Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
4 ZENEI jegyzetek HENRYK CZYZ több mint egy évtizede szívesen látott vendég nálunk. Kiváló karmester, a kevesek egyike, akiben egy nagy karmester lehetősége rejlik. A legjobb úton jár. Zenéhez való viszonya szabad és bensőséges egyszerre, ugyanakkor egy-egy fejlődési fázisban elért eredményeit teljes biztonsággal realizálja. A jelek szerint otthon tépelődik és a pódiumon biztos a dolgában. Ez azonban nála sohasem vezet semmiféle merevségre, könnyen lehet, hogy ugyanazt a művet egy-két év múlva egészen másképpen csinálja. Czyz ugyanis sohasem lesz saját elképzeléseinek foglya, sohasem próbálkozik annak megismétlésével, amivel már egyszer-kétszer nagy sikert aratott. Ritka képessége van a folytonos újjászületésre, saját maga megújítására, méghozzá mindezt ösztönösen teszi, nem valamiféle ravasz meggondolásból. Úgy is mondhatnánk: nem „felfogása”, hanem ő maga változik és fejlődik. Csütörtöki estje a Károlyikertben még a vele kapcsolatos fokozott várakozásokat is túlszárnyalta: ritka szépségű, lebilincselően drámai és minden részletében kidolgozott Eroicát hallottunk tőle. Czyz — ahogyan mondani szokás — „minden hangon rajta van”. Szabad és rugalmas, széles és plasztikus mozdulatai nyomán életteljes ritmus támad és a zenekar minden hangot hosszan kicsendítve intonál. A gyors tételekben sohasem kapkod, sohasem ütemez villámgyorsan, hanem megfontolt nyugalommal, ugyanakkor minden drámai váltásra készen vezeti muzsikusait, teljes mértékben megbízván tudásukban és tehetségükben. Csak a legfontosabb utasításokat adja, csak a döntő pontokon nyúl bele a hangzásképbe — de ott azután annál eredményesebben. A híres gyászindulóban például szokatlanul lassú tempót vett, de hamarosan kiderült, hogy ebben az esetben neki van igaza: mindvégig kitöltötte és megvalósította a partitúra hangjait. A sokrétű, variációs tétel minden váltása elemi erővel szólt és hatott. Ugyanez mondható el Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-ciklusáról is, amelyet Kocsis Alberttel közös munkában vitt sikerre. Vivaldi versenyműve — érdekes módon — kevéssé érzi jól magát szabadtéri előadásban. Az ember azt hinné, hogy e mű természeti ihletése folytán szinte kikívánkozik a hangversenyteremből — de végeredményben nem így áll a dolog. Vivaldi műve „nagy koncert”-formája ellenére is éppen attól nyeri varázsát, hogy a természeti elemeket a teremben kelti életre, behozza a természetet a négy fal közé, nem kis részben kamarazenei hatások segítségével. A Károlyi-kerti előadásról aligha mondhatunk nagyobb dicséretet annál, hogy művészi értelemben vett sikerre vitte Vivaldi méltán népszerű remekművét. Kocsis Albert igen jó hegedűs és ezúttal még nagyszerűen fel is készült a produkcióra. Szólóját részletesen azonban nehéz lenne megítélni, hiszen a szabadtéri előadás éppen a kamarazeneszerű hegedűszólónak kedvez a legkevésbé. Szép és szárnyaló hegedűhang szólt, amely talán nem mindig repült Vivaldi olaszos könynyedségével, de túlnyomórészt tisztán, pontosan és nagy virtuozitással beszéltette a remekművet Az Állami Hangversenyzenekar mindkét mű előadásában a legjobb formáját mutatta. A MAGYAR KAMARAZENEKAR ideális időjárási viszonyok között adta szép hangversenyét a Kiscelli Múzeum udvarán. Bach IV. Brandenburgi versenyében Kovács Lóránt és Lajos Attila (fuvola), valamint Tátrai Vilmos (hegedű) remek szólójában gyönyörködhettünk, amely szervesen és természetesen emelkedett ki a teljes együttes tiszta és ritmikus hangzásképéből. A két fuvolista megvalósította e mű első tételének végtelenül kedves és könnyed, táncosléptű hangulatát, amelyet Bach eredetileg két „Blockflöté”vel (a mi furulyánk nagyobb alakú változata), azok játékos kezelésével kívánt érzékeltetni. A lassútétel ehhez képest — és önmagában véve is — a Máté-Passió hangján és hangnemében szól, tehát pontos ellenképe az elsőnek, míg a harmadik, ez a concertóba oltott fúga mintegy összegezi az előbbieket. A két fuvolista egyetlen hangszerré olvadva, csodálatosan egyanyagú zenét csinált és Tátrai Vilmos — helyenként káprázatosan virtuóz — hegedűszólamával ragyogóan egészítette ki, játszotta körül és díszítette a fuvolák hangját. Ritka szép és életteljes előadás élményében volt részünk. Farkas Ferenc Magyar barokk táncok című művének bemutatóját szintúgy örömmel fogadta a közönség, jóllehet annak előadói színvonala nem ütötte meg az előbbit. A Magyar barokk táncok egy része — szintúgy Farkas Ferenc feldolgozásában — már jól ismert és közkedvelt repertoárdarabja zongoristáknak és fúvósegyütteseknek egyaránt. Jelen formájában — tehát kamarazenekari formában — viszont új és értékes anyaggal bővült, amely a szerzőre jellemző mély stílusismeretről, valamint magasrendű ízlésről tanúskodik, éppúgy, mint a régebben feldolgozott darabok mindegyike. Kétségtelen, hogy a XVII. századi magyar hangszeres zene a maga eredeti, fennmaradt és lejegyzett formájában nem érheti el azt a népszerűséget, amely pedig értékes anyagát méltán illeti meg. Farkas Ferenc elsőként adott új formát ennek az anyagnak és úttörő aktivitását nagy örömünkre mindmáig megtartotta. Ami az előadást és azon belül különösen a lassú darabok álmodozó karakterét illeti, azt a Magyar Kamarazenekar a továbbiakban valószínűleg szabadabban és egységesebben fogja majd megvalósítani. Mozart közismert és rendkívül kényes D-dúr divertimentójával végződött a Magyar Kamarazenekar koncertje a Kiscelli Múzeumban. Pernye András FESTÉSI KAPACITÁST KERES kalapÁcslakkos beégetős festésre BUDAPESTEN, VAGY ATTÓL MAXIMUM 50 KILOMÉTERES KÖRZETEN BELÜL. TÖBB ÉVES MUNKÁRA A VEKMANZ KAPCSOLÓK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA Budapest, X., Kőbányai út 41/c Kooperációs osztály —Masar Nemzet - „Super Show Bukarest ’70" a Budai Parkszínpadon Hírük mindenütt előttük jár. Így volt ez Moszkvában, Berlinben, Londonban, Münchenben, Párizsban — 1967- ben Las Vegasban egy teljes évre szerződtették őket — és hallottunk már róluk Budapesten is. Az Olympia Music Hall Paris vezérigazgatója, Brúno Coquatrix így nyilatkozott róluk: a music show művészete még sok országban gyerekcipőben jár, Romániában viszont már sok éve készen áll. Szorosan kapcsolódik a francia music show irányzatához. Annyi bizonyos, hogy aki át akar élni egy igazi párizsi gálaestet, a bukaresti Tanase Színházban megtalálhatja...” Csütörtök este a Budai Parkszínpad nézői egy ilyen „igazi párizsi gálaest” részesei voltak. Ekkor és itt mutatkozott be budapesti vendégszereplése során Super Show Bukarest 70 című műsorával a Constantin Tanase Revüszínház együttese. A nyolcvantagú művészegyüttes, a kétszázhúsz tagú színház turnézó csoportja először lépett közönség elé Budapesten. Párizst idézte műsoruk: színes, látványos táncok, dallamos sanzonok, kosztümök és díszletek csillogása. De az igazi párizsi hangulat mégsem ezekből a látványos külsőségekből áradt, hanem abból a természetes közvetlenségből, könnyedségből, amivel már az első percekben meghódították a közönséget, s ami ennek az együttesnek a vonzó ereje. Úgy mozogtak, táncoltak, énekeltek a színpadon, sőt, egyszer-egyszer a nézőtéren is, olyan kontaktust teremtettek, hogy a közönség elfelejtette, hogy kényelmetlen padokon ül, asztalokat képzelt maga elé és pezsgősüveget. Mintha a montmartrei apacstanya vöröskárpitos helyisége kitágult volna, magába foglalva a nézőteret, székestől, vendégestül. A természetes könynyedség, az egyszerűség mögött alapos tudás, felkészültség és rutin áll. Csak szigorúan kimunkált mozzanatok, biztos szakmai felkészültség, s jól összefogott rendezés engedhetnek ilyen szabad mozgást a színpadon. Ez az alapja a tánckar látványosságainak, ez a lelke valamennyi revüszínháznak, de ugyanakkor úgy éreztük, ez az a terület, ahol még van mit tenniük. Még mutatósabb, még szebb volna táncuk, ha táncosaik pontosabban követnék egymást, s a zene ritmusát. Érdeme az együttesnek a sokoldalúság. A kitűnő hangú énekesnőről kiderül, előadóként, ügyes műsorközlőként is megállja helyét. Sokoldalúság, változatosság jellemzi a műsor összeállítását is. Táncaikban a klasszikus balett elemei keverednek leegyszerűsített, modern balettmozdulatokkal vagy stilizált népitáncokkal. Modern koreográfiája van a Ritmus című kompozíciójuknak. Egy másik, hasonló felfogású táncjelenet, a Pókok, a pécsiek játékára emlékeztet. A jelenet kitűnő, már-már akrobatikus ügyességű szólistái: Marica Negrea és Tudosé Marinkca. A kígyóhajlékonyságú táncosnő „igazi” kígyótáncot jár, a Kígyóbűvölő című jelenetben. Kelet meséit idézi az Ezerkettedik mese című táncjáték. Egy másik jelenet színes népi tánckavalkádot, vidám mulatozást idéz. Nicu Constantin és Al Lulescu, a két komikus, vidám dalaival, Anca Agemolu szép hangjával, az együttes két pantomimművésze kedves humorával hódította meg a közönséget. „Egy együttes, egy színész a színpad nyelvén beszéljen” — mondotta a bemutató előtti sajtótájékoztatón Nicolae Dinescu, az együttes igazgatója és főrendezője. Egy óra múlva az előadás azt igazolta, hogy a Constantin Tanase együttes érti és beszéli ezt a nyelvet. . Harminchárom évvel ezelőtt Brazília akkori elnöke, Getulio Vargas azt kívánta, hogy adjanak ki egy brazil enciklopédiát. A munkacsoport öszszeült, rengeteg pénzt öltek a tervbe, de eddig még az első kötet sem jelent meg. A szerkesztő bizottság ma is „dolgozik”, de munkájának semmi látszata nincs — írta a Jornal do Brasil. Tavaly a helyzet tovább rosszabbodott. Felmondták az irodahelyiségeket. Először a pincébe költöztek, de a nevelésügyi minisztérium adott egy helyiséget épületének legfelső emeletén. A hivatal új vezetőt kapott, felemelték a fizetéseket, de még most sem kész a nyomtatásra az első kötet. Farkas László emlékirataiból TÖRÖK GYULA 1917 nyarán Pethő Sándorral találkoztam az utcán. Szeretne valakit bemutatni nekem. Nagyon érdekes regényt írt. Török Gyulának hívják, a regény címe: „A porban.” Megjelent már folytatásokban. Megállapodtunk, hogy másnap estefelé találkozunk a Baross kávéház teraszán. Magas, jól öltözött, szőke, szakállas, elegáns fiatalember mutatkozott be. Hogy Pethő Sándor ajánlottól, az jó kezdet. Miről szól a regény? Egy vidékről fölszármazott pesti fiatalember kénytelen hazamenni a falujába, itthagyni az itteni, neki tetsző életet, a kedves, szép szerelmét, az édes színi növendéket és belesüppedni az Alföld fullasztó portengerébe. Küzd, tiltakozik, de meg kell hajolnia a kényszerítő szükség előtt. Nagysokára megházasodik, fia születik. A szomszéd községbe színészek érkeznek. A primadonna az ő régi szerelme. Egy villanás, egy fullasztó csók az öltöző folyosóján. Nem. . nem bírom!... és mégis ottmarad. A fia alig lát, olyan rövidlátó... Megöli magát.. A téma nem nagyon csalogató, de mégis elolvassuk. Török Gyula elővette a napilapból kivágott folytatásokat, azután elbeszélgettünk. Penzióban lakik a Sütő utcában, az irodalomnak akar élni, ami eddig nem sikerült egészen. De reméli, hogy a könyvének sikere lesz. A regényt már nem kell dicsérni. Szép sikere volt, és azóta is megjelent újra. Nekem nem tetszett a nyomott hangulat, a kietlenség, a lapályos gondolkodás, ötven-száz év alatt mi minden nőtt ki a lapályból? Vörösmarty, Arany, Jókai, Vajda, Ady, utak, ipar. A por talán fojtogat, de nem öl meg mindent. Ki kell emelkedni belőle. * Török rajongott Flaubert Education sentimentale-jáért. Eszembe jutott Jób Dániel, a század elején nagy reményekre okot adó ifjú író, aki azt írta az első könyve előszavába: Mióta Flaubert Education sentimentale- ját elolvastam, azóta nincs számomra más könyv. Kár, hogy nem olvasta el ugyanattól a szerzőtől az „Egy bolond emlékiratait”. Ha megtette volna, talán ő is fölébred és belátja, hogy ez a kitűnő, szabályos és pedáns mesterstiliszta, a geometrikusan kiszabott, szabályos mondataival belefulladt ugyanabba a mocsárba és porba, amelyből Jób, úgy látszik, nem tudott kilábolni és más irányba tért, elment színigazgatónak. Török Gyula már alighanem kezdett kikecmeregni, mert a második könyve, a „Fehér virág” (amelynek alcíme volt: regényes novellafüzér) már fölfelé ívelő hangokat is megütött De a valamivel későbben, a Franklinnál megjelent kötetében (A halszemű három fia) van egy novella: „Az élet íze.” örökké síró, nyűgös, félesztendős gyereket nem tudnak megnyugtatni. Ha megpihent is, hamar fölérzett,... „az arcán fájdalmas vonás tükröződött orra elfintorult, szája görbe volt, mintha keserű ízt kóstolt volna meg: „Az élet ízét.” Hát csakugyan olyan keserű az élet íze? Nincs benne édes, szép, fölemelő, magasztos? Még a keserűben is lehet valami jó, ha más nem, legalább az, hogy elmúlt, jöhet utána a szebb, a jobb. Tanulságot mindenesetre lehet belőle levonni. Sokat beszéltem neki erről, igyekeztem kiemelni a porból. A Táltosnál megjelent harmadik kötete, más irányba tért, a hagyományban, a múltakhoz való ragaszkodásban lelt új erőt. Ki tudja, hová fejlődött volna még, ha sokáig él? Egyelőre még nyomta őt a por. És Flaubert. Ő is elolvashatta volna a bolond emlékiratait, amelyben Flaubert leleplezi önmagát. * Addig vitáztunk Török Gyulával, hogy az ő iránti meleg rokonszenvem és fejlődő barátságom, meg a csodálatos stílusművész előtti tiszteletem mégis rávett, hogy Török kérésére megbízzam őt az Education művészi lefordításával. Ő hangsúlyozta, hogy ezért a nehéz munkáért több honoráriumot kér és vár, mint amennyit ilyenért szoktak fizetni. Ezt én is beláttam és a tiszteletdíj megállapítását a befejezés utánra halasztottuk. Török közben befejezte a „Zöldköves gyűrű”-t, meg is jelent, nagyon szép kiállításban, békebeli famentes papiroson. Nagy sikert aratott, még nagyobbat, mint az első két könyv. Török Gyula egyszerre népszerű író lett. Előbb is, most még inkább, szeretett elegánsan öltözködni. A szép szőke haja, a szőke körszakálla még megnyerőbbé tette a külsejét. A Ritzben szokott ebédelni, finom környezetben. Senki sem tételezte volna föl róla, hogy megrögzött alkoholista. Ő maga vallotta be, nem bűnbánóan, csak úgy beszéd közben. Én soha nem láttam még becsípve sem. Mitől volt neki keserű az élet íze, nem tudom. Azon a napon, 1918. októberében, amikor Tisza Istvánt megölték, jelent meg az újságban, hogy Török Gyula író meghalt Részleteket nem tudtam meg a haláláról. Mi maradt utána? Posthumus írása, nem hiszem, hogy megjelent. A rokonai, úgy tudom, Aradon éltek. Az Editention-ból elkészült-e egy rész? A Knernél jelent meg Lusztig Géza fordítás után, bizonyára öröm lenne olvasni. Meghalt Széll György Széll György, a világhírű magyar származású karmester, csütörtök éjszaka 73 éves korában Clevelandben szívroham következtében elhunyt. Abban az amerikai városban halt meg, amelyet ő tett jelentőssé a zenei világban. Mert noha Cleveland bizonyára sok mindenről híres, de aki a zenét szereti, Clevelandet zenekarával azonosítja, s a Cleveland Orchestra-t Széll György nevével. 1946 óta vezényelte ezt a nevezetes szimfonikus zenekart, amely világ körüli turnéi során a Szovjetunióban is nagy sikerrel vendégszerepelt. De korábban, mielőtt még Széll György 1939-ben a fasizmus elől az Egyesült Államokban telepedett volna le, Európa sok nagy városában muzsikált. 1897-ben született Budapesten, s tanulmányait Bécsben és Lipcsében végezte, többek között Regemnél is. Alig 21 esztendős volt, amikor már nagy városok zenekarainak élén szerepelt, és 1917-ben Richard Strauss javasolta a strasbourgi városi színháznak, hogy első karmesteréül Széll Györgyöt szerződtesse. Röviddel később a prágai német színházban, majd Darmstadtban, Düsseldorfban és Berlinben dirigált. A harmincas években a híres utazó karmesterek egyike lett, akinek dirigensi pálcája a világ sok hangversenyén lendült magasba. Közben zeneszerzéssel is foglalkozott, szimfonikus és kamarazenei műveket írt és régebben sok koncertterem hallhatta kitűnő zongorajátékát. Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy egyik hangversenye után Széll György roszszul lett. Állapota akkor javult ugyan, de számos hangversenyét kénytelen volt lemondani. Most arról tudósítanak a hírügynökségek, hogy korunk egyik legnagyobb karmesterét megölte egy újabb szívroham. NAPLÓ Augusztus 1 Országos ifjúsági művésztelep nyílt pénteken Dunaföldváron a Tolna megyei tanács támogatásával. A kéthetes művésztelepen negyven fiatal művész dolgozott, munkájukból szabadtéri kiállítást rendeznek. Bezárta kapuit pénteken az esztergomi nyári egyetem. Tizenhárom országból érkeztek hallgatói és az idén is Szőnyi Erzsébet zeneszerző, a Zeneművészeti Főiskola tanszékvezetői tanára irányította. A Várszínház nyílik jövőre Kisvárdán. A városi tanács a régi kisvárdai vár környékére tervezi az új színházat abból az alkalomból, hogy a nagyközség várossá nőtte ki magát. Az új várszínházat már a jövő év folyamán meg is építik. Ma Ünnepségsorozatot rendeznek jövő évben Vajda Péternek 125. évfordulója alkalmából a Veszprém megyei Valonyán. Az ünnepségekkel kapcsolatban a pápai járási tanács pályázatot hirdetett az író életének politikai és társadalmi, irodalmi munkásságának és pedagógiai tevékenységének a feldolgozására. A pályaművekre tízezer forint értékben tűztek ki díjakat Szombat, 1970. augusztus 1. Bővül a Vendéglátóipari Múzeum A nemrégen létesült és azóta rendkívül népszerűvé vált Vendéglátóipari Múzeumot továbbfejlesztik és Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummá bővítik. Megalakult ezzel a céllal a múzeumi szervező bizottság, amelyben részt vesznek az állami, a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar, valamint a KPVDSZ képviselői. A szervező bizottság felhívással fordult a szakmát szerető kereskedelmi dolgozókhoz, vállalatokhoz, társadalmi szervezetekhez, a szakközépiskolák tanáraihoz, tanulóihoz, gyűjtsék össze és bocsássák a múzeum rendelkezésére a kereskedelem és a vendéglátóipar régi tárgyi és írásos emlékeit. Régi üzleti berendezések, munkaeszközök, csomagoló-, szállító- és reklámeszközök, kereskedelmi vonatkozású irományok, szakmai könyvek, iparigazolványok, nyomtatványok, árjegyzékek, a kereskedelem tevékenységét ábrázoló fotók,, festmények és egyéb dokumentumok adhatók át a fejlődő múzeumnak. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Körszínház (Tel.: 223—240). Elveszett Paradicsom (fél 8) — Margitszigeti Színpad: Aida (8) (esőnap: 3) — Városmajori Színpad: Charley nénje (8) (esőnap: 3) — Budai Parkszínpad: Super Show Bukarest, 1970 (a bukaresti Revüszínház vendégjátéka) (8) (esőnap: 3). ELSŐ ÖNÁLLÓ AGÁR VERSENYNAP augusztus 6-án, csütörtökön 16.30 órakor A GALOPP-PÁLYÁN