Magyar Nemzet, 1969. május (25. évfolyam, 99-124. szám)
1969-05-21 / 115. szám
Szerda, 1969. május 21. Magar Nemzet lehet hét emelettel rövidebb? „Történelmi” pillanatok részeseinek érezhetjük magunkat. Az épületet, az SZTK- székházat, az egykori „OTI- palotát”, amelynek tetején állunk, nemsokára „lefejezik”. Utánunk már nem sokan vethetnek majd pillantást innen, a csipkés pártafalak közti nyílásokból a városra, a környező házakra, a stadionra, távolabb Pest füstbe, felszálló párába burkolt peremvidékeire, átellenben a budai hegyeikre. A szakemberek — bár nem egyhangú — ítélete alapján hét emelettel megrövidítik a tornyot. Régóta kerülgeti a bauxitbetonos házak végzete ezt a tornyot, Budapest és hosszú ideig Közép-Európa legmagasabb épületét. Annak idején az építészeti nevezetességnek különösen a németországi szaklapok szenteltek nagy figyelmet, alapos, részletes tanulmányt közöltek a pesti középületről, Magyarország első toronyházáról. Az építészeti kuriózumokról, a szokatlan méretű vasbetonpillérekről, a torony hordására szolgáló, három méter vastag betontalpról, 12 méterrel a járda szintje alatt. A pesti krónikák, emlékezések az épület sorsáról is szóltak. A tervezőépítészekről, Komor Marcellről, Jakab Dezsőról, Székely Hugóról, az elszegényedett kivitelező-vállalkozóról, aki kőbe vésette nevét az első emelet parapet falán. A miniszteri rendeletről, amelyet külön erre az épületre „szabtak”, vitákról a székesfővárossal, telek ügyben. Ez is hozzátartozik a főváros történetéhez, amint az épület tornya a városképhez, tudatunkban a városhoz. Készen állnak a kompreszszorok, a bontásra váró munkások az ítélet végrehajtására. Levágják a fejet, hogy egy darabig még élhessen az épület többi részé. A halálos ítéletet tulajdonképpen már régebben is kimondhatták volna. 1957 óta figyeli az épületet a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára, dr. Bölcskei Elemér professzor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. — Most már csak tíz emeletért vállaljuk a felelősséget — mondja. — Már 1956-ban felfigyeltünk az épületre. Amikor belövést kapott, telefonált a gondnok, hogy az oszlopból „kifolyik a beton”. Akkor már azon a helyen porszerűvé vált a bauxitbeton. 1957-ben készítettük el az első szakvéleményt. Már akkor sem tudtunk sok jót mondani. A beton szilárdsága akkor 70—90 kilogramm volt négyzetcentiméterenként, pedig eredetileg 250—300 kilogrammos volt. Csökkenteni kellett a terheket. A legfelső emeleteken, az irattárakban négyzetméterenként ezer kilogramm súlyú irat feküdt. A toronyrészben elhelyezett, 80 tonna súlyú irattári anyag jó részét lehordattuk és így még 12 évig üzemelhetett az épület, ötévenként vizsgálatot tartottunk és 1967-ben megállapítottuk, hogy a BB szilárdsága évenként egy kilogrammot csökken, most 60— 80 kilogrammos. Ez a határ, ha ennyivel terheljük négyzetcentiméterenként, törik a beton. Ennek csak a felével szabad terhelni. Előírták, mennyi teher kerülhet a szobákba, páncélszekrényt nem engedtünk bevinni. Mégis most már oda jutott, az épület, hogy kimerítettük a végső tartalékot. Különösen az alapnál kedvezőtlen a helyzet, ezért van szükség a terhek ilyen nagyszabású csökkentésére, és az alaplemez megerősítésére. A palánkon belül a csenevész akácfák már védő deszkaruhát kaptak. A torony homlokzata előtt lift halad lassan lefelé, ablakkeretekkel „belezik” a tornyot. A japá Tier öt-hat perc alatt fordul, egyszerre egyhatod köbméter bontott anyagot, törmeléket hoz le. A 68 méter magas építmény tetején áll az ítéletvégrehajtók egyike, Pál István főépítésvezető. Nyugodt tozdulatai mintha azt fejeznék ki: nincs itt helye a sietségnek. A különleges feladat különleges, alapos előkészítést kíván. A Középületépítő Vállalat, a Gellért, Szabadság, Royal, Budapest Szálló, a Budai Várpalota építője, a tízszeres élüzem 20 éve építő dolgozója most bont életében először. Meg a vállalat is. Pedig az épületbontás ma már külön szakma. Mégis, otthonosan kell mozogni az idegen „világban”, meg kell jegyezni törvényeit, megtanulni munkafogásait, megszokni az épülő ház látványa helyett a bomló falaikat. — Január óta dolgozunk itt — mondja. — Sok időt rabolt el az előkészület. A tornyot teljesen körülállványozzuk, olyan lesz, mint egy láda, hogy azon kívül ne hulljon törmelék. Körülöttünk, alattunk zajlik a forgalom, naponta öt-hatezren jönnek az SZTK-ba és állandóan itt dolgoznak 1200-an. Ha innen leesne egy kis kődarab, betörhetné az arra járó fejét. Az állványt úgy méreteztük, hogy 10—15 kilogramm súlyú tömeg sem szakíthatja át. A tizenhétből tíz emelet marad meg 43 méter magas lesz a torony. A szakértők szerint ezt 15—20 évig még elbírja az alap. — Mennyi idő alatt bontják le az emeleteket? — Jövő nyárra kell végeznünk. A tizedik emeleten járunk. Itt a közfalaknak már csak a nyoma látszik: nagy halom törmelék. A falpárkányt ,,kidugó”állvány védelmezi, nehogy a fölötte levő emeletek bontásánál kibillenjen. — Mennyi fát használtak az állványozáshoz? — Ezer köbmétert. — Csak ezen az emeleten? — Egyedül itt. A tizenegyediken a korlát és a torony fala között csőállványt készítünk, pallófallal töltjük ki, ez lesz a védődoboz köröskörül, a tizenegyediktől felfelé. Amikor kész a doboz, kezdhetjük a bontást. A belső válaszfalakat mind a nyolc emeleten kibontottuk, hogy nyugodtabban mozoghassunk. Ez nagyobb veszély nélkül mehetett. A többi munka nehezebb lesz. Először a tető pártafalait kezdjük majd bontani, e köré is állványt építünk. Biztonságot ad a munkásnak, ha nem mindjárt a mélységet látja, hanem a védőpalánkot. 68 méter magasban soha nem dolgoztunk még és bár befelé bontunk, mégis nagyon kell vigyáznunk magunkra, egymásra és a környezetünkre. Itt nem lehet majd kapkodni. Óvatosan, apró darabokra morzsoljuk majd a betont. — Hogyan? — Kicsi felületeket igyekszünk majd bontani a kompresszorral, egyszerre nagy darab ne válhasson el a faltól, nehogy összetörje a padlózatot és minden védelmünket. Két kilogrammosnál nagyobb darabot nem fejtünk le. Két kilogrammonként szedjük szét a tornyot. Néhol meg öt-tíz dekánként, ha nagyon morzsolódik a beton. Egyszerre harmincan dolgoznak majd. Ha a földön bontanánk, négy-öt hónap alatt készen lennénk, de nekünk a megmaradó részekre is gondolnunk kell. Aki idekerül majd, annak tudnia kell, mit és miért csinálunk. — Mi okozza önnek most a legnagyobb gondot? — Két kémény, itt, öt-hat méterre a toronytól. A kazánok kéményei, egészen a kilencedik emeletig érnek. Ha délnyugatról fúj a szél, a füst és gáz elönti a magasabb emeleteket. Ilyenkor az emberek fent nem tudnak megmaradni, levonulnak. Előfordult, hogy napokig nem dolgozhattunk. Az iratoknak nem ártott a füst, meg a gáz. A fűtést nem lehet leállítani. Pedig a mi munkánk közben veszélyes, ha valaki megszédül. A vállalat vezetői törik a fejüket, mit lehetne tenni: egészségügyi pótlékot és védőitalt kapnak a munkások, és akik a „gázcentrumban” dolgoznak, azokat időnként cserélni kell. Lehet, hogy ez sem bizonyul elégnek, akikor más megoldást kell keresni. Mert a saját embereink számára is teljes biztonságot kell teremtenünk, amíg ez a munka tart. A földszinti folyosón és a harmadik emeleten állványerdő alatt jönnek-mennek az emberek. Az épület belsejében zavartalanul folyik tovább a munka. Tóth Erzsébet „Mit lehet ezen keresni ?” A Budapesti Vegyipari Gépgyár vezetőire hárítja a felelősséget a sikkasztással vádolt Arányi A Fővárosi Bíróság Bimbó tanácsa előtt sikkasztási és csalási perének keddi tárgyalásán a per fővádlottja, Arányi Ferenc tett vallomást. Nem ismerte el bűnösségét. Hangoztatta: a Budapesti Vegyipari Gépgyár rekonstrukciója 1967-re már égetően sürgős volt. A jelentős beruházási összeg ellenére sem sikerült állami építőipari vállalattal, vagy kisipari szövetkezettel megállapodnia. A gyár vezetői, Vég Béla igazgató és Öttömösy István, akkori főmérnök, későbbi műszaki főosztályvezető utasították őt, hogy keressen üzleti partnert a munkához. Tervdokumentációjuk nem volt, ezt jól tudta a vállalat vezetősége, mégis sürgette őt, hogy a munkát meg kell kezdeni. — Hogyan került kapcsolatba a kecskeméti Boldogulás Tsz-szel? A bíró kérdésére Arányi azt válaszolta, hogy a tsz egy brigádja, a Boda-brigád úgynevezett téli munkát végzett a gyárban. Udvart rendeztek, rakodtak stb. Az első kapcsolat ezen a „könnyű tevékenységen” kívül úgy alakult ki, hogy a BVG vezetői megrendelték a Boda-brigádnál egy kábelfektetés fontos földmunkáját. Utána még egy földmunkát végeztettek el a brigáddal. Ezt követte a vád szerint is emlegetett „veszélyes lépés”: a gyár 4-es számú részlegét, a zuglói gyáregységet, ahol a festőüzem teljesen elavult, a Boldogulás Tsz állományába felvétetett saját gyári munkásaikkal kezdték újjáépíteni. Arányi ezután azt vallotta, hogy az igazgatóság tudtával és utasítására utazott Kecskemétre tárgyalni a további munkákról, nevezetesen arról, hogy a tsz legyen névleges vállalója a nagy rekonstrukciónak. Érsek Tibor tsz-elnök és Szabó László főkönyvelő meg is kérdezték: — Mit lehet ezen keresni?! Megállapodtak, hogy a tsz 30 százalékos tiszta haszonra fog dolgozni. (sz. j.) Tizennégy évi börtönre ítélték a telki kettős gyilkosság tettesét A Pest megyei Bíróság kedden hirdetett ítéletet Wittmann János villamoskalauz emberölési bűnperében. Wittmann 1968. december 30-án, a Buda környéki Telkiben, egy villaszerű víkendházban tőrrel mellbeszúrta feleségét, dr. Tóth Ferenc orvost, az egyik budai kórház belgyógyászát pedig 15 tőrszúrással halálosan megsebesítette. A tárgyaláson családi dráma bontakozott ki: Wittmann bevallotta, hogy tettére már négy év óta készült. Amikor értesült felesége és az orvos kapcsolatáról, többször telefonon is felszólította dr. Tóth Ferencet, hogy szakítson a feleségével. Feleségétől is követelte ugyanezt, de hiába. Tettét feldúlt lelkiállapotával okolta meg. A bíróság Wittmann Jánost 14 évi börtönre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Ismét aranyat ért a májusi eső A mezőgazdasági szakemberek szerint a hétfőn érkezett országos esőzéssel kapcsolatosan száz százalékig helytálló a régi igazság: a májusi eső ezúttal is aranyat ért. A növényzet mindenütt szemlátomást fejlődik. Somogy megyében sok helyütt már vállig ér a rozs, Csongrád megyében virágzik a Maros menti újburgonya. A termelők számítása szerint május végén már szállíthatják is ezt a közkedvelt primőrt. Kedvező jelentés érkezett a Bács megyei burgonyaföldekről is, Szabolcs-Szatmár megyében pedig kedden hatvanezren ültették a karalábé, káposzta és karfiol palántákat. Az eső mennyisége átlag 30—60 milliméter között volt. Restaurálják az esztergomi bazilikát A Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat kedden felvonult az esztergomi bazilikához, s ezzel megkezdődtek az ország legnagyobb templomának nagyarányú külső restaurálási munkálatai. A XIX. században magyar klasszicista stílusban épült székesegyház 118 méter hosszú és 100 méter magas. Grandiózus méreteire jellemző, hogy bár egyszerre csak mintegy ötödét állványozzák be, mégis 500 köbméter faanyagra van szükség. A helyreállítás nagy feladatot jelent. A monumentális épületen tíz szakma mesterei dolgoznak majd. A templom oldalfalainak burkolásához újból megnyitják azt a Pilismarót melletti bányát, amelyből a XIX. században termelték ki az úgynevezett konglomerátufát. A bazilika több évig tartó helyreállítási munkájára az idén ötmillió forintot költenek. Kísérleti finomüvegszál-gyár A gazdaságtalan bányák bezárásával felszabadult kondó-harkai kisvasút javítóműhelyében a Sajószentpéteri Üveggyár a múlt évben új üzemet nyitott, amelyben húsz mikron vastagságú üvegszálat állítanak elő. A gyár telephelyét tovább fejlesztik, megkezdték az ország első kísérleti finomüvegszál-gyártó üzemének építését Jogerős az uszálykormányos gyilkosának büntetése Kedden került a Legfelsőbb Bíróság elé Kiss Bálint 23 éves volt matróz. Kisst első fokon a Fővárosi Bíróság 14 évi szigorított börtönre ítélte, mert a múlt év októberében a Műegyetem rakpartnál horgonyzó uszályon baltával agyonütötte a kabinjában alvó uszálykormányost, az 58 éves Sebestyén Andrást. A Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelte Kiss Bálint 14 évi börtönbüntetését, mert indokoltnak találta a Fővárosi Bíróság megállapítását. Kiss Bálint előre megfontolt szándékkal követte el tettét. 5 Szigeti panaszkönyv A Margitsziget minden budapesti lokálpatriótának dédelgetett szívügye. S ebben nem kisebb elődökre hivatkozhat, mint Arany, Jókai, Krúdy, vagy Molnár Ferenc —, hogy csak a legkiemelkedőbbeket idézzük. Ők is tudták, hogy joggal büszkesége mindnyájunknak a Margitsziget, ez az erdőprémes, csodálatos zöld tutaj, gyógyító vizeivel, százszínű virágaival, regélő, mohos köveivel. Nagyon is kívánatos volna, hogy minél több gyötrött idegzetű, természetszerető embernek nyújtson testi-lelki felüdülést, kikapcsolódást a világváros zakatoló forgataga közepette. Persze, ahhoz, hogy a Sziget a kultúrált embernek is igazi örömet, felfrissülést nyújtson, ahhoz egy sor jóízlésbeli és esztétikai igényt is fokozottabban ki kellene elégítenie! Éppen ilyen jóízlésbeli szempontokból igen fájdalmas az, hogy már a Sziget bejárata közelében is a helyhez cseppet sem illő, ligeti lacikonyhákra emlékeztető sörmérő talponállók, büfék, alkalmi fagylaltárudák terjesztik az erősen falusi búcsúkba, hetivásárokba kívánkozó hangulatot. Nagyjából ez ismétlődik meg a Palatínus bejáratával szemben, a Rózsakert tőszomszédságában. Egyébként a déli szigetvégen, az imént említett talponállóktól pár lépésre, egyéb pironkodni valónk is akad. Egyik nemzeti büszkeségünknek, Hajós Alfréd olimpiai úszóbajnok építészünknek Sportuszodája felé mutató többnyelvű tábla francia szövege jókora naivitást tartalmaz, amennyiben az uszodát „Centre Nautique”-nak titulálja, ami franciául bizony inkább jelent valamiféle hajózási központot, mintsem versenyuszodát, amelynek neve franciául „Stade (vagy Centre) de Natation” volna. Mint további lehangoló momentumot, hadd említsük meg azt is, hogy a szépséges Szigeten elszomorítóan sok a szemét. Főbb sétaútjainak papírhulladékokkal, csikkekkel történő kiábrándító lezüllesztésében vitathatatlanul maga a látogató közönség ludas leginkább. (Ez az állapot azóta, hogy a Sziget két híd felől nyitott „átjáróházzá” lett, semmiképp sem javult, egyre inkább állandósulni látszik!) Ha a szigeti utak, terek, gondozottsága vitatható, kifogásolható, még elszomorítóbbak a hiányzó megbecsülés jelei azon a „műtárgyon”, mely bízvást a Sziget egyik legjelentősebb idegenforgalmi színfoltja lehetne, s melynek sorsát e lap hasábjain évekkel ezelőtt már szóvá is tettük. Ez Bodor Péter székely ezermesternek másolatban Marosvásárhelyről idetelepített zenélő kútja, mely — idevonatkozó többrendbeli üzembehelyezési tervek és fogadkozások ellenére — rejtélyes okokból, hoszszú évek óta mindmáig nem volt megszólaltatható. A kút falai, kövei és márványtáblái gyarló turisták firkálásainak, faragcsálásainak nyomait viselik magukon; az építmény talapzatán a vakolat több helyen omladozik — egyszóval az egész épület a legnagyobbfokú gazdátlanság jeleit mutatja. Holott... Holott a prágai „Orloj”, a jénai „Schnapphans”, vagy akár a szegedi Dóm tér zenélő órája mellett "Bizony ez a híres kis kút kellő gondozás mellett a Sziget egyik kedves nevezetessége lehetne. Bauer Jenő dr. A Tétényi úti termálkút hasznosítása A Magyar Nemzet „A keserűvizek tetszhalála a Tétényi úti kórház udvarán” című cikkét az alábbiakkal egészítjük ki: Társaságunk 1968 folyamán lépéseket tett annak érdekében, hogy Budapest közismerten rossz fürdő-, illetve uszodaellátásának javítását elősegítse. Ehhez konkrét alapot adott a Kelenföldön folyó korszerű lakásépítés és ehhez kapcsolódó városrendezés, másrészt a Tétényi kórház területén levő termálvíz hasznosítási lehetősége. Az előzetes tárgyalások széles körben megindultak és viszonylag rövid időn belül elvi eredményre vezettek, amennyiben a főváros vezetősége és más, az úszósportban érdekelt szervek egyetértésével találkozott a javaslat. A cikk nagyobb részében a kelenföldi keserűvíz hidrogeológiai vonatkozásait tárgyalja, mely önmagában minden tekintetben helytálló. Számunkra a problémát az jelenti, hogy javaslatunkban nem ezeknek a keserűvízkutaknak a hasznosításáról van szó, hanem az ezektől teljesen független termálkút hasznosításáról, a sportolási és strandolási lehetőségeknek a dél-budai területen való fejlesztéséről. Társaságunk nem tett javaslatot a keserűvíz hasznosítására, hanem csak a termálkút hasznosítására. A keserűvizet kifejezetten gyógyászati célokra lehetne használni, de tekintettel arra, hogy ma már a terület beépítettsége miatt fertőzöttek, erről gyakorlatilag nem lehet szó. Magyar Hidrológiai Társaság Elek Zoltán főtitkár Ki volt Hopp Ferenc? A budapesti múzeumok havi programját kedves kis füzetben nyújtja át az érdeklődőknek a központi múzeumi igazgatóság propaganda és népművelési csoportja. A májusi füzetben az 50 éves Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum jubileumi kiállításáról olvashatunk. Nagyon helyesen, minden nagyérdemű önzetlen gyűjtőt felsorol a cikk, akiknek e világviszonylatban is jelentős, gyönyörű múzeum, illetve múzeumok, mivel a Kína-múzeumba is jutott a gazdag anyagból — köszönhető. Csak éppen az alapítóról, aki megvetette a gyűjteményt, Hopp Ferencről nem tud meg semmit a propagandairatból az érdeklődő. Pedig Hopp Ferenc nemcsak műgyűjtőnek volt páratlanul érdekes egyéniség, hanem romantikus élete, maga csinálta embersége szinte regénybe kivánkozik. Regény, de, ha már a múzeumi propaganda megfeledkezett bemutatásáról. m. m. Még egyszer a cukor nélküli tejszínhabról Ducsay Belőné levelére közöljük, hogy a cukor nélküli tejszínhab iránt olyan kismérvű az érdeklődés, hogy azt nagyüzemi szinten gyártani és forgalmazni igen költséges lenne. A cukorbetegek részére is van azonban forgalomban ízesítés és cukor nélküli habtejszin 0,25 literes palackokban, amit házilag kell felvenni és az minden nagyobb forgalmú boltban kapható. Tejipari Tröszt i*§ KÜLÖN SZERENCSESORSOLÁS az ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNYEK KÖZÖTT A Június, Július és augusztus havi elMieHwt lottyoznlvanyshsn sthotyszstt ratzraazakMI tesze- AIUM wagytovalfl lahars bufcfflMAI kfafttt KÜLÖN AJÁNDÉKSORSOLÁS ! Nyeremények: Személygépkocsi, 10 000,5000 és 2000 forintos vásárlási utalványok.