Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-01 / 179. szám

4 ZENEI jegyzetek HENRYK CZYZ több mint egy évtizede szívesen látott vendég nálunk. Kiváló kar­mester, a kevesek egyike, aki­ben egy nagy karmester lehe­tősége rejlik. A legjobb úton jár. Zené­hez való viszonya szabad és bensőséges egyszerre, ugyan­akkor egy-egy fejlődési fázis­ban elért eredményeit teljes biztonsággal realizálja. A je­lek szerint otthon tépelődik és a pódiumon biztos a dolgá­ban. Ez azonban nála soha­sem vezet semmiféle merev­ségre, könnyen lehet, hogy ugyanazt a művet egy-két év múlva egészen másképpen csinálja. Czyz ugyanis soha­sem lesz saját elképzeléseinek foglya, sohasem próbálkozik annak megismétlésével, ami­vel már egyszer-kétszer nagy sikert aratott. Ritka képessége van a folytonos újjászületés­re, saját maga megújítására, méghozzá mindezt ösztönösen teszi, nem valamiféle ravasz meggondolásból. Úgy is mond­hatnánk: nem „felfogása”, ha­nem ő maga változik és fej­lődik. Csütörtöki estje a Károlyi­kertben még a vele kapcsola­tos fokozott várakozásokat is túlszárnyalta: ritka szépségű, lebilincselően drámai és min­den részletében kidolgozott Eroicát hallottunk tőle. Czyz — ahogyan mondani szokás — „minden hangon rajta van”. Szabad és rugal­mas, széles és plasztikus moz­dulatai nyomán életteljes rit­mus támad és a zenekar min­den hangot hosszan kicsendít­ve intonál. A gyors tételek­ben sohasem kapkod, sohasem ütemez villámgyorsan, hanem megfontolt nyugalommal, ugyanakkor minden drámai váltásra készen vezeti muzsi­kusait, teljes mértékben meg­bízván tudásukban és tehet­ségükben. Csak a legfonto­sabb utasításokat adja, csak a döntő pontokon nyúl bele a hangzásképbe — de ott az­után annál eredményesebben. A híres gyászindulóban pél­dául szokatlanul lassú tem­pót vett, de hamarosan­ kide­rült, hogy ebben az esetben neki van igaza: mindvégig ki­töltötte és megvalósította a partitúra hangjait. A sokré­tű, variációs tétel minden váltása elemi erővel szólt és hatott. Ugyanez mondható el Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-ciklusáról is, amelyet Kocsis Alberttel kö­zös munkában vitt sikerre. Vivaldi versenyműve — ér­dekes módon — kevéssé érzi jól magát szabadtéri előadás­ban. Az ember azt hinné, hogy e mű természeti ihleté­se folytán szinte kikívánkozik a hangversenyteremből — de végeredményben nem így áll a dolog. Vivaldi műve „nagy koncert”-formája ellenére is éppen attól nyeri varázsát, hogy a természeti elemeket a teremben kelti életre, be­hozza a természetet a négy fal közé, nem kis részben kamarazenei hatások segít­ségével. A Károlyi-kerti elő­adásról aligha mondhatunk nagyobb dicséretet annál, hogy művészi értelemben vett sikerre vitte Vivaldi méltán népszerű remekművét. Kocsis Albert igen jó he­gedűs és ezúttal még nagy­szerűen fel is készült a pro­dukcióra. Szólóját részletesen azonban nehéz lenne meg­ítélni, hiszen a szabadtéri elő­adás éppen a kamarazene­szerű hegedűszólónak kedvez a legkevésbé. Szép és szár­nyaló hegedűhang szólt, amely talán nem mindig re­pült Vivaldi olaszos köny­­nyedségével, de túlnyomórészt tisztán, pontosan és nagy vir­tuozitással beszéltette a re­mekművet Az Állami Hangversenyze­nekar mindkét mű előadásá­ban a legjobb formáját mu­tatta. A MAGYAR KAMARAZE­NEKAR ideális időjárási vi­szonyok között adta szép hangversenyét a Kiscelli Mú­zeum udvarán. Bach IV. Brandenburgi ver­senyében Kovács Lóránt és Lajos Attila (fuvola), vala­mint Tátrai Vilmos (hegedű) remek szólójában gyönyörköd­hettünk, amely szervesen és természetesen emelkedett ki a teljes együttes tiszta és rit­mikus hangzásképéből. A két fuvolista megvalósította e mű első tételének végtelenül ked­ves és könnyed, táncosléptű hangulatát, amelyet Bach eredetileg két „Blockflöté”­­vel (a mi furulyánk nagyobb alakú változata), azok játé­kos kezelésével kívánt érzé­keltetni. A lassútétel ehhez képest — és önmagában véve is — a Máté-Passió hangján és hangnemében szól, tehát pontos ellenképe az elsőnek, míg a harmadik, ez a con­­certóba oltott fúga mintegy összegezi az előbbieket. A két fuvolista egyetlen hangszerré olvadva, csodálatosan egy­­anyagú zenét csinált és Tát­rai Vilmos — helyenként káp­rázatosan virtuóz — hegedű­szólamával ragyogóan egészí­tette ki, játszotta körül és dí­szítette a fuvolák hangját. Ritka szép és életteljes elő­adás élményében volt ré­szünk. Farkas Ferenc Magyar ba­rokk táncok című művének bemutatóját szintúgy örömmel fogadta a közönség, jól­lehet annak előadói színvonala nem ütötte meg az előbbit. A Ma­gyar barokk táncok egy ré­sze — szintúgy Farkas Fe­renc feldolgozásában — már jól ismert és közkedvelt re­pertoárdarabja zongoristáknak és fúvósegyütteseknek egy­aránt. Jelen formájában — tehát kamarazenekari formá­ban — viszont új és értékes anyaggal bővült, amely a szerzőre jellemző mély stílus­ismeretről, valamint magas­rendű ízlésről tanúskodik, éppúgy, mint a régebben fel­dolgozott darabok mindegyike. Kétségtelen, hogy a XVII. századi magyar hangszeres zene a maga eredeti, fenn­maradt és lejegyzett formájá­ban nem érheti el azt a nép­szerűséget, amely pedig érté­kes anyagát méltán illeti meg. Farkas Ferenc elsőként adott új formát ennek az anyagnak és úttörő aktivitását nagy örömünkre mindmáig meg­tartotta. Ami az előadást és azon belül különösen a lassú dara­bok álmodozó karakterét il­leti, azt a Magyar Kamaraze­nekar a továbbiakban való­színűleg szabadabban és egy­ségesebben fogja majd meg­valósítani. Mozart közismert és rend­kívül kényes D-dúr diverti­­mentójával végződött a Ma­gyar Kamarazenekar koncert­je a Kiscelli Múzeumban. Pernye András FESTÉSI KAPACITÁST KERES kalapÁcslakkos beégetős festésre BUDAPESTEN, VAGY ATTÓL MAXIMUM 50 KILOMÉTERES KÖRZETEN BELÜL. TÖBB ÉVES MUNKÁRA A VEKM­­ANZ KAPCSOLÓK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA Budapest, X., Kőbányai út 41/c Kooperációs osztály —Masar Nemzet - „Super Show Bukarest ’70" a Budai Parkszínpadon Hírük mindenütt előttük jár. Így volt ez Moszkvában, Berlinben, Londonban, Mün­chenben, Párizsban — 1967- ben Las Vegasban egy teljes évre szerződtették őket — és hallottunk már róluk Buda­pesten is. Az Olympia Music Hall Paris vezérigazgatója, Brúno Coquatrix így nyilat­kozott róluk:­­ a music show művészete még sok or­szágban gyerekcipőben jár, Romániában viszont már sok éve készen áll. Szorosan kap­csolódik a francia music show irányzatához. Annyi bi­zonyos, hogy aki át akar élni egy igazi párizsi gálaestet, a bukaresti Tanase Színházban megtalálhatja...” Csütörtök este a Budai Parkszínpad nézői egy ilyen „igazi párizsi gálaest” része­sei voltak. Ekkor és itt mu­tatkozott be budapesti ven­dégszereplése során Super Show Bukarest 70 című mű­sorával a Constantin Tanase Revüszínház együttese. A nyolcvantagú művészegyüttes, a kétszázhúsz tagú színház turnézó csoportja először lé­pett közönség elé Budapes­ten. Párizst idézte műsoruk: színes, látványos táncok, dal­lamos sanzonok, kosztümök és díszletek csillogása. De az igazi párizsi hangulat mégsem ezekből a látványos külsősé­gekből áradt, hanem abból a természetes közvetlenségből, könnyedségből, amivel már az első percekben meghódították a közönséget, s ami ennek az együttesnek a vonzó ereje. Úgy mozogtak, táncoltak, éne­keltek a színpadon, sőt, egy­­szer-egyszer a nézőtéren is, olyan kontaktust teremtettek, hogy a közönség elfelejtette, hogy kényelmetlen padokon ül, asztalokat képzelt maga elé és pezsgősüveget. Mintha a montmartrei apacstanya vöröskárpitos helyisége kitá­gult volna, magába foglalva a nézőteret, székestől, vendé­gestül. A természetes köny­­nyedség, az egyszerűség mö­gött alapos tudás, felkészült­ség és rutin áll. Csak szigo­rúan kimunkált mozzanatok, biztos szakmai felkészültség, s jól összefogott rendezés en­gedhetnek ilyen szabad moz­gást a színpadon. Ez az alap­ja a tánckar látványosságai­nak, ez a lelke valamennyi revüszínháznak, de ugyanak­kor úgy éreztük, ez az a te­rület, ahol még van mit ten­niük. Még mutatósabb, még szebb volna táncuk, ha tán­cosaik pontosabban követnék egymást, s a zene ritmusát. Érdeme az együttesnek a sokoldalúság. A kitűnő hangú énekesnőről kiderül, elő­adóként, ügyes műsorközlő­ként is megállja helyét. Sok­oldalúság, változatosság jel­lemzi a műsor összeállítását is. Táncaikban a klasszikus balett elemei keverednek le­egyszerűsített, modern balett­mozdulatokkal vagy stilizált népitáncokkal. Modern ko­reográfiája van a Ritmus cí­mű kompozíciójuknak. Egy másik, hasonló felfogású táncjelenet, a Pókok, a pé­csiek játékára emlékeztet. A jelenet kitűnő, már-már akro­batikus ügyességű szólistái: Marica Negrea és Tudosé Marinkca. A kígyóhajlékony­­ságú táncosnő „igazi” kígyó­táncot jár, a Kígyóbűvölő cí­mű jelenetben. Kelet meséit idézi az Ezerkettedik mese című táncjáték. Egy másik je­lenet színes népi tánckaval­­kádot, vidám mulatozást idéz. Nicu Constantin és­­ Al Lu­­lescu, a két komikus, vidám dalaival, Anca Agemolu szép hangjával, az együttes két pantomimművésze kedves humorával hódította meg a közönséget. „Egy együttes, egy színész a színpad nyelvén be­széljen” — mondotta a bemu­tató előtti sajtótájékoztatón Nicolae Dinescu, az együttes igazgatója és főrendezője. Egy óra múlva az előadás azt igazolta, hogy a Constantin Tanase együttes érti és beszé­li ezt a nyelvet.­ ­­­. Harminchárom évvel ezelőtt Brazília akkori elnöke, Getu­­lio Vargas azt kívánta, hogy adjanak ki egy brazil enciklo­pédiát. A munkacsoport ösz­­szeült, rengeteg pénzt öltek a tervbe, de eddig még az első kötet sem jelent meg. A szer­kesztő bizottság ma is „dol­gozik”, de munkájának sem­mi látszata nincs — írta a Jornal do Brasil. Tavaly a helyzet tovább rosszabbodott. Felmondták az irodahelyisége­ket. Először a pincébe költöz­tek, de a nevelésügyi minisz­térium adott egy helyiséget épületének legfelső emeletén. A hivatal új vezetőt kapott, felemelték a fizetéseket, de még most sem kész a nyom­tatásra az első kötet. Farkas László emlékirataiból TÖRÖK GYULA 1917 nyarán Pethő Sándor­ral találkoztam az utcán. Sze­retne valakit bemutatni ne­kem. Nagyon érdekes regényt írt. Török Gyulának hívják, a regény címe: „A porban.” Megjelent már folytatásokban. Megállapodtunk, hogy másnap estefelé találkozunk a Baross kávéház teraszán. Magas, jól öltözött, szőke, szakállas, elegáns fiatalember mutatkozott be. Hogy Pethő Sándor ajánlottól, az jó kez­det. Miről szól a regény? Egy vi­dékről fölszármazott pesti fia­talember kénytelen hazamen­ni a falujába, itthagyni az it­teni, neki tetsző életet, a ked­ves, szép szerelmét, az édes színi növendéket és belesüp­pedni az Alföld fullasztó por­tengerébe. Küzd, tiltakozik, de meg kell hajolnia a kény­szerítő szükség előtt. Nagyso­kára megházasodik, fia szüle­tik. A szomszéd községbe szí­nészek érkeznek. A primadon­na az ő r­égi szerelme. Egy villanás, egy fullasztó csók az öltöző folyosóján. Nem. . nem bírom!... és mégis ott­marad. A fia alig lát, olyan rövidlátó... Megöli magát.. A téma nem nagyon csalo­gató, de mégis elolvassuk. Tö­rök Gyula elővette a napilap­ból kivágott folytatásokat, az­után elbeszélgettünk. Penzió­ban lakik a Sütő utcában, az irodalomnak akar élni, ami eddig nem sikerült egészen. De reméli, hogy a könyvének sikere lesz. A regényt már nem kell di­csérni. Szép sikere volt, és az­óta is megjelent újra. Nekem nem tetszett a nyomott han­gulat, a kietlenség, a lapályos gondolkodás, ötven-száz év alatt mi minden nőtt ki a la­pályból? Vörösmarty, Arany, Jókai, Vajda, Ady, utak, ipar. A por talán fojtogat, de nem öl meg mindent. Ki kell emel­kedni belőle. * Török rajongott Flaubert Education sentimentale-jáért. Eszembe jutott Jób Dániel, a század elején nagy remények­re okot adó ifjú író, aki azt írta az első könyve előszavá­ba: Mióta Flaubert Education sentimentale- ját elolvastam, azóta nincs számomra más könyv. Kár, hogy nem olvas­ta el ugyanattól a szerzőtől az „Egy bolond emlékiratait”. Ha megtette volna, talán ő is fölébred és belátja, hogy ez a kitűnő, szabályos és pedáns mesterstiliszta, a geometriku­san kiszabott, szabályos mon­dataival belefulladt ugyanab­ba a mocsárba és porba, amelyből Jób, úgy látszik, nem tudott kilábolni és más irányba tért, elment színigaz­gatónak. Török Gyula már aligha­nem kezdett kikecmeregni, mert a második könyve, a „Fehér virág” (amelynek alcí­me volt: regényes novellafü­zér) már fölfelé ívelő hango­kat is megütött De a valami­vel későbben, a Franklinnál megjelent kötetében (A hal­szemű három fia) van egy novella: „Az élet íze.” örök­ké síró, nyűgös, félesztendős gyereket nem tudnak meg­nyugtatni. Ha megpihent is, hamar fölérzett,... „az arcán fájdalmas vonás tükröződött orra elfintorult, szája görbe volt, mintha keserű ízt kóstolt volna meg: „Az élet ízét.” Hát csakugyan olyan kese­rű az élet íze? Nincs benne édes, szép, fölemelő, magasz­tos? Még a keserűben is le­het valami jó, ha más nem, legalább az, hogy elmúlt, jö­het utána a szebb, a jobb. Tanulságot mindenesetre le­het belőle levonni. Sokat be­széltem neki erről, igyekez­tem kiemelni a porból. A Tál­tosnál megjelent harmadik kö­tete, más irányba tért, a ha­gyományban, a múltakhoz va­ló ragaszkodásban lelt új erőt. Ki tudja, hová fejlődött vol­na még, ha sokáig él? Egyelőre még nyomta őt a por. És Flaubert. Ő is elolvas­hatta volna a bolond emlék­iratait, amelyben Flaubert le­leplezi önmagát. * Addig vitáztunk Török Gyulával, hogy az ő iránti meleg rokonszenvem és fejlő­dő barátságom, meg a csodá­latos stílusművész előtti tiszte­letem mégis rávett, hogy Tö­rök kérésére megbízzam őt az Education művészi lefordítá­sával. Ő hangsúlyozta, hogy ezért a nehéz munkáért több honoráriumot kér és vár, mint amennyit ilyenért szoktak fi­zetni. Ezt én is beláttam és a tiszteletdíj megállapítását a befejezés utánra halasztottuk. Török közben befejezte a „Zöldköves gyűrű”-t, meg is jelent, nagyon szép kiállítás­ban, békebeli famentes papiro­son. Nagy sikert aratott, még nagyobbat, mint az első két könyv. Török Gyula egyszer­re népszerű író lett. Előbb is, most még inkább, szeretett elegánsan öltözködni. A szép szőke haja, a szőke körsza­­kálla még megnyerőbbé tette a külsejét. A Ritzben szokott ebédelni, finom környezetben. Senki sem tételezte volna föl róla, hogy megrögzött alkoho­lista. Ő maga vallotta be, nem bűnbánóan, csak úgy beszéd közben. Én soha nem láttam még becsípve sem. Mitől volt neki keserű az élet íze, nem tudom. Azon a napon, 1918. októberében, ami­kor Tisza Istvánt megölték, jelent meg az újságban, hogy Török Gyula író meghalt Részleteket nem tudtam meg a haláláról. Mi maradt utána? Posthu­­mus írása, nem hiszem, hogy megjelent. A rokonai, úgy tu­dom, Aradon éltek. Az Editen­­tion-ból elkészült-e egy rész? A Knernél jelent meg Lusz­­tig Géza fordítás után, bizo­nyára öröm lenne olvasni. Meghalt Széll György Széll György, a világhírű magyar származású karmester, csütörtök éjszaka 73 éves ko­rában Clevelandben szívro­ham következtében elhunyt. Abban az amerikai város­ban halt meg, amelyet ő tett jelentőssé a zenei világban. Mert noha Cleveland bizonyá­ra sok mindenről híres, de aki a zenét szereti, Clevelan­­det zenekarával azonosítja, s a Cleveland Orchestra-t Széll György nevével. 1946 óta ve­zényelte ezt a nevezetes szim­fonikus zenekart, amely világ körüli turnéi során a Szov­jetunióban is nagy sikerrel vendégszerepelt. De korábban, mielőtt még Széll György 1939-ben a fasizmus elől az Egyesült Államokban telepe­dett volna le, Európa sok nagy városában muzsikált. 1897-ben született Budapes­ten, s tanulmányait Bécsben és Lipcsében végezte, többek között Regemnél is. Alig 21 esztendős volt, amikor már nagy városok zenekarainak élén szerepelt, és 1917-ben Richard Strauss javasolta a strasbourgi városi színház­nak, hogy első karmesteréül Széll Györgyöt szerződtesse. Röviddel később a prágai né­met színházban, majd Darm­­stadtban, Düsseldorfban és Berlinben dirigált. A har­mincas években a híres utazó karmesterek egyike lett, aki­nek dirigensi pálcája a világ sok hangversenyén lendült magasba. Közben zeneszer­zéssel is foglalkozott, szimfo­nikus és kamarazenei műve­ket írt és régebben sok kon­certterem hallhatta kitűnő zongorajátékát. Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy egyik hangverse­nye után Széll György rosz­­szul lett. Állapota akkor ja­vult ugyan, de számos hang­versenyét kénytelen volt le­mondani. Most arról tudósí­tanak a hírügynökségek, hogy korunk egyik legnagyobb kar­mesterét megölte egy újabb szívroham. NAPLÓ Augusztus 1 Országos ifjúsági művészte­lep nyílt pénteken Dunaföld­­váron a Tolna megyei tanács támogatásával. A kéthetes művésztelepen negyven fiatal művész dolgozott, munkájuk­ból szabadtéri kiállítást ren­deznek.­­ Bezárta kapuit pénteken az esztergomi nyári egyetem. Ti­zenhárom országból érkeztek hallgatói és az idén is Szőnyi Erzsébet zeneszerző, a Zene­­művészeti Főiskola tanszékve­zetői tanára irányította. A Várszínház nyílik jövőre Kisvárdán. A városi tanács a régi kisvárdai vár környékére tervezi az új színházat abból az alkalomból, hogy a nagy­község várossá nőtte ki magát. Az új várszínházat már a jövő év folyamán meg is építik. Ma Ünnepségsorozatot rendez­nek jövő évben Vajda Péter­nek 125. évfordulója alkalmá­ból a Veszprém megyei Valo­­nyán. Az ünnepségekkel kap­csolatban a pápai járási ta­nács pályázatot hirdetett az író életének politikai és társadal­mi, irodalmi munkásságának és pedagógiai tevékenységének a feldolgozására. A pályamű­vekre tízezer forint értékben tűztek ki díjakat Szombat, 1970. augusztus 1. Bővül a Vendéglátóipari Mú­zeum A nemrégen létesült és azóta rendkívül népszerűvé vált Ven­déglátóipari Múzeumot tovább­fejlesztik és Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummá bővítik. Megalakult ezzel a cél­lal a múzeumi szervező bizott­ság, amelyben részt vesznek az állami, a szövetkezeti ke­reskedelem és vendéglátóipar, valamint a KPVDSZ képvise­lői. A szervező bizottság felhí­vással fordult a szakmát sze­rető kereskedelmi dolgozókhoz, vállalatokhoz, társadalmi szer­vezetekhez, a szakközépiskolák tanáraihoz, tanulóihoz, gyűjt­sék össze és bocsássák a mú­zeum rendelkezésére a keres­kedelem és a vendéglátóipar régi tárgyi és írásos emlékeit. Régi üzleti berendezések, mun­kaeszközök, csomagoló-, szál­lító- és reklámeszközök, keres­kedelmi vonatkozású iromá­nyok, szakmai könyvek, ipar­igazolványok, nyomtatványok, árjegyzékek, a kereskedelem tevékenységét ábrázoló fotók,, festmények és egyéb dokumen­tumok adhatók át a fejlődő múzeumnak. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Körszínház (Tel.: 223—240). El­veszett Paradicsom (fél 8) — Mar­gitszigeti Színpad: Aida (8) (eső­­nap: 3) — Városmajori Színpad: Charley nénje (8) (esőnap: 3) — Budai Parkszínpad: Super Show Bukarest, 1970 (a bukaresti Revü­­színház vendégjátéka) (8) (eső­nap: 3). ELSŐ ÖNÁLLÓ AGÁR VERSENYNAP augusztus 6-án, csütörtökön 16.30 órakor A GALOPP-PÁLYÁN

Next