Magyar Nemzet, 1969. november (25. évfolyam, 255-279. szám)

1969-11-01 / 255. szám

2 re, a végleges leszámolás elő­készítésére. Sadaka, a libanoni külügy­minisztérium igazgatója el­­ha­gyta az egyiptomi fővárost és Bejrútba utazott, hogy tá­jékoztassa Hélou elnököt a kairói megbeszélések előreha­ladásáról. A jelek szerint Sa­daka már nem is tér vissza az egyiptomi fővárosba, s ez a tény arra ösztönzi az AFP hír­ügynökséget, hogy a kairói ...egbeszéléseket gyakorlatilag m­egszakítottnak tekintse. A nncia hírszolgálati iroda jó forrásból származó értesülése ■ érint Rusztani tábornok is vi­sszatér egy vagy két nap múlva Bejrútba. Ahhoz, hogy Kairóban ér­demi tárgyalásokra kerüljön­or, kívánatosnak tartják Ará­fát jelenlétét. Pénteken Kairóba érkezett a Palesztinai fegyveres harc a­gyesí tett­ parancsnokságának küldöttsége. A közlés nem utal delegáció összetételére, sem rá, hogy a palesztinaiak eset­­e tárgyalásokba bocsátkozná­nk a Kairóban tartózkodó li­­­­noni küldöttséggel. Arafat, a palesztinai felszabadítási szervezet vezetője nem tartott a küldöttséggel. Pénteken Kairóból Bejrútba érkezett Szaleh Mahdi Ammas iraki miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, hogy a li­banoni hatóságok és a Palesz­tinái ellenálló szervezetek kö­zött kirobbant válság rendezé­séről tanácskozzék. A miniszterelnök-helyettes Kairóban találkozott a Palesz­tinai felszabadítási szervezetek képviselőivel, valamint Rusz­­tanival, a libanoni hadsereg főparancsnokával. Időközben a kulcsfontosságú Rasija község térségében to­vább folytatódtak a fegyveres összecsapások a partizánok és a libanoni hadsereg ott állo­másozó egységei között. A hír­­ügynökségi jelentésekből kitű­nik, hogy a Rasija feletti el­lenőrzés egyben a Dél-Liba­­non felé vezető főútvonal el­lenőrzését is jelenti. Egy liba­noni katonai szóvivő szerint a csatározásoknak öt halálos ál­dozata volt. Péntek délelőtt újabb összetűzések robbantak ki libanoni csapatok és arab gerillák között Amerik­ai k­ü­lügyminisztériumi Szükség van a négyhatalmi tárgyalások folytatására Washingtonból jelenti a Reuter. Joseph Lisco, az ame­rikai külügyminisztérium kö­zel-keleti ügyeikben illetékes államtitkára csütörtökön tá­­j­ékoztatta Nagy-Britannia és Franciaország képviselőit Dobrinyin washingtoni szov­jet nagykövettel folytatott tárgyalásairól McCloskey, a külügyminisz­térium szóvivője közölte, hogy Lisco és Dobrinyin újabb találkozójára a jövő hét szerdáján, kerül sor. Ezen a találkozón a felek tovább folytatják a valószínűleg no­vember folyamán felújítandó nagyhatalmi megbeszélések előkészítését. Veszített a Munkáspárt az angliai pót­választásokon Londonból jelenti az MTI. Csütörtökön két londoni, két angol vidéki és egy skóciai választókerületben pótválasz­tást tartottak a megüresedett alsóházi mandátumok betöl­tésére. Az öt körzet közül négyben munkáspárti jelöltet választottak meg, bár az 1966-osnál so­kkal alacsonyabb többséggel, egyben pedig a konzervatív párt hódította el a mandátumot. Az eredmény megmutatta, hogy a Munkáspárt túlságo­san vérmes reményei megala­pozatlanok voltak mind az öt körzetben: az 1966-os mun­káspárti szavazók körülbelül tíz százaléka pártolt el Wilso­­néktól, ami azt jelenti, hogy egy országos választás esetén a konzervatívok csaknem 200-as általános alsóházi több­séggel kerülnének hatalomra. Bizonyos vélemények vol­tak, hogy ha az eredmények biztatóak, Wilson nagyon ha­mar, talán már az őszre, de legkésőbb tavaszra kiírja az országos választásokat. Az eredmények alapján biztosnak látszik, hogy ha voltak is ilyen tervek, most félreteszik őket. ____Magyar Nemzet____ S»J(Aér(elif»lel ■ n­otJ^I Ifilfigymlnlar-l^rlambaMi Izrael kalandorpolitikát folytat Állásfoglalás az NSZK-ról, a szovjet — kínai és szovjet —amerikai tárgy­alásokról Moszkvából jelenti az MTI. Pénteken a szovjet külügy­minisztérium szóvivője nyi­latkozatot ismertetett a közel­­keleti helyzetről. A nyilatkozat bevezetőben hangsúlyozza, hogy a helyzet továbbra is súlyosan éleződik a Közel-Keleten. Izrael nem szünteti be az arab államok elleni provokációit. A tűz­­szüneti vonalat Izrael gyakor­latilag frontvonallá változtat­ta. Ami a megszállt arab te­rületeket illeti, a nyilatkozat idézi izraeli vezetők, többek között Mose Dajan kijelenté­sét, amelyek az állami poli­tika rangjára emelik az arab területek bekebelezését. A szovjet nyilatkozat ka­landorként bélyegzi meg az izraeli vezető körök irányvo­nalát és rámutat arra, hogy az nem más, mint a haladó rendszerű arab államok, az arab népek nemzeti függet­lensége és szabadsága elleni imperialista tervek megteste­sülése. Az izraeli miniszter­­elnöknek az Egyesült Államok vezető személyiségeivel nem­rég Washingtonban folytatott tárgyalásai oda vezettek, hogy az arab országok ellen agresz­­sziót elkövetett, majd provo­kációkat folytató Izrael újabb tétel fegyverszállítmányban részesült. A továbbiakban a szovjet nyilatkozat állást foglal amel­lett, hogy haladéktalan intéz­kedések történjenek az izraeli agresszió következményeinek felszámolására. A legfőbb ilyen irányú intézkedésként jelöli meg a dokumentum azt, hogy az izraeli csapatokat vonják ki az összes megszállt arab területről. Enélkül nem lehet tartós és igazságos bé­ke ebben a körzetben. A nyilatkozat végül rámu­tat az arab államok egységé­nek és összeforrottságának fontosságára. Mint a Libanon körüli események megmutat­ták — húzza alá — a Közel- Keleten az intrikák hálóit szövik, terveket kovácsolnak annak érdekében, hogy alá­ássák az arab államok és né­pek egységét Zamjatyinnak, a külügymi­nisztérium szóvivőjének kér­dést tettek fel az NSZK poli­tikájára vonatkozóan is. A szóvivő kijelentette, hogy a régi Kiesinger-kormány nem folytatott reális politikát a közel-keleti kérdésben sem. Ami az NSZK egész kor­mánypolitikáját illeti, ennek tanulmányozása folyamatban van. Az első benyomások sze­rint a kormányprogram kül­politikai részében több figye­lemre méltó mozzanat akad. Közéjük tartozik mindenek­előtt az atomsorompó-szerző­­dés aláírására irányuló szán­dék, és az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatos állás­foglalás. A Pekingben folyó szovjet— kínai tárgyalások távlatai iránt érdeklő kérdésre vála­szolva Zamjatyin utalt Brezs­­nyevnek a szovjet—csehszlo­vák barátsági gyűlésen el­mondott beszéde megállapítá­saira. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió pozitív szellemben törekszik haladás elérésére, s úgy véli, hogy a másik felet ugyanilyen hozzáállás jel­lemzi. A stratégiai fegyverek kor­látozásáról november 17-én Helsinkiben kezdődő szovjet —amerikai tárgyalásokról szólva a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője elő­zetesen csupán annyit mon­dott: keressük a konstruktív megoldást, amely megfelel a szovjet leszerelési politiká­nak.­­­ (Tripoli, Reuter) Líbia köztársasági kormánya csütör­tökön hivatalosan is felkérte az Egyesült Államokat, hogy ürítse ki a Wheelus Field légi támaszpontot •,Halálkerék~ Washingtonban Az amerikai képviselőház csütörtökön 382 szavazattal 13 ellenében jóváhagyta Nixon elnök tervét, amelynek értel­mében a jövőben a katona­kötelesek közül sorshúzással döntik el a behívandók sze­mélyét A „halálkerékbe” az év napjait tartalmazó szelvé­nyeket helyeznek, és azokat hívják be katonának, akik­nek születésnapja egyezik a kihúzott szelvénnyel. A sor­solásokat havonta rendeznék. 1$ ■Stsmbti, 1969. november 1. Algéria évfordulója Tizenöt esztendeje kezdődött meg az a szabadságharc, amely jelentősen befolyásolta Algéria, de az egész arab vi­lág további sorsát is. Az FLN, az algériai Nemzeti Felszaba­dítási Front 1954 november elsején bontotta ki a függet­lenségi küzdelem lobogóját, hogy nem egészen nyolc esz­tendővel később győzelmesen, az állami önállóság kivívásá­val fejezze be. Az ellenállási harc a fran­cia kolonializmus utóvédha­daival igen bonyolult volt, nem mentes az ellentmondá­soktól. Még ennél is bonyo­lultabb azonban az ezt köve­tő építési korszak, amelyben a független Algériának karak­terisztikus arcért kellett adni, meghatározni belső fejlődésé­nek jellegét, kijelölni helyét a világpolitikában. Ez utóbbi ment fájdalommentesebben. Az új Algéria szinte születésének pillanatától az antiimperialis­­ta harc haladó táborában kö­telezte el magát, ez jellemzi ma is nemzetközi tevékenysé­gét. Belső életében a válságok leküzdése után az utóbbi esz­tendőkben ugyancsak a kon­szolidáció jelenségei vannak túlsúlyban, amit több fontos intézkedés jelöl. Különöskép­pen az impozáns iparosítás, és ennek nyomán a dinamikus gazdasági fejlődés kelt osz­tatlan nemzetközi elismerést, miközben több külföldi társa­ságot kisajátítottak. A belső stabilitás teszi lehetővé, hogy nekigyürkőzzenek a társadal­mi feladatok megoldásának is, előnyökhöz juthasson a ko­rábban nélkülöző mezőgazda­sági- és munkáslakosság Hosszútávú és nehéz folyamat ez, ami sok, ma még függő­ben levő kérdés napirendre tűzését kívánja. Bizonyos azonban, hogy az algériai nép tizenöt évvel bátor küzdel­mének megkezdése után, a ha­ladó világ rokonszenvétől és támogatásától kísérve, ezen a fronton is győzelmeket arat. * Algéria nemzeti ünnepe, a fegyveres felszabadító harc megindulásának 15. évfordu­lója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke távi­ratban fejezte ki jókívánsá­gait Huari Bumedien-nek, a forradalmi tanács és az al­gériai kormány elnökének. Péter János külügyminiszter ez alkalomból ugyancsak üd­vözlő táviratot küldött Butef­­lika külügyminiszternek. Befejeződött a nyugatnémet kormányprogram vitája Bonnból jelenti az MTI. A Bundestag csütörtökön késő este befejezte a kormánynyi­latkozat megvitatását. A vi­ta végén még egyszer össze­csapásra került sor Brandt kancellár és az ellenzék vezér­szónoka, Bartel között. Brandt kifejtette: kormányának ko­moly szándéka, hogy az NDK- val is megállapodást kössön az erőszakról való lemondásról. A CDU-CSU-nak, amely állandóan a külpolitika fo­lyamatosságát firtatja, Brandt azt mondta: a folyamatosság nem jelent egyenes vonalat. Egyébként Walter Scheel külügyminiszter már a kor­mánynyilatkozat parlamenti vitája alatt megkezdte a dip­lomáciai tevékenységet. Csü­törtökön Carapkin szovjet nagykövetet fogadta, pénteken a brit, hétfőn pedig az ame­rikai nagykövettel veszi fel a kapcsolatot. Carapkin látoga­tása elsősorban udvariassági jellegű volt, néhány konkrét kérdés is felvetődött. A té­mák között szerepelt az atom­­sorompó-egyezmény és az erő­szakról való lemondás kérdé­se. Scheel kilátásba helyezte, hogy hamarosan időpontot fog javasolni a szovjet—nyugatné­met tárgyalások megkezdésé­re.­­ (Madrid, Reuter) Pénte­ken az új spanyol kormány harmincévi fegyházbüntetésre változtatta Antonio Arizabala­­ga baszk szabadságharcos ha­lálos ítéletét. ›O (Algír,­ Új Kína) Kínai kormány- és katonai küldött­ség érkezett csütörtökön Algé­riába, az ország nemzeti ün­nepére. WWWWWVWWWWWWWWWVWVVVVVWVWVWVWWVVWVVW VVVVWVVVWWWWWWWWVWVWWWft/WWVW VVWW­­­VW A La Manche hullámai Amikor néhány nap múlva Hágában összeül majd a Kö­zös Piac tagállamainak „csúcs­­értekezlete”, új helyzetben, változott erőviszonyok köze­pette vetődnek majd fel a kö­zösség legfontosabb gazdasági és politikai kérdései. így van ez Nagy-Britannia felvételének ügyében is, amely­ az elmúlt években annyi vihart kavart Az akadályok, amelyek Ang­lia közös piaci tagsága előtt tornyosultak, ma könnyebben megmászhatóknak tűnnek, mint korábban. A barikádon, amelyet de Gaulle tábornok annak idején oly nagy mű­gonddal épített és szilárdított, most rések tátonganak. Az első számú különbség a szociáldemokraták kormányra kerülése Bonnban. A CDU— CSU-kormányzatnak mindig volt egy „francia szárnya”, amely különböző hatalompoli­tikai, sőt katonai elképzelések miatt kerülte ebben a kérdés­ben a nyílt konfrontációt a de Gaulle-vonallal. Brandt kor­mányra kerülése egyedülállóan új helyzetet teremt abban az értelemben, hogy az NSZK- ban és Angliában egyidőben kormányoz a szociáldemokrá­cia. Brandt és Wilson termé­szetes szövetségesek. Nem vé­letlen, hogy a nyugatnémet kormánynyilatkozatban a leg­határozottabb és legkategori­­kusabb külpolitikai alapelvek közé tartozott a közös piaci an­gol belépés támogatása. A francia feltételek A nyugatnémet pozícióválto­zás által teremtett hatalmi el­tolódáson kívül a gazdasági helyzet alakulása is gyengíti Franciaország pozícióit. Annak idején de Gaulle döntő és drá­mai vétója egy hatalmas arany- és devizatartalékokkal rendelkező, gazdaságilag szi­lárdnak­ tűnő Franciaország nevében hangzott el, s a cím­zett egy krónikus fizetési mér­leghiánytól gyötört, sorozatos fontválságokkal küzdő Anglia volt Ez adta — legalábbis ideiglenesen — a reálpolitikai alapot ahhoz, hogy Franciaor­szág azt követelje Nagy-Bri­­tanniától: teremtsen rendet a maga háza táján, mielőtt be­­bocsáttatást kér a Közös Piac kapuin. A nagy frankválság, de Gaulle tábornok ettől aligha elválasztható távozása, majd a frank leértékelése elporlasz­­totta ezeket a francia pozíció­kat. Annál is inkább, mert az utóbbi hónapokban Nagy-Bri­­tanniában (noha a deficit nem tűnt el) a külkereskedelmi és fizetési mérleg javulásának, a font viszonylagos szilárdulásá­­nak jelei mutatkoztak. A kérdés az, hogy a brit be­lépés számára kedvezőbb ha­talmi helyzet mikor és milyen feltételek között vezethet el Nagy-Britannia csatlakozásá­hoz. Ez már az egész ügy köze­lebbi vizsgálatát igényli , és közelebbről jobban szembetűn­nek a hatalmi pozíciók eltoló­dása ellenére is meglevő ne­hézségek, belső ellentmondá­sok, veszélyek. A francia magatartás az an­gol belépéssel kapcsolatban kétségkívül keresztülment bi­zonyos módosulásokon. Ezek azonban egyelőre inkább a hangnemváltozásokban és ár­nyalati engedményekben mu­tatkoznak. Nem tükrözik még a hatalmi viszonylatokban be­következett változásokat. Ami­kor Schumann francia külügy­miniszter legutóbb kifejtette az angol belépéssel kapcsola­tos francia feltételeket, két lé­nyeges követelést állított fel. 1. A megbeszélések megkezdé­se előtt a Közös Piacnak be kell lépnie legvégső szakaszá­ba, ami azt jelenti, hogy teljes gazdasági unióvá kell válnia, beleértve a mezőgazdasági ár­rendszer végleges rendezését és elfogadását. 2. Mielőtt a tár­gyalások megkezdődnének, a Közös Piac tagországainak egy­más között megállapodásra kell jutniuk és együttesen kell fellépniük Nagy-Britanniával (illetve más, felvételt kérő or­szágokkal) szemben. Angol belső akadály Ez már nem de Gaulle állás­pontja, de még post-gaulleista álláspont. Ami az első pontot illeti, a Közös Piac 1970. ja­nuár 1-én eléri teljes érettsé­gét. A mezőgazdasági árrend­szer azonban továbbra is az egyik legnagyobb probléma, s nagyon valószínű, hogy végle­ges megoldása tovább tart majd 1970 január elsejénél. Ami a második francia kö­vetelést illeti, amögött nyil­vánvalóan az az aggodalom húzódik meg, hogy a közös piaci országok előzetes meg­egyezése nélkül a felvételi tár­gyalások közben nyílhatnak új frontvonalak. A francia külpo­litika feltehetően éppen egy ilyen Wilson—Brandt egység­front létrehozását akarja meg­gátolni azzal, hogy a csatlako­zási tárgyalások előtt egységes közös piaci álláspont kialakí­tásához ragaszkodik. Mindamellett új vonás eb­ben a francia magatartásban (s ezt az angolok siettek is nyugtázni), hogy ezúttal elő­ször köti le Párizst a csatlako­zási megbeszélésekben való részvétel mellett, e feltételek teljesítése esetén. Az új fran­cia álláspontot nyugat-európai szakértők úgy értelmezték, hogy az 1970 közepe táján te­szi majd lehetővé a csatlakozá­si tárgyalások megindulását. Az új helyzet egyik rend­kívül érdekes vonása, hogy addig a Wilson-kormánynak egy sor belső akadályt is le kell győznie Igaz, a kormány hivatalos álláspontja az, hogy megkísérli a belépést. Hason­lóképpen a csatlakozás mel­lett foglal állást a konzerva­tívok uralkodó irányzata is. Azt lehet tehát mondani, hogy Nagy-Britanniában a tényleges politikai és gazda­sági hatalom fő képviselői továbbra is a csatlakozás mel­lett állanak. Ez a hatalom — s mindenekelőtt természetesen Wilsont — ugyanakkor kény­telen tekintetbe venni azt a tényt, hogy az angol válasz­tók többsége jelenleg ellenzi Nagy-Britannia belépését a Közös Piacba! A londoni Economist, amely a sziget­­országban a csatlakozás egyik legtekintélyesebb szószólója, azt írja: „Wilson és Heath egyaránt tudják, hogy ma a választók több mint 50 szá­zaléka ellenzi a Közös Piac­hoz való csatlakozást és csak 30 százaléka támogatja”. Katonai alku A brit politikai-gazdasági establishment és a választó tömegek között tehát tekinté­lyes fáziseltolódás van. Ennek okai igen sokrétűek. Az ellen­állás jobbszárnyán szerepet játszanak a nagyhatalmi stá­tussal, a nemzetközösségi kap­csolatokkal és a birodalmi álom maradványaival össze­függő illúziók, s igen széles rétegekben az évszázados be­­idegződésű „szigetkomple­xum”. A döntő érvek azon­ban gazdaságiak. Az angol választók többsége ma úgy véli, hogy a Közös Piachoz való csatlakozás általános drágulással és a brit életszín­vonal csökkenésével járna. A csatlakozást védelmező köz­gazdászok elismerik, hogy a Közös Piac mezőgazdasági ár­rendszeréhez való csatlakozás a három—hét esztendeig tartó átmeneti korszakban 3—4 százalékkal emelné a létfenn­tartási költségeiket. Ugyanak­kor azonban rámutatnak arra, hogy az elmúlt hét évben Angliában 30 százalékkal nőttek a létfenntartási költsé­gek, s az egy főre eső angol reáljövedelem ebben az idő­szakban csúszott a francia és nyugatnémet színvonal alá. Tény azonban — s ezt a csat­lakozás szószólói is bevall­ják —, hogy ezek a gazdasági érvek mindeddig nem győz­ték meg a széles tömegeket. S amíg ez meg nem történik, Wilsonnak óvatosan kell ha­ladnia. Minden paradoxon túlzás. De a jelenlegi hely­zetben a meggyengült francia pozíciók védelmezői egyetlen hatásos szövetségesre találtait: ez az angol választó. Nem volna teljes a Nyugat- Európában kibontakozó új ha­talmi viszonyok és kapcso­latok vázlata, ha azt leszű­kítenénk a Közös Piac és Nagy-Britannia közötti for­mális kapcsolatokra. A Közös Piacon kibontakozó eszmecse­rével párhuzamosan ugyanis az Atlanti Blokkon belül dia­lógus kezdődött Franciaor­szág és Nagy-Britannia kö­zött — mégpedig elsősorban katonai vonatkozásban. Ez nem független a közös piaci al­kudozásoktól. Angliában je­lentős érdekcsoportok úgy vé­lik, hogy az atomenergia ka­tonai és ipari felhasználásá­ban egyaránt tekintélyes brit eredmények felajánlásával mintegy „meg lehet vásárol­ni” Franciaországtól Nagy- Britannia csatlakozásának el­fogadását. A londoni Daily Telegraph azt állította, hogy a francia hadügyminisztérium egyik tanulmányi csoportja már tett is ilyen indítványt a kabinetnek. Eszerint a Kö­zös Piac viszonylatában fran­cia politikai és gazdasági kon­cessziókkal „fizetnének" a brit technológiai és nukleáris információkért. Annyi min­denesetre tény, hogy a NATO- tanács legutóbbi ülésén Mar­­cel Boscher, a francia kül­döttség vezetője együttműkö­dést­­ javasolt Nagy-Britan­­niának a nukleáris fegyverzet kifejlesztésében. Fourquet tá­bornok, francia vezérkari fő­nök novemberben látogatást tesz Londonban, hogy hosszú idő óta először katonai meg­beszéléseket folytasson a brit vezérkarral. A megmártózás előtt Magától értetődik, hogy ez a katonai érintkezésfelvétel s a nukleáris politika kapcso­­latbahozása a Közös Piaccal, már olyan nagyságrendű kér­déseket is felvet, amelyek érintik a szocialista világ alapvető biztonsági érdekeit, és az Egyesült Államok atom­politikáját. Nagy-Britannia aligha folytathat olyan poli­tikát, hogy egyfelől az új bonni kormányra támaszkod­va harcol a gyengülő francia ellenállással szemben a kö­zös piaci tagságért — másfelől pedig közös francia—angol „atomalkut” köt Bonn kizá­rásával. Amennyiben ez a kettős játszma mégis tovább tart, előbb-utóbb az új nyu­gatnémet kormány is közvet­lenül szembekerül egy vala­miféle nyugat-európai „atom­­­ütőerő” és a nyugatnémet részvétel kérdésével! Ez pe­dig végzetes hatással lehet ar­ra a külpolitikai koncepció­ra, amelyet Brandt első nyi­latkozatai igyekeztek felvázol­ni. Wilson még nem kelt át a Csatornán. Az erőik nyugat­európai átcsoportosítása, a Közös Piachoz való angol csatlakozás valószínűségének növekedése azonban máris megmutatta, hogy egy angol „átkelés” távolról sem csu­pán gazdasági kérdés, hanem politikai, sőt katonai konzek­venciái vannak. Ezekkel nem­csak de Gaulle utódainak, hanem a két természetes szö­vetségesnek, Wilsonnak és Brandtnak is számolnia kell, mielőtt őfelsége miniszterel­nöke rászánná magát, hogy beleereszkedjék a La Manche hullámaiba, Gömöri Endre WW.WWWWAW/JWJW

Next