Magyar Nemzet, 1969. május (25. évfolyam, 99-124. szám)

1969-05-01 / 99. szám

Csütörtök, 1969. május 1. Magyar Nemzet A kitüntetett vállalatok haladnak a felvonulók élén Gazdag ünnepi program Mint minden esztendőben, május elsejét az idén is felvo­nulásokkal, majálisokkal, sok szórakozással ünnepli meg az ország népe. Fellobogózott épületek, díszbe öltözött terek fogadják a zenés ébresztők után az utcára lépő embere­ket. A fővárosban délelőtt tíz órakor kezdődik a nagyszabá­sú színes, tarka felvonulás, amelyen tizenöt kerület dol­gozói vesznek részt. A tizenöt fővárosi kerület lakói a következő sorrendben érkeznek a Felvonulási térre: az élen a XIII., a XIV. és a XX. kerület halad, őket követi a II., a XI., a XXI., a IV. és az V. kerület. Elöl haladnak a párt-, a kormány-, a tömegszervezetek vezetői, mögöttük a Miniszter­­tanács és a SZOT vándorzász­lajával kitüntetett vagy kiváló címet elért vállalatok és üze­mek. A díszemelvény előtt el­vonul tízezer ifjú kommunista is. A menetet látványos sport­felvonulás zárja be. Kilenc óra 50 perckor Gás­pár Sándor, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára köszönti Buda­pest és az ország dolgozó né­pét. A díszemelvényen a párt és a kormány vezetői fogadják a felvonulókat, a tribünökön pedig a munkásmozgalom ve­teránjai és társadalmunk ki­emelkedő képviselői foglalnak helyet. Ugyanitt helyezkednek el a külföldi delegációk tag­jai is. Fáklyás felvonulások vidéken Az ország különböző terüle­tein, a vidéki városokban és falvakban is nagyszabású ün­nepségekre készülődnek. Békés megye számos váro­sában és községében, a Vihar­sarok nevezetes helyein, a töb­bi között Békéscsabán, Oros­házán, Csorváson már az ün­nep előestéjén fáklyás felvonu­lásokat rendeztek. A jubiláló Orosháza fiataljai a viharsar­ki mártírok emlékművétől vo­nultak a város főterére, ahol megemlékeztek a történelmi nevezetességű orosházi véres május elsejéről. Mintegy 2500 fiatal vonult végig a megye­­székhely utcáin, a béke és ba­rátság, a nemzetközi szolidari­tás jelszavait hangoztatva. A dél-bükki községekben csakúgy, mint az abaúji része­ken és a zempléni tájon levő hegyközi falvakban feleleve­nítve az ősi hagyományt, má­jusfát állítanak a fiatalok. A kései tavaszodás miatt a ha­gyományos díszfákon kívül a korán lombosodó juhart, szilt is feldíszítették májusfának. A zempléni részeken új szokás vált általánossá, a fára kötö­zik fel a virágokkal telerakott „májuskosarat”. Több budapesti kerületben is már szerda este megkezdő­dött az ünnepi program. Bő­ven volt látnivaló, szórakozási lehetőség a városban, s ugyan­ez lesz május elsején is, akár a Hűvösvölgyben, akár a Vá­rosligetben, akár a Margit­szigeten. Gyermekműsorok, utcabálok Az ünnep reggelén zeneszó­ra ébred Budapest. A felvonu­lás délután két óra előtt ér vé­get, de már délelőtt megkez­dődnek a szabadtéri színpado­kon az ünnepségek, és a dél­előtt általában a gyermekeké. Az I. kerületben a gellérthegyi szabadtéri színpadon délelőtt tíz órakor az Állami Bábszín­ház Rosszcsont Peti címmel gyermekelőadást mutat be. Ugyanígy a II., III. kerület­ben, Újpesten és a főváros számos más kerületében is gyermekelőadásokat rendez­nek. A VI. kerületben, az Ady­­szobornál délután kettőkor kezdődik az utcai rajzverseny. A Budai Parkszínpadon a Mi­si Mackót mutatják be. A kis­pesti úttörőtáborban délelőtt kilenctől egésznapos majális lesz. A Vidámpark délelőtt tíz órától éjfélig várja a látoga­tóit. Délután folytatódik az ün­nepi program. A Gellérthe­gyen, a Halászbástyán, az If­júsági Parkban lesznek ren­dezvények, a II. kerületi hű­vösvölgyi szabadtéri körszín­padon délután fél négykor műsort ad a szovjet hadsereg Gavrilov művészegyüttese. Fél hatkor pedig Sláger 1969 cím­mel tánczenei bemutatót tar­tanak. Más kerületekben a többi szabadtéri színpadon is nívós, érdekes műsorok szóra­koztatják majd az érdeklődő­ket. Május elsejét városszerte térzene köszönti majd. A IV. kerületben az Április 4. téren délután két órakor, a VI. ke­rületben az Ady-szobornál délelőtt 11 órakor, a Múzeum­kertben délelőtt 11 és délután öt órakor, a margitszigeti szö­­kőkútnál két órakor, a nép­kerti szabadtéri színpadon délelőtt 11-kor, a csepeli ta­nácsház téren délelőtt tíz óra­kor hallhatnak térzenét a fő­város lakói. A XV. kerületben, a Czabán Samu téren este kilenc órakor kezdődik az utcabál. Ugyan­csak bál lesz a népkerti sza­badtéri színpadnál, a XVIII. kerületben a Kossuth téren, a kispesti úttörőtáborban és a XX. kerületben a Táncsics művelődési házban. A kispesti úttörőtáborban este kilenc óra­kor ünnepi tűzijátékot is ren­deznek. Ünnepélyes zászlófelvonás a Parlament előtt és a Gellérthegyen A nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének előestéjén, szerdán 18 órakor a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen felvonták a Ma­gyar Népköztársaság állami zászlaját. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak kato­nai tiszteletadás közepette vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlaját. Az állami zászlónál csütörtö­kön délben zenés őrségváltás és térzene lesz. Tíz éves a KFKI atomreaktora 1959-ben, tíz évvel ezelőtt kezdett működni a Szovjetunió segítségével épített első ma­gyar atomreaktor a Központi Fizikai Kutató Intézetben. Az évforduló alkalmából rende­zett sajtófogadáson Szabó Fe­renc, a reaktor főosztály veze­tője rámutatott arra, hogy a reaktor betöltötte hivatását. Segítségével indulhatott meg hazánkban az izotópgyártás, sikeresen folyik a kémiai szer­kezetkutatás, és seregnyi tudo­mányág fejlődését mozdította elő a reaktor megléte. A reak­torfizikai és technikai kutatá­sokra egész szakembergárda nőtt fel. Az intézet most több, a nukleáris technikában jártas szakembert adott át a Paksi Atomerőművel kapcsolatos munkákra, valamint a Buda­pesti Műszaki Egyetem kutató­reaktorához. A másfél évvel ezelőtt végrehajtott rekonst­rukció jelentős mértékben nö­velte a neutronelőállítási ka­pacitást. A rekonstruált reak­tor is beváltotta a hozzá fű­zött reményeket. Jánossy Lajos akadémikus, a KFKI igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatóinté­zeteknél igen fontos az állandó korszerűsítés, s ehhez biztosí­tani kell az anyagi eszközöket. Pál Lénárd akadémiai leve­lező tag, igazgatóhelyettes hangsúlyozta, hogy a reaktor a legszervesebben kapcsolódik az intézet kutatási programjá­hoz. A maghasadás mechaniz­musának tanulmányozásában nemzetközileg elismert ered­mények születtek az intézet­ben. A reaktor segítségével vi­lágviszonylatban is először mutattuk ki bizonyos mágne­ses anyagokban olyan törvény­­szerűségek felléptét, amelyeket elméletileg megjósoltak, de kí­sérletileg előttünk még nem bizonyítottak. Sikereink elis­merése, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a jö­vő héten nálunk tart kerekasz­­tal-konferenciát a neutron­aktivációs analízis alkalma­zási lehetőségeinek megvitatá­sára. A sajtófogadás után a meg­jelenteknek bemutatták az atomreaktort. Átadták a forgalomnak a barcsi Dráva-hidat Szerdán ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének a magyar-jugoszláv kooperá­cióban épült barcsi Dráva-hi­­dat. Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes ünnepi beszédében a többi között hangsúlyozta, hogy az új átkelőhely jelentősége túl­nő a két szomszédos ország határain. A hídon átvezető észak-déli irányú útvonal négy országon, Lengyelorszá­gon, Csehszlovákián, Magyar­­országon és Jugoszlávián ha­lad át. Ezen a hídon át vezet a legrövidebb út egyrészt az adriai üdülőhelyekre, másrészt a Balaton-partra. Jugoszláv részről Vaszilije Dragovics, a jugoszláv Gazdasági Bizottság titkárhelyettese mondott be­szédet. Négyszázezer megbetegedés az influenzajárvány mérlegén Az Országos Közegészség­­ügyi Intézet még nem végleges adatai szerint az idén — a múlt hét végéig — körülbelül 400 000-en betegedtek meg inf­luenzában. Az influenza­jár­vány március végén, április elején tetőzött. A hét napon aluli táppénzes állomány csak március elején kezdte lénye­gesen meghaladni a járvány­mentes hasonló időszakok mér­tékét. Az iskolai hiányzás sem volt jelentős. Az eddigi jelentésekből a szakemberek arra következtet­nek, hogy szövődményes ese­tek nagyobb arányban fordul­tak elő, mint korábban. Buda­pesten az influenza okozta ha­lálozások 80 százaléka esett a 60 éven felüli korosztályra. Előkészületek a jövő évi népszámlálásra Az 1970. évi népszámlálás előkészítése fontos szakaszához érkezett: május—július hóna­pokban — korábbi népszámlá­lásokhoz hasonlóan — sor ke­rül az „Utca-, házszám- és la­kásjegyzék” össszeállítására. Az „Utca-, házszám- és la­kásjegyzék” összeállítása cél­jából május—július hónapok­ban a tanácsok megbízottai a külterületeken, a falvakban és a városokban minden lakott épületet felkeresnek. A tanácsi megbízottak a „Jegyzék”-be a lakott épület vagy építmény cí­mét, jellegét, a benne levő la­kások és az ott lakók számát veszik fel, több lakásos házak esetében nem keresnek fel minden lakást, hanem a szük­séges adatokat a házfelügye­lőtől (ahol házfelügyelő nincs, a lakónyilvántartó könyv alap­ján) gyűjtik be. Losonczi Pál Csongrádban Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke szerdán Csongrád megyébe látogatott. Délben felkereste a szentesi Árpád Termelőszövetkezet kertészeti üzemegységét. A szövetkezet vezetőinek kalauzolásával meg­tekintette a tsz korszerű kerté­szeti kombinátját és beszélge­tett a szövetkezeti gazdákkal. Délután Losonczi Pál részt vett az Árpád Tsz-nek a Pető­­fi-szállóban rendezett ünnep­ségén. A szövetkezet eredmé­nyeit Szabó László tsz-elnök ismertette, majd az Elnöki Ta­nács elnöke köszöntötte a tsz gazdáit és nagy taps közben nyújtotta át a „Kiváló ter­melőszövetkezeti gazdaság” cí­met jelképező vándorzászlót és 100 000 forint pénzjutalmat a szövetkezet elnökének. Az ünnepség után az Elnöki Tanács elnöke a megye és a város vezetőinek társaságában megtekintette Szentes Marx téri új lakónegyedét, valamint a város gyors ütemben fejlődő ipartelepét. Végül rövid meg­beszélést folytatott a városi ta­nácsházán Szentes párt- és ta­nácsi vezetőivel. A kormány elnöke nagyköveteket fogadott Fock Jenő, a kormány elnö­ke április 30-án búcsúlátoga­táson fogadta M. Zsamszrant, a Mongol Népköztársaság tá­vozó nagykövetét. Tawfik al- Momin, az Iraki Köztársaság és Sigge Lilliehöck, a Svéd Királyság új nagykövete be­mutatkozó látogatást tett a miniszterelnöknél. Apró Antal a szegedi konzervgyárban A szegedi konzervgyár az el­múlt évi kiváló eredményei alapján elnyerte „A szocialista munka vállalata”, valamint a „Kiváló vállalat” címet. A ki­tüntetéseket szerdán az üzem művelődési termében dr. Biczó György, a szegedi megyei jogú városi tanács vb-elnöke és Balogh Jánosné, az ÉDOSZ el­nökségének tagja adta át dr. Ábrahám Antalnénak, a kon­zervgyár igazgatójának. Az ünnepségen részt vett Apró Antal, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese is. Kormányhatározat a Világgazdasági Tudományos Tanács létrehozásáról A kormány határozatot ho­zott a Világgazdasági Tudo­mányos Tanács létrehozásáról. A tanács feladata, hogy javas­lataival segítse a különböző helyeken folyó világgazdasági kutatómunkát, s a kutatók együttműködését. Kidolgoztat kiemelkedően fontos világgaz­dasági jellegű kutatási témá­kat, rendszeres időközönként megvitatja a legfontosabb ku­tatások eredményeit, továbbá azokat a világgazdasági folya­matokat, jelenségeket, ame­lyek hazánk gazdaságpolitiká­ját befolyásolják. Tanácskozó szervről van szó, amelyet nem rendelnek az egyes kutatóintézmények fe­lé. Működése nem érinti a ku­tatóintézményeket irányító akadémiai és állami szervek jogkörét és felelősségét. A ta­nács elnökét a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok bizottsá­gának elnöke nevezi ki, tag­jait különböző főhatóságok, intézmények, egyetemi tanszé­kek delegálják. A Világgazdasági Tudomá­nyos Tanácsot 1969. második negyedévében kell megszer­vezni. Árad a Duna Budapestnél szombattól szer­dáig 65 centiméterrel emelke­dett a folyó vízszintje, s to­vábbi áradás várható. Az elő­rejelzések szerint péntekig még csaknem 40 centiméterrel megduzzad a folyó a budapesti szakaszon. A zöldárra utal ez a vízszintemelkedés, de még túl korai, mert máskor csak május közepén és június tá­ján jelentkezett. Az ausztriai vízügyi szolgálat jelzése sze­rint a Bécs fölötti Duna-szaka­­szon szerdán már néhány cen­timéterrel apadt a víz. Könnyen megkétszerezhető a magyar—japán árucsere Dr. Bíró József nyilatkozata Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter, akinek sze­mélyében első ízben járt ma­gyar kormány képviselője Ja­pánban, arról adott tájékozta­tót a sajtónak, milyen gazda­sági partnere lehet Magyar­­országnak Japán? Elmondot­ta: 1968-ban mintegy 8 millió dollárt képviselt a magyar— japán árucsere, ez már 1969- ben könnyen megkétszerezhe­tő és a továbbiakban még nö­velhető, noha eddig csak né­hány ha­zai vállalat kezdett Japánban intenzívebb piacku­tatást. Gazdasági, kereskedel­mi kapcsolataink bővítése Ja­pánnal és más országokkal összhangban áll az új gazda­sági mechanizmus alapelvei­nek gyakorlati megvalósítá­sával.­­ A nagy távolság és az ennek kapcsán felmerülő fu­varköltség ellenére, lehetsé­ges, sőt érdemes egymással kereskedni. A japán áruk a nyugat-európai ajánlatokkal összehasonlítva, minőségben és árban általában versenyké­pesek. A vásárlásoknál számí­tásba jöhetnek az elektrotech­nikai cikkek, textilipari be­rendezések, papíripari gépek, vegyianyagok, műszálak — te­hát számos olyan iparcikk, amelyet más tőkés országok­ból szoktunk vásárolni. Érde­mes tanulmányozni az elekt­ronikus számítógépek gyártá­sához szükséges licencek­ be­szerzésének lehetőségét, tekin­tettel arra, hogy ott ezekre nincs embargó és esetleg ked­vezőbb feltételekkel vásárol­hatók meg, mint más orszá­gokból. A magyar árak közül is sok bizonyul versenyképesnek a japán piacon. Élelmiszereket általában európai országokba szállítunk, de Japán is egyre növekvő felvevő piac lehet. Kisebb tételekben a magyar vállalatok már eddig is adtak el Japánban baromfifélét, to­vábbá textíliát, gyógyszereket, amelyek exportja számotte­vően növelhető, de lehetőség van gépipari termékek, köz­tük szerszámgépek exportjára is. Vállalataink feladata, hogy felkutassák az új vevőket, partnereket. Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy japán autógyár Magyar­­országon létesítene autószere­lő- üzemet, a miniszter elmon­dotta : — Valóban, folytak, illetve folynak erről tárgyalások és vizsgáljuk a lehetőségeket, az ebből származó kölcsönös elő­nyöket. Az az autógyár, ame­lyet felkerestünk, öt nagy ha­jót állított be arra, hogy autó­kat szállítson Európába. Ezek azonban nincsenek kellően ki­használva, és kifizetődőbb len­ne számukra, ha alkatrészeket küldenének és azokat itt sze­reltetnék össze, mert így egy autót 50—100 dollárral olcsób­ban tudnának adni, mint más cégek. — Szato miniszterelnökkel, Aicsi Kiicsi külügyminiszter­rel, Chira külkereskedelmi és iparügyi miniszterrel folyta­tott tárgyalásaimon kölcsönö­sen azt az álláspontot képvi­seltük, hogy mind a gazdasá­gi, mind a kulturális kapcso­latok szélesítéséhez igen fon­tosak a személyi kapcsolatok. Szívesen fogadjuk a japán de­legációkat, meghívást adtam át például Chira miniszternek, aki azt elfogadta — mondotta dr. Biró József külkereskedel­mi miniszter. Impozáns lesz a Gül Baba türbe és környéke Megtárgyalták a 11. kerület fejlesztési tervét Tanácsülésen terjesztették elő és vitatták meg a II. kerü­let fejlesztési és beépítési ter­vének részleteit. A kerület távlati fejlesztésének intézke­dési terve olyan célkitűzése­ket tartalmaz, amelyek előse­gítik a főváros jóváhagyott ál­talános rendezési tervében ki­fejezésre juttatott városrende­zési elvek, elgondolások meg­valósítását. A II. kerület a fő­város egyik legrohamosabban fejlődő városrésze, amely je­lenleg 105 ezer lakost számlál. A két legutóbbi népszámlálás közötti időszakban a főváros átlagos 13 százalékos lélekszá­mú szaporodásával szemben, ebben a kerületben 19 száza­lékkal növekedett a lakosság. A kerületben még mindig na­gyobb kiterjedésű beépítésre alkalmas, összefüggő terüle­tek vannak, amelyekre részle­tes rendezési és beépítési terv készült. Ezek mellett sok a be­építésre váró foghíj is. Kidolgozták a lakásépítési programot is. A Víziváros re­konstrukciója keretében 1200 új lakást építenek korszerű technológiával. A II. kerület egyik érdekes, városrendezéssel kapcsolatos munkája lesz a Gül Baba kör­nyékén tervezett építkezés. A türbét övező, életveszélyesnek minősített úgynevezett Wág­­ner-házat lebontják és ez ma­ga után vonja a környező ut­cák rendezését is. A tervek szerint a Gül Baba nemrég rendbehozott sírkamráját illő környezetbe helyezik. Rende­zik a Gül Baba utcát, a Me­cset utcát. Ehhez a tervhez csatlakozik a Rómer Flóris utca és a Mártírok útja sarkán levő terület beépítése is. A tel­ken az Üvegipari Művek és a Fémmunkás Vállalat szándé­kozik közös irodaépületet épít­tetni. Rendelet a kisipari nyugdíjak és betegbiztosítás módosításáról A Magyar Közlöny április 30-i száma ismerteti a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak törvényerejű rendeletét és a végrehajtásáról szóló kor­mányrendeleteket, valamint SZOT-szabályzatot, amelyek módosítják a kisiparosok nyugdíjbiztosítására vonatko­zó eddigi rendelkezéseket. A rendelet értelmében a legkisebb kisipari nyugdíj ösz­­szege az eddigi 400 forint he­lyett 500 forint. Ennek megfe­lelően alakulnak a hozzátar­tozói nyugellátások is; az öz­vegyi nyugdíj legkisebb összege havi 250 forint. A jövőben a kisipari nyugdíjasok is része­sülnek a betegségi biztosítás szolgáltatásaiban úgy, mint az alkalmazottak és az egyéb nyugdíjas rétegek. Az özvegyi nyugdíjat — éppen úgy, mint az egyéb nyugdíjasoknál — a jövőben munkaviszony, ipar­gyakorlás vagy egyéb kereső foglalkozás tartama alatt is korlátozás nélkül lehet folyó­sítani. A kisiparosok kötele­zően az első nyugdíjosztályba tartoznak és csak meghatáro­zott életkorig választhatnak magasabb nyugdíjosztályt, en­­­nek a korhatárát most öt év­vel felemelték. A jogszabályok intézkednek az igényjogosultság kezdeté­ről, az igénybejelentésről, az igény elbírálásával kapcsola­tos eljárásról és a határozatott elleni fellebbezések módjáról. I Fogadás a holland nemzeti ünnep alkalmából H. C. Schoch, a Holland Ki­rályság budapesti nagykövete a holland nemzeti ünnep alkal­mából szerdán este rezidenciá­ján fogadást adott. A fogadáson részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az ország­­gyűlés alelnöke, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, dr. Szalai Béla külkereskedel­mi miniszterhelyettes, dr. Pes­­ta László, a KKI alelnöke, s a gazdasági, társadalmi és kul­turális élet több más képvi­selője. Részt vett a fogadáson a diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja.

Next