Magyar Nemzet, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

1 Ma újabb négyhatalmi megbeszélés Nyugat-Berlinről A bonni kormány fontos külpolitikai és gazdaságpolitikai döntések előtt A szociáldemokrata párt országos vezetősége hétfőn Mainzban ülést tartott — je­lenti az MTI bonni tudósítója. Brandt kancellár, a párt elnö­ke beszámolójában bejelentet­te, hogy a kormány július 6-án és 7-én tartandó zárt ülésén határozatot hoz arról, mit kell tenni a jelenlegi helyzetben a gazdasági perspektíva stabili­zálásáért. A kormány — mon­dotta — dönteni fog a legköze­lebbi fontos külpolitikai lépé­sekről is, beleértve a tárgyalá­sok megkezdését Moszkvával. Mint a DPA és az AFP köz­li, Scheel nyugatnémet külügy­miniszter nyilatkozatot adott a Südwestfunk rádióállomásnak. A többi között kijelentette, hogy mielőtt Bonn és Moszkva között létrejönne az erőszak alkalmazásáról való lemon­dásról szóló szerződés, „még egyéb megállapodásokat’’ is kell kötni ama pontokon kívül, amelyek tekintetében Egon Bahr külügyi államtitkár és Gromiko szovjet külügymi­niszter között egyetértés jött létre. Az „egyéb megállapodá­sok” között említette Scheel a megkötendő szerződés elősza­vát, továbbá a nyugat-berlini kérdésnek és a nyugati hatal­mak álláspontjának fontolóra vételét. A nyugatnémet külügymi­niszter rámutatott, hogy a Bahr-Gromiko megbeszélése­ken eljutottak olyan „pontok” kidolgozásáig, amelyek alapul szolgálhatnak a szóban forgó szerződés létrejöttéhez. Az MTI berlini tudósítójá­nak jelentése szerint az egy­kori szövetségi ellenőrző ta­nács nyugat-berlini épületében a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia és Franciaország nagykövetei ked­den tartják ötödik megbeszé­lésüket, melynek témája Nyu­­gat-Berlin helyzete. Ilusák beszéde Gottwald érdemeiről és a konszolidációról Prágából jelenti az MTI. Hasák, a CSKP KB első tit­kára a párt- és állami élet más vezetőinek társaságában a Brno melletti Gottwald-völgy­­ben vasárnap délután részt vett és beszédet mondott a környék mezőgazdasági és bá­nyaipari dolgozóinak hagyo­mányos nagygyűlésén. Husák emlékeztetett arra, hogy a reakciós erők 1968-ban hiába igyekeztek bemocskolni Klement Gottwald emlékét. Hibái ellenére elévülhetetlen érdemeket szerzett, s ez törté­nelmi tény marad. A mai kom­munisták is eszméi letétemé­nyeseinek vallják magukat. A konszolidációról szólva Husák megismételte azt a többször elhangzott kijelentést, hogy „nem folyamodunk a konstruált perek módszeréhez, nem élünk vissza a törvények­kel, és senkit sem sújtunk, aki tiszteletben tartja alkotmányos előírásainkat. Nem kívánunk visszatérni az ötvenes évek gyakorlatához, az 1968-as ja­nuár előtti viszonyokhoz, de útját álljuk az anarchiának is. Nem rendezünk — némelyek állításával ellentétben — pog­romot az értelmiség körében, s megbecsüljük munkáját. Nem tűrjük azonban azokat a módszereket, amelyekkel az el­múlt két évben különféle mű­vészeti szövetségek szószólói, újságírók és mások az „elitel­mélet” alapján rá akarták kényszeríteni véleményüket és akaratukat a népre.” A külpolitika hírei 0 (Varsó, MTI) Varsóban hétfőn megkezdődtek Nimeri szudáni állam- és kormányfő tárgyalásai Marian Spychalski lengyel államelnökkel. 0 (Hága, TASZSZ) Befeje­ződtek a szovjet—holland tár­gyalások a két ország közötti gépkocsi szállításról szóló egyezmény megkötéséről. Õ (Frankfurt, AFP) Von Holleben, az NSZK brazíliai nagykövete vasárnap család­jával együtt Brazíliából visz­­szaérkezett Nyugat-Németor­­szágba. ›ο (Athén, AP)­ Papadopu­­losz görög miniszterelnök hét­főn átalakította kormányát, öt korábbi minisztert kiha­gyott, tíz új személyt bevont és néhány belső cserét haj­tott végre.­­ (Párizs, MTI) A lotharin­­giai Nancy­ban tartott nem­zetgyűlési pótválasztás vasár­napi második fordulójában, Jean-Jacques Servan-Schrei­­bert, az Express című hetilap volt igazgatóját választották meg képviselővé. --------------Magyar Nemzet-------------­ „A vietnami rendezés második szakasza” ” Nixon holnap tévé-sajtóértekezletet tart Kis Csaba, az MTI wa­shingtoni tudósítója jelenti: Nixon elnök a kaliforniai San Clemente-ben, hétfőn reggel ismét tanácskozott Rogers külügyminiszterrel, aki ma­gyar idő szerint kedden haj­nalban utazik Manilába, a SEATO miniszteri értekezle­tére, majd azt követően Sai­gonban találkozik az ameri­kaiak indokínai háborúját csapatokkal támogató orszá­gok képviselőivel. Rogers az elnökkel folyta­tott vasárnapi tanácskozását követően kijelentette, hogy Nixon ezen a héten „megújít­ja bekezdeményezését” mi­után június 30-án befejeződik az amerikai csapatok kivoná­sa Kambodzsa területéről. Hírek szerint Nixon elnök elvégezte az utolsó simításo­kat kambodzsai „zárójelenté­sén”, amelyet az amerikai csapatok kivonásának befeje­zéséhez időzítve kedden es­te, magyar idő szerint szer­dán a hajnali órákban hoz­nak nyilvánosságra. A hiva­talos körökben kulcsfontossá­gúnak tekintett elnöki jelen­tés kedvező értelmezésének biztosítására Nixon szerdán este a kamrák elé áll, hogy egyórás műsor keretében vá­laszoljon a három országos amerikai tévéhálózat riporte­reinek kérdéseire. Az elnök környezete már jóelőre igyekszik olyan be­nyomást kelteni, hogy Nixon jelentése „lezárja a katonai­lag sikeres kambodzsai epi­zódot” s ezután kezdetét ve­heti „a vietnami rendezés második szakasza”, amelyben a hivatalos sugalmazások szerint „a hangsúly áttolódik a diplomáciai tárgyalásokra”. Sajtókörökben tudni vélik, hogy Nixon elnök rövidesen bejelenti egy tekintélyes sze­mélyiség kinevezését a viet­nami rendezésről folyó pári­zsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség élére. Cabot Lodge lemondása után csupán egy második vonalbe­li dilomata képviseli az Egye­sült Államokat a párizsi tár­gyalásokon. Az amerikai csapatok ki­vonásával távolról sem zárult le a kambodzsai intervenció. Hivatalosan is jóváhagyták az amerikai légierő gyakorlati­lag korlátlan bevetését Kam­bodzsa egész területén. To­vábbi nyitott kérdés, milyen kötelezettséget vállalt Wa­shington a Kambodzsa terü­letén bevetett saigoni kor­mánycsapatok, illetve a had­műveletekbe bekapcsolódni készülő thaiföldi katonai erők támogatására. Ezekre a kér­désekre az amerikai kor­mányzat mind ez ideig nem volt hajlandó egyértelműen válaszolni. Feltevések szerint a kormány meg akarja vár­ni a szenátus szavazását a Cooper—Church indítványról, amely a vonatkozó katonai költségek megtagadásával kí­vánja megakadályozni, hogy az elnök az általa megszabott június 30-i határidő után is folytathassa a kambodzsai intervenciót akár közvetle­nül, akár partnereinek támo­gatásával. A román külügyminiszter amerikai kollégájánál San Franciscóból jelenti a UPI és a Reuter. Az ENSZ- ünnepségek alkalmából San Franciscóban tartózkodó Cor­­neliu Manescu román külügy­miniszter vasárnap másfél órás beszélgetést folytatott Rogers amerikai külügyminisz­terrel, aki a találkozó után ki­jelentette, hogy a megbeszélés érdekes volt. „Nemzetközi kér­déseket vitattunk meg, elsősor­ban a kelet—nyugati kapcso­latokat, a Varsói Szerződés és a NATO problémáit” — mon­dotta. Rogers, aki kéthetes ázsiai utazásának megkezdése előtt rövid tartózkodást iktatott be San Franciscóban, újságírók­kal közölte, hogy elutazása előtt felkeresi Nixon elnököt San Clemente-i birtokán és tá­jékoztatja őt a román külügy­miniszterrel folytatott megbe­széléséről. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára egyébként Nixon­ Manescu találkozót jelentett be. 0 (Karlovy Vary, CTK) Strougal csehszlovák minisz­terelnök vasárnap Karlovy Varyban felkereste az ott gyógyüdülő Stoph-ot, az NDK miniszterelnökét és baráti be­szélgetést folytattak. 0 (Helsinki, TASZSZ) Finn­országban megalakult az euró­pai biztonság kérdéseivel fog­lalkozó összeurópai értekezle­tet előkészítő országos bizott­ság.­­ (Koppenhága, TASZSZ) Július 20—25. között az Észa­ki-tengeren és a Jütland-fél­­sziget nyugati partjainál a NATO újabb „katonai bemuta­tót”, azaz hadgyakorlatot tart. .Kedd, 19 7 0. június 3 0. Tíz krülü­gyminiszter L­uxemburgban Négy belépő a Közös Piac kapujában Az érdemi tárgyalások később kezdődnek és hosszúnak ígérkeznek Lehel Miklós az MTI tudó­sítója jelenti Luxemburgból. Kedden délelőtt a Luxemburg melletti Kirschanbergben az európai központ modern épü­letében ünnepélyes külsőségek között kezdődnek a tárgyalá­sok a Közös Piac hat tagál­lama és a felvételét kérő négy ország: Nagy-Britannia, Dánia, Írország és Norvégia képviselői között. A tárgyalások külügy­miniszteri szinten folynak. A keddi találkozónak, amelynek a terv szerint délre már be is kell fejeződnie, csak „a családi fotó” elkészítése a célja, azaz, hogy jelképesen bebizonyítsa, a „hatok” megtartják szavukat és a múlt év decemberi hágai csúcsértekezletén létrejött megállapodásuknak megfele­lően még 1970 első felében megkezdődnek a tárgyalások a Közös Piac tagállamai és a felvételüket kérő országok kö­zött. Az ünnepélyes megnyitás után az igazi tárgyalások az eddigi tervek szerint csak jú­lius 21-én Brüsszelben kezdőd­nek meg Nagy-Britanniával és szeptemberben a felvételét ké­rő többi országgal. A tárgya­lások hosszúnak és bonyolult­nak ígérkeznek, a brit belépés legoptimistább hívei is leg­alább két évig tartó tárgyalás­­sorozatra számítanak. Polgárháborús méretű zavargások Észak-­ Írországban London újabb csapaterősítéseket küld Londonból jelenti az MTI. Hétfőn délelőtt Londonban közölték, hogy 24 órán belül újabb 550 angol katonát ve­zényelnek Észak-Írországba, s ezzel több mint tízezerre emelkedik a tartományban ál­lomásozó brit csapatok létszá­ma. Belfastból érkező jelentés szerint a szombat este kez­dődött zavargások következté­ben összesen hat személy vesztette életét. A hatodik ál­dozat hétfőn korán reggel halt bele sérüléseibe. A brit kabinet hétfőn dél­előtt Heath elnökletével meg­vitatta az észak-írországi helyzetet, de a csapaterősíté­seken kívül újabb döntések­ről nem adtak ki jelentést. Maudling belügyminiszter kedden kétnapos tanácskozás­ra a tartományba utazik. Londonba megérkezett az alsóházba Ian Paisley lelkész, a képviselővé választott észak-írországi szélsőséges pro­testáns uszító. Bernadette Devlin számára nem tették lehetővé, hogy jelen legyen az új ülésszak megnyitásán és letegye képviselői esküjét. Belfastban és Londonderry­­ben egyébként hétfőre virradó éjjel is folytatódtak a pol­gárháborús méretű zavargá­sok. Freeland tábornok, a brit csapatok parancsnoka megis­mételte figyelmeztetését, hogy a katonák kérdés nélkül le­lőnek minden civilt, akit az utcán fegyverviselésen érnek. Az északír kormány törvény­­javaslatot dolgozott ki a za­vargások részvevőinek az ed­diginél szigorúbb megbünte­tésére. Londoni megfigyelőik sze­rint az újabb és minden ed­diginél véresebb észak-íror­szági zavargásokat elsősorban a hatóságok elvakultsága okozta. •• Ülést tartott az új angol parlament Londonból"­ jelenti az­ MTI. Hétfőn délelőtt először ült össze 1­ a június 18-án megvá­lasztott új angol alsóház. A hagyományos szertartások kö­zepette megválasztották a házelnököt, aki ismét dr. Ho­­race King lett. A kabinet hétfőn Heath el­nökletével­ megvitatta a jú­lius 2-án előterjesztendő ki­rálynői trónbeszéd (a kor­mány törvényhozási program­ja) részleteit. Heath miniszterelnök fo­gadta Zambia főbiztosát (nagykövetét), aki kormánya nevében óva intett a dél-af­­f­rikai fegyverszállítások fel­újításától, tolmácsolta az af­rikai államok nagy többségé­nek aggodalmát. A Munkáspárt parlamenti csoportja hétfőn ismét Wilsont választotta pártvezérré. A Munkáspárt parlamenti cso­portja ezután bizottságot ala­kított az észak-írországi za­vargások okainak vizsgálatá­ra. A kambodzsai határidő Hát eljutottunk immár a cso­dafegyverig. Az idősebb kor­osztály, amely átélte a máso­dik világháborút, bizonyára emlékezik még, hogy a Har­madik Birodalom útját a ka­tonai összeomlás felé bizarr nevű „állomások” szegélyez­ték. Kezdődött a „vonalak ki­igazításával”, folytatódott a „rugalmas elszakadással”, s amikor a náci propagandagé­pezet bevetette, no nem a „csodafegyvert”, hanem csak a hírét, akkor futóbolondok ki­vételével már mindenki tudta, hogy nyomban megszólal a ka­kas és vége szakad a boszor­kánytáncnak. Korántsem azt kívánjuk su­galmazni ezeknek az emlé­keknek a felelevenítésével, mintha a náci Németország azonos lenne a mai Egyesült Államokkal, vagy, hogy az amerikai katonai hatalom az indokínai mocsarakban a vég­ső összeomlás küszöbére sod­ródott volna. Egyébként is a csodafegyvert Art Buchwald, a magyar származású humorista „fedezte fel” és ajánlotta a mi­nap az amerikai állami és hadvezetés szíves figyelmébe, de alkalmasint csak azt kí­vánta érzékeltetni, hogy hazá­jának indokínai katonai vál­lalkozása tökéletesen értelmet­len és teljességgel kilátásta­lan. Ezenkívül még nevetsé­gessé is tette azt az érvrend­szert, amellyel az amerikai kormányzat a kambodzsai hadműveletek „nélkülözhetet­lenségét” bizonygatja. Krokijában Buchwald a kö­vetkező történetet meséli el. Az amerikaiak Kambodzsában oly hatalmas rizsmennyiséget foglaltak le, hogy egyszerűen nem tudják, mitévők legyenek vele. A megoldást a rizsnek az a tulajdonsága kínálja, hogy főzés közben térfogata megnégyszereződik. Nincs más teendő, mint az, hogy a 102 millió csésze rizst amerikai repülőgépekről leszórják a haiphongi kikötő fölött, s a langyos vízben olyan sűrű péppé áll majd össze, hogy hosszú időre lehetetlenné te­szi a kikötő használatát. Buch­wald szatírája az amerikaiak indokínai politikájának leg­gyengébb pontjára tapintott rá. Amíg ugyanis a VDK léte­zik és élvezi a szocialista világ anyagi-katonai támogatását, addig a déli országrész sza­badságharcának forrása ki­­apaszthatatlan. Ez a felisme­rés diktálta annak idején a VDK elleni bombatámadáso­kat. De amikor egyrészt kide­rült, hogy Észak-Vietnamot nem lehet letörölni a Föld széléről, másrészt egyéb okok következtében célszerűnek lát­szott abbahagyni a bombázá­sokat, az egész probléma új módon jelentkezett. Az ameri­kai hadvezetés abban vélte meglelni a gyógyírt, hogy Dél- Vietnamot légmentesen elzár­ja Északtól, elvágja az után­pótlási vonalakat és használ­hatatlanná tegye a szomszédos Laoszban, illetve Kambodzsá­ban fellelhető partizántámasz­pontokat.­­ A dél-vietnami klikk felszí­nen tartására irányuló ameri­kai elkötelezettség és katonai erőfeszítés belső logikájából következett, hogy a hadműve­leteknek szükségképpen ki kellett terjedniük Laoszra és Kambodzsára. A jelek szerint nem Washington kezdemé­nyezte, de kétségkívül áldását adta arra a pucsra, amely Szi­­hanukot megbuktatta. Egy melbourne-i professzor, aki diplomáciai szolgálatban éve­ket töltött Phom Penhben, az ottani közigazgatási és katonai elitben jelöli meg az állam­csíny értelmi szerzőjét és vég­rehajtóját. Lan Nol tábornok, Matak és Lambour herceg, va­lamint a hozzájuk hasonló elő­kelő méltóságok nehezményez­ték, hogy Szihanuk politikája következtében nélkülözni kénytelenek azokat a külön jövedelmeket, amelyekhez az amerikai segélyek jóvoltából reméltek hozzájutni. Szihanuk távollétében akcióba is léptek. Csakhogy Lon Nol rezsimje születése pillanatában életkép­telennek bizonyult. Amerikai részről azt várták tőle, hogy a Kambodzsában lévő vietna­miak ellen szított pogromhan­gulatot megnyergelve a geril­lák iránt tanúsított jóindulatú semlegességet feladja és olyan falat von az országhatáron, amelyet a partizánok nem tudnak majd átlépni. Ehelyett azonban az történt, hogy a puccs hírére az ország külön­böző részeiből hatalmas pa­raszti tömegek indultak el a főváros felé, hogy követeljék Szihanuk visszatérését, s így az ország tekintélyes része fe­letti ellenőrzés egy-kettőre ki­csúszott a Phom Penh-i re­zsim kezéből. A puccsisták tá­mogatására bevonult a dél­vietnami katonaság és az ame­rikaiak is. Rövid távra ezzel erős védlemezeket szereztek, de hosszú távra gyűlöletessé tették magukat saját népük előtt, hiszen ők vádolták Szi­­hanukot azzal, hogy idegenek­nek engedi át az ország egy részét, viszont maguk szolgál­tatták ki az egész országot idegen megszállóknak. A kambodzsai bevonulást elrendelő nixoni döntés pontos körülményeit és tényleges in­dítékait még ma is sűrű ho­mály takarja. A liberális orientációjú és az indokínai hadműveleteket régóta ellenző Nationban olvasható olyan vélemény, hogy amit Nixon lépett április 30-án, voltakép­pen a kisebbik rossz volt. A hadvezetés Lihanoukville szét­­bombázását követelte, és ezzel párhuzamosan a VDK elleni támadások felújítását. E he­lyett választotta az elnök azt a közbülső megoldást, hogy meg­határozott terminusig szóló hatállyal katonákat küldjön Kambodzsába, pontosabban a fővárosba és az országnak Dél- Vietnammal határos néhány tartományába. Nincs okunk kétségbe vonni Schurmann professzor állításának azt a ré­szét, amely szerint az amerikai tábornoki karnak voltak vagy lehettek az elnöki döntést túl­licitáló elképzelései is. Ez azonban nem menti Nixont. Az International Herald Tri­büne június 19-i számának Saigonból keltezett jelentése pedig nem hagy kétséget ab­ban a tekintetben, hogy az el­nök által előadott neodrama­­tikus indokolásnak annyi köze van a valósághoz, mint a Szentivánéji álomban a Gyalu által alakított oroszlánnak a sivatag igazi királyához, vagyis semmi., Joseph Kraft — ő használja ezt a nem túlsá­gosan hízelgő hasonlatot — határozottan állítja, hogy Ni­xon szánt szándékkal keltett olyan látszatot, mintha a Dél- Vietnamban tartózkodó ameri­kai erők ellen Kambodzsából általános offenzívát készítettek volna elő. Így próbálta meg­győzni türelmetlenkedő honfi­társait arról, hogy a dél-viet­nami amerikai csapatok kivo­násának folyamatát le kell las­sítani. Kraft bizonyítékok sorára hi­vatkozik, amelyekből kiderül, hogy ez az állítólagos készülő offenzíva puszta agyrém volt, és kizárólag ürügynek kellett. A saigoni rezsim „állóképes­ségét” a jelen pillanatban az amerikaiak nem tartják ele­gendőnek sem arra, hogy saját katonai erőivel kiterjeszthesse fennhatóságát Dél-Vietnamnak legalább a nagyobbik felére, sem pedig arra, hogy az erő pozíciójából tárgyalhasson és még kevésbé, hogy diktálhas­son a VDK-nak. Nixon és környezete sikeres­nek nevezte az időleges kato­nai behatolást Kambodzsába. Ezt az értékelést az elnöki po­litika legelvakultabb hívein kívül mások nemigen osztják. Mert a kéthónapos vállalkozás mérlege — a Zeit washingto­ni tudósítójának múlt hét végi jelentése szerint — a követ­kező: „Az intervenció előtt a kommunisták Kambodzsa te­rületének tíz százalékát tartották uralmuk alatt, s most, amikor az ameri­kaiak kivonulnak, legalább a felét.” A helyzetre mi sem jellemzőbb annál a hírnél, hogy Lan Nol családja a múlt hét végén Phnom Penhből Sin­­gapourba költözött. A Süd­­deutsche Zeitung azt írja, hogy a főváros már csak légi vagy vízi úton közelíthető meg, az országutak a partizánok mű­ködési területén haladnak ke­resztül. Nézetünk szerint meddő és gyermekes dolog azt találgat­ni, hogy július 1-vel kivon­ják-e Kambodzsából az ame­rikai csapatokat, vagy sem. Nincs sok értelme mániáku­san azt hajtogatni, hogy bár­mit mondanak is Nixonék, úgysem vonulnak ki. Az ame­rikai politika jellegén és az indokínai helyzet alapképletén semmit sem változtat, hogy gyalogságuk jelen van-e Phnom Penhben, vagy csak — csak! — légierejük végzi rend­szeres bombatámadásait kam­­bodzsai területek ellen és Lon Nol „pajzsaként” dél-vietnami katonaság tanyázik le a kam­bodzsai fővárosban. A lényeg az, hogy a dél-vietnami kato­nai célok olyanok, amelyek­nek logikájából következik az eszkaláció valaminő változata, s ha az eszkalációs veszély­nek útját akarják állni, akkor fel kell adni a megvalósítha­tatlan katonai célokat. Clark Clifford, aki Johnson elnök mellett hadügyminisztereske­­dett, ma már kristálytisztán látja ezt az összefüggést. A Lifeban közölt cikkében leszö­gezi: jelöljünk meg egy határ­időt, tartsuk azt kötelezőnek és vonuljunk ki. Clifford Dél- Vietnamról beszél. Csak az a kár, hogy amíg miniszter volt, ő is „csodafegyverekben” bí­zott. Úgy látszik, örök sorsa a politikusoknak: hivatal és józanság ritkán találkozik. Zala Tamás

Next