Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)

1969-10-01 / 228. szám

% vissza. Ebben a vonatkozás­ban baráti hagyománynál, örökségről beszélt és kiemel­te, hogy most a mi nemze­dékünk feladata a régieknél fejlettebben, tovább ápolni és gondozni ezeket a kapcsola­tokat a kölcsönös előnyök szem előtt tartásával. A ma­gyar nép és vezetői a súlyos történelmi tapasztalatok után megtalálták az előre vivő utat azzal, hogy a lényegesre, né­pük sikerére és jólétének ápo­lására koncentráltak. Finnország — mondotta az elnök — sok vonatkozásban ugyancsak képes volt elfogad­ni a történelem kihívását, ép­pen azáltal, hogy a lényegesre tekintett. „Semlegesség! poli­tikánk kialakításakor— emel­te ki — eltekintettünk attól, hogy máshonnan vegyünk példát. A leglényegesebb szá­munkra népünk biztonsága volt és az ezt figyelembe ve­vő semlegesség­­politika volt a nekünk megfelelő.” Közösen az európai biztonságért — A finn külpolitika — fej­tette ki — elsősorban bizton­sági politika. Természetesen nem vagyunk semlegesek tár­sadalmi rendszerünk elvei te­kintetében és készek vagyunk kijelenteni, hogy semlegessé­günk nem jelenti magánvéle­ményünk semlegességét. Kül­politikánknak két tartópillére van." ez megfelel eredeti ér­dekeinknek és nagyon alkal­mas arra, hogy megszabja a nemzetközi politikában a mi helyzetünkben levő országok feladatait. Megőrizzük felfogá­sunkat, kifejezzük őket, de nem indulunk értük keresztes háborúba. Hiszünk a sokféle­ségben, a többféle megoldási lehetőségben és a türelmes­­ségben. Feltételnek tekintjük, hogy minden egyes nép maga döntse el társadalmi rend­szereinek fejlődési formáját. Ez viszont nem akadályoz meg bennünket abban, hogy a nemzetek kapcsolatait az ENSZ elveinek betartásával képzeljük el. A finn államfő ezután az európai biztonságról beszélt, és mint mondotta, a megoldás kiindulópontja az az aligha­nem mindenütt elfogadott tény, hogy semmiféle pozitív eredményt nem lehet elérni erő alkalmazásával, vagy az az­zal való fenyegetéssel. A meg­oldás alapja csak az érdekelt felek eléggé nagymérvű egyet­értése lehet. Nekünk finnek­nek az a nézetünk, ha erre öss­zpontosí­tjuk figyelmünke­t, talán el lehet érni, hogy min­denki pozitívan és ne óvatos­kodva vegyen részt közös problémáink megoldásában. Beszéde befejező mondatá­ban a finn elnök hangoztatta, hogy mostani látogatásával to­vább erősítettük azokat a szá­lakat, amelyeknek olyan fon­tos szerepük volt nemzeti lét­érzésünk fennmaradásában. „Remélem — hangoztatta —, hogy nekünk, rokonnépeknek tevékenységünkkel is sikerül hozzájárulnunk az európai né­pek közös feladatának meglá­tásához és tisztázásához.’’ A délutáni órákban Kekko­rien elnök a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott el. A Szerszámgépgyárban a finn államfő szót váltott több dol­gozóval, érdeklődött munká­jukról, életkörülményeikről. A látogatás végén elismeréssel szólt a látottakról. A Finn Köztársaság buda­pesti nagykövete Kekkonen el­nök tiszteletére kedden este fogadást adott a Magyar Nép­hadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A m­­linlenit m­árcisági kormány ülései Semmisnek nyilvánítottak két tavalyi kormányhatározatot Prágából jelenti a CTK. Hétfőn tartotta első ülését az újonnan alakult csehszlovák szövetségi kormány. Az ülésen semmisnek nyilvánították az 1963. július 18-án hozott kor­mányhatározatot, amely he­lyeselte a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizott­sága által az öt szocialista or­szág kommunista pártjának le­velére adott választ. Ugyan­csak megsemmisítették az 1968. augusztus 22-i kormány­­határozatot, amely tévesen ér­tékelte a szövetséges hadsere­gek belépését Csehszlovákiába, valamint az ugyanerre a kér­désre vonatkozó augusztus 23-i és 25-i kormánydokumentu­mokat. Hétfőn este­­Prágában ülést tartott a Cseh Szocialista Köz­társaság újonnan alakult kor­mánya is. Egy ugyancsak hétfő este tartott prágai aktívaülésen az egybegyűlt tizenkétezer kom­munista előtt Strougal, a CSKP elnökségének tagja mondott beszédet. Hangsúlyoz­ta, hogy a párt rátért a kon­szolidáció útjára, s ennek ér­telmében kijavítja a január előtti időszak során elkövetett hibákat és egyidejűleg eltávo­lítja az elmúlt másfél év so­rán jelentkezett jobboldali op­portunista irányzatokat. — Ma mar NP 1 fizet - i^nxHt-^émetorRzáfft Meg­kezdődtek az SPD és FDP* koalíciós tárgyalásai Bonnból jelenti az AFP. Hi­vatalos értesülés szerint ked­den este megkezdődtek az el­­ső megbeszélések a szociálde­mokraták és a szabaddemok­raták között egy esetleges SPD —FDP koalíció alakításáról, amely felváltaná a jelenlegi nagy­koalíciót. A két párt ad hoc bizottsága Willy Brandt, illetve Walter Scheel elnökletével az esti órákban kezdett tanácskozni a nyugatnémet külügyminiszter rezidenciáján. Kfilflay miniwyteri tal­k­ozók HMi1-ben: A nagyhatalmak „csomagtervet” készítenek a közel-keleti kérdésben? New Yorkból jelenti a TASZSZ és a VPI. Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn az ENSZ-ben két kollégájával találkozott: Malik indonéz, és Dines Szingh indiai külügymi­niszterrel. Kedden pedig is­mét tanácskozásra ült össze amerikai kollégájával, Rogers­­szel — az elmúlt tíz nap során immár harmadszor. A téma ezúttal is a közel-keleti válság volt. Néhány megfigyelő úgy véli, nincs kizárva, hogy a kö­zeljövőben a nagyhatalmak „csomagtervet” nyújtanak át Izraelnek és arab szomszédai­nak a közel-keleti válság bé­kés, politikai megoldására. Az amerikai ENSZ-delegáció szó­vivője mindazonáltal­ tartózko­dott attól, hogy nagyobb jelen­tőséget tulajdonítson a keddi találkozónak. Rogers egyébként hétfőn Luns holland külügyminiszter­rel találkozott. Luns közlése szerint a megbeszélésen Viet­namról, Európáról, a Közel- Keletről és a Közös Piacról volt szó. A holland külügyminiszter elmondotta azt is, hogy ked­den tíz ország külügyminisz­tereiből, illetve képviselőiből álló munkabizottság ülésén vesz részt. A három szocialis­ta, három NATO-, három sem­leges ország, valamint Jugo­szlávia képviselőit tömörítő bi­zottság — Luns szerint — ügy­rendi kérdéseket vitat meg a tervezett európai biztottsági ér­tekezlettel kapcsolatban. A munkabizottságnak tagja a Magyar Népköztársaság is. Az ENSZ-közgyűlés hétfőn beleegyezett abba, hogy Dél­­nyugat-Afrika (Namíbia) kér­dését inkább a Gyámsági Bi­zottságban, mintsem a plenáris ülésen vitassák meg. Az erre vonatkozó javaslatot Guinea terjesztette elő. Riad nyilatkozata a „rhodoszi floriaulá”-ról Golda Steir L­­­hanttal tárgyalt New Yorkból jelenti a Reuter és a UPI. Golda Meir izraeli miniszterelnök hétfőn Wa­shingtonból New Yorkba ér­kezett. Röviddel megérkezése után ebéden vett részt, ame­lyet V Thant ENSZ-főtitkár adott a tiszteletére. Ott volt Eban külügyminiszter, Tekoah izraeli ENSZ-nagykövet, Gun­­nan Jarring az ENSZ közel­­keleti különmegbízottja, és a négy nagyhatalom képviselői. Hétfőn délután Golda Meir és U Thant külön is tárgyalt a közel-keleti helyzetről. Riad egyiptomi külügymi­niszter hétfőn az ENSZ-ben akkreditált sajtótudósítókkal találkozott. Riad nézete szerint túlságo­san is sokat foglalkoznak az úgynevezett „rhodoszi formu­lával”, vagyis azzal, miként le­hetne közös fedél alá, de kü­lön tárgyalóasztal mellé ültet­ni Izrael és az arab országok képviselőit. Az egyiptomi kül­ügyminiszter úgy véli, a kül­detését felújító Jarring közel­­keleti ENSZ-különmegbízot­t feladata az, hogy izraeliekkel és arabokkal külön-külön ki­dolgozza az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-i határozata végrehajtásának módozatait. Riad egyébként nem lát semmi előrehaladást a nagy­hatalmi tárgyalásokban, te­kintve, hogy Izrael nem haj­landó egy lépést sem tenni csapatainak­­visszavonása és a Palesztinai menekültkérdés megoldása érdekében. Az izraeli politika most azt a taktikát alkalmazza, hogy egyetlen részletről sem haj­landó nyilatkozni míg a köz­vetlen tárgyalások létre nem jönnek, erre azonban az EAK mondott mindeddig nemet. Papírarany és valutaválság Hétfőn kezdődött Washing­tonban a Nemzetközi Valuta Alap rendes évi közgyűlése, amely minden bizonnyal ki­mondja a végső szót egy új nemzetközi fizetőeszköz, az úgynevezett „különleges lehí­vási jogok” (SDR — Special Drawing Rights) létesítéséről. A tagállamok nagyjából min­den lényeges kérdésben megál­lapodtak már. Megegyeztek, hogy a „papíraranynak” is ne­vezett újonnan kreált nemzet­közi valutatartalékot 1972-ig összesen 9,5 milliárd dollár ér­tékben bocsátják ki (3,5 mil­­liárdot 1970-ben és 3,3 mil­­liárdot a következő két évben). Sok nyugati pénzügyi szakértő ettől az egyelőre szerény mér­tékben, „kísérleti módon” be­vezetett fizetőeszköztől várja és reméli a jövőben a tőkés vi­lág súlyos nemzetközi valutá­­ris problémáinak megoldását Az új rendszer első számú tá­mogatói — politikai és elméleti síkon egyaránt — az ameri­kaiak. Mennyiben hoz új elemet a lökés nemzetközi pénzügyi rendszer dzsungelébe ez az „ex nihilo”, a semmiből terem­tett pénz? .A nemzetközi kereskedelem­ben minden központi banknak szüksége van bizonyos valuta­­tartalékra, amellyel az ország külföldi vásárlásait fedezheti (miután minden ország pénze csak a belső, nemzeti for­galomban használatos). E tar­talékok kizárólag aranyból áll­tak a második világháború előtti időkben; a háború, pon­tosabban a Bretton Woods-i egyezmények óta aranyból és dollárból (kisebb mértékben angol fontból) — tükrözve a tőkés világ húsz évvel ezelőtti erőviszonyait, az Egyesült Ál­lamok akkori vitathatatlan fö­lényét minden tőkés konkur­rensével szemben. E helyzet következtében lett a dollár mindenütt elfogadott tartalék­­valuta. Az így kialakult pénz­ügyi rendszer egyensúlyához azonban arra van szükség, hogy az egyes központi bankok tartalékjainak szintje minden­kor megfeleljen a világgazda­ság termelésnövekedésének, a nemzetközi kereskedelem bő­vülő volumenének. A szakem­berek kiszámították, hogy a termelésnövekedés és a nem­zetközi munkamegosztás növe­kedés mai ütemének (ami a nemzetközi kereskedelem ug­rásszerű megnövekedését je­lenti), a nemzetközi valutatar­talékok átlagosan évi 4—6 szá­zalékos gyarapodása­­ felelne meg. Ez az a minimális meny­­nyiség, amely szükséges volna az egyensúly zavartalan bizto­sítására. A Nemzetközi Valuta Alap tagországainak összes tartalékait 1967-ben körülbe­lül 70 milliárd dollárra becsül­ték. A 4—6 százalékos növeke­dési ütem azt jelenti, hogy en­nek minden évben 3—3,5 mil­liárd dollárral kellene gyara­podnia. Jelenleg az a helyzet, hogy az ötvenes évekhez ké­pest 50 százalékkal csökkent a nemzetközi valutatartalékok szintje, az általuk finanszíro­zott nemzetközi kereskedelem­hez képest. Milyen források táplálják a világ valutatartalékait? Lénye­gében két forrásról beszélhe­tünk. Egyik az aranytermelés, amely azonban krónikusan el­marad a szükségletek mögött. A kitermelt arany hosszú évek óta csak 30—40 százalékát fe­dezi a valutatartalékok növe­kedési szükségletének, a tőkés világ számára pedig külön nagy probléma, hogy a világ legnagyobb aranytermelője a Szovjetunió. A másik forrás pedig az Egyesült Államok (és kisebb mértékben Nagy-Bri­­tannia) fizetési mérleghiánya. A hatvanas években a valuta­tartalékok tényleges növekedé­sét valójában négyötöd rész­ben az a dollármennyiség szol­gáltatta, amellyel minden év­ben deficites volt az Egyesült Államok fizetési mérlege. A krónikus amerikai mér­leghiány mögött elsősorban nem gazdasági-termelési ne­hézségek húzódtak meg (a ter­melés szempontjából az­ Egye­sült Államok még mindig szi­lárdan őrzi vezető helyét a tő­kés világban), hanem a hihe­tetlen mértékű, minden eddigi méreteket felülmúló tőkeex­port, ezenkívül pedig a kül­földi támaszpontrendszer, az agresszív helyi háborúk finan­szírozása. Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy a je­lenlegi helyzet megoldhatatlan ellentmondást hordoz magában­­, és ebben rejlik a nyugati világot időnként meg-m­egrázó valutaválságok legmélyebb oka. A dollár-deficit ugyanis nem tarthat örökké. Elkerül­hetetlenül bekövetkezik az a pillanat, amikor a központi bankok elveszítik bizalmukat a dollár iránt (ezt a pillanatot az erősödő amerikai infláció mindjobban közelebb hozza), és a Gold Exchange Standard (az arany / dollár) elv értel­mében a birtokukban levő dollártartalékokat aranyra kí­vánják beváltani. Az Egyesült Államok aranytartatalékai már régen nem elegendők az igé­nyek kielégítésére, ha azt egy napon követelnék. Az alterna­tíva tehát a következő: vagy helyreállítja az Egyesült Álla­mok fizetési mérlegének egyensúlyát (és ekkor világmé­retű defláció fenyeget, elapad a tartalékok növekedési forrá­sának négyötöde, brutálisan visszaesik a világkereskede­lem); vagy folytatódik az évente több milliárd dollárt meghaladó amerikai mérleg­hiány és akkor néhány éven belül soha nem látott súlyossá­gú inflációs dollárválsággal kell szembenézni, ami az egész tőkés nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlására vezet­het. Az alapvető dilemmának a megoldására született az új nemzetközi fizetőeszköz, a ,,papírarany’" terve a Bretton Woods-i egyezmények nyomán alakult Nemzetközi Valuta Alap keretein belül. Abból a felismerésből kiindulva, hogy a nemzetközi pénzügyi rend­szer fő baja a tartalékok (szak­nyelven likviditás) elégtelensé­ge, és hogy a nemzetközi mun­kamegosztás, az egymástól való kölcsönös függés mai fo­kán ez nem lehet egyetlen or­szág nemzeti gazdaságpolitiká­jának függvénye, határozták el az aranytól és a dollártól füg­getlen SDR kibocsátását. Az új pénzeszköz sajátossága abban áll, hogy aranyban ha­tározzák meg, de nem váltható át aranyra Meghatározott mennyiségben bocsátják ki (az első évben 3,5 milliárd dollár értékben), elosztása a tagorszá­gok között a valutaalap kvótá­ja (a közös alapba befizetett tartalékok mennyisége) alap­ján történik, és kizárólag a fi­zetési mérleg deficitjének ki­egyenlítésére használható fel. A terv lehetővé teszi az SDR felhasználását az aranytartalé­kok változásának elkerülésére. Ez nem más, mint az Egyesült Államok kiváltsága, hogy a dolláregyenlegek átváltásának tömeges követelése esetén igénybe vegye az SDR-t arany­tartalékainak megőrzésére. Jelenlegi formájában tehát az SDR-rendszer korántsem váltja fel a dollárt a nemzet­közi tartalékokban, csupán szerény „kísérleti” mértékben hozzáadódik a meglevő valuta­tartalék-forrásokhoz. S első­sorban az Egyesült Államok pozícióinak megőrzését szol­gálja. Nem csoda, hogy a mos­tani pillanatig (amikor már csupán a formális közgyűlési jóváhagyás hiányzik bevezeté­séhez) elkeseredett viták előz­ték meg, s a jelenlegi terv­ ne­héz koppromisszumok ered­ményeként alakult ki. Politikai sikert elsősorban a franciák ellenezték az SDR ilyen bevezetését. Ők a dollárt helyettesítő, és nem támogató reformmal szerették volna a nemzetközi pénzügyi rendszer nehézségeit áthidalni. Giscard d’Estaing és Debre éveken át ebben az értelemben foglalt állást a vitákban De 1969-ben jött a frankválság, a leértéke­lés­­, s ma már Párizs nincs abban a helyzetben, hogy kü­lönösebb feltételeket szabhat­na. A Le Monde szerint is a washingtoni közgyűlésen egyetlen dolog tarthat számot némi érdeklődésre: miként fogja Giscard d’Estaing beszé­dében megmagyarázni, hogy hű maradt korábbi elveihez, miközben gyökeresen megvál­toztatta álláspontját. Azokkal szemben azonban, akik a „papíraranytól” azt várják, hogy évek múltán ki­szorítja a dollárt a nemzetközi valutaforgalomból és „nemzet­közi papírpénzként” idővel megoldja a pénzügyi rendszer alapvető válságát, igen sokan vannak neves, nemzetközi hírű szaktekintélyek, akik sze­rint az SDR rossz irányban keresi a bajok forrását, nem hoz végleges megoldást, csak kitolja kissé, de el nem odázza a közelgő nagy inflációs válsá­got. Közismert Rueff akadémi­kusnak, de Gaulle tábornok volt első számú pénzügyi ta­nácsadójának véleménye. Ő kizárólag az aranyár felemelé­sében lát megbízható garan­ciát e válság elkerülésére. Az aranytermelés ingadozásai miatt ezzel a szakemberek óriási többsége nem ért egyet. Nagy feltűnést keltett azonban egy tekintélyes amerikai pro­fesszornak, Milton Friedman­­nak a napokban közzétett ál­lásfoglalása. E szerint az SDR olyan nemzetközi fizetőeszköz, amelynek nem határozható meg teljes pontossággal a fe­dezete, hiszen nem létezik semmiféle nemzetközi (nemze­tek feletti) kormány, amely felelős lenne kibocsátásáért. „Mesterséges kreációról van szó, amely törékeny alapokon nyugszik, mert a szuverén nemzetek együttműködését sokszor súlyos érdekellentétek gátolják” — mondja Friedman és megjósolja a papírarany­­rendszer teljes bukását. Magyar Péter Szerda, 19*1 9.d októ­­er 1. A forradalmi munkás-paraszt kormány távirata a Kínai Népköztársaság Államtanácsához A Kínai Népköztársaság Államtanácsának, P­ek­i H( A Kínai Népköztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük a test­véri kínai népnek. A Kínai Népköztársaság megalakulása történelmi jelentőségű esemény volt a szocializmus, a haladás és a béke ügye szem­pontjából A magyar nép tisztelettel és megbecsüléssel tekint a kínai nép országépítő munkájának eredményeire, s új, nagy sikereket kíván a szocialista haza építésében. Budapest, 1960. október 1. A Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya Az évforduló alkalmából­­ Péter János külügyminiszter a táviratban üdvözölte Csen M külügyminisztert. A kínai népi forradalom­nak két évtizede bekövetke­zett győzelme mindmáig is a háborút követő korszak egyik legjelentősebb történelmi ese­ménye volt. Húszesztendős forradalmi harc eredménye­ként egy kontinensnyi ország szakadt ki az imperializmus gyarmati rendszeréből, óriási lehetőségeket csillantva föl ezzel a szocializmus és a ha­ladás nemzetközi ügye szá­mára. E történelmi fordulat hatása szinte azonnal meg­mutatkozott. A kínai forra­dalom győzelme is hozzájárult ahhoz, hogy megrendült a föld Ázsiában, Afrikában és Latin- Amerikában a gyarmati rend­szerek alatt, megkezdődött az a láncreakció, amelynek mai eredményei a térképen meg­jelent új felszabadult orszá­gok, a bizonyos harmadik vi­lág kialakulása. Hasonlóképpen igen gyors változások jelezték Kína belső átalakulását. A sokszáz milliós kínai nép önfeláldozó mun­kája révén megkezdték a szo­cialista társadalmi rendszer alapjainak lerakását, győzel­meket arattak az éhség, a nyomor, az elmaradottság fö­lött. E hősi korszak egybe­fonódott azzal, hogy Kína a szocialista világ elválasztha­tatlan részének tekintette ma­gát, aminthogy a többi szo­cialista ország hathatós és ön­zetlen segítsége nélkül Kíná­ban nem is tudták volna,meg­tenni rövid időn belül a fej­lődési évtizedeket áthidaló utat. "­­ E példátlan és páratlan poli­tikai-társadalmi eredményeket kezdetben a helyes elvek al­kalmazása is segítette. Kína abban az időben fölmérte, hogy forradalma nem veze­tett volna győzelemre a Nagy Októberi Forradalom nélkül, helye és tekintélye nem lenne ugyanaz a világban a szocia­lista építés sokezerntíz ta­pasztalatát fölhalmozott Szov­jetunió nélkül. Az első fej­lődési évtized mindmegannyi győzelmében benne volt ez a segítés, a tapasztalatok hasz­nosítása, alkotó alkalmazása a sajátos ázsiai és kínai viszo­nyokra. Sok gondolkodó, tudós és gyakorlati politikus keresi a választ az utóbbi esztendők­ben, hogy miért következett be a tragikus törés a remé­nyeket ébresztő kínai forra­dalmi fordulatban, milyen szándékok vezetik a ma kiszá­míthatatlan kínai politikát. A válaszok sokrétűek, helyet kapnak bennük a mindennapi, gyakorlati politikai meggondo­lások, a sajátos történelmi múltra való hivatkozás, egyes vezetők életútjának végigkísé­rése, és nem kevésbé annak a könyörtelen hatalmi harc­nak az elemzése, amely mint­egy vetülete a kínai tragé­diának. Sok fontos részletkér­désre bizonyosan csak a jövő adja majd meg a választ. De miután mi a jelenben élünk, a jelentős évforduló napján nem mulaszthatjuk el megje­gyezni: a forradalom és a nemzetközi haladás hívei, mindig is együttéreztek a tör­ténelmi fordulatban — a for­radalom győzelmében — fő­szerepet­ játszott hatalmas kí­nai néppel. Reményteljesen figyelték első határozott lépé­seit a múlttal való leszámo­lásban, készen okulni is az újabb tapasztalatokból. Ez a rokonszenv és együttérzés ma is a kínai népé, amely megér­demli, hogy történelmi tette után visszaesések és kalandok nélkül, együtt a szocialista kö­zösség többi népének nagy családjában, határozottan ha­ladjon tovább az igaz mar­xizmus a leninizmus útján, vagy társadalmi céljának ki­­teljesedése felé.

Next