósorban a pedagógusok körében — tanulmánya utolsó részében David Riesman amerikai szociológus nevezetessé lett személyiségtípusaival, a tradíció irányította, a belülről irányított és a kívülről irányított emberrel foglalkozik. Egyik típust sem tartja nevelési eszményének, hiszen a Reisman által „kívül irányított”-nak nevezett típus sem igazán „nyitott”, hanem gyakran „a fogyasztói divat (és a sznob kultúrdivat) rezdüléseihez igazodik”. Marx professzor szerint „a mai világ forgó kaleidoszkópjában” nagyon is szükség van kiforrott véleményre, kritikai képességre, választani tudásra. De az ezekhez szükséges világkép — ha lépést akarunk tartani a sürgető idővel — „nem a gyerekkorban felépült kristálypalota, hanem élő, korhoz kapcsoltan fejlődő, dinamikus műveltségre támaszkodik”. A szellemi kultúra differenciálódásával és az „esszenciális” információ kérdéseivel is foglalkozik A. Sz. Fris szovjet kutató „Kultúra és termelés” című tanulmánya, amelyet — dr. Karsai Károly fordításában — a Népművelés ez évi januári és márciusi száma közöl. Fris megállapítja, hogy „a termelési tapasztalatok bonyolulttá válásával egyidejűleg erősödött a tapasztalatok rendszerbe foglalásának, általánosságának és terjesztésének szükségessége”. Az intelligencia termelési tevékenységét — szociális irányultság szempontjából — az uralkodó termelési viszonyok határozzák meg. Antagonisztikus társadalmi viszonyok között a tudományos-műszaki tevékenység objektíve a kizsákmányolók érdekeit szolgálja. A kapitalista kizsákmányolás keretei között „a közvetlen termelőmunkát végzők kiszorulnak a termelést korszerűsítő folyamatokból éppúgy, mint a kultúra más, kulcsfontosságú területeiről”. A szellemi kultúra antagonizmusa — vagyis, hogy a kizsákmányolásra épülő társadalmakban a legértékesebb tudományos információ is csak egy kisebbség érdekeit szolgálja, és e kisebbségi érdekek gátat szabnak mind a tudomány fejlődésének, mind az információk terjedésének — csak a kibékíthetetlen társadalmi ellentétek felszámolásával együtt szűnhet meg. „A munkában kimutatható elidegenedés likvidálása, a munka szociális jellegében és tartalmában bekövetkező változások alapján kibontakozik az a folyamat, amely végül is eltünteti a határokat a fizikai és szellemi munkát végzők között.” A. Sz. Fris szerint a szocializmusban „a termelési kultúra legfőbb kritériuma a termelés minden részvevőjének aktivitása a korszerűsítés folyamatában”. A szocialista termelés „a termelési mód kulturális oldalának új jellegű kapcsolatait tükrözi”. Vagyis a kapcsolatok olyan jellegét, amely versenyre kelhet a „gyorsuló idő”-vel, s megteremtheti a termelőerők és termelési viszonyok új és új összhangját. Egy szocialista üzemben a termelési kultúra fokát és szintjét „nemcsak azzal kell mérni, hogy milyen mértékben hatoltak be a technika, a technológia, a munkaszervezés, a termelési esztétika vívmányai”. A kultúra fontos mutatója az is, hogy „a kollektíva tagjai milyen mértékben aktívak az eredmények létrehozásában”. A szovjet kutató a kisebb és nagyobb termelési csoportok belső kapcsolatainak gazdagsága teheti csak az egyéniséget fogékonnyá az új iránt, azzá, amit Marx György dinamikusnak nevez. Fris úgy véli, hogy „a szellemi kultúra és az anyagi értékeket létrehozó termelőtevékenység kapcsolata nem csupán a kultúra teljesítményeinek a termelési folyamatokba való egyenes bevitele után realizálódik a szocializmusban. A dolgozók szabad idejének egyre határozottabb tartalmává válik bekapcsolódásuk a kultúra magas színvonalú eredményeibe, tudományos és művészi alkotótevékenység útján”. A. G. Korhatár nélkül megtekinthető BEMUTATÓ: ÁPRILIS 3 Az 1969. évi Oscar-díj jelöltje SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaházi Don Pasquale (D. béri. 7.) (7) — Erkel Színház: Aida (Környey béri. 7. és Főisk. béri. V. sor. 4.) (7) — Nemzeti Színház: A vezérkari főnök (du. fél 5) — Katona József Színház: Varsói melódia (7) — Madách Színház: Kaviár és lencse (7) — Madách Kamara Színház: A bolond lány (7) — Vígszínház: A kívülálló (7) — Pesti Színház: Arzén és levendula (XIII. béri. 3.) (7) — Thália Színház: Nyomozás a Tháliában (7) — József Attila Színház: Aba Sámuel király (I. béri. 4.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirálynő (Bemutató I.) (7) — Blartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): Twist Olivér (du. 3) — Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8) — Egyetemi Színpad: Mensáros László előadóestje (7) — Kamara Varieté: Amerikából jöttünk (du. 8 és fél 9) — Mikroszkóp Színpad: Tessék továbbmenni (fél 9) — Ódry Színpad: Azra (8) — Állami Bábszínház: A három kövér (de. 10); Irány az Ezeregyéjszaka! (du. 3) — Zeneakadémia: Kárpáti József orgonaestje (fél 8) — Kamaraterem: Csikor Margit és Prunyi Hana hangv. (fél 8). .Péntek, 1969. március 38. Végleg hazatér Uitz Béla Csaknem fél évet töltött Magyarországon a több évtizede Moszkvában élő, kitűnő festőművész, Uitz Béla. A 82 esztendős mester csütörtök reggel visszautazott Moszkvába, de elutazása előtt kijelentette: néhány hónap múlva végleg hazatér, és Budapesten kíván letelepedni. Itthon folytatja a több mint hat évtizeddel ezelőtt megkezdett alkotómunkáját. Kérésére olyan műtermet biztosítanak Uitz Bélának, amelyben monumentális munkákat is készíthet. Idehaza először egy nagyméretű kompozíción dolgozik: emléket állít az oroszországi forradalmi harcokban részt vett magyar internacionalistáknak. Előzőleg azonban Moszkvában folytatja „A láncoktól a csillagokig” című sorozatát, amely tizenegy kompozícióban ábrázolja a forradalom, a munkásosztály oroszországi harcait, a szocialista építést és a kommunizmus felé vezető utat Mint ismeretes, korunk képzőművészetének reprezentatív gyűjteménye értékes alkotásokkal gazdagodott Uitz Béla mostani látogatásakor: a Nemzeti Galériában bemutatott tárlatának anyagán kívül további több száz művét is a magyar államnak ajándékozta a művész, a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából. Krimik, klasszikusok, portréfilmek a televízió tavaszi műsortervében Csaknem másfél millió tévéelőfizetőt tart már nyilván a posta. Milyen műsort készít számukra a következő negyedévben a televízió? — erről tájékoztatott csütörtökön Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese. Folytatják a népszerű sorozatokat. Kétszer jelentkezik a negyedévben a Fórum, a megyei sorozatok keretében Tolna megyébe látogatnak el a kamerák. Több érdekes portréfilmet láthatunk tavasszal, a többi között Uitz Béláról, Delly Rózsiról, Ferencsik Jánosról és Vaszy Viktorról. Új, szórakoztató műsortípusok kialakítását is tervezik. A Pesti Kabaré című sorozat mellett nagyszabású televíziós, rejtvénnyel kombinált esztrádműsor indul, amelynek címe: Vízszintes—függőleges. Sok bűnügyi játék szolgálja a nézők szórakoztatását. Színre kerül Bozó László kétrészes krimije: Gyilkosság a műteremben, Agatha Christie: A Fülemüle-villa című darabja, ugyancsak magyar tolmácsolásban. Az ismeretterjesztés körébe tartozik, de ugyancsak bűnügyet, igazi bűnügyet dolgoz fel a Századunk új, háromrészes sorozata, a Tanácsköztársaság bécsi nagykövetségének bécsi kirablásáról szól. Nyolc színházi közvetítést szerveznek a második negyedévre, ebből hatot budapesti színházakból. Néhány cím a magyar tévédrámák sorából: bemutatják Halász Mihály Súlyfürdő , Örkény István A Hanákné-ügy, Galgóczi Erzsébet Régen volt háború, Cserhalmi Imre A borbély halála című tévéfilmjét, Karikás Frigyes börtönnovellái nyomán A borotva éle címmel készül tévédráma. Számos külföldi szerző művét láthatjuk magyar tolmácsolásban. A filmműsorban több klasszikus mű szerepel, közöttük Shakespeare Othellójának nyugatnémet tévéváltozata. Megrendezik a Ki minek mestere a mezőgazdaságban című sorozatot. Játékos verseny keretében a filmkészítés műhelytitkaival ismertetik meg az ifjú nézőket, a sorozat címe: Készítsünk együtt filmet. A felnőttek számára érdekes képzőművészeti sorozatot indítanak a szobrászat alapfogalmairól. Az elmúlt negyedévben nagy érdeklődés mellett rendezték Budapesten egy-egy külföldi televízió napját. A második negyedévben a bolgár tévé mutatkozik be a magyar közönségnek. Közvetítést ad a Telesport az érdekesnek ígérkező NB I-es labdarúgó-mérkőzésekről, a madridi BEK-döntőről, a baseli KEK-döntőről és több világbajnoki selejtezőről. Közvetítést adnak továbbá a Sziklai ökölvívó emlékversenyről, a Magyarországi NDK férfi kosárlabda-mérkőzésről, a müncheni asztalitenisz-világbajnokságról és más nemzetközi sporteseményekről. Az Újságíróklub Gábor Andor emlékestje Különösen helyes és kedves kezdeményezése volt az Újságíróklubnak és a rendező, Farkas Lujza tanítványi lelkesedésének, hogy szerdán este, Gábor Andor születésének 83. évfordulóján, az újságíró Gábor Andort idézték meg. Régi forradalmártársak ősz haja csillogott a teremben és fiatal tanítványok szeme, akiknek „Bandi bácsi” egyegy jó szava jelentette az ötvenes években a lovaggáütést. A bevezetőt Goda Gábor mondta, könnyed és halk csevegő hangon, de igen mély tartalommal. Ismertette Gábor Andor nehéz és különös sorsát, meg nem alkuvó szocialista helytállását és elismerését minden jó íróval, még az ellenféllel szemben is. Beszélt mélységes szeretetéről a magyar nyelv iránt és a virtuozitásról, ahogyan ezzel a nyelvvel bánt. Két kitűnő ifjú színész, Papp Géza és Konrád Antal, Gábor Andor prózai írásaiból és verseiből adtak elő, részben Dénes Margit zongorakíséretével, részben magukat kísérve gitáron. Mikes Lilla pengeéles humorral mondott el Gábor Andor életművéből néhány híres „bécsi levelet”, s kiderült, hogy ezek máig sem vesztették el keserűen nevettető hatásukat. Az est legmeghittebb művészi élménye az a néhány perc volt, amikor Victor Ferike, az egykori múzsa és feleség, feltette a szemüvegét, hogy felolvassa azt a dalt, amelyet férje az emigrációban őhozzá írt. r. .. NAPLÓ is Londonban tartotta végrehajtó bizottsági ülését a Nemzetközi Pen, s a tanácskozáson Illyés Gyulát egyhangúlag megválasztották a világot átfogó írószervezet alelnökévé. Első ízben történt, hogy magyar író került a Nemzetközi Pennak ebbe a tisztségébe. A. Dejneka szovjet festőművész műveiből nyílik meg kiállítás március 29-én, szombat délben a Műcsarnokban. Victor Vasareley, a Párizsban élő világhírű festőművész grafikai munkáiból nyílik meg március 30-án, vasárnap délelőtt kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A művész a tárlat anyagát a szülővárosában levő pécsi Modern Magyar Képtárnak adományozta. Míg Szombat este mutatkozik be az Operaházban a Pillangókiasszony címszerepében Kimiko Sato japán szopránénekesnő. Nemzetközi kerámiai művésztelepet létesít Siklóson a Képzőművész Szövetség déldunántúli szervezete. Közös grafikai műhely alapítására is készülnek, itt a grafikusok megtalálhatják a sokszorosításhoz szükséges berendezéseket. Villányban alkotóházat, nyitnak majd meg. No Puccini Pillangókisasszonyát újítják fel ma este Kertész Gyula rendezésében a debreceni Csokonai Színházban.A Virágnak virága címmel régi magyar dallamokat és táncokat mutat be korabeli hangszereken az Egyetemi Színpad április elsején.